Szolnok Megyei Néplap, 1956. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-21 / 18. szám

2 SZOLNOK MEG VEI NEPLAl1 1956. január 2*1. PARTÉIÉT* Kommunisták, a% első vonalba ! —- A karcagi Béke TSZ pártszervezetének taggyűlése — Lío hírlik, hogy a karcagi Béke TSZ párttaggyűlésein már i egyszer heves és túlfűtött vi­ta zajlott le. A szövetkezet kom­munistái valóban nem szépítgetik mondanivalójukat, amikor egy-egy taggyűlésen felszólalnak, de az el­ért eredményeket és a feladatokat is mindig józanul mérlegelik .Ezt tették a mostani vezetőségválasz­tó taggyűlésen is. Volt/ is mit vitatni. A vezetőség beszámolója először sorra vette a pártvezetőségi tagok munkáját. — Papp Imréről, a szövetkezet párt­szervezetének titkáráról azt álla- pítatta meg a beszámoló, hogy egy ideig nem dolgozott együtt! a gaz. daségvezetőkkel, sfekszor nem osz­totta meg a feladatokat a pártve- zetőségi tagokkal. Bényei Gábor elvtárs, a pártvezéíőség másik tagja szintén a kollektív vezetés­ről feledkezett meg gyakorta. Ezért az eltelt két esztendő alatt kapott, is bírálatot. A beszámoló a többii. vezetőségi tagok munkáját is egyenként sorra vette, s ez azért tetszett a párttaggyűlés részvevői­nek, mert pontos képet kaptak a régi vezetőség munkájáról. A Béke TSZ kommunistái két olyan esztendőre tekinthetnek visz- sza, amelyek a szövetkezet eddigi hat esztendős múltjában példa nélkül állnak. A szilárd pártveze­tésnek. a kommunistáik helytállá­sának lehet elsősorban elkönyvelni azokat az eredményeket, amelye­ket a szövetkezet a gazdasági munkákban elért. Tavaly tavasszal a kommunisták mozgósították többek között a tag­ságot arra, hogy az őszi kalászo­sokat fejtrágyázni kell, mert ez is elősegíti a magasabb termésered­ményeket. Napok alatt végeztek ezzel a munkával, s búzából 11.57 mázsás átlagot takarítottak he a nyáron. Több mint 70 holdon 21 mázsánál is magasabb átlagot ér­tek el, ami csodálkozásra késztette egész Karcagot. A többi termés­eredményeknél sem maradtak szé­gyenben. Kukoricából például át­lagosan 20, őszi árpából 16.80, cu­korrépából 157 mázsás holdanként] terméseredményt érték el; A tag­gyűlésen résztvevők jogos büszke­séggel hangoztatták, hogy a poli­tikai munka eredménye a termé­nyek mázsáiban mutatkozott meg Ma már a szövetkezet közös va­gyona eléri a 15 millió forintot. Erről is büszkén 'beszéltek a kom­munisták, mint az egyke legszebb eredményről: Gyarapodott a párttagság is. Ma ^már a Béke TSZ-nek minden ne­gyedik tagja párttag s ez a po­litikai munka javulásában érezteti hatását. Az egyik vitatott kérdése volt a taggyűlésnek a kollektív vezetés. „Az új vezetőségnek — mondta Tö­rök Ferenc elvtárs — aktivizálni kell az egész tagságot.” Ehhez csat­lakozott Mándoki László elvtárs is: „Ha kollektív a vezetés, akkor kol­lektív a felelősség is. Minden párt­vezetőségi tagnak és minden párt­tagnak egyaránt felelnie kell a pártmunkáért, az egész szövetke­zetért, a pártonkívüliek politikai fejlődéséért”. S hogy miért, erre Bézi Imre adta meg a választ fel­szólalásában: „A szövetkezet párt- szervezete az egész közös gazda­ság gerince. A mi pártszervezetünk a mi szövetkezetünk élcsapata’. Éppen ezért mondta aztán Király Péter: „Olyan pártvezetőséget kell választani, amely élvezi a 'tagság bizalmát. Olyan pártvezetőségi ta­gokra van szükségünk, akik nem­csak beszélni tanultak meg, ha­nem a hétköznapi dolgokban is példát mutatnak. Népszerű elvtár­sakat káli választani”; A párttagság élesen, de mind­végéig pártszerűen bírálta a régi ve­zetőséget azért, mert elhanyagolta a tömegszervezetekkel való foglal­kozást. Sem a DISZ, sem az MNDSZ szervezet nem működik jól a tsz-ben. Pedig a fiatalok és az asszonyok dolgoztak, s nem fe­lesleges tagjai a szövetkezetnek. -Király Sándor ezt mondta erről: „Szövetkezetünkben sok asszony csatlakozott a 300 munkaegységes mozgalomhoz. Ennek eredményét nem értékelte a régi pártvezetőség. Az asszonyok lebecsülésnek tekin­tik az ilyen nemtörődömséget. Ez­zel is magyarázható, hogy az MNDSZ szervezetünk nem műkö­dik jól.” „Gazdaságilag is segíteni kel] a fiatalokat — ez volt Török Ferenc véleménye a DISZ ifjúságról —, de politikai fejlődést is követelni kell tőlük. Más pedig politikai fejlődést nem követelhet tőlük, mint a párt- szervezet. A fiatalok nevelésének ügye minden kommunista ügye is egyben.” A törriegszervezeteket az új párt- vezetőségnek még jobban kell segí­teni — ez csendült ki majdnem minden hozzászólásból. A taggyűlés megvitatta az osz­Január 24-én: 8 órakor Filozófia I. évf. pótikonferencia. Vezeti: Vigh Erzsébet elvtársnő. Helye: Pártók- tatás Háza. Január 26-án; 9 órakor az MDP története, II. évfolyam, megyei prop. konferencia a Pártoktatók Házában. Vezeti: Ungar Tibor elv- társ helyett: Daróczi Miklós elv­társ. Január 27-én: 9 órakor Politikai gazdaságtan, I. évfolyam, megyei prop. konferencia. Vezeti: Karsai Mihály elvtárs helyett Tóth Sán­tályellenség elleni harcot is. Felve­tődött például az, hogy a szövet­kezet Olajos nevű brigádjában rossz a politikai hangulat. Miért? Ez is kiderült. Itt húzódik meg már hosszú idők óta Tőkés András ku- lák. Tőle fúj a szél. A taggyűlé: egyik felszólalója azt mondta, hogy „ebrudalják ki a megbúvó kulá- kot!” S ez a helyes álláspont. Tévedés lenne azt hinni, hogy a Béke TSZ kommunistái csak a múlttal foglalkoztak. A taggyűlés előremutatott a most megkezdett gazdasági évre is. Feladatul tűzte ki hogy a tavaly nál 3 százalékkal magasabb hozamok megvalósítá­sáért a kommunisták vegyék fel is­mét az élvonalban a harcot. Még 'edig azza1 hogy a tavaszi mun­kákra jól felkészülnek, az összes kukoricát igyekeznék négyzetesen vetni. A párttagok felelősségéről is so­kat vitatkoztak a taggyűlésen, s abban állapodtak meg a szövetke­zet kommunistái, hogy a párton- kívüli dolgozók neveléséért minden kommunista felelős. Aztán arról is szó esett, hogy mikért t kell a pár- tomkívüli dolgozókkal foglalkozni. „Őszinte agitációra van szüksé­günk, amely nem kendőzi el a ne­hézségeket” — vélekedett Király Péter elvtárs, s éhben sok igazság rejlik. Ehhez még csak az kíván­kozik, hogy az őszinte agitáció, lelkes agitáció is legyen. A taggyűlésen olyan elvtársakat választottak az űj vezetőségbe, mint többek között Hosszú Sán­dor, aki nagy eredményeket ért el a tehenészet fejlesztésében, vagy mint Király Sándor, aki megállta helyét a régi vezetőségben is. Nem túlsóit vélemény s az új vezetöségválasztással sokat erősö­dött nemcsak a Béke TSZ párttag­sága, hanem az egész szövetkezet, mert a vezetőség, ha nem felejti el a taggyűlés számtalan javasla­tát; s figyelembe veszi a tagság egészséges bírálatát, akkor ered­ményesen tudja vezetni a karcagi Béke Termelőszövetkezetet a bol­dogulás útján. Griff Sándor. dór elvtárs. A konferencia helye: Megyei Tanács, I. em., baloldali kisterem. Január 27-én; 9 órakor Politikai gazdaságtan, II. évfolyam, megyei prop. konferencia, a Pártoktatók Házában. Vezeti: Bíró Anitái elv- társ. Január 31-én: 9 órakor MDP története, I. évfolyam, megyei prop. konferencia a Pártoktatók Házában. Vezeti: Csáki István elv­társ helyett Hack Márton elvtárs. A pártok tatás hírei Q-aíina 'Tluih’JAjewi ? Elbeszélés a gépállomás igazgatójáról 15 meg a főagronómusról Végül behívott magához a kerü­leti pártbizottság első titkára. Ru- csenko. Természettől fogva vidám, munkaszerető, gyors elhatározási! ember. Csúnya arcú. de igen szim­patikus. Telt ajka minden pillanat­ra nevetésre kész. Húsos, mozgé­kony orreimpák s nagy szemei mint két szemafor. Általában gyor­san. sokat tréfálkozva beszél. de most sötétebb a viharfelhőnél is:., — Itt volt nálam — mondja — az agronómusnőjük. Megint ennek a vetésforgónak a kérdését vetette fel; Azt mondom: — A vetésforgót jóváhagyták. _ a vetés már itt van az orrunk előtt. Idő sincs már erre. meg aztán nem is akad senki, aki megengedné, hogy ezt megváltoztassuk! Ezen­kívül pedig —■ mondom — látja, maga csak egy negyedórát beszélt vele. máris egészen ki van kelve magából. Mi pedig nap mint_ nap kínlódunk vele. Vigye el tőlünk, amíg meg nem szökünk tőle mi mindnváian. — Nem — mondja —, egyelőre ne siessünk a következtetések le­vonásával. Figyeljük meg a dolgo­kat. Vannak kérdések, amelyeket gyorsan kell eldönteni, de vannak olyanok, amikkel úgy kell bánni, ahogyan a közmondás is mondja: „Hétszer gondold meg s csak egy­szer cselekedj!” És még azt is tanácsolta, hogy menjek el azokba a gyenge, elma­radt kolhozokba, amikéit Nasziya olyan nagyon harcol, nézzem meg, gondoljam meg a dolgokat; Tervekkel fölfegyverkezve beül­tem a kocsiba és elmentem az „Ok- tóber”-be. Egészen új, most kine­vezett elnökük van, fiatal ember, egyenest a kolhozelnökök három­esztendős iskolájáról jött. Odamegyek á házához, velem szemben zokogva lép ki Varvara brigádvezetőnő, egy özvegyasszony. A szomszédok megmagyarázzák, hogy nagy családi vihar van az el­nökinél, el akarja venni Varvarát feleségül, de az anyja nem akarja, mert Varvara idősebb nála és két gyereke van. Belépek a házba, a csetepaté kel­lős közepébe. Ül az öregasszony a szoba közepén és csak úgy kelepek mint a golyószóró. — Milyen feleség lenne ez neki? Ez a vén, vaksi, görbelábú — ez feleség? Ez egy halom dögvész, de nem feleség! Az elnök csak ül lehajtott fejjel, mellette ott áll Nasztaszja meg Szi- lantyij apó; Beléptem, köszönök. Kérem, hogy ne zavartassák magukat, folytas­sák csak a dolgukat. Azt mondja az öregasszony: — Miért zavartatnám < magam, zavartassa magát az ott! Az elnök Nasztaszjára néz és re­ménykedve mondja: — Rám nem hallgat, talán ma­gára hallgatna, Nasztaszja Vaszil- jevna. Nasztaszja már ott is van az öregasszony mellett. Átöleli, rábe­széli. — Maga mindig csak Olgát sze­retné hozzáadni. • Olga rosszfelé vinné. Piacolásra tanítaná. Var­vara meg a helyes útra vezetné. Sokáig beszélt s én nagyon elcso­dálkoztam rajta, hogy úgy hallgat­ják, mint egy idősebb vezetőjüket. Az öregasszony is elcsendesedett, elpityeredett: — Olgának szép nagy háza van, meg két tehene, az egyik már har­madszor borjas, és micsoda tejelő! Varvarának meg csak két árvája van. Mit hozna magával a házba a két éhes szájon kívül? Nasztaszja azt válaszolja: — Varvara ötszáz munkaegysé­get hoz a házhoz! Az öregasszony kiköpött a pad­lóra és piszkos félcipős lábával el­törölte, — Süsd meg a munkaegységeid! Szerezhetsz akár ezer munkaegy­séget is a mi kolhozunkban, piac­kor mégse kapsz rá egy lyukas ga­ras árát se! Süsd meg a munkaegy­ségeid ! Még egyszer kiköpött s újra el- mázolta. Nasztaszja egyenesen a szemébe nézett: — Az idén másképpen lesz. naigyanyó... nem vetünk többet lóherét, hanem napraforgót, meg kukoricát ültetünk a helyébe Egyedül csak a napraforgóm nem kevesebb, mint kétszázezreit feg ke­resni akolihoz. Már mindent kiszá­mítottunk. Varvara mindenkinél gazdagabb lesz. Elég lesz neki is, Tanyuskának is, meg Katyusának is. (Folytatjuk) A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének határozata Moszkva (TASSZ). A Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsának Elnök­sége a Szovjetunió Minisztertaná­csának előterjesztésére az összszö- vetségi geológiai és ásványkincs­védelmi minisztériumot szövetségi geológiai és ásványvédelmi minisz­tériummá alakította át és szüksé­gesnek ismerte el a Kazah SzSzK- ban szövetségi-köztársasági geoló­giai és ásványvédelmi minisztérium megalakítását, átadva neki a Szov­jetunió Minisztertanácsának listáján szereplő vállalatokat és szerveze­teket. A Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak Elnöksége a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának előterjesztésére az összszövetségi kohászati és vegy­ipari gyárépítési minisztériumot szövetségi köztársasági kohászati- és vegyipari gyárépítési minisztéri­ummá alakította át és szükségesnek ismerte el a Kazah SzSzK-ban a szövetségi köztársasági kohászati- és vegyipari gyárépítési minisztéri­um megalakítását, átadva nekik a Szovjetunió Minisztertanácsának listáján szereplő építőipari és épi- tőszerelő szervezeteket és vállala­tokat. (MTI). Megállapodás a Magyarország es Jugoszlávia között lévő határvonal és határjelek további karbantartásáról és felújításáról A Magyar Népköztársaság kor­mányküldöttségei 1856 január 18-án Belgrádban egyezményt írtak art a két ország között lévő határvonal és határjelek további karbantar­tásáról és felújításáról. Az 1956 január 9-én Belgrádban •kezdődött tárgyalás a kölcsönös megértés és a megegyezésre való őszinte törekvés szellemében folyt le. (MTI.) Közös közlemény a Szovjet! és a Libériái Köztár a Szov etunió és a Libéi diplomáciai viszonyok mesteren Moszkva.(TASZSZ). Moszkvá­ban és Monroviában január 20-án egyidőben az alábbi közleményt hozták nyilvánosságra: A Szovjet Szocialista Köztársasá­gok Szövetségének kormányküldött­sége. amely élén A. P. Volkovval. a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnökével William V. Tubman elnök beikta­tására érkezett Monrovia városába (Libériái Köztársaság) és a Libériái Köztársaság kormánya megtárgyal­ta a Szovjetunió és Libériái Köz­társaság közötti diplomáciai viszony megteremtésének, valamint nagy­követségi rangú diplomáciai képvi­seletek kicserélésének kérdését. A felek egyetértettek abban, hogy a Szovjetuniórés a Libériái Köztár­saság normális diplomáciai kapcso­latainak megteremtése mindkét or­szágra nézve hasznos. Kölcsönösen mió kormányküldöttségének saság kormányának 'iái Köztársaság közötti ítésérol iolytaiott tárgyalásairól elismerték, hogy az államok közti viszonynak az egyenlőség, az egy­más belügyeibe való be nem avat­kozás. a meg nem támadás és a te­rületi épség, a szuverenitás, vala­mint a nemzeti függetlenség tiszte­letben tartása elvein kell alapulnia. A felek megegyeztek abban, hogy a Szovjetunió és a Libériái Köztár­saság nagykövetség-cseréiére akkor kerül sor, ha a Libériái Köztársa­ság kormánya megkapja a libériái törvényhozó szerv jóváhagyó és a szükséges költségvetési előirányza­tokat. A. P. Volkov, a Szovjetunió kor­mányküldöttségének vezetője és M; Dukuli. a Libériái Köztársaság ide­iglenes külügyminisztere a tárgyalt kérdésről jegyzéket váltott A tárgyalások szívélyes és kölcsö­nösen megértő légkörben folytak le. (MTI); A francia nemzefgyűh megválasztottá Párizs (MTI.) A francia nem­zetgyűlés kommunista képviselő­csoportja Jacques Ducios-t válasz­totta meg elnökévé, aleínőkévé pe­dig Waldedk-Rochet-t és Georges Marrame-t. A nemzetgyűlési képviselőé sö­pörtek beterjesztették azt a pro­gramot, amelynek megvalósításáért a nemzetgyűlés működésének most kezdődő időszakában küzdeni fog­nak. A kommunista képviselőcso­port által beterjesztett program a következőket tartalmazza: A Francia Kommunista Párt, amelynek alapvető célja a szo­cializmus megvalósítása, kijelenti: a döntő kérdés most az, hogy el­érjék a népi politikának, az ország kívánta haladás és béke politiká­jának alkalmazását. A kommunista párt harcol és kötelezi magát, hogy a jövőben is harcolni fog a dolgo­zok életszínvonalának emeléséért, a dolgozó parasztság megvédéséért, az ifjúság jelenének biztosításáért, s jövőjének előkészítéséért, a de­ási képviselőcsoportok ( elnökségüket moikrácia megvédéséért és minden pártütő mesterkedés ellen. Igazi Francia Uniót követel, amely a tengerentúli népek nem­zeti követeléseinek elismerésére épül, harcol a békén, a nemzeti függetlenségen és a leszerelésen alapuló politikáért. A Radikális Fárt nemzetgyűlési képviselőcsoportja a Mendes-Fran- ce-iSéle frakcióhoz tartozó Édouard Daladier-t választotta meg elnö­kévé. Az úgynevezett mérsékeltek kép­viselőcsoportja, amelynek tagjai négy töredékcsoportból kerültek ki, Pinayf választotta meg elnökévé. A Francia Szocialista Párt nem­zetgyűlési képviseiőcsoportj áinak Edouard Depreux lett az elnöke, az MRP képviselőcsoportja ismét Robert Lecourt-t választotta meg. Az UDSR (jobboldali ellenállók) valamint az afrikai demokratikus tömörülés (RDA) nemzetgyűlési képviselőcsoportja Francois Mitter- rand-t választotta meg közös el­nökévé. (MTI.) Átadták ren az hatvani új A második világháború idején szétbombázott hatvani vasútállo­más helyén a felszabadulás után ideiglenes épületben irányították a forgalmat, s az utasok is szűk he­lyiségekben várakoztak. 1955 ja­nuárjában azonban munkába áll­tak az építők csapatai, a külön­böző gépek, hogy eltüntessék a háború nyomait, új vasútállomást kapjon Hatvan. Az építők kömény, áldozatos munkája nyomán — az Űt- és deUetésének vasútállomást Vasúttervező Vállalat terved alap ján — egy év alatt elkészült a korszeré állcapáisépület. Az új állomásépületet Hatvan város lakóinak, a vasúti csomó­pont dolgozóinak jelenlétében pén­teken délelőtt ünnepélyesen adták át rendeltetésének. Az ünnepséget Tumai Lajos, a miskolci MÁV Igazgatóság vezetője nyitotta meg, majd Bebrits Lajos Közlekedés- és Postaügyi Miniszter mondott be­szédet. (MTI.) A szolnoki Szabadsá, szedik a zt A szolnoki Szabadság Termelő- szövetkezet területén melegvízű for­rás van. A melegvizet a szövet­kezeti gazdák fel is használ iák. 1954-ben kezdtek építkezni. Egv hármas blokkházat, egy szaporító­házat és hat fűthető iavított holan- di ágyat készítenek zöldségfélék termeléséhez. Az építkezések még nem fejeződ­tek ugyan be. de a primőráruk ter­melését a tagok már megkezdték. y TSZ primőr-telepén Udhagymát Ez évben viszitek először piacra ko­rai konyhakerti növényeket. Janu­ár 20-án a primőrtelepen megkezd­ték a zöldhagyma szedést. Számítá­suk szerint ezt a szolnoki piacon már vasárnap árulni fogiák. Ezen­kívül kb. 10—12 napon belül 2.500 —2.800 fej salátát szállítanak a szolnoki vásárlók számára. Később paradicsomot és paprikát árulnak. Úgy tervezik primőrtelepük minden termékét a szolnoki piacon érté­kesítik.

Next

/
Thumbnails
Contents