Szolnok Megyei Néplap, 1956. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-11 / 9. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1036. január M1; HIRE K Beszédes számok Megyénkben évről évre új iskolák épülnek. 1956-ben mintegy 15 millió forintot fordított államunk a megye oktatásügyi hálózatá­nak fejlesztésére. A megye déli részének központjában új gimnázium létesült. Itt, a nyolctantermes kunszentmártoni gimnáziumban kor­szerű. tanterem, fizikai és kémiai előadóhelyiségek, hat szertár és külön tanulószobák létesültek, Az új épületben otthont kapott az iskola DISZ-szervezete is. A felszabadulás óta ez már az ötödik új gimnázium a megyében. Szolnokon, a Vörös Csillag úton hárommillió 600 ezer forintos költséggel nyolctantermes általános iskola épült. Új iskolában kezd­ték meg a tanévet Tiszagyenda termelőszövetkezeti községben, az új- szász melletti Nagykert-telepen, a pórtelki tanyalcözpontban és To- nmjmonostoron is. Ugyanakkor több iskolát bővítettek. A falusi és a tanyai pedagógusok életkörülményeinek megjavítására — az előirány­zott nyolc helyett — 26 korszerű, összkomfortos lakást építtetett a megyei tanács oktatási osztálya: részben megtakarított anyagból, rész­ben társadalmi munliával. Jelentősen megnőtt 1955-ben a pedagógu­sok száma, különösen a falusi és a tanyai isleolákban. Egy év alatt mintegy háromszáz új nevelő — tanárok, tanítók és óvónők — kezdte meg működését a megyében. 1955 végéig — csupán öt esztendő alatt — közel négyszáz tan­teremmel bővültek a megye általános és középiskolái. Ez idő alatt hétszáz új pedagógus állt munkába és 65 000 gyermek, valamint 1800 felnőtt végezte el az általános, illetve középiskolát. Az idén tovább bővül a megye oktatásügyi hálózata, Törökszentmiklóson nyolctan­termes, Jászálsószentgyörgyön négytantermes általános iskola épül. Űj iskolában kezdik meg a tanévet a Jászberényhez tartozó Öregerdő- ianyaközpontban és a karcag—tilalmasi állami gazdaságban is. Hr — A Magyar-Szovjet Társaság és a Társadalom- és Természet- udományi Ismeretterjesztő Társu­lt orvosi és biológiai szakosztálya január 15-én, vasárnap délaKítt 10 órai kezdettel orvosi konferenciát rendez Szolnokon, a Verseghy gim­názium dísztermében. — Az elmúlt napokban toÖb ter­melőszövetkezet központjában ki­gyulladt a villany. Áramot kapott a tiszasiilyi Vörös Csillag TSZ is, mely hét és léd kilométerre van .a falutól. A jánosfhidai Dimitrov és a martfűi Tisza TSZ-et ugyancsak bekapcsolták a villanyhálózatba. Ezekben a termelőszövetkezetekben már a villanyáaráiókat is 'beállí­tották. — Szolnokon a lakások és egyéb epületék pincéibe a város körül épített rizsiföldekről behúzódtak a szúnyogok. Ahol nagyobb tömeget észlelnek a dolgozók, jelentsék a városi tanács egészségügyi osztá­lyán, hogy az egészségügyi szervek az irtást eivégeziiesséik: — A turkevei termelőszövetkeze­tek állattenyésztői tegnap állat- tenyésztési 'tapasztala tcserét tartot­tak. Az országos szarvasmarha­tenyésztési tanácskozás és a leg­utóbbi megyei tanácskozás határo­zatait és egyéb soronlévő feladato­kat tárgyalták meg. — A Szolnoki 56. sz. Autóköz­lekedési Vállalat értesíti az utazó- közönséget, hogy a 2935/a. sz. Nagy­rév—B ikóczifalva—SzcWck reptér. Szolnok v. á. autóbuszvonalon az eddig munkanapokon közlekedő 171 sz. járat forgalmát a hét utolsó munkanapjára korlátozta. — .Szolnok város 59. városi vá­lasztókerületének helyesbített vá­lasztói névjegyzéke 1956 január 9—12-ig közszemlére lett kitéve. A helyesbített névjegyzék a fenti napokon hivataios idő alatt (d. e. 3-tól d. u. fél 5-ig) megtekinthető a tanácsháza emelet, 108. sz. he­lyiségében. — A Szolnoki Fodrász KTSZ ja­nuár 16-án, hétfőn este fél 8 óra­kor tartja közgyűlését. — Elkészült a „Trágyázás’1 című mezőgazdasági szákfikn. A film a Szolnok megyében legjobban be­vált trágyakezelési módszereket is­merteti. Á filmet január 20-án Karcagon mutatják be a közönség­nek, utána pedig vitáit rendeznek. — örményesen Imre Lajos ta- náeseinökhelyettes 7 hold földdel belépett az Uj Élet. TSZ-fce. — Csütörtökön a Megyei Tanács­nál tartják a járási építési előadók és a termelőszövstkezeti építő bri­gádok vezetőinek tanácskozását. Ez alkalommal megtárgyalj ék a ter­melőszövetkezeteik idei építkezési feladatait: — A tiszavárkonyi belterületi is­kola úttörői az elmúlt gazdasági évben a község hatéráiban felkutat­ták a burgonyaföldek kártevőjét, az amerikai burgonyabogarat. A Kenderes! Növényvédelmi Állomás több mint 400 forint értékű játék­kal és könyvvel jutalmazta a paj­tások munkáját. —• A Tiszakürti Földművesszö­vetkezet megkezdte a vásárlási és értékesítési könyvek összeírását. E hó végén osztják ki a tagoknak a visszatérítési jutalékot. — A tiszaföidvári gimnázium diákjai 1395 kg hul’adókiviasat gyűj­töttek. Az iskola diákjai verseny­ben vannak. A legjobbak Szolno­kén színházi előadáson vesznek majd részt. Jelenleg F. Szabó Endre brigádja az első. Ök 520 kg. vasat adtak át eddig a MÉH-mek. — Cibakháza cs Környéke Kör­zeti Földmüvesszövetkezet dolgozói közül a legjobbakat jutalomban ré­szesítették. A legjobb egységek vándorzászlót kaptak; * Helyesbítés Lapunk 8-án megjelent számának első oldalán névelírás történt. A második sor első fényKépe helyesen Mokánszki Mihály, a második Kurucz József. Nagy sikerrel mutatta be új műsorát a Szolnoki Fűtőkáz ének-, zene- és tánckara A Szolnoki Fűtőház énekkara, zenekara és „A szocialista kultú- ' áért” kitüntetéssel jutalmazott tánccsoportja január 9-én, hétfőn este 7 órai kezdettel a Szolnoki Szigligeti Színházban mulatta be új műsorát. Az előadás kezdetére a színiül- :at zsúfőlásg megtöltötte a fennál­lásának 10. évfordulóját ünneplő énekkar és a működésének ötödik évfordulóját köszöntő tánccsoport >ránt érdeklődő közönség. Az együttes új, egész estét be- ■OUő műsora kirobbantóan nagy ükért aratott. A táncosokat tap­solta különösen a közönség s nem egy számot meg is újrázta'ott ve­lük. így a Cinánytáncot, a Leszere­lők c. táncjátékot. Ezek mellett a Szentivánéji tűzugrás és a Póruljárt legények aratták nagy sikert. A sikerben nagy része volt a so­kat fejlődött énekkarnak, mely Bákky Józsefnek, a Szolnoki Álla­mi Zeneiskola igazgatójának ve­zényletével népdalfeldolgozásokat, munkásmozgalmi dalokat adott elő. Pápay Mihály népdalok és ope­rarészletek előadásával, Mezriczky Lajos zeneisleolai tanár zongora­számmal, Bukta Ferenc hegedű­számmal működött' közre. Sokat tapsoltak a vendégként fellépő út­törő tánccsoportnák is. Az előadás részletes ismertetésé­re visszatérünk. Cementgyár berendezést szállít Csehszlovákia Afganisztánnak A csehszlovák prerovoi gépgyár dolgozói a napokban küldték el Af­ganisztániba az első gépeket az ot­tani cementgyárak számára. Az első szállítmány három, egyenként 60 vagonból álló szerelvényre fért fel. A szerelvényekkel egyidőben útnak indultak a csehszlovák szerelők is, hogy a szerelést munkálatokat is elvégezzék. A két ország közötti megállapodás értelmében a cseh­szlovák szakemberek mindaddig a gyárakban mai'adnak, amíg az ot- ani munkásokat be nem tanítják. APRÓ HIRDETÉSEK A MARTFCí Állami Gazdaság két kőmű­vest azonnal felvesz. Kollektív lakás, üze­mi étkezés é3 munkaruha biztosítva. Je­lentkezés e Gazdaságban. SZOLNOKI ipar? vállalathoz vezet5 köny­velő? keresünk. Cím a kiadóhivatalban. > zni noli megyei NÉPLAP politikai, napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanács tapla Egyes szám ára: !>0 fillér Előfizetési ár I hóra II forint Szerkeszti a szerkesztőbizottság Fele ős szerkesztő: DAVID FERENC Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Szolnok. Mahnovszki n 19. Felelős vezető: Mészáros Sándor, Szép hivatás önkéntes tűzoltónak lenni A Minisztertanács jóváhagyta a községi tűzoltó testületek új tninta- alapszaibályát. A határozat értel­mében valamennyi községben és városban önkéntes tűzoltó testület alakulhat. Ennek feladata, hogy a helyi tanáccsal és a Belügyminisz­térium tűzrendészed szerveivel együttműködve biztosítsa a község tűzrendészet! és tűzvédelmi szolgá­latát. A testület a tűz megelőzésére, tagjaiból megszervezi a területfe­lelősi szolgálatot. A testület tagja lehet minden 16. életévét betöltött férfi és nő. A fel­vételről a vezetőség javaslatára a közgyűlés dönt. A testületben szak­kör-szérűén ifjúsági tűzoltó csapat is működhet: Az alapszabály rögzíti a tagság sziavazaiti, tanácskozási, választói, egyenruha viselési, kártérítési, va­lamint a rokkantsági-, nyugdíjra, és a baleseti járulékra való jogát, továbbá rögzíti a leglényegesebb kötelezettségeket, többek között a tűzoltásban és a továbbképzésben való részvételt. A testület bevételeiből önállóan gazdálkodik, a resndeíkezésre álló összegből egyenruházati cikkeket, felszereléseket, kulturális és sport felszereléseket vásárolhat. A fenntartásához szükséges -ősz- szegeket ügyeleti, ellenőrzési díj­ból, ellátmányból, támogatásból, valamint kulturális és egyéb ren­dezvények bevételéből fedezik. A mintaalapszabály alapján min­ien testület megalakulásakor elké­szíti alapszabályát, mely a testület minden tagjára kötelező. Az alapszabályt a járási tanács VB. igazgatási osztálya hagyja jó­vá-. Az önkéntes tűzoltó testületek felett a felügyeletet a B. M. tűzren­dészet! szervei, valamint a helyi tanács VB. igazgatási osztálya gya­korolja. Feühívuink minden dolgozót, hogy lépjen be az önkéntes tűzoltó tes­tületbe, s ezen keresztül járuljon hozzá a dolgozó nép életének és vagyonának fokozottabb megvédé­séhez. II. Fokú Tűzrendészed Hatóság SZÓ V A TESSZÜK. Keresem, de nem találom Büszkén emelkednek a Ságvári körúton az emeletes lakóházai-:. Szemet, lelket gyönyörködtető a takaros külső, a sok szép világos Lakás. Pár nappal ezelőtt egy családot kerestem, -akiknek a címe nálam volt, mégis épületből épületbe, emeletről emeletre jártam, míg végül célhoz értem. Xvlás alkalom­mal este kellett a házfelügyelőket és a családokat felzörgetni útba­igazításért. Mindez elkerülhető lenne, ha hasonlóan a Vörös Csil­lag úti bérházafchoz, a Ságvári kör­úti épületekre is kifüggesztenék a megfelelő betűket, számokat: A házaló és .a feljárók megjelö­lése sok embert mentesítene a fe­lesleges keresgéléstől, fáradságtól. Kérjük, hogy az illetékesek mi­előbb intézkedjenek ebben az ügy­ben. Dr, Szebeití József tanácstag Szolnok Két bosszantó upróság A Megyei Tanács Rendelő Inté­zetének gyermekgyógyászatát na­ponta sok kisgyermekes szülő ke­resi fel. Igen sokan bosszankod­nak amiatt, hogy hiába van járda az épület mellett, a babakocsikat mégis le kell tolni a sárija, mivel az épület sarkánál lévő bódét ki kell kerülni. Az sem a legszerencsésebb meg­oldás, hogy a bejárati ajtónál hosz- szába helyezték el a sártisztító rá­csot, s így a babakocsi kerekei közé csúsznak s csak solo üggyel- bajjal jutnak be a kocsikkal az épületbe. Kérjük az illetékeseke, segítsék elő, hogy ezek a hiányosságok rö­vid időn belül megoldódjanak. Sz, j.-né, Szolnok Törmelék, föld, salak a járdán Ku nsze n tmártonban elkészült az új gimnázium. Ez az épület is a község fejlődését mutatja. A dol­gozók örülnék az új iskolának, an­nak viszont nem, hogy az építő vállalat hibájából a gimnázium környékén az aszfaltjárda még mindig tele van törmelékkel, föld­del, salakkal.­Válaszoljon a Törzs állal tenyés2 tő Állomás Jaszboldcgházán körülbelül 30-an vagyunk te'liéntari'ák, akiknek te­henét az Állami TörzsáiUattenyésztő Állomás törölte a törzskönyvi állo­mányból. Tekintélyes tejmennyiség az, amit' naponta a tejcsarnokíba szállítunk, de az sem 'közömbös, hogy a törzskönyvezés megszün­tetése miatt nem tudunk kiváló utódokat nevelni. Véleményem sze­rint a Törzsállattenyésztő Állomás a kényelmi álláspontra helyezke­dett, s ezért item hajlandó a rend­szeres törzskönyvi ellenőrzést meg­ejteni. B. Baranyi Antal, Jászboídogháza: _ Emiatt a főtérre csak kerülő úton lehet eljutni. Helyes lenne, ha az illetékes vállalat minél előbb intézkedne a törmelék e1takarítá- Eáról, s a gimnázium melletti asz­faltjárda újra megnyílna a járó­kelők számára. HEGEDŰS MENYHÉRT Kunszentmárton Mikor kapjuk meg az étolajat ? Beadási kötelezettségünk: teljesí­tésére még az elmúlt év októberé­ben beszállítottuk; a szükséges mennyiségű napraforgót. Az érte járó olajat még a mai napig seen kaptuk meg. A begyűjtők eüyen csak ígérettel tartanak bennünket. Fordultunk már a járási szervek felé is, db semmi eredmény.; Ezért icérjük a Néplapot, segítsen abban, hogy mielőbb megkaphassuk jogos járandóságunkat; A jánoshidai Dimitrov TSZ tagjai. Az 1955. évi megyei labda rugóbajnokság értékelése MEGYEI I. OSZTÁLY: V. rész: lő. Szolnoki Haladás SK. Szolnok és a megye sportközvéleménye .többet várt a csapattól. Három- éve annak, liogv ez a csapat a megyei I. osztályban szerepel, és azóta évről évre a kiesés ellen küzd. A bajnokság során komoly erőfeszítéseket is láttunk tőlük annak érdekében hogy a kiesést elkerüljék. Ez azonban nőm sike­rült nekik. U, y látszik, kevés idő jutott a játékosoknak a felkészülésre. Az SK ve­zetőségének dicsérete, hogy példás helyt­állással elget tettek vállalt kötelezettsé’- güknek. Egyetlen mérkőzésre! sem marad­tak cl. Valami azonban hiányzott az ?K életéből. Az új bajnoki idényben az együt­tesnek új környezetben új csapatok kö­zött kelj beigazolnia, hogy az egyetemi tanulmányok melleit a sportban is jól megállják a helyüket. 16. Kunszentmártoni Bástya SK. Evek óta a kiesés és a feljutás érdekében küz­döttek a csapat tegjai de nem tudták tartósan megvetni lábukat a megyeiül, osztályban. Most ismét a kiesés sorsára jutottak. Sokszor emlegették a vezetők, hogy Kunszentmártonban hiányzik az anyagi támogatás, stb., hiányoznak a fia­talok, akik biztosították volna az után­pótlás kérdését. Mind ezeket a hiányossá­gokat látták de megszüntetésük érdeké­ben keveset tettek. A tavaszi idényben megindult rendcsinálás egészen jó ered­ményekre vezetett. A rossznak, a sportsze­rűtlennek beállított szurkolók ekkor pél­dás magatartást tanúsítottak. Az őszi for­dulóban azonban már minden ismét rosz- szul ment. Megállapítható hiányosság-volt, hogy az SK-nalc nem volt állandó nevelő edzője, aki pedig volt nem. élt a játéko­sok között,, s ezáltal tevékenysége hiá­nyos volt. A csapat tagjai technikai hiá­nyosságuk mellett szívvel lélekkel küzdöt­tek az egyes mérkőzéseken. Ez azonban kevés volt az eredményhez. Ennek a csa­patnak a nevéhez fűződik az is, hogy az 1955. évi megye, bajnokság első osztályá­ban kisorsolt mérkőzésen nem jelent meg. mert anyagiak hiányában nem tudta az utazás költségeit előteremteni. A csapat megérdemelné hogy többet foglalkozzanak vele, mert a most nevelés alatt lévő fiatalokkal lehet majd ered­ményt elérni. Ha a megyei II. osztályban biztosítani akarják eredményes szereplé­süket elsőrendű feladat, hogy először is a vezetésben csináljanak rendet. A továb­biakban rendszeres nevelő-edzőt állítsanak be. Csakis a felsorolt előfeltételek bizto­sításával lehet megteremteni Kun széni­ül árion labdarúgó sportjának fejlődését. 17. Kisújszállási Traktor SK A múlt év­ben Törekvés néven szerepelt együttes új néven sem tudott eredményt felmutatni. Az egész bajnoki idény alatt gyenge tel­jesítményt nyújtott. Komoly hiányossága volt a sportkörnek hogy nem volt meg­felelő a vezetés és az edző munkája, e- nélkül pedig néni is lehet többet várni a játékosoktól. A város labdarúgó sportja pedig komoly múltra tekinthet vissza. Sok tehetséges labdarúgó került már tó onnan, s főleg az ifjúsági nevelés (erén értek el dicséretes eredményeket. Aliért jutottak mégis a hanyatlás sorsára? Teljesen hiányos volt a vezetőség mun­kája. Pedig ogv megyei bajnokságban sze- replö_ csapatnak komoly, határozott, hoz­záértő vezetőkre van szüksége. A megyei intézői értekezleteken az SK képviselőjét csupán két-három esetben láthattuk. Ez szintén hozzájárult a sikertelenséghez. Az SK az idén új osztályban szelepe!. Remél­jük, hogy a rossz példákon okulva az új vezetőség és a helyi szervek nagyobb tá­mogatásával megerősödik majd és ered­ményesebben képviseli a város sportját. Megyei Társadalmi Labdarúgó Szövetség A Martfűi Vörös Lobogó SK tervei az új évben Az űj,évben mindenki terveket sző. így tette ezt a Martfűi Vörös Lobogó SK ve­zetősége is. Az elnökség tagjai elkészítet­ték az 1956. évi tervet. A végrehajtandó feladatokat két részre bontották: — létesítmények, építésére, — valamint a sportolók foglalkoztatására, a szakosztályok munkájára. A közelmúl tbaűi örömmel állapi tolták meg, hogy jó ütemben épül a sportpálya. Az ezzel kapcsolatos tervük, hogy 1956- ban teljes egészében felépítik és körülke­rítik azt Az adott körülmények és az anyagiak’ figyelembevételével tovább foly­tatják az uszoda építését is. Ezenkívül tervbevették egy kézilabda, valamint röp­labda pálya elkészítését, is. Ez tehermen­tesei majd a jelenlegi pályákat illetve le hetévé tenné több csapat foglalkoztatását is. A másik rész, amely magába foglalja a sportolási lehetőségek biztosítását, nem kevésbé fontos. A labdarúgó szakosztály első, valamint ifjúsági csapata a megyei, Sportlevelezőink írják Konkoly Ernő szolnoki levelezőnk a Varga Katalin leánygimnázium sjxjrüiöré- nek tagja „Leánygimnazisták sttábora...” címmel írt levelet lapunknak. Többek kö­zött a következőkről számol be: „Iskolánk sportköre Koródi Eszter test­nevelő tanár vezetésével sítábort szerve­zett a téli szünidőre. Tanulóink között nagy volt a lelkesedés hiszen közülünk még senki sem volt síelni. Alföldi leányok­nak idegen ez a sportág. Sítáborunk költ­ségeit tornabemutatóval egybekötött sport­bál bevételéből fedeztük. December 27-én este indult el húsz vidám leány hatalmas csomagokkal felszerelve, kacagva, jóked­vűen az egyhetes táborozásra Salgóbá- nyára. Nagy örömünkre gyönyörű hó fo; gadott bennünket, pedig a sáros szolnoki utcák után azon aggódtunk hogy az idő­járás nem rontja-e el kedvünket. Nagy lelkesedéssel és kis ügyetlenséggel kezd­tünk elmélyedni a síelés tudományában. Kezdetben persze többször használtuk a „nadrágféket” mint a lécet. Ezen és a többi kisebb akadályon tanárnőnk lelkes odaadással és nagy hozzáértéssel segitett át bennünket. Egv heti tartózkodási időnk alatt két napig esett az eső. Ez akadályo­zott bennünket a sportolásban. Ez az Idő sem veszett azonban kárba, mert a bá­nyász klubban játszottunk, olvastunk, sakkoztunk.'— A másik napon pedig a somoskői várat tekintettük meg. Ellátá­sunk kitűnő volt és étvágyunknak megfe­lelő mennyiségben. Bizony szívesen ma­radiunk volna még egy hetet’ A síelésben különösen kitűnt Dobosy Klára. Vincze Éva. Kisbocskói Éva és Papp Irén. akik különben egyéb sportágakban is iskolánk büszkeségei. A főbblek is igyekeztek nyo­munkban járni. Magam is jeleskedtem. Január 4-én érkeztünk haza egészségesen sérülés nélkül, csupán kisebb-nagyobb kék foltok jelezték a sielcs nyomait. Most kö­szönetét mondunk mindazoknak, akik elő­segítették, hogy emlékekben gazdag hetet tölthettünk a sítáborban Külön köszönjük Koródi Eszter tanárnőnk segítségét és odaadó munkáját. Reméljük hogy jövő bélen ismét eljuthatunk sítáborba és az idei tapasztalatok felhasználásával még jobb eredményeket érünk el”. Siass Pál, a jászberényi gimnázium ta­nulója iskolai korcsolyapálya építéséről számol be szerkesztőségünknek, cs többek között ezeket írja: „Még az elmlút év őszén gimnáziumunk udvarát háromszorosára bővítettük ki. — Több növendékünk is segédkezett a har­minc méter hosszú kőfal eltávolításában és az udvar megnagyobbitásában. Amikor befejeztük a munkát Szántai József torna­tanárunk közölte velünk, hogy szép kor­csolyapályát lehet majd itt létesíteni. Az ötletnek nagyon megörültünk. Ezen egy­általán nem lehet csodálkozni, mert váro­sunkban czideig még nincsen korcsolya­pálya. A pályaépítést Szántai elvtárs vezetésé­vel mi magunk végeztük el tá-sadalmi munkával. Még a karácsony, szünet kez­dete előtt befejeztük az építkezést. Most- már csak az □ fontos, hogy olyan legyen az időjárás hogy használni Is tudjuk a korcsolyapályát Meg kell írnom még azt is, hogy egyszerre két óéit értünk el, mert a nyáron kosárlabda pályának hasz­náljuk majd a területet”. a második csapat a megyei II. osztályban indul. A férfi kézilabda együttes az or­szágos a női csapat a területi kisjjályás bajnokságban vesz részt. A röplabdázók a területi, illetve megyei bajnokságban küz­denek majd a pontokért. Az atléták sem tétlenkednek majd. A Járási, megyei és szpartakiád versenyeken mérik össze erejüket A kerékpárosok Mol­nár Bélának, a megyei válogatott keret edzőjének irányításával szintén bekapcso­lódnak a megye sporféletébe. A teniszezők a megyei és minősítő versenyeken szere­pelnek, míg az ökölvívók a megváltozott •vezetés eredményeként a megyei, illetve a területi bajnokságban indulnak. A sportkör vezetősége elhatározta, hogy MHK tervét — mely 150 próbázót ír elő — 50 százalékkal túlteljesíti. Ez évben vala­mennyi műhely-bizottság mellett ntegala- kítják a sportcsojiortokat. Minden hónap utolsó szerdáján klubestét szerveznek. Ja­nuárban műsoros tarkaestet, februárban pedig a hagyományos álarcos bált rende­zik meg. A fentiekből Í3 kitűnik, hogy a tervek igen szépek. A végrehajtáshoz szükséges, hogy minden sportoló és sportbarát se­gítse a vezetőséget munkájában és akko; minden remény megvan arra hogy az új év végén az elmúlt évinél jobb eredmé­nyekről számolhatnak majd be. Tovább ’o'viaitidmfc Szolnok város 1355-56. ávi üzemi saS'S'csaoaifyinobsS^Dah kilzde'mei Elénk érdeklődés melleit folynak a Szol­nok városi . üzemi sakk-csapatbajnokság mérkőzései. Az egyes játszmák, során él­vezetes, izgalmas mérkőzéseit n lakúinak ki A legutóbb lejátszott mérkőzéseken a kővetkező e-edménvek születtek: T1TASZ Vasas — Nemzeti Bank II. 2:0. Nemzeti Bank 11 — Állami Biztosító 2:0. A résztvevő csapatok között a he’vczési sor­rend a következőképpen alakult: 1. TITASZ Vasas 8 pont 2. Terményforgalmi Vállalat 5 pont 3. Vegyiművek 4 pont 4-5. Nemzeti Bank II. 2 pont 4-5 Állami Biztosító 2 pont 6-8 Nemzeti Bank I. ä pont 6-8. Vízügyi Igazgatáság 1 popt 6-8. Vízügyi Igazgatóság II. ! pont 9. Fogtechnikai Vállalat visszalépett

Next

/
Thumbnails
Contents