Szolnok Megyei Néplap, 1956. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-26 / 22. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1956. január 28.

A

zért lett olyan népszerű a keresztény vallás is, mert egy szép szőke asszony van az istenek között. Az ö szelíd égi arca segített meghódítani az emberiségét. S ábrándos. álmodozó embereknek, kik hisznek benne, 6 jelenik meg a legtöbbször. Kutak fenekéről jön, a Bágy hullámaiból kel ki, vagy az erdő titokzatos homályában mutatja meg magát azoknak, akik jóle. akiket megszeretett.

Látta már néha Préda János is, azonképpen Szűcs Gergely né. nemkülönben Sánta-Nagy Mihálynak az apja, de meg azelőtt is kell, hogy megjelent légyen az elődöknek, mert nemhiába építették a gózoni gesztenye-erdőben a kilenc kápolnát a kálváriával.

Már ami a bágyiakat illeti, azokból csupán Gughy Pannának adatott meg, hogy Mária megjelenik előtte, s elbeszélget vele a szent- kútnál, valahányszor búcsú van, mert ő legjámborabb a hívek között. s oly szép, ájtatos hangon énekli a zsoltárokat, hogy az elő- éneklő Mindig Jancsi, ki a koszorús Krisztust viszi, nem győzi mondogatni: „Ez aztán a hang, a kántoré otthon, az semmi”;

De még a vén Mind’g Jancsinál is nagyobb bámulója a menyecske hangjának.;, meg ki tudja.;-, talán a két piros orcája, csípőn ringó karcsú derekának is, Csúz Gábor, éppen, mert olyan kihíresztelt vallásos legény, hogy nála még Gugh' Panna sem buzgóbb búcsú jaró. Mert éppen abban van valami különös, ha valaki úgy egyszerre nagyon a szentlélekhez fordul. Ki sokat ácsorog a bíró udvarán, pőre van az olyannak;

ebesgetik;;; Ki is beszélte csak? .;; Alighanem a cséplők a Biziék szérűjén, hogy ott náluk Csolton, ahol tavaly szolgált, valami Kovács Maris nevű érdemes hájadonnal járt mátkaságban, s úgy megvette a szívét, hogy az eszét is elvette. Ezek a becsületes emberek egészen fel vannak háborodva a magaviseletén; mikor szerencsétlenné tette, otthagyta. Hiába üzenget neki szegény Maris, hogy megöli a szégyen, hogy égeti a fejét a párta, rá sem hederít, felé sem néz. Nem lesz ennek így jó vége. Egyszer csak itt toppan a lány szégyenével együtt: Vigyázzátok meg jól ezt a Csúz Gábort, van annak az apró szürke szemeiben valami alattomosság, akárhogy is fordítja őket az ég felé. Ha meg Kovács Marist emlegetik előtte, kenetesen hímez-hámoz, hogy így, hogy úgy, volt ugyan köztük valami, de a lány lutheránus, esze ágában sincs elvenni, neki, a buzgó katolikusnak!

De iszen, Csúz Gábor, ilyen dolgokat már nem kíván az Isten!

Tisztelet-becsület Gughi Pannának. de ez már alighanem az ő dolga, mert vagy hülye a legény és ő veri bele a vakbuzgóságot, vagy viszony van közöttük.;; hej Panna, Gughi Panna! — már Uram bocsáss meg, ha vétkezem — de nem egészen tiszta dolog az ő szent élete sem.

Igaz, hogy imádság a fekvése, ébredése, s ötféle olvasó is van a rokolyája zsebében, a hóbortos ura. meg a falu is úgy becsüli, mint egy szentet; azt sem lehet tagadni, hogy gráciában áll a mennyeiek előtt; ha valakinek baja van, ő a közbenjáró a boldogságos szűznél; de már az nagyon gyanús, hogy ami pénzt küldenek tőle az ügyesbajos emberek a Máriának, abból egy lyukas tallért múltkor felismert a kartali boltosnál Bede Erzsi; tulajdon az a pénz, amelyet ő küldött a Máriának. Meg is kérdezte Pannától, hogy od’-adta-e?

— Oda bizony, húgom. A Boldogasszony megígérte, kiengeszteli az édesanyád szívét a Szűcs Pali iránt. Átvette a tallért is és köszöni alássan.

No, már hogy volt, hogy nem volt, senki sem tudhatja, hanem az az egy áll, hogy maga a Szűz Mária nem vihette a tallért a kartali zsidóhoz.

Hanem hiszen úgy félig-meddig minden kiviláglott rá egy hétre a gózoni őszi búcsún,

S

zép, enyhe napok voltak; Sokan mentek Bágyról; Tímár Zsófi talpig fekete gyolcsruhában, az öreg Bizi József, Böngérné, még az istentelen Fi! csík István is egész háznépestől (bizony visszajárni fordul már a világ!), ott volt a hetyke- petyke Vér Klári (hogy nem szé- gyel emberek közé jönni a gyalázatos!), meg ki győzné elszámlálni a többit: voltak jók, rosszak vegyest, köztük mondanom sem kell Gughi Pannát és Csúz Gábort,

redtek köröskörül. Egy alak gyakran megmozdult köztük, mintha errefelé kémlelne. Gábor látta, hogy ott is van valami nyugtalan lélek, az sem tud aludni, az is a nagy semmit bámulja talán, mint Ő;

l-í osszú-hosszú idő telt el. míg

“ végre megkondult fent a kálvárián a harang. Látta felkelni Pannát az asszonyok közül, s eltűnni az éjben: várt előbb egy félórát, úgy volt neki meghagyva, s aztán ő is ellopózkodott.

Sietve ment az erdő tövisbokrokkal szegett gyalogútján, néha megállt a tüskéket kivenni lábaiból, s ilyenkor mintha lépteket hallana a háta mögött. Követi tán valaki? De ugyan ki követné?

Lihegve ért a Mária-fákhoz. Panna már várta. Ott ült a kút párkányán, fekete lebontott hajával játszadozott s a csillagok fénye mellett nézegette magát a kút vizében.

— Sokáig maradtál, Gábor! Gyere no. ülj le mellém! — suttogá lágyan.

Kigyullad a Csúz Gábor szürke szeme, oda is ült mellé, de nem merte átkarolni.

— Miért félsz tőlem, hajtsd a fejedet az ölembe. Te is az Ur híve vagy, megjavítottam a lelkedet. A Szűz Mária megengedte, hogy szeressük egymást.

— Igazán mondta — hebegé a legény babonás áhítattal s mégis kétkedőleg.

— Isten a tanúm rá ;: <

E pillanatban a hold tányérja mintha a földre vágódva összetört volna és fényes cserepei bevilágították a selyemgyepet.

Hűs szellő suhant át az erdőn. Gyönge zörejjel váltak szét a galy- lyak, s hirtelen összecsapódtak;..

:;.S eléjük lépett a fák közül •egy mennyei látomány, egy nő: vakító fehér arc, aranyos szőke haj, egész vállára omlik, bánatos kék szemek.;; hófehér jobb karján, mely tövistől vérzik, egy kicsike gyermek édesdeden alszik.; :

— A Szűz Mária! — sikoltott Panna rémülten.

Gábor némán fedte el arcát kezeivel.

— Jaj nekem, Szűz Anyám! — óh könyörülj rajtam! — verte mellét Panna kétséghe°setten s leborult a földre. — Bűnös vagyok. A pénzedet loptam, nevedre hazudtam ; : ?

A szomorú arcú anya szelíden élni osolyodott;

— Semmi közöm hozzád, jó asz- szony! Nézz ide, Gábor, a kisfiádat hoztam el. Ott a népek között nem akartalak megszégyeníteni.

Akadozva és szemérmesen folytatta:

— Meglestelek::: utánad jöttem, s itt megtaláltalak:

/^iábor megdörzsölte érdes ke- zével a homlokát s félénken közeledett a beszélő felé. A gyermek éppen most nyitotta ki a sze- mecskét s mosolygott.

— Megtaláltál, Kovács Maris, de nem is vesztesz el soha többé, ha megbocsátasz:;?

Maris nyájasan nyújtotta neki engesztelésül a gyermeket. Mohón kapott utána, de csakhamar eleresztette.

— Nem, nem! Hadd nézzelek még. Olyan szép vagy vele’

1881,

DCéi levél Qáizlxetmylxol

A „Petőfi" színjátszó együttes munkájáról

A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete jászberényi kultúrcsoportjának ..Petőfi'’ színjátszó együttese — túlzás nélkül mondhatom — kirobbanó sikerrel adta elő Szigligeti Ede „Cigány” című színdarabját. Mikor már hetedszer léptek vele a színpadra. elhatározták, hogy leveszik műsorukról, a nagy érdeklődésre való tekintettel ianuár 28-án és 29-én ismét előadiák.

Január 22-én, vasárnap Jászkisérre látogatott el az együttes s két előadást tartott a községi kul- túrházban. Itt sem maradt el a siker.

Szegedi János, a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat tagja, az együttes művészeti vezetője elmondotta. — hogy jelenleg a „János vitéz”-t tanulják, s márciusban lesz a bemutató.

Varga Imre,

Jászberény, Sármány u. 12.

Moliere —■ diákszínpadon

Még a téli szünet előtti napokban kihirdették az osztályok alapszervi DISZ titkárai, hogy megalakult a színjátszó csoport gimnáziumunkban s jelentkezni lehet tagjai sorába. Elmondták azt is, hogy Moliére ..A kérők’' című három- felvonásos vígjátékát készülnek előadni. Ezzel kíván a DISZ szervezet résztvenni a tavaszi középiskolás kulturversenyen.

A csoportba sokan jelentkeztek Tómagam megkértem Szegedi János tanár elvtársat, a csoport vezetőjét. hogy résztvehessek egy próbán.

Azt tapasztaltam, hogy komoly

fegyelem jellemzi a próbákat, a szereplők részéről. Szegedi tanár elvtárs részéről pedig kemény bírálat. s igen sok segítés. Nemcsak a szöveg helyes kiejtésére tanítja meg a szereplőket, hanem a megfelelő színpadi mozgásra is.

A szereplők bizonyára, sikerre fogják vinni az előadást, amelyet március első felében mutatnak be. Készülnek a díszletek is. a ruhákat pedig Budapestről kapja meg majd a csoport.

Sas Pál

Jászberény. Gimnázium.

Gondolatok egy irodalmi vita után

A megyei írócsoport kezdeményezésére az Ismeretterjesztő Társulat és az írócsoport megbeszélést tartott az MDP Központi Vezetőségének az irodalmi életben mutatkozó jobboldali jelenségekről hozott határozatáról.

Az előadást követő vita nem volt teljes, maradt néhány tisztázatlan doxog az idő rövidsége miatt. Mindenesetre hasznos volt. Érdekes és megnyugtató gondolatsort idítolt el a résztvevőkben. Megpróbálok néhányat a magam gondolataiból papírra vetni.

Sok mende-monda kering a jobboldali elhajló írókról. Nem egy közülük még karikatúrának is erős lenne. Miben is tévedtek ezek az írók és mit akar pártunk az íróktól, az irodalomtól, csak kevesek előtt tisztázott még ma is, mert'-a nK aértése alapos tanulmányozást igényel.

Egy szkeptikus ismerősöm egyszer Budapesten a Hungária-kávé- házban egy szimpla fekete és egy pohár szóda mellett kijelentette: nincs mai irodalom. Megkérdeztem tőle, olvasta-e Rideg Sándor: Daruszegi vasárnapok című könyvét? Azt mondotta: nem, nem is kíváncsi rá,

— Hát Nagy Lajos novellái közül olvasott-e már?

— Nem.

Jónéhány fiatal, öreg, kezdő és befutott író művét soroltam fel. Kiderült, hogy egyiket sem ismeri, egyáltalán nem ismeri a mai magyar irodalmat. És véleményt mond! És elítél! Mi jogon?

Az új magyar szocialista-realista irodalom most van születőben s épp ezért még nem ismerhetjük pontosan a mibenlétét, legfeljebb körvonalazni tudjuk s következtetni: ilyen lesz majd. Kialakítása a talán, még az ismeretlenség homályában szunnyadó, de már az új életbe gyökerezett, népből sarjadt magyar íróit feladata, de mai magyar irodalom igenis van és nem jelentéktelen. Ki vonná kétségbe Dóry Tibor: A ló meg az öregasszony című kötetének, vagy bármelyik regényének irodalmi értékét. De sorolhatnánk Szabó Pál, Sarkadi Imre, Aczél Tamás könyveit, Benjámin László, Juhász Ferenc, Simon István verseit.

Ha szkeptikus ismerősöm csak néhányat olvasott volna ezeknek az íróknak, költőiknek a műveiből, nem tenne ilyen lei jelentést és nem látnának a többi borúlátók sem felhőket irodalmunk jövője felett. S a párt vigyázását sem magyaráznák kóros, az irodalom szabadságát korlátozó megnyilvánulásnak,

*

Téves nézet burjánzott el mostanában. Csak az a szép, ami szomorú, ami elmúlásra, pusztulásra emlékeztet. Persze az igaz, hogy az emberek évezredek óta halnak meg s mégsem tudnak megbarátkozni az elmúlás gondolatával. De ezzel visszaélni, ezzel hatást kelteni, magáért a hatásért: lelikiismeretien- ség! Sötét hangulatokkal ráülni az olvasó mellére és fojtogatni, éppen egy új, eg? egészséges kor kezdetén, amikor az érzékeny emberi lélek az utat keresi — embertelenség!

Hogy ma még nem zökkenőmentes az életünk és csaknem minden embernek megvannak a kisebb-na- gyöbb gondjai, az igaz, de az is igaz, hogy mindnyájunk érdéire, hogy ezeket mielőbb kisöpörjük életünkből, s nem addig sanyargatni vele magukat, míg egész sötéten nem látjuk a világot. Néhány író ezt tette. A közönség egy kis részének pedig — azoknak, akik nem látták még meg mad életünk távlatait, nagyszerűségét — jólesett ez a „búsmagyarkodás.“

*

A felületesek és rosszindulatúak a sematizmustól „féltik“ irodalmunkat. Attól eltekintve „féltik”; hogy a párt a forma és a tartalom egyensúlyára hívta fel a figyelmet. Mi miás ez, ha nem rosszindulat? A párt éppen úgy harcol a sematizmus ellen, mint ahogyan harcol az eszmeiségért, hiszen egy érdektelen cselekményű, pamirmasé figura szereplőkkel megírt történet nem mondhat semmit, még az eszmei tartalom szájbarágósa esetén sem, mert ha az emberek szeretnek tanulni, rettentően nem szeretik, amikor tanítgatjék őket. Maguk akarnak rájönni az igazságra, maguk akarnak következtetéseket levonni. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha bele tudják magukat élni egy irodalmi mű cselekményébe, ami csak akkor sikerül, ha valódi hús-vér ember'(erői olvasnak, olyan hús-vér emberekről, akiknek valóságos emberi problémáik vannak, akik között valódi emberi konfliktusok merülnek fel.

•

Sokan azt állítják: az olvasókat

nem érdekli a mai élet, hisz reg- geltől-’Sstig azt élik, aktív szereplői, minek akkor arról még olvasni is. Ezeknek sincs igazuk. Igenis szeretnek az emberek saját sorsukkal találkozni az irodalomban. És amennyiben nem lelik fel saját problémáikat, vagy legalábbis nem találják meg az életet benne, s nem kiáltanak fel: mennyire igaz! — az a mű rossz, akámilyen szépen írták is meg.

És itt van az írók nagy feladata. Segíteni kell az embereket problémáik megoldásában és úgy, hogy az valóban megnyugtató legyen. Bűn, ha egy író nemcsak hogy nem mutatja meg az egyes helyzetekből kivezető utat, hanem még össze is kavarja, tévútra is vezeti olvasóit. Vagy ezek a szkeptikus „búernagyarck“ j óbban szeretnek egy hamis út kátyújában vergődni, önmagukkal és a világgal meghasonulva, mint boldogan* a jövőbe vetett szilárd hittel élni?.,4 Nem hinném!

De hogyan mutassa meg az iró a kivezető utat, ha maga sem ismeri,

ha maga is letévedt róla?

Mórica Zsi,gmond írta egyszer, hogy az írónak először is nagyon műveltnek kell lennie, hogy imponálni tudjon... Ez világos, hiszen írói hitel nélkül nem író az író. De ez önmagában nem el^g. Kérdés, mire használja fel az író ezt a hitelt, arra-e, hogy az olvasó ijesztgetésével, lelki kínzásával ba. búrokat s obulusokat arasson, vagy hogy jobbá, nemesebbé, boldogabbá tegye olvasóját?

Óriási a különbség.

*

Olyanokkal is találkoztam, akik a párthatározat következtében beálló írói elbátortalanodástól félnek. Vajon egyenlő-e az íród merészséggel a probléma felvetése és meg nem oldása? A párt igenis megköveteli az íróktól a bátorságot, de mivel a mi társadalmunkban nincsenek alapvető megoldhatatlan ellentétek; nyilvánvaló, hogy az életet tükröző irodalomban sem lehetnek,

*

A párt, amikor bizonyos tévelygéseket látva közbelépett, éppúgy az írók, mint az olvasók érdekében tette. Hiszen az írók számára is végzetes lehet a tévedés: előbb utóbb meghasonláslhoz vezet. A művészdélefc finom műszer, n'em bírja el a torzításokat. Az antager misztikus osztályok világának diszo- nanciája az őrületbe kergette Jonathan "Swiftet, öngyilkosságba taszította József Attilát. A mi világunk nemcsak hogy küzd a társadalmi diszkant ellen, de pártunk azokat, akiket téves hitek szükségtelen és káros álvívódásba kergettek, segíti kijutni a világosságra;

Hcrczcgh László.

(Bújáéi ka (Rákócziid Iván

Tévedés ne essék, nem, akart Rálcóczifal- ván senki bújócskát játszani, illetve akart, de... léi gondolta volna, hogy Csizmarek Mátyás „Bújócska” című színművét csak egy kis „bemelegítő bú jócska’’ után lehet lejátszani. Ez esetben a bú- jócskát két kultúrotthon igazgató játszotta.

De térjünk a tárgyra.

A szolnoki Közalkalmazottak Szakszervezete kultur otthonának „Déryné” színjátszó csopoitja Rákóczifal- vára érkezett az említett szizművel. Megérkezésükkor senkit nem találtak a kulturott- honban. Maguk hordták be a nézőtérre a padol<at, székeket. S miután megjelelő keresgélés után előkerült a kultúrotthon igazgató, a lelkes kis csoportot így üdvözölte: „Már azt hittük, nem jönnek”. Az öltözőben füstölgő kályha arra engedett következtetni, hogy számítottak érkezésükre, de a fogadtatás is olyan volt, mint az öltöző hőmérséklete.

Miután a villanyok kigyúltak, a terem is megtelt lelkes közönséggel, s a kulturígaz- gató is megtaláltatott, meg le,intett kezdeni az igazi „Bújócskát’.

A színjátszó csoport Ragjai lelkesen készül- tek erre az estére, s az előadás szórakozz latta, tanította a doU gozókat. Elismerés illeti őket.

A rákóczifalvi kvU turotthon igazgatója- nak javasoljuk, hogy vonja be a munkába a kulturális állandó bizottság tagjait, mert egyedül nem tudja keU lően megoldani a kuD turház szervezési és más fc’adetaít.

MIKSZÁTH KÁLMÁN: < ■

A GÓZ ©NI SZÜZMÄRIA

Nagy sokadalom vagy harminc processzió jött a környékrőL Gőzön, Bodok, Kartal, Szilke, Tarján, Beléd, Kesziről, Csoltóról, a palócok még talán a meszi Majornok- ról is, a katolikus rész. Ilyenkor volna jó kivenni árendába a papoktól a perselyeket!

A bágyiak hajlott estén érkeztek s alighhogy megjárták térden a kilenc kápolnát stációról stációra, idejük sem volt szétnézni a mézes- kalácsosok között, ahol legjobnan hullámzott a népség, mindjárt resötétedett s ott ahol éjjelre megtelepedtek, a nagyrészét nyomban elnyomta a buzgóság, csak kevesen hallgatták Gughi Pannát, aki csodás dolgokat beszélt el a gózoni Szűz-Máriáról.

— Hát aztán, aztán .:: mondjad csak tovább, édes Panna lányom!

— ösztökéli Filcsikné. — Mit mondott még a Szent Szűz?

— Mindent el kellett neki beszélnem kegyelmetek felől.

— Óh, óh, óh! — hajtja a ragyás Eöngér Panna éneklő hangon. — de boldog is, aki olyan istennek tetsző, mint te! Ne adjam alád ezt a nagykendőt is, Pannus? Úgy nézem, kemény a fekhelyed, drágám. Te pedig, Csúz Gábris, piszkáld meg egy kicsit azt a tüzet, hadd lássuk a galambom arcát, amikor beszél.: j

/^tábornak nem volt kifogása: megcsóvált egy végig zsarátnok fahasábot s úgy világította meg a tömött, fekete hajat s a szemvesztő két gödröcskét, mely azon a piros arcon, mintha feneketlen verem , volna, hova a nyugalma. lelke odaveszett.

— Mondjad csak, édes szívem — faggatja Filcsikné —, hogy néz ki a Mária?

— Jaj, nehéz azt elmes&ni,:: Vakító fehér a-c, aranyos szőke haj, egész vállára omlik, bánatos kék szemek, hófehér jobb karján, mely tövistől vérzik, egy kicsike gyermek édesdeden alszik. s s

— Az ám.;. a kis Jézus! — Szakasztott így van lefestve az én imádságos könyvemben .::

— Meg a bodoki templomban — teszi hozzá Gábor, s átszellemülve szívja magába Panna minden szavát; hogy jön, hogy távozik a Szűz, vakító fény övezi néha, máskor meg egyszerű karton-ruha van rajta. De csak ő láthatja, ha egyedül van ott a Mária-fáknál;

— Hát ma meglátod-e? — kérdik;

— Nem tudom, álmomban szokott híni — felelte Panna, aztán Gáborhoz hajolt és a fülébe súgta:

— De te azért csak gyere el, amikorra mondtam!

A tűz már nem égett, csak itt-ott pislogott egy-egy szikra a pernye alatt; az álon! lecsukta lassanként a szemeket, távolabb is kialudtak a tüzek, az egész búcsú-nép, akihez jött, az Ur ölében pihent a térés tisztáson, mely az erdő alján elterült; Csend volt, csak a gózoni erdő zúgott balról s a levegőben rebbenté meg a szárnyát egy-egy éji madár. Emiatt pedig éppoly nyugodtan álmodhattak a hívők a vakító fehér arcról, az aranyos szőke hajjal;;: mint amilyen nyugtalanul álmodozók ébren Csúz Gábor a gödrös piros arcról a hollóhajjal.

A bodoki búcsú nép, a tarjániak,

belédielc, a túlsó oldalon pedig a jó Isten tudja, miféle népek fehé-