Szolnok Megyei Néplap, 1955. december (7. évfolyam, 282-307. szám)
1955-12-18 / 297. szám
ötvénharmadik csípés SZATIRIKUS OLDAL 1955 december 18 RÖVIDEK Egy felszólaló Elmondott mindent, mi eszébe jutott, de nem szánt Időt — önkritikára cs arról sem szólt, hogy a jövő évre hogyan készül fel, milyen munkára? Rádió Nagyon szeretem a rádió szavát, pihenő órám hűséges társát, de nem bírom el a szomszéd-rádió tíz órán túli csúf harsogását, Próbálkozás Hirdetésre jött gyors-gépírónőnk. Slicceit szoknyája mutat eleget, de vérvörösre lakkozott körmökkel a gépen csak úgy lassan petyegtet. Sz. I. Zárszámadási történet AZ OKOSSÁG TETEJE! Magyar Kálmán tiszafüredi tsz-tag 9000 foflntírt rahafélsíígeket, valamint rádiót, tárhelyet, kerékpárt vájáréit. EGYÉNILEG UOLGOZÖ PARASZT: Hová megy, szomszéd? TSZ-TAG: Vásárolni. _ EGYÉNILEG DOLGOZÖ PARASZT: Minek ahhoz szeker* TSZ-TAG: Hat csak ennek... Lukács Vendel fölényesen neg- voúta keíkény vállát, húsz esztendős fekete képe méltóságteljes volt az önérzettől: — Még hogy a mi brigádunk nem végez holnap estig a silózással? Hogy mondhat ilyent az elnök elvtárs!? A mi brigádunk csupa lelkesedés! •— A »öntésben — mondta a nyugodt elnök és csendesen bazsaly- gott a legény hivalkodásán. — Azok leszünk mi a silógödör fenekén is! — jelentette ki büszkén Vendel és mintha a halántékán ücsörgő szemölcs is megeleve- nült volna viselője büszkeségétől, S hogy csakugyan sikerüljön az a holnapi silózás, Vendel a földművesszövetkezet vendéglője felé ment, hogy Sándor bátyjával, a csapossal előre megigya az áldomást. * Reggel álmos volt körülötte minden, pedig hát az ö feje volt kó- tyagos. Lassan szállingóztak a ori- gád-tagok, nyolc óra is elmúlt, mire kiért a tanyára Búzás Feri, az utolsó. — Minek késtél, hékás? — vonta felelősségre cimboráját, hogy szigorúságot is mutasson, amint az egy komoly brigádvezetőhöz illik. — Ne morogj — válaszolt az szelíden és fázósan belehúzta szeplős arcát a báránybőr gallérba. Kilencen voltak, nekiveselkedtek. De nem nagyon, mert az megárt. Féri megindította a motort, ketten etették, a szecskavágót, hatan meg lementek taposni. Vendel szörnyen unatkozott lent a gödörben. Egyhangúan járni kör- be-körbe, mint a bolond, nem látni semmit a világból, csak a magas betonfalat. Silány időtöltés ez ahhoz képest, amire ő képes az eszével! Sehogyse jó ez így. Fekete, élénk szemében okosság villant és egyszerre csak így szólt a többiekhez: — Marhaság ez. Eresszük le a disznókat, tapossanak azok. Jobb lesz az étvágyuk, hamarább híznak! — Ügy van, úgy van! — siettek amazok a helyesléssel és felvillanyozta őket, hogy délre nyakig lesz a silógödör. A hízókra vigyázó fiú nem akarta engedni, hogy a jószágaival rendetlenséget műveljenek, de bebizonyították neki, hogy annál jobb helyen nem is lehetnének a disznók. A gyerek végül beleegyezett, de csak úgy, ha továbbra is kanász-, kodhat. Mert az roppant komoly megbízatás az apjától, aki a városba ment a tanácsházára. Vendel irányította a nagy munkát. Hosszú rudallókötelet kerítettek a pajtából, azzal valósággal beszőtték a hízókat s úgy engedték le a mélybe. A harmadiknál még Éppen jókor! Szolnokon a Maünovszki utcában a járdán van egy gödör. Tanácstag: Legalább megfelelő hangulatban érkezem a Községgazdálkodási Osztályra. iVem is beképzelt Az egyik szolnoki cukrászdában történt* — Legyen szíves, csináljon egy olyan szép és jő feketét, mint maga, == Honnét tudja, hogy jó vagyok? a mellényt is levetették annyira megizzadtak. Vendel tanácsokat osztogatott: — Ne fogd a farkát, mert kiszakad! Egyformán engedd, el ne törjön a geririce! Utoljára a gyereket engedték le, azt is a rudallókötéllel. Magával vitte az ostort is. A brigádvezető parancsot adott neki: — Ne engedd őket megállni! Da- noljál, akkor nem unatkozol! — majd elégedetten sóhajtott, s ingujjával végigtörölte homlokát. — Ez sikerült. A motor állt, pihentek valameny- nyien. Nelritámaszkodtak a betonmedence kerek peremének és kényelmesen cigarettáztak. Nézték a disznókat) — Hogy habzsolnak, a fene bendőjüket — biccentett az egyik legény. A gyerek hajtotta a disznókat nagy szorgalommal, ám azok egyre unottabban cammogtak, fel se vették már az ostorcsapást. Végül egymásmellé dőltek, mint a marhák a delelésnél. Csinálhattak velük akármit, meg se mozdultak, csak néha röffentettek, hogy na, na. Aztán el is szunnyadtak olyannyira, hogy már gőzölgőt! alattuk a frissen aprított takarmány. A szeplős Ferkó gúnyosan össze húzta vörös pilláit és foghegyről a brigádvezető felé vetette: — Te Vendel, én azt hiszem, hogy ez nem sikerült. Vendel bosszúsan végigmérte behúzott nyakkal. — Honnan tudjam, hogy ezék a dögök ilyen lusták. Magyarázd meg nekik, hogy délben el akarunk menni a Sanyi bácsihoz. A disznók pedig feküdtek, nem zavartatva magukat a kanászgye- rek noszogatásától. —• Ezen segíteni kell — határozott a talpraesett brigádvezető. Szedjük ki őket! Cihelődjünk, fiúk! Ügy léptek erre, mintha nagyon fáradtak lennének, vagy mintha attól tartanának, hogy leszakad alattuk a jég. A puffadt, jóllakottságtól békes- séges malacok még akkor sem mozdultak meg, amikor rájuk hurkolták a kötelet. Az újítók ekéDoen beszélgettek: — A lágyékhoz kösd, meg az első sonkához! — Vigyázz, mehet! Húzzad oda- fönt! — Jaj, de nehéz! Tartsad, nem bírom tovább! A gyerek jókat vigyorgott odalent: micsoda bolondok ezek a legények! Amikor rákerült a sor, jóéi ősén csimpaszkodott, hogy minél nehezebb legyen. Délután kettőre járt az idő. Az okos Vendel könnyen kitalálta, hogy még estére sem végeznek. Valami mentőötlet kell, valami hozzá méltó elgondolás, mert az esze még sohasem hagyta cserben. A csorbát ki kell köszörülni. Mi segíthetne a veszteségen, amit ezek a nyavalyás disznók okoztak. Meg van! Hej, hogy ez nem jutott előbb az eszébe! Micsoda fájin- tos lehetőség! — A tinókat kell leengedni. Csak azokkal végezhetünk estére. Megtapossák úgy, hogy csákánnyal kell fölfeszegetni! A többiek félrehúzták a szájukat, különösen a Fercsi nézett bizalmatlanul azzal a csupa-szeplős képével, amit Vendel semmiképpen nem szívelhetett. De talán ez a megoldás is jobb, mintha ők taposnának. Mert azt a hátuk közepe sem kívánja. Eleget nyűglődtek, a beste disznókkal, taposson hát a nyavalya. Megszavazták egyöntetűen Vendelnek a szimpátiát. Az ember holtig tanul, ők is Okultak a hízók esetéből. Még csak az hiányzik, hogy a vágásra szánt tinók is hozzálássanak zabálni. Szájkosarat kötöttek mindegyiknek az orrára; Lázas tempóban dolgoztatták a I motort, a szecskavágó őrülten fröcskölte a feiapritótt takarmányt. Félig töltötték a gödröt silóval, hogy ki ne törje a lábát valamelyik tinó, ha nétántán nagyot esne. Mégragadták az első állatot. Nyomott vagy három és fél mázsát) Ketten a hasa alá bújtak, úgy emelték, a többiek a négy lábát ragadták meg. A tinó csak a farkával tudott védekezni, ezt csapkodta kétségbeesetten és úgy találta szemensuhintanl Vendelt, hogy az nem állhatta meg ordítás nélkül. Végre huppant az állat a mélybe, szűgyig süllyedt a silóban. — Ez bent van — nyögte holtfá- radtan az egyik legény. — De hogy vesszük ki? — Hogyan — emelte fel a hangját fölényesen Vendel — sehogy; Kijön az a maga lábán, mert addig tapos, amíg meg nem telik a gödör, jöhet a többi! — és sziszegve tapogatta meg könnyes, vörös szemét, majd letörölgette arcáról a zöldes csíkokat. Rogyadozott a térdük, a fáradságtól, úgy sípolt a mellük, mint a fújtató, a fülük meg el akart olvadni, annyira melegük lett, mire az utolsó tinóval is megbirkóztak; A nagy teljesítménytől újfent rágyújtottak egy cigarettára és nagy megnyugvással konstatálták, hogy nekik ma már nem kell tfjPosrj. Ugyanakkor vegyes érz '-./kel néztek a tanya bejáratához, mert ott emberek tűntek fel. Aki vezette őket, bőrkabátot és bilgerit viselt; — Ezek az Állatforgalmitól jöttek — állapította meg Vendel csalhatatlan éleslátással — azok járnak marhabőrben. Biztosan a hízókat nézik — vélte unott közömbösséggel; — Jó munkát, fiatalok! — köszönt a bőrkabátos, akárcsak ha otthon lenne. — A tinók merre vannak? Azokért jöttünk. A legények elfehéredtek. mintha villám csapott volna melléjük. — Lent vannak a gödörben — mondta Ferkó ellenségesen. — Hát akkor szedjék ki őket, mert ma van a szállítási határidő; Jaj, hát minek él az ember, amikor ilyen keserves az élet! Meg kell szakadni a munkában. Mindig a legnehezebb munkát sózzák erre a brigádra. Nincs igazság, nincs igazság — háborgott a Lukácsbrigád és a vérmesebbje szívből kívánta, hogy az állatforgalmista törte volna ki a lábát idej öveb Teljesen besötétedett, meggyújtottak minden viharlámpát, amit csak az istállóban találtak. Az állatforgalmisták is segítettek a kiemelésben. Az erőlködés egyaránt megropogtatta a tinó- és embercsontokat. Nyolc óra lett, mire elhajtották a tinókat. Nézték a holdviiágos estében az egyre távolodó karavánt és iszonyú fájdalmas érzéseik támadtak; — Nagyokos vagy te, Vendel. Ha a butaság fájna, üvöltenél — sóhajtotta nehéz szuszogás közben Ferkó, majd elindult hazafelé. GERENCSÉR MIKLÓS Gyorsan kell meggondolni Angliában plakátok jelentek meg a következő felírással: „Kétszer is gondold meg, mielőtt vásárolsz valamit”) Ezzel kapcsolatban az alábbi vicc terjedt el: Két háziasszony beszélget: — Olvastad a plakátot? — Igen, s mialatt kétszer meggondoltam, ismét felszöktek az árak) j&jty. CráZ; dec, 3;)
