Szolnok Megyei Néplap, 1955. december (7. évfolyam, 282-307. szám)

1955-12-30 / 307. szám

Sioínoimegyd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES-A MEGYEI 'TANÁCS LAPJA VII. évfolyam 308. »ám Ara 50 fillér 1955 december 31.. szombat MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: A második ötéves terv időszakában életünk még szebbé válik. — Képes oldal (2—3. o.) A Tiszamenti Vegyiművek taggyűléséről (4. o.) Hóhullás (4. o.) Jó szilveszteri mulatóst (5. o.) A harmadik Békekölcsön sorsolás eredményei (6. o.) Harminchat új tagot vettek fel a törökszentmiklósi Dózsa TSZ közgyűlésén — Köszönöm a tag Lg bizalmát. Munkámmal igyekszem majd bebi­zonyítom, hogy nem csalatkoztak berniem. — így kezdte felszólalá­sát ifj. Koródi József, három hol­das kásparaszt, akit a szerda esti közgyűlésein vettek fel a török­szentmiklósi Dózsa TSZ-be. Rajta kívül még harmincöt új taggal erő­södött ezen az estéin a szövetkezet, köztük olyan gazdákkal, mint Ba­logh Károly tíz holdas, Szabó La­jos öt holdas, Dikó Sándor két és félholdas dolgozó paraszt. Pár hét­tel ezelőtt még mindössze százhúsz tagja és mintegy 700 kát hold földje volt a fsz-nelk. Már a zár­számadás előtt ás többen kérték felvételüket. Az évzáró közgyűlés után pedig, amint megkezdődött az évi munka után járó részesedések kiosztása, az egyénileg dolgozó pa­rasztok körében még inkább meg­nőtt az érdeklődés a szövetkezet iránt. November 20-a óta 423 dolgozó paraszt kérte felvételét a török- ezentmiklösi termelőszövetkeze­tekbe, Közülük sokan a Dózsa TSZ-t 'vá­lasztották, nem is véletlenül. A Dózsa Tcimaloszövetkezetiben igen eredményes volt ez az esz­tendő. Csaknem minden termelési ágban túlteljesítették: a tervet, s a tsz-tagság jórésze a munkaegységre járó részesedésen felül prémiumot is kap; A termelőszövetkezetek alapsza­bálya kimondja, hogy a szociális és kulturális alap kielégítése utón Iá kell adni a földjáradékot azok­nak a tagoknak, akik a termelő­szövetkezetbe földdel léptek be. A Dózsa TSZ-ben az alapszabálynak ezt a részét is megtartották, s akik jogosultak arra, az idén megkap­ják a földjáradékot. A szociális és kulturális alapból pedig a munkából kiöregedett tsz tagok ellátásáról gondoskod­nak. A Dózsa TSZ közgyűlésén meg­szavazták Géléi Lajos idős tsz tag nyugdíját. Ö már kiöregedett a munkából, beteges is, A tsz azon­ban az alapszabályok szerint gon­doskodik Géléi Lajosról. Neki és feleségének biztosítja a kenyérnek valót. A termelőszövetkezet fizeti havonta az SZTK járulékot, beteg­ség esetéin, a gyógyszerköltségeket. Emellett teljesen díjtalanul megmü- veltetdk Géléi Lajosék háztáji föld­jét. A Dózsa Termelőszövetkezet tagjai „tiszta lappal" kezdik az új esztendői. Év közben is rendesen teljesítették államiránti kötelezettségeiket, zár­számadáskor pedig kiegyenlítették ami még hátralékban maradt. Ren­dezték a gépállomási munkád íja­kat, és az állami hitelek esedékes részét, A jó gazdálkodásuk szépen gyü­mölcsözött, kötelezettségeik kiegyen­lítése után még nagyobb mennyi­ségű termény és egyéb részesedés kerül kiosztásra, amelyet a termelő- szövetkezet vezetősége most szállít­tat haza a tsz tagjainak, Ez évben 31 forint lett a mun­kaegység értéke. A Dózsa TSZ-be most belépett 36 dolgozó . paraszt ícgítcégével azon­ban lehetővé válik, hogy jövőre minden részletében teljesítsék a termelési tervet és az ideinél ma­gasabb jövedelemre tegyenek szert. k. a. A SZTAHANOVISTA DISZ-BRIGAD ZAKATOL a szecskázó gép a szolnoki Cellulózé - gyárban. A nagy zajban szinte saját hangját sem hallja az ember. A gép meg csak jár, jár szaka­datlanul, nincs tekintettel arra, hogy a riporter be­szélgetni szeretne a szecs­kázó Molnár-brigád tag­jaival. Ebédszünetig ö itt az úr, megkívánja, hogy esek vele foglalkozzanak. Hát van is vele munka! Hat ember állandóan kö­rülötte forog! Az egyik adogatja fel a bálákat, a másik a drótot szedi le a szalmáról, a harmadik a gépet eteti. A többiek meg hordják be a szecská­zóba a nehéz rizsszalma bálákat. Tulajdonképpen mi is ennek a brigádvak a fel­adata'! A RIZSSZALMA drót- talamítása, tisztítása, no meg a gép etetése. Bár nem az ö feladatuk, de ők végzik el az anyag beké­szítéséi is. Kire tartozik ez a mun­ka? A szalmaszálhtó he­vederre; Sajnos, ez nem rnülcödi'k. A rossz tervezés miatt nem használható. Kis deszkákból van ösz- szerakva a futószőnyeg­szerű szállító, s a deszkák közötti rés elég nagy ah­hoz, hogy a szalma közé­keveredjen. Állandóan tisztítani kellene. így az­tán csak a baj van vele, mégsem tudja megköny- nyíteni a brigád- munká­ját. Ezért van az, hogy kénytelenek háton hor­dani a sokszor még nyolc­van kilót is meghaladó bálákat. — Bizony már a tíz- tizenötödik fordulás után olyan melege van az em­bernek, hogy no! — mondja B. Simon György, aJci éppen most tette le az egyik bálát. Fogják meg, milyen nedves, fuüedt ez ti szalma. Kétszer olyan súlya van, mint szárazon. ÉPPEN EZÉRT, hogy ilyen nehéz munkát vé­geznek, dicséretet érde­melnek azért, hogy a Molnár ifjúsági D1SZ- brigáti többszörösen szta­hanovista. Az eddigi havi átlaguk 130 százalék. Tel­jesítményük tehát most is eléri a sztahanovista szintet. Brigádvezetőjük, Molnár elvtárs augusztus 5-én kapta meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést. Molnár elvtárs nagyon szerény ember, nem- szeret magáról beszélni, a bri­gád munkájával sem szí­vesen „dicsekszikAr­ról, hogy hogyan érték el ezt a szép eredményt, csak ennyit mond: — Mindent megteszünk, hogy menjen a munka, igyekszünk továbbra is megtartani a sztahano­vista szintet. SZÓRAKOZNI — mint a brigád többi tagja — moziba és színházba jár. Utoljára a, Gyötrelmes éj­szaka c. jugoszláv filmet nézte meg a színházban a Csárdáskirálynőt látta az elmúlt hetekben. Munka után otthon, a ház körül dolgozik. Szü­lei betegesek, elfér fiuk segítsége. Ha mégis van ráérő ideje, olvasgatni is szokott, azelőtt politikai, jellegű könyveket, most inkább szépirodalmat ol­vas. Csak az udvarlással van nála baj. Fél a lányoktól. Pedig biztosan lenne olyan kislány, aki szíve­sen venné, ha foglalltozna vele. 26 éves, kiváló mun­kás, megérdemelne egy meleg Icis otthont, jó fele­séget. A BRIGÁD családos tagjainak, az olvasás, színház, mozilátogatáson kívül más örömük is van: a család, a gyermek. Szin­te felfrissülnek, ha mun­ka után hallják kedves szavaikat, másnap a mun­ka is könnyebben megy, ha rájuk gondolnak. No, de hagyjuk cl a Molnár-brigádot. Délig még sok munkájuk, van. Elmenóben még hallhat­juk László Mihály, a bri gád legfiatalabb tagjának, az etetőnek hangját: Szó. porán, gyerekek, szapo­rán. CZIRJÁK ERZSÉBET Filmfelvevő és vetítőgép, olcsó telepes rádió a Mezőtúri Elektromos Tömegcikkgyár |övő évi programjában A kunszentmártoni malom lemaradt az éves terv teljesítésével Az év utolsó napjaiban járunk. Megyénk üzemei, vállalatai ke­vés kivétellel már eleget tettek éves kötelezettségüknek. Az élenjárók mellett azonban találunk adósokat is. Ezek közé tartozik a kunszentmártoni unalom. Éves tervét elő­reláthatólag 75—80 százalékban tudja csak teljeisítend. A lemaradás okait Kakuk Mihály vezető-könyvelő elv társ mondta el látogatásunk alkalmával, — A munkát elsősorban a szívógáz motor gyakori üzemzavara hátráltatta. Május 21-én a malomnak le kellett állnia éves karban­tartásra, mert a motor üzemképtelenné vált. A karbantartási mun­kálatokkal párhuzamosan megkezdték a villamosítást is, ami elhúzó­dott augusztus 1-ig. Az üzemeltetés megindulása után a munka me­netében újabb zavarok jelentkeztek. Az utasítások szerint a villany- motorokat 3ö0 volt feszültség alatt nem szabad működtetni. Gyakran megtörtént, hogy 2—3 órát állt az üzem feszültség-csökkenés miatt. A dolgozók levelet küldtek az illetékes helyre, ennek hamarosan meg is lett az eredménye. A TIT ÁSZ megvizsgálta a helyzetet és engedélyezte, hogy a motorokat 320 voltig üzemeltethetik. Ettől kezdve nem kellett állná a malomnak műszaki hibák miatt. A sok elmaradt munkanapot mái- nem lehetett behozni. A második negyedévben például az összüzemóaiákinak 18.7 százaléka esett ki különféle javítások miatt. Ez a munkafegyelemre is hatással volt, bár jelenleg ez már kedvező változást mutat. Az év utolsó hónapjaiban elért eredményekről ana lehet kö­vetkeztetni, hogy a kunszentmártoni malom jövő évi munkáját komo­lyabb akadályok nem hátráltatják s ez a terv teljesítésében jobb fel­tételt biztosít az ez évihez képesti wiHiHmtuimwwmmwHMitiimwMiiMmttmitmMmiiHitmiiHimww Aki már a jövő évi tervén dolgozik Hé é SZILAGYI LAJOS, a Törökszentmiklósi Gépgyár lakatosa. A Zetor- kultivátorok szerelésén dolgozik. Tulajdonosa „A kiváló dolgozó jelvénynek," Ez év utolsó napján már az 1956-os év első félévének tervét is befejezte. Közeleg az új esztendő. Ilyenkor önkéntel*mül is számadást csinál­nák az touUvek, mit végem jfe eb­ben az esztendőben. Szonda Mi­hályt, a Mezőtúri Elektromos Tö­megcikk és Játékárugyár műszaki vezetőjét kértük meg, beszéljen ed­digi munkájukról, elért eredmé­nyeikről. — Vállalatunk két éves fennál­lása alatt határozottan haladt azon az úton, hogy főleg közszükségleti cikkeket, keresett villamossági cik­keket állítson elő. Ezzel párhuza­mosan, de kisebb mértékben gyár­tottunk játékokat is. Mindez nagy nehézségekbe ütközött, mert kor­szerű szerszámgépeink nincsenek. Vidéki városban nincs elég jó szer­számkészítő szakember sem. Ezen azonban segítettünk, mert két év alatt kineveltük a jó szakembere­ket. Jövőre megkapják-c a szükséges gépeket? — Kilátásaink e tekintetben elég jók. Ujalbb gépekkel ugrásszerűen —mintegy 30 — 40 százalékkal emelhetjük a termelékenységet. Fe­lettes szerveink is tudják ezt, s ezért a jövő évre közel 130 000 fo­rint értékben kapunk új gépeket. Ebből futja univerzális marógépek­re, gyalugépre, esztergagépre, s több kisebb segédgépre. Előrelát­hatólag már a jövő év első negye­dében meg is 1 tápjuk ezeket. Milyen hatása lesz ezeknek a ter­melésre, az üzem munkájára? —* A tökéletesebb berendezések­kel nemcsalt, hogy meglévő tervein­ket tudjuk jobb és tökéletesebb formában előállítani, hanem több szerszámot is gyárthatunk s ezál­tal készíthetünk több keresett új gyártmányt. Milyen új cikkeket varhatunk? — Elhatároztuk, hogy megkezd­jük a Magyarországon eddig még nem gyártott keskeny film-felvevő és 8 milliméteres film vetítőgépek gyártását. A prototípus elkészítésén már dolgozunk s előreláthatólag a második negyedévben megkezdhet­jük a rendszeres gyártást. Január végén megjelenik egy új cikkünk, a kaipcsolós vasaló csatlakozó, amit eddig még szántén nem gyártották az országban. Ezenkívül tovább gyártjuk, az országban szintén egyedül az ellenmenetes szálvezető hengert, amelyet műanyagból pré­selünk — s a textiliparban igen keresett alkatrész. Ezek szerint műanyagokkal is dolgoznak? Nemcsak hogy dolgozunk, hanem a Központi Vezetőség novemberi határoaatáihak megfelelően ki is akarjuk terjeszteni a műanyag fel- használást. Eddig csak bakelitet préseltünk. Január végétől n leg­modernebb felépítésű úgynevezett fröccs eljárással dolgozó gépekkel, transzparens anyagokból fogúink különféle csomagolási cikkeket elő­állítani. Februárban pvc lemez­anyagokból — teljesen új szabada­lom szerint — játékárut és villa­mossági cikkeket gyártunk majd. Tárgyalásokat folytattunk illetékes nagykereskedelmi szervekkel arra nézve is, hogy egészen olcsó kivi­telű telepes rádiókat gyártunk, mert ez már régóta hiányzik a ke­reskedelembein. Az elmondottakból kitűnik, liog* a Mezőtúri Elektromos Tömegcikk- gyarban nagy tervekkel kezdik az új esztendőt! .— Ez nem egészén így van, -r- fejezi be nyilatkozatát Szonda Mi­hály. — Ml már tulajdonképpen de­cember 12-én megkezdtük az új esztendőt, mert akkor befejeztük tervünket és előreláthatólag 150 000 forint értékű készterméket adunk december 31-i.g. Tehát nekünk az első munkanapon, január másodi­kén másodszor lehet boldog új esz­tendőt kívánni. EZ EVBEN KÉSZÜLT EL Az új törökszentmiklósi gimnázium, Szilveszteri készülődés a földművesszövetkezetekben A földművesszövetkezetek ven­déglőt, italboltjai felkészülve vár­ják a szórakozni vágyó dolgozókat. Szilveszter-estén az étlapokon a legízesebb ételek és italkiilönleges- ségek szerepelnek. A TISZAFÜREDI földműpesszö- vetkezet a kulturházban és a ven­déglőben is műsorral egybekötött lisznótoros vacsorát rendez\ TÖRÖKSZENTMIKLÓSON ko. esonyát, frissensülteket és külön leges borfajtáidat biztosítanak a vendégeknek, Tombola-estet ren­deznek. KARCAGON és JÁSZAPÁTIN a Rádió magyarnóta énekesei szóra­koztatják a szilveszterező dolgozó­kati KUNHEGYESEN zenekari hang­versenyt rendeznek. Malacsült és más hasonló falatok kerülnek a szórakozók asztalára. ABÁDSZALÓKON halkülönleges­ségekkel, Jászkiséren fatányérossal várják a földművesszövetkezeti vendéglők a dolgozókat. A SZÖVETKEZETI CUKRÁSZ­DÁK többféle cukrászkészítmény. nyel, itallal, feketekávéval áll­nak a vendégek rendelkezésére. Tolnai Sándor Szolnok

Next

/
Thumbnails
Contents