Szolnok Megyei Néplap, 1955. november (7. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-24 / 276. szám
1955 november 24. SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 5 A jánoshidai Kerekes-család minden tagja elismeri a szövetkezeti gazdálkodást Milyen is egy tekintélyes középparaszt? Ha ezt Jánoshidán kérdezzük, akkor gondolkodás nélkül azt válaszolják, hogy olyan, mint Kerekes H. Pál, közismert nevén Harangozó Pa ja. A ragadványnév még valamikor a nagyapák korából származik, s mivel több Kerekes él a községben, hát az unoka is viseli. A tekintély sem mai keletű. Sok munkában eltöltött esztendő eredménye. Kerekes H. Pál soha nem ült ülhetett kézzel a búboskemence mellett, mert a természete nem állhatja a semmittevést. Ilyen időtájt, amikor a földeken lassan kifogy a munka, ő a ház körül tesz-vesz. Mikor néhány nappal ezelőtt felkerestem, akkor is a hátsó udvart rendezgette. „Mindig van munka, <sak kéresni kell” — mondotta. Aztán csak szakított annyi időt, hogy beszélgessen. Nemcsak szorgalmas, hanem képzett ember is. Ami nem csoda, hiszen kétéves mezőgazdasági szakiskolát végzett, ezüstkalászos gazda. — 1953-ban fneg hathetes termelőszövetkezeti élnökképző iskolának voltam a hallgatója. Ez volt az első meglepetés, hiszen az elég furcsa, hogy valaki egyénileg dolgozó paraszt létére termelőszövetkezeti élnökképző tanfolyamon vegyen részt. — Hogyan került erre az iskolára? Mosolyog; — Nincs ezen semmi csodálkozni való. 1953-ban. tszcs-elnök voltam. A Rákóczi TSZCS-nek az elnöke. 820 hold földön gazdálkodtunk. Inkább a megválasztásom volt érdekes. Én akkor még nem írtam alá a belépési nyilatkozatot, de azért gazdatársaim elnöknek választottak. Gondoltam, ha már így van, akkor megyek, hiszen a bizalom nagy szó. Közéjük is álltam. Már akkor is tetszett a szövetkezeti gazdálkodás, — S mi történt a Rákóczi TSZCS-vel? Kerekes elvtárs hallgat. Felesége, aki eddig csendben volt, most megszólal; — Mondd meg úgy, ahogy van. Az volt a báj, hogy Nagv Imre nézete megzavart benőteket és ti szanaszéjjei mentetek. Szétfutottatok mindannyian. A férj bólint, mert igaza van az asszonynak, szétfutottak s ma már senki nem tudná megmondani, hogy miért. A tszcs-tagok egyrésze akkor átment a helybeli Dimitrov TSZ-be, a többiek meg visszatértek a régi gazdálkodási formához. Semmi nem maradt a Rákóczi TSZCS-ből, csak az iratok: a működési engedély és a belépési nyilatkozatok. — Az iratokat még mindig őrzőm, s most úgy gondolom, hamarosan elő kell venni őket, hiszen jónéhány gazdatársam ismét szövetkezni akar. Mert olyan formán vagyunk, hogy amit 1953-ban elhamarkodtunk, azt most jóvá akarjuk tenni. Nyolcan-tizen ismét pengetjük a közös gazdálkodás létrehozását. Kerekes H. Pál elbeszélte, hogy ő 1953 óta majdnem minden hónapban kijár! a Dimitrov iSZ-be s látta, hogy a szövetkezeti gazdaságban milyen sok lehetősége van a föld szakszerű megművelésének, a jövedelem gyarapításának. Egy alkalommal felajánlotta a szövetkezet elnökének, hogy elvállalja a 36 holdas kertészet irányítását. — Azt mondtam az elnöknek, bízzák rám a kertészetet, adjanak 20 ezer forintot és én ennek fejében a 36 holdas kertészetből egy év alatt 400 ezer forintot az asztalukra teszek. — Ezt az ajánlatát persze a szövetkezet nem fogadta el. Az volt a helyzet ugyanis, hogy Kerekes Pál nem tagként, hanem jutalékosként szerette volna a kertészetet irányítani. — Én mindig kísérletezem valamivel. Ez évben másfél hold hete- rózis kukoricát vetettem. Meg lehetett nézni azt a kukoricatáblát. Két-három cső volt minden száron. Most a búza műtrágyázásával kísérletezem. Csali persze korlátozva vagyok. A kis gazdaságban nincs meg a lehetősége a széleskörű agrotechnika alkalmazásának. Bár együtt dolgozik az egész család és ez már felér egy kis szövetkezette]. de mécsem olvan. mint az igazi — vélekedik Kerekes H. Pál. Majd szóbajön azoknak a neve, akik pár nappal ezelőtt már aláírták a belépési nyilatkozatot. Zrupkő Béla, Eszes Balázs, Gaval- dik Lajos és még jónéhányan ismét megkezdik, amit 1953-ban ab- bahagvtak. — Örülök neki, hogy újból vannak kezdeményezők. Mondtam már, hogy szeretek kísérletezni s engem legelsősorban az visz a csoportba, hogy ott igazán megvan a lehetősége kisérleiező szenvedélyem kielégítésének. Ha megalakítjuk a csoportot, akkor feltétlenül a táblás gazdálkodás mellett állunk ki. És ha én megyek, velem jön a család is, mert családom minden tagja elismeri a szövetkezeti gazdálkodást. Mikor búcsúzunk, mosolyog. — Lehet, hogy mire ismét találkozunk, addigra már én is szövetkezeti gazda leszek. — És mikor találkozunk? — Disznóöléskor — volt a szíves válasz. Szekulity Péter — A Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének történelmi szakosztálya a Történelmi Társulat megyei csoportjával és a szolnoki Damjanich János Múzeummal közös rendezésben ma, csütörtökön este fél 8 órai kezdettél a Társulat klubhelyiségében „A szolnoki vár története“ címmel klubestet rendez. Az előadást Kaposvári Gyula, a Damjanich János Múzeum vezetője, a Társulat történelmi szakosztályának elnöke tartja, TÓTH ISTVÁN: van az, hogy ha az ember a semmitevésnek akarván hódolni s beül valamelyik szórakozóhelyre, mondjuk egy presszóba, mindjárt kerülgetni kezdi a plety- kaság ingere? Ez talán együtt jár a tartalmatlan időtöltéssel? Igen, azt hiszem, ilyenkor hajlamos az ember a pletykálkodásra. Mert például milyen mozgalmas az élet itt a cukrászda-presszóban vasárnap este. Nem, érdekes látvány például annak a néhány öreg- urnák súlyra és hallgatásra nézve is tekintélyes társasága a tükör alatt? Példaképei annak, hogyan kell türelemmel, kedélyesen mor- zsolgáini a morcos öregség óráit. ugyanakkor bosszantó az a tapintatlan lárma, amellyel az a nagysága bedübörög. Atléta termetével csak a kora versenyezhet. S hogy az utóbbi van ,Jórban”, bizonyítja festett hajának ősz tövezete. Ha már a hajnál tartunk. Azt beszélik erről a zajos hölgyről, hogy réme a fodrásznőknek. Villámlik rájuk, ha nem nagyságosasszonyo- mozzáJe le és rosszul érzi magát, ha ötször-hatszor nem változtat eredeti frizuraelképzelésén. Valamivel csak el kell töltenie a napot, nemde? Most bizonyára azért olyan feltűnően hangos, mert ez a vasárnapi presszó-délután igazán kijár neki a heti divatfáradalmak után... Hogy beleesik az ember a pletyká- zásba!? Nemhogy arra a barnára kvarco- zott asszonyra figyelnénk, aki álmatagon keresi férjét a szeparék valamelyikében s közben jótékonyan mutogatja a lépcsői eljárón formás lábait... Mennyit tud az ember a másikról összefecsegni?! A benszülött presszósokat abszolúte nem érdekli az az édes két fiatal, aki meghatva, szótlanul csipegeti a krémest és mignont. Pedig nekik igazán ünnepi alkalom, amikor kettesben lehetnek a cukrászda csábító, meleg, csillogó fényei között... Hja, erről mit lehet pletykálni?! JV ini! Itt a fogas mellett egy csendes sarok. Kopaszodó, pirospozsgás fiatalember ül magában, lábát keresztbe rakva. Fürge mozgású fekete szeme a földrengésjelző készüléknél is érzékenyebben észleli új vendégek érkezését. Különösen a nők láttán csillan fel benne érdeklődés. Ilyenkor finoman megsimogatja parányi, tömött bajuszát, hevesen nyújtogatja a nyakát. Hadd lássa mindenki, hogy gavallér és valakit vár. Az őslakókat azonban nem téveszti meg. Tudják, hogy évek óta ezt csinálja. Mintaszerű agglegény, aki itt éli ki forró vágyait. A presszó biztonságában nincs semmi rizikó. Nem kell „futni” a nők után. Ha jönnek, jönnek, ha nem, úgy is jó. Egyszer majdcsak „befut" valaki. De micsoda tűz lappang e nagy nyugalom mélyén! Micsoda láng perzseli azt a szemben ülő hölgyet, aki tüntetőén másfelé néz. Előtte felignél tovább szívott Harmónia füstölög bágyadtan és ruzsos végével sikkesen támaszkodik az alatta heverő papírlapra. A lány csökönyösen félrefordítja fejét. Pedig a kopasz fiatalember hogy reszket egy pillantásáért! De nem és nem. Még akkor sem, mikor a fiú zsebébe nyúl és egy kockás noteszlapot tesz maga elé. Mutató- és középsőujja körmehegyét töprengve csipteti fogsorához. Kurta., csíkos nadrágba bujtatott lábait szenvedélyesen szorítja egymáson keresztbe és így kocogtatja, lóbáz- gatja ki a — rímeket. Mert azokat faragja az ártatlan télben-nyárban, esőben-sárban. És közben izgatottan tekint minden új belépőre: hátha végrevaláhára Ö suhan be. Most itt van Egy szemben. Ki lrJL tudja, nem erre vár-e hosszú évek óta? Szikrázik fekete haja, amint dús függönyként elfedi fél arcát. A sötét fürtök mögül csak mélyvörös szája csücsörödik lazán becsukva és kissé tupisz orra hegye fénylik. Amikor pedig fehér arca a papírra hajol, az agglegényben új rímeket érlel szemének bánatos borúja. Mit írhat a feketehajú démon? Erre nemcsak a kopaszfejü kiváncsi, hanem a hölgy melletti asztalkánál feketéző két férfi egyike is. Először csak hosszan rámosolyog. A lány fagyos marad. Aztán suttog neki valami kedveset. .4 tiő hideg, mint a mirelit. Sőt a harmadik próbálkozásnál mintha kikérné magának a molesztálást. A fiatalember harcosabb fán termett, mint a kopaszfejü. A tiltakozásra még élénkebben támad. — Biztosan szakító levelet ir, azért olyan haragos?... — Van hozzá valami köze? — Sajnos, nincs. A lány halkan o'neveti magát. — Verset ír? — Azt, ha tudni akarja — válaszol mü-durcávál. Pásszl Nesze neked kopasz. Mi lesz ebből? Az, hogy tíz másodpercen belül olvassa a fiú a kétoldalas költeményt. Már nem is a sorokat nézi, hanem a 1ányt, aki véleményét, várja. Na, nem úgy, mint aki ver- selésböl él. — Tudja, ennek a versnek a stílusa milyen? _ ■? — M int maga. _ ?? — K iismerhetetlen, lány cérnaszálnyira borotvált szemöld öke nyájas ívre hajlik, mire a lovag leözelebb ugráltatja székét. Egészen mellé. Szemben az agglegény gyűlölködve bombázza szeme sugarával a köny- nyed, magabiztos fiút, akinek egyből, sikerült. Hova önthetné csalódását? Természetesen versbe. Az ötödik strófa befejezetlenül marad, mélán magábaroskad a kopasz. Nem is néz többe: a nőre. Csak még egyszer. Éppen a legmelegebb diskurzus álakul a démon és a győztes fiú közt, mikor megrebben a hölgy és ottléte alatt először elpirul. Nem azért, mert új ismerőse túlmerészen hajolt halántékához, hanem azért, mert egy másik fiú termett az asztal mellett. Elegáns kabátban, fölényes mosollyal hajol meg. A lány idegeset nevet, ami kényes sikongásnak is beillik. — Szevasz, Tivi! fUj iközben rendkívül ügyesen rántja ki a szomszédja kezéből a verset és gyűri a retiküljébe. székét visszatáncoltatja a partner mellől. Az .,p/i fiú” értékeli a helyzetet. A „régi” még erősebb nála, kevés lenne a remény. Ö is visszalovagol székével eredeti helyére. Ül, mered a semmibe, mintha sosem látta volna a lányt. Barátja enyhe mali- ciávál lesi a szeme sarkából. Az angyal szendén, lefüggönyözött szemmel simul a régi fiúhoz mikor udvariasan ráadja bunda béléses köpenyét. Röpke, kiszámíthatatlan a ptesz- szó-szerelem és — sokaknak jut belőle, SZOVÁTESSZÜK Több figyelmei.. a Szolnokon a Fürst Sándor-utc-á- ban a reggeli órákban többször előfordul, hogy a járdához vezető átjárókon 8—10 tehergépkocsi áll, rajta a felírás; 51. számú Autóközlekedési Vállalat. A dolgozók, akik reggel munkahe'yükre sietnek, sokszor bosszankodnak amiatt, hogy a gépkocsik a gyalogjárók közlekedését akadályozzák, zavarják. Nem beszélve arról, hogy az autók által összevágott utak miatt sárban, jkv csolyában lehet csak közlekedni. — Kérjük az illetékeseket, megfelelő intézkedéssel biztosítsák, hogy a fenti hiányosság ne ismétlődjék meg. Az autók által összevágott utak felt töltésére pedig a városi tanács sürgős intézkedését kérjük. Cseh Zoltán levelező, Szolnok. Sürgős iaíézbetíésí bérünk Több dolgozótársam nevében fordulok a szerkesztőséghez panaszommal. A történet a következő: Alaty- tyánról és Jánoshidáról — mint az ország több községéből — jó páran Budapestre járunk dolgozni, és csak hetenként egyszer, szombaton jövünk haza családunkhoz. A MÁV 12,30-kor indít egy munkásvonatot a Keleti-pályaudvarról, mellyel 15 árakor már Jiszboldogházára érkezünk. Nmen aztán községünket csak autóbusszal közelíthetjük meg. A jászberényi MAVAUT kocsija közlekedik ezen a vonalon. Többször előfordul, hogy a jánoshidai dolgozókat azonnal elszállítja, viszont az álattyániaknak mindaddig várni kell, míg a Szolnok felől érkező személyvonatok be nem futnak Jászboldoghízára. Függetlenül attól, hogy mi munkások is megtöltjük az autóbuszt. Van rá eset, hogy a vonat 30—Í0 percet is késik s nekünk addig ott kell rostokolni az állomáson. November 19-én, szombaton is hasonló volt a helyzet. Dürucz Pál gépkocsivezető a jánoshidai munkásokat hazaszállította, s amikor visszatért, mi megkértük, hogy bennünket is vigyen haza, hiszen éppen 32-en vagyunk, vagyis any- nyían, mint az autóbusz befogadó- képessége. Durucz gépkocsivezető gúnyolódva otthagyott bennünket és betért a közeli söntésbe. Még 17 órakor is Jászboldogházán voltunk, amikor már a fentebb említett vonatok is beérkeztek. A vége az lett a dolognak, hogy 11 fő lemaradt a2 autóbuszról, s értük mégegyszer vissza kellett jönni Alattyánról. Szeretnénk megtudni, hol itt a logika. Még az önköltségcsökkentésre sem hivatkozhatnak az illeti- kesek, hiszen kétszer kellett megtenni az utat Jászboldogháza és Alattyán között. A másik dolog pedig az, hogy 15 órától lS-ig az alattyáni munkások ott várakoztak az állomáson. Kérjük az illetékese- két, hogy Durucz Pál gépkocsiveze- rőt vonják felelősségre és igyekezzenek a fenti hiányosságot kiküszöbölni. Sándor István, és dolgozó társai. A szolnoki városi tanács figyelmébe! A Petőfi-utca sarkán van egy romos épület, meiynek pincéjében a MEZÖKER (vagy jelenlegi utóda) gyümölcsöt és zöldségféléket tárol: Ez helyes is, hiszen a város lakosai** xiak szüksége van ezekre. Az viszont nem dícséretreméitó dolog, hogy a szállításoknál a gépkocsik, lovaskocsik egész déleiőttökre lefoglalják a járdatestet a rakodás miatt. Száraz időiben ez nem is veszélyes, de esőben, sárban nem valami kellemes a bokáig érő latyakban a kocsikat kerülgetni. Igen sokszor még a félcipők is elmerülnek, nemcsak a szandálok. Kérjük a városi tanács illetékes osztályát, kötelezze a vállalatot az úttest karbantartására, hiszen néhány kocsi salakkal, vagy homokkal meg lehetne szüntetni ezt a lehetetlen állapotot. Az MTH ipari tanuló-iskola dolgozói és ötszáz ipari tanuló nevében: Rács Gyula igazgató. Szlobcda Józsefné, MTH dóig. Mlérí késik a munkásvonaí ? A szolnoki vasútállomásról minden reggel a menetrend szerint 7.15 h-kor indítanak Törökszentmik- lósra he'yi vonatot, amely 7.47 h-kor érkezik céljához. Ezen a vonaton igen sok dolgozó jár Türök- szentmiklósra, akiknek lakóhelyük Szolnokon van. A munkaidő legtöbb helyen 8 órakor kezdődik, s ha késik a vonat, akkor ez munkakiesést eredményez. Pár nappal ezelőtt, pontosabban november 17-én, 7.47 perc helyett 8.30 h-kor érkezeti Tör&kszenfmiklósra a helyi vonat Nem értjük meg, hogy miért kell ennek így leírni. Ennek a vonatnák nincs csatlakozása. Ebben az Időpontban ellenvonat sem érkezik. Mi okozza hát a rendszeres késést? További kérdésünk az, kit terhel a felelősség azért, hogy munkahelyünkre késve érkezünk, s van-e mód arra. hogy a MÄV megszüntesse a helyi vonat késését. Gedon József és hatvanhét aláírás. Hiányosságok az Iskolák nyárt tatarozása körül Jelen levelemben az iskolák nyári tatarozásával kapcsolatos hiányosságokról számolok be. Egyes vállalatok és magánmestereik olyan hanyagul és felületesen végzik az iskolák tatarozását, hogy az tűrhetetlen. Az újszászi Asztalos KTSZ- nek még a múlt évben kiadtuk a munkát, hogy iskolánkban a szüksége? asztalosmunkákat végezzék el. ök ezt vállalták, azonban még a mai napig nem fejezték be a munkát. A sóshidi iskola melléképületének ajtója már több mint egy éve készül. Hónapokkal ezelőtt kiküldtek egy csomó deszkát. „Na, végre — gondoltuk — jönnek az asztalosok.1’ Azonban a mai napig nem tették tiszteletűket. Az ajtó nélküli WC és szeneskamra is a „gyors“ munkát dicséri. Természetesen költségvetésünkben is zavarokat okoz ez a késedelem, mert a hiteleket nem tudjuk idejében felhasználni. A kőműves- és az ács-kisiparosok sem dolgoztaik jobban. Kiadtuk a munkát Bathó István jászberényi kőműves kisiparosnak, hogy végezze el a só^h'di iskola tetőzetének javítását. Bathó István meg is jelent időben, szétszedte a tetőzetet és vissza is rakta. Eddig rendjén is lenne a dolog, azonban, hogy egy fillér értékű anyagot se kelljen neki felhasználnia a melléképületekről leszedett 50 darab cserepe- és abból pótolta a hiányt. Ennek immár közel három hónapja, azóta verj az eső a ny’tott paddíst, ami majd a vakolat iemállását s a falak ös.-zeornlásat fogja eredményezni. A munka átvételekor S tál óki elvtárs, a jászberényi járási tanács szakértője felhívta Bathó figyelmét a hiányosságra, azonban sem a figyelmeztetés, sem a kérések özöne nem használt eddig semmit. Ezúttal is szeretnénk felhívni az illetékesek figyelmét, hogy állami épületeink javítási munkáit na- gjobb gonddai végezzék el. A tanácsok pedig ne fizessék ki addig a munkabért, amig a munka nincsen befejezve, vagy pedig az nincsen rendesen elvégezve. Régi közmondás, hogy „Bajos a kutya szájéiból a húst kivenni!’1 —* de jelen esetben nagyon találó. A dolgozó nép vagyona nem csákiszalmája, amit mindenki kedve szerint huzigálhat. Erre szeretném felhívni az említett munkavállalók figyelmét. Grecsuha Mihály, a pénzügyi áll. bizottáág ein., Jászboldogháza. Grecsuha Mihály levele igen fontos kérdésre hívja fel a figyelmet. A szerkesztőség is tapasztalta már, hogy a vállalatok nem nagy gondot fordítanak az iskolák tatarozást munkáira. Itt van egy má$ik eset. A Szolnoki Vegyesipari Javító Vállalat ígéretet tett arra, hogy az iskolaév kezdetéig elvégzi a Beloiannisz úti iskola tornatermének padlózását. Az ígéret ellenére a padló a mai napig nem készült cl, nincsen hol megtartani a tofnaórá- kat. Ez azonban csak egyik tanulsága ■i levélnek. A másik, a tanácsok állandó bizottságainak tagjai; minien tanácstag elé példaképül állítjuk Grecsuha^ Mihályt, aki hivatását nagyszerűen betöltve, éberen vigyáz a dolgozó nép vagyonára és ’elemeli szavát, ha azt tapasztalja, hogy nem elég lelkiismeretesén bánnak azzal, A szerkesztőség.
