Szolnok Megyei Néplap, 1955. november (7. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-23 / 275. szám

% SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1955 november 23. 1* Á R TÉLÉ T a A iss-fejlesztés nem kampányfeladat A közelmúlt évek, hónapok .so­rán sok hasznos tapasztalatra tet­tek szert !pártszervezeteink a tsz fejlesztési munkában. Magától ér­tetődő, 'hogy ezeket hasznosítani kell a szocialista mezőgazdaság, a boldogabb paraszti élet megterem­téséért vívott harcban. A törökszentmiklósi járásban dol­gozó eliytáirsak például rájöttek arra, hogy helytelen, ha egy-egy község szövetkezeti mozgalmának fejlesztésekor a szomszédos közsé­gek népnevelőitől várnáik elsősor­ban eredményit. Az új belépők ki­lencven százaléka ugyanis azoknak a népnevelőknek írta alá a belé­pési nyilatkozatot, akiket ismert személyesen is. Okultak ebből a já­rás vezetői, Most már a helyi erők­re fektetik a fő súlyt, s nagyobb önállóságot, biztosítanak — az ál­landó segítségadásról való megfe- ledikezés nélkül — a községi párt­ós tanácsszervekinek. Az a fontos, hogy a községek vezetői is jobban bízzanak munkatársaikban, buzdít­sák őket, igényeljék segítségüket. Jó példaként áll előttük Tiszapüs- pöki, mely j— a járásiban használa­tos kifejezés szerint — saját erejé­ből lett szövetkezeti község.. Mivel az agitációs iömegimumfca állandó feladatát, tartalmát a párt és kormány politikájának, határo­zatainak ismertetése, megmagyará­zása képezi, nagy gondot kell fordítani a népnevelők kiválogatására, hogy azok helyesen tolmácsolják a párt szavát. A kunhegyes! járás­ban (máshonnan is említhetnénk példát) előfordult, hogy olyan hi­vatalnokokat, alkalmazottakat is megbíztak népnevelőmunkávai, akik nem ismerték a szövetkezetek bel­ső életét, helytelenül magyarázták az alapszabály egyes pontijait, s ezáltal többet ártottak, mint hasz­náltak a szövetkezeti mozgalom­nak. Ezért szükséges, hogy vala­mennyi pártszervezet tapasztalt népnevelőket, mindenekelőtt tsz-ta- gokat bízzon meg a tsz fejlesztési agitációval. Helyes, ha bevonnak ebbe a munkába olyan köztisztelet­ben álló gazdálkodókat is, akik ré­gebben ellenezték a szövetkezést, s most már meggyőződtek , annak he­lyességéről. A népnevelők kiválogatása mel­lett nagy gondot kell fordítani fel­készítésükre. Mindenekelőtt azt kell elérni, hogy agitáeiójuk igaz, meg­győző, mindenjki számára érthető legyen. Ne ígérjenek megvalósítha­tatlan dolgokat. Tiszafüreden pél­dául volt olyan időszak, amikor azt hangoztatták, hogy aki belép a szö­vetkezetbe, annak elengedik be­adási és adófizetési kötelezettségét. Közel sem így áll a helyzet. Nép­nevelőinknek meg kell magyarázni, hogy a szövetkezetekben is teljesí­teni kell a beadási kötelezettséget, s a jövedelem ott sem hull az ég­ből, meg kell azért dolgozni. A munka eredménye természetesen kézzelfoghatóbb a tsz-ekben, a nagyüzemi lehetőségek kiaknázása folytán jövedelmezőbb az erőfeszí­tés, mint az egyéni gazdaságokban. Ennek bizonyítására mindenhol találhatunk példát. A fegyverneki Vörös Csillag TSZ-fcen dolgozó Csiga-csa’ád (négy fő) évi jövedel­me például 75 000 forintot lesz ki. Fábián Gábor, a tiszaszentimrei Fe­hér Imre TSZ tagja, (aki szintén .családjával együtt .vatt részt a munkából) 10U 000 forint körül kap. Az sem elvetendő szempont, hogy a, tsz-tagok munkáját gépek köny- nyítettélk, s emellett sok kedvez­ményben — Ingyenes orvosi és kór­házi ápolásban, szülési segélyben, családi pótlékban — részesülnek. A zárszámadások eredményei sok hasznos agltációs érvet jelentenek. A szorgalmas tez-tagok és az egyéni gazdák jövedelmének össze­ír asonili tágéival gy ümöicsöztassék ezeket népnevelőink. Mondják ©1 azt is, hogyan kívánják jövőre emelni a munkaegységek értékét, beszéljenek a szövetkezetek jövőjé­ről is. Ezzel kapcsolatiban is sokat lehet elmondani. A tiszafüredi Há- mán Kató TSZ tagjai például hí- rüivitték, hogy a tiszaszentimrei Kossuth TSZ halastava kb. 300 000 forintot jövedelmezett, most. Sk is építenek halastavat az ősz folya­mán. Fersze —■ mint ahogy az orvos­ság sem gyógyít azonnal — a meg­győző szó sem hat egyik pillanat­ról a másikra. Éppen ezért nép­nevelőink ne csüggedjenek el, ha az első napón nem érnek el kima­gasló eredményt. Helyes, ha írás­beli számvetést hagynak az egyéni­eknél a tsz-tagok jövedelméről, a szövetkezetek terveiről stfo. Ezáltal méginkáitíb módjuk van az egyé­nieknek alaposan fontolóra venni a belépést, Elősegíti méggyőzésüket az is, ha pártszervezeteink meghív­ják őket tsz-iátogatásra, hogy saját szemükkel győződjenek meg a nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről Hasznos az is, ha meghívják őket családlátogatásra, megnézni, milyen egy jóldolgozó tsz-tag hózatája, mi van a kamrában. Pártszervezeteinknek a tsz fej­lesztést nem csak egy-egy község, hanem az egész járás ügyévé kell tenni. A kulturházakban rendezett kiállításokkal (a kunheigyesi járás­ban teszik ezt) és a szemléltető agi­táció minden válfaját igénybevéve, irányítsák a dolgozó parasztok figyelmét a szövetkezésre. A ter­melőszövetkezeti községek saját életük ismertetésével nyújthatnak segítséget azoknak a falvaiknak, melyekben mostanában kezd fel­lendülni a szövetkezeti mczgalom. Természetein azzal, ’ hogy egy- egy helység termelőszövetkezeti községgé válik, nem oldódik meg minden probléma; Az ellenséges elemeik hatására sokan kételked­nek- az általuk választott új út he­lyességében, nem látják tisztán a jövőt. A párt tagoknak harcos, lelevlező agitációval kell fellépni az ellenséges elemek zavartkeltő kísérletei­vel szemben, s a tényék, adatok, tervek ismer­tetésével ismételten meggyőzni az új tagokat arról, hogy helyesen vá­lasztottak, a jövő őket igazolja. — Természetesen egyedül ez kevés a szövetkezetek megszilárdításához. Minden egyéb triódon arra kell tö­rekedni a kommunistáiknak, hogy a tagság egységének szilárdulása mellett gazdaságuk is fejlődjön, Sokmindenre kell ezért gondolni. A párttagoknak, számításba kell venni például azt is, hogy az el­múlt évben a közös gabonatáblá­kon általában 8—10 mázsás ter­mést értek el szövetkezeteink, de az új belépők szét-zárt parcellái sokat rontottak a terméstálagon. Ezért most . arra kell törekedni, hogy a tél folyamán az új belépők által bevetett kis parcellákon is el­végezzék a felülír ágy ázást, szak­szerű gondozásban részesítsék a növényeket. Követendő példa a tiszafüredi já­rási pártbizottság módszere. A ter­melőszövetkezeteik állattenyésztöi- niek tapasztalatcserét rendez a Tiszaigari Állami Gazdaságban. Szorgalmazza azt. is, hogy a régi tsz-ek segítsék az új akat. Az előbbiekből is adódik, hogy a szövetkezetek fejlesztése elenged­hetetlen megszilárdításuk nélkül. Erre kell gondolni párttagjainknak, s napi feladatuk elvégzése mellett állandóan napirenden tartani szö­vetkezeti mozgalmunk erősítését. Simon Béla, A „SZOVJET-UKRAJNÁ HETE" SZOVJET-VKRAJNA A képen: Kiev főutcája — a Krescsatik. (Foto V. Szlcsev). .Okfóber dörgStt. Messze zúgtak hangjai... Mint víg ajándék, zúg a szél a réten, . a rornjadékon húzunk új falat. Forró sas-száfnyunk teliegekben tép fenn, hogy lent a kertek kiviruljanak, szabad népek közt, boldog kremli fényben Ukrajna úgy kél. mint az ifjú nap. Már nem riaskt vihar, se balszerencse, száj! jól-kováesolt, új napok sora. s a párt — a 'nép erős. kemény gerince - eggyé ölel, s nem hullunk szét soha...” Énekli V. Szoszjura Szovjet-Uk- rajnáról. A „népek börtönében’“ sínylődő ukrán nép 1917 decemfoísr 25-én kiáltotta ki a szovjet hatal­mat. A fájttal köztársaságot meg kellett védeni a burzsoá naciona­listák . árulása, az ellenfonradaliml bandák és ‘a külföldi intervenció- sok ellen, hogy végre 1922 decem­berében csatlakozhassák a Szovjet­unióhoz. 1939-ben visszatértek a a lengyel fennhatóság: alatt, álló nyugati területek, 1940-ben vissza­került Bukovina és Besszarábia ■egyrésze, amely - Romániához tar­tozott, végül pedig 1945-tben Kár- pát-Uterajna. A kb., 577 ezer négy­zetkilométer kiterjedésű, több mint 40 millió lakosú Ukrán SZSZK, amely a Szovjetunió délnyugati ré­szén fekszik, délen a Fekete- és Azovi-tengerrel határos, nyugaton pedig túlnyúlik a Kárpátokon. Jelentősége, lakosságának szá­ma és gazdaságának súlya szerint Szovjet-Ukrajna az OSZSZSZK után- a második helyet foglalja el a Szovjetunióban. Talaja dús, móhe gazdag ásványi kincsekben. Bár Ukrajna a Szovjetunió területének csak egynegyed részét foglalja el és lakosságának csak egyötödét teszi ki, a Nagy Honvédő Háború 'alőtt mégis az összes kőszén felét, a nyersvasnak kb. kétharmadát, a gépek 'sgyhatedát, a cukornak kb. háromnegyedét adta. Ukrajnára esett a búzatermés egyötöd része. Uknajna^hatalmaB és fejlett szo­cialista mezőgazdasága óriási je­lentőségű a Szovjetunió számára. Ukrajna a Szovjetunió legfontosabb élelmezési bázisa. Nem kevésbé kedvezőek Ukrajna ipari fejlődésé­nek feltételei. Ásványi kincsei nem­csak mennyiség és változatosság tekintetében kiválóak, hanem sze­rencsés együttesben is fordulnak elő. Vonatkozik ez különösen a vaskohászat előfeltételeire. A Do- nyec-medencéban kokszolható kő­szenet bányásznak. Aránylag közel Krivojrog földjében gazdag vasérc­lelőhely van. Ezenkívül Ukrajná­ban megtalálható — s ez igen ritka jelenség — a vaskohászathoz szük­séges többi egyéb érc is. Szovjet-Ukrajna példájából lát­hatjuk, milyen eredményeket érhet el egy nép, ha lerázta magáról a kapitalizmus igáját. A szovjet- hatalom győzelmével fej szabadult ukrán dolgozók a nagy orosz nép és a többi testvéri népek segítsé­gével hozzáláttak országuk felvirá­goztatásához. Felépül a Lenin ne­vét viselő hatalmas dnyeperi vízi- erőmű. A szénbányászatot gépesí­tik. Új kohászati és gépgyártó üze­mek épülnek; a makajevkai kohá­szati üzem, az azevi és a zaporozs- jei acélmű, a harkovi traktorgyár és a kramatorszki nehézgépgyár. Új iparágak keletkeznek: színes­fémkohászat, traktor- és kombájn­gyártás, gázgyártás. gépgyártás Hatalmas ütemben aknázzák ki Uk­rajna természeti kincseit,’ a kősze­net. vasércet, mangánt, kőolajat, ezüstöt, hiagnyéTcet és foszfort. (Folytatása következik.) N. A. Bulganyin az Indiai Köztársa Delhi (TASZSZ). N. A. Buiga- nyin, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke és, N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének tagja november 21-én látogatást tett az Indiai Köztársa­ság Parlamentjében. Az indiai Parlament november 21-én reggel kezdte meg téli ülés­szakát. {s N. Sz. Hruscsov ság Parlamentiében A Parlamenti Palota kupolacsar­nokában tartotta a két ház együt­tes ülését. Ezen felszólalt N. A. Bulganyin és N. Sz. Hruscsov. N. A. Bulganyin és N. Sz. Hrus­csov hindu nyelvre fordított beszé­dét a parlament tagjai nagy figye­lemmel hallgatták. Az elnöklő Sz. Radhakrisnan kö­szönetét mondott a szovjet vendé­geknek felszólalásukért. (MTI) A. P. Volkov és fogadta a Szovjetunió parlamenti Moszkva (TASZSZ). A. P. Volkov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsának el­nöke és P. T. Komarov, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsának elnökhe­lyettese november 21-én fogadta a P. rt. Komarov jan tartózkodó osztrák küldöttséget Szovjetunióban tartózkodó osztrák parlamenti küldöttséget. A fogadás után a küldöttség tag­jai, A. P. Vqlkov és P. T. Koma­rov kíséretében megtekintették a nagy Kreml-palotát. (MTI) A németek asővetsé a külügyminiszterek Berlin (MTI). A Németek Szö­vetségének Elnöksége Düsseldorf­ban tartott ülésén foglalkozott a külügyminiszterek genfi értekezlete után kialakult politikai helyzettel. Az ülésről kiadott közlemény a töb­bi között a következőket hangsú­lyozza: „A bonni kormány mindent meg­tett a genfi tárgyalások pozitív eredményének megakadályozására, Géniben azért nem sikerült az eu­rópai biztonság, a leszerelés, vala­mint a kelet-nyugat kapcsolatok kérdésében megegyezni, mert a nyugati hatalmak ragaszkodtak ka­tonai csoportos’üásaik fenntartásá­hoz és egész Németországnak a NATO-ba kapcsolásához. Az euró­pai katonai tömbök felszámolása nélkül Németország egyesítése nem valósulhat meg. A külügyminiszteri értekezlet megmutatta, hogy a gen­fi szellem, amelyben a népeknek a béke és a biztonság iránti vágya jut kifejezésre, él és tovább hat. Ha a Német Szövetségi Köztársa­ság kormánya továbbra is ellenál­lást tanúsít a népek akaratával szentben, Európa békébomtójának gének nyilatkozata genfi értekezletéről szerepét vállalja magara" — álla­pítja meg a közlemény. Ä Németek Szövetségének El­nöksége november 24-re teljes ülés­re hívta össze az országos vezető­séget. (MTI). A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának és Bulgária Miniszter­tanácsának együttes ülése Szófia (TASZSZ), A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizott­sága és a Bolgár Minisztertanács november 21-én együttes ülést tartott. Az együttes ülés résztvevői meg­hallgatták Georg i Csarukovnak, az Állami Tervtoizottság elnökének be­számolóját az 1956. évi népgazda­sági tervről. A megvitatás utón egyhangúlag elhatározták, hogy az 1956. évi népgazdasági tervet az előterjesztet kiegészítéseikkel együtt legkésőbb december 10-ig a nem­zetgyűlés elé terjesztik megvitatás és jóváhagyás végett. Az együttes ülés gyakorlati in­tézkedéseiket is hozott az 1956. évi állami népgazdasági" terv végrehaj­tásának előkészítésére. (MTI). N. A. Bulganyin és N. Sz. Hruscsov indiai klasszikus tánc- és zeneesten vett részt Dtlhi (TASZSZ). N. A. Buiiga- nyin, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke és N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének tagja november 21-én este résztvett az Országos Fizikai Tudományos Kutatóintézet nagy­termében rendezett klasszikus in­diai tánc- és zeneestenl A műsor után N. A. Bulganyin és N. Sz.' Hruscsov a hallgatóság viharos tapsa közepette D. Nehru- val együtt felment a színpadra, kö­szönetét mondott a művészeknek és virágcsokrokat nyújtott át nekik. Bulganyin és Hruscsov a Rhakra-Nangai Vízierőmű építkezéséhez utazott Delhi (TASZSZ). N. A. Bulga- nyiin, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke és N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének tagja hétfőp este Del­hiből külön vonattal a Bhakra-Nan­gal Vízierőmű építkezéséhez uta­zott. A Delhi pályaudvaron az el­utazás alkalmával megjelent Neh­ru, az Indiai Köztársaság minisz­terelnöke és ott voltak az indiai külügyminisztérium felelős munka­társad. (MTI). KÜLFÖLDI HÍREK Berlin (MTI). Thomas Dehler, a bonni kormány-koalicióhoz tar­tozó Szabad Demoikrata Párt elnö­ke pártjának müncheni gyűlésén éles hangon bírálta a Német Szö­vetségi Köztársaság Genfbe kikül­dött megfigyelő bizottságának „lagymatag és minden aktivitást nélkülöző magatartását.’1 Dehler szavai szerint Bonn küldöttsége súlyos hibát követett el azzal, hogy Genfben nem keresett kapcsolatot a Szovjetunió küldöttségével. Mi­után a német újraegyesítés első­sorban a németek ügye, a nyugati hatalmak nem vehetik rossz néven, ha a német nép képviselői e sors­döntő kérdésben közvetlenül is tár­gyalni próbálnak a Szovjetunió kormányával —• mondotta Dehler éa hozáfűzte: „a Szovjetunióval tar­tandó tárgyalásaink természetesen csak akkor járhatnak eredménnyel, ha készek vagyunk módosítani a párizsi egyezményeket.” Párizs (MTI). A többségi pár­tok között -tovább folyik a mara­kodás a választások kérdésében s emiatt politikai megfigyelők sze­rint igen kicsiny a valószínűsége annak, hogy március előtt sor ke­rülhetne a választásokra. A jelenlegi politikai helyzet már jobboldali körökben is nyugtalan­ságot kelt. A Figaro és a Combat a helyzet .,rothadtságáról’' cikke­zik, a jobboldali szocialista Popu- laire pedig amiatt sopánkodik, hogy „immár hetek óta nem kor­mányozzák Franciaországot.“ Becs (Rí-TI). Figl osztrák kül­ügyminiszter „A Szabad Semleges Ausztria“ címmel tartott egyik elő­adásában többek közt a következő­ket mondotta: „Aa eddiginél sokkalta jobban és hathatósabban teljesíthetjük nyu­gat és kelet között közbenjárói és közvetítői szerepünket, Ausztria aktív magatartást fog tanúsítani minden olyan helyen' ahol ezáltal elérhető a fennálló feszültségek és nézeteltérések csökkentése. Erre a feladatra Ausztriának jó kiindulási alapot nyújt a semlegesség;’* Figl bejelentette, hogy Magyar- országgal, Csehszlovákiával és Ju­goszláviával „rövid időn belül tár­gyalnak az ezekben az országok­ban levő osztrák javakról.” Párizs (MTI). Ben Jusszef ma­rokkói szultán hétfőn reggel beje­lentette, hogy a kormányzótanács tagjai, valamint Ben Szliipan ki­jelölt miniszterelnök felajánlották lemondásukat. A szultán elfogadta a felajánlott lemondást és bejelen­tette, hogy széleskörű tanácskozá­sokat kezd a politikai pártok és szakszervezetek képviselőivel s e tanácskozások alapján jelölj majd ki az új miniszterelnököt, - akinek feladata lesz a kormány megalakí­tása. (MTI). Pártoktatás Házának hírei Közöljük, hogy november 25-én, pénteken este fél hatkor a ípunkás- paraszt szövetség időszerű kérdé­seiről előadást tartunk a Pártokta­tás Házának földszinti nagytermé­ben. Előadó: Tóta Béla elvtárs, a K. V. mezőgazdasági osztályának politikai munkatársa. Az előadás az eddigi tapasztalatokat összegezve ad választ az időszerű kérdésekre. Az előadásra minden párt-, állami, — tömegszervezeti aktivistát meghí­vunk. PARTOKTATAS HAZA SZOLNOK

Next

/
Thumbnails
Contents