Szolnok Megyei Néplap, 1955. október (7. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-08 / 237. szám

1955 október 8. SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 3 November 7. tiszteletére versenyre hívjuk megyénk termelőszövetkezeteit HOGYAN ÉRIÜNK EL BÚZÁBÓL 40 KATASZTRALIS H0L09H 27 MAZSA 80 KILOS ÁTLAGTERMÉST? Elmondja; Rédai István, a mezőtúri Szabad Nép TSZ mezőgazdásza gy hónap múlva, november 7-én ünnepeljük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom év­fordulóját. Mi, a kunhegy esi Vörös Október TSZ tagjai a párt útmutatását követve, a Szovjetunió példáján ma mór biztosan haladunk a felemelkedés útján. Szövetkezetbe tömörülve munkánk sokkal eredményesebb és ennek nyomán évről-évre gazda­gabbak leszünk, jobban élünk: A nyári mezőgazdasági munkát a gépállomás segítségével idejében elvégeztük. Most -minden erő­feszítésünk arra irányul, hogy az őszi kapásnövé­nyek gyors betakarításával jól megalapozzuk a jövőévi bő gabonatermés előfeltételét, az idejében való vetést; Legutóbbi közgyűlésünkön úgy döntöttünk, hogy október 15-ig letakarítjuk a még kintlévő 150 hold kukoricát. A szárvágást a töréssel egyiidőben vé­gezzük, a kukoricaszárat mindjárt be is silózzuik. Hátra van még 135 hold kukoricaszár termése, amelynek silózását október 20-ig befejezzük. A ku­koricaszár, répakorona, nedves rópaszelet felhaszná­lásával több mint 1500 köbméter silót készítünk, ezen túlmenően sertéohízlalásra 80 hold kukorica termését csövesen silózzuk be. Az őszi kalászosok egyrészét már elvetettük, sőt az őszi árpa vetéstervet 100 holddal túl is teljesítet­tük. Folyamatban van a búzavetés és jól előkészí­tett magágyba október 12-ig 500 hold búzát vetünk el. A gabona 60 százalékát keresztsorosan juttatjuk a földbe. Tóth Mihály brigádja a búza-vetésterület 95 százalékát, Juhász József brigádja pedig 100 szá­zalékát keresztsorosan veti el. Az őszi kalászosok a!á holdanként 100 kiló szuperfoszfátct, 50 kiló péti­sót adunk. A Minisztertanács határozatának megfele­lően ez évben biztosítjuk, hogy a földterület 20 szá­zaléka istállótnágyázva legyein. Szövetkezetünknek legnagyobb gondot a föld- rendezéssel hozzánk került 2500 hold föld bevetése okozza. Ezen a .területen, mintegy 900 holdon búza­vetés lesz. E szántóföldek javarészén azonban még az egyéni gazdák termése, a kukorica, a cukorrépa betakarí'tatlanul áll. Termelőszövetkezetünk vonta­tókkal, fogatokkal segíti a kapásnövények betaka­rításában az egyéni gazdákat. Az így felszabadult földeket azonnal műtrágyázzuk és felszántjuk. Ezt ezideig 100 holdon elvégetük. November 15-ig mintegy 1500 hold földet őszi mélyszántásban részesítünk. Gondosan felkészülünk az állatok átte lel tető­sé re, a tehenek számát ugyanakkor 78-ról 1.00-ra növeljük, a jelenlegi 11,5 literes fejési átlagot 15 literre emeljük. A szerződött 1400 darab sertést ok­tóber. 31-ig átadjuk és újabb 1000 darab sertésre kötünk szerződést. Begyűjtési hátralékunk nincs, sőt baromfi- és tojásbeádásból előre is vagyunk. Az esedékes 342 mázsa sertést és a 17 mázsa szarvasmarhát december 31-ig beadjuk. Ezzel egész- évi beadási kötelezettségünket mindenből kiegyen­lítjük. Nem feledkezünk meg a szakmai és kulturális nevelésről sem, az ősz folyamán három szaktan­folyamot indítunk a tagok részére, amelyen a nö­vénytermesztés, az állattenyésztés kérdéseit és a munkaegység elszámolását ismertetjük a dolgozók­kal. Folytatjuk a szervező és agitáeiós munkát, hogy a területünkön lakó egyénileg dolgozó parasztok lépjenek be szövetkezetünkbe. Pártszervezetünk a termelés ellenőrzésével, a ta­gok politikai nevelésével, a munkaverseny népsze­rűsítésével és ellenőrzésével segíti vállalásunk tel­jesítését. Ezúton fordulunk megyénk termelőszövetkezeti tagságához, hogy szövetezetükben vizsgálják meg ők Is a tennivalókat és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére induljunk versenyre az őszi kapásnövények mielőbbi betakarítása, a kalászosok vetése és az állatállomány jó óttelel tetőse érdekében. Szabó Miklós elnök, Endrédi Károly pártitkárh., Pénzes László mezőgazdász, Tóth Mihály brigádv. Békeműszak a Közlekedési EpífőváSIalaf munkahelyein Szeptember utolsó hetében bé­keműszakot' tartottak a Közlekedé­si Építővállalat munkahelyein, hogy ezzel is elősegítsék az éves terv mi­előbbi befejezését: A vállalat legjobb brigádjai mun­kavállalást tettek a műszak ideié­re és megígérték, hogy több épít­mény átadási batáridejének lerövi­dítésével többnapos előnyt szerez­nek. A versenyző brigádok között lenne a-, pontos sorrendet megálla­pítani; Az igyekezet minden mun­kahelyen méltó volt a nagy célhoz. Mint a verseny minden szakaszá­ban, most is a 30 tagú S. Pál ku­bikusbrigád járt az élvonalban. Kónsavgyári munkahelyükön s a többi építéshelyen mintegy 60.000 forint értékű - munka elvégzését ígérték terven • felül. Vállalásukat nemcsak teljesítették, hanem mint­egy 22,000 forinttal túl is szárnyal­táig Szalóki Mihály és brigádja a szolnoki víztorony munkálatainál dolgozik. Ők felajánlották, hogy a kiszabott feladatot már szeptember 20-ra elvégzik. ígéretüket 15 száza­lékkal túlszárnyalták: Kiváló munkájáért dicséretet ér­demel még Jánosi Ignác ács és tár­sa Benyó László és hét embere akik e víztorony 1 körülállványozá- sánál dolgoztak kiemelkedő teljesít­ménnyel. A Járműjavító kocsiosztályán csökkentik az átfutási időt A Járműjavító kocsiosztályának dolgozói tervismertető értekezleten vitatták meg feladataikat. Előzetes számítások szerint körülbelül 102 százalékban teljesíti éves feladatát a kocsiüzém. Ezen belül azonban még egy sor feladatot kell megol­dani: így csökkenteni kell a kocsik ja­vítási idejét az úgynevezett átfu­tási időt. Az őszi csúcsforgalom idején ugyanis szükség van minden vagonra s az a cél. hogy minél ke­vesebb vesztegeljen gyárunk terü­letén. 290 javításos kocsinál nem tarthatunk bent többet. Hogy ezt meg tudjuk valósítani; át kell állni a középiavításos ko­csik munkálataira. Az átcsoportosr- tás után 3 alváz-brigád dolgozik a középjavításokon s ez lehetővé te­szi az átfutás csökkentését; A személykocsi részlegnek sem kisebbek a feladatai. Az 53.000 so­rozatú járművekből az év végéig még 12 darabot korszerűsítenek. csőbútorral és párnás üléssel látják el. Több kocsi kap gőzfűtést, vil­lanyvilágítást s görgőscsapágyakat. A cél itt az hogy minél jobban kielégítsük az utazóközönség igé­nyeit. A másik nagy probléma a télre való felkészülés s e téren még van­nak hiányosságok. A MÁV Magas- építési Főnökség pl. december 31-re vállalta szerződés szerint a VII/b osztály javítócsarnoka tetőszerke­zetének kijavítását. A munkálatok azonban olyan lassú ütemben foly­nak hogy félő, készen lesz-e? Gon­doskodni kell a tél beállta előtt még a teherkocsi futóiavító dolgo­zóinak szociális ellátásáról, jó mun­kakörülményeiről is. Cseh Zoltán A Cukorgyárban a Besenszki műszak vezet Szépen, zökkenőmentesen halad a munka a Szolnoki Cukorgyárban. Az eredmények sokkal jobbak, mint az elmúlt évben s lehet hogy most az első hetek csúcseredmé­nyeivel megalapozzák a győzelmet. Cukorgyártási tervét mind a három műszak jelentősen túlszár­nyalta. Répafeldolgozási terhével a Bíró műszak nem boldogult eleinte. Szeptember utolsó tíznapjában azonban sokatpótoltak az elmara­dásból, mert ezen a téren is 5.7 szá­zalékkal túlszárnyalták tervüké^. A kampányidőszak összesített eredményeit figyelembevéve az élen Besenszki műszakvezető és csoportjának dolgozói járnak. Répa­feldolgozási tervüket 6.7 cukorki­hozatali tervüket 12.2 százalékkal szárnyalták túl. Második helyen a Bujtás, harmadik helyen a Biró mű­szak jár; 4 Bánhalmi Állami Gazdaság állattenyésztőinek munkájáról Fürgemozgású, kedves fiatalasz- szonnyal ismerkedtem meg a Bán­halmi Állami Gazdaságban. Agro- riómus ő vezeti a tehenészetet. 303 tehén van a korszerű istállókban. Az I. számúban éppen a déli fe- jést végezték a tehenészek, amikor ott jártam- Valójában a gépek fej­tek, a tehenészek pedig felügyeltek azok működésére. Uj, nagyszerű dolog ez. Eleinte a tehenészek ide­genkedtek tőle. de nem sok idő kel­lett ahhoz, hogy a gépi fejes igaz híveivé váljanak. Szűcs Jánosné agronómus végig vezetett ..birodalmán". Közben el­mondotta. hogy nem régen került a gazdaságba, de már otthon érzi ma­gát új munkahelyén. Sok a tenni­való, a probléma s így észre sem ve­szi a napok múlását. Nehézségek voltak a takarmányozással, nem egyszer gondot okozott, hogy más­nap mit adnak enni a jószágoknak. A Bánhalmi Állami Gazdaságban ugyanis a rizs a fő termény, s a je­lenlegi takarmányterület nem fede­zi teljesen az állatok szükségletét. Ez évben jól sikerült a másodve­tés. Az időjárás kedvező volt és a mintegy 300 hold terület jelentős mennyiségű zöld takarmányt adott. Most' pácot készítenek szecskázott kukoricaszárból és nedves répasze­letből. Az egyforma, rendszeres ta­karmányozás elősegíti a tejhozam növelését. Nagyon sok múlik az állatgondo­zók. a tehenészek helytállásán, igye­kezetén. A munkafegyelem terén is van már javulás. Szűcs elvtársnő neveli, tanítja a dolgozókat és ellen­őrzi., hogyan látják el feladatukat, így jórészt sikerült kiküszöbölni a korábbi hibákat. Fontosabban be­tartják á dolgozók a munkarendet, jobban gondozzák a jószágokat. Az utóbbi hónapokban elért eredmény még csak a kezdet, de ennek to- vábbfokozására megvan a lehetőség. A háromszori fejés. a tőgymasszázs, a gépi fejés változást hozott, s to­vábbra is mód van arra. hogy új zootechnikai módszere­ket alkalmazzanak: Molnár János párt­tag a legjobb fejő legyen élharco­sa az új módszerek alkalmazásának is, s személyes példamutatásával serkentse dolgozó társait még jobb munkára. Nemcsak tehenészet van a Bán­halmi Állami Gazdaságban, hanem sertés és baromfi tenyészet is. Ba- kondi Sándor elvtárs a sertésfarm egyik brigádvezetőie elmondotta, hogy a párt és DISZ tagjai ebben a munkában is megállják helyüket. Marsi Gyula elvtárs már öt éve foglalkozik a hizlalással; Pontos munkát végez, s 65—70 dkg-os súly­gyarapodást ér el. A daraértékesí­tési százalék 24. az általa hizlalt sertéseknél. Lipcsei Pál DISZ tag anyasertése­ket gondoz. A legutóbbi fialtatás után 14 kg. 40 dkg-os malacokat vá­lasztott le. A megelőző védekezéssel, az ólak gyakori meszelésével fér tőtlenítésével sikerült jelentősen csökkenteni a malac-elhullást; A harmadik negyedévben 500 malac helyett 769-et választottak le. A baromfi telepen Szabó Mária párttag végez kiváló munkát. Bri­gádjával több ezer aprójószágot gon­doz. Csupán kacsából 4984-et ne­veltek fel, ezenkívül 2 és fél ezer pulykát. Közel 30 mázsa pecsenye kacsát szállítottak exportra. Ennek kilogrammjáért 27 forint 50 fillért kaptak; Érdemes tehát foglalkozni jószág neveléssel minden állami gazdaság­ban és termelőszövetkezetben, hisz ez jó jövedelmet hoz. Emellett az állatállomány fejlesztése országos érdek- is. N. K, (Folytatás. A cikk előzS részét a Néplap 1955. október 7. számában közöltük.) A z eddigiek során a rekord-ter­** mést elért gabonák talaj adott­ságait, elővetemémjt ismertettem, most a, talajelőkészítéssel, a vető­mag előkészítéssel és a vetéssel fog­lalkozom. Az előző évi mélyszántás és a kedvező tavaszi időjárás után tala­junk jó állapotban volt. Tápanyag­gazdagságát az előző kultúráik és az elővetemény alá adott kiadós, ve­gyes szervestrágya biztosította. A burgonya rendszeres töltögetése, ápolása következtében a víz- és a levegő-gazdálkodás, így a talaj élő­lényeinek munkája zavartalan volt. Ezek alapján kézenfekvő lett volna a íorgatásnéiküli talajelőkészítés tárcsával. Ezt meg is kíséreltük, a júliusi és augusztusi csapadék kö­vetkeztében azonban a terület meg­lehetősen elgyomosodott, így a tár­csa kielégítő munkát nem végez­hetett. Ezért aprófejű traktorekével 14—15 centiméterre megszántottuk. Ez a mélység megfelelő volt és megkönnyítette a további munkát. A szántást tárcsásborona, majd há­tára fordított nehéz fogas követte. Ez a munka szeptember 20-ra be­fejeződött. A föld egyenletes, apró, rögös szerkezetet mutatott, 'de nem volt kellően beérve, ülepedve. A továb­bi vízveszteség elkerülésére a szán­tás után, hogy a talajélet ismét megindulhasson, egysorral gyűrűs- hengereztünk. Ez a mi viszonyaink között általában indokolt talajmű­velő eszköz. Ezekután október 15- ig pihentettük földünket. Hasonló jellegű földjeinknél az október 10- 25 közötti búzavetés mindenkor kedvező időpontot jelentett, külö­nösen, ha ekkorra beérett, kellően megülepedebt talajt kaphatunk. A vetőmag-előkészítéssel különö­M sebb feladataink nem voltak, mivel Bánkúti 1201-es II. fokú sza­porítása minőségi magot kaptunk. Időben csáváztuk, a szövetkeze­tünkbe már általánossá vált kosa­ras, nedves csávázási módszerrel. A továbbiakban a múlt évekkel szemben már csak a vetésnél volt változás. Az arra legalkalmasabb, hozzáértő, lelkismeretes dolgozókat választottuk ki vetőgépkezelőnek, a gépvezető is : a legjobb traktorista volt. A kikelő egyenletes vetés, a hibátlan csatlakozó sorok, a forgó beálltsága mind alátámasztotta az intézkedés helyességét. A vetés október 16—18. között történt, harminc-soros vetőgéppel, 95 —100 kilogramm maggal. Tala­junk ekkorra szépen beérett, omlós, nyirkos magágy állt rendelkezé­sünkre. A vetőgép után mimdössza egy könnyű magtakaró fogast járat­tunk, amely kellően elegyengeti* talajunkat. A vetés ilyenformán hí* bátramul beállt és jól megerősödve ment a télnek. A kitavaszodás után, mikor rá ” lehetett menni a földre, 30 kg pétisót szórtunk szét (sajnos sablo­nosán, a többi 1200 holdhoz hason­lóan.) Ezt a beállottság a fejlettség ez esetben nem tette volna szükséges­sé, amit a későbbi túl buja fejlődés, majd a virágzás utáni megdűlés be is igazolt. Március közepén a táb­lának egy kisebb részén, ahol nem burgonya, hanem tavaszi árpa volt az elővetemény, pétisón kívül még 50—60 mázsa apróra érett istálló­trágyát szórtunk ki holdanként. —* Csak itt fogasoltunk, mivel a búza egyébként gyomtalan, a talaja om­lós, porhanyós volt. A későbbiek során megfigyelt tábla lépésről-1 epésre támasztotta alá a talaj megfelelő állapotából, a táperőből, a jó talajelőkészítésből, a gondos vetésből származó előnyö­ket. A gyenge májusi időjárás elle­nére gazdagon, amint mondani szo­kás, buján fejlődött a gabona, ké­sőbb szára érőteljes, vaskos volt. A virágzás után a magképzés idején egy hatalmas vihar a búza egy ré­szét megdöntötte, ennek ellenére egészségesen beérett és rozsdát nem kapott. Kalászai szépen kifejlődtek, a búzaszemek egyenletesek és rend­kívül teltek lettek. Érésének ideje kissé kihúzódott, betakarítása jú­lius 8-án kezdődött. Érdekességként megjegyzem, hogy holdanként több mint száz kereszt adódott a kézzel­kötött kévékből, ami szövetkeze­tünkben szintén rekordnak számít. p zek történtek rekord-termő ** búzánk érdekében: Mindez nem csodálatos dolog, hanem a cél­tudatos, tudományos munka, a szö­vetkezeti tagok aprólékos, lelkes munkájának eredménye. Hasonló módszerekkel megyénk többi ter­melőszövetkezetében is nagy gabo­natermést lehet elérni. HÍREK — A mezőtúri gimnázium októ­ber 23-án ünnepli 425 éves fennál­lását. Ez alkalomból ünnepségeket rendeznek a városban. — Befejeződött a jászapáti gim­názium tatarozása. Államunk 330 ezer forintot fordított erre a célra. — Vasárnap nyílik meg Török- szentmiklóson a közel 35.000 forin­tos beruházással felépített földmű­vesszövetkezeti cukrászda. Az ízlé­sesen berendezett helyiségekben bő választékú áruból válogathatnak a dolgozók. — Turkevén Zöld Mező néven új termelőszövetkezet alakult. A Ha­ladás TSZCS-ből kivált 15 család 17 taggal 305 hold földön lépett a fej­lettebb gazdálkodás útjára. Elnök­nek Vad Károlyt választották meg. — Karcagon új 75 férőhelyes óvódát adtak át rendeltetésének. — Tiszagyendán elkészült a négy­tantermes iskola. *— A közeli napokban adják át rendeltetésének Tiszaszentimre mellett az újszentgyörgyi települé­sen a földművesszövetkezet új ve­gyes és italboltját; — Kunszentmártonban befejezés­hez közeledik a gimnázium építése. — A földművesszövetkezetek év­ről évre egyre több sertést hizlal­nak. Megyénkben eddig tíz helyen készültek el állami támogatással az új hizlaldák. Jászkiséren. Jászla- dányban Jászapátiban, Jászszent- andráson, Jánoshidán. Csépán. Ti- szasason, Tiszakürtön, Tiszaugon és Turkevén ebben az évben már több mint 5.000 sertést fogtak be hizla­lásra s a mai napig 3.900 került le­vágásra. Uj hizlaldák épülnek a közeli időben Tiszaburán. Abádsza- lókon, Tiszajenőn. Kenderesen; Jászalsószentgyörgyön és Tiszasü- lyön. — Divatbemutatót rendeznek a földművesszövetkezetek. Október 8- 9-én Jászárokszálláson lesz árusí­tással egybekötött divatbemutató. A földművesszövetkezet lacikonyháin és borkóstoló helyein a ió vásár után ízletes étel és italféléket fo­gyaszthatnak a vásárlók; — Jászapátin vasárnap falunap lesz és ebből az alkalomból a föld- rfiűvesszövetkezeti áruház és a szaküziletek nyitva tartanaik. — A szolnoki járásban hét új mezőgazdasági termelőszövetkezet van, amelynek vezetői tegnap érte­kezletet tartottak a szolnoki járási tanács mezőgazdasági osztályán. Itt az új gazdasági év előkészítésének problémáit beszélték meg. IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható Időjárás szombaton es­tig: Erősen felhős idő, sok helyen eső, ma főként nyugaton, holnap inkább keleten. Időnként élénk északi-északkeleti szél. A hőmér­séklet nyugaton kissé emelkedik, keleten csökken. Várható legalacsonyabb hőmér­séklet ma éjjel: Nyugaton 4—7, keleten 7—10, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: 11—1* f”K között. (MTI.) Hová lett a pénzem? Válaszoljon a posta! Ezéu augusztusában a Szolnok megyei Al- latforgalmi Vállalattal két bikaborjú nevelé­sére kötöttem szerző­dést. Az előlegbe járó 600 forintot azonban mind a mai napig nem kaptam kézhez. Többizben jártam a kétpói postahivatalnál, ahol azt a felvilágosí­tást adták, hogy oda nevemre, elmemre se­honnan, semmi pénz nem nyugodtam bele, nem nyugodtam bele, hanem a vállalatnál érdeklődtem: valóban feladták-e a szóban- forgó összeget. Az Ál- latforgalmi Vállalattól 'kapott értesítés alap­ján aztán jártam a szolnoki 1. sz. postánál, ahol kijelentették, hogy augusztus 29-i keltezés­sel 14.667 szám alatt már bevételezték az én postautalvány szelvé­nyemet. Eszerint a vállalattól küldött 600 forintot tudtomon kívül válaki felvette. Szeretném tud­ni ezek után: hová lett a pénzem. CS. NAGY JÓZSEF Kétpó. 772. *.

Next

/
Thumbnails
Contents