Szolnok Megyei Néplap, 1955. október (7. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-04 / 233. szám
1955 ofctőiber 4, SZOLNOKMEGVEI NÉPLAP 3 A NÉPLAP CIKKE NYOMÁN A KŰT Még mindig nem törődnek az nj munkamódszerekkel és az újításokkal a megyei építőipari vállalatnál (Lapunk szeptember 16*1 száma ban cikk jelent meg „Elfelejtett munkamódszerek az építőiparban" címmel. Ez az írás immár több mint két hete látott napvilágot. Most utánanéztünk, mi történt a cikk nyomán. Éppen ezért ismét felkerestük a kunhegyesi 200 voganos tárház építkezésénél Kocsis Mihály kőműves brigádvezetőt és Győrfi Imre kőművest.) IVem tártént semmi — mondja Kocsis elvtárs. — Még arra sem érdemesítettek a cikk megjelenése után, hogy kijöjjön valaki a műszaki vezetők közül, hogy megbeszélje velem a dolgot. Tehát a Szolnok megyei Építőipari Vállalat vezetői figyelmen kívül hagyták a cikket, egyáltalában nem gondoskodtak róla, hogy a ka- lodás falazás! módszer, amellyel a Kocsis-brigád évek óta 200 százalék körül teljesít, a feledés homályából ismét a napvilágra kerüljön. Sőt! A karcagi 2. sz. főépítésvezetőség még meg is nehezíti a Kocsisbrigád munkáját. A kalodás falazáshoz 8 szögvasra, az azokra szerelt kitámasztókra és mintegy 80—100 méter zsinórra van szükség. Az elmúlt hetekben a brigádvezető zsinórt kért a főépítésvezetőségtől, de senki sem akadt, aki kiutalja. Kocsis elvtársat küldözgették Ponciustól - Pilátusig. — „pénzügyi keret'“ után keresgéltek., ígérgettek, de zsinór nem lett. A {í brigád a szinte nevetséges bürokrácia miatt 3 helyett, 1 zsinórral kényszerült dolgozni, ez pedig teljesítményének csökkenéséhez vezetett. De ugyanígy nem történt semmi Győrfi Imre vibrációs rostájának ügyében sem, amely a malterkeverésnél két ember munkáját takarítja meg. Győrfi elvtárs ezt mondta) ■=» Az újításomat .elkészítették, egy évig használták; A vibrációs lustát fél évvel ezelőtt láttam utoljára Balmazújváros határában félredobva. Azóta érdeklődtem, mi lett vele, de nem tudja senki. Talán valahol az ócskavas között hányódik Kocsis elvtár» jó szakmunkás. Felismerte a kalodás-falazáis előnyeit, tehát alkalmas ember az új módszerek bevezetésére, használatára. Maga a kalodás-falazás azonban azt követelné, hogy a gyorsfa- iazással együtt alkalmazzák, a brigád viszont a kalodás-falazásnál a régi módszerrel dolgozik: minden kőműves magának teríti a habarcsot és maga rakja a téglát. Mikor megkérdeztük Kocsis elv- társat .miért nem alkalmazza a brigád a gyorsfalazást, azt válszolta: —• Régi módszer az. Nem vált be. László János elvtársnak, a vállalat igazgatójának más a véleménye. Szerinte a módszer egyáltalán nem avult el, más oka van annak, hogy építkezéseinken erről is elfeledkeztek. Ez pedig az, hogy a kőműves- brigádok nem akarnak osztozni a segédmunkásokkal a béreken. —• Arra lenne szükség, ■— monHőnap Újítások száma; Értéke dotta László elvtárs, — hogy a szak- és a segédmunkásokból komplex- brigádokat hozzunk létre és számukra rendszeresítsük az egységes munkautalványozást. De ha a vállalat vezetői ezt látják, miért nem valósítják meg? * IHiért mennek feledésbe a régi bevált munkamódszerek? Ez a kérdés .szorosan hozzátartozik a másodikhoz: miért rossz az újítási mozgalom a vállalatnál? Erre a kérdésre világít rá, amit Kocsis elvtárs mond: — Az értekezleteken egyebet sem hall az ember, mint azt, hogy a fizikai munkások nem újítanak. Hát van-e az embernek .kedve törni a fejét, amikor az új módszerekkel és az újításokkal nem törődik senki és, ha azokat meg is valósítják, egy-kettőre feledésbe mennek. Arra vonatkozólag, amit a*brigád- vezető mondott, álljon bizonyságul a vállalat kimutatása az ezévi újítások számáról és értékéről. Hőnap Újítások száma; Értéke január 5 36 950 forint Május 9 18 063 forint Február 8 41 481 forint Június 4 — Március 9 47 657 forint Július 9 47 755 forint Április 14 19 574 forint Augusztus 5 28 729 forint Mit bizonyít ez a táblázat? Először azt, hogy a vállalat ezerkétszáz fizikai és műszaki dolgozójának számához viszonyítva, igen alacsony az újítások száma; másodszor: a benyújtások kis értékűek, tehát jelentősebb újítás az év első 8 hónapjában nem született; harmadszor: a fenti időszak alatt egyáltalában nem tapasztalható javulás sem az újítók számában, sem az újítások értékében. zikai dolgozókat, hogy minél többet és bátrabban újítsanak. Az újítók és az újítások nem kapnak elég megbecsülést. Az újítások sorsát látva, az újítóknak elmegy a kedve a próbálkozástól. Győrfi Imre mondotta a kunhegyesi építkezésnél: — Most is töröm a fejem egy újításon. Meg szeretném oldani a vakolások gépi simítását. Az elképzelésem már megvan, de hát nincsen sok értelme.„. Itfl as alapvető hiba ? Az emberekkel való elégtelen faglalkozás. A vállalatnál a vezetők nem támogatják, segítik, ösztönzik eléggé a fiReméljük, hogy lesz, mert végre a vállalat vezetői több gondot fordítanak az újításokra és az újítókra. T. K. HAT ÉV A FELEMELKEDÉS ÚTJÁN któber 7-én ünnepli az NDK ^ lakossága az első demokratikus, békeszerető német állam születését — a Német Demokratikus Köztársaság kikiáltásának hatodik évfordulóját. Az azóta el telt hat év alatt a munkások és parasztok állama megerősödött, alapjai megszilárdultak. A dolgozó nép. a munkásosztály pártjának vezetésével a német történelemben eddig példa nélkül álló eredményeket ért el. A népi tulajdonban lévő ipar ma kétszer any- nyit termel, mint a kapitalista ipar a második világháború előtt. A dolgozó parasztság is bebizonyította : jobb gazdája a földnek, mint az egykori földbirtokosok — a ter- mányátlag magasabb, az állatállomány jobban gyarapodik, mint a junkerek idejében. A fasiszta pusztulás romgain uj nemzeti kultúra bontaikozott ki: a városban és falun uj iskolák, egyetemek, színházak, múzeumok épültek. Ma az egyetemeken, főiskolákon a tanulók 64 százaléka és a középiskolákon tanulók 71 százaléka munkás- és parasztszármazású. A tanulóknak nincsenek anyagi gondjaik, mint Nyugatnémetországiben, ahol sokan szőnyegporolással, cso- msghc-rdássál, favágással és egyéb munkákkal .keresik meg a tandijat. Az NDK-ban hat év alatt a következőképpen növekedett az ösztöndíj ban részesülök arányszáma: 1949— 50-ben 56 százalék, 1950—51-ben 78 százalék. 1951—52-ben 88 százalék, 1952—53-ban 92 százalék, 1953—54- ben 94 százalék és 1954—55-ben 95 százalék. Már ezek a számok is mutatják, milyen nagyvonalú segítséget nyújt az állam a fiataloknak, • hogy képességüknek megfelelően tanulhassanak. IJ gyancsak példa nélküliek az egészségügy terén elért vívmányok is. Mint az újjáépítés egyéb területein, az egészségügyi hálózat kiépítésében is felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a szovjet állam itt tartózkodó képviselői. A felszabadult nép a szovjet emberek segítségével már néhány héttel a fasiszta államgépezet szétzúzása után hozzálátott az egészségügyi hálózat kiépítéséhez. A Szovjetunió fontos gyógyszerekkel segítette a betegellá- tást; Ma a Német Demokratikus Köztársaságban 283 poliklinika és közel 3Ó0 falusi ambulatórtum, — 3514 üzemi rendelő és 4371 egészségügyi szoba, ezenkívül 71 üzemi poliklinika és 142 városi amtoulató- rium van. Az éjszakai szanatóriumok száma 12. A napközi otthonok, bölcsődék száma is egyre növekszik, szovjet tapasztalatok alkalmazásának köszönhető, hogy pl. a tbc. halálozási arányszárrta az NDK területén 82 százalékkal csökkent. Az NDK-ban az idén már több mint egymillió dolgozó üdül az ország legszebb helyein; a Keleti-tenger partján, az Érchegységben és a Harz-hegységben, a thüringiai erdőben és másutt. Ugyanakkor több mint kétmillió gyermek töltötte a szünidejének egyrészét az úttörőtáborokban, vagy vett részt különböző túrákon vagy a helyi szünidei rendezvényeken. A a élet minden területéről leM lietne sorolni a nagyszerű eredményeket, amelyeket a felszabadult nép a Szovjetunió segítségével és pártja vezetésével elért. — Ugyanakkor azonban az NDK nemzetközi tekintélye is növekedett. A Német Demokratikus Köztársaság politikai, gazdasági és kultúrális téren egyaránt megerősítette kapcsolatait a béketábor országaival, elsősorban a Szovjetunióval, a Kínai Népköztársasággal és a . többi' demokratikus országokkal. A legutóbbi moszkvai tárgyalások eredményeként a Német Demokratikus Köztársaság egyenrangú félként harcolhat a béketábor többi országaival a béke megszilárdításáért és a népek további felemelkedéséért A NÉPFRONTBIZOTTSÁGOK HÍREI — Cserkeszeié. Andracsik Demeter egyéni gazda, a községi nép- frontbizottság tagja, az Országos Mezőgazdasági Kiállításon Olga és Pezsgő nevű lovaival elismerő oklevelet nyert —Nagykörű. A nyári árvízvédelmi munkálatok során a községi népfrontbizottság tagjai közül Borsós László a készültség minden egyes napján. Pólyák Mihály és Rácz Géza pedig néhány nap kivételével éjjel-nappal resztvettek a védelmi munkálatokban; A népfrontbizottsági tagok munkája is hozzájárult ahhoz, hogy több millió forint értékű kapásnövényt mentettek meg.— Kunhegyes. A községi népfrontbizottság tagjai az iskolaév kezdete előtt 40 családot látogattak meg abból a célból, hogy a mait tanévben sokat mulasztott gyermekek rendszeres iskolába járását biztosítsák. >— Tiszapüspöki, A Megyei Népfrontbizottság kezdeményezésére a tiszapüspöki termelőszövetkezeti és egyéni gazda népfrontbizottsági tagokból az Országos Mezőgazdasági kiállításra 13 fős látogató csoportot szerveztek. A tiszapüspöki csoportot Farkas István, a hazafias népfrontbizottság községi bizottságának: elnöke vezette, aki a látogatás után Kossuth néven termelőcsoportot alakított; — Csépa. Laczkő József egyéni gazda, a megyei népfrontbizottság tagja, az őszi mezőgazdasági munkák elvégzésére versenyre szólította a megye valamennyi egyénileg dolgozó népfrontbizottsági tagját. A versenyfelhíváshoz való csatlakozást a népfront megyei irodájával közöljék, ahol a verseny elbírálását november 7-vel tartják meg; Üjabb román vetítőkészülék A Á „Tehnocin'’ vállalat azzal a célkitűzéssel létesült, hogy biztosítsa a vetítőkészülékek és a filmszínházak egyéb elektrotechnikai felszereléseinek javítását. Később azonban a vállalatnál Radó Imre, Nicolae Nlcolae, Ion Lascu és Hoch- maister Gunther mérnökből, valamint Gabosi Ignác és Dumitru Ma- rinescu technikusból konstruktőr kollektíva alakult, amelynek első feladata a 35 milliméteres film vetítésre alkalmas készülék hazai gyártásának megindítása volt. A kollektíva sikeresen elkészítette a T-l. vetítőkészüléket s ezért a teljesítményért megkapta az Állami- díjat. Ma már a Román Népköztársaság filmszínházainak több mint felét ezzel az első hazai gyártmányú vetítőgéppel szerelték fel. A kollektíva tovább folytatta “munkáját, hogy a bemutató fiiszínházak részére Is megfelelő vetítőgépet szerkesszen. Nemrég készült el a T-2. típusú vetítőgép, amelynek működését csaknem teljesen automatizálták. A „Tehnocin” vállalatnál ugyanakkor kiszélesítették a filmszínházakban szükséges egyéb elektrotechnikai felszerelések gyártását is. Az első román vetítőkészülékeket és egyéb mozgóképipari felszereléseket az idén már kiállították a plovdivl, a zágrábi, az íz miri és az újdelhi árumintavásá' ron. A „Tehnocin” vállalat konstruktőrei most hordozható vetítő- készülék tervein dolgoznak s egy újabb kollektíva megfelelő robbanómotort és dinamót konstruált, hogy a filmvetítésekhez megfelelő áramot lehessen biztosítani a villanyvilágítással nem rendelkező falvakban is.-\t ehéz egy 60 éven felüli öregasszonynak két teli vizes kannát ci- 4 ’ pelni, még száraz időben is hát még akkor, amikor az eső, vagy a hó síkossá maszatolja, vagy merevíti a járdát, ötszáz méterre van a legközelebbi kút Kun néni házától, 500 vissza: az kereken egy kilométer. Mennyit kell ezen az 1000 méteren vigyázatoskodni, csúszkálni, hogy jaj, ki ne lötyögjön a viz. Ez a hosszú út, meg a kínlódás drágává teszi a víz minden cseppjét. Aztán legalább jó lenne, de nem is jó. A lánya mindig panaszkodik: ha iszik belőle, akkor görcsei vannak. Dehát mit lehet csinálni? Abádszalók abádi részén még ez a legjobb víz, — igaz, hogy nincs is másik közkút. Kun néni ezt hordja ívásra, főzésre, de még mosásra is, mert az udvaron lévő ásott kút vize olyan, hogy még állatnak sem szívesen adja az ember. Mert Abádszalók igen mostohán áll víz dolgából. A múlt világtól csak két Norton kutat örökölt a község. Az egyik a tanácsháza előtt áll, mivel azon a környéken laktak az urak, meg a kulákok, a másik a Dobó utca sarkán volt, dehát abba meg belefulladt a víz. A népi demokrácia már fúratott mellé egy újat, de ez sem akarta az igazságot, most pár lépéssel arrább fúrják az újabb Norton kutat 80.000 forintos költséggel. A kút ott készül Kun néniék házának tószomszédságában. Kun néni át-átmegy a kútfúrókhoz és beszél nekik, hogy hát: „Leikeim, siessetek azzal a kútcsinálással, mert tudjátok, nagyon nehéz a két kantát ilyen magamfajta, öregasszonynak olyan cudarmessziről hurcolni. Aztán jön az eső, nem akarok megint elpotyogni, mint a múlt őszszel. Jaj, még most is érzi a derekam." A kútfúrók igyekeznek is, hogy még a rossz iáó beállta előtt elkészüljön az uj létesítmény és Kun néninek ne kelljen olyan messziről hordani a vizet. ' Egy kút... Milyen gyakran írnak arról az újságok, hogy a népi demokrácia itt vagy ott uj kútat furat, 100 vagy 200 ezer forintos költséggel Egy-egy ilyen hír mennyi és mennyi embernek okoz örömet, könnyíti meg az életét. Akárcsak Abádszalókon a Dobó utca sarkán készülő uj Norton kút majd Kun néniét.. t. k. Néhány adat községünk fejlődéséről Községünkben az ötéves Terv során kok olyan dolgot valósítottunk meg, amire régen gondolni sem mertünk. 800 kát. hold területet alkotottunk át öntözésessé. Olyan terület volt ez, ami évekkel ezelőtt nem sokat számított, különösen a jövedelmezőség szempontjából. Segítségünkre jött a gépállomás is. ami nemcsak az öntözéses területet, hanem a község szántóterületének jórészét megmunkálja. Az öntözéses gazdálkodás megvalósítása és a gépállomás létesítése 2 millió 100 000 forintjába került államunknak. A traktorok, munkagépek több mint 10 millió forint értékűek, de a munka, amit elvégeznek, ennél is sokkal nagyobb értékű, mert a legdrágábbat az, emberi erőt, az emberi verejtéket takarítjuk meg vele. Ezen túl sok olyan apróbb beruházás tükrözi államunknak rólunk való gondoskodását, mint a 2 km hosszú villanyhálózat, az új kulturház, a napközi otthon, a szülőotthon ami mindmind soktízezer forintjába került államunknak. Korszerűen felszerelt bölcsődét is létesítettünk 100 000 forintos beruházással. A sportolók örömére,, sportpályát építettünk, ezenkívül ártézikút, élelmiszerüzlet, új cukrászda van községünkben, ami mind-mind a lakosság könnyebbségét szolgálja: Következő terveinkben új piactér létesítése, iskola-fürdő rend- behozatala, víztároló medencék építése szerepel. Ezenkívül sok olyan létesítményünk lesz még, amit régei} semmi szín alatt nem kaptak volna meg községünk lakosai. Vincze András községi párttitkár. Cibakháza. Zolát JÓKAIRÓL Nagyon szeretem és csodálom Jókait, Csak azokat a műveit ismerem, amelyeket lefordítottak franciára, do az amit tőle olvastam, a fordítás tökéletlenségei és hiányossága ellenére js, élénk vágyat keltett bennem, hogy megismerjem összes munkáit, Sajnos ez a vágyam nem mehetett teljesedésbe. Jókai epikus költő. Hazájának dicsőségét és szerencsétlenségeit, reménységeit és bánatait írja meg regényeiben. Nagyon is meg tudom érteni, hogy honfitársai annyira szeretik és imádják. Magyar- országnak az utolsó 59 évben sok nagy-embere volt. Kossuth Magyarországnak a hérosza, — Petőfi a Pindárja, — Jókai a Homérja. Egy fiatal nemzet, mely egy félszázados történetének egy lapjára három ilyen nevet tud felírni, méhében nagy termékenység csíráit rejti, melyek biztosítják a jövőjét. Jókai síremlékének felirata a Kerepesi-s'sti lemetita (Felállították i 1919 Jún. 2-án) Ami bennem lélek, veletek megy, ott fog közietek lenni mindig, megtalász virágaid között, mikor elhull, meghallassz az esti harangszóban, mikor elenyészik, s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled áilanl. ..............................................................................ttmmtttttttmt) Id ejében szólunk A fenti képet a Szolnokmegyei Néplap már egyízben közölte: ezev tavaszán a VII. kerületi 4. sz. népbolt környékét ábrázolja esős időben. A kép megjelenése óta nem történt semmi, a helyzet változatlan, tehát az esős idő beálltával a boltot megint csali térdig érő sárban lehet megközelíteni. Helyes lenne tehát, ha a szolnoki tanács időben intézkedne. V