Szolnok Megyei Néplap, 1955. augusztus (7. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-17 / 193. szám

4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 19SS augusztus 17, 2=3 A félelem bére Mondanivalójában, művészi megoldásában és izgalmasságában az utóbbi tdtfk egyik legjobb filmalkotását játssza a szolnoki Tisza mozi. A Félelem bére a cannesi filmfesztivál nagy-díját nyerte. A film iránt a városban olyan nagy az érdeklődés, hogy a Tisza mozi az eddigi keltő helyett, három előadáson játssza. BELFÖLD A Háztartási és Mezőgazdasági KSZ dolgozói számos egyéb cikk között ebben az esztendőben tízezer bika-arrkarikát állítanak elő. Az Országos Mezőgazdasági Ki­állítás látogatói, az állami gazdasá­gok, külön elárusító- és bemutató helyein közvetlenül vásárolhatják majd a gazdaságok mezőgazdasági termékeit. Az idén is árusítanak majd nemesített vetőmagot a kí­sérleti gazdaságok, még pedig sok­kal több fajtát és nagyobb mennyi­ségben, mint tavaly. Augusztus folyamán adja ki a Szikra .a „Pártunk a magyar dol­gozó nép élén'* című albumot, amely fényképekkel, egykorú do­kumentumokkal, grafikonokkal, térképekkel eleveníti fel a felsza­badulás történetét, pártunk győzel­mes harcát a rombadönött ország újjáépítéséért, a dolgozók hatalmá­nak megteremtéséért, s ismerteti a szocialista építés nagyszerű ered­ményeit. Megjelenik Andics Erzsé­bet munkája: „Kossuth harca az árulók és a megalkuvók ellen“, to-I HÍREK váfcbá Berend Iván és Bánki György: „A magyarországi gyár­ipar története 1900—1914" című gazdaságtörténeti műve. Csákány György: „Ezemyifajta népbetegség“ című könyve a munkásosztály egészségügyi helyzetét mutatja be a kapitalista Magyarországon. — Augusztus közepén már kapható lesz Baranszkij: „A Szovjetunió gazdasági földrajza’* című művé­nek új, átdolgozott kiadása. A mezőgazdasági gépállomások mind nagyobb részt vállalnak a termelőszövetkezetek és a dolgozó parasztok munkájának megsegíté­séből. A gépi munkákon kívül öt­ven gépállomás laboratóriumában már talaj- és vetőmagvizsgálatokat is folytatnak. A Földművelésügyi Minisztérium most újabb ötven gépállomást látott el talajlabora­tóriumi felszereléssel, s ahogy a tanfolyam befejeződik, képzett szakemberekkel ezeken a helyeken is megindul a munka. A laborató­riumi vizsgálat mind a termelő­szövetkezetek, mind az egyénileg do’gozó parasztoknak ingyenes. Mi a helyzet megyénk torna-sportjában? Az 1955. év első félévének mérlege Turfcevén megrendezték az »»Ifjú béke­harcosok” tornász-versenyét, két csapat részvételével. Szolnokon 12 fiú és 10 leány-csapat részvételével úttörő megyei csapatbajnokság, Mezőtúron a Traktor, Jászapátin a Törekvés, Rákóczifalván a Falusi SK rendezésében egyszer, míg Szolnokon a Honvéd SK kebelében két esetben minősítő verseny, Jászberényben SZOT alapfokú tornász-bajnokság került megrendezésre. Annak ellenére, hogy a tornász-idény» főleg ősszel kezdődik, az eddigi^ eredmé-j nyekkel még sem lehetünk elégedettek. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a sportkörök nem tekintik súlyponti feladatnak az e sportággal való foglal­kozást. Szolnokon férfi vonalon csak a Honvéd, a Haladás, míg nőknél 0 Vörös Meteor foglalkozik tornával. Annak elle­nére, hogy a Törekvés, a Bástya és a Kinizsi SK középiskolát, a Szikra általá­nos iskolát patronál, a sportkörök nem működtetnek torna-szakosztályt. Ugyanez a helyzet a Törökszentmiklósi Bástyánál, a Karcagi Építőknél, a tiszaföldvári és kunszentmártoni sportköröknél is. E sport­körök vezetői belenyugszanak abba, hogy a tornában nem lehet máról-holpapra na­gyobb eredményeket elérni s ezért inkább engedik a tehetséges tornászokat más sportágba elcsábítani. A szervezés terén mutatkozó gyengeséget látjuk a sportkö­rök költségvetésének elkészítésénél is. Még szomorúbb képet kapunk megyénk tornász-sportjáról, ha az utánpótlás kér­dését vizsgáljuk. Az Országos Testneve­lési és Sportbizottság itt is előírta az if­júsági keret felállítását. Az elmúlt évben­­ez meg is történt. Ennek azonnal mutat­kozott az eredménye is. Az egri ifjúsági találkozón megrendezett versenyen me­gyénk fiataljai harmadik helyen végeztek. Az év vége felé azonban már ellanyhult a lelkesedés és feloszlott a keret. Mun­kája lassan a feledés homályába merült. Ebben az évben már egyáltalán nem be­szélhetünk megyei ifjúsági tornász-keret­ről. A megyei társadalmi szövetség jobb munkát végezhetne, ha Kovichich Piroska testnevelő tanár elvtársnő, mint jó tor­nász és edző, az eddiginél jobb szervező munkával aktivizálhatná a szövetségi ta­gokat. Amennyiben így sem képesek el­látni a munkát és e sportágba mozgást vinni, úgy új aktívák beszervezését kell megkezdeni. Az elmúlt tanév végével több új sportkáder került városunkba, akik mögött még alig csukódott be a testneve­lési főiskola kapuja. Ök is nagy segítsé­get nyújthatnának a hibák megszünteté­séhez. Amennyiben tornasportunk vezetői nem hívták őket maguk közé, most úgy mi hívjuk Biber Pált, Csaba elvíársat és a többieket, kapcsolódjanak be a munkába és szerettessék meg nemcsak a vezetőkkel, hanem a versenyzőkkel is a tornát. Nem mondhatjuk, hogy Szolnok váro­sában, vagy a megyében valamikor is nagy tornászélet voH. De mindenesetre azt sajnálattal kell megállapítani, hogy a felszabadulást megelőző időben nagyobb volt a sikere, mint ma. Ez pedig csak abból adódik, hogy a mai vezetők és sportolók lebecsülik a tornát. Pedig ez az egyik legszebb sport. Minden izmot, test­részt arányosan, jól fejleszt és az egész­séget szolgálja. Nem szabad megalkuvók­nak lennünk. Ne elégedjünk meg a kez­deti sikerekkel, menjünk még tovább, szervezzük meg sportköreinkben a tornát és működtessük is, mivel van lelkes tá­bor, csak eddig nagyon elhanyagoltuk. Ma Budapesti Honvéd-Légierő Magyar Népköztársasági Kupa elődöntő mérkőzés A Magyar Népköztársasági Kupa máso­dik elődöntőjére ma délután 17 óra 30 pereikor kerül sor Szolnokon a Törekvés sport telepen. A Légierő a Budapesti Hon­véddal játszik. A szolnoki együttes új ed­zője, Jánosi Béla vezetésével igyekezett a tavasz folyamán tapasztalt hibákat kija­vítani, a hiányosságokat pótolni a nyári szünetben. Már Kolláth Ferenc edző meg­kezdte a támadójáték tanítását. Ezt a munkát folytatta az új edző. Munkáját némileg hátráltatta néhány játékos beteg­sége, illetve sérülése. A csapat rendelke­zésére álló játékosoknak a legmegfelelőbb játékmódot igyekeztek kialakítani. Az együttes nem szerepelt rosszul a Magyar Népköztársasági Kupában eddig sem, s a Budapesti Honvéd ellen is bizonyára min­dent megtesznek majd a játékosok, hogy megállják helyüket. A mai mérkőzés már fokmérője lesz an­nak, hogy mennyit fejlődött az együttes játéka a nyár folyamán. A játékosok és a vezetők körében a mérkőzés kimenetelére vonatkozólag bizakodó a hangulat. Az őszi idény rajtja előtti mérkőzésen mind­két együttes már a legjobb összeállítás­ban, a szünetben kialakított csapatával veszi fel a küzdelmet. Igv minden bizony­nyal szép, élvezetes mérkőzésnek lehet­nek majd szemtanúi a szurkolók. A leg­újabb hírek szerint a két csapat a követ­kező összeállításban lép pályára; Angyal játékvezető sípjelére. LÉGIERŐ: Veres — Nárai, Jancsik, Sí­pos I. (Paulás) — Lazányi, Herbszt — Jagodics, Csanádi, Sípos II., Bárfy, Dom­­bai (Csányi). BUDAPESTI HONVÉD: Faragó - Rá­kóczi, Palicskó, Kotász — Törőcsi'k, Bá­nyai — Budai, Kocsis, Machos, Puskás,, Czibor (Babolcsi). A találkozó előtt fél 4 órakor a Légierő tartalékcsapata a Szolnoki Törekvéssel ját­szik barátságos mérkőzést. Több jó eredmény is születeti a megyei ifjúsági úszó-versenyen A megyei TSB Szolnokon a Damjanich uszodában rendezte meg a megyei ifjúsági úszóversenyt. Sajnos a versenyen csupán szolnoki úszók vettek részt Nem tud­juk megérteni, hogy miért maradtak távol a jászapáti, jászberényi, kunszentmártoni, tiszafüredi és martfűi úszók, annak elle­nére .hogy részvételi költségüket a me­gyei TSB fedezte volna. E kérdést meg ke]t vizsgálni s oda kell hatni, hogy a jövőben ilyen ne forduljon elő. A hiányos­ságok ellenére a versenyen több jó ered­mény született. Részletes eredmények: 800 méteres férfi gyorsúszás; 1. Karmazsin (Dózsa) 12:15.7. 400 méteres férfi gyors; 1. Kádár (Dó­zsa) 5:39, 2. Karmazsin (Dózsa) 5:48, 3. Hegmann (Dózsa) 6:26.6, 4. Lőrincz (Hon­véd) 6:29. 200 méteres férfi egyéni vegyes: 1. Ku­czora (Dózsa) 2:51, 2. Ratkai (Dózsa) 3:0.7, 3. Jegesi (Dózsa) 3:10.1. 4x200 méteres férfi gyorsváltó:: 1. Dózsa „A” 10:55.8, 2. Dózsa ,.B” 10:59.2. 200 méteres férfi pillangó: 1. Kuczora (Dózsa) 2:57.1, 2. Kovács (Honvéd) 3:25. 100 méteres férfi pillangó: 1. Kuczora (Dózsa) 1:21.8, 2. Kovács (Honvéd) 1:24. 100 méteres férfi gyors: 1. Kádár (Dózsa) 1:09,5, 2. Kiss (Dózsa) 1:12.2, 3. Dusek (Honvéd) 1:12.9. 200 méteres férfi gyors: 1. Kádár (Dó­zsa 2:30.4, 2. Karmazin (Dózsa) 2:34.6, 3. Dusek (Honvéd) 2:53.8. 100 méteres férfi hát: 1. Ratkai (Dózsa) 1:18.6. 2. So’ymosi (Dózsa) 1:23.1, 3. Je­gesi (Dózsa) 1:23.2. 100 méteres férfi mell: 1. Ládái (Törek­vés) 1:28.2. 2. Vajai (Törekvés) 1:28.1, 3. Ratkai (Dózsa) 1:28.7. 200 méteres férfi mell; 1. Kuczora (Dó­zsa) 3:02.3, 2. Ládái (Törekvés) 3:14.4, 3. Vajai (Törekvés) 3:16.1. 100 méteres női mell; 1. Vajai (Törek­vés) 1:41.2, 2. Juhász (Törekvés) 1:41.4, 3. Hegmann (Dózsa) 1:42. 100 méteres női pillangó: 1. Hegmann (Dózsa) 1:41, 2. Zvekán (Dózsa) 1:48.2, 3. Uhr (Törekvés) 2:08.2. 200 méteres női vegyes: 1. Konkoly (Dó­zsa) 3:35. 2. Maglódi (Törekvés) 4:08.2, 3. Miskolci (Törekvés) 4:28.2. 100 méteres női gyors; 1. Konkoly (Dó­zsa) 1:25, 2. Geszthelyi (Dózsa) 1:27.8, 3. Maglódi (Törekvés) 1:59.9. 400 méteres női gyors: l. Hegmann (Dó­zsa) 7:19.3. 2. Geszthelyi (Dózsa) 7:19.5. 4x110 méteres női vegyes-váltó: 1. Dó­zsa 6:55.2, 2. Törekvés 7:07. — TAGGYŰLÉS. A Légierő Baráti Kör felhívja a Baráti Kör tagjait, hogy aug. 18-án este 7 órai kezdettel a Madách-utcal klubhelyiségében taggyűlést tart, melyre minden sporttársat és tagot szeretettel vár a Vezetőség. ÁLLANDÓ munkára egy hőszigetelő szak­munkást keresünk azonnali belépésre. Szolnoki Építőipari és Javító Vállalat, Kossuth-tér 9. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiffl JLútotyiua a Vidám Vásáron a TISZAFÖLDVÁRI FÜLDMÜVESSZÖVETKEZET ruházati, vas és műszaki, sport, játéh­­áru, zöldség és gyü­mölcs pavilonját. Bőséges áruválaszték! IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIM A SZOLNOK megyei Építőipari Vállalat víz, fűtés, villanyszerelő tanulókat vesz lel 3 évre. MTH oktatás útján. Az oktatás szeptember 15-éve! kezdődik. Jelentkezni lehet az Építőipari Vállalat Személyzeti Osztályán. III|IIII!IIIII!IIIIII|!IIIIIIII|IIIIIIIIIIH Férfi szárascipő, férfi boxcsiz­­mák, mindennemű cipőfétesé­­gek, kiváló minőségű férfi és női ruhák, gyermek télikabá­tok várják a kedves vevőket Szolnokon augusztus 20—21-én az Ünnepi Vásáron a Kisújszállási Láhbelikészítő KSs. pavilonjában, a Táncsics Mi­hály úton. Zománcedény, háztartási ctkk, tűzhely, kályha, mezőgazdasági szeráru es mindenféle vasárut megtalál Szolnokon augusztus 20—21-én a Vidám Vásáron a Jászárokszállási FöldiDűvesszövetkezel paviloniában. Bőséges árukészlet! Előzékeny kiszolgálás! (IIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIIIIIIIIIIi HA megérkezett a Szolnokon augusztus 20—21-én tartandó Ünnepi Vásárra, keresse fel a Kenderesi Földművesszövetkezet pavilonját, ahol különleges kolbászok, füstölt húsok, paprikás-szalonna és egyéb húsáruk várják a vásár látogatóit. (ERESSE fel augusztus 20-án Szolnokon i Táncsics utcában a kunszentmártoni Ru­­lázati KSZ sátrát, ahol a legszebb ruhák, ripök és vegyesipari cikkek kaphatók nagy választékban. Uurfceveí Ruházati KSz. maiadéit paoU ónjában tetőtől talpig mindenki felöltözhet Remek női és férfi szandálok és cipők, gyönyörű női és férfi kreppgumi-talpú cipők. Szebb­­nél-szebb, jó minőségű öltö­nyök és kötött áruk. A FÖLDMÜVE SSZÖVETKEZETEK Kunhe­­gyesi Járási Központja az irányítása alatt, álló szövetkezetek bo’tegységeibe felvesz szakképzett boltkezelőket, bolti eladósegé­deket, italboltkezelőket, éttermi vezetőket. Jelentkezés személyesen, vagy levé’ben FMSZ-ek Járási Központja, Kunhegyes címre. LEGSZEBB és legolcsóbb cipőivel jön augusztus 20—21-én a Vidám Vásárra a Jászárokszállási Cipész KTSz, FIGYELEM! Augusztus hó 20—21-én a szolnoki Ünnepi Vásáron ez­­évben is bő választékú áruval vonul fel a Kunhegyes és Vidéke Körzeti Föidmiivesszövetkezet Kérjük kedves vásárlóinkat, hogy a Ságvári E.-u. közepén lévő pavilonunkat minél na­gyobb számban keressék fel. Éttermi pavilonunkban, a Tán­csics M. utcában étel- és ital­féleségek várják kedves ven­dégeinket. A „VIDÁM VÁSÁR“ IDEJE ALATT augusztus 20-21-én a a kiivetkzi üzleteket tarSfuk nyitva és szeretettel várjuk a kedves vásárló­­közönséget 72. sz. Sport játék bolt 33. sz. Ruházati bolt 1. sz. Fűszer, csemege 79. sz. Keravill. 24. sz. Édesség bolt 15. sz. Méteráru bolt 14. sz. Cipőbolt 19. sz. Készruha bolt 21. sz. Illatszer bolt 7. sz. Dohánybolt 39. sz. Rövid- divatáru 8. sz. Faáru bolt 20. sz. Háztartási bolt 100. sz. Kenyérbolt Beloiannisz-utca 10. Beloiannlsz-utca 7. Beloiannisz-utca 6. Beloiannisz-utca 4. Ságvári Endre-utca 2. Kossuth Lajos-utca 22. Kossuth Lajos-utca 20. Kossuth Lajos-utca 14. Kossuth Lajos-utca 19. Kossuth Lajos-utca 19. Kossuth Lajos-utca 15. Kossuth Lajos-utca 19. Kossuth-tér 3. Ságvári Endre-utca 9. képkeretek, saját készí­tésű mákdarálók, 50 kg.­­os mérlegek, 10 literes tejeskannák, szárvágókés olcsó árban kaphatók a Szolnoki Építőipari és Javító Vállalat pavilonjában. Ságvári u. 13, sz. előtt. nimmmnimHiiiimiMniiMiimiiHiiiimmiHiMiniiM I Figyelem! Figyelem! | Keresse fel a I ELCSERÉLNÉM kunhegyest két szobás, konyhás lakásomat szolnoki hasonlóéi. Domokos Szikvíziizam. Szolnok, Tel.; 28-82. Méteráru, kötöttáru, cipó h készwJták az U nnepi Vásáron nagy választékban kaphatók a KUHMQDARASI rÖLDMUVESSZÖVEIKEZET pavilonjában, a Ságvári úton. ! SZOLNOKI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT Állami gazdaságok, gépállomások, üzemek figyelem! A Sióinak-Heves megyei MÉH Vál­lalat járási telepein és a szolnoki központi telepen (Mártirok-útja ». sa.) állandóan, kapható minden mé­retű Idomvas, fca^án és egyéb lemez* anyag, gáz* és vízvezetékcsö, lágy hengerhuzal, különféle szerszámacél, géprészek, *tb. minden külön kiuta­lás nélkül. Továbbá kapható mosott ágytoll minden minőségben a szol­­nodcL Jászberényi, karcagi és jász* apáti telepeken. 125-ös CSEPEL motorkerékpár jó állapot­ban eladó. Tlszaföldvár, Kossuth-u. 103. Á SZOLNOKI VIDÁM VÁSÁR tartama alatt keresse fel a Jászárokszállási Hímző Háziipari Szövetkezet sátrát, alté! hímzett blúzokat és esessem!) kelengyét perzsa-szőnyeget _____stb. vásárolhat. A KÖZÉPTISZAI öntöző Vállalat Köz- ÖFIASI választékban vásárolhatja meg pontja (Kunhegyes, Kossuth Lajos-u. 2.) őszi és téli szükségleteit, mezőgagzdasági Kunhegyesre gépészmérnököket, techniku- szeráruit és háztartást cikkeit a Kisujszál­­sokat, víziépítő mérnököket és technikuso- lgsi Földművesszövetkezet pavilonjában kát keres azonnali belépésre. Tervezésben szerkesztésben gyakorlattal előnyben. . az augusztus 20—21-én megtartandó szol­rendelkezők noki Ünnepi Vásáron. Ságvári Endre-úton a Népbüfével szemben. VIDÁM VÁSÁROD a szolnoki Mezőgazdasági KSz sátrát, — ahol | I bútorokat, i háztartási és | I MEZŐGAZDASÁGI I CIKKEKET vásárol- I hat jó minőségben § I olcsó áron! | liiiiimiiimiiiiiiiiiitmiiimmimimiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiT GYAKORLATTAL rendelkező könyvelő, anyagkönyvelő elhelyezkedne. Cím a ki­adóban. TEKINTSE MEG a Megyei Tanács Építőanyag és Talajerőgazdálkodási Egyesülés Vidám Vásáron lévő sátrában a szervesen szemcsézett nitrátra (bioszuper) és keverékmű’rágya gyártmányait (orgafoszfát) és őszi szükségletét már isst szerezze be! Töltse ssabadságát a berek! gyógy- és strandfürdőben. Vdülhet, pihenhet, »mórakoahat. Szómba! 6s vasárnap vikend utazásokhoz külön autóbusz járat. Községgazdálkodási Vállalat, Karcag. SetUnekmeyyei NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanács lápja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Előfizetési ár l hóra II forint Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő: DAVID FERENC Szerkesztőség: Szolnok. Irodaház, I. emelet Szerkesztőség: Telefon: 20—93, 23—20, 20-69. Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Szolnak, Malinovszkl-u. 19. Felelős vezető: Mészáros Sándor. i 4

Next

/
Thumbnails
Contents