Szolnok Megyei Néplap, 1955. augusztus (7. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-16 / 192. szám

Szolnoknegyei VII. évfolyam 192. szám • Ara 50 fillér_______________1955. augusztus 16., kedd MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: Találkozás (2. o.) Kisújszállás termelőszövetkezeti város teljesítette 1955. évi gabonabegyűjtési tervét (3. o.) Mi lesz az Ünnepi Vásáron (3. o.) A vasutas nap szolnoki ünnepségei A szolnoki vasúti csomóponton már pénteken megkezdődtek az V. vasutas nap ünnepségei. Ekkor in­dították ©1 a szolnoki pályaudvar­ról az első vasutasnapd vonatot. A túlsúlyos szerelvényt Patai Ferenc sztahanovista mozdonyvezető ve­zette Budapestre, s ezen az úton hét tonna szenet takarított meg. Szórna ton útnak indult a második túlsúlyos vonat. Ezt Rontó Károly fiatal mozdonyvezető és ifi-bri­gádja továbbította a fővárosba. A vonat 600 tonna túlsúllyal, menet­rend szerint futót tbe a ferencvá­rosi pályaudvarra. Szombaton délután a szolnoki vasútállomáson, a fűtőházban, a pályafenntartásnál, valamint a Jár­műjavítóban ünnepi gyűléseken emlékeztek meg a dolgozók a vas­utas nap jelentőségéről. Ekkor osz­tották ki ünnepélyes keretek kö­zött több mint félezer dolgozónak a pénzjutalmakat és a kinevezési okmányokat, Vasárnap reggel a szolnoki vas­utasok népszerű fúvós-zenekara ébresztette a város dolgozóit. Délelőtt a MÁV szolgálati ágak küldöttségei megkoszorúzták a vá­ros felszabadítása során elesett szovjet hősök emlékműveit. Délután megtelt a híres szolnoki Vidámként ünneplő vasutasokkal és azok családtagjaival: Ezen a nap­sütéses vasárnap délután több mint háromezren gyönyörködtek a szabadtéri színpadon fellépő vasutas kultú rose portok játékában és a sportpályákon rendezett versenye­ken, mérkőzéseken. Ezalatt a szolnoki pályaudvarról kifutott a harmadik vasutasnapi vonat, amelyet Bana Zsigmond mozdonyvezető és rigádja 540 ton­na túlsúllyal továbbított Buda­pestre. Este a vasutas DISZ fiatalok tá­bortüzet gyújtottak a Tisza-parton, utána pedig jólsikerült vasutasbált és tűzijátékot rendeztek. Elüzem-avató ünnepség a Járműjavítóban Szombaton délután 4 órakor már zsúfolásig megtelt a Járműjavító kultúrterme. Az üzem dolgozói gyűltek össze, hogy a második ne­gyedévben elért ered­ményeik jutalmát, az élüzem jelvényt — amely még ebben az évben nem került le a gyár kapujának hom­lokzatáról — újra át­vegyék: Fehér István elv­társ, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium képviselője, ünnepi be­szédben méltatta a ja­vítóműhely munkásai­nak az eredményét. El­mondotta, hogy a tel­jes termelési terv 112,89 százalékos telje­sítése, a tervezett 4 szá­zalékos önköltségcsök­kentés helyett elért több mint 11 százalékos eredmény nagymérték­ben elősegítette az őszi forgalom sikeres előké­szítését. Ilyen munka­sikerekben gazdag ne­gyedév után az ország járműjavítói között a szolnokiak a büszke el­ső hely tulajdonosai lettek, ami újabb köte­lezettséget ró a mun­kásokra és műszaki ve­zetőkre egyaránt: A vasutasnapi műszak lendületével továbbra is kemény küzdelmet kell folytatniok az éves terv határidőelőtti be­fejezéséért. Fehér elvtárs beszéde után a Vasutas Szak­­szervezet elnöksége ne­vében Krekó elvtárs köszöntötte az üzem lelkes és odaadó mun­kát végzett kollektívá­ját. Majd az üzem dol­gozóinak nevében Ba­lázs József elvtárs, mű­vezető vette át a mi­nisztérium és a szak­­szervezet vándorzász­­laját; A vállalat munkásai és alkalmazottai nevé­ben ígéretet tett, úgy végzik munkájukat, hogy a zászlót az elkö­vetkező időszakban is megtarthassák: A jutalmazások so­rán Fehér Lajos moz­donylakatosnak, Tasi Kálmán és Kis László mozdonyleszerelőknek, Végvári Mátyás csere­javítónak és Karsai Dezső bognárnak a vál­lalat igazgatója adta át a „szakma kiváló dol­gozója” jelvényt: Ez­után a munkaverseny­ben élenjáró három­­százegy fizikai és hat­vanhárom adminisztra­tív és műszaki dolgozó között 112 ezer forint jutalmat osztottak ki. Az ünnepség után a vállalat dolgozói vacso­rán vettek részt, ame­lyet reggelig tartó vi­dám táncmulatság kö­vetett, % Új termelőszövetkezeti csoport alakult Pusztamonostoron Pusztamonostoron az egyénileg dolgozó parasztok közül egyre többen térnek rá a nagyüzemi gazdálkodás útjára. Az el­múlt héten három új termelőszövetkezeti csoport alakult. Szombaton délután tartotta alakuló gyűlését a Szabad Föld I. típusú TSZCS, amelyet huszonkét család, negyven tag 267 hold földön alakított. Elnöknek Magyar Vendel megyei tanácsta­got választották. A csoportba tekintélyes középparasztok léptek be. Az új tszcs iránti érdeklődést mutatja, hogy szombaton és vasárnap újabb 18 családdal gazdagodott. A Széchenyi-utca la­kói már valamennyien rátértek a közös gazdálkodás útjára. A tanyavilágban is egész határrészek már a szövetkezeti gazdaságokhoz tartoznak. A pusztamonostori egyénileg dolgozó parasztok Alkotmányunk ünnepének évfordulóját azzal akarják megünnepelni, hogy községük ekkorra már a tsz községek sorá­hoz zárkózik feL Az Alkotmány ünnepén munkásokat, egyénileg dolgozó parasztokat látunk vendégül A tiszaföldvári Lenin TSZ meg­alakulása óta állandóan fejlődik. Ebben az évben azonban a fejlő­dés ugrásszerű volt. A fejlett agro­technikai eljárások alkalmazásával az idén 10 mázsa búza átlagtermé­sünk van. Eddig munkaegységen­ként 3 kg búzát és 1 kg árpát szét is osztottunk a tagok között. Ter­mészetesen ez a mennyiség csak előzetes számvetés alapján került szétosztásra s a csépiés végleges befejezése után ennél több jut egy munkaegységre. Alkotmányunk ünnepére tíz ipari munkást és tíz dolgozó parasztot hívtunk meg. A közös ünnepléssel, beszélgetéssel szövetségünket, a munkás-paraszt szövetséget igyek­szünk ápolná, erősíteni, valamin4. azt akarjuk, hogy az egyénileg dolgozó parasztok lássák, a nagy­üzemi gazdálkodás a jövő útja, a felemelkedés útja. Az ünnepig még van néhány nap, addig teljes erővel végezzük a hordást és cséplést, mert ünne­pelni csak úgy tudunk nyugodtan, ha a nagy munkát befejezzük. Ezt a törekvésünket jó munkájával nagyban segíti Losonczi László, Simon Pál, Muzsnyai János, Döb­­rei István, Boda József, Karai László, Boda Erzsébet, Bohus Ju. dit, Nagy Julianna, Juhász Erzsé­bet és még sokan a cseplőmunlec­sók közül, Tamás László, kihelyezett mezőgazdász, Tiszaföldvár, Lenin TSZ, A szövetkezeti gazdálkodás a számok tükrében fölénye A bátrak, a kezdeményezők jár­tak jól a szolnoki járásban is. Azok az embereik, aikik megfogadták a párt útmutatásait és évek óta kö­zösen gazdálkodnak. Mint az el­múlt évek során mindenütt, úgy a szolnoki járásban is bebizonyosodott a nagyüzemi gazdálkodás fölénye. Hol ebből, hol abból termeltek jó­val többet a tsz-ek, mint az egyé­ni gazdák. De valójában mégiscsak az idei esztendő a győzelem éve, most az idén a szolnoki járás te­rületén nemcsak egy, vagy né­hány közös gazdaság ugrott ki, hanem mind a harminckettő. Egyik tsz még csak egy mázsával hagyta maga mögött a község egyé­nileg dolgozó parasztjait, de van olyan közös gazdaság is, amely holdanként 6 mázsa búzával ter­melt többet. A szolnoki járás termelőszövet­kezetei ezévben 5401 hold földön termeltek búzát. Ezen a területen a holdankénti átlag 10 mázsa. Az egyénileg dolgozó parasztoké két és fél mázsával kevesebb, mindössze 7,5 mázsa. A számok tehát a szövet­kezeti gazdálkodás vitathatatlan fö­lényét tükrözik, s egyben azt is, hogy az egyéni gazdaságok lassít­ják, fékezik a népgazdaság egészé­nek fejlődését. Elvitathatatlan ugyanis, hogy az egyéni gazdák 25.653 holdas gabonavetésterülete ugyanúgy megadta volna a holdankénti 10 mázsás átlagtermést, ha azon is szövetkezeti gazdálkodás fo­lyik, mint a tsz-ek 5401 holdja.. Ez azt jelenti, hogy a szolnoki já­rás egyéni gazdái kereken 64.132 mázsa 50 kiló búzával kevesebbet termeltek, mint amennyire a lehe­tőségük megvolt. S ennek megfe­lelően kevesebb lett a jövedelmük is. Az idei esztendő tehát nemcsak azért a győzelem éve, mert általá­nos a tsz-ek fölénye, hanem azért is, mert mindenki előtt világossá vált, hegy a mezőgazdaság szocia­lista átszervezése közügy. Hogy milyen nagy a különbség a járás községeiben a tsz-ek és az egyéniek termésátlaga között, azt az alábbi, néhány kiragadott példa mindennél jobban mutatja: tószegi Dózsa TSZ holdanként nagykörűi Petőfi TSZ holdanként vezsenyi Rákóczi TSZ holdanként szandaszöllősi Vörös Mező TSZ „ rákócziújfalui Uj Élet TSZ „ tiszaföldvári Haladás TSZ 'kőteliki Petőfi TSZ holdanként Az újszászi Szabadság TSZ 13 q búzát termelt. Az egyéniek 8.3 q-t. 12.5 q búzát termelt. Az egyéniek 9 q-t. 12 q búzát termelt. Az egyéniek 6.5 q-t. 12 q búzát termelt. Az egyéniek 4.5 q-t. 11 q búzát termelt. Az egyéniek 8 q-t. 11.2 q búzát termelt. Az egyéniek 8 q-t. 10 q búzát termelt. Az egyéniek 8.1 q-t. 10.5 q búzát termelt. Az egyéniek 8.1 q-t. 10.5 q búzát termelt. Aj: egyéniek 8.5 q-t. 10.4 q búzát termelt. Az egyéniek 6.1 q-t 10 q búzát termelt. Az egyéniek 6.5 q-t. A termésátlagok közötti lényeges eltérésnek persze megvan a ma­gyarázata. A szolnoki járás ter­melőszövetkezeteiben már tavaly ősszel megkezdődött a csatanyerés. A búza magágyát valamennyi kö­zös gazdaságban gépi erővel készí­tették. Ilymódom a munka gyorsan haladt és a talajnak megvolt az ülepedés!, érési ideje. A vetést a közös gazdaságok október 22-ig já­­rásszerte befejezték. Legtöbb he­lyen a vetőgépeket is traktor von­tatta. Kézzel seholsem szórták a magot. Az egyéni gazdák egyrésze nem használt vetőgépet és a vetést — elég későn — november elején fejezte be. Az egyénileg dolgozó parasztok legtöbbje ősszel földbetette a magét és aratásig semmit sem csinált a növénnyel. A szolnoki járás szövetkezeti gazdái vi­szont kora tavasszal műtrágyá­­vál, több helyen érett istálló­trágyával erősítették meg veté­seiket. Ezenkívül a gabonaterület 52 szá­zalékán — ahol a növény megkí­vánta vegyszeres gyomirtást vé­geztek. Az egyénileg dolgozó pa­rasztok vegyszeres gyomirtást egy­általán nem alkalmaztak, fejtrá­gyázást is csak szórványosan. Amikor elérkezett a gabonabeta­karítás ideje, a tsz-ekben gyorsan ment a munka, minimális volt a szempergés, mert a vetésterület 95 százalékán gépesítették az aratást, ezen belül 2450 hold kalászost kom­bájncfckál takarítottak be. Az egyéniek nem arattak géppel s így a már megtermelt gabona 5—6 szá­zaléka kipergett, veszendőbe ment. A szolnoki járás területén a szö­vetkezetek jóval előbbre vannak a csépléssel és a begyűjtési tervek teljesítésével is. Augusztus 1-ig valamennyi tsz teljesítette gabonbeadási köte­lezettségét. Ezenkívül a közös gazdaságok augusztus 10-ig 25 ezer 74 mázsa búzát adtak el az államnak, az egyéniek a területükhöz viszo­nyítva jóval kevesebbet. A szövetkezeti gazdák idei jó ga­bonatermése természetesen a jöve­delmet gyarapítja. Az újszászi Szabadság TSZ- ben zárszámadáskor 5 kiló 80 deka búza jut egy munkaegy­ségre. A rákóczifalvi II. Rá­kóczi TSZ-ben 6 és fél kiló, a tiszaföldvári Haladás TSZ-ben 10 kiló 93 deka. Az előlegosztást legtöbb közös gazdaságban már befejezték. A tsz-tagok jövedelmük egyrészét — a fölös gabonát — az államnak ad­ják el. A héki Táncsics TSZ tagjai a meghatározott mennyiségű szabad gabonát már beszállították. Ezen­felül a tagok augusztus 10-ig más­fél vagon gabonát adtak el szaba­don az államinak. Az újszászi Sza­badság TSZ tagjai, a tiszaföldvári Lenin TSZ tagjai szintén az állam­nak adták el felesleges búzájukat. Szolnok megye legnagyobb kiter­jedésű járása a szolnoki járás. íme így néz ki itt a közös gazdaságok fölénye. S ezt az egyéni gazdák egy része most ismerte fel végkép. Január 1-e óta 670 dolgozó pa­raszt lépett be a tsz-ekbe, hat új mezőgazdasági tsz alakult, s most a gabonabetakarítás ide­jén különösen megnőtt a szö­vetkezés! igény. Néhány nappal ezelőtt Szászberek tsz község lett. Besenyszögön új termelőszövetkezet alakult, augusz­tus 7-én pedig ötven dolgozó pa­raszt írta alá a belépési nyilatko­zatot, Szekulity Péter. A cséplőgéptől — a begyűjtőhelyre Zagyvarékas elmaradt 120 ezer füze?, 15 ezer ceruza, 10 ezer radirgumi Á 12-es Papír-i és Irószerbolt Szolnok egyetlen komoly szaküz­lete. Ellátási munkája a megyére is kiterjed. írószer, hangszer, de­korációs anyagok, különböző nyom­tatványok innen kerülnek tovább a városokba, községekbe. Az üzlet dolgozói mindenkor becsülettel el­látták feladatukat. Vezetőjük: Vé­szeiéi János, „a belkereskedelem kiváló dolgozója.” Mondhatni, hogy az állandó, szorgos munka mellett most még nagyobb megterhelés vár az üzlet dolgozóira. Hamarosan itt a szep­tember. az iskolaév kezdete. Tás­kát, füzeteket, könyveket, ceruzá­kat stb.-f vásárolnak az iskolások. S hogyan készült fel erre az üz­let? Most sokkal több áru kerül for­galomba, jóval nagyobb lesz a vá­laszték, mint az előző években. Általános iskolai füzetekből 120 ezer darab várja jelenleg a diáko­kat. Iránból 15 ez.er, törlőgumiból 10 ezer darab áll rendelkezésre. Rajztáblát, kék csomagolópapírt — amiből tavaiy kevés volt — most korlátlan mennyiségben biztosított a bolt. Vonalzóból, tolltartóból, is­kolatáskából, körzőből, színes irón­­ból, diák-töltőtollakból szintén nincs hiány, •* Egyetlen hiányosság, ami a fel­készülést gátolja, a tárolóhelyiség hiánya. A két raktár jelenleg is tele van s ezt a nagymennyiségű iskolai felszerelést a jelenlegi kö­rülmények között nem tudják meg­felelő, könnyen hozzáférhető helyen raktározni. Helyes lesz, ha a Szol­noki Kiskerekedelmi Vállalat igaz­gatósága és a városi tanács idejé­ben intézkedik, hogy ilyen nehéz­ségek ne zavarják az oktatási év előkészületeit, Zagyvarékason ma estig befeje­ződik a csépiés. A begyűjtés terén azonban elmaradás van. Ehhez hozzájárul az is, hogy az esős idő­ben elcsépelt gabonát szárítgatni kell, mielőtt a begyüjtőhejyre vi­szik. Búzából 60 százaléknál tarta­nak a begyűjtési terv teljesítésénél. A községben levő termelőszövet­kezetek. a Vörös Brigád és Rákóczi TSZ a gabonabeadásban is példát mutatnak. Kötelező beadásuk ren­dezése után a cséplőgéptől szállí­tották be az értékesítési szerző­désre lekötött búzamennyiséget is. A Vörös Brigád 100 mázsa szabad­­gabonát adott át, Az egyénileg dolgozó parasztok között is sokan vannak, akikről példát vehetnek gazdatársaik: — Benkó József kötelező beadásának teljesítése után 11 mázsa 68 kiló gabonát szabadon adott át az ál­lamnak. Hegedűs János 13 mázsa 69 kilogramm, Vaskovics János 12 mázsa, Bíró István és Kiss E. Imre pedig 6 mázsa gabonát kötött le értékesítési sezrződésre s azt a kö-Nyomlató Ferenc Törökszentmiklós város határá­ban is teljes ütemben folyik a csépiés. Minden percet kihasznál­nak annak érdekében, hogy mi­előbb magtárba kerüljön a kenyér­­nekvaló. Ebben a munkában a Pe­tőfi Termelőszövetkezet mutat pél­dát. Itt már befejezték a cséplést és rendezték a kötelező beadást. Nyolcvan mázsa búzát pedig érté­kesítési szerződésre szállítottak be a termelőszövetkezeti tagok. A Dózsa- és a Micsurin TSZ-ben még folyik a csépiés, de állam iránt' kötelezettségüket már teljesítették s beszállították a szabad-eladásra szánt gabonát is, telező beadással együtt a cséplő­géptől szállította a begyűjtő helyre. A tanács és a begyűjtési szervek a jelenlegi elmaradás felszámolása érdekében fokozottabb felvilágosító munkával győzzék meg a dolgozó parasztokat a begyűjtési és szabad felvásárlási terv teljesítésének fon­tosságáról, | Tiszaörvényen 1 Mint minden községben, Tiszaör­­vényen is igen sok dolgozó paraszt évről-évre példamutatóan rendezi állampolgári kötelezettségét. Most a gabonabegyűjtés idején is igen fontos az igyekezet, hiszen a csép­­léstől a begyűjtési terv teljesítésé­től függ népünk kenyere. Növik Béla, Nemes Györgyné, id. és ifj. Tasi Dezső példásan teljesítette be­adási kötelezettségét. A cséplőgép­től szállították a begyűjtőhelyre fe­lesleg gabonájuk egy részét is, ame­lyet állami szabad-felvásárlási áron adtak át az államnak. Nagy Eszter Tiszaőrvény szabad-gabona j a A törökszentmiklósi egyénileg dolgozó parasztok közül gabona­­beadásban élenjár Nyomtató Fe­renc 17 holdas középparaszt, aki kötelező beadása teljesítése után 45 mázsa búzát kötött le értékesí­tési szerződésre, s azt a cséplőgép­től egyenest a begyüj főhelyre szál­lította. Botos Gyula 18 mázsa bú­zát, 8 mázsa rozsot, H. Tóth István 16 mázsa búzát, Molnár Mátyás 12, Ferge Miklós pedig 9 .mázsa búzát adott át szabadon. Nekik is nagy részük van abban, hogy szombat estig a város 52,3 százalékra telje­sítette búza-beadási tervét.

Next

/
Thumbnails
Contents