Szolnok Megyei Néplap, 1955. július (7. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-24 / 173. szám
Huszonkilencedik csípés SZATIRIKUS OLDAL 1955 július 24 Kedves Jász-Kun Kakas ! Három hónapja lehet, hogy a József Attila ú% kanyarhoz, az Ó-szólnóki pályaudvarnál, nagyobb mennyiségű útburkoláshoz szükséges köveit szállítót- tok. Ez nekünk, gépkocsivezetőknek örömet szerzettt hiszen arra gondoltunk, hogy végre kiszélesítik a veszélyes kanyart s így munkánk könnyebbé, biztonságosabbá válik, örömünk azonban elszállt, mert a napokban szekerek jelentek meg a színhelyen s a követ ugyanabba az irányba elszállították, ahonnét hozták. A Cukorgyár és a Vegyiművek közötti útszakasz is igen elhanyagolt. 20—30 cm-es gödrök vannak rajta. Mi, gépkocsivezetők ezen az úton naponta többszáz kilométert teszünk meg autóbuszokkal, teherszállító gépkocsikkal. A rossz út pedig nem kíméli a gépkocsit, hanem rongálja. Az a kérésünk, hogy hozzák rendbe ezeket az utakat. AZ 56. SZ. AUTÓKÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT GÉPKOCSIVEZETŐI 21 aláírás Két szék hozott, a pad alatt Még mindig van, aki a kézi'kaszára esküszik. o ! — Jó, jó, de mi lesz a kézi kaszásokkal. Csak azt tudnám, honnan veszek kézierőt a gazo'ókapáláshoz?’ Költözködés A kisújszállási Ady TSZ-ben nem jól halad a tarlóhán'ás Wuv — Hová-hová szomszéd? — Csak ide a szomszéd táblára, az Ady TSZ földjére. Ügy ballom, ott nem igen háborgatják a magunkfajta szegény vakondot a tarlóhántással. Tarlóhántás idején Nem mindenütt rakják rendben a kereszteket a tarlón. (Ux ■M *— No, amíg feltárcsáz egy sort aa ember, ugyancsak beleszédül. c4- özegéfty. \§aiak úüvmxyhű ked&w&L .«!! 1 \v íHl/1, V Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Salak vagyok a Szolnoki Cukorgyárból. Már heggyé növekedtem a gyár mellett — s ha újból megindul a kampány — tovább fogok terebélyesedni, holott ez nekem nem tesz jót.. A vágyam az, hogy zöldselymű . labdarúgóteret öleljek körül karcsú, vörös szalagként, amelyen új rekordok megdöntésére indulnak a futók. Parkok, sétányok útjaira borulnék, s ó hogyan ropognék az új cipők talpa, a gyerekkocsik kis kerekei alatt, magam is rúgnám fel a magasba a piros, pettyes labdákat! Uj házak építését szeretném segíteni, de... A Cukorgyár ingyen is odaad bárkinek, aki kocsival jön értem, ilyenek azonban ritkán akadnak. Egy szép napon aztán az történt, hogy lapáttal vagonokba raktak. A kocsik hosszú során végigláttam s örült a szívem, mert meghallottam, hogy bizony Budapestre kerülök a Népstadionba s alkalmam lesz látni nemcsak a Középeurópai Kupa küzdelmeinek egy-két mérkőzését, hanem még sok-sok nagyszerű sporteseményt egészen addig, míg új salakkal nem frissítik fel a futópályát. Ez az öröm melengette szivemet, mely csordultig telt a boldogsággal. A vagon kerekeinek zakatolása, a rugók lágy ringatása enyhe álomba ringatott s talán fel sem ébredtem volna a Budapestre történő megérkezésig, ha a nyílt pályán szembe nem találkozunk egy másik vonattal. Ennek a vonatnak a mozdonya fütyült egy jó nagyot. Ez felriasztott. Kitekintettem a vagonból, hát mit látok? Látom, hogy a másik vonat hosszú vagonsorában ugyancsak salak van. — Testvéreim! — kiáltottam lelkendezve. — Hová? Hová? Kórusban zúgták vissza. — Megyünk Szolnokra. S míg elhaladt a vagonsor — egymás szájából szedve a szót — elmesélték, hogy a Szolnok megyei Építőipari Vállalat kérésére egyenesen a Ferencvárosi pályaudvarról utaznak Szolnokra, mert szükség van rájuk az építkezéseknél. Megdöbbenéssel hallgattam. — Miért? Hát én rossz vagyok? Én nem felelek meg? Vagyok én olyan salak, mint a pesti! Egész úton dühöngtem. Még most is dühöngenék. Egyik szemafor azonban meghallotta mormogáso- mat, míg a bejárati jelzőnél álltunk egy pályaudvar előtt. — Hja, — mondotta —, így van ez. Tudja, kedves Salak, ezt úgy hívják, hogy keresztbeszállítás. Ismerem a szakmát. Ez egy betegség következménye. A betegség kórokozója a levegőben lebeg, papír közelében fordul elő, megfogni csak elvétve sikerül. Az orron keresztül balopakcdik az emberek fejébe, a nyúltagyban foglalja el a helyét, ott tevékenykedik s az illető ettől tunya lesz, gondolkodásra képtelen! Ezt a kórokozót úgy hívják, hogy — bürokrácia. Azzal magasba lendítette zöld lámpáját, szabadnak jelezvén az utat Budapest felé. Minden kedvem elment. így érkeztem meg a Népstadionba. Lejegyezte: Koszorú "Piát, nehtcdafl a fáeletneyt, ?! Az elmúlt napokban Szolnokon, a Ságvári Endre utcán, a Vörös Csillag mozi előtt tén- feregtem. Szép nyári este borult a városra és semmi kedvem nem volt hazamenni. Éppen ezen törtem a fejem, mikor összeakadtam Kelemen Józseffel, a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapatának kiváló, fiatal játékosával, aki hasonlóképpen csak ténfergett mint jómagam is. Közös elhatározással, a Halászcsárdába tértünk be egy pohár sörre.- Mikor eljöttünk, odalépett egyik asztalhoz s hazafelé bandukolva, így mesélte el a történetet, amit az asztalnál hallott. — Tudod, az a házaspár, ott az asztalnál, igen jó ismerősöm. Van egy kislányuk. Három esztendős. Nagyon jó barátságban vagyok a kislánnyal. Én vagyok a „vőlegénye". Meséli épp az édesapja, hogy a minap sétálni vitte a kislányt, ki a Zagyva partjára, ahol délutánonként sport horgászok pe- cáznak meredten bámulva a csillogó vizet. A séta közben egyszer- csak a kislány egy nagyobb gyerekre hívta fel az apja figyelmét. A gyerek kacsákat terelgetett lefelé a meredek parton a viz felé. — Nézd, apu, az a gyerek belezavarja a madarakat a vízbe, belefulladnak. — Dehogyis fulladnak — mondta az apja. — Belefulladnak azok — replikázott a gyerek —, hiszen a madarak nem tudnak úszni. Szólj neki, hogy ne kergesse be őket. — Dehát értsd meg, kislányom, hogy ezek tudnak úszni — mondta az apja s kezdte magyarázni, hogy a kacsa a víz közelében szeret élni, ilyenkor nyáron tápláléka egyrészét is vízből szerzi, úszni pedig nagyon tud. — De nem tud — kötötte magát a gyerek. — A madarak nem tudnak úszni. — De értsd meg, kislányom, ezek a madarak, kacsák, a kacsák pedig tudnak úszni, de még hogy tudnak, nézd csak — mutatott le a vízre, amelyen már ott lubickolt néhány kacsa, fejét meg-megbuktatva a víz alatt. A gyerek tágranyílt szemmel nézte, aztán mélabúsan így szólalt meg: — Hát nemcsak a Kelemen tud úszni, hanem a kacsák is? A barátom így fejezte be a történetet: — Hja, látod, öregem, így veszti el az ember a népszerűségét. —t —*n VÁDIRAT BŰNÜGYBEN Igen, bűnügy, sikkasztás, méghozzá olyan, amelynek kiderítéséhez nincsen szükség hites könyv- szakértőre, mert egészen nyíltan csinálják, ezrek és ezrek, az egész Szolnok, az egész megye, sőt valószínű: az egész ország szemelő t tár a. Először én sem vettem észre, gyanútlanul böngésztem a szolnoki mozik műsorpilakátjait. — Nézzük csak, mit játszanak? Igen: „Őserdők foglyai.1’ — Na ez érdekes lesz, ezt megnézem. Aztán „Tartalék játékos“, futballfilm. Na, ezt is meg kellene nézni, aztán egy izgalmas francia film: „Utolsó puskalövés.“ Utolsó puskaüövés .:. utolsó puskalövés :.. hangosan mondogatom, itt valami nincsen rendben, mintha valami sértené a fülemet. De nem tudtam hamar rájönni, hogy micsoda. Mormogtam magamban, majd hangosan idéztem: utolsó puskalövés ... utolsó puskalövés .., Már többen megálltak körülöttem, nyilván azt hitték, hogy bolond vagyok. Aztán egyszerre megvilágosodott az egész: itt sikkaszts történt! Tehát: ezennel vádat emelek a MOKÉP ellen, sorozatosan és tudatosan, bűnszövetkezetben elkövetett sikkasztás címén. A nevezett vállalat elsikkasztotta a magyar nyelv tulajdonát képző — névelőket. Bizonyítékként előterjesztem az idézett filmcímeket. Edez anyanyelvűnk szabályai szerint ugyanis nem „Őserdők foglyai’1, hanem „Az őserdők foglyai“, nem „Tarta- lékjátékos“, hanem „A tartalék- játékos1’ és nem „Utolsó puskalövés“, hanem „Az utolsó puskalövés.“ A MOKÉP ellen emelt súlyos vádat nem menti az a körülmény, amelyet védekezésül előadnak, tudniillik az, hogy a névelők használata megdrágítja a plakátok nyomdai költségét, mert minden betű kinyomtatása tíz fillérbe kerül. Mert ha elfogadnánk ezt a védekezést, akkor hova jutnánk? A legközelebbi plakátok így jelennének meg: T (A tartalékjátákos), „ős-fog“ (az őserdők foglyai), „Puf“ (így egy f betűvel, mert az is 10 fillérbe kerül, egyébként: az utolsó puskalövés.) Mindezek alapján A vádat fenntartom A MOKÉP ellen, A magyar nyelv szépsége ellen elkövetett sikkasztás címén. t. k. Különös kérelem A tiszau gi Petőfi és a tiszakürii Rákosi TSZ-ekben gyorsai! arattak. — Legalább fél holdat hagyjanak levágatianul, hiszen abból a kis pergésből hogyan teleljünk ki?!
