Szolnok Megyei Néplap, 1955. július (7. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-17 / 167. szám
Huszonnyolcadik csípés / SZATIRIKUS OLDAL 1955 július 17. Szódavíz és mozgóbolt Tomaj monostorán nincs szódavíz. Egy árva üveggel sem lehet kapni a .földművesszövetkezeti vendéglőben s a boltban s^m. Ha valaki utána érdeklődik. mi ennek az oka, miért nem ihatnak Tomajon szörpöt, szódát, akkor az a válasz, hogy a Kunhegyesi Földművesszövetkezet szikvíz üzemének dolgozója szabadságon van s ezért nem adnak Tomajmonosto- rára szódavizet. De nemcsak szódavíz nincsen, hanem sör sem kapható Tomajmonostorán. Logikus következtetés szerint a sörgyárból is szabadságra ment mindenki s azért nincsen. Ez azonban szarvaslogika, mert a sör- hiánv is a Kunhegyesi Eöldművesszövetkezet lelkét terheli. Az azonban, hogy a tomajmonostori határban egyetlen mozgóbolt sincsen, már nem a kunhegyesi. hanem a tomajmonostori földművesszövetkezet lelkén szárad, pedig a tanács többízben próbálta már elindíttatni a mozgóboltot. De a bolt nem megy. Mégis azt hisszük, egyszer elindul. Fgy agronomua két arca ELŐRE AZ ARATÁS ATAPIÓUÁNTAÍS ftACÄfc SZERÉÉRT! — Meirt, elvtáxsak, esz nagyon fontos rendelet is elóirjaj hogy a tarlót aratás után azonnal fel kell hántani,., — Nem megmondtam, hogy a tarlót ne bántsátok fel! Hogyan legelik majd így a jószágok? E e / n & 11 £ k tt £ k Ha a Ssolnokmegyei Zöldség- és Gyiimölcsértékesí'ő Szövetkezeti Központ egyik osztálya úgy vélné, hogy rá is vonatkozik ez a kis tanmese, nem tiltakozunk ellene. Kedves Olvasóim! Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az Óperenciás tengeren túl, éppen egy macskaugrásnyira a tenger partjától egy hatalmas erdő. Ennek az erdőnek a mélyén működött egy hatalmas vállalat, amely — lévén az erdő tölgyerdő — azzal foglalkozott, hogy felvásárolta a makkot. A bőséges termés, mert bőséges makktermés ígérkezett, arra késztette a vállalat vezetőit, hogy szaporítsák a dolgozók létszámát s ezért megbízták az illetékes osztályvezetőt, vegyen fel új munkaerőket. Az osztályvezető tettrekész, gyors és agilis volt, mondták is nem egyszer, milyen remek.'osztályvezető ez az Óz. Fogta hát most is magát, azonnal felvette a Nyulat, a Rókát, meg a két Szarkát. A felvétel után azon töprengett, vajon megfelelő munkaerő lesz-e ez a négy s evésből elhatározta, hogy érdeklődni fog felőlük előző munkahelyükön. Kiderült azonban, hogy előző munkahelye egyiknek sem volt. Az Özet azonban nem azért mondták tettre- késznek, hogy ilyen kis akadálytól meghátráljon. Rögtön beszólította a Harkályt, aki írógépet hozott magával, s gyorsan négy levelet kopogott le rajta. A leveleket az őz diktálta megfontolt gondossággal. A négy levelet annak rendje- módja szerint iktatták, majd aláírás végett benyújtották az Őznek, aki alá is írta őket, pecsétet ütött rájuk s utasította a Harkályt, hogy gyorsan szóljon a Mosómedvének (ő látta, el a hivatalsegédi tisztet), vigye el a Hollóhoz a postára s ajánlva adja fel az erdőigazgatás legfőbb szervének. A négy levelet külön-külön boriikba rakták. Hatalmas bélyegzőt ütöttek rá s a stempli nyomán Ott virított: „BIZALMAS" Ezután a Mosómedve elvitte a négy levelet a Hollóhoz, s AJÁNLVA feladta őket á darabonként 2 forintért; holott csak néhány métert kellett volna tovább mennie és személyesen is kézbesíthette volna az erdőigazgatás legfőbb szervénél a leveleket A Hollónál a postán mindén szervnek és vállalatnak volt egy külön rekesze, így hát fogta a négy levelet s bedugta az erdőigazgatás legfőbb szervének a posta fiókjába, aztán pedig továbbmerengett azon, hogy mennyivel szebb dolog is volt Prága városába pirospecsétes, aranyhajtású levelet vinni, mint itt ülni a pénztárablak mögött s szívni az aktaszagot, amely a levelekből árad. Végül is a négy levél elérkezett rendeltetési helyére. Éppen július 15-e volt. Az erdőigazgatás legfőbb szerbének helyettes vezetője, a Medve, felbontotta a levelekét, köztük ezt a négyet is. A ,,BIZALMAS" jelzés felkeltette érdeklődését, bosszúsan dobta azonban félre őket, látván, hogy abban semmi más nincs, mint az, hogy a legfőbb erdőigazgatási szerv legyen szíves közölje miszerint a Nyúl, a Róka és a két Szarka vagyoni állapota milyen, s általában mifélék. Arról azonban a levelek nem nyújtottak tájékoztatást, hogy a Nyúl, a Róka és a két Szarka hol, melyik sarkában lelhető az erdőnek. így aztán a Medve haragra gyulladott s rögtön átküldte a leveleket a Kakuk-hoz, aki a helybéli újság szerkesztője volt, írná meg, hogyan pocsékolják a pénzt a makkvásárló vállalatnál. A Kakuk meg is írta. A cikk meg is jelent. Az Őz el is olvasta. S tanult is belőle. Azóta csak akkor ír levelet, ha feltétlenül szükséges. —i —n Kulákhistória Szűcs Ferenc mezöhéki kuláik búzát etetett állataival. flW — Csak iát nem tudom most mit mondunk, miért késtünk sl., é 40, nekünk pedig csak 50 forintunk van, meg talán 8 forint apróban. Nagy aggodalomban, de azért vidáman, amolyan hirtelentámadt betyárvidámsággal kanalaztuk a halászlevet, közben nevetgéltünk, J beszélgettünk, igyekeztünk elterel-1 ni gondolatainkat a fizetés várható szörnyű eseményeiről, de azért végül is mindig csak err: fordult a beszéd. Egyszercsak odalép a2 asztalhoz a pincér s ezt mondja: — Megnyugtatásul itt az étlap, hogy nincsen kis halászlé. Hát én ebből a mondatból csak ezt értettem: „Megnyugtatásul,.." — Már a pincér is tudja, hogy I nincs nálunk elég pénz — mondjam — na, most mi lesz? Ez a tragédia. A várható tragédia ellenére .mindannyian nevettünk, legfőképpen egymást s azt taglaltuk, hogy kire. milyen hatást tett a pincér szava, akinek halvány sejtelme sem volt egyébként arról, hogy nincs nálunk elég jrénz. Közben kezembe vettem az étlapot s megállapítottam, hogy aggodalomra semmi ok. mert a halászlé csak 14 forint 20 fillér s így az egész összesen 58 forint 90 fillérbe kerül, mivel csak hét szelet kenyeret ettünk. Magabiztosan hívtuk a pincért fizetni. 57 forint és a fillérek már az asztalon. Még egy forint kellene, de az elbújt a zsebben. Lázas kutatás, nyugodt arc. — Megnézem, van-e még forintosom — mondtam, mintha legalábbis zázasok volnának a zsebemben. Végül is előkerült a forintos. De addig, az a pár pillanat. Verejtékeztem. Azt mond+’iv,' Vrtsv a csípős halászlétől. Koszorú — IdétM'gfLíen .-'hagy mezei tólvajláíen rkm tetten, mast várjon itt egy irkáit, amíg szerzek két tanút. Bementünk a napokban egyik este a Halászcsárdába halászlevet enni. A pénz, ami négyünknél volt, amint számítottuk, éppen csak elegendő négy halászlére és a kenyérre. sört már nem ihatunk, különben valaki ottmarad zálogba. Mint hajdan, diákkorunkban, összeguberáltuk a pénzt, végül is én vettem kezelésbe. Jött a pincér, óvatosságból kishalászlevet rendeltünk. Az csak felébe kerül. A pincér azonban legnagyobb sajnálatára — s a mi legnagyobb sajnálatunkra is — közölte, hogy csak nagy-halászlé van. Hát akkor legyen nagy, egyeztünk bele. A hozandó ital iránti érdeklődést nem vettük figyelembe. Aztán megjött a halászlé. Még én is jóízűen ettem, pedig csak a vízben szeretem látni. Közben egyre azon folyt a beszéd közöttünk, elég lesz-e a pénz, vagy sem? Egyikünk azt mondotta, hogy egy ilyen halászlé kb. 15 forint, plusz legalább két kenyér fejenként á 30 fillér, tehát semmi körülmények között nem elég a pénzünk, mivel ez 62 forint ♦4» Fogas 1í é r é « A ké&őnjövők figyelmébe. ÉJJEL A HATÁRBAN — Látja, milyen jóízűen eszik a malacok? — Látom, de azt is tudom, hogy magának nem lesz ilyen jóízű # bi!n: A '! á i i KÖZNAPI TÖRTÉNET
