Szolnok Megyei Néplap, 1955. július (7. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-29 / 177. szám
Szoliwlimgyä, NÉPLAP GONDfALAN ÖRE GSÉG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG MEGYEI TAN ACS LAPJA". VU. évfolyam, 177. szám Ara SO fillér Ál idei gabonatermés is a szövetkezeti gazdálkodás fölényét hirdeti A termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó twrasztok me- gyeszerte befejezték az aratást. Legtöbb helyen már csépelik a gabonát. Ismét végéhez közeledik a gazdasági év, elérkezett egy új számadás ideje. Ez a számadás most különösen időszerű, hiszen a dolgozó parasztok ezrei készülnek a közös gazdálkodásra, a szövetkezésre^ Érdemes megnézni s néhány községben összehasonlítani a közös gazdaságok és az egyénileg dolgozó parasztok gabonatermésének eredményeit. Ezek a számok különösképpen bizonyítják, mennyire érdemes a nagyüzemi gazdálkodást választani. Bármelyik termelőszövetkezetben nézünk körül, mindenütt azt látjuk, hogy az idei gabonatermés is a közös gazdálkodás fölényét hirdeti. A besenyszogi termelőszövetkezetek mintegy 3 mázsával több búzát termeltek holdanként, mint az egyéni gazdák 1953. július 29-, péntek A tarmelőszö vétkesetekben az idősebb emberek is megtalálják számításukat. Ezt igazolja Boldizsár Lajosáé példája, aki az öcsödi Szabadság TSZ tagja. A 71 éves özvegyasszony négy évvel ezelőtt lépett be három hold földjével a tsz-be, s azóta rendszeresen dolgozik. Nem nehéz a munkája. A közös gazdaság gyönyörű gyümölcsösére vigyáz, összeszedegeti a lehullott gyümölcsöt, s amikor szüretelik a cseresznyét, vagy almát, annak leszedésében is segít. Nagyon szereti munkáját, s a termelőszövetkezetet, amely a hozzá hasonlé idős embereknek is nyugodt életet biztos megélhetést nyújt. Tavaly 164 munkaegységére 480 kilogram« A besenyszogi határban a termelőszövetkezetek gabonáját kombájnokkal, aratógépeikkel takarították be. A szemveszteság egészen csekély volt. A mezőgazdászok számítása szerint holdanként mintegy 20—25 kiló szem maradt a földön. Az Erdei tsz-ben 11 mázsás átlagtermésre számítanak. Egy 10 holdas gabonatábla 140 mázsa búzát adott. A Lenin tsz-ben szintén jó közepes termés van. Az egyénileg dolgozó parasztok azonban jóval kevesebbet takarítottak 1«. Drávuc József 8 holdas egyénileg dolgozó panaszt néhány nappal ezelőbt fejezte be a oséplést; Hat hold búzíája 42 mázsás termést adott. Ez 7 mázsás átlagnak felel meg. Négy mázsával kevesebb, mint az Erdei TSZ-é. Érdemes megjegyezni, hogy Drávuc József a község együk legszorgalmasabb gazdálkodója, de a kispancellán mégsem tudott olyan eredményt elérni, mint a termelőszövetkezeti tagok a nagy földtábHákon, Tizennégy mázsa búza holdanként a tószegi Dózsa TSZ-ben Az idei gabonatermés Tószegen is a termelőszövetkezetek fölényét hirdeti. Az ottani Dózsa TSZ tagjai 171 hold búzát vetettek s erről a területről holdanként 14 mázsás termést takarítottak be. Az egyénileg dogozó parasztok meg sem közelítik a termelőszö\retkezet gabonatermés átlagát. Dósa István 9 mázsát, Bradács Mihály 7 mázsát, Bakos Károly ugyancsak 10 mázsát takarított be holdanként. A három egyéni gazda termésátlaga a faluban a legjobbak közé tartozik és még így is nagyon alatta van a termelőszövetkezeti tagok által megtermelt átlagnak. Híradás Kenderesről A kenderen Vörös Csepel TSZ tagjai a községiben elsőnek teljesítették a gabonaibeadási kötelezettségüket, leghamarabb fejezték be az aratást. Holdanként búzából 8— 9 .mázsás átlagtermésre számítanak, mintegy másfél, két mázsával fölözik a községi átlagot. Csík János 10 holdas középparaszt már elcsépelt. — Neki a három holdon .mindössze húsz mázsa búzája termett. A számok és a tények mindennél jobban beszélnek; Az idei gabonatermés a legjobb agitátor. Mutatja, hogy az a dolgozó panaszt, aki jól akar élni, csakis a termelő- szövetkezetekben találja meg számítását. A cibakház! Vörös Csillag TSZ-ben van olyan terület, amelyről holdanként 16 mázsa búzát takarítottak le A cibakházi Vörös Csillag TSZ tagjai őszi árpából ezévben rekordtermést értek el. 19 és fél mázsát takarítottak be holdanként. Búzatermésük is kiváló. Van olyan terület, amely 16 mázsát ad holdanként; Az átlagtermésük 11 mázsa lett. Csépelnek az egyénileg dolgozó parasztok is és így már Cibakházán szintén el lehet végezni az összehasonlítást. Mit mutatnak a számok? Itt is azt, hogy az egyénileg dolgozó paraszt nem képes versenyezni a szövetkezettel. C. Bata István holdanként mindössze 6 mázsa búzát termelt, ifj. Fazekas Sándor nyolcat, Győri Gábor ugyancsak hatot. Akad olyan gazdálkodó is, aki elérte a kilenc mázsát. De nagyon kevés az olyan- dolgozó paraszt, aki utolérte a Vörös Csillag TSZ-t. Walter László ko^el II mázsa szabadfelvásás'lásl gabonát adott el az államnak Községünkben végrehajtóbizottsági ülésen és a júliusi tanácsülésen ismertettük a Minisztertanács rendeletét a gabona állami szabad-felvásárlásáról. Majd tanácstagjaink bevonásával kisgyűléseken mondtuk el a termelőknek a szabad-felvásárlás rendjét, az átvételi árakat és a kedvezményeket. A felvilágosító munkának meglett a gyümölcse. Július 25-ig 2 vagon szabad gabonát adtak át dolgozó parasztjaink. Készségesen, minden vonakodás nélkül teljesítik e hazafias kötelezettségüket. Az átvételi árakkal meg vannak elégedve, hiszen a tavalyi év azonos időszakában a kenyérgabona szabadpiaci ára 180—220 forint volt. Többen elmondták véleményüket, hogy az állami szabad-felvásárlási rendszer helyes, mert meggátolja az üzérkedés elburjánzását. KARL JÁNOS Jászfényszaru * Szolnok város halárában mind a termelőszövetkezeti, mind az egyéni területen learatták a gabonát. Most a hordás és a eséplés folyik. A csáp léssel egyidőben megkedő- dött a gabona begyűjtés© is. A szolnoki dolgozó parasztok közül négy- százharmincketten csatlakoztak az Alkotmány tiszteletére indított begyűjtési versenyhez. Száztizenket- ten teljesítették állat- és állatiter- mék-beadásukat és huszonötén rendezték gabenabeadási kötelezettségüket is. Blaskovics János ugari dolgozó paraszt tanácstaghoz méltóan jár élen beadási teljesítésében. Állat- és állatitermék-beadását már rendezte s most a gabonát is közvetlenül a cséplőgéptől szállította a begyűjtőhelyre. Walter László ugari dolgozó paraszt a kötelezettségek rendezése után közel 11 mázsa garbónál adott át állami szabad-felvásárlási áron a Terményforgalmi Vállalatnak. A termelőszövetkezetek versenyében a Szabadság TSZ vezet. 208 mázsa gabonát adtak át kötelezettségük teljesítésére. Szorosan nyomában halad az Uj Élet TSZ, a Tisza Antal TSZ-nek viszont igyekeznie kell, hisz gabonabegyűjtési tervét eddig csupán £5 százalékra teljesítette. Balajti János Szolnok. * A begyűjtés idején fokozottabb felelősség hárul a begyűjtési szervek munkájára. A cséplőgépeknél végzett ellenőrzés mellett a begyűjtési megbízottaknak egyben nép-) nevelőknek is kell leniök. Az ő fel-s adatuk elsősorban a begyűjtési ren- delet megmagyarázása, a szabad- felvásárlási rendszer ismertetése.; Szabó János kengyeli begyűjtési megbízott e téren jól ellátja feladatát. A cséplőgépnél elbeszélget a dolgozó parasztokkal, ismerteti velük a szabad-felvásárlásként átadott gabona után járó kedvezmé- nyékét. A felvilágosító szó jó eredményekhez vezet. Fási Sándor, a kengyeli Uj Élet TSZCS elnöke búzafeleslegéből 845 kilogrammot szabad-felvásárlási áron adta át az államnak. Ifj. Rabi Gábor a tszcs alelnöke szintén megfogadta,- hogy augusztus 5-ig a cséplőgéptől a kötelező beadással együtt beszállítja az értékesítési szerződésre lekötött gabonafeleslegét. Az egyénileg dolgozó parasztok is követik a tszcs tagok példáját s már húszán tettek ígéretet arra, hogy azonnal a cséplőgéptől teljesítik gabonabeadási kötelezettségüket. T ávi rat MDF Megyei Bizottsága, Szolnok A karcagi Szabad Ifjúság Termelőszövetkezet 136 húsmázsa, 1376 búzamázsa termény és 500 mázsa szabadíeiváSárlási kenyérgabona egészéves tervét a máj napon 100 százalékig teljesítette, L, Kiss Lörincj hív. vezető. BELFÖLDI HÍREK A FOGORVOSI Műszergyár kollektívája a dolgozó parasztság egészségvédelmének kiszélesítésére megkezdte a láb- és elektromos Ujahb kísérletek a magyar kombájnon Az EMAG-kombájn már Burópa- szerte híres. A Mezőgazdasági Gép- kísérleti Intézet, amelynek az első magyar kombájnok kialakításában is nagy része volt, most további kísérleteket folytat a gép tökéletesítésére. A herceghalmi kísérleti gazdaságban öt kombájnt állítottak be erre a célra. Ezeken számos újítást alkalmaztak. Közülük legjelentősebb a talajkopírozós vágószerkezet, amely a talaj domborzati viszonyaihoz alkalmazkodik. Az elcsépelt gabona tisztaságának fokozására egy második tisztítóművet szereltek fel a kombájnokra. Ugyanezeken a ‘kombájnokon külön kísérletek folynak a gép teljesítőképességének fokozáséra. Bábolnán a kombájn idénymunkájának meghosszabbítására folytatnak kísérleteket: arra, hogy a gaboma- betakarításon kívül felhasználhassák borsó, lucerna és egyéb növények betakarítására is. Az eddigi kísérletek jó eredményt mutatnak. Az idén már a cséplőrészt sem adják másnak a jászkiséri Táncsics TSZ tagjai A történet éppen egy esztendeje kezdődött. A jászfcisérí Táncsics TSZ gabonáját akkor kívülállók csépelték és mintegy 200 mázsa cséplőrészt vittek el a szövetkezettől. Ez a nagymennyiségű gabona nem okozott ugyan kenyérhiányt, de az akkori 180—200 forintos szabadpiaci árat számolva, 36—40 ezer forinttal mégis megrövidültek a tagok. Más eféle jövedelem-forgácsoló dolgok is előadódtak és zárszámadáskor a közös gazdaság által megtermelt termelvények jövedelméből bizony jóval kevesebb jutott a szövetkezeti gazdáknak, mint amennyit juthatott volna. Az eltelt egy év óta ez a közös gazdaság is sokat fejlődött. Ma már a Táncsics TSZ gabonája, cukorrépája a határ dís* * *e. Néhány héttel ezelőtt Jászjákóhal- máról egyénileg dolgozó parasztokból álló küldöttek néztek körül a szövetkezetben és a gazdag termést ígérő gabonatáblák, a gyümölcsös, a jószágállomány láttán mindany- nyiuknak az volt a véleménye, hogy a parasztembernek a szövetkezetben a helye. Egyszóval sok változás történt, de azért az elvitathatatlan, hogy még mindig akad olyan munka, amély komoly probléma elé állítja a szövetkezet vezetőségét és a tagokat egyaránt. A növényápolást a gépek segítségével jól meggyőzték. Az aratással megintcsak nem volt hiba, mert ott is segítettek a gépek. Mikor azonban a cséplő-munkacsapat megszervezésére került a, sor, mégis úgy nézett ki a dolog, hogy az idén is idegen munkaerőt kell hívni, mert a saját erejükből nem futja. Holott az idén ez még nagyobb veszteség lenne, mert a megnövekedett termésátlagot figyelembe véve közel 3 vagon gabonát kellene kiadniok a cséplő-brigádnak. Erre azonban mégsem került sor, mert kösbeeaóltak a fiatalok, a Táncsics TSZ DISZ szervezetének tagjai. Bande Tamás a DISZ titkár, elmondta a fiataloknak, 'hogy milyen gondot okoz a eséplés lebonyolítása és most lenne arra legnagyobb szükség, hogy a DISZ szervezet bebizonyítsa, mennyire számíthatnak rá az idősebbek. A DISZ tagok értettek a szóiból, elhatározták, hogy nem engedik az idegen munkaerő beállítását, megalakítják az ifi cséplőtorigádot és maguk végzik el ezt a fontos munkát. Úgyis történt. Valamennyi fiatal önként jelentkezett a cséplőbrigádba és annyi jelentkező volt, hogy néhánynak nem ia jutott hely. A brigád megalakult és munkához látott. Mindössze csak öt idősebb ember van közöttük, az etetők és a kazalra- kók. Az elmúlt héten kezdték a munkát, 5 nap alatt 6 és fél vagon gabonát csépeltek. Biztosították, hogy a termélőszövetkezet július 20-ig kiegyenlítse gabenabeadási kötelezettségét és megkapja a gyorsbeadási prémiumot. Az első napokban 100—110 mázsa gabonát veretitek iki. Július 25-éa 147 mázsát. 'Akkor este, a munka befejeztével élhatározták, hogy még tovább növelik teljesítményüket, Reggel é órakor indulnak és este addig dolgoznak, ameddig csak látnak. A fiatalok törekvését segítik a fegatosek is. ök is egy órával előbb befognak minden reggel, hogy fo- lyamatossan dolgozhasson a cséplőgép. A cséplőbrigád valamennyi tagja, Tájid László, Szikszai Margit, Demeter Ferenc és a többiek, elha- tároztáík, hogy nem járnak haza, — kin aludtak a tanyaközpontban. Ezzel is időt takarítanak meg, hiszen reggel korábban kezdhetnek, este később hagyhatják abba a cséplést. Bernde Ferenc bácsi, a növény- termelési brigád vezetője napjában többször meglátogatja őket. „Egészen megfiatalodtam közöttük, micsoda szorgalmas, munkaszeret© emberek ezek a mi gyerekeink, mert emberek ám, ezt most bizonyították be legjobban. Büszkék vagyunk rájuk mindannyian”, — így beszél az idős brigádvezető. A DISZ cséplő-munkacsapat meg is érdemli a dicséretet. A fogatok alig győzik elszállítani a gazdag termést. Egyre gyűlnek a búzával telt zsákok, s az idén már a cséplőrészt sem adják másnak a tagok. Ez is a jövedelmüket gyarapítja. A cséplőrészként visszamard-t búza egyrészét — 170 mázsát — jó áron az államnak adták el, s már be is szállították. Nem is ismétlődik meg a tavalyi esztendő, mert a Táncsics TSZ DISZ szervezete nem engedi meghajtású fogászati fúrógép sorozatgyártását, Ez a készülék különösen azokban a falvaban, gépállo- máisofccn és iskolákban lesz . hasznos, ahol villany még nincs. Az új fogászati berendezést a gyár dolgozói tokkal együtt készítik és így az könnyen szállítható. * AZ ÜDÜLŐHELYEKET ellátó Igazgatóság bevezette a hétvégi panziórendszert. Azok a kirándulók, akik a hét végén IBUSZ-vona- tokkal utaznak az ország különböző tájaira, a jegyváltással egyidő- fcen egynapos panzióra is válthatnak beutalót. Egyelőre Balatonbog- lárcn, Hajdúszoboszlón és Siófokon működik az egynapos hétvégi panziórendszer. A három nyaralóhelyen mintegy háromszáz szobát biztosítanak a vikendez-őknek, * A MŰCSARNOK rendezésében a következő félévben az ország minden megyéjét egy-egy képzőművészeti vándorkiállítás járja végig, amelyből a látogatók megismerhetik többi között az európai festőművészet legkiválóbb alkotásait, a XIX. századbeli magyar és orosz festészet kiemelkedő műveit. Több megyében állítanak ki különböző grafikai műveket, karikatúrákat; Szabotcs-Szatmár és Borsod megyében Munkácsy-reprodukciókból, —< Győr-Soprcn megyében pedig Eje- pin-reprcdukciókból rendeznek kiállításokat. A Műcsarnok az összeállított anyagokat már több megyei tanácsnak elküldte, hogy azek a megye területén útnak indíthassák a vándorkiállításokat. * TAVALY nagy sikere volt az Országos Mezőgazdasági Kiállítás tárgysorsjátékának, s az idén ismét megrendezik. A sorsjegyeket három forintért már elővételben is lehet vásárolni. Több mint ötezer nyereménytárgyat sorsolnak ki, köztük egy-egy háromszáz, száznyolcvan; illetve százhatvan kilóg hízót, továbbá konyhabútort, mosógépei és sok egyéb értékes tárgyat. letes munkája után kapott szép jövedelméből fedezni tudja szükségletét, Továbbra is szívesen dolgo- sik, hisz magáénak érzi a termelőszövetkezetét, amely évről-évre fejőd ik, búzát, 16 kiló rizst, ezenkívül árpát, cukrot és más terményt is kapott. Hangjában kis büszkeség csengett, amikor arról beszélt, hogy nem szorul sem a gyermekei, sem m állam támogatására, mert becsű-