Szolnok Megyei Néplap, 1955. június (7. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-05 / 131. szám

KOSZÖNTJÜK KITÜNTETETT PEDAGÓGUSAINKAT! Dr SZÁZ JANOS, KIRÁLY JANOSNÉ, * szolnoki Közgazdasági Technikum igaz- szolnoki vezető óvónő. „Az oktatásügy kiváló dolgozója.” gatóhelyettese, „Kiváló tanár.” TOROCZKAY ENDRE, a kisújszállási Arany János-úti iskola igazgatóhelyettese, „Az oktatásügy kiváló dolgozója.” NAGY 1STVANNÉ, a mezőtúri városi tanács oktatási osztályá­nak gazdasági csoportvezetője, *;• Jfíi oktatásügy kiváló dolgozója.” VIRÁG IMRE, tószegi általános iskola igazgatója, „Az oktatásügy kiváló dolgozója.” KOPÁCSI BÉLA. a jászberényi tanítóképző tanulmányi vezetője, „Az oktatásügy kiváló dolgozója.” BÁRDI IMRE, a DISZ Megyei Bizottságának iskolaügyi osztályvezetője, úttörő titkár, „Az oktatásügy kiváló dolgozója.” Idős pedagógus vagyok, mondanivalóm is első- borban a múltat idézi fel. » Állami helyettes-tanító voltain az 1930-as év végén egy tiszamenti községben. Két éven át a he­lyettes tanítók sovány kenyerét ettem és két nyáron arattam, csépeltem, mert ezekben a hónapokban nem úam semmiféle illetményt. Indok: „Szegény az á u.inháztartás, takarékoskodni kell.“ Aztán felekezeti tanító lettem. Gőgös, mindenki murájával elégedetlen plébánosom többször így fenyegetőzött: „Mi lesz magával és családjával, ha elveszem a kenyerét.“ Erre a gonosz kérdésre akkor én nem felelhettem semmit, de megadta rá a méltó választ a hamarosan beköszöntött felszabadulás: miénk lett az ország, mienk lett az iskola. Ijesztge­tések, felfüggesztések, fegyelmi vizsgálatok, tehát lelki terror helyett ma jó munkánkat államunk meg­becsüli, méltányolja, megbecsült tagjai vagyunk a dolgozók társadalmának. Kartársak! Akiknek nem jutott a letűnt idők szomorú emlékeiből és csak hírből, írásból ismeritek és mindig csak pártunk, kormányzatunk szerető gondoskodását éreztetek, fogadjátok ezt a pár sert egy idős pedagógustól emlékeztetőül. Balog Mihály, ált, iskolai tanár, Törökszentmiklós. Minden * x ül n érzi azt a reménykedő, biza­kodó szeretetet, amikor kicsiny gyermekét átadja a nevelőnek, rábízza legdrágább kincsét, hogy a kis emberpalántát formálja, alakítsa erősakaratú, nagy­tudású, kömény, helytálló emberré. És pedagógusaink tudásuk, lelkesedésük minden erőjével küzdenek a mi gyermekeinkért. Lelkese­désük átragad ránk, édesanyáikra is. Mi is boldo­gan tervezünk, dolgozunk együtt az iskolával, a a pedagógusaiinlkika'l. Segítünk mindenben, amit csak tudunk és az eiért eredményeknek közösen örülünk. Ma, amikor a nevelőket szívünk minden mele­gével köszöntjük, kívánunk számukra még eredmé- njesefcb és sikerekben .még gazdagabb munkát, hogy hazánk számára művUlt, öntudatos, boldog nemzedékeket neveljenek. Vas Eerencné, a mezőtúri Kcssuth-téri ált isk. SZM elnöke. TIZENÖT évvel ezelőtt kezdtem tanítani.., Bizonytalan és reménytelen várakozási évek előzték meg a boldog kinevezést. Nehéz volt. még akkor állásba kerülni. Végre mégis elérhettük vá­gyunkat, — beléphettünk az iskolába. De mennyi megaláztatásban volt részünk. Kopott tanítócska.., Ránkragadt ez a jelző. Valóban azok is voltunk. 1945 után megváltozott az élet... Az iskolából fokozatosan eltűntek a rongyos, mezítlábas, rosszul táplált, sápadt tanítványok. Jól öltözött, ragyogó szemű, piros arcú, vidám gyerekek vesznek ma körül. Megváltozott a mi életünk is. SZŰCS BÉLA, a jászberényi általános iskola Igazgatója» „Kiváló fanár.’' Jó tudni és érezni, hogy dolgozó népünk áilltaima min­den támogatást megad számunkra. NAGY és komoly feladat pedagógusnak lenni. S mi ezen a napon megígérjük, hogy igyekszünk ennek a feladatnak legjobb tudásunk szerinj eleget tenni. WL Kövér Lászlóivá taníHmő, Jászberény, leányiskola. Kedves Sipos tanár bácsi! Szóban nem tudtam elmondani, mát éreztem egy hete a Bükk-hegységban, amikor Tanár bácsi megkapta Kántort az Ördögoldalon. Kántor vigyá­zatlanul és fegyelmezetlenül futni kezdett a meredek lejtőn, nem tudott megállni, magával sodorta Job­bágyot is és Kiss Gyulát is, akik segíteni akartak neki. Akkor állott elébülk Tanár bácsi és sikerült megtartania őke a lezuhanástól. Én tudom, hogy Kántor haszontalanul viselkedett, mert Tanár bácsi figyelmeztetett bennünket, hegy óvatosan halad­junk, a meredek Ördögoldál veszedelmes hely. Még­sem haragudott Tanár bácsi, csak magához ölelte Kántort és azt mondta neki: „Jobban vigyázz és óvatosabb légy.’1 Akkor láttam, mennyire szeret ben­nünket Tanár bácsi. Egész úton úgy gondoskodott rólunk, mintha édesapánk lett volna. Este, amikor a mályimkai iskolában éjjeleztünk, Tanár bácsi alatt egy marék szalma sem volt, mind alánk tolta, Tudom, hogy mikor vacsorát főzött Urban József tamiitóbácsiéfcnál, Báintapoloáson, Tanár bácsinak nem maradt egy tányér leves sem, mert mi mindig csak kértük és kértük és végül Tanár bácsi szalon­nát vacsorázott. Néha három hátizsákot is vitt a he­gyek között, mert nehéz volt a zsák Szilágyinak, Terepestnek és másoknak is. Most a Pedagógus Napon így köszönöm meg jóságos szeretetét, amit sohasem felejtünk el. Jó ta­nulással fogjuk meghálálná és ígérjük, hogy hazánk­nak szorgalmas dolgozói leszünk, Szendrei Laci, VII, oszt. tanuló, Karcag. TÓTH TIBOR, a szolnoki városi tanács oktatási osztályá­nak tanulmányi felügyelője, „Az oktatásügy kiváló dolgozója.” PAPP LÁSZLÓ, szolnoki gimnáziumi tanár, „Az oktatásügy kiváló dolgozója.' edves Tanáraink! Engedjék meg, hogy a mai napon szóban is el­mondjam azt, amit olyan sokszor érzek és gondolok. Amikor a padban ülve hallgatjuk az oktató, nevelő szavakat, olyan természetesnek vesszük, hogy nevel­nek, tanítanak bennünket. Pedig mennyit köszönhe­tünk nekik! Azt, hogy egyre értelmesebbek, okosab­bak vagyunk, egyre többet tudunk a tanulmányok­ból, az életből, hogy megtanuljuk a rendes viselke­dést, hogyan kell élnünk, dolgoznunk a társadalom­ban: tehát miként válik belőlünk rendes, becsületes a munkát, a népet szerető ember. A mai napon minden tanuló szeretettel köszönti nevelőit. Mi megígérjük, hogy a jövőben sok örömet jogunk szerezni tanárainknak, hogy büszkék lehesse- ♦rJ/c ránk. HERÉD? ERZSÉBET a szolnoki Újvárosi ált. iskola tanulója. SÁRKÖZI ALADAR, a mezőtúri gimnázium igazgatója. „Az oktatásügy kiváló dolgozója.” G yörfi Erzsiké tanítónéni. így hívja mindenki Karcag vá­rosában. S amikor kiejtik a ne­vét, annyi meleget adnak hozzá a szivükből, mint mikor azt mond­ják: Anyám. Negyvenegyedik esztendeje ta­nít. Negyvenhétévesek már azok, akiket első tanévében a második elemi osztályba bocsátott. Csak negyvenével számítva egy osztályt, ezerhatszáz jiucska, leányka bimbó­zó értelmét, inkább az ábrándozás világához kötött érzéseit istápolgat- ta egy-egy évig. Ezerhatszáz felnőtt, serdülő és gyermekember hord ma­gában egy életen át sok-sok szép gondolatot, emlékezetes hangulatot, mozdulatot, édes tartalommal teli szót — az egykori tanitónéniről. Micsoda gazdag ennek az öreg ta­nítónőmnek. az élete! Sokszínű élete munkájából ezer­hatszáz felé tudott kincseket osz­tani. De ő is kavott valamit kis ta­nítványaitól. örök ifjúságot. A hat évtized az ő hajából is könyörtelenül kifújta a kunsági búza, az érett földek^ a cipó barnaságát. Még'most is sűrű hullámaiban már az ősz köde tompul. Nyájas hangja itt-ott már bizonytalanul remeg. De néz­zék meg szeme kékjét, Annyi bölcs jóság mosolyog belőle, amennyit negyvenegy év alatt csak össze- gyüjthetett kicsinyei derűs suga­rából. A hogy elnézed egyszerű fekete *a ruhájában, a tartásában, ahogy állát kezefejére támasztja, — a tisztes kun asszonyokat látod, ők is ilyen feltűnés nélküliek, okosak, melegek és józanok. Hogyne! Hi­szen tőlük, köztük tanult meg ilyen lenni — s azok tőle tanultak em­berin viselkedni. Mennyi szeretet van egy töré­keny asszonyban! Enélkül nem is létezhet tanító. Gondoljunk az el­ső őszre, mikor bennünket is „fel­adtak az iskolába.” Búcsú a játé­koktól, ostortól, babától. Búcsú a buja fűtől, a kövér pázsittól, a kis­libától, báránytól... Es .. és bú­csú az édesanyától. Búcsú, mert jön a nagy ismeretlen, titokkal teli, fé­lelmetes világ: az iskola. Akármi­lyen szépet, jó is mondanak felőle, mégiscsak más, mint addig. Ó, ha tudnák a szülők, mi ját­szódik le a kisgyermek-szabadság utolsó napján a kislányban, kis­fiúban. Milyen jó, hogy a tanítók, a nép­tanítók tudjákl Várnak tárt karokkal, lélekbelá­tó szemmel s míg szorongatjuk az utolsó pillanatig az édesanya kezét, addig ők gyöngéden megfogják a másikat s beültetnek a padba. És olyan jó, hogy ennyire megköny- nyítik az átmenetet az álmok vilá­gából az igazi élet első lépcsőire. A ztán hazamegy a kisember az első tanítási nap delén és a borzasztó félsz-ből már nincs egy leheletnyi sem. A nap talán még verőfényesebb, mint valaha, ott van az árokpart, ahol volt} a bárány ugyanúgy szalad eléje, a kapu is a helyén. Talán aki jobban megfigyeli, az veszi észre az édesanya ragyogó szeme sarkában az édesbús öröm igazgyöngyét. A könnyet afelett, hogy nemrég még ő is iskolába járt és már a gyermeke is megkezdte az életet. Az első betű megrajzolása, az első dalocska, az első dicséret, az első dorgálás életreszóló emlékeket vés az emberbe. Ugyanúgy megma­rad a perc hangulata, mini a toll­tartó, vagy a birsalma szaga, a padlóolaj illata, vagy a csengő csilingelőse. És nagyon jó, ha a ta- nítóbácsí. vagy tanítónéni tudja, mikor mit tegyen. Iskoláskorban van-e hatalma­sabb, tudósabb, igazságosabb, jobb ember a világon, a szülők mel­lett, mint a tanító? Mennyi min­den dől el szinte egy élettartam­ra egy emberben, hogy nem kell-e például hazudni a tanító előtt, mert egyszer nem volt igazságos?! A tanító mindig a felnőtt társadalom nevében vizsgázik a gyerek előtt. TI s Györfi Erzsiké néni jól vizs­" gázott. Erre tanú négy évtized generációja. Tanuk az asszonyok, akik nap mint nap megállítják: — Nem tetszik rámismerni, ta­nítónéni? — Várjál csak. No nézd. Te vagy a kis Pintér Zsuzsika. Ott ültél a harmadik padban> kis ob dalban második. Tudsz-e még olyan szépen írni? — Így emlékszik, tanítónőm húsz év múlva is? A múlt év elején egy Dunán­túlról jött asszony kereste Györ­fi Erzsiké tanítónénit. Mivel sze­mélyesen nem tudott vele beszél­ni, megkérte az igazgatót: ha le­het, az Erzsiké néni osztályába írja be kisleányát, Sós Marikát, mert annakidején őt, a mamát is tanította negyedik osztályos ko­rában. Másik alkalommal az Operaház művészei jártak Karcagon vendég- szereplésre. Az egyik énekesnő na­gyon szeretett volna a tanítónéni­vel találkozni. Györfi Erzsiké néni éppen akkor nem volt elérhető. Mikor jelentették neki, hogy egy híres operaénekesnő kereste, végig­böngészte a művészek névsorát a plakáton. Nem, egyiket sem ismer­te a nevéről. Elébe nem járták. Biztosan tévedés lehet. KA aid eljött az évvége. Meg- * rendezték akkor is a pedagó­gusnapot. Az egyszerű, szerény kis öl eg 'tanítónénit kormányzatunk -,,A közoktatásügy kiváló dolgozó­ja" kitüntetéssel jutalmazta. A könnyfakasztóan boldog napokban egyik este a rádió mellett ült. Jól megszolgált pihenőóráit töltötte 92 éves édesanyjával együtt. Egyszer- csak a műsorközlő bemondta: „Kö­vetkező jutalomlemezünket az or­szágos pedagógusnap alkalmából a 4(1 éves hűséges szolgálat elismeré- seképen Györfi Erzsiké karcagi la- nitónéninek küldik tanítványai". Néhány szívbizsergető akkórd s felcsendül a Carmenból a cigány­lány dala. JUJ a valaha ejtett örömkönnya- A a feet az öreg tanitónéni, akkor gazdagon ontotta. A 92 éves édes­anya ősz feje is megcsuklott, Sír­tak, mert nagyon boldogok voltak. Az anya úgy érezte, hosszú-hosz- szú küzdelmes élete végén ö is megkapta jutalmát, amiért özvegyen öt gyermek mellett ilyen derék tanítót nevelt a lányából. Györfi Erzsiké néni pedig könnyein át úgy látta, hogy virágos, illatos, da­los, fiatalos tömegben áll körü­lötte ezerhatszáz tanítványa. Elől, akik az ö hivatását választották: Újházi Béláné, Kárpáti Jenőné, K. Tóth Éva s a többiek, mert többen is vannak. És a nötás sokaságból kiválik egy nagyszemű leányka... — Zitzvork Irénke... ő az, mint­ha bájos hangja csendülne a Car­men dalából. Persze, persze, ő lett operaénekesnő, csak nem jut eszébe a mostani művészneve. A. legszebb dal volt, amit éle­tében hallott. TÓTH ISTVÁN A TANITÓNÉNI

Next

/
Thumbnails
Contents