Szolnok Megyei Néplap, 1955. június (7. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-30 / 152. szám

S20LN0KMEGYE1 NÉPLAP 1955 június 30­Qlcfafäsl munlsatervelc kisiitésg a pári-alapszervezeteKben Pártalapszervezeteink szerepe és felelőssége a propagandamunka irányításában évről-évre nő. Ez szoros összefüggésben van a szocia­lizmus építésének növekvő felada­taival, melyek megvalósítása egész dolgozó népünk, s elsősorban a párttagok aktivitását követeli meg. A kommunisták aktivitásának fo­kozásában igen nagy szerepe van a párt-propagandának. Éppen ezért a propagandamunka helyes irányí­tása rendkívül fontos feladat párt- alapszervezeteinkbenj Ezen a téren több helyen ko­moly fejlődés mutatkozik. Ma már egyre inkább felismerik, hogy a pártoktatás eredményességének alapfeltétele a tartalmi irányítás, hogy hiába minden siemens, ha a prcoagandisfa gvenge, ha munkáját lélektelenül, lelkiis­meretlenül végzi. Színvonalas párt­oktatás — 100 százalékos megjele­nés. így függ össze a tartalmi és szervezeti irányítás. Ennek megér­tése és gyakorlati megvalósítása körül azonban még problémák van­nak. A propagandamunka irányítá­sát több pártalapszerveze tünkben az oktatási év előkészítésére szűkí­tik le. Az oktatási év előkészítése rendkívül fontos feladat, hiszen ez adja meg egészévi pártoktatásunk alapját, A jó előkészítés azonban csak fél siker! A legjobban előké­szített tanfolyamon is előbb-utóbb hiányosságok jelentkeznek, ha az alapszervezet vezetősége az okta­tási év során nem foglalkozik pártoktatással, nem ellenőrzi, nem segíti a propagandisták munkáját, a hallgatók tanulását; Az alapszervezet irányító mun bájának a pártoktatásban egyik legfontosabb mérője az oktatási munkaterv. Ez mutatja meg, ho­gyan látja az alapszervezet vezető- lége a propagandamunka irányítá­sával kapcsolatos tennivalókat, és hogyan tervezi azok következetes végrehajtását. Pártalapszerveze­teink most készítik az oktatási munkaterveket. Egyes alapszerve­zetek igen helyesen határozzák meg a propagandamunka irányításának egészévi feladatait, de vannak hiá­nyos tervezések is. A munkatervek nagy részénél egyik legnagyobb hiányosság az, hogy csak ar akotás szerve?®!! fa! adatait határozzák üteg. s gyakran ezt is hiányosan. A Tö rökszentmiklósi Tangazdaság, a Mi csurin Termelőszövetkezet párt- szervezetének oktatási mur.kater- vében pl. csak azt határozták meg, hogy kiket kívánnak pártoktatásba bevonni és hogy kik lesznek az el­beszélgető bizottság tagjai; Ez csak egy része a szervezeti feladatoknak, miután ide tartozik még olyan fontos kérdés, mint a hallgatókkal történő beszélgetés módszerei, a pártoktatás technikai feltételei. Igen fontos szervezeti feladat toválblbá a párttagság meg­felelő arányának biztosítása a párt­oktatásban. Ezzel kapcsolatban két véglet tapasztalható a munka-ter­vekben: vagy maximalista célkitű­zéseik, vagy túl alacsony arányú tervezés. A kunszentmártoni Zalka Máté TSZ-hen, megyénk egyik leg­nagyobb termelőszövetkezetében pl. mindössze 48 dolgozót kívánnak páirtoktatásban részesítem. Ez a szám indokolatlanul alacsony, s ha nem változtatnak rajta, a jövő évi pártoktatáshoz nem lesz megfelelő utánpótlás. 0 temelSszftvetkgzoü tag-ük elméleti képzésére pedig különösen nagy gondot kell fordítanunk, miután a Politikai Bi­zottság határozata Szolnok megye termelőszövetkezeteinek megerősí­téséről és fejlesztéséről az egyik alapvető fsladatként szabja meg a termelőszövetkezeti tagok politikai nevelését. Megyénkben Is számtalan példa an arra, hogy a termelőszövetke­zeti dolgozók nagy rés2e szívesen tanul. A kétpói Uj Élet. TSZ-ben pl. 25 tag önként jelentkezett a pártszervezet vezetőségénél, s kér­ték, hogy vonják be őket pártokta- tásba. Ehhez az is hozzájárult, hogy a vezetőség már előzetesen széleskörű oktatási agitációt vég­zett. Természetesen a másik véglet is súlyos hiba. Ahol a szükséges előfeltételek biztosítása nélkül ter­vezik be csaknem az egész párttag ság oktatását, ott rendszerint már az első foglalkozáson hiányzik a hallgatók nagy része, s ha ráadá­sul a propagandista sem megfelelő, a lemorzsolódás csak tovább foko­zódik. Jól terveztek a Tiszamenti Vegyi művek pártszervezetében. Oktatási munkatervük arról tanúskodik, hogy a pártszervezet vezetSséBB mcyórtetto a pártoktatás irányításának alap­vető kérdéseit. A terv készítése előtt gondosan felmérték az 1953— 54-es és az 1954—55-ös pártoktatási év tapasztalatait, s ezek figyelem­bevételével szervezték meg a poli­tikai iskola, a marxizmus-lenin- izmus alapjai, az SzKP története és a politikai gazdaságtan tanfolya­mait Tervük szerint 112 dolgozót oktatnak az új oktatási évben. — Ezekkel az elvtársakkal mái- beszél­gettek, s valamennyiéin szívesen tanulnak. A pártszervezet vezető­sége helyesen határozta meg, ho­gyan foglalkozik egész évben a propaganda munka irányításával. Egyik legfontosabb feladatuknak tekintik a propagandistákkal való törődést. Ezzel kapcsolatban úgy tervezik, hogy a pártvezetőség tag­jai rendszeresen ellenőrzi?! és seqüüi a prepagami sták felkészülését, különösen a politikai iskolák és a m-arxizmus-leninizmus alapjai tan­folyamok vezetőit, hogy a 2—4 na­pos propagandista előkészítő tanfo­lyamokon megfelelő felkészültség­gel vegyenek részt. Ezenkívül ve­zetőségi ülésen, taggyűlésen érté­kelik egy-egy propagandista mun­káját, egy-egy tananyag feldolgozá­sának tapasztalatait. Azokból a kérdésekből, melyek­nek megértése nehézséget okoz. konzultációkat szerveznek. Egy-egy témakörhöz üzemi vonatkozású anyagot rendszereznek, ezt minden témakör feldolgozása előtt átadják a propagandistáknak. Biztosítják a párt, a gazdasági és a tömegszer­vezeti vezetők példamutató tanulá­sát, s ennek tapasztalatait időnként pártvezetőségi ülésen megbeszélik. Figyelmük a tanulásnak klasszikus művekkel való segítésére is kiter­jed. Az üzemi könyvtárakat felül­vizsgálják és a hiányzó, alapvető klasszikus művekkel folyamatosan kiegészítik. Helyesen határozták meg a DISZ-oktatás segítésének feladatait. Vannak más területen is helyes kezdeményezések. A törökszent­miklósi járásban általánosították azt a helyes kezdeményezést. hogy a politikai iskola első témaköréihez — „Hogyan éltek és harcoltak a magvar. dolgozók a felszabadulás előtt’ — előadást tarthatnak idős kommunistákkal. A munkaterveknek fontos köve­telménye az áttekinthetőség és a feladatok pontos, határidőhöz, fele 1 őshöz kötött meghatározása. A Ti szamenti Vegyiművek oktatási munkaterve ezen a téren is előre­mutat. Többek között, november első hetében az oktatás megindulá­sának tapasztalatait, december első hetében pedig a politikai iskolák vezetőinek munkáját értékelik. Dz ilyen ferv é!5, eleven terv s éppen azért, mert a vezetőség minden tagjának konkrét feladato­kat ad. nem válhat feleslegessé és néflfcülözh etővé. A legjobb terv is annyit ér azonban, amennyit végrehajtanak belőle. Na­gyon fontos tehát, hogy pártalap- szervezeteínk a jó tervkészítés mel­lett gondoskodjanak a tervek kő vetkezetes megvalósításáról. Ha ezen a téren sikerül a követeimé nyéknek megfelelő eredményeket elérni,, az 1655—56-os pártoktatási évet síkénél zárjuk le. Busi Lajosné. Nagygyűlés Helsinkiben a ijéSie-TlIágialálkozé alkalmából Helsinki (TASZSZ). Június 27-én 'este a béke finnországi hívei­nek szervezésében a Helsinki Hes- peria-par-kbam nagygyűlést tartot­tak a béke világtalálkozó alkalmá­ból. Este hét órakor munkaidő után a város munkáslakta negyedé­ből ezrek igyekeztek a gyűlés szín­helyére. A béke világtalálkozón képviselt országok zászlóival felvo­nulva zárt sorokban haladtak el Helsinki főútvonalain és a követ­kező jelszavakkal tüntettek: „Üd­vözöljük a béke világtalálkozót!1’ „Vesszen az atomháború!“, „A né­pek a béke bástyái!'’ Több mint tízezer ember jelen­létében tartott gyűlést a nemzet­közi Sztálin-békedíjjal kitüntetett Iversen tanár nyitotta meg. Kaszámba bombayi egyetemi ta­nár az indiai nép üdvözletét tol­mácsolta a finn népnek. Elismerés­sel nyilatkozott a finn nép béke- harcáról. Csen Su-tung, a Kínai Országos Népi Gyűlés Elnökségének alelnö- ke, á kínai küldöttség és a 600 mil­liós kínai nép nevében üdvözölte a békeszerető finn népet, Verccrs francia író beszédében a többi között ezeket mondta: „A béke sorsa tőlünk függ, akaratunk­tól, a jóindulatú emberek rendít­hetetlen erőfeszítéseitől’1. Meleg fogadtatásban részesítették, a gyűlés résztvevői Fagyejev szov­jet írót. — Mi, nyolcvan ország képvise­lői — mondta — döntő pillanatban gyűltünk össze Helsinkiben. Euró­pában a fel fegyverzett Nyugat-Né- metországgal a háború újabb tűz­fészke keletkezik. Atom- és hidro- gémbombás pusztító háború veszé­lye lebeg a világ felett. — Az a békés kezdeményezés azonban — mondta Fagyejev — amelyet több békeszerető kormány tett — köztük büszkén kiemelhe­tem országom kormányát is — és azok a bizonyos sikerek, amelye­ket különböző nemzetiségű embe­rek százmilliói által vívott béke- harc tartott, ismét azzal a reménv- nyel töltötték el a népek szívét, hogy lehetséges a nemzetközi vitás kérdések tángyalásdk útján való megoldása. — Ezek a remények most külö­nösen a négy hatalom közelgő kor­mányfői értekezletéhez fűződnek Százmilliók tekintete kíséri majd figyelemmel tárgyalásaikat Ha pe­dig akad olyan, aki önös célokból meg akarja hiúsítani a tárgyaláso­kat, azt a földkerekség minden né­pe elítéli. Ezután Baitasar Castre chilei volt képviselőházi elnök beszéft. Befejezésül Abdullah Diallo, Szu­dán képviselője szólt a gyűlés résztvevőihez. Kiemelte, hogy a Szovjetunió békepolitikája megfelel minden nép kívánságainak és, hogy a többi államnak támogatnia ke'l ezt a politikát. (MTI), Tovább folyik as angol kikőtősilrájk — SzelMarltásí sztrájkok amwernenbeit, Amsterdamban is RatterdamSan — London (MTI). Kedden három­tagú szakszervezeti bizottságot ál­lítottak fel Londonban, a dekli- sztrájk következtében a szakszer­vezetek között keletkezett viszály felülvizsgálására, A sztrájkolok továbbra is kitar­tanak követeléseik mellett. * A bérkövetelésük alátámasztásá­ra sztrájkba lépett antwerpeni dokkmunkások kedden közölték, hogy munkabeszüntetésükkel egy- ideben angol munkiáistársailkkal vállalnak szolidaritást. Mint a sztrájkbizottság jelentet­te, az amszterdami és a rotterdami kikötőmunkásek is támogatják az antwerpenieket. Adenauer ossfráheUenes tsijeleniése nagy felháborodást keltett Ausztriában (MTI.) A megyében hét helyen csecsemőmérleg-kölcsönző boltokat jelöltek ki Bécs (MTI.) A közelmúltban Carle Schmid szociáldemokrata képviselő a bonni szövetségi gyű­lésben felhívta a figyelmet arra, hogy Adenauer külföldi német ja­vak kérdésében más utat követ aszerint, hogy az Egyesül Államok­ról vagy Ausztriáról van szó. A bonni kancellár azt válaszolta, hogy „Németország hadiállapotban volt az Egyesült Államokkal, Ausz­triával azonban másképp áll a do­log. Sehol sem fogadták olyan lel­kesen Hitlert, mint Ausztriában.1’ Ez a rágalom felháborodást ksl­1QC1 nyarán Berlin 1/31 demokratikus övezete, a Német Demok- ■atikus Köztársaság fővá­rosa zászlódíszbe öltözve vájta a békeharcosok ifjú seregét. Több mint száz or­szágból huszonötezer fiatal gyűlt össze és kétmillió né­met ifjú, Németország ke­leti és nyugati részéből. Igen megörültem, mikor megtudtam 1951-ben, hogy én is résztvehetek a III. VIT-en és ott leszek a hu­szonötezer fiatal békehar­cos között, akik egységesen tiltakoznak az új háború ellen. Budapesttől Berlinig az út gyönyörű, változatos és Örömteli volt. Az állomáso­kon, ahol megálltunk, lel­kes tömeg várt reánk. Minden jóval kínáltak és szórakoztattak bennünket, mindig emlékezni fogok aira, hogy a drezdai fiata- 'ok milyen szeretettel vet­tek körül bennünket. El­mondották, hogyan rom­bolták le gyönyörű városu­kat a bombázók néhány nappal a háború befejezése előtt. A találkozón a világ bé­keszerető ifjúsága baráti sport és kulturális verse­nyeken mérte össze erejét. Kicseréltük a békeharc­EMLÉKEZÉS A III. VIT-RE ban, a szabadságért és füg­getlenségért vívott küzde­lemben szerzett tapasztala- iáinkat. Uj barátságok ezrei szö­vődtek a fiatalok között, a béke, az emberi haladás eszméinek jegyében. A berlini VIT igen jól sike­rült. Külön azért is neve­zetes, mert talán egyik if­júsági találkozó ellen sem folytattak az imperialisták olyan heves és elszánt ak­namunkát, mint ez ellen. „Általános támadást” in­téztek, hogy lehetetlenné tegyék megtartását. Mes­terkedéseiket azonban csú­fos kudarc kísérte. A mikor például Nyu-> ■*"4 gat-Németor szagban látták, hogy nem tudják lebeszélni a fiatalokat ar­ról, hogy Berlinbe menje­nek, megkezdődött a leg­kegyetlenebb terror. A zó­na-határokat teljesen le­zárták, a szögesdrót, gumi­bot, stb. vette át az impe­rialisták „érveinek” helyét. De a fiatalok mégis eljöt­tek Berlinbe! Az egyik nyugatnémet fiatal elme­sélte: úgy sikerült eljön­niük, hogy a vonat vészfé­két lakatlan területen meghúzták, s mire a köpök észheztértek, ők már Ber­linben voltak. Megpróbáltak „ellen ta­lálkozókat" is szervezni. Három különböző találko­zót hívtak össze a nyugati országokban, hogy elterel­jék a figyelmet és a nagy érdeklődést a berlini ese­ményekről. De ezzel is fel- sültek, Hogy csak egy pél­dát említsek: Dániából a VIT-re kilencszázharminc küldött utazott, míg a többi találkozóra mindössze hu­szonnégyen mentek el. Pe­dig a kormány nemcsak az útiköltséget fedezte, ha­nem még zsebpénzt is adott, A legfelháborítőbb pro- **■ vokáció azonban a VIT alatt történt. Nyugat- Berlin szociáldemokrata főpolgármestere, képmuta­tó módon meghívta a VIT- en résztvevő német fiata­lokat: menjenek át a nyu­gati övezetbe — mondotta — és nézzék meg saját sze­mükkel, mit is nyújt a „nyugati demokrácia". Sok száz német fiatal erre ele­get téve a meghívásnak, összekarolt és dalaikat énekelve, átment Nyugat- Berlinbe. Ott, sajnos, \ »*«*«+«*«*m**«4«*W*M««| megismerték, hogy mily « a „nyugati demokrácia Gumibottal, puskatussal fogadták őket, lovasrendő­rök támadtak rájuk. A „vendéglátók" négyszáza zenhét német fiatalt sebest tettek meg súlyosan, köz­tük fiatal, állapotos asszo nyokat. Az eset után i Berlinben összegyűlt kül­döttek még egységesebben, még erőteljesebben adtak kifejezést békeakaratuk­nak. Lzek az élmények jut- J nak eszembe többel között, most, amikor min den magyar fiatal lel késén készül az ötödik VIT-re. Most az elő készítés időszakában, i DISZ-alapszervezeteknak tovább kell növelniök ( fiatalok V1T iránti érdek lödését. Meg kell magya rázni a VIT célját és jelen tőségét. E munka alapján városunk minden fiatalja aktívan kapcsolódjék be i termelési tervek túlteljesí tésébe, a VIT-bélyegek terjesztésébe és a találkozó tiszteletére rendezett sportversenyekbe, BENCZEERNŐ DISZ VB-titkár Szolnok tett Ausztriában. A parlamentben Pittermann (Osztrák Szocialista Párt) úgyszólván az összes képviselő tetszésnyilvánítása mel­lett szögezte le, hogy 1938-ban tá­volról sem csak olyan emberek akadtak, akik lelkesedtek Hitler bevonulása fölött, hanem ott voltak a szociáldemokraták, a. katolikusok, a hazafias front és a Kommunista Párt tagjai, akik ellenálltak. Az osztrák sajtó élénken kom­mentálja Adenauer kijelentését és abban Ausztria függetlensége elleni burkolt támadást lát. (MTI.) A bonni szövetségi gyűlés első olvasásban jóváhagyta az „Önkéntesekről szóló törvény” tervezetét Berlin (TASZSZ.) A 'bonni szö­vetségi gyűlés június 23-i ülésén az „önkéntesekről szóló törvény” tervezetének első olvasása után szavazásra tették fel a kérdést, hogy elvessék-e a szóbanforgó tör­vénytervezetet. vagy terjesszék a Bundestag illetékes bizottsága elé második olvasásban való megvita* tása végett. A nyugatnémet had­sereg mielőbbi megteremtésének hívei kellőszámú szavazatot tudtak szerezni ahhoz, hogy a szóbanforgó törvénytervezetet további megvita­tása céljából a szövetségi gyűlés illetékes bizottsága elé terjesszék. Dulles amerikai külügyminiszter sa/tcértekezlefe Washington (TASZSZ.) Dul­les amerikai külügyminiszter június 28-án az amerikai külügy míniszité-' riumban tartott sajtóértekezletén vá­laszolt azokra a kérdésekre, ame­lyeket a tudósítók a fegyverzet csökkentésére előterjesztett szovjet javaslatokkal kapcsolatban hozzá intéztek. Dulles, mint az United Fress hír- ügynökség jelenti, kijelentette: hogy a fegyverkezés javasolt kölcsönös korlátozása „némi reményt nyújt1’, ha meg leh|t találni a fegyverke­zési terhek csökkentésének módját Európában. Azt állította azonban, hogy ezek a lehetőségek nem való­síthatók meg a négy hatalom genfi kormányfői értekezleten. Egy másik kérdésre válaszolva kijelentene, hogy az Egyesült Ál­lamok nem zárja ki az olyan kér­désekről Kínával való közvetlen kétoldalú tárgyalások lehetőségét, amely kérdéseié nem érintik köz­vetlenül „a formozai kormányt1’, az ilyen tárgyalások azonban nem je­lentik a pekingi koimány elismeré­sét. Az amerikai repülőgéppel a Bsh- riinig-szoros térségében történt inci­densre vonatkozóan hozzá intézett kérdésekre válaszolva kijelentette, sajnálja, hogy ez az incidens meg­történt, de „kétségbevonja, hogy ez szándékos politikát jelentett.” Dulles az incidenssel kapcsolatos szovjet nyilatkozatra utalva kije­lentette: „Ennélfogva remélhető, hogy a genfi értekezlet annak fel­vetésével kezdődhet, hogv mind a négy résztvevője tartós békét kí­ván." Dulles kijelentette, hogy mindig fsuuáll a tévedés lehetősége a re­pülők helyiség meghatározásában, ugyanakkor azonban azt állította, hogy a repülőgép nem sértette meg a Szovjetunió légi terének határait. Jóminőségö ponyvák a betakarításhoz A Mezőgazdasági Eszközöket Ér­tékesítő Szövetkezeti Vállalat a vi­déki földművesszövetkezeteik útján a termények betakarításához szük­séges megfelelő minőségű és meny- nyiségű ponyváról gondoskodik. A termelőszövetkezetek és az egyé­nileg dolgozó parasztok számára a 2x3 méteres kocsipcnyvát 691 Ét­ért, a 3x4 m-es asztagek letakará­sára is alkalmas ponyvát ezerkét- százhetvennyolc forintért árusítják a föídmúvesszövetkezetek. A pomy< vák minősége kifogástalan, s így gondos kezeléssel tíz—tizenöt évig Is eltartanak. (MTI). I havonként 15 forint. A csecsemőmérleget a következő helyeken le­het kölcsönvenni: Kis­újszállás, Tiszafüred, Mezőtúr, Kunhegyes, Jászberény, Karcag ki­jelölt üzleteiben és a szolnoki Állami Áru­házban. ; csemőmérleget kölcsö­■ nözhetnek. \ Megyénkben még • ilyen kölcsönzés nem ■ volt. Budapesten kezde­■ ményezték, ahol nagyon ■ jól bevált. Ennek nyo­• mán rendszeresítik jú­■ lius 1-étől a megyében ■ is, A kölcsönzés dija A Szolnok megye Vas és Műszáki Nagy kereskedelmi Vállalat t megyei tanács kereske delmi osztályával kar öltve a megyében 7 he lyen csecsemömérleg kölcsönző boltokat je lölt ki, ahonnét a kis gyermekes anyák cse

Next

/
Thumbnails
Contents