Szolnok Megyei Néplap, 1955. június (7. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-29 / 151. szám

A MEGYEI PA.RTBI2DTTS AG .ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA VII. évfolyam, 151. azém Ara 50 fillér MAI SZAMUNK TAETALMABÖL! Kommunista felelősségérzet tel az új Kenyérért (2. o.) Nehru távirata N, A. Bulganyinhoz (2. o.) A Jászberényi Fémnyomó és Lcmezárugyár a termelékenység növelése útján (3. o.) Béke —1 híradó (3. o.) Megérdemelten győzött megyénk Ifjúsági válogatottja (4, oj 1955. június 29., szerda Ahol csak leheti kombájn arasson Ä munkásosztály nagyszerű segítsége révéin évrol-évre több, korszerűbb gép ssgítí megyénk mezőgazdaságét. Elsősorban a termelőszövetkezeti tagokat, hiszen a gépek gazdaságos kihaszná­lására csak a nagyüzemi gazdaságokban van lehetőség. Ezidő szerint 234 kombájn van Szolnok megyében s ebből 128 a gépállomásokon. A kombájnok alkalmazása jelentős mértékben meggyorsítja a gabo­nabetakarítást. Hiszen a gép naponta 12—16 holdat könnyűszerrel learat. Fekete József, a Felsójászságj Állami Gazdaság kamfoájnveze- tője az elmúlt évben 30 holdat is learatott egy nap alatt. A ter­melőszövetkezeteknek holdanként 52 forintba s a kombájn által el­csépelt termény 4,2 százalékába kerül a kombájnaratás. Az I„ II. típusú termelőszövetkezeti csoportok a 4,2 százalékon fölül holdan­ként 56 forintot fizetnek a kombájnaratásért, vagyis egyösszegben számolva, mintegy 120—126 Ft-t. De rendkívül nagy előnye abban van a kombájnok alkalmazásának, hogy az aratást, cséplést egy munka­menetben végzi el s ezzel mintegy 9 százalékkal csökkenti a szem- veszteséget. Jelentős munkaerőt szabadít fel, mivel a napi 20 holdas aratási teljesítmény mellett a kombájn munkaerőszükséglete 29—30 fő, szemben a kézi aratás 114 személyt igénylő szükségletéivel. N agy hiba, hogy számos termelőszövetkezetben még mindig nem látják tisztén a komfoájnaratás előnyeit. Erőltetik a kézi aratást és ezzel egyidőben elhanyagolnak más, a gabonabetaka­rítás idején elvégzendő fontos munkát, mint példáiul a gazoló kapá­lás, a iucemabetakaritás, silózás, a szőlőkben a peronoszpora elleni permetezés, vagy a házi építkezések. Az elmúlt évről éppen elég példa van arra, hogy a nagyobb gabonaterülettel rendelkező tsz-ekben, mint a mezőhéki Táncsics TSZ, még augusztus végére sem végeztek a betakarítással. Az idén ezen változtatott a szövetkezet új vezetősége s a korábbá tervektől eltérően, hat kombájn fog aratni a Táncsics TSZ-ben. A z aratás gépesítését ellenző vezetők általában arra hívtakoz- ^ nak, hogy a kombájn nem választja külön a töreket, a pely­vát a szalmától. Szerintük a kombájnnal aratott gabonának nincsen utóérése és ezért alacsonyabb a sikértartalma. Ezzel szemben a kom­bájnnal aratott kenyérgabona utóérése még a talpon, a levágása előtt végbemegy, mivel a teljes érés elején történik a betakarítása. A törek, pelyva, mint takarmányalap pedig, amiikor az állattenyésztés hozamá­nak emeléséről van szó, mind kevesebb mértékben jöhet számításba. Igen furcsa okoskodás körömszakadtáig harcolni a tőreikért, pelyváért, ugyanakkor üresen hagyni a silógödröket, elmulasztani a kukorica, ta­karmányrépa gazoló kapálását, a kukorica, napraforgó pótbeporzását. A kombájnszalma a benne lévő törekkel, apróbb volta miatt sokkal jobb alomanyag, mint a cséplőgéptől nyert szalma. Mégis ahol meg akarják a pelyvát, illetve a lőréket menteni, a kombájn szalmagyüjtő bocsijának belső részére megfelelő magasságra szereljenek fel egy rá­csot. Ez külön választja a töreket, pelyvát á szalmától. \J annak aztán olyan tsz vezetők, is, akik ugyan szavakban elis­merik a kombájnaratás szükségességét, mindent megígérnek, cssJk később teszik lehetetlenné a kombájn működését. A kunszent­mártoni Zalka Máté TSZ vezetősége négy kombájnt kért a gépállomás­tól, A szerződést is megkötötték. Belefoglalták, hogy a korobájinszérű elkészítése a termelőszövetkezet feladata. Ez nem történt meg mind a mai napig, sőt a múlt héten szombaton a kombájnaratáera kijelölt őszi árpa táblába aratógépeket küldtek, amelyek nagyabb területet' le is arattak. Az öcsödi Szabadság TSZ vezetősége is tessék-lássék meg­kötötte a Mesterszállás-i Gépállomással a kcmbájnaratási szerződést. A kézi kaszások azonban máris készülődnek, hogy a gép elöl még viaszérésben learassák a búzát. Ugyanakkor a kukorica gazoló kapá­lásával nagy veszteség éri a szövetkezet tagjait. Többe kerül a kom­bájn munkadíjánál. KA int minden gépi munkának, a kcmbájnaratásnak is bizo- v,nyo5 feltételei vannak. Ez pedig elsősorban a megfelelő te­rület kijelölése, amely nagyságát tekintve nem kevesebb, mint egy kombájn egynapi teljesítménye. A másik feltétel, hogy ezen a gabo­natáblán az aratást csak akkor kezdjük el, amikor a búza a teljes érés kezdeti, az árpa pedig teljes érési szakaszba lépett. Szükséges továb­bá, hogy lehetőleg az aratandó területtől nem messze, megfelelő nagy­ságú kombájnszérüt készítsünk elő nyitott helyen, amelyen a gabona tisztítása, szárítása elvégezhető. A Minisztertanács határozata értelmé­ben egy kombájnra számítva 250 négyzetméter területű legyen a kom­bájnszérű. Ezt fel kell szerelni gabcnarostával, szelektorral vagy csép­lőére alkalmatlan, de tisztításra jó cséplőszelkrénnyel, hogy a kombájn- gabona tisztítása azonnal megkezdhető legyen. A kombájnszérűk kijelölése ugyan általában megtörtént, de csak néhány gépállomás körzetében készült el. A gépállomások veze­tői nem igen törekedtek arra, hogy a termelőszövetkezet vezetősége a szerződésből reájuk eső részt teljesítse. így a 128 kombájnhoz mind­össze 54 szérűt készítettek el ezideig. Ebből is 13 a kunhegyes! járás­ban van. A Mezőgazdasági Igazgatóság sem szorgalmazta a kombájn­szérűk elkészítését, bár a június 15-ig megtartott gépszemlék alkal­mával több gépállomásnak a felkészülését a szérűk hiánya miatt nem fogadta el a bizottság. A Mezőgazdasági Igazgatóság nem sokat tett annak érdekében, hogy a bizottságok által meghatározott időre ele­gendő és megfelelő kombájnszérű készen álljon a termelőszövetkeze­tekben. A járási, városi, községi pártbizottságok, tsz pártszervezetek elsőrendű feladata most az aratás, cséplési munkák jó meg­szervezése és megindítása. A párttagok és pártonkívüli aktivisták folytassanak széleskörű agitációt a gyors és minél kisebb veszteség­gel történő gabonabetakarítás érdekében az aratás, cséplés komplex gépesítéséért. Az aratással egyidőben a tarlőhántást is megkezdjük Á Jászszentandrási Gépállomás­sal 304 hold gépi aratásra kötöt­tünk szerződést. Itt még nincsen kombájn, így a két aratógéppel a legjobb traktoristákaf küldi hoz­zánk a gépállomás vezetősége. — A gépek a napokban meg is ér­keztek a brigád-tanyára, közel a 40 holdas őszi árpa táblához. Ugyanis ez érik meg leghamarabb. Már erősen szőkül, pár napon be­lül megkezdjük az aratását. A betakarítás azonban nem tel­jes a tarlóhántás nélkül Gondos­kodtunk arról, hogy az aratással egyidőben a íartófeántág is halad-; jón. Mozgósítottuk a családtagokat is, akik a kévehordásbam segítenek, így az aratás megkezdése után pár órával a tarlóhántás is megindul. Ezzel előmozdítjuk a jövőévi ter­méshozam növekedést, szövetkeze­tünk további erősödését, Most a kukorica harmadik kapá­lásával igyekszünk, hogy aratás kezdetére ismét gyom tál an ok le­gyenek kapásnövényeink. Erre az időszakra esik a második kaszálású lucerna betakarítása, melyet leg­nagyobbrészt gépesítettünk. Adám Gábor, Jfesapátá, -Velemd SndTé TSZ, MI ÚJSÁG A GABONAFÖLDEKEN? Kovács János cibakház! traktoros 35 Sióid árpát vásott le A Cibakházi Gépállomás dolgozói is felkészültek a gabona be­takarítására. Hat község termelőszövetkezeteit és egyénileg dolgozó parasztjait segítik a gépeikkel a gyors gabonabetakarításban. Kovács János cibakházi traktoros a tiszaföldvári Lenin Ter­melőszövetkezetben arat pár nap óta. Már 35 hold őszi árpát levá­gott. Tóth József a tiszakürtá Kákosi TSZ-ben dolgozik. Eddigi telje­sítménye 15 hold gépi aratás. A cibakházi Vörös Csillag TSZ-ben pedig Jcambájnaratásra érett az őszi árpa. E héten csütörtökön a kombájn is megindul a szövetkezet gabonatábláim. Á Tiszafüred—kécsi Állami Gazdaságban hal aratógép vágja az őszi árpái A TdssJafüred-kócsi Állami Gaz­daság dolgozói már hetekkel ezelőtt nagy lelkesedéssel készültek az aratás munkájára, hiszen a beta hárítás idején derül ki, jól, vagy rosszul doligoz'tak-e, a terméshozam bizonyítja, hogyan alkalmazták az agrotechnika módszereit. A termés szépnek ígérkezik. A gazdaságnak 480 hóid olyan őszi árpája van, amely holdamként 12 mázsás ter­mést ad, az egyénileg dolgozó pa­rasztok várható, jelentősen kisebb őszi- árpa termésével szemben. -— Gazdaságunknak 2000 hald kalá­szosa van, s a búza is szépen fej­lett, holdanként 10 mázsás átlag­termést ígér. Mindez azt mutatja, hogy a gaz­daság doígozói lelkiismeretesen dol­goztak. A pártszervezet helytál­lásra nevelte a dolgozókat, ötvenen vettek részt közülük azon a tanfo­lyamon, amely a III. pártkcaigresz- szus anyagát ismertette. A párt- szervezet a június 7—8-í határozat után előkészítette a dolgozókat a gabona betakarítására. A taggyűlé­sen a párttagok vállalták, hagy a 480 hdd őszi árpát öt, a búzát hét, 300 hold zabot pedig négy nap alatt aratják le. Trtrát a 2000 hold kalászost összesen 16 nap alatt ta­karítják be. Az aratási munkát jőelőre meg­terveztük. Az aratógépeknek, a kombájnoknak kijelöltük a terüle­tet. Mindegyik gép vezetői tudják feladatukat. A kombájnok után a fogatok azonnal behordják a szal­máit, kazalba rakják, hogy nyomban megkezdhessék a tarlóhántást. Június 27-én aztán megindultak az aratógépek. Hat aratógép kezdte meg a munkát és másnap délig, a kipróbálási idő alatt 4S hold őszi ár­pát arattak le. A gépek jók, semmi hiba velük, folyamatos munkát vé­gezhetnek. Dolgozóink — ismerve pártunk Központi Vezetőségének határoza­tát, — úgy akarják végezni mun­kájukat, hogy az aratás minél ke­vesebb szemvesz tőséggel járjon s így több legyen a kenyér. Fazekas Sándor párttátkár, Tiszafüred-Kócs, Á, G. 250 hold gabonái arat le kombájnnal FEKETE JÖZSEF A Felsőjászsági Állami Gazda­ságban a jövő hét elején kezdik meg kombájnnal a kenyérgabona aratását. A gazdaság vezetősége gondoskodott arról, hogy zavarta­lan legyen a gépek munkája. Kije­lölték a területet, elkészítették a kombájnszérűt. Az üzemanyag biz­tosítva, a pótalkatrész is kéznél van. Fekete József, a gazdaság fő- gépésze, képzett kombájn vezető. A múlt évben is aratott, az idén is vállalást tett, hogy a rábízott gép­pel 250 hold gabonát arat le, s a kombájnnal levágott gabona szem­vesztesége nem éri el a három szá­zalékot. Ötödszörre kapálják a cukorrépát A mezőtúri Béke Termelőszövet­kezetiben az aratási munkák kez­detén sem szünetel a növényápo­lás. Az idén a gabonabetakarítás döntő részét a gépek végzik el. Többek között négy kombájn arat a tsz-ben, A gépek segítsége tette lehetővé, hogy a növényápolással is előre­haladjanak a szövetkezeti tagok. A Patkós brigádban négyszer géppel és háromszor kézzel kapálták meg az 52 hold kukoricát, A Micsurin brigádban pedig a gyakori kepaias eredményeként már egészen bebo­rította a cukorrépa levele a földet. A gépek most már akadálytalanul nem tudnak dolgozni, s a további növényápolási munkát az asszo­nyok, a családtagok végzik el a cukorrépa földön. Képünkön ónodi Istvánná mun­kacsapatvezető, Szabics Imrémé, Máté Lajosné, Veress Andrásné tsz tagok ötödszörre kapálják a 20 hold cukorrépát. Selejt nélkül dolgoznak a Járműjavító lég fék esel Dübörög a föld, az állo­másra berobog a vonat. A mozdonyvezető fékez s szikrázva engednek a ke­rekek a szorításnak.. Az utazók természetesnek találják, hogy mindez így történik s a mozdony ha­talmas terhével pontosan megáll az állomásépület előtti Talán senkinek sem jut eszébe, hogy mindez azért lehetséges, mert az ezzel foglalkozó dolgozók szá­zai végzik el pontosan, becsülettel munkájukat. A vasút az ország lüktető vérkeringése s az egyik fontos része a Járműjaví­tó, amely gondoskodik a kocsik, mozdonyok üzem­képességéről, a biztonsá­gos közlekedésről. A LéwA András által vezetett légfékjavító cso­port 45 emberből áll. Lé­vai elvtárs maga azok kö­zé a művezetők közé tar­tozik, aki selejtmunkáért nem kapott büntetőv-tál- ványt. Hogyan lehetséges ez? Foglalkozik részlegé­vel, állandóan a munka- területen van, s a hozzá beosztott dolgozókat nem­csak gyakorlati, hanem állandó elméleti oktatás­ban is részesíti. Így az el­végzett munka jó, nem­igen találnak rajta kifogá­solni valót. Vasutunk korszerűsíté­sének egyik fontos mozza­nata a vonatok s döntően a tehervonatok légfékre való átszerelése. A kézifé­kezés már idejét múlta s •megnehezíti az utazósze- melyzet munkáját, 4 kor­szerűsített vonatokon egy ember fékez: a mozdony- vezető. Amellett, hogy biztonságosabb így a köz­lekedés, ez tette lehető­vé, hogy ma már 2000 ton­nás vonatokról beszélhe­tünk. Légfékberendezéssel hatalmas terhelésű vona­tot is ott állítja meg a mozdonyvezető, ahol és amikor akarja. Mindezt a légfékszere- lők lelkiismeretes mun­kája teszi lehetővé. A kész munkát szigorú szemek ellenőrzik. Mielőtt a kija­vított jármű elhagyná az üzemet, az összekapcsolt kocsisor fékberendezését sűrített levegő nyomással ellenőrzik: nem szökik-e a levegő valami parányi ré­sen. Ha így volna, a fesz­mérő azonnal megmu­tatja, .. Lévai művezető és a dolgozók nagyon jól tud­ják, mit jelent ez: selejt- utalványt s kárt népgaz­daságunknak, mert a hi­bás kocsi később kerül ki a forgalomba, pedig nagy szükség van rá. A Westingesek selejt- mentesen végzik munká­jukat s jó hírnevüket to­vábbra is meg akarják őrizni. Mikor utazunk és a fékek súrlódását hall­juk, gondoljunk ezekre az emberekre, akik fagyos télben, tűző nyári napsü­tésben szabadban végzik munkájukat. Tőlük nagy­mértékben függ az utazás biztonsága, CSEH ZOLTÁN üzemi tudósító Aratnak a jászberényi traktorosok cember 21, a jászfelső- szentgyörgyi Vörös Sa­rak, a jászberényi Már­cius 15 és a jászjákó- halmi Béke Termelő- szövetkezetben szintén megérett az őszi árpa. Az aratógépek ma, vagy holnap megkezdik az aratást ezekben a termelőszövetkezetek­ben is. ményt ért el a gépi ara­tásban Sebők István ■ és Kuczera János trak­toros is. öt kombájn és tizen­négy aratógép van a , Jászberényi Gépállo­máson, Ezeknek több­sége már kint van a munka helyszínén. Er­re szükség is van, mert a •pusztamonostori De­A Jászberényi Gép­állomás körzetéhez tar­tozó termelőszövetke­zetek földjén éréshez közeledik a gabona. A jászfény szarui Lenin TSZ-ben szombaton már megkezdték a sár­gaérésben lévő árpa aratását. Toldi Miklós egymaga 8 hold gabo­nát aratott le. Jó ered-

Next

/
Thumbnails
Contents