Szolnok Megyei Néplap, 1955. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-01 / 102. szám
* Éljen és erősödjék a megbonthatatlan munhás-parasst szövetségi Az ünneplő Tisza Cipőgyárban TEGNAP délután már ünnepi díszben tündökölt a martfűi Tisza Cipőgyár. A dolgozók nemcsak a műhelyeket díszítették ki, hanem az üzem egész környékét. A főbejárat fölött május elsejét éltető dekoráció díszelgett. Az udvaron — bizonyára a fiatalok munkájának eredményeként — ezernyi színben több májusfa pompázott; Délután egy óra tájban, a felszabadulási serleg átadási ünnepségére, a dolgozók zsúfolásig megtöltötték a szépen feldíszített kultúrtermet. Nagyrészük így is kintrekedt, s a kitárt ablakokon kiszűrődő hangok után tájékozódva, próbálta figyelemmel kísérni az eseményeket; Az üzemi orvos tréfásan jegyezte meg az udvaron: „Készen állok, hogy segítséget nyújtsak annak, aki a nagy tumultus miatt rosszul lesz”; AZ (ÍN NÉPSÉGÉN megjelent Földi László elv- társ, könnyűipari miniszterhelyettes, Németh János elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége könnyűipari alosztályának vezetője, Várnai Ferenc és Ceczei György elvtárs, a Központi Vezetőség munkatársai, Kiss László elvtárs, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Tóth László elvtárs, járási pártbizottság titkára, Csákó Mihály elvtárs, Bőripari Szakszervezet elnöke és Vajda György, Bőr- és Cipőipari Igazgatóság főmérnöke; FÖLDI LÁSZLÓ elvtárs, könnyűipari miniszter- helyettes ünnepi beszédében üdvözölte a Tisza Cipőgyár dolgozóit, majd Kiss László elvtárs, a megyei pártbizottság képviselője kívánt további eredményes munkát nekik. Csákó Mihály elvtárs is további jó munkára buzdította őket. Az üzem dolgozói nevében Ács elvtárs, a gyár igazgatója megígérte, hogy exporttervüket december 1-re teljesítik és terven felül 150.000 pár cipőt készítenek exportra. Az ünnepség végén 68.000 forintot és mintegy 4000 forint értékű ajándékot osztottak szét; Sok dolgozót „a könnyűipar kiváló dolgozója" és „a szakma kiváló dolgozója” jelvénnyel tüntettek ki, Százéves történetének első nagy győzelmét ünnepli a Mezőgépgyár Ahányan dolgoztak délelőtt a gyárban — annyian szorgoskodnak most itt a kultúrterem öreg falai között. Eljöttek valamennyien a gépgyár vasasai, hogy tanúi legyenek a gyár százéves története első nagy győzelmi ünnepének, a hármas kitüntetésnek. Ünneplőbe öltözött emberek ülnek a széksoron, állnak szorosan egymásmellek a terem végében. Csak arcukról lehet megismerni a műhelyben mindig olajos ovenálos embereket: a híres esztergályost Szikszai Lajost, a fiatal Papp János lakatost, a zömök alakú Mező Ferenc maróst, Csikós elvtársat, meg a többieket, akik kezük munkájával vívták a győzelmet, melynek csak szimbóluma a Megyei Pártbizottság jutalomserlege, a Minisztérium és a Vasas Szakszervezet vörös zászlaja, az élüzem kitüntetés. Most mind a három itt marad a gyárban. A serleg örökre, a másik kettő a munkások szerint a következő negyedévben is. Ezt mondja Stadtinger elvtárs, az üzem igazgatója, ezt ígéri meg Szikszai esztergályos, a munkások, Takács elvtárs, a műszakiak nevében. | Hosszantartó tapssal, felállva fogadja az egész terem a Szabadságszobor kicsinyített másával ékesített csillogó fémserleget, olyan meleg szeretettel, mintha nemcsak Rékasi elvtárs, az üzem párttitkára tartané keményen a kezében, hanem valamennyien tenyerükbe éreznék a fém hűvös simaságát. —• Forró szeretettel adom át a Megyei Párt- bizottság serlegét, a győzelem serlegét a győzteseknek — nyújtja át Dávid Ferenc elvtárs, a Megyei Pártbizottság első titkára. Benkő elvtárs a Kohó- és Gépipari Minisztérium megbízásából a vörös zászlót adja át, az élüzem elnyeréséről szóló oklevelet s Csergő miniszter elvtárs üdvözletét a gépgyár dolgozóinak. Vörös selyem suhog az elnöki asztal felett s egy percig nem látni mást, csak a zászlót. Az igazgató elvtárs magát is eltakarva vele, mutatja meg a terem hallgatóságának egész nagyságában. Benkő elvtárs záiszlóátadó beszédében kemény szavakat is mondott, mert a gyár mintha csak meg akart volna állni az első negyedév babéréinál, az első dekádban lemaradt terve teljesítésével, 20-áig is mindössze csak 40 százalékban váltotta valóra feladatát. i Stadinger elvtársnak még a zászlórúddal a kezében ez az első szava: Ma délben véget ért gyárunkban április. Büszkén jelenthetem, hogy lemaradásunkat pótoltuk s havi tervünket 12.8 százalékkal túlszárnyaltuk. Ezen belül 114 százalékra tettünk eleget exporttervünknek. Lassan csitul a lelkesedés hangja. Az ünnepség azonban nem múlhat el, nem is lenne egész, ha a gyengébb testvér nem részesülne az örömben. Bíró elvtársat, a Turkevei Vörös Csillag küldöttét hallgatják mindannyian: I — Elmondom majd odahaza *— Ígéri, — milyen jó erős üzem a mi patranálónk. Nekünk te fel kell venni a versenyt, hogy legalább annyit adhassunk a munkásságnak, mint ők nekünk. Itt rendeződött a tsz részére vállalt önitató ügye is. Eddig ugyanis ígéret maradt. Élüzemhez azonban nem méltó, hogy csak ígérgessen s még be sem fejezte mondókéj át Biró elvtáirs, egy-egy felkiáltás hangzott a sorokból: — Meglesz az önitató! Az estet a gyár vendékeiként együtt töltötték a dolgozók. Tánccal, dallal, vidámsággal várták a május első ünnepét. A dolgozó parasztokkal együtt ünnepelünk iyf egyénk ipari munkássága mindig készségesen nyújtotta segítő kezét a dolgozó parasztság jelé. A téli gépjavítások során sok gépállomáson és termelőszövetkezetben ismerték meg az Aprítógépgyár, a Járműjavító, a Törökszentmiklósi Gépgyár -vasasainak ' munkáját. Nem sajnálták a pénzt, az anyagot sem, ha a gyengébb testvérnek, a termelőszövetkezetnek kellett. Persze a termelőszövetkezetek sem fukarkodtak, s erejükhöz képest mindig szívesen álltak az üzemek rendelkezésére. A Vegyiművekben sokszor jól jött a kengyeli Sallai TSZ-böl érkezett munkáskéz, mikor már maguk nem győzték kirakni a vonatszámra érkező nyersanyagot. Most az élüzemün- nepségek során egyik nagy gyárunk dolgozói az általuk patronált termelőszövetkezet ajándékát látják az ünnepi asztalon, s ha jólesik a finom húsos vacsora, biztosan elmondják, hogy igen derék emberek a turkevei tsz tagjai. \ mostani kétnapos ünnep is a munkás-paraszt szövetség jegyében folyik le. Sokhelyen lelkes munkáscsoportok készülnek látogatásra, hogy viszonozzák a kölcsönt. A Tisza Cipőgyár szombati élüzemünnepségére elmentek a héki Táncsicsból, a tószegi gépállomásról s más környékbeli tsz-ből is, hogy együtt ünnepeljék az üzem nagy kitüntetését a felszabadulási serleget. Ma 15—20 tagú csoportok készülődnek útnak. Szanáné, a gyár egyik dolgozója tizenötöd magával a tiszaföldvári Lenin TSZ-be látogat el. A Vegyiművekből a kengyeli Sallaiba látogatnak el az ünnepen, megnézik, hogy virul a tsz határa. A törökszentmiklósi Gépgyár, Járműjavító élüzemünnepségén is képviseltetik magukat a patronált szövetkezetek, hogy együtt osztozzanak az örömben. A május 1-i ünnepségek elősegítik a rhunkás-paraszt szövetség további elmélyítését. MÁJUSI LEVELEK A párt teremtette meg a munka megbecsülését 1915-ben léptem ét először a Járműjavító küszöbét. 18 éves voltam akkor. Fiatalon, tele munka- fcedwel indultam a pályámon. Szerettem s értettem is a szakmát. De, mint abban az időben legtöbb munkásnak, minden támogatás nélkül kellett megküzdenem az élet számtalan viszontagságával. Elteltek ifjú éveim, karjaimat megedzette a nehéz munka. A szívem azonban mindig fájt, amikor el- nyomotfságunkra, a munkások keservére gondoltam. A felszabaduláskor gyógyultak be ezek a gondütötte sebek. 1945-ben párttag lettem és ez visszaadta fiatalos erőimet. Alváz* lakatos vagyok, s minden erőmmel dolgozom. Igyekszem példát mutatni a fiataloknak. A párt útmutatásától sohasem térek el, mert az teremtett számomra emberi életet, munkámnak megbecsülést. Napról-napra igyekszem bizonyítani, hogy sikert, elismerést csak jól végzett munkával érhetünk eh Országunk építését ezzel segíthetjük igazán, s ezzel adhatunk segítséget azoknak a népeknek, amelyeknek még küzdeni kell a szabadságért. Bode Mátyás Szolnok, Járműjavító, Egy falusi orvos írja 4S esztendőt töltöttem egyfolytában Ti- szaszentimrén. A múlt kulturális elmaradottsága úgy hat ma már előttem, mintha egy sötét mély gödörbe tekintenék. Abban az időben nem sok dolgom akadt. Beteghez végső esetben hívtak. Nálunk is nagy volt a csecsemőhalálozás, a nyárvégi tífuszjárvány; Közben a szolgabíró damoklesz- kardja állandóan a fejem fölött lebegett; A kép csak hézagos. A sűrűjéből markoltam. Mióta szabadok vagyunk, a gyógyító tudomány előrehaladt. A falusi orvos sem jár térdig érő latyakos sárban gyertyalámpással. Községünkben kibővítették a járdahálózatot, a villanyvilágítást. Egészséges vizű kutat kaptunk s telefonösszeköttetést az újszent- györgyi új településsel. Az állami gazdaság központjában bővizű kút, fürdőépület, vízvezetékes téglaházak épültek* Az iskolák' modern felszereléssel és többszörös tanítólétszámmal nevelik gyermekeinket; Végül, nem utolsó sorban a közeli karcagi kórház létesítése és a szakorvosok kiszállásai lehetővé teszik a betegek mielőbbi gyógyítását; így tudunk mi, falusi orvosok te hivatásunknak megfelelően dolgozni. Dr. Balogh Zsigmondi orvos Tiszaszentimre Szeretjük és védjük boldog életünket Hegedűs András elvtárs, a Minisztertanács elnöke országgyűlési beszámolójában elmondta, hogy gépállomásainkon is több gondot kell fordítani a munka minőségére, az önköltség csökkentésére, hiszen ezzel bizonyíthatjuk be a nagyüzemi termelés előnyeit. Váltótársammal, a fiatal Kiss Vincével igyekszünk is ezt megvalósítani. Gépünket a télen úgy javítottuk, hogy most tavasszal ne adódhasson vele hiba. A besenyszögi határban dolgozunk. A rossz időjárás a mi munkánkat is visszavetette, de most már egy percet sem késlekedünk, pótoljuk az elmaradást. A napsütésben úszó határban sokszor széttekintek a gépről, s elgondolom, nem mindé- nütt folyik ilyen békés munka, mint nálunk s ünnepelni sem ünnepelnek mindenütt ilyen boldogan. Mi szeretjük s védjük ezt az életet. Ezt a földeken elért teljesítményekkel, a mai napon pedig felvonulásunkkal bizonyítjuk. JUHÁSZ GYÖRGY traktoros Tószeg, Gépállomás Becsülettel állták adott szavukat Első a munkában, kötelességteljesítésben í Ül _____Id. Zabolai Balázs 10 holdas tdsza- derzsi egyénileg dolgozó paraszt első a munkában, első a köteles- ségteljesítésben. Ezévi sertésbeadását még az elmúlt évben teljesítette. Még április 4-re beadta az egászévi tojásjárandósáigot is. Május elsejére rendezte félévi baromfibeadási kötelezettségét is. Községünk igyekvő gazdáitól mi sem akarunk elmaradni. Szorgalommal pótoljuk az időjárás okozta munkakiesést. Földbe tettük a kukoricavetőmagot s a korábban elvetett napraforgó kapálásához is hozzáláttunk. Nagyon szép az őszi vetésünk és jó termést ígér. Kapásnövényeinknél az idejében végzett gondos ápolással biztosítjuk a terméshozam emelkedését. A bővebb termésből több jut a szabadpiacra, s így nagyobb lesz a bevételünk. Már kikeltettem 95 kiscsibét, 40 kacsát és 14 kislibát. Az a célom, hogy a család szükséglete mellett a beadás teljesítése után szabad piacra is vihessek baromfit. Mint községünk többi dolgozó parasztjai, mi is a munkában elért eredményeinkkel köszöntjük május elsejét. KUGYELA ANDRÁSNÍ dolgozó parasztasszony Tiszaföldvár Zana Péter 11 holdas jászladányi gazdát úgy ismerik a községben, hogy mind a munkában, mind az állam iránti kötelezettség teljesítésében élenjár. Ez valóban így van. Ezévben is már márciusban teljesítette hízottsertés beadását s rendezte a félévi tej-, tojás- és baromfi-beadási kötelezettségét. Április első napjaiban kifizette félévi adóját. Most fia segítségével a kukoricát veti. A soronkövetkező munka a cukorrépa sarabolása lesz, Hiszen ezévben sem akarnak kevesebbet termelni, mint tavaly. 800 négyszögöl cukorrépájukról az ősszel 100 mázsa termést takarítottak be, így a mázsánkénti 6 forinton felül megkapták a 25 forintos prémiumot te. Már minden kerthelyiség nyitva lesz Május elsejére megjött végre a tavasz. Szolnokon az összes vendéglátó kerthelyiségek megnyílnak május elsejére. Az Árnyas-kert, a Halászcsárda, a Tisza Szálló kert- helyisége megifjodva várja a vendégeket. Most már egészen biztos, hogy május 1-én megnyílik a Be- loianntez-úítcm az új kertes Sport- cukrászda is. A kettős ünnep alatt a Vendéglátóipart Vállalat a Beloiannisz-ut- cán, a Kossuth Lajos-téren, a Tán- csics-utcán és a Vidám Farkban büfésátrakat állít fel. Ezenkívül mozgó fagylalt- és hűsítőitalárusok szolgálják ki azokat, akik megszomjaznak. A Vidám-park te megnyitja kapuit május 1-ére. Román nemzetiségi népi együttes szerepel a szolnoki szabadtéri színpadon Szolnokon a városi tanács épülete előtt lévő szabadtéri színpadon az üzemek, a hivatalok kulturcso- portjai szórakoztatják majd elsején és délután a dolgozókat. Külön esemény, hogy a városi tanács népművelési osztályának felkérésére a mélykúti román népi együttes is fellép. Az együttes budapesti szereplése után május elsején érkezik Szolnokra és este 8 órakor szerepel a szabadtéri színpadon. Köszöntjük a dolgozó emberiség legszebb ünnepét Ebben az iskolában jártam az első és második osztályt. Itt határoztam el, hogy tanító leszek s Ide, ebbe a várostól távoleső, de az én szívemnek oly kedves, csendes szanttamási iskolába kértem magam vissza. Gyermekkorom, szüleim emléke te ideköt. Gondolatban már előre berendeztem úgy, hogy a tanyai iskolák között párját kell keresni. Három évvel ezelőtt kezdhettem meg ezt a tervet valóra váltani. Első törekvésem a tanulmányi színvonal emelése, a hiányzásmentes napok valóraváltása volt. Ez aránylag sikerült te, Ezévben 2.1 az egy tanulóra eső biányzási átlagunk. Munkámban sokat segítenek a szülői munkaközösség tagjai: Matuz Józsefné, Jancsó Antalné és többen is. Május elsejére már régen készülünk. Kimeszeltük, rendbetet- tük a tantermeket, virágokat vettünk, zászlóíelvanót készítettünk. Renddel, tisztasággal, jótanulással köszöntjük a dolgozó emberiség legszebb ünnepét, s a számunkra 11. szabad máius elsejét. Tolmár Erzsébet Szenttamás, Általános Iskola. Három május 1 1919 május 1-én mintegy kétszázan utaztunk Mezőtúrról Szolnokra, a „Vörös őrség” tagjai, hogy résztvegyünk az első szabad felvonuláson. Ellenforradalmi személyek meg akarták zavarni ünnepélyünket, de a munkások segítségével megsemmisítettük tervüket. Nagy volt az öröm mindannyiunk szívében, hiszen szabadok voltunk, önként mentünk a tizedik zászlóaljjal Alsólendvára a határt védeni. 1930 május 1-ét megelőző időben városunkban semmi munkaalkalom nem volt. Családunk részére a legszükségesebb dolgokat sem tudtuk biztosítani. Május 1-re kirendeltek a Körös-gátra javítási munkára. Féltek a város urai tőlünk, azt gondolták, hogy ezzel meggátolnak bennünket a szervezkedésben. A munkát nem vettük fel. Magda Árpád munkacsapatvezetőnket s mintegy százötven kubikost berendeltek kihallgatásra. Engem is fekete listára tettek, de nem tudtak bennünket megtörni. Tovább végeztük szervező és fel- világosító munkánkat. 1945 május 1-én az elsők között voltunk a mezőtúri felvonuláson. Életünkben másodszor ünnepelhettünk szabadon. 1949 óta termelőszövetkezeti tag vagyok. Munkám után biztosíthatom a zavartalan megélhetést. Az elmúlt évben 577 munkaegységet teljesítettem s ez évben is elértem már a 200-at. A 11. szabad május 1. méltó megünneplésére vállalásaink maradéktalan teljesítésével készültünk. Elmondta: Kozák Sándor, a kétpói Szabadság TSZ tagja 3Cötélezethéqeink fel{(>iíthéocl ünnepelünk Tizennyolc hold földön gazdálkodom. Családom minden tagja résztvesz a munkában, hogy minél többet tudjunk termelni, s eleget tegyünk a kötelezettségeknek. Most május 1-re készülve az 1955. évi sertésbeadásnak eleget tet+em, a negyedévi tej, tojás és baromfi előírást túlteljesítettem és adómat is kifizettem. Vállaltam, hogy május 1-re elvetek 6 hold kukoricát. 28-án földben volt a mag. Több fogalnélküli szomszédomat kisegítettem igaerővel. 25 hold földet munkáltam meg és vetettem be ebben az évben, hogy ők is időben elvégezhessék a tavaszi munkát. Járási tanácstagnak választottak. Ebben a beosztásban igyekszem elvégezni n reámháruló feladatokat. A község dolgozóival elbeszélgetek s figyelmüket felhívom arra, hogy teljesítsék államunkkal szemben a kötelezettségüket. Ezzel ünnepeljük méltóan a 11. szabad május elsejét. Benedek Vince Tiszapüspöki Kellemesen üdülhet, szórakozhat máms hó elsejétől: KARCAG, BEREKFÜRDŐBEN 19 SZOBÁS SZÁLLODA. KITŰNŐ ÉTELEK, ITALOK ÁLLNAK A DOLGOZÓK RENDELKEZÉSÉRE! Hangulatom zene* — TÁNC ! 4 A