Szolnok Megyei Néplap, 1955. április (7. évfolyam, 77-7101. szám)
1955-04-23 / 95. szám
1935 április 23. SZOLNOKMEGVEI NÉPLAP 3 r Uj erőmű a Tiszamenti Vegyiművekben A gyár saviizeiméhez csatlakozó magas kockaalaké épületben már működik, villamosenergiát termel a Tiszamenti Vegyiműveik új erőműve, mely a maga nemében egyetlen az országban, sőt Közép- európában is. Az erőtelep különlegessége ugyanis az, hogy az itt termelt energia nem jelent különös költséget a gyárnak, szén vagy más fűtőanyag helyett másodterméket, a piritkemence hulladék- melegét hasznosítja. Etekin tétben ez az első kísérletezés az országban, ha jól beválik, elérd a kívánt hatásfokot — a tervek szerint sor kerül hasonló módszerek szerint a kohógázok, a különféle vegyiüzemekben termelt gázok felesleges hőjének hasznosítására A szolnoki üzemben a kénsav- gyártás alapanyagának, a piriitnek égetésekor rendkívül magas hőfokon lépnek ki a gázok, melyek a gyártás további folyamatába kerülnek. A magas hőfokra azonban semmi szükség nincs, sőt károkat is jelent, mért az elektromos por- talanító vasrészei, melyek a forrd gázck útjában állnak, így hamarosan tönkremennek. Az elgondolás lényege az, hogy a forró kiáramló gázok útjába helyezik el az erre a célra alkalmas francia gyártmányú La Mont kazán csővezetékeit, s ez előállítja a turbina üzeméhez szükséges túlhevített gőzt. Az újfajta erőmű felépítése, üzembeállítása, — tekintve, hogy ezen a téren még kellő tapasztalatokkal sem rendelkeztek, — igen nehéz feladatok elé állította a mérnököket, technikusokat. Kezdetben nem tudták elérni a kívánt hőfokot. Ezért házilag kellett átalakítani a kazánt: többek között a túlhevítő csővezetékek átalakításával, a tápvízelőSZABÓ JÓZSEF üzemvezető mírnök és MÁK LAJOS fögépész munkaközien. melegítés terén tett változtatásokkal sikerült ezt a hibát kiküszöbölni. A szerelést végző vállalatok dolgozóin kívül nagy érdeme van a Vegyiművek mérnökeinek, gépészeinek is abban, hegy sikerült 'leküzdeni a nehézségeket s több, mint egy éves kemény munka után április 13-án megkezdődhetett a próbaüzem. Tóth elvtárs, a vállalat elektromérnöke, Szabó József elvtárs, az erőmű üzemvezető mérnöke, Mák Lajos elvtárs, az erőmű főgépésae éjt nappallá téve dolgozott. Ragyogó tisztaság, rend fogadja a belépőt. Egyhangú zúgással működnek a gépek. A gőzturbina for- dulatszámimérője az 5300 körül Ingadozik — ebiből azonban csali 1500 fordulatot ad át az áramfejlesztő generátornak. A kapcsolótábla egész falat elfoglaló műszerei, mérőórái precíz pontossággal mutatják az energiatermelés és elosztás minden mozzanatát, Tóth elvtárs, a vállalat energetikusa elmondja, hogy jelenleg 200—220 kilowatt elektromos energiát termel az erőmű s ezzel már egyes üzemrészeknek, mint a ko- vandörlőnek az energiaszükségletét tudják fedezni. Az üzem összes energiaszükséglete körülbelül 600 Kw. Május végére ennél is több energiát fognak előállítani s mintegy 120 kilovattot „vissza- termelnek’' az országos hálózatba. Ez azt jelenti, hogy az üzem nem használja az országos erőművek termelését, sőt át is ad nekik. Az új erőmű felépítéséért, üzembehelyezéséért méltán érdemelnek dicséretet a Vegyiművek dolgozói. Előre, fémgyüjtők ! A hulladékgyűjtésben Szolnokon ismét a Beloianndsz-útá iskola úttörői vezetnek. Ligetfalvi Irén 734, Báli Imre 348, Agócs Eszter 145, a Fürge-brigád 118, a Sárkány és Fodor-brigád 107 pontot szerzett eddig. Bors Izajos tanár szívesen segíti a pajtások munkáját. Az újvárosi iskola, amely az elmúlt éviben komoly vetélytársa volt a Beloiannisz-útinak, ismét előre tört. Török Rózsa kiváló fém- gyüjtő jelvénnyel kitüntetett pedagógus szinten komoly szervezést indított a pajtások között. A Rá- kóczi-úti iskola részéről is tapasztalható előrehaladás. Reméljük, hogy a május 3-án kezdődő fémgyüjtő hónapban ismét komoly versengés lesz az iskolák között és újabb szép eredményekről számolhatunk be. ördög Béla, MÉH. V. Szolnok. Sztálinvárosi vendégszereplésre készül a Szigligeti Színház Az Állami Szigligeti Színház művészei már évek óta minden esztendőben ellátogatnak Sztalinvá- rosba, hogy előadásukkal szórakoztassák első szocialista városunk dolgozóit. A színház ezévi vendég- iátékára április 28-án, csütörtökön kerül sor. A művészek lelkesen készülnek az előadásra.A vendégszereplés miatt az április 28-ára hirdetett „A makrancos hölgy” című Shakespeare-vígjáték szolnoki előadása elmarad. A Második Békekölcsön sorsolása miatt „A makrancos hölgy” április 26-i előadását nem tartják meg, 27- én és 29-én pedig — ugyancsak a kötvénysorsolásra való tekintettel — este 8 órakor kezdődik az előadás. Egyévi börtön társadalmi tulajdon megkárosításáért Somogyi Antal szolnoki lakos, a cukorgyári félgazdaság alkalmazottja műnk ás -1 otoorz ásva kapott megbízatást a gazdaságtól. Erre a célra fel is vett 1400 forintot. — Ezt ' áz összeget elsikkasztotta, majd önkényesen kilépett s magával vitte a használatra kapott öltönyt és csizmát. A szolnoki járás- bíróság ezért társadalmi tulajdon megkárosítása miatt egyévi börtönre ítélte, választói jogaitól egy évre eltiltotta s kötelezte, hogy az okozott kárt térítse meg a gazdaságnak Hetven új tagja van a jászladányi termelőszövetkezeteknek A jászladányi termelőszövetkezetek sokat fejlődtek ebben az esztendőben. Megerősödött gazdaságuk, megjavult a munkájuk és megnőtt az érdeklődés az egyénileg dolgozó parasztok körében a nagyüzemi gazdálkodás iránt. Az Űttörő TSZ-be harmincegy, a Táncsics TSZ-be húsz, a Béke TSZ-be tizen egy és a legkisebb Rákóczi TSZ-be is nyolc kívülálló dolgozó paraszt lépett be. A községben ezenkívül három előkészítő bizottság működik, melynek tagjai őszre megalakítják a termelőszövetkezeteket. SMIRI ESZTER. Antal Sándorné jászladányi ku- lálkasszony hónapokon keresztül borral üzérkedett. Gyöngyösön, Jászberényben és Tápiószolőp termelőktől felvásárolta a bort s azt literenként 3—4 forintos nem megengedett haszonnal hozta forgalomba a lakásán. Ezért a jászapáti járásbíróság egyévi börtönbüntetésre ítélte. * Bállá János és Benkő Sándor kunszentmártoni lakosok birkát vágtak engedély nélkül, Mátyás Istvánná ugyancsak kunszentmártoni lakos segítségével. A járásbíróság ezért Balia Jánost kéthónapi, Benkő Sándort egyhónapi börtönre, Mátyus Sán- dornét pedig 800 forint pénzbüntetésre ítélte. * Trunkó Antataé fegyvernek«, Kiss Imréiné és Kocsis Erzsébet budapesti lakosok a fegyveawski piacon négy-öt esettben 8—10 par baromfit vásároltak fel, azt Budapestre szállították s ett a megengedettnél magasabb áron értékesítették. A törökszentmiklósi járásbíróság üzérkedés bűntette miatt hattól nyolc hónapig terjedő börtönre, valamint 400—1000 Ft pénzbüntetésre ítélte őket. Köszöntjük néphadseregünk tartalékos tisztjeit Ma rendeaik meg Szolnokon a tartalékos tisztek első talál* kozóját. Ebből az alkalomból megyénk dolgozói forró szeretettel köszöntik néphadseregünk tartalékos tisztjeit s azt kívánják, hogy a találkozó új erőt és lendületet adjon a rájuk váró nemes és szép feladatok megoldásához. Dolgozó népünk mind szilárdabb egységbe tömörülve követi pártunkat, helyesli pártunk politikáját, amely célul tűzte a szocialista iparosítás, ezen belül a nehézipar fej'esztésének továbbfolytatását, mint a mezőgazdaság fejlesztésének, a népjólét emelésének és a honvédelem biztosításának szilárd alapját. Bizalommal tekintünk a jövő elé. Tudatában vagyunk saját erőnknek. Oldalunkon érezzük a béke, a haladás Szovjetunió vezette 900 milliós legyőzhetetlen táborát. Magabiztosan és szilárdan haladunk tovább pártunk vezetésével a felemelkedés, a jólét, a szocializmus építésének útján s el vagyunk szánva arra, hogy minden erőnkkel megvédjük a béke frontjának reánkbizott szakaszát. 4 béke védelme érdekében erősítjük népi demokráciánk édes gyermekét, békénk és függetlenségünk szilárd őrét, néphadseregünket és — pártunk útmutatásának megfelelően — arra törekszünk, hogy megjavítsuk a honvédelmi tömegmunkát is a dolgozók körében. A honvédelmi tömegmunka megjavítása érdekében egyesült a Magyar Szabadságharcos Szövetség és a Magyar Repülő Szövetség — Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség néven. Ennek keretében komoly feladatok várnak néphadseregünk tartalékos tisztjeire. Mindenekelőtt legfontosabb feladatuk a fiatalokat a szövetség keretén belül előkészíteni arra, hogy a néphadseregben jobban meg tudják állni helyüket. A szovjet DOSZAV-ban működő tartalékos tisztek példája nyomán kapcsolódjanak bele tartalékos tisztjeink a Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség munkájába. Ezen a téren még csak a kezdeti lépéseknél tartunk s különösen falun vár sok munka a tartalékos tisztekre, hogy a néphadseregbe bevonuló fiatalokat a proletárnemzetköziség szellemében forró hazaszeretetre neveljék, s tudásukat gyarapítsák. Nem egy példa igazolja, hogy ahol tartalékos tisztjeink szívvel, lélekkel bekapcsolódnak ebbe a munkába, komoly eredmények születnek. Lóczi József tartalékos hadnagy, kőtelki földművesszövetkezeti ügyvezető, Simon János tartalékos hadnagy szajoli pedagógus és Fülöp Ferenc tartalékos tizedes, tószegi gépállomásigazgató komolyan résztvett a bevonuló fiatalok előkészítésének munkájában. A fiatalok nevelése mellett komoly tennivaló vár a tartalékos tisztekre azon a téren is, hogy megérttessék a dolgozókkal: nekik is aktívan be kell kapcsolódnak a honvédelmi munkába. Mélyítsék el tartalékos tisztjeink a dolgozókban a néphadseregünk iránti szeretetet, harcoljanak a pacifista elméletek ellen. Hazánk függetlenségéért — a dolgozó nép iránti hűség érzésétől fűtve, erőt és fáradságot nem kímélve, fejlesszék katonai és politikai tudásukat, neveliék a fiatalokat és a lakosságot s mindezzel növeljék néphadseregünk harckészségét, egész hazánk honvédelmének erejét, Előadást rendeznek a szolnoki úttörőház művészeti szakkörei A szolnoki úttörőház művészeti szakkörei május 2-án előadást rendeznek a Szigligeti Színházban. Már hetek óta nagy lelkesedéssel, szorgalommal készülnek a pajtások a bemutatóra. A tánccsoport a magyar népi táncok mellett megismerteti majd a közönséget a baráti népek táncaival is. A balett-csoport tagjai arra törekednek, hogy tudásuk legjavát adják. A lelkes munkából a Költői An- na-úti általános iskola énekkara sem marad ki. Az énekkar tagjai szorgalmasan járnak a próbákra, 3 azt akarják, hogy a népdalok pon- fos, fegyelmezett tolmácsolása után gyakran felcsendüljön a taps a né- zőtéren. Az együttes műsorának sikerét növeli majd a szolnoki népi zenekar közreműködése s egy ötéves kis cimbalomművész számai is. Az úttörőház művészeti szakkör reinek tagjai az előadás alkalmával gyermeki szivük meleg szeretetével és tudásuk legjavával akarják viszonozni a közönség — bizonyára nagy — érdeklődését. A NÉPLAP ELINTÉZTE Fogadja a szerkesztőség köszö- netamet a fáradozásért, melynek eredményeképpen a MÁV Debreceni Igazgatósága munkaruhámat kiutalta. (Rácai Miklós, Török- szentmiklós.) * A KPDSZ területi bizottsága engedélyezte házassági segélyem kifizetését. A szövetkezet is megkapta erről az értesítést és megígérték, hogy május 1-ig kifizetik. Köszönöm a Néplap közbenjárását. (Rózsik György, Szelevény.) DCiuieiúrháui Láttuk, halLőttuk . . . A Magtermelleltt és a Délmagyarországi Rosfki!iészitft Vállalat szolnoki kirendeltsége tartsa meg ígéretét A kuncsorbai Vörös Október Termelőszövetkezetben néhány hónapja új vezetőséget választottak. Sz. Nagy elvtárs személyében tapasztalt elnök került a TSZ élére és Jancsó István elvtárs, a fegyverneki gépállomás kihelyezett agronómusa szívvel-lélekkel segíti a szövetkezeti parasztokat termelési tervük megvalósításában. Öröm végignézni a kuncsorbai határban, mindenfelé szépen zöldülő vetések, a koratavaszi fejtrágyázástól megerősödött búza- és árpa- táblák fogadják a szemlélőt. A termelőszövetkezet tagjai a kenyér- és takarmánygabona mellett nagyobb területen foglalkoznak a jóljövedelmező szerződéses ipari növények termelésével, ötven holdon cukorrépát, száz holdon borsót cs 68 holdon kendert termesztenek. A cukorrépát, kendert már régen elvetették. A borsó pedig kikelt és néhány napon belül a sarabolásálioz fognak a termelőszövetkezet tagjai. A termelési szerződés szerint tehát a TSZ tagjai megtették kötelességüket, de nem a szerződtető vállalatok. A Magtermeltető Vállalat és a Délmagyarországi Rostkikészitő Vállalat ellenőrei megvizsgálták a vetést, s megígérték, hogy a termelőszövetkezet megkapja az összesen 26.800 forintot kitevő előleget. Eddig egyedül a Cukorgyár tett eleget ígéretének, a másik két vállalat nem. Hej, autóbusz, autóbusz ... A községnek fájó kérdése az autobuszközlekedés. Kétszer egy héten — szerdán Szolnokra, szombaton pedig Törökszentmiklósra =* van járatuk a kuncsor« baiknak. Mind a két napon többen maradnak le a kocsiról, mint amennyien felférnek. Múlt ősszel a szolnoki MÁVAUT-kirendeltségtől egy vezető járt kinn a községben. (Azóta sem látták.) ígéretet tett arra, hogy a jövőben nagyobb kocsikat küldenek, ha a község készít az autóbusz számára egy nagyobb fordulási helyet. A kuncsorbaiak lelkes társadalmi munkával azt el is készítették, — de bizony a nagyobb kocsi azóta sem jött. Pedig a MÁVAUT — például a törökszentmiklósi járat esetében — könnyen segíthetne a bajon. Az az autóbusz, amely szombatonként Kuncsorbát érintve jön Mezőtúrról, egész délelőtt Törökszentmiklöron vesztegel. Mi történne akkor, ha ezt az autóbuszt Mezőtúrról előbb indítanák és Törökszentmiklósra való érkezése után külön kiküldenék Kuncsorbára, behozni az utasokat és Mezőtúrra való indulás előtt vissza is szállítaná őket? Nem történne más. mint az, hogy egy panasszal kevesebb lenne Kuncsorbán. Építkezés tervrajz nélkül Államunk kulturcuMjhant, orvosi lakást építtet és iskolát bővít Kuncsorbán. Az iskola bővítése 75 ezer forintba kerül. Ezt az összeget a járási tanács a községnek kiutalta, tehát a helyi tanács fizeti az építő KTSz. számláit. A járási tanács ugyan a pénzt kiutalta, de a tervrajzot és a KTSz-szel kö’ött építési szerződést — többszöri sürgetés ellenére sem adta át Kuncsorbáinak .A helyi tanács tehát fizetett, de nem tudta ellenőrizni, hogy mire adja a pénzt. A 75 ezer forint elfogyott s az iskola most ott áll fedetlenül. A tető cserepezésére már nem futott. Az épület ki van téve az időjárás viszontagságainak. Vajon ki ellenőrizte, hogj a KTSz. betartotta-e a szerződést, és hogy miért nem lett elég a 75 ezer forint? Senki* Közlöm a szerkesztőséggel, hogy a segélyt megkaptam. Köszönöm segítségüket, további jnunkájukhoz sok sikert kívánok. (Szamosvári Lajos, Jászberény.) * A téves utánfizetési összeget visz-1 szakaptuk. Köszönetét mondunk ügyünk elintézéséért. (Berger Márta, Tiszabö, állami iskola.) * Értesítem a szerkesztőséget, hogy közbenjárásukra a gát-kaszálási összeget megkaptam. — Köszönöm közbenjárásukat. (Nagy Imre, Csataszög.) * Az SZTK-nál gyermeknevelési ügyemet elintézték. (Kiss András, Jászberény.) 220 ezer forintot nyertek a Totón Hat tiszaföldvári lakos — ebből kettő: Sági András és Bárány József a Tisza Cipőgyár dolgozói, — 212 forintos kcl'ektív Toto-szcl- vénnyel az elmúlt heti tippelés alapján 220 ezer forintot nyertek. Az összeget a jövő héten a nyertesek számára ünnepélyes keretei; között adlak át Szolnokon. JLeüil a tisztaj/uiiél A mai napon olvastam a tisztasági hónapra való felhívást, amit nagyon helyeslek. Ennek a mozgalomnak azonban csak akkor lesz sikere, ha mindenki kiveszi belőle a részét. Sajnos, azt tapasztalom* hogy ez nem így van. A VI. kerületben a Véső-úton van a Cement- árugyár, amelynek telepénél a járda igen el van hanyagolva. Annyira rossz, hogy az iskolásgyermekek kénytelenek letérni az úttestre, amiből a múltkor majdnem baleset származott. Szerintem a tisztasághoz hozzátartozik a rend is. A Cementgyárnak kötelessége a telep előtti járdát rendbehozni. Ezzel védené nemcsak a rendet és a tisztaságot, hanem a gyermekek testi épségét is* Kovács József Szolnok, Vésö-Uj & Üzérkedők és feketevágók a bíróság előtt