Szolnok Megyei Néplap, 1955. április (7. évfolyam, 77-7101. szám)

1955-04-22 / 94. szám

2 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1955 április 22. Leninre emlékeztek a szolnoki dolgozók Szerte a világon ünneplik az em­berek a nagy Lenint, aki halhatat­lan művével, tetteivel írta be nevét a történelem legragyogóbb lapjaira. Mindig sok szó esik róla, különösen azok között, akik műveit tanulmá­nyozzák, de ezekben a napokban, ha valaki az embereket hallja, azt hihetné: mindenki személyesen is­merte ő . Történetek keltek szárnyra róla, mindegyiknek ő a hőse, s mindegyikben egy-egy embernek valami régi-régi vágyát valósította meg. Akit az emberek nagyon sze­retnek, azt hálájuk költötte legen­dákkal veszik körül. S ha tényeik- ben nem is felelnek meg ezek a valóságnak, százszorta értékesebbek mindennél, mert szülőanyjuk a sze­retet, s céljuk: őrizni az emberiség szívében annak emlékét, aki oly sokat tett az emberiségért. Erről beszéltek mindenütt az le­nini pártnapokon az előadók. Le­ninről, aki börtönben és szabadon, szóval és tollal, fáradhatatlanul harcolt egy olyan társadalomért, amelyben ember az embert nem zsákmányolja ki, amelyben a munka dicsőség s puhább, melegebb az érte járó kenyér. Szolnokon a megyei tanács nagy­termében tartották az ünnepi meg­emlékezést. Előadója Sági Vilmos elvtárs, a begyűjtési miniszter he­lyettese volt. Az elnökségben helyet foglalt: Csáki István, a megyei pártbizottság titkára, B. Kiss Má­tyás, a szolnoki pártbizottság első titkára, Pintér Dezső, a szolnoki tanács elnöke, Kalocsai Béla, a me­gyei tanács osztályvezetője, özv. Lé­vai Jánosné, a Dohánybeváltó dol­gozója, Simon József, a Kiskeres­kedelmi Vállalat vezetője, Bencze Ernő, a DISZ városi bizottságának titkára, Kurucz István, az MSZT titkára és Tóth Józsefné tanítónő. A Szolnok megyei Lenin TSZ-ek csütörtökön este ünnepi taggyűlése­ken emlékeztek meg a nagy tanító mester 85. születésnapjáról. A kunhegyesi Lenin TSZ székhá­zéban tartott ünnepségen a TSZ tagsága beszámolt azokról az ered­ményekről, amelyeket a lenini úton haladva elértek. Arról, hogy Lenin születésnapját 20 hold új rizstele­pük saját erőből történt megépítésé­vel ünneplik, arról, hogy a tagság túlnyomó többsége már elérte a kö­zépparaszti életszínvonalat, arról, hogy 73 új tag ünnepel velük. A műsorban, amely az ünnepi beszédet követte, a kunhegyesi Lenin terme­lőszövetkezet fiataljai, úttörők, szov­B. Kiss Mátyás megnyitó szavai után, Fillár István, a Szigligeti Színház művésze szavalta Maja­kovszkij „Beszélgetés Leninnel” című versét. Ezután Sági Vilmos elvtárs ismertette Lenin munkássá­gának, műveinek legjelentősebb pontjait. Előadása után a központi énekkar szerepelt. Az ünnepség az Interna- cionálé eléneklésével ért véget. jet és magyar költőik Leniniről szóló verseit adták elő. A termelőszövet­kezet tagjainak gyermekedből ala­kult úttörő énekkar Leninről éne­kelt. A kunhegyesi járás másik két Lenin TSZ-ének, a tiszaburai és abádszalóki TSZ-eik csütörtök esti ünnepi pártnapján ugyancsak kima­gasló termelési eredményekről szá­molhattak be. Az abádszalóki Lenin TSZ-ben 50 holdon négyzetesen ve­tették el a kukoricát, a tiszaburai Lenin TSZ-ben május 1-re befeje­zik 180 hold új rizstelep építését. A tiszatenyői, tiszafölidvári, jász- fényszarui Lenin TSZ-ekben csütör­tökön este ugyancsak ünnepi párt- napokat tartottak. Csütörtökön este ünnepélyesen emlékeztek meg a Lenin termelőszövetkezetek nagy névadójuk születésének 85. évfordulójáról FELEJTHETETLEN 17 gy esztendőt töltöttem a Szov- jetunióban. Sok-sok gazdag élményben volt részem, de ezek kö­zött is felejthetetlen nap marad számomra 1953 január 24. A szo­kottnál korábban keltem, hogy úgy ne járjak, mint az előző napon, amikor nem jutottam be — s ve­lem együtt még többszázan — a Lenin-mauzóleumba, nem halad­hattam el Lenin előtt. Ezen a napon sikerült reggel 8 órakor már az 500 méter hosszú né­gyes sor végére beállanom. Alig fél­óra múlva már annyian voltak mö­göttem, hogy nem láttam a sorok végét. Pedig a látogatás csak 9 órakor kezdődött. Az első percek­ben úgy gondoltam, hogy csak én egyedül vagyok külföldi. A körü­löttem folyó beszélgetésből kivet­tem azután, hogy bizony tévedtem. Szinte a világ minden nyelvén be­széltek körülöttem, s hogy gondo­lataik azonosak voltak, azt meg le­hetett állapítani abból, hogy — bármilyen nyelven is szóltak egy­máshoz — újból és újból hallat­szott az ismerős név: Lenin. Közvetlen szomszédom egy idős moszkvai polgártárs volt, aki hal­kan magyarázta velem körülbelül egykorú fiának, hogy ő már hu­szadszor van itt és látja lljicset. Olyannak találja, mint amikor élve látta, s szinte hallja őt beszélni, önkéntelenül végignéztem a hatal­mas tömegen, s arra gondoltam: milyen sokan vagyunk itt, s mi­lyen mérhetetlen a száma azoknak, akik itt szeretnének lenni. 'Tizenkettőt ütött a Kreml to­■*" ronyórája, mikor már csak pár méter választott el a bejárat­nál álló díszőrségtől. Itt már min­denki — anélkül, hogy szó esne róla — leemeli sapkáját, függetle­nül az időjárástól. Amikor az első lefelé haladó lépcsőre tettem a lá­bam, meghatottság vett rajtam erőt. Lépéseim bizonytalanná vál­tak. Aligha hiszem, hogy akad, aki pontosan le tudná írni, hogyan néz ki a mauzóleum belseje. Hiszen itt Lenin elvtársra szegeződik minden szem. A mikor megláttam arcát, keze jellegzetes tartását, a hatal­mas koponyán a kis dudort, ami olyan, mintha külön helyet akart volna biztosítani a rendkívüli ké­pességű agynak, különös érzés kerí­tett hatalmába: meghatottság, alá­zat, tisztelet, nagy-nagy szeretet együtt. Az jutott eszembe: ime őbenne egyesült a zseniális ész, a törhetetlen akarat az emberiség jobb jövőjéért vívott harchoz és a NAP rendíthetetlen hit ennek a harcnak győzelmében. Ez az érzés nem hagyott el ak­kor sem, amikor kijövet elhalad­tunk a munkásmozgalom élharco­sainak — köztük a magyar szárma­zású Landler Jenő elvtársnak — a Kreml falába helyezett emléktáb­lái és hamvai előtt. S ez az érzés nem távozott el tő­lem soha. Csak még nagyobb erő­vel kerített hatalmába, amikor megtekintettem Gorkij községben (Moszkvától körülbelül 40 kilomé­ter) Lenin elvtárs dolgozószobáját és lakását, ahol utolsó éveit töltötte. g elmentem mégegyszer a mauzóleumba is. Akkor már Lenin elvtárs mellett ott volt hű­séges tanítványa és követője — Sztálin elvtárs is. Manek Gyula, a Papírgyár főmérnöke Emlékezzetek reá, szeressétek, tanulmányozzátok lljicset, tanítómesterünket, vezérünket! Harcoljatok és győzzétek le az ellenséget, a belsőt és a kül­sőt — mint Iljics. Építsétek az új életet, az élet új formáit, az új kultúrát — mint Iljics. Sohase tagadjátok meg a munka apraját, mert apróból lesz a nagy — ez Iljics egyik legfontosabb hagyatéka. J. V. Sztálin Szibériában sok erdő van. Olyan erdőket talál ott az ember hogy mehet egy napig, mehet két napig, mégsem ér a vé­gére. A szibériai parasztoknál már réges-régen az volt a szokás, hogy ha kevés volt a szántóföld, kivág­tak egy darab erdőt, ta­vasszal hatalmas máglyá­kat raktak a helyén és tűzzel égették el a régi füvet, avart, száraz leve­let. Aztán felszántották a területet, gabonát vetet­tek belé és szántóföld lett az erdő helyén. Így jártak el a. susen- szkojei parasztok is. Egyszer azonban mi történt? Amint a parasz­tok földjeiken a tavalyi füvet és száraz gallyat égették, a tűz fellobbant, átterjedt a kincstári er­dőre és sok fenyő le­égett. Az erdőkerülő, aki a k'ncstári erdőket őrizte, nyomozni kezdett a bűnös után, de nem tudott meg semmit, hát ellovagolt. Nem sokkal az erdőtűz után Susenszkojéban meg­tudták, hogy az erdőke­rülő bepanaszolta gazdái­nál az egyik susenszkojei oarasztot, bizonyos Dmi­trij Danyilovicsot, s azt állította, hogy az erdő az Konokov: Jl&tllVL ö hibájából gyulladt ki. Az erdőkerülő nyilván nem merte bevallani, hogy semmit sem tudott meg, ezért feljelentette az első embert, aki útjába esett. Dmitrij Danyilovics an­nak a kunyhónak a köze­lében élt, ahol Lenin húzta meg magát. Egy nap szomorúan bandukolt az utcán. Szem­be jött vele — Lenin. — Miért olyan szomorú, Dmitrij Danyilovics? — Nagy az én bajom, Vlagyimir Iljics. Es elmesélte, mi bántja: az urak úgy ítéltek, hogy rajta hajtják be az erdő­tűz miatt keletkezett kárt. Pedig ez azt jelenti, hogy gyermekeivel együtt kol- dússá lesz. Vlagyimir Iljics meg­hallgatta, majd így szólt: — Bírósági döntés nél­kül nincs joguk dönteni ebben az ügyben. írok ne­ked, Dmitrij Danyilovics, egy levelet: vidd el a vá­rosba a főerdésznek. — És ha nem veszi át tőlem? r— Tedd az asztalára. — És ha az asztalról is ledobja? íeoele Vlagyimir Iljics Danyi- lovicsra pillantott és bó­lintott: — Akkor sem szabad hagyni a dolgot. Ha a fő­nök ledobja, te vedd fel újra. — És ha kidob? Ez igaz: ki is dobhatja. Ezt Vlagyimir Iljics is tudta. — Akkor dobd be a le­velet a postaládába. Ha postán jut el a levél hoz­zájuk, nehezebb lesz el­utasítani. Ebben maradtak. Vla­gyimir Iljics megírta a levelet, ahogyan kell, Dmitrij Danyilovics pedig elutazott. Amikor Dmitrij Danyi­lovics visszatért, még mindig szomorú volt. Lenin behívta magához a kunyhóba: — No, mi újság? — Újság? ... Nagy az én bajom, Vlagyimir 11- jics. Vlagyimir Iljics mind­járt tudta, hogy valami baj van, mert látta, hogy Danyilovics nem néz rá, amíg beszél. — Hát az írással mi van? Bevitted a városba? Danyilovics köhintett, benyúlt a zsebébe, mintha valamit keresne, de mit tehetett, válaszolnia kel­lett. — Nem .— mondta pirulva —, a feleségem el­tette valahová... Danyilovics később el­mesélte, hogy Lenin bi­zony dühbe gurult. Hara­gos volt, felugrott, fel-alá járt a szobában. De nem i'eszekedett. Lenin látta, hogy a paraszt fél az uraktól, és„ nem merte át­adni az iratot. Vlagyimir Iljics hallga­tott egy kicsit, majd azt mondta: — Dmitrij Danyilovics! Meg kell tanulnod, hogyan védd magad. Gyere el hoz­zám holnap reggel. Mire az öreg reggel megérkezett, Lenin már várta a megírt levéllel. Lenin aláíratta a levelet Danyiloviccsal, de ezúttal maga küldte el a városba. Ezután eltelt egy év, majd a második is. A pa­rasztok látták: az urak nem bántják Dmitrij Da­nyilovicsot, nem teszik tönkre gazdaságát. Már Lenin is elutazott Susenszkojéból, de a pa­rasztok még mindig emle­gették az erdőtűz esetét: — Segített Lenin levele. Fordította: Zsombor János ünnepi gyűlés Moszkvában a szovjet-lengyel szerződés megkötésének 10. évfordulóján Moszkva (TASZSZ.) Moszkva közélete április 20-án ünnepi gyű­lést tartott abból az alkalomból, hogy tíz évvel ezelőtt írták alá a Szovjetunió és a Lengyel Népköz- társaság közötti barátsági, kölcsö­nös segélynyújtási és együttműkö­dési szerződést. A Szovjet Szakszervezeteik Köz­ponti Tanácsa és a VOKSZ meg­hívására a szakszervezetek házá­nak oszlopcsarnokában a szovjet főváros üzemeinek és gyárainak élenjáró dolgozói, kiváló tudósok, írók, művészek, a szovjet hadsereg és az ifjúság képviselői gyűltek össze. A gyűlésen számos nagykö­vetség Moszkvában akkreditált ve­zetői és képviselői is megjelentek. Az ünnepi gyűlés elnökségének tagjai: N. A. Bulganyin, L. M. Kaganovics, G. M. Malenkov, A. I. Mikojan, V. M. Molotov, M. G. Pervuhin, M. Z. Szaburov, a moszkvai párt-, komszomol- és társadalmi szervek vezetői, a Len­gyel Népköztársaság kormánykül­döttségének tagjai, élén J. Cyran- kiewicz-csel, a Lengyel Népköztár­saság Minisztertanácsának elnöké­vel, W. Lewikowski, a Lengyel Népköztársaság rendikívüli és meg­hatalmazott moszkvai nagykövete, a lengyel szakszervezeti küldött­ség, a lengyel közéleti és kulturá­lis küldöttség. A megjelentek lel­kes tapssal üdvözölték az elnök­ség tagjait. Az ünnepi beszédet N. A. Ml- hajlov, a Szovjetunió kulturális ügyeinek minisztere mondotta. „Nem lehet kételkedni abban, hogy a szovjet és a lengyel nép harcok füzében létrejött és meg­szilárdult nemes és egyszerű ba­rátsága fejlődni és erősödni^ f°S- Ez a barátság örökös, megbontha­tatlan barátság lesz“ — mondotta N. A. Mihajlov. A gyűlésen a megjelentek lel­kes tapsától kísérve, nagy beszédet mondott J. CyrankiewícZ. a Len- gye1 Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke. Ma a történelmi jelentőségű szerződés aláírásának 10. évforduló­ján — mondotta J. Cyranikiewicz — valamennyi eddig elért eredmé­nyünkre támaszkodva magabiztosan nézünk a jövő elé. Ma, amikor Amerika kalandor körei mesterked­nek, balgán atom- és hidrogénbom­bával fenyegetik a világot, és elfe­lejtik, hogy a botnak két-végevan, ma, amikor feltámasztják az új hit­lerista Wermachtot, hogy fegyverül használják fel az európai háborús tervekben, népünk még nagyobb lelkesedéssel, még nagyobb öntu­dattal tesz meg mindent annak ér­dekében, hagy becsülettel álljon a Szovjetunió vezette béke és szoca- llzmus táborának saraiban. J. Cyrankiewicz beszédének vé­gén felolvasta a Lengyel Népköz- társaság államtanácsának, kormá­nyának és a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságának a Szovjetunió Legfelső Tanácsához és a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságához intézett le­velét. (MTI). A bandungi értekezlet április 19-i délelőtti ülése Bandung (Uj Kína). Az ázsiai- afrikai értekezlet kedd délelőtti ülésén Takaszaki tárcanálfcülá mi­niszter, a japán küldöttség vezetője beszédében többek között a követ­kezőket mondotta: Mint az egyetlen olyan nép, — amely saját bőrén tapasztalta az atombomba borzalmát, semmiféle illúzióban nem ringatjuk magunkat egy olyan kísérlet szörnyűsége fe­lől, amely fegyveres erővel szándé­kozik nemzetközi viszályokat meg­öld an i. Kéz a kézben együttműköd­ni más demokratikus nemzetekkel s ápolni a baráti kapcsolatokat a vi­lág valamennyi békés országával, s ezáltal pozitív módon hozzájárulni a világbéke megteremtéséhez — ez a japán külpolitika irányelve. Fel kívánom használni ezt az al­kalmat arra, hogy újbó’ kijelentsük: Japán lemondott a háborúról, mint a nemzeti politika eszközéről és há­tat fordított a fegyveres erőnek, — mint a nemzetközi viszályok rende­zése módjának. Takaszaki ezután közölte, hogy a japán küldöttség a gazdasági és a kulturális együttműködésre vonat­kozó bizonyos javaslatokat fog az értekezlet elé terjeszteni, ár nemzet­közi béke fenntartására irányuló javaslattal együtt. A kedd délelőtti ülésen, valamint a délutáni ülésen számos felszólalás hangzott el. (MTI). * . A nép ,, „A munkatermelé­kenység növelésére alakult francia szövet­ség” nemrégiben egy gyártulajdonos nőkből álló csoport amerikai útját szervezte meg. A csoport vezetője, az egyik francia kohászati üzem tulajdonosnöje az utazás előtt kijelen­tette: a csoport utazá­sának az a célja, hogy valódi” kép az amerikaiaknak be­mutassák „Franciaor­szág és a francia nők igazi arcát". Tényleg — írta gú­nyosan ezzel kapcsolat­ban a l’Humanité — „ki ne tudná, hogy Franciaországot fő­képp gyártulajdonosok népesítik be. Olyan fér­fiak és nők, akik az or­szágban lakó munká­sok kis csoportjának viselői eltartásán munkálkod­nak ...’* Persze, ha megnéz­zük, kik rendezik ezt az utazást, világossá válik, hogy a francia gyártulajdonos hölgyek nem annyira „magukat mutogatni”, mint in­kább az amerikai iz­zasztó-rendszereket ta­nulmányozni utaznak az óceánon túlra. Minek töri magát Mister Ryan „Costarica határán kisebb mé­retű hadműveletek folynak. A fel­kelők Guatemalában váratlan tá­madásokat intéznek. Megölték Pa­nama elnökét. Van-e valami közös e Közép-Amerikában és a vele ha­táros körzetekben végbemenő erő­szakos váratlan jelenségekben?“' — kérdezi tetetett naívsággal William Ryan, az Associated Press hírügy­nökség külpolitikai szemleírója leg­utóbbi latinamerikai szemléjében. „Valami közös“ egész biztosan van. Mister Ryan nagyon jól tudja, hogy mi az. „A közös““ benne a nemzetközi diverziók és államcsí­nyek amerikai szakértőinek fondor­latai, az Egyesült Államok beavat­kozása a latinamerikai országok bel- ügyeibe. Természetes, nem tartozik Ryan feladatai közé, hogy ezt a valóságot leírja. Ellenkezőleg, gaz­dái azt követelik, hogy elvonja a közvélemény figyelmét a latiname­rikai országok valódi helyzetéről, ahol az amerikai imperialisták te­vékenysége egyre nagyobb elége­detlenséget vált ki. Mister Ryan Latin-Amerika állí­tólagos „ingadozó’’ és „potenciáli­san veszélyes'“ politikájáról, „a köz­vélemény apátiájáról", „a sokéves ellenségeskedésekről és intrikák­ról“, a „nemzetközi kommunizmus’’ aknamunkájáról cseveg. De vajon mit tesz az Egyesült Államok? „Az Egyesült Államok — állítja behízel- gően Mister Ryan — igen óvatosan jár el ezekben a kérdésekben, mi­vel nem akarja azt a benyomást kelteni, hogy valakinek a pártjára áll a fiatalabb testvérei között dúló viszályban. Az Egyesült Államok mindössze a gazdasági és tólitikai stabilitást akarja biztosítana..^', Latin-Amerika népei nagyon jól ismerik „az idősebb testvérnek ezt a gondoskodását’“, amelyet ameri­kai diplomaták, kémek és monopo­listák együttes erővel fejtenek ki. Az utóbbi öt év alatt az Amerikai Egyesült Államok Venezuelában, Peruban, San Salvadorban, Para­guayban, Bolíviában, Cubában, Guatemalában és Braziliában szer­vezett államcsínyt. Az államcsínyek következtében mindezekben az or­szágokban jelenleg fasiszta-katonai klikkek vették kezükbe a hatalmat. Mister Ryan bármennyire is igyekszik az olvasók előtt elleplez­ni ezeket a közismert tényeket, kénytelen bizonyos keserűséggel el­ismerni: „Az Egyesült Államok La- tin-Amerikában kötéltáncos mutat­ványokat végez. Az amerikaellenes hangulat egyre erősödik” ... Hát ezért töri magát annyira az ameri­kai szemleíró. A Magyar Közlöny április 21-én, csütörtökön megjelent 44, sz. személyi részében kitüntetéseket közöl. A hivatalos lap közli továbbá a földművelés­ügyi miniszter 9/1955. (IV. 21.) sz. rende­letét a halászati és horgászati tilalmi Idők újabb megállapításáról szóló 5 55. (II. 27.) számú rendelet módosításáról. A módosí­tott rendelet szerint a kis-Balaton termé­szetvédelmi területén egész éven át, egyéb természetes vizeken május 10-től június 10-ig mindennemű halászat és horgászat tilos. Ez a rendelet nem terjed ki gz or­szághatárt a kotó folyóvizekre, és a Fertő­tóra. A halászati termelőszövetkezetek, horgászegyesületek és egyéb szervezetek által használt, illetve bérelt, valamint a kisszerszámos területi en^edé vek kiadása útján hasznosított természetes vizekből az általános tilalmi időn túlmenően kecse. gét április 15-től, pontyot és márnát pedig május 1-től június 10-ig kifogni tilos.

Next

/
Thumbnails
Contents