Szolnok Megyei Néplap, 1955. március (7. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-02 / 51. szám
ÍB35 märctua Ä, SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 3 Néhány feljegyzés magyar b é k e k o n g r e s sz u s r ó I a IV. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a megyed békebizottság vendégeként résztvehettem a IV. magyar békekongresszus kétnapos tanácskozásán. Ott ültem a Sportcsarnokban az ülőhelyek utolsóelőtti sorában. Innét egy szempillantással végig lehetett mérni a reflektorok fényözönével elárasztott termet, ahol kétezer ember, munkások, parasztok, művészek, tudósok, költők, papok ültek s tizenkét ország küldöttei az elnöki emelvényen, szemben éppen a földszinti bejárattal, amely fölött nemzetek zászlói ölelték egymást. Sokat, nagyon síkat lehetne írni mindarról, ami a két nap alatt ezen a kongresszuson elhangzott. Az olvasó mégis engedje meg, hogy csak néhány képet villantsak fel, egy-két olyan élményt mondjak el, amely a szívéig hatolva az embernek, a tudatos megismerésnél erőteljesebben hirdeti: nagy a mi hitünk és akaratunk, rettemhetetlen az erőnk a béke szent ügyének védelmében. Egy nagy művész egyszerű szavai Aki először felszólalt Andics Erzsébetnek, az Országos Béketanács elnökének a beszéde után, egy fekete ruhába öltözött, hófehér hajú öreg ember volt, kilencven év terhével, elöregedő vállán s az örökké fiatalok derűjével, hitével a szívében: Csók István festőművész. Amint bejelentették, hogy ő következik szólásra, taps köszöntötte nevét. Ez a taps a művésznek szólt, aki gyönyörű, meleg színekkel festett képeivel az élet szeretetét hirdette mindig. Mikor az emelvényről lelépett, még nagyobb taps búcsúztatta. — „Hosszantartó, nagy taps'’. Valahogy így írják ezt a tudósítások. De vajon belefér-e három hideg szóba az a lelkesedés, az a tűz és lendület, amit ez a hófehér hajú kilencven éves néhány szavával keltett? Pedig nem mondott nagy dolgokat. Egyszerűen beszélt. A nagy emberek, a nagy művészek mindig egyszerűen szólnak. Ezt mondta: „Kilencvenedik születésnapom alkalmából tapasztaltam, mennyi jó ember van a világon, mennyi a jókívánság, mennyi a szeretet és menynyi a vágy, a ragaszkodás minden után, ami szép, ami jó.., Kérek mindenkit, minden jó embert, tartson ki bátran, hősiesen a küzdelemben és akkor minden, de minden sikerülni fog!" így mondta: minden. Igen, a béke mindent jelent, mun- át, művészetet, boldogságot, termékeny, gazdag életet. Egy kislány, aki mosolyog Még az első nap történt. Rózsa Ferencné budapesti háziasszony, békebizottsági titkár egy fehérruhás, csöpp lánnyal a karján lépett a mikrofonok elé. A rózsásarcú csöppség szőke, leomló hajában úgy libbent a fehér szalagból gonddal kötött csokor, mint egy hófehér pillangó. Anyja néhány bátorító szót mondott neki, a tapsban azonban nem igen lehetett érteni, mit. Aztán elült a taps s Rózsa Ferencné elkezdte: „Elhoztam a kongresszusra kislányomat. Alig múlt kétéves. Elhoztam, hogy megmutassam az országnak, a világnak, hogy érte harcolok. Érte és minden gyermekért.. Az anya beszélt, a gyerek pedig szanaszét nézegetett a teremben, nem ijedt meg a fotóriporterek hirtelen felvillanó vakublitz-lámpáitól s egyszercsak megszólalt. Anyja elhallgatott s tisztán lehetett érteni a hangszórókon keresztül, mit mond a gyerek: „Anyu, nézd, bácsik...” Nem tudta, hogyan is tudhatná egy kétéves gyerek, miről van szó. Csak ült az anyja karján, annak nyakát átölelve kis kezével s közölte, mit tapasztal a külső világból. S nem félt a sürgés-forgástól. Mintha érezte volna a felé áramló szeretetet, bele-belebeszélt anyja szavába és mosolygott, amilyen tündéden csak a kétéves gyerekek tudnak. Azok, akikért kilencszázmillió áll ki, mert azt alkarja Rózsa Ferenc- nével együtt, hogy egészséges, boldog, szabad ember legyen belőlük s csak a történelemkönyvből ismerjék majd a harcokat, a véres háborút. Országhatárokon, tengeren át száll a dal A tanácskozás második napján, délután fél háromkor mélységes csend ülte meg a Sportcsarnokot. A felszólalók emelvényén, a mikrofonoknál senki sem állt, mikor súlyosan zengő hang szólalt meg s áradva töltötte be a csarnok minden zugát. Faul Robeson beszélt. Angolul. Ezt mondotta: „Bárcsak ott lehetnék önökkel együtt ezen a Történelmi eseményen... Gyakran volt részem abban a megtiszteltetésben, hogy itt, a mi országunkban meg isme rkedhessem az önök népének képviselőivel és mindig elküldtem önöknek, drága barátaim, a másik Amerika üdvözletét és szeretetét, hogy megtudják: ezrek és ezrek élnek itt Amerikáiban, akik nemcsak óhajtják a békét, hanem harcolnak is érte.. S amint befejeződött az angol szó, a kedves, zengő hang magyarul folytatta: „Hazám, hazám, te mindenem..Nem énekelt, csak elmondta a Bánk bán áriájának szövegét. Aztán pedig énekelt. S magyarul. Előbb Bánki György „Dal a népek egyetértéséről“ című dalát, aztán egy népdalunkat. „A jó lovas katonának — De jól vagyon dolga ...“ — zúgták a hangszórók s végül felcsendült a hazaszeretet dala: „Hazám, hazám, te mindenem, Én mindenem neked köszönhetem ,..“ összeszoruít a szivem, könny szökött a szemembe. Paul Robeson pedig énekelt, magyarul énekelt. Aki, mikor nem kapott engedélyt arra, hogy Kanadában énekeljen a békéről, s az USA és Kanada határán dalolt, hogy két ország hallja, most országhatárokon, tengeren túlról üzent, hogy a másik Amerika velünk van, a békéért harcolókkal van. s népem, nemzetem nyelvén küldte az üzenetét, népeim, nemzetem dalával. „Bárcsak ott lehetnék önökkel együtt...“ Velünk volt. Szivünkbe költözött. B S írhatnék még sokat, nagyon sokat. írhatnék Li-I-mangról, a Béke-Világtanács kínai titkáráról, Jáncssy Lajosról, az atomfizikusról, Erwin Eckertről, á Nyugatnémet Béketanács elnökéről, Nazim Hikimet török költőről, s Mészáros Ágiról* aki Nazim Hifcmet versét szavalta, írhatnék, munkásokról, költőkről, papokról, akik mindmind felemelték szavukat a békéért, az atomenergia háborús felhasználása, Nyuigat-Németország felfegyverzése ellen. Nem voltam küldött, csak vendég. Mikor azonban Bugár Jámos- né felolvasta a kongresszus felhívását én is felemeltem meghívómat, amely nagyságára olyan volt, mint a küldöttek igazolványa. Szavaztam. Velünk együtt egy egész nemzet emelte magasra a karját: „Nem engedjük!“ Péteri István o4 fiMtdd „ßdcdi“ 'S/ eveset beszélünk róluk, pedig mindenki ismeri őket. Ha belépnek egy udvarra, kedvesen rájuk köszön minden lakó, s mér kérdezik is: „Postás bácsi, van-e levelem?’1 .Vagy tréfásan: „Csomagot, pénzmagot sohasem hoz nekünk?"’ S az teljesen mindegy, hogy a postás „bácsi’ hány éves, szakálla van (vagy lehetne, ha nem borotválkozna), vagy még alig pelyhed- zik a bajusza. Azért ő csak „bácsi” marad, öregnek, fiatalnak egyaránt. Hegedűs Pál a Szolnok I. posta- hivatal kézbesítője is postás „bácsi”, pedig alig 28 éves. Kedvesarcú fiatalember, akinek 14 hónapos aranyos' kislánya van. Otesztendeje végzi munkáját, s jelenlegi körzetében már második éve kqpogtatja naponta az ajtókat. Nem lehet csodálkozni, hogy szinte „kívülről” tudja, kit mikor lehet otthon találni, hogy a Pacsirta utca 13-ban Halmai Istvánékhoz, ha személyesen akar velük beszélni, hajnalban kell kopogtatni, különben nem találja őket otthon. Mindketten dolgoznak. Bizonyos fokig tájékozódva van az emberek érdeklődési köréről is, hiszen tudja, hová milyen újság jár. így tudja azt is, területén kik fizettek elő a Szolnokme- gyei Néplapra. A Néplap előfizetés- gyűjtő versenyében sok új olvasót szerzett. C ddig is elbeszélgetett azokkal egy pár szót, akik éppen ráértek. Az utóbbi időkben különösen sok szó esett a békeharcról. A Tisza Antal-út 7-ben laknak Illés Jásno- sék. Hegedűs elvtárs rendes embereknek ismeri őket, szerette volna, ha előfizetik, olvassák az újságot. Beszélt nekik erről. — Elmondotta, hogy megyénk életéről, eseményeiről, az ország legfontosabb problémáiról, a nemzetközi helyzetről tájékozódhatnak a lapból. Könnyebben megértik, hogyan, miért kell harcolni a békéért. — Illések is az új előfizetők sorába léptek. Szabó néni az Ady Endre-utca 50-ben lakik a fiával. A tiszta kis lakásban gyakori vendég a postás „bácsi". Majd mindennap hoz valamit Szabó néninek. Többnyire katona fiától levelet. Szinte haragszik, ha egy nap „elkerüli” az ajtaját Hegedűs elvtárs. A fiának fizetett elő a lapra, de azért mint mondta, szintén belelapozgat. Hiszen őt is érdekli, mi történt szűCseke Zoltán és Oláh Béláné elvtársak közbenjárásával megkaptuk a vezetékes rádiót. Köszönjük ezt a segítséget, — a Téglagyár útcai lakosok nevében. NEMES ISTVÁN Szolnok. Csecsemő gondozónő vagyok a szolnoki szülőotthonban. Most néhány hónapos gyakorlaton voltam a megyei kórház gyermekosztályán. Számomra nincs nagyobb öröm, mint mikor a beteg gyermek ajkán újra megjelenik a moketob hazánkban, a megyében. Meg aztán, hátha egyszer a fiáról is írnak? innyés Lajosnénak nem is kellett sokat beszélni az újság jelentőségéről. Egyedül élő asszony, piaci árus, aki maga elmondta, hegy mennyi mindenről tud tájékozódni a lapból ami közvetlenül érinti. A piacon sok asszonnyal beszélget, szó kerül ott mindenről. Jó lesz, ha válaszolni tud olyasmire, amiről némelyek csak olyanokat mondanak, amit „harmadkézből’' hallottak. A békeharcról is akar szólná, hiszen ez minden asszonynak szívügye. Dinnyés Lajosnénak még úgy is, mint édesanyának, hiszen a legtöbb levelet lányétól hozza neki a posta. Gyűlnek az előfizetők, s a postás „bácsi” járja fáradhatatlanul a házakat. Mindig jobb kedvvel, ahogy mondja: „Ha a levelek mellé az újságot is odatehetem, úgy érzem, több kultúra kerül egy-egy lakásba, több öntudatos harcosa lesz hazánknak, a békének”, soly. Ez az érzés arra késztet, hogy a beteggondozó szakot is megtanuljam. EGYED ERZSÉBET Szolnok A félévi bizonyítványok megmutatták, ki milyen szorgalommal tanult. Az én osztályom 3.44 átlaggal első lett az iskolában. Ez nekem, az iskola tanulmányi felelősének igen nagy öröm. Nagyon jó érzés elsőnek lenni. HÁZI ILONA IlI/a oszt. Tiszaföldvár, gimnázium IAUíA GONDOS OR VOSI MUNKA Fáradságot nem ismerve dolgozik Vadai Sándor, a törökszentmiklósi járási tanács egészségügyi osztályának vezetője, aki Tiszatenyő kis község körzeti orvosa is. A dolgozók szeretik, bizalommal vannak irányában. Mint a Hazafias Népfront járási bizottságának elnöke, a járás egészségügyi helyzetének további fcllendí-* téséért is küzd. A NÉPMŰVÉSZETI Intézet szerkesztési osztálya most adta ki Füsi József: „Hajnal“ című, fel- szabadulási tárgyú egyfelvonáso- sát. Az új magyar egyfelvonásos a „Színjátszók Könyvtára” századik száma. * A KÉPZŐMÜVÉSZKÖRÖK jelentős fejlődést értek el a felszabadulás óta. 1945-ben az ország néhány nagyüzemében és egy-két nagyobb vidéki városban kezdtek alakulni képzőművész körök. Amióta a népművelési minisztérium és a Népművészeti Intézet képzőművészéti osztályának irányítása alá került a mozgalom, azóta rohamos fejlődésnek indult. 1954-ben már kétszáz fölé emelkedett a körök és 4000-re a tagok száma. A körvezetők felfigyelnek a tehetségekre és segítik őket a továbbtanulásban, A művészeti gimnáziumok hallgatóinak 35 százalékét a képzőművészkörökben nevelődött növendékek adják. A képzőművészkörök munkáját messzemenően segíti a kormányzat. Az ország legtehetségesebb képzőművészköri tagjai művészte- lepekan tanulhatnak. Évenként országos kiállításokat rendeznek legjobb képzőművész'köri alkotásokból. * „JUTALOMJATÉK“ címmel a magyar rádió irodalmi osztálya márciusban új előadássorozatot indít. Az egyórás műsorban egy-egy kiváló színész szerepel majd, akinek legjobb szerepeiből hangzanak el részletek a mikrofon előtt. Az új sorozat március 16-án Rózsahegyi Kálmán szereplésével kezdődik. (MTI). OCedoeL eukiáizdcL „'SLtdots.* Valószínű ezt a nevet adják majd Törökszentmiklós nemrég megnyílt új cukrászdájának. Bár egyenlőre szalonénak, eszpresszónak becézik, mégis a „Kedves” név illik rá legjobban. Valóban barátságos, otthonos itt minden. Az ívben hajló fényes bárpultot a pressógép csillogó teste osztja ketté. Mögötte magas szőke lány, Pádár Rózsi nagy gonddal engedi á gőzt az őrölt kávéra. Hogy milyen jó kávét főznek itt — azt csak az tudja, aki megkóstolja. Az üzletvezető váltig erősít- geti, hogy jobbat, mint Szolnokon. Egy duplát kérek, hogy a vitát eldöntsem — s ahogy kiürül a pohár, nem tudok már olyan szilárdan kiállni Szolnok mellett. — Ha nem is jobbat, de legalább is olyat, mint a legkedveltebb szolnoki presszókban — szögezzük le végül. Hogy a főcikkel végeztünk, szívesen kalauzol tovább az üzletvezető elvtársnő és Lovász elvtárs. a vendéglátó igazgatója a vállalat új büszkeségének portáján. Bekapcsolják a világítást, ki- gyúlnak a neoncsillárok — s egyszerre kellemes kékes fényben fürdik a helyiség. Most látszik csak, milyen gonddal, milyen ízléssel rendezték be. Az ablakokon csipkefüggöny omlik alá. A fényezett asztalkákon patyolatfehér térítők. A pulton és az üveg- szekrényekben rend, tisztaság mindenütt. A kedves környezet azonban nem minden. A legjobb vendégcsalogató vagy marasztaló a jófajta cukrászsütemény. A „Kedves” ezen a téren sem marad el a legjobb szolnoki cukrászdák mögött. Haj dik Imre cukrásszal beszélgetünk erről műhelyében! — Körülbelül 10—12 fajta süteményt készítünk naponta vendégeinknek. Krémes, dió, vanília, mignon, csokoládé, mokka, dobos- és más torták készülnek korlátlan mennyiségben. Újdonságunk most a búr-kifli és gesztenye rolat. Úgy látom, viszik is eléggé. — Naponta 500—600 darab sütemény fogy — egészíti ki az üzletvezető, .—. Még csak annyit — mondja búcsúzóul Lovász elvtárs —. hogy május 1-re megnyitjuk a cukrászda kerthelyiségét s valószínűleg állandó zenével is kedveskedhetünk vendégeinknek. Ps._ „Látogatás“ a lí. századbeli „összkomfortos“ aquincumi villalakásban Első pillantásra semmi szokatlan sincs a budai Corvin Ottó út és a Kiscelli-utca sarkán lévő új házon. De lépjünk csak be, hétmérföldes csizma nélkül is majd kétezer évet léptünk vissza az időben, A római birodalomban vagyunk, Aquincumban, a 11. században, az aquincumi katonai tábor körül elterülő polgári városrész egyik jómódú villájában. Az új ház alapozásakor egy régi villa romjaira bukkantak. A régi ház falait beépítették az új házba és a hajdani villa területén kis múzeumot létesítettek, amely híven őrzi az aquincumi lakók életének szokásainak emlékét. Ez, a rommúzeum-megoldás első és egyedülálló a maga nemében Magyarországon. Három-négy szobás „összkomfortos" villa lehetett ez, valószínűleg jómódú kereskedő, vagy magasrangú tisztviselő lakása. Közpoyl.fűtés megoldása tökéletes volt: széles üreget hagytak az alapzat és a kő padló között, ugyancsak üresek voltak a falak téglái is; a kemencéből agyagcsöveken ide áradt a füstgáz, amely egyenletesen fűtötte az egész lakást. A hatalmas, teremnagyságú fürdőszobában a villa lakói hideg, meleg, illetve langyosvizű medencében áldozhattak a római fürdő- és tisztaságkultusznak. A falon egy vadászjelenetet ábrázoló freskó darabjai, kis állványokon karcsú amfora, becses szigilláták. (A szigilláták márkás kerámiák voltak, művészi domborművekkel, főleg Galliában készítették.) A törékeny karperecek, a rajnavidéki illatszerüvegcsék, a varr eszközök is mind-mind régmúlt emberek életéről és szokásairól regélnek.'
