Szolnok Megyei Néplap, 1955. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-17 / 40. szám

Egy operaelőadás — és ami mögötte van K omoly művészi élményben volt részük hétfőn azoknak az operakedvelő szolnoki dolgozók­nak, — akik resztvettek Puccini „Pillangókisasszony” című operá­jának délutáni és esti előadásán. Cso-cso-szán, a kis japán asszony­ka tragédiája mindig megkönnyez­te ti, elgondolkodtatja a nézőt, a ja­pán dallamok virágaiból szőtt cso­dálatosan szép muzsika hallgatóját. Cso-cso-szán „feljebb” akar lép­ni, ki a színes ember világából, amelyet ebben az időszakban sa­játos kettősség jellemez. A külföldi tőke hatására már kialakul a japán tőkésosztály. Japán a civilizáció vívmányaival rakodik, de még él­nek a régi feudális törvények is és Pillangókisasszonyt 100 yenért adja el nagybátyja Pinkerton had- r.'igynak, az amerikai hajóstiszt- nek, aki a japán tőkések ameri­kai tőkéseknek nyújtott szolgálata­képpen úgy él Japánban, ahogyan éppen kedve tartja, nem vonatko­zik rá semmiféle törvény vagy rendelkezés. C so-cso-szán hittel hisz Pin- kertonnak, szereti öt. Ősei vallását is elveti, keresztény lesz és büszkén vallja magáról, hogy ő amerikai,, hiszen amerikaihoz kö­tötte életét. Három év reménnyel leli várakozás után azonban ráesz­mél, hogy felemelkedés helyett adás-vétel tárgya lett, pillanatnyi szeszély „játék-asszonya” s egy olyan világot hitt szebbnek, iga- zabbnak, amely porig alázza az embert, s szétrombolja a házassá­got, a családot; Butterflynak, a törékeny kis vl- t ág-asszonykának nincs más vá­lasztása. Népétől elszakadt, az ide­gen, kegyetlen világ nem fogadta be. A szamuráj törvény tőrt ad ke­zébe: „Becsülettel hat) meg Ha becsülettel élni már nem, tudtál. V ádol a Pillangókisasszony. Az imperializmust vádolja, a humanizmus és demokratizmus lo­bogója alatt kalózkodókat. akik szolgaságot, szenvedést, pusztulást, hideg, kegyetlen elnyomást hono­sítanak meg mindenütt, ahová be­teszik a lábukat, s akik vérrel árasztanák a földet, hogy világ­uralmi törekvéseiket megvalósít­sák. Ezt mondja a dallam, a zene, a költői igazság nyelvén a Pillan­gókisasszony. A szolnoki előadáson gazdag mű­vészettel tolmácsolták ezt a mon­danivalót. S itt mindenekelőtt Szecsődy Irént (Cso-cso-szán) kell említenünk: Neményi Lili lemond­ta fellépését, s Szecsődy mindkét előadást vállalta. S mindkét elő­adáson elragadtatta a közönséget csillogó szopránjával, nagyszerű énekkulturájával s kifejező játé­kával is. A nagyáriát már többíz­ben énekelte Szolnokon, de soha­sem szebben, sohasem olyan dús árnyalatokkal, mint most. Kiemel­kedőt nyújtott Kenéz Ernő (Pin­kerton) erőteljes énekével. Tóth Miklós (Sharpless) és Schmiedt Katalin (Suzuki). Az Operaház énekkarának tagjai különösen a zümmögő kórussal nyújtottak szép teljesítményt. A Budapesti MÁV Szimfonikusok Rozsnyai Zoltán ve­zényletével hűen tolmácsolták Puc­cini halhatatlan zenéjét, esetenként azonban a zenekar erősnek bizo­nyult. Ennyit a Pillangókisasszony két szolnoki előadásáról s még néhány megjegyzést e cikk címén ele ma­gyarázataként. S zolnokon szeretik az operát. A Pillangókisasszony előadá­sára a környező falvakból is utaz­tak be. S legalább még egy telt ház lett volna ki azokból, akiknek már nem jutott jegy. S éppen ezért el kell mondani, hogy ha a debre­ceni Csokonai Színház nem nyújt szíves segítséget a Budapesti Hangversenyközpontnak, a Pillan­gókisasszony előadása elmaradt volna. A Csokonai Színházból hét­főn, az előadás előtti utolsó pilla­natban hozták meg Szolnokra az opera kottaanyagát és kosztüm­jeit, sőt a színház elküldte sminke­lő jét és öltöz tetejét is, mivel az Operaház megtagadta a ruhák és a kották rendelkezésre bocsátását. Sőt az előadáson szerepelt művé­szeket, akik valamennyien az Ope- raház tagjai, is csak úgy engedték el hétfőin, hegy nem teljes opera- előadáson, hanem csak hangverse­nyen lépnek fel. S mindezt az Operaház azzal in­dokolta, hogy az opera nem tarto­zik a Budapesti Hangversenyköz­pont profiljába. Az Operaháznak, illetve egyes vezetőinek, elvben valószínűleg igazuk van. A gyakorlat azonban a következő: adva van egyrészről az operaelőadásokat igénylő vidéki közönség, másrészről pedig az a tény, hogy a Gördülő Operát meg­szüntették. Az a vidéki dolgozó tehát, aki teljes operaelőadáson akar résztveni, ezt az igényét csak Budapesten tudja kielégíteni, fel­téve, ha kap jegyet, s feltéve azt Is, hogy hajlandó útiköltséggel együtt legalább 100 forintot kiadni a budapesti operaelőadásért. Erre sem anyagiakban, sem időben nincs mindenkinek módja. Í lyen körülmények között, ha akad egy szerv, mint a Buda­pesti Hangversenyközpant, amely az operaelőadások iránti igény ki­elégítésére is törekszik, noha „ez nem tartozik a profiljába*’, ezt a szervet nem gáncsolni, hanem se­gíteni kellene s elsősorban az Ope­raháznak. A segítő tisztét ez esetben a deb­receni Csokonai Színház látta el. Dicséret illeti és köszönet érte. Péteri István. Akció Karcag tíaétes történetének megírására A karcagi népfront- bizottság elhatározta, hogy megiratja a vá­ros legutolsó 10 évé­nek történetét. E tíz esztendő hőse: a ma­gyar föld népe, a ma­gyar munkás, paraszt, haladó értelmiség. E tíz esztendő esemé­nyekben gazdag és eredményeiben felbe­csülhetetlen értékű és jelentőségű. Hogy a város 10 éves történelme minél teljesebb legyen, ezért a gimnázium egyik történelemtanára in­dítványára előbb a résztörténelmet íratja meg a népfrontbizott­ság. Ezért felkérte a város összes intézmé­nyét, üzemét, szervét, hogy írják meg 10 éves (1945—1954) tör­ténelmüket a jövendő okulására, tanítására és épülésére, Aszódi Imre : JHeie a niammulróL . . fiam minden áldott este új mesét akar. tegnap múzeumban voltam s kapóra jött egy mamutagyar, megvagy új mese, a két gyerek ül az ölembe s már mesélem is, hogy esett a mamut a verembe: Az ősember csontos homlokára csapott, mit is kéne enni? — Megvan, fogunk egy mamutot, bunkóra, baltára, botra, a hangos nép üvölt, a mamutcsapáson verem készül, a húshegyért mozdul a föld. S így elbeszélek mindent tövéröl-hegyére, hogy trombitált szegény, hogy megfájdult a Jépe. mikor a karók lenn szúrták már nagyon, hogy dobálták kővel, hogy ütötték agyon, minden porcikáját elhordták, sütötték-ették, szopták az ujjúkat, as öklük is bevették, jutott a gyerekeknek is egy-egy cupák, nyámogtak a mamókák, csámcsogtak az unokák. Mesélem hát, hogy így, meg úgy, a mamut veszve, oda-oda pislogok, de nem jön meg a fiam kedve, kicsit szomorkás, kis arca jtt-ott borong, do nem szól — se jót, se rosszat nem mond. Másnap este ő kezdi, apa, meséld a mamutot, de az legyen a vége, hogy nem esett a verembe, hanem íuto.t és nem érték utol. Fclhődzök, hogy is legyen tovább, hogy bántatlan vlhessc a mamut a popsiját? Megvan, mondom is, hiába volt a. gödör felett az ág. a mamut megérezte az ásott föld szagát, elkerülte a vermet, átgázolt folyón vízen mocsáron, hiába várta ősember éhes, harnjinchárom. Most már megvan az öröm az egész vonalon, elszaladt a mamut és ma is él valahol a szibériai erdőkben messze-messze, ahol nem eshet soha verembe. De apa. Ismét a fiam, mit esznek akkor az ősember bácsik, ha a mamut elszaladt s helyette nincsen másik? így aggódik újból az én csupa-szív Gáborom s annyi bizalommal néz rám, érzem; e kérdést is meg kell oldanom. Az ősemberek mit esznek? Oda se neki már most, mondom biztosan, mert tudom, mi lesz a folytatásos mese; az az ősember, amelyik aznap nem evett, elmegy az erdőbe és szed magának édes gyökeret. Mindnyájan felderülünk: a fiam, mert a mamut nem ment lépre. s mert a gyökértől — erősítem én — elment az ősember éhe, én is örülök, mert a mesém kerek s az is mosolyog, aki alig érti: a kisebbik gyerek.». A gömbölyű Ms öregasszony a homályos konyha közepén áll. Lába alatt néhány lyukas zsák. Hol egyiket, hol másikat emeli fel s foltozgatja csendes türelemmel. Szép ezüstös haját simáin hátra- fésülve hordja. Néhány fehér szál így is a homlokára hull, amikor fogával kell elszakítania az erős zsákvarró fonalat. Ilonka néni férje, a 61 éves Né­meth Ferenc vasutas-bundában, sapkában, útrakészen — ül az asz­tal melletti heverőn. Fekete, erős ember még most is, pedig már az első világháború kikezdte egész­ségét. Elgondolkozva figyel az asszony­ra, aki halkan éppen ezt mondja: — Fenik a kést megint. Pedig elegünk van a háborúból. —* Rajtunk is áll, hogy ne le­gyen, — szólt röviden az ember. —• Nem kérdezik azt tőlünk., > Ha a második világháború előtt is megkérdezték volna, akarj uk-e, nem akadt volna becsületes em­ber egy se, aki kívánta. — Hát most megkérdezik, — ne­ked is elhozzák a békeívet. Alá­írod ugye? — Az atom ellen?... Akárhány­szor, csak ne legyen háború. Ha ugyan számít, hogy egy öregasz- szony aláírja... Nem hallgat én­rám az az Eisenhower, vagy ki­csoda ... De indulj már. hozz egy derrúzson jó kis ártézi vizeit a fő­zéshez — noszogtatja urát. És Németh Ferenc elindul, ki a kapun. Balra fordul s megy ki­adós léptekkel a Liget-utcában, ahogy évtizedei! óta megszokta. Arra jár munkába is. Csak míg a városba menet az első sarkon el­kanyarodik, addig az állomás felé tartva egyenesen folytatja útját a Liget-utcán végig. Azazhogy ... Hogy is vagyunk ezzel a „vegig“- gel? Bizonyos rossz szájízt hagvtak benne a felesége utolsó szavai. Számí’-e egy öregasszony aláírása? MI lenne abból. ha minden em­ber így gondolná? Azt jelentené, hogy se én nem számítok, se a másik.' ’se az ezredik, vagyis: én nqn akarok háborút, atombombát, SmÉékezéd \&ó£mk te^ázeM- uká^ha. de csináljátok úgy, ahogy nektek jólesik. ->-• Annyira meglepi a következte­tés, hogy . lélegzetét visszafojtva megáll. — Ez nem igazság. Szó sem lehet belenyugvásról! Hiszen mindenki élni szeret, élni akar. A sarki portánál önkéntelenül megint lelassít.. Elnéz előre. Az állomás felé „végig" a Liget-utcán, és most úgy megfogják az érzések, hogy legszívesebben hangos szóval kiáltaná ki mindenkinek. Nézzétek! Hátam mögött a Li­get-utcának egy kif része. Mi a 49. szám alatt lakunk s utánunk még egy ház következik, a Farkas Gyuszi bácsiéké. A másik oldalon ugyanígy. Aztán végig-végig az állomásig többszáz méter hosszúságban egy elhagyott kocsiút nyújtó zkedik. Mellette kétoldalit szürke, száraz kórómező. Akkora bogáncsbókrok, hogy az ember ki se látszik belőlük. Kö­zöttük kisebb-nagyobb mélyedé­sek, egyenként, meg ogymásba- folyva. Ahogy a bombák zuhantak annakidején a Liget-utcára. A nyirkos szél kísértetiesen fütyörész a halott mező felett, zörgeti a fonnyadt gazvirágokat. A hosszú kátyús szekérút kétol- dalán gyenge fácskák tárják cse- nevész gallyaikat a szomorú ég felé. A fák tövén s a kórómentes helyeken friss fű zöldéi. Tizenegy esztendővel ezelőtt ezen a bogáncsborította helyen volt Szolnok legszebb utcája. Igen, igen — a legszebb volt! — állítja magában Németh Ferenc is. A csúf mezei kocsiút helyén akkor pompás kőút domborodott. S az utca csupa-csupa fa, összeboruló lomb. A lombok mögött szebbnél- szebb. házak, egyik-másik inkább már villa. Az udvarokban dús gyümölcsösök. Ma száraz bozóttenger zörög a Ws-^bb utca helyén.. s Németh Ferenc szeme lassan pásztázza végig a pusztai út men­tét. Velük majdnem szernlben állt a Benkő Béla háza. Egy légiakna az egész épületet felkapta a leve­gőbe, még a falát is szétvitte, csak a kopasz föld maradt meg a he­lyén. Visszább Ubnatovics nyugal­mazott mozdonyfelvigyázó 3 szo­bás kőháza állt. Az is teljesen el­pusztult. Odalett a Doboséké, Sza­bóéké, Sántáéké, Tóthéké, Kind- lovicséké. Ahol az a halvány gyalogút ki­szakad a szekérútból, a jó Koro- nov Miska bácsi pékműhelye állt. Hogy szerette mindenki a barátsá­gos embert? Június 2-án... Hulltak a bom­bák, de talán az öreg el se hitte, hogy pont az ő házára essen, ahol az élet, a kenyér készül. Ami­ből a földön mindenütt sziel az anya gyermekének. El sem bújt, vetette segédjével együtt az az­napi szűfcreszabott adagot.,. Es ott haltak meg a kenyér mellett, a környék aznapi kenyere mellett. Elpusztult a nyugdíjas Bődi bácsi, a szegény Sárkány Magda. Pedig az ő fiatal szíve akkor szö­vögetett szerelmes álmokat a Li­get-utcai susogó fák alatt.-.. Tizennyolcán haltak meg az ut­cából a bombázástól. Mintegy száz ház tűnt el a föld színéről a kör­nyéken. Megsemmisült a szomszé­dos Szép-utca is. Néhány házacs­ka maradt meg belőle hírmondó­nak. Az öreg vasutas elborultam foly­tatja útját. A sarokhoz ér. Öcska faknaradvány képezi a kerítést, az udvar oldalában parányi házikó. Most laknak benne, akkor a két­szobás lakásból, fűszerüzletből álló ház alsó épülete volt az Antal Gyuszié. Messze a vasút, de erre a házra egy vagonkerék-párt do­bott ki a légnyomás. E1 fordul Németh Ferenc, siet a kútra. De nincs türelme meg­állná 's vizet merítve hazamenni. Beszalad a Gl-es népboltba, a fiá­hoz. Olyan jó lesz most vele be­szélgetni egy kicsit. Szép, derék ember, mintaszerűen vezeti az üz­letet. Szeretik a vásárlók, alkal­mazottak. Tagnap volt a bizenyít- ványosatás. Vajon hogy remekelt a két unoka? Jól tanulnak. Átvág az öreg a Gólya-parikon. Már látja‘a neonfeliratos üzletet. Micsoda forgalom egész nap?! És mennyi ilyen gyönyörű bolttal né­Ttt állt a második rilágháború előtt Szolnok legszebb utcája, pesült be a szolnoki főútvonal is. Pedig ott is rombolt a háború ... Reggel alig kel fel a nap, özön- lik a sdkezer vidéki az állomásról a megyeszékhely gyáraiba. A régi gyárak nemcsak újjáépültek, ha- -nem újakat is emeltek mellé­jük ... Vegyiművek, Cellulózegyár, a Mezőgazdasági Gépjavító üzeme. Rendbehozták a tönkretett pálya­udvart. Virgonc mozdonyok vég zik hűségesen mindennapi útju­kat. Mikor kigyúl két lámpájuk és finom dübörgéssel begördülnek az állomás elé, akkorára a város fé­nyei is felgyúlnak.' Transzparen­sek ragyogása tükröződik a bár­sonyfekete betonon, vacsorára vá - sárolnak az asszonyok, szórakozni indulnak a fiatalok, szól a zene. A nagyváros életének egészséges zümmögése szóródik szót a han­gulatosan kivilágított tiszaparti sétányon, ahol téli estéken is üdítő a pihentető andalgás. A ködpárás folyó felett vidáman nyújtózkodik át partról-partra az új híd, — Pedig azt Is összetaposta a német csizma — beszélte el gon­dolatait az asszonynak, mikor ha­zament. — De azóta béke van — mosoly­gott Ilonka néni kék szeme... Hogy öleltük, csókoltuk egymást, mikor a bombázás után életben maradtunk. Nem számított, férfi, nő, ismerős vagy ismeretlen — egyformán örültünk az életnek ... — De nehezen jöttünk helyre: negyvenhat karácsonyán még pok­róc volt az ajtón s még most is van üvegezetten ablak a házon ... Belefájdult a karom, míg a lyukas plafont betapasztottam.., — Csak jönnének már a béke­aláírásgyüjtők. Beszélgetnék nekik a mi szép utcánkról, amit sosem fogunk e’felejteni. De azt is el­mondaná111, hogy ha nem is a Li­get-utca helyén, d;e btellenben a város másik szélén új emeletes házak épültek. Ha nincsenek is még olyan szén nagy fák. gyümöl­csösök arrafelé, majd lesznek... A fiunknak két kis1 anya van az­óta, Tóth Arankának, aki a .régi Liget-utcában mint kislány kaca- rászólt, nemrég születtek ikrei,.. Tóth István.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents