Szolnok Megyei Néplap, 1955. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-01 / 1. szám

4

SZOLNOKMEGYE1 NÉPLAP

1953 január %

SZILVESZTERI MACKÓ

tTurcsa, Igen furcsa jelenetnek voltam tanúja pár nappal ezelőtt. A játéküzlet előtt történt. Sok apró, meg nagy. ttmcska gyerek állt a kirakat előtt. Szőkék és feketék, barnák és vörösek. Egyik szebb volt mint a másik. Csivitelé- sük, — mintha száz ezüst harang bongott volna — mosolyt csalt a legmorcabb ember arcára is.

Az egyik bogárszemű kisfiú, magáról megfeledkezve bámult a kirakat egyik sarkába. Kerek szemei kitágultak, száját is nyitva felejtette nagy gyönyörűségében. A gyerekeket nerr.' csak én néztem. <Ki ne állna meg boldogan, mikor az élet legszebb ajándékából ilyen sokat láthat együtt?) Hirtelen egy fiatal férfi odalépett az én kis bo- gárszeműmhöz. Az arca mintha még izgatottab lett volna, mint a gyereké.

— Mit nézel kisfiam?

Az hirtelen zavarba jött, de aztán csak kibökte.

— A mackót.

— Szeretnéd, ha megvenném neked?

— Majd a papám A többi

aztán gyorsan ment. A férfi addig udvarolt a gyermeknek, amíg az vele ment a boltba. Megvették a mackót, aztán kézfogással elváltak.

A mi népünk nagyon szereti a gyermeket. Boldog, ha örömteli rr.osolyt csalhat arcára. Azért nem mindennapi látvány egy fiatal férfi, ajki egy ismeretlen kisfiúnak mackót vesz csupán azért, mert annak megtetszett. Nem értettem, s mivel választ csak a fiatal férfi adhatott, megkértem erre.

C étáin! kezdtünk, s eközben ^ mondta él a következőket.

■— Régi, régi Szilveszter este történt. Az a tél hideg volt, nagy fehér hópeiyhek hullottak. Tudja bizonyára rr ilyen az, amikor mindent betakar a fehérség? Az ember szeme szinte káprázik tőle.

Fehér volt az út. a házak teteje, még az emíberek is, akiknek egy- része csomagokkal megrakodva sietett haza. A kirakatok hívogató fényességgel ragyogtak.

A város végén a szegény negyedben, kis töpörödött házacskák álltak. A fények ott bent kevésbé világítottak, a kályhák kevésbé ontották a meleget. (Az ott lakó asszonyok 10 kilónként hordták a tüzelőt.) Az asztalok pedig többnyire csupaszok voltak... A férfiak gyakran voltak munkanélkül. a nincstelenség befészkelte magát minden kis sarokba. A gyermekeknek pedig valami nagyon is köny- nyen észrevehető ismertetőjelük volt. Kicsit mindig kócosak voltak, vékanydongájúak, s cipőcskéje legtöbbjének egyik helyen befogadta, másik helyen kiadta a latyakot

zon az estén a városvégi házak egyik kapuja, csendesen, óvatosan kinyílt. Kis borzas fejecske bukkant ki rajta. Élénk fekete, csillogó szempár nézett gyorsan körül. Mikor látta hogy „tiszta a terep“, maszatos újjait szájába dugta s éleset füttyentett. Aztán várt. Nem sokáig. Az előbbi jelenet most a szomszéd kapunál isrr.étlődött meg.

— Szevasz Pisti.

— Siess már te nyafka.. „

— Beee — nyújtotta rá a kislány a nyelvét, de azért csöppnyi kezét engedelmesen tette bele a feléje nyújtott tenyérbe.

— Hová megyünk?

— Mindig csak kérdezni tudsz. Hová mennénk? Kirakatot nézni.

A játéküzlet kirakata előtt sokan álltak. A két gyerek lökdösődni kezdett. Könyökükkel szorgalmasan csépelték a mellettük állókat. — Tudja kérem, a szegény gyerekeknek általában hegyes l könyökük. Ennek most jó hasznát vették.; Rövidesen a kirakat előtt álltak. A pisze, kicsit nedves orrocskák egészen laposra simultak ahogy odanyomták az üveghez. Mennyi csodá!

— Nézd csak, nézd azt a babát! Hű, haja is van! És ott — a kislány hangja nr.egcsuklott az izgalomtól. — Jajj! Pólyás baba bölcsővel!

— Te nem tudsz semmit szó nélkül csinálni..

Ekkor hirtelen a fiú is elhallgatott. Szép szemei kerekre tágultak. — Mint az előbbi kisfiúé. Emlékszik? A száját is éppen úgy nyitva felejtette nagy gyönyörűségében. Mohó sóvársággal nézett a kirakat sarkába. Ö is a mackót nézte. De volt valami nagy-nagy különbség közte és az előbbi gyerek között. Ennek a cipője nem volt lyukas. S annak nem kínált senki mackót. Pedig én biztosan tudom, nem mondta volna — majd vesz neki a papája. Ne haragudjon a kitérésért, folytatom.

„ ztán a kislányról is megfeledkezve, mint akit puskából lőttek ki, haza iramodott. Időnként ugyan meg kellett állnia, hogy a cipője orrából ki-ki kandikáló zokniját visszadugja. Különben elesett volna.», Szinte berobbant a lakásba.

— Anyáirf Anyácskám! Mackót szeretnék új évre. Barna, gomb- szemű mackót.

Az anyja törékeny, kedvesarcú forró szívű asszony volt. A lelkét

Hollywood elárasztja a nyueateurónai országokat eiccses úgynevezett ..történelmi*' filmekkel. Ezek a filmek nem naevon tetszenek a nvueateuróoai mozilátogató közönségnek. amelynek hangulatát tükrözi a belga Le Soir című polgári napilap cikke.

Csak örülni lehet annak a hirtelen támadt érdeklődésnek. amelyet Hollywood a történelem iránt tanúsít — íria a lap Ez azt jelzi, hoev az átlag- amerikai kezd rájönni arra a tényre, hosv már Kolombus Kristóf előtt is létezett néhány dolog, s hogy alapjában véve az amerikaiak közvetlen leszármazottai azoknak, akik Rómát alapították

a szívét is odaadta volna a fiáért. De mackót nem tudott neki venni.

— Most nem lehet kincsem. De majd kapsz. Meglátod kapsz. Széfjét, nagyot. Csak... Csak még várj egy kicsit, csak légy türelemmel.

Aztán hazajött az apa, a munkanélküli lakatos. Az anya kérdő tekintetére, mint valami legyezőt, széttárta tenyerét. Mikor fia kérdezte. mit jelent ez, keserű arccal, de tréfás szavakkal válaszolta.

— Nesze semmi, fogd meg jól. A szülők beszélgetni kezdtek, s Pisti kihallott egy szót: „mackó“.

A ztán az apa ismét eltűnt. Egy óra múlva az udvarról kiáltotta fia nevét. Mikor az kiment, ott látta állni. Arcáról folyt a veríték. Haja kúszált volt, mint aki szaladt, vagy nagyon „igyekezett“. Kabátja elől teljesen nedves volt. Vállán megült a hó. nem rázta le. Mint aki nem ért erre rá. S oly érdekesek voltak a szemei. Szinte lángoltak, tele voltak forró vágy- gyal. Úgy néztek a gyerekre, fé- lősem, s mégis tele reménységgel.

Csak simogatta meleg, drága tenyerével az engedetlen fürtöket, s suttogta. ,

várakozással, s valami olyan le nem.' írható bűntudattal, ahogyan csak a bűntelen emberek tudnak nézni. Az ember szíve majd bele hasadt.

S mellette állt egy nagy mackó. Gombszeraekkel. Valódi fekete gombok voltak a szemei. A teste az hóból volt. S mikor a kisfiú boldogságában összecsapta tenyerét — s tán még ugyanazzal a mozdulattal szájába dugta: fütty en- tett a szomszédba — az apa furcsán elmosolyodott. Kicsit bocsá- natkérően megsimogatta fia fejét, szemeiből pedig kipottyantak a könnyek.

— Nincs fájdalmasabb az apai kénynél, nehezebb, keserűbb mindennél.

« *

TJj ismerősöm itt befejezte. Bú- csúztunk. Ekkor mutatkozott be.

— Tóth István vagyok. Lakatos. A Cellulózegyárban dolgozom.

Valamikor én kaptam ezt a hóembert.

Remete Ibolya.

o/t, ameúkai & légi iRámái iátyák

vaev aäaik a pápaság és a császárnéé közötti harcokban küzdöttek.

Ugyanakkor azonban meg kellene kérni az amerikai filmeseket, hoev legalább elemi lelkiismeretességet tanúsítsanak s ne csavariák ki a történelmi igazságot. A hollywoodi filmrendezők azért, hoev érdekessé teevék filmieiket. a nem tájékozott nézőket elvan tévedésbe ejtik, amelv azzal a veszéllyel iár. hosv semmissé teszi az iskolai oktatás erőfeszítéseit.

A „Gladiátorok** című film után azt mondottuk.

„sainos'M De az „Attila, a hunok királya“ után azt kell kiáltanunk: „Ne tovább!*’ Douglas Sirknetk er. a filmie úgv mutatja be a Róma ellen hadi aratót vezető Attila és I» Leo pápa emlékezetes párbeszédét, hogy ez eev metodista prédikátor és egy északkoreai tábornok vitáiénak látszatát kelti a nézőben. A film ezenfelül teliesen figyelmen kívül hag via azt. hogv Aetius. valamint « rómaiak, -nyugati gótok és gallok koalícióra olvan győzelmet aratott az „Isten ostora“ felett, amelv a világtörténelem egyik döntő fordulata volt. Végül a film al-i kotói az egészet betetézték azzal hogv Attilát egy itáliai városban leszúrják feleségével. Ildikóval eav olvan csetepaté során, amelvet Attila Marcianus iövendő keletrómai császárral és katonáival folytat. A történelmi igazság pedig az. hogv Attila, a hun hódító, palotáiéban halt meg ná'zélszakáián nem messze Budától.

A film történelmi torzításai annál is inkább sajnálatosak. mivel a film díszleteire és kosztümjeire igen nagv műgondot fordítottak — feleződik be a belga napilap cikke. (MTI)

öreg Wurms érné megérezte Herta asszonv hangján ban a türelmetlen elutasítást.

■— Nem. nem. kedves asszonyom. Én többet nem avatkozom a politikába. Két gyermekem van. Felelős vagyok értük. Nem akarom elveszíteni az állásomat. •. Más az. akinek megvan « férie.

A komolvarcú mélvtekintetű özvegy olvan lemondóan rebeete az utolsó szavakat, hogv szinte sóhajtásnak tűnt. Nyugodt, finom arcát az elegáns vitrin felé fordította. Szomorú niagv barna szeme segélykérőén tapadt a csillogó üveg mögött ferdén megtámasztott Stradivari hegedűre. Ez volt az a tárgy a művészi ízléssel berendezett villában. amelv mindig legjobban vissza tudta idézni háborúban odaveszett férie emlékét.

Igen. ez lelkének eevik fele volt. Ez hozta őket egymáshoz is Vő- legénv-menvasszonv voltak, mikor Johann első önálló koncertiét adta Itt, kedves, báios városkájukban. Judendorfban. A tükrösfazonú pompás frakk nagyszerűen érvényesült kisDortoit alakián. Mikor a hangversenyterem ragyogó csillárai. aranvdiszítésű falai, a oaza- rabbnál Dazarabb estélvi ruhák villogásába gazdagon patakzott muzsikára —- kissé bánatos szemét menyasszonyára emelte oda a főpáholyba. És csak akkor hunvta be mintegy mámorba zuhanva, midőn már a tans forró zuhatagában hajlongott szerényen.

„Szeretlek Ágnes! Szeretlek Ág. nes!‘‘ — lobogott sokáig a világ leggyönyörűbb zenei szerelmi vallomásának utolsó szenvedélyes fogadalma a teremben... Aztán ul- rázott s az előbbi csodálatos vallomás a siker füzében megizzítva még elbűvölőbben zengett-bongott. A művész átszellemült arcának mása ott tükröződött a hegedű ragyogó testén.

Most is látni véli. amint szerelmes mosolyával rátekint «, néma húrok alól.

Az öszhaiú munkásasszonv mintha belelátna a fiatal özvegy leikébe. De éppen megértő szíve diktálja neki. hogv használja ki az alkalmas pillanatokat. Amikor a szív a legszebbekre, a? életre az ifjúságra, napfényes időkre emlékezik Alig hallhatóan mondja, inkább csaik magának_P e dl i s a békebizottság úgv

sz

ámított magára. Ne féllen. nem veszti el a kenverét. ha mint uriasszonv is aláírást gvűit a nyugatnémetek úirafelfegvverzése ellen... Az asszonyok ott lesznek maga mögött... Magára csak lobban hallgatnak a doktomék. tisztviselők. mérnökök családjai, mint

az ilyen egyszerű hajú öregasszonyra.

Wurmserné rábeszélő szavaira újra feleszmélt Herta. Barátságos mosollyal fogta ét ar előtte álló nőt. Puha. megviselt arcvonásait, okos kék szemét, kicsit már fony- nyadt karjait, ahogy cseppet sem mutatós kartonruháián végigsimított. Ősz haia vastag kontyba csavarva, két fülére résimódias „frufru" ereszkedett •.. Emlékszik, hányszor látta kislánvkorában azt a kontyot kibontva. Mikor anyukáiéval ajándékul elhasznált csecsemő- holmikat vittek a szegénv kovácsmester feleségének.. Ugyanúgy feküdt mind az öt gyerekével. Könnyfátvolosan fénvlettek szelíd mama-szemei, mikor a iószívű nagyságos asszonyt meglátta kicsike lánykáiéval Hbsszű. fényes- bsma hala kibontva terült szét nyakára. réMiiére. párnáiéra Egykét dús fonat még a kis sivalkodó emberkére is iutottEz az anyai melegség sugárzik ma már megtört szeméből, amint űj gondolatát foglalja szavakba:

— Tegye meg no. Hertácska.. - A gyerekeire gondoljon és főleg azokra, akik nem nőhettek feL mert bimbófakad áskor törte le őket a vihar... Tudta, mindent meg kell tennünk... nehogy későn bánjuk meg,».

»• • • nehogy későn bántuk meg -. .** — hol hallotta ezt a néhány szót Herta? Miért zúdul át rajta olyan érzés, mintha egvszál ruhában hirtelen kiállították volna jajgató, fagyos téli zimankóba.

Az öregasszony csak azt látta, hogy Herta elsápad, szép barna bársony ruháján gömbölyűén kirajzolódó válla megremeg s aléltam rosilcad le a hidegfekete zongora mellé.

— Nem. ne segítsen, nincs semmi baiom... üliön le még — hárítja ei a vendég seaítőkészséeét Herta. Fáradtan könyököl a zongorára. Godolatok nélkül mered a fénylő fedélre Vagy talán mégis gondolat alakul ki abból a rettenetesen nyomasztó érzésviharból, ami csaknem lélegzetét veszi?

2^943 Szilvesztere. Johann, az osztrák zeneművészet egvik legnagyobb értéke két éve a fronton. őt hónapja nem találkoztak.

Házukban most idegen tisztek kaptak szállást. Blei százados, akit a franciaországi forró tálairól irányítottak néhány hónapra Judendorfiba. » kis osztrák városkába, hogy idegeit megnyugtassa. Köpfel főhadnagy néhány hete majdnem otthagyta a fogát egy csehszlovákiai erdőben. Őt is ide helyezték békésebb megbízatással, hogy kiheverje a nagy ijedtséget, amitől még most is dadog, ha eav kicsit is izgatott. Durst hadnagy rangban a legkisebb, de önérzetben legnagyobb a három tiszt között.

— Én mondom önöknek. n leg- magasabbrendű emberi élvezet faggatni... Mikor ott ül előttem a páciens, én pedig a könnyedebb eszközökkel kezdem a vallatást. • Tüzes vasrúd, fehéren izzó ... közeledek vele a lekötözött partizán szeméhez... már ott van tőle tíz centire, szempilláia serceg. szemöldökén folyékonnyá válva kunkorodnak egymásba a •.. a gyaoiú- szálafc... ió mi? ... legnemesebb gyapjú az emberi gvapiű. És a felsőrendű ember szemrebbenés nélkül végzi tovább a dolgát •.. Elő r zsebórái mert nekem olvan van s a másodpercmutatón ellenőrizni, mennyi idő alatt olvad örök szürkeségbe a szem. Közben gondolkozni azon. müven hasznos adalékot szolgáltatunk a tudománynak er emberi sejtek életképességéről.

selymesein csilláimló likőros pohárral iobbiában egyszuszra mondía el Durst hadnagy. aki idevaló Judendorfba és szabadságra iött haza. Minthogy egyedül az ő házukat érte bomba a helységben s hozzátartozói nincsenek. kézenfekvő, hosv az ismerős szép fiatalasszony házában keres menedéket — meg mást is.

*— Ugyan. Egon. szörnyű, amit mond — könyörög Herta —. hagyja abba. — És úgv érzi. menthetetlenül felkavarodik a gyomra, ha a tiszt tovább is folytatja.

A rendkívül elegáns Durst köny- nyed koppantással vágja haptákba magát, száját gúnyos mosolyra húzva meghajol. — Ó, a gyönge női nem... Ezt pedig meg kell szoknia. Herta. Az igazi nagy ember, a magassabbrendű. erőt vesz másokon is. meg önmagán is •.. A természet törvénye, hogy az erősebb fajnak kell győznie ... akkor csak nem állunk szemben a törvénnyel.

Blei százados a zongora billentyűin játszadozik. Mámoros pillantását a leheletkönnyű likörös pohárra szegezve némán bámul a csillogón rezgő szeszre. Ihletben van,»,

—> Nagyszerű melodrámát rögtönöztetek, Kamerád —■ fordul hátra

s közben erőteljesebben vág a billentyűkre. Figyelitek az aláfestést?

Tényleg van valami félelmetesen megkapó a játékában. Csupa rideg, könyörtelen hangzat. A mélyhúrok rengő-dobbanó ritmust döngenek,

— pedánsan kifényesített csizmák menetelnek. Pattogó, éles dallam- legények ugrálnak elő, vezényszavaik óceánja rikoltoz. Vékony, pengeéles hangok hasítanak: — kigyó- hidegségű szempár szuggerálja gyilkos akaratát az egész földre.

Még az öntelt Durst is elnémul. Gyanús szándék gyulladozik acélkék szemében, ahogyan lábujjhegyen a balkonra kiosont fiatalasz- szony nyomába szegődik. Köpfel butára ereszkedett képével horkolva borul a pezsgősvödör jegére.

Herta nagyon egyedül érzi magát. Hol lehet most Johann, a kedves? A jó, a szelíd férj? Miért kell pusztítani a fiatal életeket? Miért, honnan a parancs, hogy emberek millióit szakítsák el a szülőföldtől s küldjék más milliók ellen, akiket sosem láttak, akik egymásnak sosem ártottak... Mit vétett azzal Johann, hogy a legnemesebbet, a lelkét, művészetét adta gazdagon másoknak.

Felnézett a dombtetőn álló templomra. Máskor ilyenkor sziporkázik minden ablaka. Most sötét, kőhalottnak látszik. Hol van az isten, miért engedi... Odébb tündöklő zúzmara-ruhában sorakozik az öreg hársak glédája. A kanyarnál félénken hallgat a „Gasthus zum goldenen Schlüssel*’. De jólesett szilaj nyári biciklizések után sörözni ott Johannái. Aztán az ösvény a polgármesterék villája, kertje mögött. Most fagyba dermedve dideregnek a mandulafák. A legszélső nem is látszik. Milyen jót mulattak, mikor kitalálták a „mandula-játékot“: arra sétáltak legszívesebben és annyi csókot kapott Herta, ahány halványrózsaszín virág volt az általa kiválasztott ágon.

Minden csendes, halálcsendes. De mintha valakinek a léptei ropognának a hóban? Halga? Nem, nem, csak a szál1 inaózó fagyos nelyhek zizegnek a balkonra nyúló kopasz faágakon.

veht Alles vorüber.». —■

**" Minden elmúlik egyszer..»

— suttogja mögötte valaki. Érzik pálinkaszagú, forró lehellete. Mint a vaskapocs megragadja derekát s ölelné, húzná magához — Durst hadnagy. — Herta, meine Liebe,M

Es geht Alles vorbei.»» — dúdolja rekedten zihálva dulakodás közben.

—• Hagyjon, embertelen ... takarodjon .., —< menekül a karjából Herta.

Szerencsére váratlanul megzör- ren odalent a kapukarika. Valaki kopogtat. Félénken. Talán kére- gető? A fiatalasszony szégyenérzését, felháborodását feledve, — reszkető reménnyel rohan le. Hátha!

Mezítlábas, rongyos csavargó néz rá, hónapos szakáll az állán. Csak a szeme, álmatlanságban, félelemben égő szeme ismerős.

—■ Fri... — sikoltaná hirtelen a férfi nevét Herta, de kétségbeesetten tapad száiára a jövevény tenyere. —• Jöjjön —. érti meg az asszony s az üres cselédszobába húzza. A férfiből íeltartózhataitla- nul hömpölyög a könyörgés.

— Rejtsen el, nyomomban vannak. Tudja, hetek óta üldöznek..» ellenállás.,, végem van, ha itt- émek...

Micsoda élet? Herta mukkanni sem mer, hátha Durst utána jön, az ismeri Fritzet, Johann osztálytársát, a színészt. Mennyit terveztek, vitáztak? Fritz úgyszólván kisdiák kora óta Goethét bújta. Faust nagy szerepét készült egyszer eljátszani. Sokszor szavalta: „Csak annak jár a szabadság, az élet, kinek naponta kell kivívnia. S míg körül- csapkodja a veszély, itt gyermek, férfi, agg, szorgosan él. Ilyen sürgést szeretnék látni én. Szabad néppel, szabad földnek színén...”

Herta nagyot kiált, Fritz arzén tébolyodéit félelem. Durst áll az ajtóban. Lassan kattan a gombzár, míg kiemeli a pisztolyt a táskából és Fritzre fogja: — Uuugy, szemérmes nagyságos asszony ... Nem menekülsz rohadt — közeledik gonoszul a férfihez.

— Nehogy későn bánd meg... — ennyi csak Fritz válasza s gyöngéden állítja el maga elől Hertát, aki igyekszik megakadályozni a szörnyű tettet.

_— Es geht Alles?... — kérdi cinikus vigyorral a hadnagy az asz- szonyt, —- emlékeztetve a balkonjelenetre. Minthogy az vérehagyott arcát megvetően elfordítja, kíméletlenül belelő a rongyos menekülőbe.

Soha nem játszhatta el Fritz a Faustot.

Egy hét múlva Herta táviratot kapott: Johann elesett...

*

■— Adia ide azt az ívet Wurmserné — nyújtja határozottan az öregasszony felé kezét Herta... Megyek, nehogy megint későn bánjuk meg.

Tóth István.

ÁZ EMLÉK VISSZATÉR

ruháiű. szürke-