Szolnok Megyei Néplap, 1954. december (6. évfolyam, 283-308. szám)

1954-12-21 / 300. szám

1954 december 21. SZOLNOKMEGYEI NfiPLAP 3 KARÁCSONY DEBRECENBEN Mélységes hálával emlékezünk Az egész pótzászüóalj ott legyen este a templomban... Megértet­tük?! — pattogott idegesen Ada- mik százados a december 21-i pa­rancskihirdetés befejezéséül. Aztán már sietett volna vissza a .ió me­leg zászlóalj irodába. — A reformátusok is? ... mert­hogy ez katholikus? — mutatott a dombtetőn gunnyasztó templo- mocska felé Horváth őrmester. — Persze, hogy azok is, ostoba.., Isten-isten! — Parancs .., Igenis — ostoba, isten-isten! — harsogott halálos ko­molyan az őrmester, mikor a száza­dos eltűnt az ajtóban. Karácsonyi hangulat volt. A falu népe s a katonák dugig megtöltöt­ték a parányi templomot. A zászló­alj kétharmada kintrekedt s a puha hóban topogott. A pap hangját a bentlévők sem hallották, csak moz­dulatait látták, ahogy ide-oda lépe­getett az oltár előtt. Körülötte a mennyezetig felszökő karácsonyfák szórták illatukat. A villanykörte gyertyákon kékpapír sipka tompí­totta a fényt, Hiszen mindennap leesett egy-ké“- bomba a környé­ken. Elhallgatott az orgona, a kövér kis pap szembefordult a néppel Feltekintett a mennyezeti freskók ködöm áttetsző alakjaira, aztán ke­zét összekulcsolva mellén, fejét rá­hajtotta. És rázta a zokogás. Döb­benetes csend támadt. Annál bón- tóbban hatott, mikor sisakosam, többnapos borostával az arcán, csapzott hajjal, beesett, álmatlan­ságtól égő szemmel fel lépdelt a pap meil lé egy zászlós. — Splényi zászlós — morajlott végig a meglepetés a katonáikon. Hát ez hogy került ide? ... Debre­cenben maradt vissza mintegy 40— 50 emberrel, mikor a híradó zászló­aljnak is el kellett hagynia a vá­rost. Nem is tartozott az eredeti állományba. Nagyváradról került a VI. hír. zlj-hoz. De a csend pillanatok alatt hely­reállt. Nagy dolog lesz itt. Katona áll az oltár előtt. Splényi könnyed vigyázz-ba vágta magát. Gyors lé­legzetvétel köziben leemelte fejéről a sisakot. Fejét a paphoz hasonlóan ő is lehajtotta. Nem is nézett fel, még mikor beszélni kezdett sem. Ügy jött belőle a szó, mintha sír­ból beszélne. Testvérek >.. Repülőgépen jöt­tem.! Debrecenből. .. Tovább nem bírtuk a harcot. Két hónapja erdő­ben, romokban éltünk.. • Oda az Alföld szépséges fővárosa ... Oda a Tiszántúl... A hatalom a csőcse­léké . i. Rom, rom, minden rom Debrecenben... Az oroszok csak a csőcseléknek kedveznek. Mást min­denkit kiirtanak ... De megfizet­tünk, mielőtt eljöttünk: — három gabonaraiktárt gyújtottunk fel... A református Kollégium az enyé­szeté ... — Hazudik, — vájjon mit akar? mormogtak a honvédek. — Testvérek! — emelte hangere­(Nem riport — történelem) jét a zászlós. Nincs veszve semmi. Majd a Lajtánál megállítjuk a vö­rösökéit. A határon már várják őket a V2 ütegei ... Szép hazánk szabad lesz... Testvérek! Ezért vi­szont hálával tartozunk a néme­teknek ... Testvérek! Örömmel közlöm. Hogy holnap reggel 8 óra­kor ebből a zászlóaljból két század­dal útnak indulunk Bécsújhelyre, onnan Hamburgba ... Megmutatjuk német testvéreinknek, mi a magyar katona gavallériája. Ebben a pillanatban felbúgott az orgona. Édesbús akkordjai feszeget­ték az istemháza falait, megremeg­tek a fenyők. Megkövültén néztek farkasszemet az oltár eszelős figu­rájával, a zászlóssal és csak akkor mozdult meg az izgalomtól fülledt tömeg, midőn a kántor édesded áhítattal rázendített: ,.Ki tudja, merre, merrex visz a végzet...“ * Báné Ferenc tizedes két bajtár­sával kámelegedve sietett vissza a szállásra. A templomdombról be­látták a messze hegyeket, völgye­ket. A barátságos ablakszemekkel pislogó házak ír. őst nagyon szomo­rúaknak tűntek. Itt kell hagyni Sofcorópátkát is. A jószívű embe­reket, a környéfcszerető, elismerten szép lányokat. Hát csak nincs vége! Pedig mennyire várták már az oro­szokat. Mióta hallatszik az ágyúk brummogása Mór irányából. A ci­vilruhát hetek óta ott hordták az egyenruha alatt. A tisztek nem is tudták mire vélni, hogy csaknem minden honvéd köpeny nélkül járt a havas téli hidegben. — Nem lehet az igaz. hogy Deb­recen csupa rom. hogy a Kollégium az enyészeté — mondta szomorúan Kovács tizedes, aki a Kollégiumiból vonult be katonának. — Persze, hogy nem. Hazudik Splényi zászlós. Csak abban mond igazat, hogy ők bujkáltak, rombol­tak. amit tudtak... Tudjátok, hogy tegnap este hallgattuk a rádiónkat Ma alakul meg az Ideiglenes Nem­zetgyűlés Debrecenben és éppen a Kollégium oratóriumában. — Ezt már Fülöp Sanyi juttatta Kovács eszébe, alkit Bonéval együttesen sem tudtak még rávenni, hogy szökjenek meg a Dótzászlóalitól. Kovács mintha oda sem figyelt volna, tovább kesergett. — Az ősi Kollégium? ... Nem lehet... Emlé­keztek, mennyit meséltem még oda­haza a kaszárnyában a Kollégium­ról. Ott állt közelében a villamos­megállónál Csokonai Vitéz Mihály szobra. Ilyen büszkén nézhetett ar­ra a két dohostszagú professzorra, aki a Nagyerdőn találta meg Cso­konait, tanítványaival sétálgatva, amint zavartalanul pipáztak. így szeretett oktatni a költő-tanító. — Micsoda éretlenség ez, do­mine?! — esett neki a tanár, i— No, ha éretlen vagyok, akkor én nem pipázom. . 5 — válaszolt gúnyos nyugalommal Csokonai s s pipáját elhajította a hóba. — Ha oda is lett a Kollégium, Csokonai forradalmi szellemét nem lehet onnan elűzni.. . A jövő ge­neráció is szívébe zárja csodálatos történelmével együtt ezt az ősi iskolát. Ott van a föld, amelyen Kölcsey, Arany járt. Meglesz az utca, amelynek sarkánál elsietett felieglhajtójálban Ady, akinek lát­tán — bár csak egy másodpercig tartott a pillantás, Móricz Zsig- mond kollégiumi diák megérezte ott a jövendő költője halad ... — zúdultak az emlékek Kovácsból... — Reggelig megszökünk! —szó­lalt meg nagysokára Boné. amikor a falu főutcájába vezető magá­nyos ösvényen csúszkáltak lefelé.., — Megszökünk, megszökünk! — aggályoskodott ismét Kovács. De mit érsz vele ... közben a halál, a front.. Akkor már mindegy, ha Hamburgig huzzuk. Hátha addig vége lesz.., A németeket úgy is megfojtják... — állt meg hirte­len. — Ne hagyd már úgy el ma­gad — rántotta meg karját Fü­löp---- Győrben szói a sziréna, azt hallot tam,.. Jössz velünk, mi? Éjfél után talákozunik azon az erdei csa­páson, ahol a tüzelőt szoktuk hor­dani. — Pszt ! —— bejött... figyelje­tek — dugta ki fejét Boné a vacok alól. Ott rejtették el ügyesen a téglák alá a k.is készüléket, hár­mójuk titkos rádióját. .. Fakón, sercegve zúgott még egy kicsit a rádió, majd tisztán hallatszott: ..A Néplap tudósításából olvasunk fel részleteket... Megélénkült Debre­cen élete, pdros-feihór-zöld zászlók lengenek az utcákon. Ünnepre ké­szül a város, hajlékot ad, ime, má­sodszor a függetlenségi gondolat és a németek elleni harc jegyében összeülő nemzetgyűlésnek Majd később ez hallatszott: „Va­lóra kell válnia az annyiszor be­csapott és kisemmizett földműves- és munkásnép évszázados álmának, a magyar demokrácia alapvető kö­vetelményének: azé legyen a föld, aki megműveli1’ — Nagy Imre földművelésügyi miniszter beszé­déből. — Veletek megyek! — Szereztem ám három jó kis szerszámot az úton — nyitotta ki a kéménykürtő ajtaját Kovács és gondosan beola­jozott pisztolyokat rakott belőle az asztalra... Ha a németek Ham­burgba vinnének Magyarországot felszabadítani ■— legyen mivel vá­laszolni . j, Tóth István. mmc-negyven darab is ráfért a bicskám hegyére. Egy alkalommal ö császári fel­sége, miután értesült életmódom­ról, kifejezve abbeli kívánságát, hogy ő és trónját vele megosztó hitvese, a fiatal princekkel és princes szerekkel egyetemiben, ab­ban a boldogságban részesülhes­senek, (szószerint így kegyeske­dett kifejezni magát) hogy egy­szer velem ebédeljenek. Ügy is történt, ahogy óhajtotta. Mikor megérkeztek, baldachinos karos- székbe raktam őket az asztalo­mon, egyenesen szembe velem, testőreiktől körülvéve. Flimnap, a királyi kincstár udvari őre is résztvett a lakomán, kezében a fehér pálcával: láttam, hogy a legbarátságtalanabb grimaszokat vágja, ha felém esik tekintete, de én tüntetőleg semmibe se vet­tem, legföljebb jóval többet et­tem, mint máskor, hogy szégyent ne hozzak édes hazámra és hogy a császári udvart is ámulatba ejtsem. Megvannak privát okaim, mi­szerint azt higgyem, hogy ez a császári látogatás 'nagyszerű al­kalmat adott Flimnapnak, hogy ahogy csak lehet, befeketítsen engem az uralkodónál. Ez a mi­niszter amúgyis régóta titkos ellenségem volt, noha kifelé sok­kal hízelgőbb modorban érint­kezett velem, mint ahogy rideg és barátságtalan természete kö­vetkeztében másokkal szokott. Részletesen előadta tehát a csá­szárnak, hogy a kincstár fiókjai majdnem üresen állnak: hogy a legkülönbözőbb kölcsönöket kell fölvennie tehetetlen kariatokért; hogy az államkölcsönök szédüle­tesen zuhannak a börzén (kilenc százalékkal penészednek valahol a névérték alatt): hogy szemé­lyem másfél millió sprug kiadást jelent az államnak (ez a legna­gyobb aranypénzük, körülbelül akkora, mint egy inggomb) és egyáltalában: rendkívül ajánlatos volna, ha a császár a legelső kí­nálkozó alkalommal kiutasítana engem. Itt van megfelelő helyem arra is, hogy nyiltan megvédjem egy nagyszerű hölgy becsületét, aki ártatlanul volt vádnak kitéve személyemmel kapcsolatban. A kincstárnokra egyszeresek rájött a hóbort, hogy ő pedig halálos féltékeny lesz a feleségére, mivel egy pár aljas pletyka-fészek be­beszélte neki, hogy a kegyelmes asszony olthatatlan szenvedélyre lobbant irányomban. Egészen a trón lépcsőjéig csaptak a bot­rány hullámai, miszerint a nő ti­tokban találkára jött volna laká­somra. A legünnepélyesebben ki­jelentem, hogy mindez a leg- mocskosabb rágalom, melynek a világon semmi alapja nincsen, hacsak nem az, hogy Madame főmagasságú gráciája oly kegyes volt, hogy a közvetlen barátság ártatlan jeleivel tüntetett ki ta­lálkozásaink alkalmával. Az tökéletesen igaz, hogy gyak­ran látogatott meg házamban, de mindig a legnagyobb nyilvános­ság előtt, legalább három kísérő­vel a hintójábán (akik rendsze­rint nővére, a kisebbik lánya és valamelyik belső barátnője vol­tak); de efféle látogatásokat jó­formán minden palotahölgy gyak­ran tett házamban. De kérdez­zék meg ebből az alkalomból ösz- szes inasaimat, hogy vájjon csak egyszer is láttak-e olyan kocsit a kapum előtt, amelyről ne tudták volna pontosan, hogy ki ül benne? Ha látogató érke­zett s egy inas ezt jelentette ne­kem, az volt a szokásom, hogy azonnal a kapuhoz siettem és miután az udvariassági formákon túl voltam, mind a kocsit, mind a két lovat a legnagyobb gondos­sággal kezembe vettem) mert ha hatlovas hintó volt, a parádés kocsis négyet már előzőleg kifo­gott): mindezt egy asztalra rak­tam, amelyre ilyenkor körös­körül egy bármikor föl és lesze­relhető kerítést is állítottam, minden szerencsétlenséget meg­előzendő. Nem egyszer fordult elő, hogy négy darab lovaskocsi is volt egyszerre az asztalomon, teli társasággal, miközben én szé­ken ültem és fejemet feléjük haj­tottam. Míg én az egyik udvari társasággal konverzáltam, azalatt a másikat a kocsisok szép lassan körülsétáltatták az asztal pere­mén. Nagyon sok kellemes dél­utánt töltöttem efféle társaság­gal: viszont itt hívom ki a kincs­tárnokot és két besúgóját (a ne­vüket is megmondom, aztán csi­náljanak, amit akarnak), Clust- ril-t és Drunlo-t: vajjen merik-e állítani, hogy valaha is inkogni­tóban meglátogatott valaki, ki­véve Redresai államtitkárt, aki viszont ő császári felsége külön- 'eges utasítása alapján volt tit- ;os küldetésben nálam, ahogy azt tár fentebb elmondottam, .j.,„ P őri városában született 75 esztendővel ezelőtt a nagy tanító, Lenin hűséges tanítványa, Joszif Vissszárionovics Sztálin. Nevét a magyar nép többsége a felszabadulás után ismerte meg, hogy mélységesen, soha el nem múló szeretettel, hálával, szívébe zárja. Annak a pártnak volt egyik vezetője, amely egész történetében — megalakulásától napjainkig — magasra tartotta a népek boldog- ságának, a békének tisztafényű zászlaját. Törhetetlen akarattal állta lánglelkű Lenin mellett, hogy a dolgozók, a világ történetében elő­ször magúik uraivá válhassanak, munkájuk gyümölcseinek élvezői lehessenek, megszabaduljanak a kizsákmányolás zsarnokságától. A harc pedig nem volt könnyű. S csak azok vívhatták oly mér. hetetlen szilárdsággal, akiket a legnagyobb, a iegalkotóbb érzés, az emberiség iránti mélységes szeretet hatott át. Sztálin ott küzdött az első sorokban, amikor az egységes kommunista párt, a marxi-lenini párt megteremtéséről volt szó. Annak a pártnak a megteremtéséről* amely feltétele volt a szabadság kivívásának és megtartásának is. Annak a pártnak, amely győzelemre vitte a forradalom ügyét, győ. zelmesen felépítette, hatalmassá, legyőzhetetlenné tette a nagy Szov« iet hazát. á~Vtt volt Lenin mellett, amikor elvi harcot kellett vívni a szó« ^ cializmus egy országban való felépítéséért, s akkor is, amikor különböző párteilenes csoportok az építést próbálták akadályozni. Lenin halála után ő állt annak a központi bizottságnak az élén* amely a mukások és parasztok szoros szövetségét létrehozva, olyan országot teremtett, amely egységesebb a világ valamennyi országánál* amelynek népei a nyomorból, a tudatlanságból, a jólét, a kultúra, a hatalom birtokosaivá váltak. Csodálatos — a béke, a szabadság, a humanizmus zászlóját min« den eddiginél magasabbra tartó ország, erős, egységes, boldog nép —• ezt jelenti ma a Szovjetunió. Csak egy ilyen nép lehetett képes a fasiszta fenevad szétzúzására, hogv küzdelme gyümölcseként más or­szágokban is megindulhasson a szabadság építése. C a szovjet nép ma erősebb, mint tegnap volt, s holnap erősebb lesz, mint ma.' Kommunista Pártja, Lenin-Sztáilin tanítványai vezetéséivel hallatja hangját mindenütt, ahol a békéért cselekedni lehet. A szovjet diplomácia újból és újból tárgyaló asztal mellé kényszeríti a népek ellenségeit, fáradhatatlanul küzd a német mili- tarizmus felélesztése, egy új háború kirobbantása ellen. S küzdelmében támogatják a világ néped, amelyek nem felej­tenek. Mi sem felejtünk. Nem feledjük a német csizmák dübörgését, nem feledjük, hogyan fosztották ki hazánkat, hogyan árasztották el vérrel és nyomorral. S nem feledjük a Sztálin irányította Vörös Had. sereget sem, amely elhozta nekünk a békét. Nem feledjük a sztálini tanítást, hogy a béke megvédésének ügyét nekünk kell kezünkbe vennünk, hogy minden embernek külön-külön a maga posztján kell harcolnia a nemzet szabadságáért, .boldogságáért, a háború elhárítá­sáért. Építéssel, munkával, szóval, bizakodással. Lenin és Sztálin arra tanított bennünket, hogy híven kövessük a marxizmus tanításait! És Lenin és Sztálin tanítványai ma ott vannak a világ minden, táján! Franciaországban küzdenek a háborús szerződések ratifikálása ellen, Olaszországban magasra tartják a nemzeti függetlenség zász­laját, Kínában és a népi demokráciákban legyőzhetetlenné teszik a népek hatalmát! Lenin és Sztálin tanítványai állnak a mi pártunk élén is! T enim és Sztálin tanításait megfogadva vezetik országunkat, né­pünket. így vált munkásosztályunk lenézett éhező seregből, or­szágvezető erővé, szabad, munkanélküliséget nem ismerő egységes osz­tállyá. így vált parasztságunk a hatalom részesévé, a föld birtokosává, s így vált minden magyar dolgozó a haza megbecsült polgárává. így fettünk mi is annak a tábornak tagjai, amelynek élén a Szovjetunió Kommunista Pártja áll, s amely olyan erőt képvisel, amit soha senki — semmilyen agresszív erő le nem győzhet. Amikor zászlót hajtunk Sztálin emléke előtt, megfogadjuk, hogy ügyéhez mindig hűek leszünk, hogy szívünkkel, lelkűnkkel igaz, őszin­te akarattal, büszkén, boldogan állunk helyt a legyőzhetet’enek so­rában. ______________ Me gelőzték az időt A Mezőtúri Pamutszövőben az elmúlt hét csütörtökjén elkészült az ezévre előirányzott utolsó mé­ter szövet is. Az év győzelmes befejezése — az üzem vezetőm és műszaki dol­gozóin kívül — a legjobb szövők és előkészítő munkások nevéhez fűződik. A szövök köz... Király Imréné, Jakab Istvánná, Kovács Istvánné 17 nappal, Szabó Irén és Szilágyi I. Lajosné 16 nappal, Fási Istvánné és Balogh Ferencné 15 nappal és sokan mások 10—14 nap­pal tervük előtt jártak. Az előkészítő dolgozói — részben munkájuk jellegzetességénél fogva r— általában 20 nappal előzték meg tervüket. Még 20 napnál is előbb elbúcsúztak az ó-évtől: Kovács Eszter és Szarka Rozália cérnázók, Laczkó Józsefné vetülék-csévéző, Juhász Lidia cémahajtó és a Cseh—Juhász fűzőpár. A jó munka eredménye nem ma­radt el s a szövő dolgozói közül so­kan kaptak kitüntetést a decem­beri tem ölési értekezleten. Földes! János csoportvezető, Cseh Gyulámé és Juhász Sámdomé, Szonda JuUa s mások, — összesen heten — az ipar „Kiváló dolgozója“1 jelvényt és oklevelet kapták, öt dolgozó sztahanovista oklevelet érdemelt mer Papp Béla i

Next

/
Thumbnails
Contents