Szolnok Megyei Néplap, 1954. december (6. évfolyam, 283-308. szám)

1954-12-25 / 304. szám

SARY ISTVÁN;

KARÁCSONYI REGŐLÉS

I - GYERMEKKORI ÉLMÉNY - 1

Karácsony napján délelőtt Béres Pista köszönt Barkiék udvarán. Behívták. Kezét térdére rakta s nagyokat hallgatott. Végül csak kibökte, mi járatban van:

— Azért jöttén:.' Eszter néném — kezdte —, Péter az idén betöltötte a tizenhatot. Derék legénynek ígérkezik ... A nyáron a kaszálásban is megállta a helyét. Hát, ha engedné, estére velünk jöhet regőlni.

özv. Bankiné boldogan mosolygott. Hol Péterre, hol meg Béres Pistára nézett éts csak ennyit mondott:

— Köszönöm István, a megtiszteltetést.

Péter sejtette, hogy meghívják regőlni, de most, »miikor már rr.eg is hívták, madarat lehetett volna vele fogatni. Mivel Béres Pista meghagyta, hogy szötyököt vigyen a regöléshez, még délelőtt elindult,

Újból az első legény kiáltott be:

— Bárki Péter volna!

A név hallatára Erzsi fülig pirult. Olyan szép volt, mint a kipattant rózsabimbó, mely először mutatta meg. addig féltve őrzött titkát: illatát is, meg színét is. Ijedten, tágranyílt, kerek szemekkel tekintgetett, akárcsak az álmából felriasztott őzsuta. Hát már más is tudja, hogy Péter, meg ő? Anyja előtt kissé röstelte magát, de azért kimondhatatlanul boldog volt, hogy Pétert neki regölték ...

özv. Baloghné nem nézett Erzsire, csak a szerr.esarkából figyelte a szerelem szárnyainak bontogatá- sával bíbelődő leányát.

A regősök az utolsó strófához értek:

,,RegőIjük a gazdát, vele az asszonyát, Szegen lóg egy zacskó, tele van százassal, Feie a gazdáé, fele regősöké.

Hej! Regő-rejtem, regő-rejtem, regő rejtem”.

—Én volnék, Erzsi!

— Látom, hegy te vagy, Péter.

Az teleszívta tüdejét az ablakon

kiáramló fenyőillatú meleg levegővel. Ügy érezte, hogy valami nagyon szépet kellene mondania. Meg is szólalt:

— Hallottad Emi? Ugye, szépen

szólt a szötyök?

Anyja hívó szavára Erzsi betette az ablakot. Péter még ott maradt. Szeretett volna benézni az ablakon, dis a lámpafénynél csillogó jégvirág függönyt tartott szeme elé.

A toronyóra tízet kongatott éjfél előtt. Az öreg harang hangjai egymásután repültek ki a torony ablakán, mint galambdúcból a galambok. A dombok felé kergették egymást, aztán a domb hátán tüs- kéző akácos sűrűje elnyelte őket.

ASZÓDÉ IMREi , ,

JEL A 1ANYAN

Démberedik lassan az ónszínű sár teteje, a pocsolya szemében jégszálka szilárdul, ráreccsent az éjjel, csóválja fejét a gazda, a fáról ijesszétek le a tyúkot, mert reggelre mindnek lefagy a taréja. Küldi az asszonyt, hívd le a piszkafával, ha máskép nem jön.

Be ólába, be, be, be

kérleli szépen az asszony a tyúkot, meg a pulykát, óvatosan megy előre a bátor, a többi utána, tudják ott van a lyuk, felülnek egymásután a lécre a kéktollú gódér, a sarkantyús kakas és a halkszavú jérce s néznek a kisfényű ablakra míg éj lesz.

Pirosarcú menyecske szalad most, arca majd kicsattan, leül egy zsákra, szuszog a liba, tömi őket, tömi, rázza a fejét, amelyiknek a gégéjébe ment. csak rajta, rajta édes kicsi asszony, jó a zsíroskenyér, majdha kuncog a gyerek és sírva enni kér.

Már szalad Is befelé, beleiitött

kezébe a hideg, azt fújja szegény

a kemence mellett, hol a patka melegén

nagyapó nyámog a pattogatott kukoricán

s a földes szobában az unokák játszanak, mint a fán

az egymásra kacsintó gyümölcsök csintalan.

hogy a szötyök készítéséhez tejesköcsögöt szerezzen. Igaz, neki is volt, de az már úgy dukál, hogy köcsögöt a lánytól kell kérni.

Balogh Erzsiék háza felé tar-1 tott. Erzsi éppen akkor lépett ki az utcáajtón, amikor Péter odaért. Mindketten megálltak. Szó nélkül nézték egymást jóidéig. Aztán Péter kalapját úgy egy ujjal hátrabökte, rráisik kezét pedig nadrágzsebébe dugta. Nem Erzsire nézett, hanem csizmájának fényes orrát kémlelte, egyik lábát legényesen megletyegtette, ahogy ez már ilyenkor szokás, s megszólalt:

— Hozzád jöttem volna, Erzsi.

— Mivégből?

—■ Hátha nem találnád el, meg- rromdom: Estére regőlni megyek, úgy gondoltam, hogy a lötyökkészf- féshez tőled kérek köcsögöt, ha szívesen adnád.

Erzsi sarkon perdült. Beszaladt. Nem sokat kellett rá várni, hozta a köcsögöt.

Kétkézre fogta Péter a köcsögöt. Egy kicsit eltartotta magától, egyik szemét beíhúnyta, fejét félre- ‘artotta, úgy vizsgálta. Meg is kopogtatta.

— Jó hangja van! — Állapította meg komoly arccal.

Ebéd után fosott hozzá a szötyök készítéshez. Leakasztotta a hólyagot. Zörgöbt benne a kukoricaszem, jeléül, hogy kiszáradt a hólyag. Az előre elkészített nádból úgy kétaraszmyit levágott. A hólyagot bicskájával felhasította és a kiterített hólyag közepén lyukat bökött. Ebbe, a lyukba bedugta a nádat és cérnával körültekerte, hogy megálljon benne. Az így feLnádalt hólyagot a köcsög szájára feszítette, mint dobon szokás a bőrt, aztán lekötözte, mintha lekvár lett volna a köcsögben. Az így elkészített szötyököt bal hóna alá vette, jobb tenyerét rregnyálazta és végighúzta a nádon. Elégedetten mosolygott, mikor a szötyök megszólalt és bőgött, mint a bőgőn a legvastagabb húr.

Erzsiék a Laci-közbem laktak. Házikójuk úgy bújt meg az apró házak közül kimagasló községháza mögött, mint didergő kis kacsa a mottoha kotlós mellett.

Erzsi anyjával ült a szobában. Ahogy besötétedett, lámpát gyújtottak.- Várták a regősöket... Hallották, hogy a szomszédban befejezték a regölést. Tudták, hogy az ő házuk következik, Erzsi mégis összerezzent, amikor az első legény bekiáltott az ablakán. így szólt a köszöntő:

..Eljött a karácsony bodros szakállával,

Én édes kis csizmám, megtömlek szalmával, Megölték a disznót, érezzük a szagát, Talán nekünk adják a hátulsó combját”.

Aztán, mintha vezényszóra, együtt énekelték:

„Amoda keletkezett egy nagy folyó-patak, Abban legeltetnek csoda-féle szarvast, Csoda-féle szarvasnak ezerágú boga, Ezerágú bogán, ezer misegyertya. Gyujtatván gyulladják, altatván aludjék. Hej! Regű-reitem. majd neked ejtem.

Az új-esztendöben. mit is mondanának, Egy szép leányt, kinek neve volna:”

A regősök itt abbahagyták az éneket és az első legény kiáltott be az ablakon:

— Balogh Erzsi volna!

Aztán újból együtt énekeltek. A szötyökök meg szóltak, bugásuk elhallott tán a szomszéd faluba is. Péter szötyökévdl bele-bele cifrázott. Hadd hallja Erzsi!

„Hej! Regü rejtem, majd neked ejtem,

Az új-esztendőben, mit is mondanának, Egy szép legényt, kinek neve volna;’*

Reszkető kézzel gombolta ki Erzsi az ablakot. A regősök bankosa vette át a pénzt, aztán elvonultak, de Péter az ablak alatt maradt. Erzsi észrevette, de úgy tett, mintha azt nézte volna, merre tartanak a regősök. Péter jutott szóhoz:

A regősök sorra vettek minden házat s elhallgattak. Egymás után sötétedtek el a hóvaltakart görbehátú házaik apró ablakai. A pihenni tért falu csendjét csak a kertek alá húzódó kutyák ugatása 1 törte meg.

Kérencsélni kezd most a gyerek, atyám lovagoljunk, lovagoljunk hát, felkel az öreg és hátára veszi az unokát, ficánkol a kicsi a jó helyen „gyócsot vegyenek, gyócsot vegyenek" — kiáltozza a többi gyerek és csípi a nevető lovas kicsi farát.

Pattog a kuckóban a száradó

majlandi, mint apró puskalövés akkorát szol,

Hortobágyi László:

SZOLNOK

i.

Nem vagyok aggastyán, most lettem férfi.

És Verseghy földje szülőhazám!

Innen jöttem s itt dúdol dalt a szám, Ahol a Zagyva a Tiszát eléri.

A fodros torkolat szegélye régi:

S a vár a patak másik oldalán Török-magyar csaták korát idézi.

Várorom széles, s szűk utcáin járok, Kopogtatom a durva házfalat,

S szebben beszél az, mint a könyvadat. Erről tüzeltek egykor az osztrákok,

S ott győzött a vörös-sipkás csapat! Kossuth emitten verbuvált hadat!

II.

Kinn lépkedek a a város peremén, Majd újra benn a szíve-gyökerében,

És mindenütt akad emlékem,

Mert ismerem, s közös jogon enyém,

A távolból — az utca belsejében A páraterhes, hűvös, téli szélben.

Valaki közelít, s mindig fürgébben.

Egy morcos vasutas siet felém,

Vibrál szemén az ébrenlét csodája.

Honnan vezethet útja és hova? Szolgálatból tán, mert vacog a foga. Vájjon a lánya várja vacsorára?

Talán teát forral az asszonyka?

Ellép mellettem és megy-megy tova.

III.

Az állomáshoz vitt ki jártas talpam.

A ligetben egy gágogó liba Vett üldözőbe. „Hess, te!‘‘ — elzavartam.

A környezet tömör harmónia!

A fák alatti giz-gazból felharsan

Egy fájdalmas borús melódia:

„Itt nyugszik kopár-köves talajban

Roncsaival a MÁV-Kolónia!”

„Tekints rá szürke vasbeton padlómra

— a gyep szavára egy ösvény felel —

A múltadat leolvashatod róla;

S tudod, miért ütött a vészes óra!

A gaztettet Hitler követte el!” Borsódzik hátam, s zúg a néma nóta!

(A fenti három szonett egy hosszabb ciklus részlete.)

a macska is meg-megrezzen a nyakon, ahol dorombol és zörgeti a száradó köcsögöt, ha fordul.

De milyen zaj zizeg most az ágy alól?

A kotló csőrével igazgatja a tojást.

valami csörög is, egyet megivott

és héját a fészke mellé leejti. Sötétedik, csak a*

ötös lámpa üvege ragyog a dróton és a csizma szaga

terjed, mi a sutban szárad, gőzöl a bőr,

de csitt csak, az udvaron valaki jön,

veri a lábát a küszöb előtt.

Nyilván átjött a szomszéd

és nagy beszélgetés lesz máma,

a gyerekek fülelve vigyáznak minden szavára

és lesik a mesét. Trebinjéről, Zelenikáról

régi emlékek elevenednek meg, mint a régi házról

felszálló illatos füst.

Éjszaka van már, látom, de tudom,

hát nem segít senki az éhező madárnak,

meg a megszorult nyúlnak? Oda se neki, kapar az magának

ennivalót a hó alól is. A szénakazal alatt

látszik reggel nyomuk, ott szaladt

a fürge fogoly és a bátortalan nyúl

csapásukon a lehúzott széna szála.

— Mint az üvegpohár cseng kinn a hideg ég, de nem baj, mindenki benn van, csak a jegenyék csattognak, de ők bírják dühét a zúznak zizegőfátylas jégtűs törzsükkel az égnek szúrnak s ott állnak tovább is dermedőn..,

FERENCZ LAJOS:

^Cáfönt mu

Vágy

Míg az álom fehér fladambiáv-all iátszoll. ölelkező vágyam csillagokon táncol.

Ölelkező vágyam, ha maid veled táncol, a galambok helyett ugy-e. velem játszol? *

IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIH1 ....................................................................................................11111111111111111111 III 111111111

/

Ős

szel

| ^Péteri 3átoán

ANYAMRA GONDOLOK

Míg az idő lassan a fáikra hullatta az őszi bút.

Talán kétszer beszéltem anyáddal.

Nem is törődtem szavával.

Nem érdekelt.

Álltam az udvaron. A kék ég vakítóan ragyogott és a pékség életrekelt

nyüzsgését néztem a nyitott ajtón át, a kemence sugárzó poklát, az izzadó pék izmos jobbját, amint éppen

kenyeret vetett be a résen, hogy szisszent a hosszúnyelű lapát, mintha égette volna a tűz a fát s láttam, hogy nagy görgős kosarakban szőke kenyerek hültek lassan vízzel fényezett héjuk villantva...

Azon tűnődtem ott el magamban

egy pillanatra:

de jó is lenne

egyikből egy jó szeletre

való

s rá frissen köpült vaj, olyan, mint a hó!

S nem is ügyeltem anyádra, amint ültében elörebiccent kissé válla s anyához mérten gyermekéről, rólad beszélt.

Amit mondott, elfeledtem már..,

De emlékszem: szeretet lángolt szavában. S most, hogy a reggeli kép elémáll,

tudom, nékem is ilyen anyám van, mint a tiéd:

ezüst hajszálait titkolja, rejti s nem hiszi senki, hogy öt gyermeket nevelt mellén, mely édes tejjel telt s puha szája még édesebb csókjával.

Sohasem illetném őt váddal, mint te tetted

— befelhőzve e szép estet ■-* a te anyáddal,

Ki anya,

egyforma mind e földtekén.

S a szava

ha lágy, ha kemény

— mert örömre szánja gyermekét, örömre, melyből nem jutott elég sohasem néki r**

az életet, a tiédet

és enyémet védi, s könnyel

s — ha kell — tíz körömmel.

A tenger szeretet ad hozzá erőt, hogy szilárd sziklaként magasodjon, ha a sír felé is dűl.

Mosolygó, kedvesarcú gyermeket már nem szül, de azt akarja hogy veled sokasodjon.

Anyádra gondolok most s anyámra.

szemed forró napsugarában a szerelmünk kiviirult.

De nézd. kedvesem, körülöttünk minden élő ételéi, siessünk, nehogy ránk leheljen fagyos ajkával a tél,

*

Tövisből bokréta

Rózsafia. rózsafa, csinkebokor lettél, csiükebokor lettél, tövisét termettéi.

Rózsafa, tövisfa. nincsen virág rajta, nincsen virág rajta, mi volt. elhullatta.

Tövisfa. tövisfa. bokrétát, ha kötök, bokrétát, ha kötök, tövisekből kötök.

Tövisből bokréta szúrja meg a kezét, szúrja meg a kezét, sebezze meg szívét,

\

4.

4