Szolnok Megyei Néplap, 1954. november (6. évfolyam, 259-282. szám)
1954-11-10 / 266. szám
MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL; , A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI - TANÁCS LAPJA VI. évfolyam, 266. szám Ara 50 fillér 1954 november 10., szerda t A Vegyesipari Javító kommunistái harcoljanak a hanyagságok megszüntetéséért (2. a) Több búst, zsírt a dolgozók asztalára (2. o.) s. Az élet tért vissza ebbe a községbe (3. o.) ✓ Zárszámadás előtt az abádszalóki Lenin fsz-ben A zárszámadás mindig nagyjelentőségű a terme'.őszö vetkeztek tagjainak életében. Most egy évvel a kormány programm meg jele nése után még többet jelent mind- annyiunk számára. Közös gazdaságunk az új szakasz óta indult el fokozottabb mértékben a fejlődés útján. Addig éveken át szinte egyhelyben topogtunk. Sok baj volt a munkafegyelemmel, a tagok nagyrésze távolmaradt a munkától, s ez a terméseredmények csökkenésében ütött vissza. A zárszámadási gazdasági beszámoló most már számottevő eredményekről beszél. Az agrotechnikai eljárások következetes alkalmazására azelőtt nem sok gondot fordítottunk. Az 1954-es gazdasági év előkészítésénél azonban már erre is ügyeltünk. A múlt év őszén és a télen fejtrágyáztuk vetéseinket. A községi 6—7 mázsás átlagtól eltérően 9 mázsa gabona termett a 74 holdas búzatáblában. A múlt évi tapasztalatokat ezévben hasznosítottuk. Jóval a határidő előtt elvetettük az őszi kalászosokat. A talajelőkészltés és vetés minőségére pedig féltőén vigyáztunk. Hiszen a bő termést ilyenkor ősszel kell megalapozni. Tavasszal egyénekre osztottuk a kapásnövények területét. Ez megnövelte a tagok felelősségérzetét és elősegítette a családtagok munkába vonását. Harminc-harminchat asszony dolgozott egész éven át. A kukoricát, napraforgót háromszor, a cukorrépát ötször kapáltuk meg. Közben jutott időnk arra is, hogy a szálastakarmányt veszteség nélkül betakarítsuk. Az aratási-csép- lési munkálatokat a megyében másodiknak fejeztük be, Kiegyenlítettük állam Iránti kötelezettségeinket és munkaegységenként 3 kg. búzát osztottunk. Id.' Képes Kálmán 35 mázsa búzát vitt naza. Csörgő Mihályné egyedül prémiumként 7 mázsa kukoricát és 370 forint készpénzt kapott. Kukoricából 31 mázsás átlagtermésünk lett. Napraforgóból 729 kg-ot, cukorrépából pedig 213 mázsát takarítottunk be egy-egy holdról. Egyedül a cukorrépa prémium meghaladja az 58 ezer forintot. Mindezeket az eredményeket, va- lamint a jó termés elérésének módszereit részletesen ismerteti majd a gazdasági beszámoló. Bár a nyár közepén még nem volt tiszta kép szövetkezetünk évi jövedelméről, a közös vagyon és a tsz. tagjainak egészévi gyarapodásáról sokat mondottak a részeredményeik is. Beszédesen igazolja ezt az a körülmény, hogy cséplés után 27 egyéni gazda lépett be szövetkezetünkbe, s azóta harmincötre szaporodott az új tagok száma, akik valamennyien részt is vesznek a közös munkában, önként, saját elhatározásukból jöttek hozzánk és mindnyájan szeretettel fogadtuk őketj Szorgalmas, Igyekvő gazdákkal, tapasztalt emberekkel gazdagodott velük a szövetkezet. Id. Mészáros István két dolgos kezével és 12 hold földjével jött közénk. Amint mondogatja, nem bánta meg elhatározását. Sőt azt bánja, hogy nem évelején kezdte az új utat. Akkor már kamrájában lenne a szövetkezeti munka termése. A szövetkezeti gazdálkodás évi mérlege most készül ezekben a napokban. A részesedést már kiszámítottuk. 12 forint készpénz, 3 kg búza, 1 kg. kukorica, 20 dk. cukor, egy dl. olaj, fél kg. borsó, ugyanannyi burgonya, 8 kg. lucemaszéna jár munkaegységenként. Ez pénzre átszámolva 33 forintot tesz ki. Vagyis Szövetkezetünk tagjainak 1200 forint az átlagos havi keresete. Hozzászámolva ehhez a háztáji gazdaságban termett 20—25 zsák burgonyát, 70—S0 zsák kukoricát, a háztáji tehén utáni tejbeadási kedvezményt, stb. a tagok havi jövedelme eléri, sőt meghaladja a havi kétezer forintot. Ä következő gazdasági évben azonban még nagyobb termést és magasabb jövedelmet akarunk elérni, Erre biztosíték a mostani eredményes munkánk: az istálló- trágyázás befejezése, a mélyszántást terv 95 százalékos teljesítése, a silózási terv túlteljesítése, s a tsz. tagság lelkesedése. Varjú Sándor aJ. abádszalóki Lenin tsz. elnöke. Á forradalmi műszak lendületével tovább a tanácsválasztások tiszteletére tett vállalások teljesítéséért Hosszan, nagyon hosszan lehetne írni ipari munkásaink becsületes helytállásáról, azokról az üzemi dolgozókról, műszakiakról, értelmiségiekről, akik Ígéretükhöz híven cselekedtek a November 7-i versenyben, s ennek legkiemelkedőbb napjain, a forradalmi műszakon. Nagydob üzemeink közül egy sincs olyan, mely ne teljesítette volna vállalását. Most az a cél, hogy a forradalmi műszak nagyszerű lendületével küzdjenek tovább gyáraikban, vállalatainknál a negyedik negyedéves terv mielőbbi befejezéséért. Köszörűsük a tanácsválasztásokat a népjólét emeléséért folyó munka újabb sikereivel. 5.3 tonna papír, két tonna cellulose a napi kiszabásokon felül A szolnoki Papírgyár dolgozói közül 520-an tettek versenyvállalást november 7-e és a tanács- választások tisz '.leletére, több mint 298.000 ezer forint értékben. Ebből 96.272 forint értékű munkát már októberben elvégeztek. A November 1-től 7-ig megtartott ünnepi műszak alatt még tovább fokozódott a verseny lendülete. Hat nap alatt három papírgép együttesen 5.3 tonnával szárnyalta tűi tervét. Ugyancsak jó munkát végeztek a Cellulóze- gyár dolgozói is, akik terven felül két tonna cellulózét adtak a papírgyárnak. A papírgyártó brigádok lelkesen, lendületesen dolgoztak. Az I-es papírgépnél Mochnács Mátyás és brigádja 126, Helmreich József és brigádja 118 százalékos teljesítményt ért el. A Il-es papírgépnél Kraftsik Béla és brigádja 121, a III-as papírgépnél Tassi Lajos és brigádja 126, Li- pczssncsics György és brigádja 125 százalékos teljesítményével tűnik ki. A bálázó csoportnál Á. Bende brigád 165, a burkolásnál Nagy Margit 207 és Kovács Jó- zsefné 257 százalékos teljesítményéért érdemel dicséretet. Nagyban hozzájárult a jó eredmények eléréséhez Tuba József fűtő és brigádja. A fiatal fűtő és csoportja biztosította a legjobb gőzellátást a papírgépek zavartalan üzemeltetéséhez. A negyedik negyedéves terv sikeres befejezése érdekében, a tanácsválasztásokra tett vállalások maradéktalan teljesítéséért dolgozóink következetesen harcolnak tovább, Balogh Károly. Az Apritógépgyér müszakiai íel'esíteUék Ígéretüket Az Aprítógépgyár műszaki dolgozói is — párhuzamosan a munkásokkal — vállalásokat tettek az Októberi Forradalom évfordulójára. Különösen a technológiai osztály dolgozói tettek konkrét, értékelhető felajánlásokat. Czirják mérnök elvtárs arra tett Ígéretet, hogy a mezőgazdaság megsegítésére gyártandó boronaciklus berendezéseinek helyszínrajza alapján kidolgozza és megszervezi az irányítást. Vállalását már teljesítette. Folyamatosan dolgozik a gyengébb gépek tehermentesítésén is. Pethő József osztályvezető a borona átvételi utasításait három nappal határidő előtt elkészítette. Kiss Zoltán gyártástervező arra tett Ígéretet, hogy a 2000-szer 1200 mm-es keverődob műveletirányítá- sänaäc és műveletutasításának ellenőrzését november 15-re elkészíti. November elején már 90 százaléKig készen volt ezzel a munkával. A még hátralévő feladatokat a műszaki főosztály úgy fogja megoldani, hogy a munkatervében lefektetett határidőket pontosan betartja s ezzel járul hozzá a negyedik negyedéves terv sikeres befejezéséhez. Tóth Béláné. A Forradalom évfordulóján rendezett ünnepségeién 33 sztahanovistát tüntettek ki a tiszasülyi állatni gazdaságban Nem kis feladatra vállalkozna, aki gyalogszerrel akarná körülkerülni megyénk, s mondhatnánk Közép-Európa egyik legnagyobb gazdaságát, a tiszasülyi állami gazdaságot. Szélessége 10, a hossza 40 km. Tavasztól őszig, amerre a szem ellát, csillogó víztükör és haragoszöld rizstáblák uralják a láthatárt. Ilyenkor, ősz végén azonban már nem sok látnivaló van errefelé. Az év termését betakarították a gazdaság dolgozói és többek között 800 vagon risst, s ÍOO vagon kenyérgabonát adtak a népgazdaságnak. Ha a nyáreleji köd meg a bruzone nem befolyásolja a terméseredményeket, 1600, sőt 1800 vagonos termés sem lett volna nagy szó. A kenyér- és takarmánygabonaterme- léstoen, ahol az időjárás káros befolyásait a korszerű agrotechnikai eljárásokkal jórészt ki tudták küszöbölni, a nemrégiben még szinte terméketlen, szikes földön is, 8 mázsás búzatermésük lett holdanként. Része van ebben az eredményben a gazdaság kiváló traktoristáinak, íogatosainak, a növény- termelési birgádok tagjainak. A 2 ezer hold őszi kalászost jóval a határidő előtt elvetették, s a fejlődés serkentésére az őszi árpát fejtrágyázták is a gazdaság dolgozói. így hamarabb bokrosodik a fiatal növény. A rendelkezésre álló istállótrágyát kihordták és alászán- tetták. Mintegy 50 százalékát teljesítették mélyszántási tervüknek. Ahová nem jutott istállótrágya, szuperfoszfátot, kálisót, pétisót szórnak, ahogyan ezt a talaj tápanyagigénye megkívánja. Évről évre nagyobb területeken valósul meg a herefüves vetésforgó. A rizstermelésből kikapcsolt telepeken öntözése* takarmánytermesztésre kerül sor Majd évek múlva ismét rizst termesztenek azokon a földeken. Ezévben már teljesítették takarmánytermelési tervüket, sőt az abraktakarmány kiegészítésére nagy- mennyiségű silót készítettek. Ezzel megteremtették az alapját az állat- tenyésztés fejlesztésének. A sertés- állomány máris számottevő. Az 5 ezer sertés közül sok a törzskönyvezett mangalica tenyésztörzs, melyekből megyénk termelőszövetkezetei már eddig is szép számmal kaptak kiváló egyedeket. A tehenészetben még van javítanivaló, vonal. Ez főleg abból adódik, hogy az állomány nem egyöntetű. A növendékállatok , gondos nevelésével azonban ezt a hiányosságot, folyamatosan megszüntetik. Máris 3 ezer növendék marhát gondoznak megfelelő körülmények között. S igen jó híre v.n a baromfitenyészetüknek. Az állatállomány növelésével évről évre nagyobb területeket tudnak istállótrágyázni, s a korszerű gazdálkodás következtében a szántóföld visszanyeri termékenységét. Erre törekednek is a gazdaság dolgozói. Elhatározták, hogy az 1955-ös gazdasági évben megduplázzák az 1954-es termésátlagokat. Több kenyérgabonát, rizst, húst és zsírt adnak a népgazdaság, nak. November 6-án este a jólvégzett munka tudatéban meleg, családias összejövetelen ünnepelték meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordulóját. Sokat jelent számukra is ez a győzelem. A fel- szabadulás előtt jórészt földönfutó, nincstelen emberek munkát és megfelelő ellátást találtak itt. Az állam segítségével 50 kislakást építettek a gazdaság dolgozói és 1955-re újabb 50 lakás építését vették tervbe Aki igyekszik, gondot visel a rábízott szerszámra, gépre, jószágra, meg is találja a számítását, sőt szorgalmas munkájáért külön elismerésben, megbecsülésben részesül. A november 6-i ünnepség alkalmával 33 dolgozót tüntettek ki sztahanovista címmel, Közöttük Kosik Dezső, Tuza Ferenc, Tóth László, Gyetvai Sándor traktorost, Pápai Lajos, Pólyák András, Vincze István fogatost, Alföldi András, Nagy Pál, Sós Imre, Pólya Sándor, Fü- leki Sándor állattenyésztési dolgozókat. Azonkívül 25 ezer forint pénz- és tárgyjutalmat osztottak ki a legjobbak között. A gazdaság kul- turcsoportja tánccal és vidám műsorral szórakoztatta az egybegyűlteket. Mégsem volt teljes a gazdaság dolgozóinak öröme. A földművelésügyi minisztérium illetékes főigazgatóságának mulasztásából a sztahanovista és a kiváló dolgozó kitüntetések nem érkeztek meg idejében. Amint hírlik, csak egy hónap múlva kapják meg a tiszasü- lyiek a jelvényeket. Ami azt illeti, előbb is gondolhattak volna a földművelésügyi minisztériumban a november 7-i ünnepségekre. A jászboldogházai állattenyésztők A jászboldogházai gazdák megyeszerte híresek fejlett állattenyésztésükről, különösképpen a szarvasmarhatenyésztésről. Évente 50—60 apaállatot nevelnek szerződésre. Az Országos Mezőgazdasági Kiállításon számos jászboldogházai dolgozó paraszt részesült kitüntetésben és több értékes apaállatot vásároltak meg tőlük. Képünkön SZŐRÖS VENDEL Jászboldogházai kisparaszt Csárdás nevű I. díjas 17 hónapos bikája* Munkások és dolgozó parasztok találkozója Jászberényen és JánusMán A Hazafias Népfront jászberényi járási és városi bizottságai által rendezett Jász Kultúr- hónap keretében szombaton a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordulójának előestéjén a jászberényi Apritógépgyár üzemeiben a hároméves gyár dolgozói kilencven paraszt-látogatónak muta'ták be készítményeiket. A jászberényi „Petőfi“, „Kossuth“ és „Március 15,‘‘ termelőszövetkezetek, a tangazdaság, az újerdei állami gazdaság és a jánoshidai Dimitrov tsz küldte el legjobb dolgozóit a gyárba, hogy annak munkásaival együtt ünnepeljék a forradalom évfordulóját s ezáltal is mélyítsék a munkások és parasztok szövetségét. — Nem is képzeltük volna még tíz évvel ezelő'.t, hogy ilyen kis városban. mint Jászberény, alig 20 kilométerre tőlünk, egy nagy üzem végzi majd munkáját s gyártmányaival hozzájárul magunk és gyermekeink életének szebbé tételéhez — mondotta Varga József jánoshidai 7 és fél holdas dolgozó paraszt, akinek fia most végezne el a gépipari technikumot, leánya pedig negyedik éves tanítóképzős. A* Aprífó-fép^yArban a forradalmi hét során hősi tetteik, nagy eredmények születtek. Gedei János horizont-esz'ergálycs 145 százalékról 180 százalékra emelte teljesítményét Ezen az ünnepi találkozón adták át a gépgyár munkásainak III. negyedévi jó munkájuk jutalmát, 10 ezer forintot. A baráti találkozó kultúrműsorának kíséretében többek között fellépett a jászsági származású Risai Pál operaénekes és Kohut Magda, a Nemzeti Színház tagja. A munkás-paraszt találkozó vasárnap Jánoshidán folytatódott. Itt ezen a napon nyitották meg a Jász Kultúrhónap keretében a jól berendezett gazdakört. Az Aprítógépgyár küldöttei a gyár által patronált Dimitrov tsz tagjainak két saját gyártmányú boronát vittek ajándékba. A kultúrotthon által rendezett műsorban fővárosi művészek és a járás legjobb kul- turcsoportjai léptek fel. A jánoshidai dolgozó parasztdk és a jászberényi munkások találkozója tovább szilárdította a munkás- paraszt szövetséget. <>z aztán önkáltiég. „Folyamatban lévő munkáinkhoz nagymennyiségű zúzottkövet kaptunk. A napokban igazgatóságunk elrendelte, hogy egy vonatot kitevő mennyiséget küldjünk el ebből Esztergom térségébe. A rendelkezés szerint bizonyosan ott van szükség az anyagra, de nem lehet gazdaságos még sem ez a szállítás. Harcolunk az önköltség csökkentéséért s közben az Alföldről a Dunántúlra — a kőbányák közelébe küldjük vissza a zúzottkövet. Ez az intézkedés bizony nem szolgálja ezt a célt. A felrakás, mindenekelőtt dolgozóink egy részét elvonja tényleges munkájától. A szállítás feleslegesen leköt egy csomó vasúti kocsit és folyamatban lévő munkánk befejezését esetleg elodázza.“ így szól a levél, melyet a napokban Vermes Ödön. a szolnoki Pályafenntartási Főnökség vezetőmérnöke küldött szerkesztőségünknek. E néhány sor is azt bizonyítja, hogy egyes felsőbb igazgatási szerveink nem támogatják eléggé a harcot, melyet munkásaink, műszaki dolgozóink napról-napra vívnak a megtakarítható percekért, forintokért. Az ilyen és ebhez hsonló Intézkedések szótlan betartása feltételezi a vak szolgálati fegyelmet, ami pedig egy cseppet sem segíti elő a szocialista vasút kialakítását, megteremtését.