Szolnok Megyei Néplap, 1954. október (6. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-02 / 233. szám
Szolnokmegyei r' I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1 VI. évfolyam, 233. szám » Ara 50 fillér 195- október 2.. szombat A haza javára, a masad hasznára jegyezz békekölcsönt! ÜNNEPI KÖNYVHÉT Irtat Klufaludl Sándor, a megyei könyvtár vexetSje A z idén október 3. és 10. között rendezzük az immár hagyó* ^ mányossá vált ünnepi könyvhetet. Nagy seregszemléje ez az új magyar irodalomnak és könyvkiadásnak. A kulturforradalom eredményeképpen egyre növekszik dolgozóink igénye a könyvek iránt, úgyhogy könyvkiadásunk alig tud eleget termi a mind sürgetőbben elhangzó kívánságoknak. A könyvtárak olvasótábora évről évre nagyobb lesz, többen és többen vásárolják meg a könyveket, hogy ne csupán olvassák azokat, hanem saját könyvtárukat is gyarapítsák velük. Ma már a falusi könyvtáraknak is komoly gondot okoz, hogy kielégíthessék a jó könyvek iránt megnyilvánuló igényt. Dolgozó parasztjaink, akik jórészt csak kalendáriumot olvastak, — vagy nem olvastak — ma Veres Péter, Szabó Pál, Sarkadi Imre és a többiek írásait olvassák. Ennek a kulturális fejlődésnek eredménye, hogy pélldául a megye könyvtárainak olvasótábora 1950 óta 600-ról majdnem 30 ezerre emelkedett, hogy ma már bavonkint átlag 50.000 kötet fordul meg ennek az olvasótábornak a kezén. A z új kormányprogramm e lőtt a könyvkiadás terén is kö- vettünk el hibákat. Hogy csak egy-két jellemző mozzanatot említsünk: kevés vöt a szépirodalom, de ugyanakkor különböző szervek, szinte ontották a brosúrákat, melyeket senki sem olvasott; a magyar kasszikus írók műveihez lehetetlenség volt hozzájutni, a külföldi irodalom jelentős alkotásait alig láthattuk a könyvesboltok kirakataiban. Az új kormányprogramra a könyvkiadásban is elsősorban a dolgozók jogos igényeinek kielégítését jelenti. Helyes arány alakult ki a szépirodalmi és egyéb művek között, aminek eredményeképpen jóval több regényt, elbeszélést, verset olvashatunk, mint eddig. Fájó és sokat vitatott kérdés volt mindmáig a példányszám is. Előfordult, hogy hiába jelentek meg jó könyvek, az olvasók nagyrésze már nem tudta megvásárolni, mert szinte á megjelenés napján elkapkodták az utolsó kötetet is. Kétségtelen, hogy az általános könyvéhség vitte rá például a megyei könyvtár néhány olvasóját arra, hogy egy-egy feltétlenül megszerezni óhajtott könyvet — mondjuk: az „Operák könyvé”-t — „elvesztette“. A megoldást nyilván nem az ellenérték lefizetése, hanem a könyvek példányszámúnak felemelése jelenti. Az idén jelentős mértékben megnövekedett a kiadott művek példényszáma is: a magyar klasszikusok átlagpéldán yszáma 1953-hoz képest 100 százalékkal emelkedett, az ifjúsági könyvek pedig 230 százalékkal nagyobb mennyiségben kerülnek forgalomba. /Alyan sorozatokat indítottak kiadóink, melyeket az olvasók már régen vártak, követeltek: gyors ütemben jelennek meg Jókai, Mikszáth, Móricz Zsigmond regényei, az orosz klasszikusak, a világirodalom legkiválóbb alkotásai. Hatalmas sikere van a könyvkiadás egészséges hagyományát felelevenítő Olcsó Könyvtárnak, melyben magyar és külföldi klasszikus műveket, a mai magyar irodalom alkotásait olvashatják az olvasók. A sikert legjobban az bizonyítja, hogy az 50.000-es példányszómban megjelenő kötetek is napok alatt elfogynak. Az Ünnepi Könyvhéten megjelenő mintegy 50 szépirodalmi és ifjúsági könyv — több, mint 400.000 példányszámban — már tükrözi a könyvkiadásban bekövetkezett jelentős változást. Valószínű, hogy még ez sem tudja teljesen kielégíteni az igényeket, de mindenesetre több, az olvasók által nagyon keresett könyv lesz, mint eddig. Az olvasók türelmetlenül várják a Jókai-sorozat újabb köteteit, a többi között Móra Ferenc, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes műveit, József Attila összes verseinek bibliofil kiadását. De nem kisebb érdeklődésre tarthatnak számot Szabó Pál, Darvas József, Veres Péter, Tamási Áron mellett Aristophanes, Lope de Vega, Fielding, Puskin, Erenburg, Fast, Stil és a többiek most megjelenő írásai. A klasszikus ifjúsági irodalmat Verne, Dickens, Molnár Ferenc és mások munkái képviselik, Az Ünnepi Könyvhét azonban nemcsak könyvkiadást pro-| blémákat vet fel és nem elsősorban könyveladást jelent, hanem biztosítani akarja az eddigi eredmények továbbfejlesztését. Országszerte — és így Szolnok megyében is — irodalmai esteken találkoznak az írók és olvasók. Az íróik műveikről beszélnek, az olvasók elmondják véleményüket. Reméljük, hogy ezekből a ta-, lálkozásokból még több, a mai életről szóló írás fog születni. Ahová nem jutnak el az írók magük, ott irodalmi előadásokon és könyvankétokon hívják fel a dolgzók figyelmét a mali magyar irodalom kiemekedő alkotásaira. Az Ünnepi Könyvhéten találkoznak a könyvtárosok és az olvasók is: olvasó megbeszéléseken vitatják meg a könyvtárak munkáját. Az itt elhangzó kritika, a felvetődő jó ötletek bizonyára hozzá fogják segíteni könyvtárainkat ahhoz, hogy még jobban végezzék fontos kulturális tevékeny- ségüket. Ezek az alkalmik mind egy célt szolgálnak: elő akarják segíteni az írók és olvasók kapcsolatának megerősödését, jó és szép könyvekre akarják irányítani azoknak a figyelmét is, akik eddig egyáltalán nem, vagy csak keveset és rosszat olvastak. Különösen sok a tennivaló falun. Dogozó parasztjaink közül még mindig nem olvasnak elegen, még mindig ritkaságszámba megy Tur- keve és Karcag példája, ahol a nyár folyamán csoportos olvasást szerveztek a nyári mezőgazdasági munka idején, és — bár egyes helyeken nagy keletje van a mezőgazdasági szakkönyveknek, —. aránylag még mindig kevés azoknak a dolgozó parasztoknak a szama, akik tudásukat könyvekből is gyarapítani akarják. Az Ünnepi Könyvhétnek akkor lesz sikere, ha újabb töme- rt gefcet nyerünk meg az olvasásnak és ezzel könyvtáraink olvasótábora a jövőben még nagyobb ütemben fog emelkedni; ha a mezőgazdasági dolgozók megismerkednek a termelés fokozását elősegítő szakkönyvekkel; ha a dolgozók megértik, hogy az irodalom nem csupán az írók, könyvkiadók, népművelési szervek ügye, hanem személyes ügyük is. ___________________________________ Fo gatos vetőgépekhez alkatrészek beszerzése Az őszi vetési munkák zavartalan biztosítása érdekében felhívjuk a termelőszövetkezetek, termelőszövetkezeti csoportok és egyéni gazdálkodók figyelmét, hogy a fogatos vetőgépeikhez szükséges hiányzó alkatrészeket megrendelés ellenében, a fogatos vetőgép gyártmányának, típusának, valamint az alkatrész számának megjelölésével a megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalatnál (Szdlnok, Vörös Hadsereg útja 4.) szerezhetik be. Amennyiben pillanatnyilag a megrendelt alkatrész nem volna raktáron, a Vállalat sorankívül intézkedik annak beszerzéséről. A több időt igénylő utazás, vagy levelezés elkerülése végett megrendeléseket a járási székhelyi Vasbol- tokan keresztül is el lehet juttatni a megyei Vas- és Műszaki NagykeJÖ MUNKÁVAL KOSZMX NOVEMBER 7. ÜNNEPÉT ÉS A TANÁCSVÁLQSZTÁSSKAT December 10-ig befejezi évi tervét a Járműjavító A szolnoki Járműjavító dolgozói röpgy üléseken, majd üzemi értekezleten vitatták meg a MÁVAG felhívását s a járműjavító vállalatok közül az elsők között csatlakoztak a kezdeményezéshez. Felhívásukban — többek között — a következőket írják: A MÁVAG példáját követve elő akarjuk segíteni országunk gazdasági megerősödését. Tudjuk azt, hogy életszínvonalunk további emelkedése csak a termelékenység fokozatos növelésével, az önköltségek csökkentésével érhető el. Ebből a munkából mi is ki akarjuk venni részünket A Nagy Októberi Szocialista Forradalom '37. évfordulója és a tanácsválasztások tiszteletére a következő felajánlásokat tesszük: Az eddig eltelt három negyedévben 7 százalékkal túlszárnyaltuk termelési tervünket. Vállaljuk, hogy a negyedik negyedév minden hónapjában kiszabott terveinket 2 százalékkal túlteljesítjük s így éves termelési tervünket december 10-re befejezzük. a) Elkészítünk terven felül: 5 személykocsi nagyjavítását, 2 pogy- gyászkocsi nagyjavítást, 20 teherkocsi-javítást. b) Legyártjuk és összeszereljük szerkocsirészlegünk tetőszerkezetét. Elkészítjük a újonnan beszerzett 25 köbméteres kompresszorunkhoz való kompresszorházat 200.000 forintos költséggel. A nehéz munka gépesítése érdekében terven felül M legyártunk két garnitúra villamos emelőt. Az esztergályos munkák rr inőségénak megjavítása érdekében két esztergagép generáljavítá- sát végezzük el egy hónappal határidő előtt. Terven felül 600 db. reszelőt újravágunk és megjavítunk három db. vágányhídmérleget. c) Az önköltségcsökkentés érdekében új anyag helyett 120 köbméter ócska, használható faanyagot, 40 tonna vas- és acélanygot, 10 tonna rugóacélanyagot dolgozunk be. j-r-j Termelékenységi tervünket LU két százalékkal túlszárnyaljuk. pr: Önköltségcsölkkentési tervünket ezideig rendszeresen •teljesítettük. A negyedik negyedévben további 3 százalékos önköltségcsökkentést vállalunk, rji A költségek leszorítása ér- LU dekében szeptember 1-től kezdve elhagytuk a javítás utáni futópróbát. Azóta vállalatunk hibájából mindössze egy „hőnfutás“ keletkezett. ígérjük, hogy továbbra is jóminőségű munkát végzünk és a negyedik negyedévben üzemünk hibájából egyetlen kocsi sere* esik ki a forgalomból. A jótállási költséget, mely a harmadik negyedévben 11.800 forintra szökött fel, a negyedik negyedévben 50 százalékkal csökkentjük. Fenti vállalásainkból októberben a következőket teljesítjük: Egy személykocsi nagyjavítását, 7 teherkocsi javítását. A szerkocsi- műhely tetőszerkezetét legyártjuk, hogy novemberben már a szerelők is munka alá vehessék. Mozdonyjavításnál a befejezetlen állományt 50 egységteljesítrrénnyel növeljük. A kompresszorház építésénél 70 000 forint értékű munkát elvégzünk. Ezenkívül megjavítunk terven felül 1 db, vágányhídmérleget, két db. raktári mérleget és újravágunk 200 darab reszelőt. Versenykihívásunk 2., 3. és 4. pontjában tett vállalásainkat november 7-ig valóraváltjuk. ígérjük, hogy maradéktalanul teljesítjük fogadalmunkat. Munkánk megjavításával továbbra is érdemesek akarunk maradni az élüzem címre s el akarjuk nyerni a Minisztertanács és a SzOT vándorzászlaját. Felhívjuk az összes járműjavító vállalatokat, megyénk összes üzemeit, hogy csatlakozzanak a MÁVAG felhívásához s hozzánk hasonlóan tűzzenek új célokat versenyük elé. Ünnepeljük a termelő- munka újabb sikereivel November 7-ét és a tanácsválasztásckat. Babosik Ferenc, Cseh Sándor, Batta Ferenc, vállalati főnök, P. V. B. titkár, ÜB. elnök, Kállai János, ' Hering Sándor, Hegedűs Károly, Varga József, DISZ titkár, az üzem kiváló dolgozói. Gulyás József tiszafüredi tsz-tas 65 ezer forint jövedelemre számít A tiszafüredi járás termelőszövetkezetei ebben az esztendőben szervezetileg és gazdaságilag is tovább erősödtek. A járás szövetkezeteiben a gabonatermés átlagosan 157 kg-mal múlta fölül az egyénileg dolgozó parasztok terméseredményeit. A kapás növényeknél is mázsa tételekben le lehet mérni a nagyüzemi termelés fölényét. A tiszaörsi Üj Élet tsz- ben jó gépi munkával, gondos növényápolással érték el, hogy most holdanként 40—50 mázsa kukoricát takarítanak be. Cukorrépájuk is 200 mázsás átlagtermést Ígér. Az egyénileg dolgozó parasztok 100—110 mázsás répatermést értek el. A tiszafüredi Úttörő tsz-ben 6 hold kukoricában köztesként babot termeltek. Ebből 59.000 forint bevétele lett a tsz-nek, ezenkívül 100 mázsa kukoricát takarítottak be erről a területről. A dohány, a rizs- termelés és az állattenyésztés is egyre jövedelmezőbbé válik a közös gazdaságokban. A tsz-tagok élete évről évre nytt- godtabb és boldogabb. Ebben az esztendőben sok olyan tsz-tag van, mint Gulyás József, a tiszafüredi Sold Mező tsz tagja, aki családjával együtt dolgozik a közös gazdaságban. Ezideig a terményt és mindent átszámolva pénzre 44.930 forintot vittek haza. Úgy számítják, hogy zárszámadáskor évi jövedelmük kevés híjján 65.000 forint lesz. Ezek a kiváló eredmények egyre több dolgozó parasztot győznek meg a nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről. A tiszafüredi járásban augusztus 1-től a mai napig 91 család, kilencvenbárom taggal és 388 hold földdel lépett be a szövetkezetekbe. Az újbelépők között huszonkilenc középparaszt van. A járásban három előkészítő bizottság működik jelenleg. A járás III. típusú szövetkezeteiben ötvenhat tag kérte vissza kilépési nyilatkozatát. Az I. típusú tszcs-knél pedig 156 tag változtatta meg elhatározását. Visszamaradtak a szövekezetben, mert meggyőződtek arról, hogy a felemelkedés egyetlen útja, a nagyüzemi gazdálkodás. reskedelrm Válleiához. Megyei Tanács VB. Mezőgazdasági Igazgatóság Szolnok, A bánhalmi állami gazdaságban 1020 hold búzát, 700 hold árpát keresztsorosan vetettek Á bánhalmi állami gazdaság dolgozói elé a betakarítási munkák kezdetén nem csekély feladatok hárultak. A szervezett munka eredményeként azonban sorra leküzdötték a nehézségeket. A kenyér- és a takarmánygabona, majd a kapásnövények betakarításával egyidőben kellett gondoskodniok a 3065 hold rizsterület termésének aratásáról és csépléséről. Mindezeket a feladatokat határidőre elvégezték és szeptember 30-án befejeződött a több mint 3 ezer hold- nyi rizs aratása, 2020 holdnyi területről betakarított termény csép- lése is megtörtént, 115 vagon rizst már beszállítottak a Terményforgalmi Vállalat raktárába. Ezzel egyidőben elvetettek 1020 hold búzát, mindet keresztsorosan. Azonkívül földben van 700 hold őszi árpa és 120 hold őszi takarmánykeverék. Ezeket is keresztsorosan vetették. A gazdaság dolgozóinak munkájához nagy segítséget nyújtottak a korszerű gépek, amelyekből az utóbbi időben is több érkezett a gazdaságba. Dicséret illeti a gazdaság kiváló traktoristáit, akik közül a legtöbben már 1955. évi tervükön dolgoznak. Kiss György, Túri Elek, Pádár József, Pádár Gyula, Vona Sándor, And- rássi Gyula traktorosok ezévj talaj munka tervüket túlszárnyalták és hetek óta az 1955. évi tervüket teljesítik. M. Szabó Imre és Lukács Pál traktorosok pedig DT 413-as traktorukkal 3368 normálholdat munkáltak meg és 1956, évi tervük teljesítésén fáradoznak. A bánhalmi állami gazdaság dolgozói az őszi munkák sikeres elvégzése mellett a békekölcsönjegyzésben is szép példát mutatnak. Idáig összesen 162 ezer forintot adtak kölcsön államunknak, hogy forintjaikból újabb és még jóbb mezőgazdasági gépek készüljenek, s még könnyebbé, eredményesebbé váljék munkájuk. Bányai Antal kuncsorbai egyéni gazda példát mutat Kuncsorba községben szorgalmáról, gazdálkodásának eredményedről ismerik Bányai Antal 12 holdas középparasztot. Kenyér- és takarmánygabonából jó termést takarított be. Államiránti kötelezettségét közvetlenül a cséplőgépei szállította be a begy üjtőlhelyre. Hízottsertés-, tojás-, baromfibeadási kötelezettségének szintén eleget tett. Néhány nappal ezelőtt pedig a kukoricát is beszállította. Két hold kukoricavetésről 70 mázsa terményt takarított be. Ősszel a földet jó mélyen megszántotta, megtrágyázta. Tavasszal igen gondosan készítette elő a magágyat és négyszer kapálta meg a kukoricát. Ennek eredménye, hogy a kukorica termése jóval meghaladta a sokévi átlagot. Bányai Antal könnyűszerrel tudta teljesíteni a beadási kötelezettséget. •— A kumcsorbai dolgozó parasztok kövessék az ő példáját, törekedjenek jő talajelőkészítéssel és idejében való vetéssel a nagyobb termés biztosítására. Papp István, Törökrr.iklós, Az év végéig még 130 millió téglát, 12 millió cserepet, 43 ezer fonna cementet és 32 ezer tonna meszet kapnak a családiház építők A' saját családfház építési akció mind nagyobb követelmények elé állítja a tégla-, mész- és cementgyárak dolgozóit. 1954-ben eddig 237 millió téglát, 43 millió cserepet, 54 ezer tonna cementet, 84 ezer tonna meszet és sok egyéb között 162 ezer folyóméter előregyártott vasibetomgerendát kaptak a család iház építők, az év végéig azonban még további jelentős mennyiségű építési anyagot kapnak: 130 millió téglát, 12 millió cserepet, 43 ezer tonna cementet, 32 ezer tonna meszet, Ezenkívül egymillió tetőfedő palával, 228 ezer folyóméter előregyártott vasbe tongerendával, százezer négyzetméter mozaiklappal is segíti államunk a kislakásépítők ezreit, (MTI.) I