Szolnok Megyei Néplap, 1954. október (6. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-05 / 235. szám
4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1954 október 5. HÍREK Időjárás jelentés — Várható időjárás kedd estig: kisebb felhőátvonulások, legfeljebb nyugaton néhány helyen eső. Mérsékelt déli-dcl- nyugati, majd élén- kebb nyugati-északnyugati szél. A hőmérséklet, főleg kele- leten, emelkedik. — Várható hőmérsékleti értékek: kedd reggel nyugaton 4— 7, keleten 0---(-3, dé lben országszerte 17—20 fok között. — (MTI) KÖZLEMÉNY Az MDP Megyei Végrehajtóbizottsága ágit. prop. osztálya közli az alapszervezetek vezetőivel, propagandistákkal, népnevelőkkel, a pártoktatás hallgatóival, hogy a Pártoktatás Házát a Megyei Pártiskola épületébe, Szabadság út' 8. sz. alá költözteti át. Kérjük az elvtársakat, hogy a következő időben előadásainkat, konzultációinkat már az új helyen hallgassák meg Legközelebbi előadásunkat „Népi demokratikus államunk a dolgozó nép állama” címmel ugyancsak az új helyen tartjuk meg, október 5- én, kedden este 17.30-kor, Megjelent a Propagandista sxeptemberi ssáma A Propagandista most megjelent száma különösen a kongresszusi anyag első témájára való felkészüléshez nyújt segítséget a propagandistáknak. A folyóirat Vértes Imre: „Az MDP 111. Kongresszusa anyagainak tanulmányozása nélkülözhetetlen segítség a párt politikájának végrehajtásában*’ című bevezető cikkében elemzi azokat a nagy feladatokat, amelyek ma partszervezetemK előtt állnak, s felhívja a figyelmet, hogy a kongresszus anyagainak alapos ismerete milyen fontos a pártszervezetek előtt álló gazdasági cs politikai feladatok megoldásában. DACZÓ JÓZSEF: „A kommunisták példamutatása” című cikkében az új szervezeti szabályzat alapján elemzi a kommunisták megnövekedett feladatait az új szakaszban. Élesen rámutat az ezen a téren meglévő hibákra s megállapítja, hogy az új szakasz politikája csak a kommunisták áldozatos, példamutató munkája révén lehet eredményes. As MDP III. Kongresszusa anyagának tanulmányosásáhos C. rovatban hozza a folyóirat PATAKI FERENC: „Társadalmunk fejlődésének hajtóerőiről” c. cikkét. A cikkíró vizsgálja a kapitalista és a szocialista társadalom hajtóerőinek sajátos jellegét. BARANYI GYULA: „A hazafias Népfront szerepe a szocializmus építésében” címmel elemzi a népfrontpolitika fejlődését hazánkban s rámutat, mi tette szükségessé az új hazafias népfront létrehozását. A cikk megmutatja a hazafias népfront szerepét pártunk politikájának végrehajtásában. Felhívja a figyelmet a népfronttal kapcsolatos szektáns nézetek leküzdésére s rámutat, hogyan, milyen módszerekkel kell a kommunistáknak a népfrontban dolgozni. „Válásai a propagandisták kérdéseire* c. rovatban közli a folyóirat RIPP GÉZA: „Mit jelent a racionalizálás” c. írását. A cikk elemzi, hogyan függ össze a racionalizálás az új szakasz politikájával, s elemzi azokat az okokat, amelyek a racionalizálást szükségessé tették. VÁSÁRHELYI MIKLÓS cikke: „A nemzetközi helyzet az Európai Védelmi Közösség bukása után” Mendes-France és kormányának politikájával foglalkozik s rövid áttekintést ad arról, hogyan hat az Európai Védelmi Közösség bukása a fő nyugati országok és az USA politikájára. „A propagandamunka tapasxtalataiból* című rovatban a folyóirat több cikket közöl a pártszervezetek készüléséről az új oktatási évre. E rovatban jelenik meg SIMON BÉLA: „Az értelmiség^ bevonása a pártoktatásba Szegeden”, és FOLDESSY JÓZSEF: „Egy falusi pártszervezet felkészülése az új oktatási évre” C. cikke. NAGY TIBOR: „A DISZ Petőfi iskolák vezetésének néhány problémája” címmel a DISZ propagandista különleges feladatairól ír. GATTERER FERENC: „Hogyan tanítottam meg konferenciám hallgatóit jegyzetelni” című cikkében mondja el jó tapasztalatait a többi propagandistának. A lap „Mit olvasson a propagandista” c. rovatában ismertetést közöl Nagy Imre: Egy évtized, s Vlko Cservenkov: Válogatott beszédek és cikkek című művekről. „Népi demokráciánk 10 éves fejlődése irodalmunk egyes alkotásainak tükrében” címmel szépirodalmi könyveket ismertet a lap a kongresszusi határozatok feldolgozásához. <A {M(bmÍDfLé±lwi naqjj qjjakwLat&ni oatt Fiatal gyerekkoromtól kezdve állandóan a földműveléssel foglalkozom. Közben pedig jártam gazdasági tanfolyamot és öntözési szaktanfolyamot is. Azonkívül gazdasági könyveket bőven olvasok. így az iskolai és gyakorlati tudást alkalmazva, gazdálkodom. A földművelésben is nagy a gyakorlatom. Szép állatállományom van és így trágyázni bőven tudom a földet. Aratás után a tarlót azonnal felszántom. Kapálni minden eső után szoktam, vagy ahányszor a gyom kikel. Ezt még sok gazdatársam nem így csinálja és így az ő növényeik lemaradnak, az enyémek pedig szépek. Most a kukoricaszár behordásával foglalkozunk. Ezután ciröksze- dés következik és nemsoká megkezdjük a cukorrépa szedését. Jó termésem volt kukoricából, árpából, a búza' most a szokottnál alacsonyabb maradt és ami nagy hiba, bor is kevés lesz. A kitüntetésemnek örülök és családom is büszke rá. örülök, hogy észrevették a jó gazdálkodásomat. PATÓCS ISTVÁN minta gazda Tiszaőrs, Sztálin-u. 66. SZOVJET ÍRÓK ELBESZÉLÉSEI I-JZ. KÖTET (Uj Magyar Könyvkiadó) Ä két kötet valósággal kereszt- metszete a szovjet irodalomnak. Mégy Gorkij-novellán kívül számos ismert szovjet író — mint A. Tolsztoj, Ilf és Petrov, Babajov- szkij, Groszman stb. — magyar nyelven eddig még meg nem jelent műveit is tartalmazza. Az elbeszélések tárgya különböző; humoros, szatirikus, lírai hangú és drámai elbeszélések mellett mesenovellát is találunk a kötetekben. A különböző írók művein keresztül ismerjük meg még alaposabban a szovjet emberek örömét, munkáját, szerelmét, gondjait — egyszóval a szovjet életet. Az elbeszélések kiváló ismert műfordítók és a fiatal műfordító gárda legjobb képviselőinek tolmácsolásában kerülnek a magyar olvasók kezébe. _______APRÓHIRDETÉSEK ________ Ap róhirdetések díja 10 szóig: hétköznap 10 forint, vasár- és ünnepnap 20 forint. Minden további szó hétköznap 1 forint, vasár- és ünnepnap 2 forint. A KUNMARTONI Ruházati KSz saját anyagból készít férfiöltönyöket, felöltőket, mikádókat, női kabátokat, kosztümöket, női ruhákat. Maradékboltunkban nagy választékban olcsó és ízléses áruk kaphatók. EGY modern sötét .hálószoba bútor eladó. Szolnok,. Holttiszapar^ Szellő u. 15. A KUNMARTONI Mezőgazdasági KSz a helyi szükséglet kielégítésére dolgozik. Elvállalja kályhák javítását, füstcsövek készítését. Bádogos részlegünk edenyek és kannák Javítását szakszerűen végzi. Szíjgyártó részlegünk lószerszámok, aktatáskák készítését és javítását határidőre elvégzi. SZOLNOKI Vegyesipari Vállalat Ság- vári u. 13., azonnali belépésre kőműveseket, rézműveseket, géplakatosokat, kazánkovácsokat és segédmunkásokat vesz fel. A SZOLNOKI Fodrász KSz fővárosi mintára átalakított fodrászözlefei. különösen (József Attila u. 4. és Kossuth L. u. 23.) a legjobb munkával állnak a dolgozók rendelkezésére. MÉHEKET keresek megvételre, telelőképes jócsalácjokat vándorlásra alkalmas kaptárokban pontos részletes ismertetéssel. Címem: Mészáros József, Törökszentmiklós. Balassa Bálint u. 27. A PALOTASI állami gazdaság Besenyszög, felvesz éjjeli őröket a kollektívben megállapított fizetés mellett. Az érdeklődök forduljanak a gazdaság központi irodájához. A SZOLNOKI Belsped azonnali belépésre felvesz hajtókát, rakodókat és kőműveseket. Jelentkezés Szolnokon, Beloiannisz u. 13. NOVEMBER 1-i belépéssel utcai újságárusokat keresőnk. Jó kereseti lehetőség, jelentkezés 7-én reggel 8 órakor a kiadó- hivatalban. DUGHAGYMA kapható. Közületek részére is, kg-ként 6.50 Ft. 20. sz. Vetömagbolt. Szolnok, Beloiannisz u. 9. GYAKORLATTAL rendelkező lehetőleg szolnoki ^ lakosú autogénhegesztőt azonnali belépéssel alkalmazunk. Cím: Megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Szol- nQk, Vöröshadsereg u. 35. „MARABU” kazánfűtésben jártas tűtöket felvesz azonnali belépéssel a Szolnokme- gyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Szolnok, Vöröshadsereg u. 33. EGY irodai és egy táska írógép eladó. Szolnok, Tompa Mihály u. 4. A Szolnoki Dózsa nyerte a vízilabda rangadót Hatalmat küzdelemben, nagyszerű lelkes játékával győzte le a Szolnoki Dózsa az első Helyezett budapesti Honvédőt A szolnoki Dózsa vízilabda csapata ha talmas küzdelemben nagyszerű játékkal győzte le az első helyezett budapesti Honvéd együttes ét. A képen a győztes csapat látható a m írközés után. Szolnoki Dózsa—Budapest] Honvéd 3:2 (1:1). Szolnok, 2.500 néző, vezette Harangozó. Szolnoki Dózsa: Boros — Hasznos I., Pintér — Károlyi — Kanizsa, Hasznos II., Kelemen. Edző Földes László. Budapesti Honvéd: Bánhidi — Holop, Hevesi, — Svéda — Bolvári, Németh 11., Horváth. Edző Brandi Jenő. Góldobók: Hasznos II., Németh II., Bolvári, Hasznos II., Károlyi (4 méteresből). Nagy tétje volt a mérkőzésnek, s mint ilyenkor történni szokott, ezúttal sem lehetett szép játékot látni. Küzdelem volt rengeteg szabálytalansággal tarkítva. Nagy kár, hogy a játékvezető nem tudta kezében tartani a mérkőzést. Kiúszás után a helyiek lendültek támadásba. Károlyi pontos átadását Hasznos II. élesen a hálóba dobta, 1:0 a Dózsa javára. A gól után Bolvári és Kanizsa, majd Károlyi kiállítása keltett nagy izgalmat a nézőtéren. Ezúttal Németh II. egyenlített 1:1. Újabb páros kiállítás (Hasznos II—Holop) következett. Nagy erővel támadott mindkét csapat s főleg a kapuk előtt voltak dulakodások. Bolvári elúszott, de rosszul lőtt. Helycsere után Horváth labdája a szolnoki kapu felső lécéről pattant vissza. Ekkor már a nézőtér izgalma átragadt a játékosokra is. Pillanatonként szólt a játékvezető sípja. Ekkor Károlyi került visszahúzásért a partra s ezt kihasználva Bolvári vezetést szerzett a Honvéd csapatának 2:1 a Honvéd javára. A szolnokiak azonban nem adták fel a küzdelmet, heves támadásokat vezettek a Honvéd viszont kapkodott. Kelemen labdáját Hasznos II. továbbította a vendégek kapujába. 2:2. Újabb páros kiállítás következeit, majd a befejezés előtt a budapesti Horváthot küldték ki a vízből a 4 méteresen belül elkövetett szabálytalanságáért. A büntetőből Károlyi megszerezte csapatának a győzelmet jelentő gólt. Boros biztoskezü kapusnak bizonyult és sok helyzetet tisztázott bravúros védéssel. A hátvédek szorosan fogták ellenfelüket. Károlyi pontos átadásaival tűnt ki. Hasznos II. ezen a mérkőzésen is veszélyes középcsatárnak bizonyult. Kanizsa és Kelemen a védőmunkából is alaposan kivette a részét. A Honvédban csak Bolvárit lehet dicsérni, bátran tört a kapura, sokat kezdeményezett. A többieknek csak időnként voltak jó megmozdulásai. Harangozó játékvezető mindkét fél terhére többször tévedett. A Dózsának a jövő vasárnap a Budapesti Kinizsi csapatával kell még mérkőznie. Ha ezen a találkozón is győztesen hagyják el a medencét, az 1954. évi országos bajnoki cím büszke tulajdonosai lesznek. Ez azonban semmivel sem lesz könnyebb a Honvéd elleni küzdelemnél. A Kinizsi az országos bajnokság ötödik helyezettje és igen jó játékerőt képvisel. Ha a szolnoki játékosok erre a mérkőzésre is olyan lelkesen és szorgalmasan készülnek fel, mint a mostani találkozóra, minden bizonnyal győztesen hagyják el a medenNem ment a Légierő csatársorának, a Vasas Dinamó elleni mérkőzésen Vasas, Dinamó—Szolnoki Légierő 1:0 (1:0) Szolnok, Lokomotív pálya, 1.300 néző, vezette Siklósi. Dinamó: P. Szabó, — Horváth, Budai, Karádi — Schmitzer, Tóth — Béres, Kova- lik, Szondi, Krajnai, Szabó. Edző: Rátkai Ferenc. Légierő: Garamvölgyi — Kapuszta. Jancsik, Czuczor — Sipos, Herbst — Nárai. Huber, Dombai, Jéger, Fischer (Körösi), edző: Szabó Géza. , Góllövő: Béres. Siklósi sípjelére Dombai indítja el a labdát. Szép összjáték után Jéger, Dombai, Nárai a labda útja, de a csatár nagy helyzetben mellé gurít. Ezután mezőnyjáték alakul ki. A Dinamó pontos átadásaival és szép összjátékával tűnik ki és mar az első percekben látszik, hogy a szolnoki csatársorral baj van. A jó Dinamó védők könnyedén tudják szerelni a Légierő csatárait. A Dinamó lendül támadásba. A 10. percben Kapuszta becsúszó szereléssel venné el a labdát Kovaliktól, a játékvezető büntetőt Ítél. amely azonban a szolnoki sorfalban elakad. A vendégcsapat fölénye kezd állandósulni, azonban a befejezéseket a jól játszó szolnoki védőknek sikerül megakadályozni. A 25. percben Révész jól szökteti Tóthot, aki visszajátszik és a Dinamó centerének távoli hatalmas lövése a kapu jobb felső sarkában köt ki. 1:0 a Vasas Dinamó javára. A váratlan lövést a védelem nem menthette. Kezdés után feljön a Légierő, támadásai azonban eredménytelenek. Később Nárai, Dombai, lövései jc- lejitenek veszélyt az ellenfél kapujára. Ezt követően Huber hátrafelé ollózva hatalmas lövést küld. melyet « vendégcsapat kapusa bravúros védéssel húz le. A közönség nagy tapssal jutalmazza a szép csatárteljesit- ményt. Ezzel úgy látszik végetértek a Légierő támadások és ismét a Dinamó lép fel támadólag. Szabót jól ugratják ki, aki azonban teljesen üresen állva, nagy helyzetből mellé gurít. Ezután Légierő támadás alakul ki, melynek során az uiolsó percben Nárai a jobbszélen szépen át- játsza védőjét, Dombaihoz játszik, aki Jégerhez továbbít, de ő nem tudja a jó helyzetet kihasználni. Ebben a játékrészben a két szélső fedezet megszokottnál gyengébb játéka miatt a hazai csatársor nem kapott jó labdákat és így a szolnoki támadások meddők, erőtlenek voltak. A második félidőben egészen feljön a Légierő és hosszú labdákkal vetik támadásba csatáraikat. Már az ötödik percben Huber van góllövő helyzetben, de ő átad Nárainak, akinek lövése emberbe akad. A Légierő csatársorát, mintha kicserélték volna. Sokkal nagyobb kedvvel játszanak.. Sipos jó labdát ad Fischernek. aki Karádi mellett elfut, azonban őt fedezete faultolja. A büntetőt Jéger rúgja, kinek lövését P. Szabó kapujából kiugorva - szépen védi. Továbbra is a Légierő támad, teljesen a Dinamó térfelén folyik a játék, azonban a jól tömörülő Vasas védelem megakadályozza a támadások kibontakozását. A 15. percben Dombai szögletet harcol ki. melyet Jéger nem tud eredményesen kihasználni. A Dinamó most már csak szórványosan vezet támadásokat és nyolc emberre^ is védekeznek. Amikor az aránylag jól játszó Fischer helyett Körösi áll a Légeirő csatársorába. A 30. percben Dombai szépen ugratja ki Jégért, aki elől a jól kifutó kapus felszedi a labdát. A Légierő támadásokat a Dinamó védők csak nehezen és több esetben szabálytalanul tudják megakadályozni. A megítélt büntetőket sem Nárai, sem Jéger nem tudják^ értékesíteni. Ezután Sipos küld távoli lövéseket a vendégcsapat kapujára, de ezek a labdák Szabó könnyű zsákmányai lesznek. Befejezés előtt 5 perccel a LégiA képen a Vasas Dinamó kapusa egy ve szélyes Légierő támadást hárít. erőnek alkalma volna az egyenlítésre. Sipos távolról kapura lő, lövésébe a 11-es táján a szabadon lévő Dombai nem teszi be a lábát és az élesen kapu mellé vágódik. Ezután Nárai előtt adódik nagy helyzet, aki elől azonban Körösi elrúgja a labdát. Légierő támadásokkal ér véget a mérkőzés. Az első félidő a Dinamó, a második félidő Légierő fölényének jegyében zajlott le. A döntetlen eredmény igazságosabb lett volna. Nagyszerű játékával a Szolnoki Lokomotiv NB ll-es labdarugó csapat Soroksárról is elhozta a két pontot Szolnoki Lokomotív—Vöröslobogó Sortex 4:1 (2:1)', A mérkőzés részletes tudósítására holnapi, (szerdal) számunkban térünk vissza. R Megyei Totó 10 laiálatos szelvénye V. hét 1. Szolnoki Légierő—Vasas Dinamó 2 0:) 2. Sortex—Szolnoki Lek. 2 1:4 3. Törökszentmiklósi Kinizsi — Jászberényi Vasas 2 1:4 4. Sz. Szikra—J.-herényi Petőfi 1 1:0 5. Szolnoki Kinizsi—Szó. Lokomotív II. 1 4:2 6. Szó. Légierő II.— Kunhegyesi Tr. i 2:1 7. Martfűi V. L.—Szó Haladás x 1:1 8. Mezőtúri Lók.— Karcagi Szp. x 0:0 9. Szó. Petőfi—Ujszászi Lok. 1 3:2 10. Kisujsz. Petőfi—Kmártcmi Petőfi 1 3.0 'izoln&knuLq.yju NÉPLAP politikai napilap A menyei pártbizottság es a megyei tanács •■Pia Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti] a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: OAVID FERENC Szerkesztőségi Szolnok; Irodaház, I. emelet Szerkesztőségi Telefont W-9J, IS—to, 80—69 Kiadohlvalal: Szolnok. Kossuth Lajos-otea te Szolnokmegyel Nyomdaipart Vállalat Szolnok. Malinovszkt-ntea 1» Felelős vezetői Mészáros Sándor