Szolnok Megyei Néplap, 1954. augusztus (6. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-14 / 192. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÉSyA MEGYEI TANÁCS LAPJA VI. évfolyam, 192. szám Ara '>0 fillér 1954 augusztus 14.. szombat r Többet foglalkozzon a műszakiakkal a mezőtúri gépállomás pártszervezete (2. o.) A júniusi kormányhatározatok óta termelőszövetkezeteink megerősödtek, kenyérgabonabeadási tervüket nagy többségük időben és könnyen teljesíti (2. o.) A lászlómajori Szabadság tsz tagjai kedd estig befejezik a cséplést (3. o.) Lázas készülődés a szolnoki „Ünnepi Vásárra“ (3. o.) Szolnokon marad a Légierő (4. o.) V A tÖTÖkmiklósi Petőfi tsz. tagjai már a következő évre terveznek A közös gazdálkodás a tö- rökmiklósi Petőfi tsz-ben is jó eredményeket hozott. Aki vé­gignéz a termelőszövetkezet tá­jékán, megelégedéssel tapasz­talja, hogy a tsz tagjainak még nagyobb mennyiségű tavalyi terményük is van. Az idei gabona betakarításával pedig nem késlekedtek. A törökmik- lósi tsz-ek versenyében a há­rom legjobb szövetkezet közé küzdötték fel magukat. A kenyér- és takarmányga­bona mellett az idén a rizster­melést is megkezdték. A tél folyamán saját erejükből 13 holdas rizstelepet építettek. Rizsvetésük most legszebb az egész törökmiklósi határban. 20—25 mázsás átlagtermést várnak belőle. A következő gazdasági évben tovább növe­lik az öntözéses telepet, hiszen gyengébb minőségű földjüket öntözéses gazdálkodással tud­ják legjobban hasznosítani. Ezért már a kapásnövények betakarítása után hozzákezde­nek az új, 7 holdas rizstelep építéséhez. Ezévi eredményeik és következő évi terveik érdek­lődést váltottak ki a dolgozó parasztok köréből. Nemrégi­ben az érdeklődők közül egy már -belépett és dolgozik is a tsz-ben. Á Tisza Bútorgyár elnyerte a büszke „Élüzem címet Az ünnepi találkozóig befejezzük a cséplést ,J Zalka Máté tsz dolgozói nagy örömmel fogadták a szolnoki Járműjavító Vállalat dolgozóinak Alkotmányunk közös ün­neplésére tett meghívását. Tagságunk idáig is az üzem sok dolgozó­ját ismerte meg a patronáló munka és kulturkapcsolatokon keresz­tül. Ezzel a találkozóval meglévő barátságunk elmélyülését segítjük. Az ünnepi találkozóig ígérjük, hogy teljes egészében befejezzük a cséplési munkákat. 1000 köbméter csalamádésilót is készítünk és igyekszünk államiránti kötelezettségünknek is minden vonalon eleget tenni. Idáig a tojásbeadást 100 százalékig, a vágómarhabeadást 100 százalékig teljesítettük Elvtársi üdvözlettel: ZALKA MÁTÉ TSZ DOLGOZÓI [a TISZA botorgyarI dolgozói már a januári és februári termelési ér­tekezleten behatóan foglalkoz­tak az élüzem jelvény elnyerésé­nek lehetőségeivel. Az üzemi párt- szervezet vezetősége nem hagyta figyelmen kívül a munkások e lel­kes megnyilvánulását s vezetőségi értekezlet napirendjére tűzték a problémát. Itt állapították meg elő­ször, hogy a nehézségek ellenére is lehetőség van az élüzem szint fel­tételeinek teljesítésére. Az üzemi nagy aktíva vitatta meg tovább a kérdést részleteiben is, ahol a párt- és a tömegszerve­zetek vezetőin kívül megjelentek a műszaki és gazdasági vezetők. A párttirtkámő beszámolója után az igazgató elvtárs elvállalta, hogy az üzemben gyártandó konyhabútorokhoz szükséges anyagokat egy negyedévre elő­re biztosítja mégpedig úgy, a szállítási költségeknél is je­lentős megtakarítást érnek el. ígéretet tett arra Is, hogy biz­tosítja a munkások részére a balesetmentes munkafeltétele­ket. | ezután | a műszakok tettek lel­kes Ígéreteket, s később — mikor a dolgozók előtt ismertették- a Forró szeretettel várjuk augusztus 20-án a kunhegyesi Vörös Október termelőszövetkezet tagjait A SZOLNOKI PAPÍRGYÁR dol­gozói forró szeretettel meghívják a kunhegyesi Vörös Október ter­melőszövetkezet élenjáró dolgozóit 1954 augusztus 20-ra, Alkotmá­nyunk napjának megünneplésére. Szeretnénk, ha közös ünneplésünk még jobban elmélyítené a kapcsola­tot s azt eredményezné, hogy a tsz ‘agsága még nagyobb eredményt ér­jen el a mezőgazdaság nagyszerű programmjának megvalósítása te­án. Pártunk és kormányunk útmu­tatása alapján megértettük a me­zőgazdaság fejlesztésének óriási je­lentőségét. Úgy érezzük, hogy a patronálási szerződés megkötése óta jobban hozzájárulhattunk a munkás-paraszt szövetség megszi­lárdításához. , Mi, üzemi dolgozók arra törek­szünk, hogy ezt a szövetséget hosszú időre megpecsételjük. Várjuk szeretettel az elvtársakat. Elvtársi üdvözlettel: SZOLNOKI PAPÍRGYÁR DOLGOZÓI Túrke vén gyorsítsák meg a hordást, cséplést Néhány nappal ezelőtt többfelé nagy vihar volt a megyében, amely kisebb-nagyobb kárt tett a keresz­tekben lévő gabonákban. Ez a kö­rülmény is szinte kötelez' a hor­dás és cséplés meggyorsítására, hi­szen ilyen időre bármikor számít­hatunk. Nagy hiba lenne most, szinte a magtár ajtajában elveszí­teni a termést, az egész évi fárad­ságos munka gyümölcsét. A tur- kevei határban nagy területeken lehet még találni behordatlan ke­reszteket. Augusztus közepén já­runk, minden erőt a cséplés meg­gyorsítására kell fordítani. Ezzel szemben Turkevén a hordás lassú üteme gátolja a cséplés előrehala­dását. Alig 60 százalékát hordták be. a*-elcséplésre váró gabonának A termelőszövetkezetek közül a Táncsics tsz tagjai maradtak el a legjobban. Ennek megfelelően a cséplés is vontatottan halad a tsz-ben. Az aratással való elmara­dás, a hordás és a cséplés elhúzó­dására vezetett, különösen a Tán­csics tsz-ben. Persze, vannak ered­mények Turkevén, hiszen a Hala­dás, a Kossuth, a Béke és Petőfi tszcs-ék már valarr ennyi gabonát behordtak és a csépléssel is előre­haladtak. Jó néhány cséplőbrigád van a vá­ros határában, mely kihasználja a munkaidőt, s ennek megfelelően növekszik a napi teljesítménye. — A Farkas Mihály termelőszövetke­zetben i-i K. Kiss Dániel cséplőmunka­csapata reggel fél 5-től este 8-ig dolgozik és a legtöbbször teljesítette a csép­lési tervet. Ahél fejtrágyzázással erősítették meg a gyengén telelt vetéseket jobb a termésátlag. A Farkas Mihály tsz-ben pl. másfél mázsával többet adott átlagosan a pétisózott gabona. Ha a fejtrágyázás* az egész kalászos területen elvég­zik, többszáz mázsa gabonával több kerül a magtáraikba. Hasonló a helyzet a Harcos és a Vörös Csil­lag tsz-ekben is. Az új gazdasági esztendőben fordítsanak sokkal na­gyobb gondot a vetések ápolására, most ősszel a talajelőkészítésre, a jó vetőmagágy készítésére és ak­kor az ideinél sokkal több gabo­nájuk terem. A hordással, csépléssel való kés­lekedés veszélyezteti a következő mezőgazdasági munkák idejében való megkezdését. Megyeszerte vi­rágzik a rizs és a turkevei határ­ban is jónéhányszáz hold rizs ara­tására kell felkészülni. Rövidesen itt a cukorrépa- szedés, azonkívül most kell kihordani az istállótrágyát is a szántóföldekre. Tovább kell folytatni a silózást, mielőtt még a csalamádé nagyon megöregedne és sürgősen betakarí- a még kintiévé szénát. — Éppen ezért a turkevei termelőszövetke­zetek most minden erőt mozgósít­sanak a hordás, cséplés meggyor­sítására és a gépállomás jó gépi munkával segítse a hordást, csép­lést. A közös gazdaságban még jobban kifejtheti képességeit Jó brigddvezetőnek van eredménye a munkánál n KENYÉRCsnm hősei A fegyvemeki VÖRÖS CSILLAG nagy aktíva határozatait, — a mun­kások zöme is csatlakozott a lel­kes versenyhez. Kezdetét vette a harc az élüzem szint feltételeinek teljesítéséért. A pártszervezet figyelme meg­sokszorozódott ezekben a na­pokban. Éberen őrködött a ter­melés felett s azonnal segítsé­get nyújtott, ahol kellett. Az eredmény nem is maradt el. A termelékenység növelésében egymást múlták felül dolgo­zóink. A legjobb munka a szabászok­nál mutatkozott. Az anyagtakaré­kosság mellett célul tűzték a mi­nőség megjavítását is. Csényi elv­társ, a részleg vezetője szigorúan megkövetelte a kifogástalan mun­kát s nagy segítségére voltak eb­ben munkatársai: Sándor Pál sza­bász és két segítője Bede Istvánné, Czakó Veronika, | A szalagforeszesek'I sem ma­radtak le mögöttük. Antal elvtárs gyors, pontos munkát végzett s vállalását mindvégig túlteljesítette csakúgy, mint Cs. Sebestyén vagy ifj. Palla elvtárs. A szabász rész­leg jó munkája tette lehetővé, hogy az egyes számú gépházat tel­jes kapacitásra állíthattuk át. Ebben a műhelyben nagyszerű versenyszellem alakult ki. Minden munkást fűtött itt a vágy a jobb munkára s jóformán egyik szemük mindig a ver­senytáblán volt. Szép Balázs egyengetős minőségi munkája mellett komoly mértékben fo­kozta teljesítményét is. Hegedűs Lajos vastagoló, Szabó Mihály csapkészítő, Csurgó Ilona fúrós, Szép Mihályné hengercsi­szoló, Dobos Istvánné gépmunkás, de az egyes gépházak valamennyi­en igen eredményesen dolgoztak a termelékenység emeléséért, az ön­költség csökkentéséért. A kettes gépház dolgozóit is di­cséret illeti. Ötvös, Modla, Kele men, Ferenczi és Dobosné elvtár­sak szervezett, ütemes és pontos munkájukkal 150 százalékon fe­lüli eredményeket értek el. Ez vo­natkozik a szerelő üzemrész dol­gozóira: pl. Opágyi, Drávucz, He­gedűs, Dombóvári, Sándor és Ra­gály szaktársakra, akik szintén eredményes munkájukkal járultak hozzá az élüzem szint elnyerésé­hez. | az egesz ozEMfjó munkáját bi­zonyítja a II. negyedév statiszti­kája. Áprilisi tervünket 22.7, májusit 8.1, júniusit 8.6 százalékkal teljesítettük túl s ezenkívül 4.1 százalékkal túlszárnyaltuk ön­költségcsökkentési tervünket is. A yfegbecsült, köztiszteletben álló ember Kőtele- ken Földes László, volt középparaszt. Mióta többedmagával együtt 1952-ben megalakította az Ezüst Kalász termelőszövetkezetet, még inkább megnőtt a becsülete. A közös gazdaságban tudja megmutatni igazán, rrire képes. Idáig 400 munkaegységet szer­zett, s neki is jelentős része van abban, hogy a tsz tagjai e hét elején befejezték a cséplést. A fegyvernek! Kossuth tsz-ben tavaszkezdet óta igen eredményes munkát végeztek a növény­termesztő brigád tagjai. Vasárnap estére teljes egé­szében befejezik a cséplést. Kapásnövényeik is jól gon­dozottak. Háromszor kapálták kézikapával és négy­szer géppel. Kukoricából 25 mázsás átlagtermést vár­nak. — Nagy része van ebben az eredményben Szecsei Istvánnak, a termelőszövetkezet növényter­mesztési brigádvezetőjének. TSZ tagjai tegnap befejezték a cséplést, s a két fegyvemeki tsz versenyében ezzel megszerezték az első helyet. A községben a két tsz és az egyénileg dolgozó parasztok igyekezete eredményeként vasárnap estére befejeződik a cséplés. *. A törökmiklósi gépállomás csép­lőmunkacsapatainak versenyében továbbra is NACHTIGAL ISTVÄN felelősvezető munkacsapata az első Idáig több mint 22 vagon terményt csépeltek el. * A TISZAIGARI PETŐFI TSZ tagjai eleget tettek terménybeadási kötelezettségüknek és ma estére befejezik a cséplést. BENKE JÓZSEF és KOSIK FE­RENC, A TÓSZEGI gépállomás cséplőmunkacsapat vezetője és fe­lelősvezetője a munkacsapat tagjai­val együtt három nap alatt 456 mázsa gabonát csépelt el. * A RÄKÖCZIFALVAI BÉKE TSZ tagjai teljes egészében kiegyenlítet­ték nilamu'ánti kötelezettségeiket. Áz élüzem cim elnyeréséért fo­lyó harc meghozta az eredményét, azonban látnunk kell azt is, hogy az elmúlt időszaknak voltak hibái, amiket sürgősen ki kell küszöböl­nünk, ha meg is akarjuk tartani a nagy kitüntetést* Javítani való van még a fe­gyelem területén. Panyik mun­katársunk és mások, akik jó dolgozók ugyan, de Igazolatla­nul hiányoznak, hátráltatják a munkát, | nem lehetonk| megelégedettek az anyagtakarékossággal sem. A segédanyagok felhasználásánál még mindig a pazarlás jelei mutatkoz­nak. Enyvből, szegből és facsavar­ból mindig igen sokat lehet a föl­dön elszórva találni. Művezetőink­nek szigorúan kell fellépni a felü­letes pazarlás ellen. Szomorú jelenségek tapasztal­hatók még a munkaidő kihasz­nálása területén is szak- és se­gédmunkásoknál egyaránt. Itt a párt és tömegszervezetek népnevelőire vár még fokozott feladat. Csak ha sikerült megszilárdíta­nunk a munkafegyelmet, kijavíta­nunk a hibákat, akkor számítha­tunk arra, hogy az élüzem jelvény a harmadik és a negyedik negyed­évben is fenn ragyog majd gyá­runk homlokzatán. Kohári Zoltán főművezető.

Next

/
Thumbnails
Contents