Szolnok Megyei Néplap, 1954. augusztus (6. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-11 / 189. szám

Sio/iwkmegyei A MEGYEI PARTBIZOTTSAR FS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VI. évfolyam, 189. szám Ara 50 fillér 1954 augusztus 11., szerda II szolnoki Járműjavító ismét elnyerte a büszke Élüzem címet Kétévi fáradhatatlan, lelkes munka után a Járműjavító dolgo­zói ismét kiérdemelték a legfelsőbb elismerést, a legmagasabb kitün­tetést 3 a büszke „Élüzem“ címet. Küzdelmes hetek, hónapok álltak az üzem műszaki és rr.unkásgár- dája előtt. A kétéves munka útját az anyaghiány elleni állandó harc kísérte nyomon, mely azonban nem lehetett akadály ahhoz, hogy valóra ne váltsuk ígéretünket, Az év első negyedében tervünk teljesítését nagyban akadályozta a zord időjárás, azonban a verseny különböző szakaszain dolgozóink nagyszerű akaratereje átsegítette vállalatunkat ezen a nehézségen is, A lelkes kongresszusi verseny eredményeként a második negyed­év végére nemcsak pótoltuk első negyedévi lemaradásunkat, hanem túl is szárnyaltuk első féléves ter­vünket, 0 Mióta a Minisztertanács és a SzOT új alapokra fektette a rr.un- kaversenyt és az „Élüzem‘‘ cím elnyerésének feltételeit, dolgozóink versenye hatalmas lendületet vett. Műszaki vezetőink mindent meg­tettek azért, hogy kiszélesítsék, győzelemre vigyék a munkások kezdeményezéseit. Üzemünk párt­végrehajtóbizottsága a vállalatveze­tőséggel és az Üzemi Bizottsággal karöltve, sikerrel vezette a nagy cél eléréséig gyárunk nagy kollek­tíváját. így áprilisban és májusban már elértük az „Élüzem“ színt fel­tételeit. Később a munka lendülete még fokozódott, Népnevelőink, sztahanovista brigádvezetőink kez­deményezései nyomán valóravál- tottuk vállalásainkat. Anyagtaka­rékossági, önköltségcsökkentési és forgóeszközcsökkentési tervünket 10—15 százalékkal túlteljesítettük. 0 A nagy kitüntetés alkal­mával érdemes megnézni, hogyan dolgoztak osztályaink. A mozdony­osztály legjobbjai közé tartoznak a kazánkovácsok. Az őszi forgalom­mal kapcsolatos felemelt ír unka­követelményeknek teljes mérték­ben eleget tettek. A műszaki ve­zetők jól segítették a dolgozókat a kazánlemezhiány megoldásában, — Kollóth Ferenc kazánkovácsbri- gádja, Berényi János, Pintér és Szálai elvtársak, az armatúra rész­leg dolgozói kitűntek hősies helyt­állásukkal. Az átfutási idő megrö­vidítése érdekében eredményes munkát végzett ifj. Mátyás János. Szabó Ferenc, L. Molnár János, Csiki és Erdei elvtárs, Kántor du­gattyúesztergályos nagy részt vál­lalt a jó eredmények eléréséből, 0 A Vili. osztály hatalmas munkát végzett, A tűzikovácsok mindent elkövettek, hogy az anyag­hiány ellenére is jól kiszolgálhas­sák a társosztályokat, Az osztály esztergályosai közül a Török fi­vérek végeztek kiemelkedő mun­kát, Bacsa Vilmos fúrósbrigádja és az alig egyéves szakmunkás Er­dei Piroska jár élen a versenyben. Báli Bertalan kerékesztergályos az elmúlt hónapokban mutatkozó ke­rékhiányt úgy oldotta meg, hogy ócska kerékpárok használt tenge­lyeit használta fel a szükséges ja­vításokhoz. A vonó- és ütközőrúd hiányt eredményesen oldották íreg az osztályon házi előállítással. Jó munkát végeztek a karban­tartók is. Tóth László 24 darab villamos kocsiemelőt készített el. Horváth István 25 köbméter kom­presszort helyezett üzembe. A mér­legműhelyben Szálka ;József és Andrási József vágányhídmérleg­szerelő lakatosok végeztek jó mun­kát. 0 A kocsiosztály júliusi ter­vét darabszám szerint 121 száza­lékra teljesítette. Nagy nehézsé­gekkel kellett ezért megküzdeniök. Próbára tette a szabadban dolgo­zókat a meleg idő, az ivóvízhiány. Nem kis akadályt jelentett az, hogy a felsőbb szervek nem gon­doskodtak időben tekercsrúgó ki­utalásról, Hiány volt fedél-vas­lemezből, faanyagból. Paróczai Dé­nes és Lendvai István alvázlakato­sok kezdeményezésére nagyarányú verseny indult az osztályon s ez nem kis mértékben hozzájárult ah­hoz, hogy a személy- és teherkocsi részleg zökkenőmentesen adhatta ki a javított kocsikat. Az Élüzem jelvény elnyerése le­gyen további munkánk lelkesítője, ösztönözze üzemünk dolgozóit arra, hogy az Alkotmány Ünnepére még nagyobb eredményeket érjenek el, jó munkájukkal segítsék elő az őszi forgalom zavartalan kocsiellá­tását. Cseh Zoltán. Jászjákóhalmán isméi az „Ifjú Gárda44 cséplőbrigádnál Tan a vándorzászló A Já'szjákóhalmi ha- tárban nyolc csép'ő’ gép dolgozik már a múlt hét eleje óta. S a község­ben lassan befejezéshez közeledik a cséplés. A cséplőmunlkacsapatok kö­zött már az első napokban lelkes verseny alakult ki, s ennek egyik mozgatója a községi tanács. A tanács vezetői naponta rendsze­resen felkeresik a cséplő- munkacsapatokat. Ha szükség van segítségre, nyomaiban ott vannak a helyszínen. Közben ismer­tetik velük a brigádok kö­zötti verseny eredményeit. Az elmúlt hét elején a községi tanács vándor­zászlaja Szöllősi Mihály munkacsapatához került. A gépnek 95 mázsa a napi normája, de a jórészt fia" falókból, DISZ-tagokból álló munkacsapat, mindig túlszárnyalta a tervet. Egy napon azonban műszaki hiba miatt csak 62 mázsa terményt csépeltek. S ez alkalommal Soós János felelősvezető munkacsapa­ta nyerte el a vándorz ász­lót. A Szöllősi-brigád fia- •í*p taljai azonban nem hagyták magukat. Jónás Rozália, Horváth Mária törekhordók, Gólya Gábor, Fejes Mária és Forgács Jó­zsef DlSZ-tagok kezdemé­nyezésére elhatározták, hogy a cséplőmunkacsa­pat az „Ifjú Gárda’“ nevet veszi fel és naponta 30—40 százalékkal túlteljesítik a cséplési normát, A munkacsapat idősebb tagjai, akik az etetést és a többi felelősségteljes mun­kát végzik, helyesléssel fo­gadták ezt a kezdeménye” zést. Egyik napról a má­sikra 40 százalékkal nőtt a teljesítmény. Az elmúlt héten szombaton, már 191 százalékra teljesítették a napi cséplési tervet. A munkát hajnali háromkor kezdik és este késő, naple­ment után hagyják abba. Kasnya István, a brigád egyik szorgalmas tagja, ígéretet tett, hogy a ván­dorzászló, melyet tegnap­előtt ismét visszaszerez­tek, a cséplés egész ideje alatt az ő gépüket fogja .ékesíteni, TV agyon vigyáznak a ^' gépre, mert ettől nemcsak a gépnél dol­gozó huszonkét ember, hanem sokszáz dolgozó ke­nyere függ. E hét elején az egyik alkatrész elrom­lott. Kasnya István és a felelősvezető ebédszünetü­ket is feláldozva, kijaví­tották a hibát, hogy ebéd- után zavartalanul dolgoz­hassanak a munkacsapat tagjai. Az „Ifjú Gárda’ cséplőmunkacsapat tagjai­nak példáját érdemes kö­vetni. Tetteikkel megmu­tatták, hogy mindent meg­tesznek a cséplés mielőbbi befejezéséért. Üzemünk segítsége a tsz-nek 1 üzemünk! dolgozói mindent elkövetnek, ogy az általunk patronált jászjákóhalmi Béke :rmelőszövetkezetnek minél több segítséget nyujt- mak. A tern elősző vetkezettel kötött szerződésünk- ek gazdasági vonalon eleget tettünk. Ide tartozott: gépek javítása, villanybekötés, a könyvelés ellen­zése stb. Ha pénzben értékeljük eddigi munkán- at, az üzem segítségével a tsz mintegy 15.000 fo­ntot takarított meg eddig. Tavaszra megjavítottuk i ekekapákat, az aratás ideje latt állandóan kint olt egy szakemberünk, hogy az adódó hibákat ionnal megszüntesse a helyszínen. Ezenkívül köz- etlehül is résztvettünk az aratásban. Learattunk Béke tsz-ben 35.5 holdat és 50 holdat felcsomóz­unk az aratógépek után, | VÁLLALATUNK | ezenkívül iparkodott erejé­hez mérten segíteni a környezetében lévő többi tsz-t és gépállomást is. A felsőgyörgyi gépállomás ré­szére elkészítettünk nyolc darab dobszíjtárcsát, a jászjákóhalir.i gépállomásnak pedig fogaskerekeket edzettünk, valamint két új fogaskereket készítet­tünk el. A jászberényi tangazdaságnak és az erdő- gazdaságnak is segítettünk gyors javításokkal. Most a cséplés ideje alatt egy szerelő-brigádot adunk a Béke tsz-nek. Ezenkívül — pótolva az eddigi hiányosságokat — kiszélesítjük a tsz-szel politikai és kulturális kapcsolatainkat is. Augusztus 20-ára kultúrműsorral készülünk, amit a tsz-ben tartunk meg. Ezzel is elő akarjuk segíteni a köl­csönös barátkozást, a munkás-paraszt szövetség megerősödését. Pernyész Ferenc párttitkár, Jászberény, Fémnyomó- és Lemezárugyár, A KENYÉRCSAJA HŐSEI A fegyvernek! termelőszövetkezeti tagok és egyénileg dolgozó pa­rasztok befejezték a hordást és a csépléssel e héten végeznek. Ehhez az eredményhez jelentős mértékben hozzájárultak a fegyvernek! gép­állomás tratkoristái is. PÉNTEK LAJOS, a TISZABÖI GÉPÁLLOMÁS cséplőgépfelelős vezetője és munkacsapata dicséretet érdemel. A munkacsapat tagjai 5 nap alatt több mint 600 mázsa gabonát csépeltek el, s azóta is rend­szeresen túlteljesítik a napi cséplési tervet. A TÖRÖKMIKLÖSI GÉPÁLLOMÁS cséplőgépfelelős vezetői kö­zül NACHTIGAL ISTVÁN és munkacsapata végzett legkiemelkedőbb munkát. Közel 20 vagon gabonát csépeltek el. — Átlagosan 130—140 százalékra teljesítik a napi cséplési tervet. Örömmel fogadtuk a Tisza menti Vegyiművek dolgozóinak meghívását Termelőszövetkezetünk taaiai olvasták az ui- sásban " a Tiszamenti Vegyiművek doleozói- nak levelét, melyben meghívnak bennünket az augusztus 20-i ün­nepre. Valamennyien örömmel fogadtuk ezt a meghívást, hiszen a Vegyiművek dolgozóit már régóta ismeri ük. A patronálási szerző­dés kötése óta pedig az eddiginél is iobban hozzájárultak a mun­kás-paraszt szövetség megszilárdításához, az üzem és a tsz kapcsola­tának erősítéséhez. Termelőszövetkezetünk tagjai a hordás, csép­lés meggyorsításával és határidőelőtti befejezé­sével készülnek erre a találkozóra. Arra tö­rekszünk. hogy augusz­tus 20-ra minden gabo­nát elcséoeliünk szö­vetkezetünkben és köz ségünkben. s a tsz-ta- gok. egyénileg dolgozó parasztok valameny­nvien eleget tegyenek óllamiránti kötelezett­ségeiknek. Velünk együtt eljön­nek erre a találkozóra a község élenjáró, egyé­nileg dolgozó paraszt­jai is. akik már rég­óta készülnek, hogv kö­zelebbről is meeismer- kedienek a Vegyimű­vek dolgozóinak mun­kájával, MÁTÉ JÁNOS. a kengyeli Sallaitsz elnöke Boros Mihály, a tiszaörvényi Dózsa Isz. tagja idáig till mint 26 mázsa terményt kapott A tiszaörvényi Dózsa tsz tagjai az idén rendes Időben és gyakran megkapálták a kukoricát, cukorrépát és a többi kapásnövényt. A ga­bona betakarítását is a megyében az elsők között kezdték meg. El is csépeltek, kiegyenlítették államiránti kötelezettségeiket és a cséplésig teljesített munkaegységeikre megkezdték az előlegek osztását. A szorgalmasan dolgozó családok sok terményt visznek haza. Bár­dos Mihálynak előlegképpen 21 mázsa kenyémekvaló, 107 kg takar­mánygabona és 21 kg mák jutott. A termelési terv túlteljesítése után jutalomként még 259 kg kenyérgabonát kapott. Boros Mihály, aki családjával együtt dolgozik, szintén megkapta a gabonaelőleget. A szövetkezet fogatai 41 mázsa 63 kg búzát, 233 kg árpát és 53 kg mákot szállítottak haza a lakására. Ezenkívül ők is részesültek a gabonaprémiumban és ez még 219 kg búzával növelte jövedelmüket. Tóth Lajos vb. elnök, Tiszaörvény, cd Szoltiőköidóid OCii kereskedelmi (Vállalat készülődése az (tltinepi Vauiéra Javában folyik a készülődés a szolnoki Ünnepi Vásárra kereske­delmi vállalatainknál. A Szolnok- vidéki Kiskereskedelmi Vállalat sem akar szégyent vallani, s ugyancsak serényen folyik a tervezgetés, de a munka is, hogy méltóképpen ad­hasson képet munkájáról. A kira­katrendezők most a hatalmas sát­rak díszítését készítik, mert igaz ugyan, hogy a bolt legszebb dísze a sok jó minőségű áru, de az is jó, ha az elárusító hely — ez esetben a vásári árusító sátor — is díszes, ízléses elrendezésű. Ezt tartják a KISKER-nél is. A vállalat 80 méter hosszúságú vegyes ruházati sátrában 32 eláru­sító, 3 pénztár és 3 csomagoló lesz, így mindenki gyorsan megkaphatja mindazt,, amire szüksége van, s nem kell mérgelődnie amiatt, hogy sokat kell várakoznia. A vas- és műszaki áruk sátrában is min­denki megtalálhatja majd azt, amit meg akar vásárolni. A háziasszo­nyok a legkülönbözőbb háztartási cikkek, edények, a gazdák a mező- gazdasági szeráruk, kisgépek sora közül választhatnak, de lesz rádió, lemezjátszó, hanglemez is egy se- reggeb OLagyizabáiu. átulontbo-fa. Tegnap óta megyeszerte minden állami- és szövetkezeti boltban árusítják a szolnoki Ünnepi Vásár tombolajegyeit. A nagy árutombo- lán 2 forintos jeggyel egy sereg értékes nyereményre tehet szert bárki. A főnyeremények? Csepel motorkerékpár, világvevő rádió, szőlőpermetező, kukoricamorzsoló- és daráló, eke szecskavágó, de eze­ken kívül még mintegy 1700 egyéb tárgyat is kisorsolnak* (Vcuuli ktdaezmínt/. a oáiárlálayalóknak A MÁV féláru utazási kedvez­ményt biztosít a szolnoki vásárra utazóknak 100 km-es távolságon belül. így a vásárra érkezők, ha jegyeiket a Vásári Szolgálatnál le­bélyegeztetik, ingyen utazhatnak vissza lakóhelyükre. Ä MÄVAUT is kedvezményes jegyeket bocsát a vásárlátogatók rendelkezésére. 25 százalékkal olcsóbban kapják autó­buszjegyeiket, akik a vásárra utaz­nak, MEGHÍVÓ A MEGYEI BÉKEBIZOTTSÁG 1954. augusztus 11-én, ma este 7 órai kezdettel a szolnoki Szigligeti Színházban BESZÁMOLÓ BÉKENAGYGYŰLÉST tar! A GENFI TANÁCSKOZÁSRÓL. - Előadó: PARRAG1 GYÖRGY Kossuth-díjas uiságíró, az Országos Béke­tanács elnökségének tagja. — A beszámoló nagygyűlésre szeretettel meghívja és várja Szolnok város dolgozóit, munkásait, dolgozó parasztjait, értelmiségi dolgozóit, városunk asszonyait és lányait A MEGYEI BÉKEBIZOTTSÁG.

Next

/
Thumbnails
Contents