Szolnok Megyei Néplap, 1954. augusztus (6. évfolyam, 181-205. szám)
1954-08-29 / 204. szám
2 SZOLNO&MbCi V bl NÉPLAP 1954 augusztus 29. fiz EVK hívei elakarják halasztani a ratifikációs vitát A francia kormány nyitvahagyta az ajtót az alkudozások előtt A Hazafias Népfront Országos Előkészítő Bizottsága nyilvánosságra hozta és vitára bocsátotta a Tanácsok szervezetéről, működéséről és feladatairól szóló törvénytervezetet. Az ország minden részén a dolgozók tízezrei vitatják meg a törvénytervezetet és nap- ról-napra teszik meg észrevételeiket és javaslataikat. Minden öntudatos dolgozó tisztában van azzal, hogy az új tanácstörvény létrehozásában neki is döntő szerep jutott. Vessünk csak egy rövid visszatekintést arra, hogy hogyan jutottunk el e törvénytervezetig? — 1950 május 18-án hirdették ki az 1950. évi I. törvényt, a helyi tanácsokról. Ezzel a törvénnyel a Magyar Népköztársaság megvalósította a demokratikus állarr szervezet legmagasabb rendű formáját, a tanácsok rendszerét. Ez lehetővé tette, hogy a dolgozók résztvegye- nek az államhatalom gyakorlásában és az államigazgatás munkájában. — 1950 október 22-én az Alkotmányban lefektetett elvek alapján történt a tanácsok megválasztása A helyi tanácsok működési területükön a dolgozó nép egységes ^ állati hatalmát képviselik, biztosítják a tervszerűséget, az állami élet minden vonalán és ellátják a gazdasági, társadalmi és kulA z utóbbi időben megérdemel” ten szárnyra vette a hírnév az abádszalóki Lenin III. típusú termelőszövetkezetet. A tsz, amely úgy másfél esztendővel ezelőtt, még mint beteg öregasszony döcögött, most kivirult, „megfiatalodott”, gazdagodásnak indult. Tagsága szorgalmas, a szorgalom gyümölcse pedig olyan nagyon is kézzel fogható eredményekben nyilvánul meg, minthogy a búzatermésük holdanikénti átlaga 2 mázsával nagyobb a községi átlagnál. Teljesen érthető tehát, hogy az egyénileg dolgozó parasztok izgatottan figyelik a tsz-t, beszélnek róla, termésüket vizsgálják, s szinte — mint a későbbiekben kiderül, szószerint is — „körültapogatják’*. JJM Igen-igen nagy a vonzereje a * teltebb zsáknak, a nagyobb jövedelemnek, de nem ismeri sem az embert általában, de különösen nem a parasztot, aki azt hiszi, csak ennek van ereje. Ereje van a réginek; a megszokottnak, az újtó! való félelemnek is. Nagy ereje. S ezt nemcsak tudomásul kell venni, hanem számot is kell vetni vele. Csak kényelmes sültgalambvárók hihetik, hogy a termelőszövetkezetek jó eredménye, a tagok gyarapodása egyből elég ahhoz, hogy például az egyénileg dolgozó parasztok elhatározzák magukat a közös gazdálkodás útjára. Türelmes, magyarázó sző, a jelen és a jövő igaz, becsületes megmutatása, a bizonytalanságok okos eloszlatása, mind szükséges, ha azt akarjuk, hogy az egyénileg dolgozó paraszt mielőbb rálépjen a számára előnyös útra. S mert a pártszervezetek állnak legközelebb a dolgozók minden problémájához, ők érzik meg leginkább, kit hol szorít a cipő, kinek milyen gondjában, örömében kell résztvenni, úgy nekik kell leginkább megtalálni a módját annak is. hogyan jut el az egyénileg dolgozó a leggyorsabban a közösbe. ti! A z abádszalóki Lenin tsz-be hu- szonegy dolgozó paraszt kérte felvételét az utóbbi napokban. S ehhez nagymértékben hozzájárult, hogy a pártszervezet vezetősége a telt zsák mellé, nem sajnálta a szerető, türelmes szót sem. A pártszervezet már régen megteremtette a dolgozókkal, a párton- kívüliekkel is, a jó, a szoros kapcsolatot. A pártonkívüliek többsége is úgy keresi fel a párt vezetőségét, olyan bizalommal, mintha idősebb családtagjától kérne tanácsot. S a pártszervezet szóval és tettel, magyarázatta] és cselekedettel ott is áll mellettük. Ezt teszi most is a tsz törlesztésénél. A község összes vezetője foglal- " kozik az egyénileg dolgozó parasztokkal. Tervszerűen keresik turális vezetés feladatait. A helyi tanácsok a feladataikat a dolgozók széles tömegeinek bevonásával oldják meg. Ez növeli a dolgozó tömegek érdeklődését az állami ügyek iránt, és így szorosabb lesz a kapcsolat az állam és a tömegek között. A tanácsok munkájának eddigi tapasztalatai és fejlődésünk folya- rr án megnövekedett feladatai szükségessé tették, hogy tanácsaink szervezetét tovább fejlesszük. A Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusa behatóan megvizsgálta a tanácsok eddigi munkáját és jövő feladatait, útmutatást adott az új törvénytervezet kidolgozására is. Az uj törvény tervezet nem születhetett volna meg, ha tanácsaink az elmúlt négy év alatt nem végeztek volna jó munkát és ha nem volnának elég érettek arra, hogy a megnövekedett nagyobb feladatokat jól elvégezzék. Az úi törvénytervezet növeli a tanácsok felelősségét, magasabb színvonalra emeli a tanácsdemokráciát és nagyobb önállóságot biztosít számukra. A törvénytervezet jelentősége elsősorban az, hogy megszilárdítja államhatalmunkat. Az új törvény- tervezetben megkülönböztetés van államhatalmi és államigazgatási szervek között. Határozottan leszögezi, hogy államhatalmi szervnek csak államhatalmi szerv adhat utafel újból és újból azokat a dolgozó parasztoikat, akikkel elsősorban akarják megismertetni a szövetkezetek életét. Id. Makó János jól dolgozó, szorgalmas gazda hírében áll. Hat és félholdon gazdálkodik. Nem sajnálja a földtől a fáradságot, de persze csak nem tud annyit elérni, mint a szövetkezetiek. Bata József elvtárs a pártszervezet titkára régebb idő óta beszélget Makó Józseffel a szövetkezetről. Elmondotta neki azt is, hogyan vitt haza a tsz-ből Képes Kálmán 33 mázsa búzát, azt is, hogy a másik tsz-tag- nak, Jávorsziki Lajosnak a múlt évben felfúvódott a tehene, de már az idén újat vett helyette. Azelőtt, ha egy paraszt elvesztette tehenét, úgy érezte, összedőlt a világ. Alig remélte, hogy még- egyszer összehozza a rávalót. Makó József eleinte alig figyelt a szavára. De a párttitkár nem volt türelmetlen. Látta, hogy Makó József töpreng, s 6 igen helyesen úgy vélte, a lelket csak irányítani szabad, de erőszakolni nem. Azt jelentette-e ez, hogy nem törődött többet vele? Ellenkezőleg, az addiginál is többet. Az újból felvetődő kételyekre tudta, frissen kell a válasz. ül C így történt, hogy egy szép napon a pártcnkívüli Makó József beállított a párttitkárhoz. Az idősebb ember szokása szerint tegezi a párttitkárt. Határozottan mondotta ki a szavakat, mint az olyan ember, aki meghányta- vetette, amit akar, feltette a mérlegre ezt is, azt is, s mikor látta, melyik oldal húzza a többet, határozott: arra teszi szavát. — Ha jónak látod Te is. belépek a tsz-be. "Többet ad ma. még többet ígér holnapra. De fiam üzent Neked valamit. „Segítsen a Józsi bácsi, hogy az állatok mellé kerüljek, mert azt a munkát szeretem a legjobban.” S azután kitöltötte Makó József a belépési nyilatkozatát. Jötték utána mások is. no fi ál Józsefnénak az a híre, hogy ^ nem kell a szomszédba mennie. ha valakinek meg akarja mondani a véleményét. Ami a szivén, ez a száján is. De mikor a pártirodába belépett csak zavarban húzogatta kendőjét a zömök alacsony A Karcagi Üveggyár dolgozói az árvízsujtotta területek lakosságának megsegítéséhez egynapi fizetésükkel járulták hozzá. Ezerötszáz- harminc forintot küldtek el a testvéri segítség jeléül. * A mezőtúri Haladás tsz 50 májelenti, hogy népi demokráciánkban a dolgozók által közvetlen választott szerveknek elsődleges szerepük van i A törvénytervezet fontos célja és irányelve, hogy megerősítse és még szorosabbra vonja a kapcsolatot a tanács és a dolgozók között. Minden dolgozó világosan láthatja saját szerepét az államhatalmi szervek létrehozásában és működésük ellenőrzésében. Igen nagy fel entőségű az a fejezet, amely a tanácstag jogaival és kötelességeivel foglalkozik. A 25. § 1. a 'következőket mondja: „a tanácsok tagjait az illető terület választópolgárai 4 évj időtartamra választják az alkotmányiban megállapított alapelvek szerint. A tanácsok tagjait az illető terület váilaszópolgárai a törvénynek megfelelően visszahívhatják”. Az új törvénytervezet részletesen ismerteti a tanácstagok jogait és kötelességeit, így minden tanácstag tisztában van azzal, hogy milyen feladatokat kell megoldaniok. A választók pedig ellenőrizni tudják a tanácstagok munkáját. Úgy gondolom, hogy az új törvény a tanácsok megerősödését és az előttük álló megnövekedett feladatok maradéktalan elvégzését fogja biztosítani. Dr. Bene Zoltán asszonyka. — Három holdjuk van, a férje most másutt dolgozik. Nem tudja vele megbeszélni, várni meg nem igen akar, hát mondja meg neki a párttitkár, mit tegyen. Az vele is türelmesen elbeszélgetett. Beszélt a tsz nagyszerű eredményeiről, de arról is, hogy dolgozni is kell ezért, meg aztán nem lesz-e baj belőle, ha az ura nélkül dönt? Jól gondolja meg. Gátaé meggondolta. Egyenesen onnan ment belépési nyilatkozatot kérni. Aztán haza jött az ura, s a párttitkár nem feledte, vele is törődni kell. Az egyik vasárnapra meghívtak néhány egyénileg dolgozó gazdát a tsz-be, nézzenek körül lássák azt, arriről eddig inkább csak hallottak. (Az igazság kedvéért meg keli mondani, eddig se hunyták be azok a szemüket. Hiszen híre van, hogy némelyik egyénileg dolgozó paraszt, még a búzaszemeket is megszámolta a kalászokba a a tsz földjén. Boros Ferenciről meg azt beszélik, hogy amikor látta a tsz kukoricáját milyen szépen kapált a széleken, belement a tábla közepébe, megnézte, vájjon nem szemfényvesztés-e a jó munka? — Csak akkor nyugodott meg, amikor látta a közepe is egyezik a szélével 1 m A látogatók között volt Gál Jó" zsef is. Nem kellett a tsz tagoknak szégyenkezniük. A lovak szépek, sudárak, jól ápoltak. Jóleső érzés sél figyelték, amikor egy-egy gazda — kicsit suttyómba — megnézte még a lovak patáit is. A jó munkát dicsérte az 50 férőhelyes sertéshizlalda is, ahol szintúgy ragyogó tisztaság volt. S a 200 választási malac is jó látvány volt a szemnél.. A látogatás után Gál József is, Angyal Imre 10 holdas dolgozó paraszt és még többen alóirták a belépési nyilatkozatot. m I gy találkozott a szó ereje, az * eredmények beszédes képével. S a huszonegy mellé már sorakoznak a többiek. Mind több a kérdezősködő, az érdeklődő. — S ha az eredmények ismertetését, a felvilágosító szó erejét továbbra is, sőt az eddiginél fokozottabban felhasználja a pártvezetőség, a tanács, — nem kétséges, hogy Abádszalókon még több egyénileg dolgozó paraszt jön rá, hogyan cselekszik legjobban saját érdekében. R. L zsa búzát küldött a bajbajutottaknak. A tagok egyéni jövedelmükből eddig több mint 2560 forintot adtak össze. Kusnyár Pál, Takács Zsigmondné 100—100 forinttal, ifj. Forgács Lajos egymázsa búzával enyhítette a dunántúliak helyzetét. Párizs (MTI.) A köztársasági elnök elnökletével pénteken tartott rendkívüli minisztertanács után Mendes-France miniszterelnök — legalább is kétértelmű — nyilatkozatot tett. Mindenek előtt örömét fejezte ki afölött, hogy sikerült megőrizni a kormány egységét, (mint ismeretes, az „Európai Védelmi Közösséget“ pártoló miniszterek lemondással fenyegetőztek), majd kijelentette, hogy a kormány, „tekintettel azokra a célokra, amelyeket kezdettől fogva maga elé tűzött, kötelességének érzi, hogy kompromisszumos megoldást keressen az EVK hívei és ellenfelei között.“ Midőn megkérdezték a miniszterelnöktől, hogy milyen magatartást fog tanúsítani a vita elnapolására irányuló kísérletekkel szemben, Mendes-France szándékosan homályos választ adott, ami annál is inkább meglepő, mivel a kedd esti minisztertanács után még hangsúlyozta, hogy a kormány ellenezni fogja a vita minden elnapolását. A miniszterelnök válaszában csupán arra szorítkozott, hogy a vita során bizonyára több megoldási mód is felmerül majd és a kormány a vita alakulásának megfelelően szabja majd meg magatarSzombaton délelőtt 10 órától a gépcsoportoknál rövid ideig csak egy-egy dolgozó ügyelt a munkára a szolnoki Papírgyárban. A többiek a géptermek, raktárak sarkaiba húzódva, rövid tiltakozó röp- gyűléseket tartottak az amerikai Kommunista Párt betiltása ellen. Délig 11 röpgyűlésen mondták el a dolgozók véleményüket felháborodott hangon az amerikai kormány törvénytipró rendeletéről. A röpgyűlések résztvevői táviratot küldtek a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének, kérve, hogy továbbítsák soraikat az USA kormányának. tását s egyhangúlag fog dönteni. Mendes-France hozzáfűzte: „Ha nem jönne létre megegyezés és ha a bizottság jelentésének szövege alapján kellene dönteni, a kor- mány — közvetítő feladatának megfelelően — \ nem vesz majd részt a szavazáson.“ A miniszterelnök kijelentései kétségtelenül arra mutatnak, hogy a kormány nyitva akarja hagyni az ajtót az alkudozások előtt. Különben csütörtökön a későesti órákban ismeretessé vált, hogy egyes miniszterek megbeszélést folytattak a vita elhalasztására irányuló javaslat szerzőivel és állítólag megegyeztek a ratifikációs vita szeptember 22-re való elhalasztásában. Ez a javaslat helyesli az Európai Országok Nemzeti Erőinek „európai hadseregbe“ való tömörítését, olymódon, amely alkalmas Nyugat- Németország részvételének biztosítására, hangoztatja, hogy nem lehet helye „megkülönböztető“ bánásmódnak Nyugat-Németország- gal szén. iben, A javaslat egyébként olyan jegyzőkönyv aláírását indítványozza, amely meghatározza az EVK gyakorlatban való átültetésének módozatait. (MTI.) A távirat szövege így hangzikt „Megdöbbenve értesültünk arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya elrendelte az amerikai Korrmunista Párt betiltását. Ezzel a cselekedetével bebizonyította azt, hogy a tőkések által irányított kormány az amerikai népet Hitler példájára fasiszta já-, romba akarja dönteni. Mi, a szolnoki Papírgyár dolgozói is csatlakozunk a szabad emberek táborához követelve, hogy az Egyesült Államok kormánya vonja vissza törvénytipró rendeletét. Bocsássa szabadon a Kommunista Párt vezetőjét és biztosítsa a párt törvényes létét.** r v. Ez tórtént~á nagyvilágban J LONDON (MTI). Hírügynökségi jelentések közlik, hogy az angol minisztertanács pénteken Churchill elnökletével rendkívüli ülést tartott. A minisztertanács ülésén Churchill beszámolt arról a tárgyalásról, amelyet a hét elején Mendes-France francia miniszterelnökkel folytatott. Több hírügynökség egybehangzóan rámutatott, hegy Londonban még nem közölték, vájjon Eden külügyminiszter résztvesz-e a szeptember 6-án kezdődő manilai értekezleten. ; Az „AFP“ az angol minisztertanács ülése után ismertette brit hivatalos körök véleményét arról, hogy az angol kormány „megingathatatlan meggyőződése továbbra is az, hogy az EVK-szerződés a csatolt szerződésekkel és azokkal az egyezményekkel együtt, amelyek előirányozzák az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok támogatósát és szoros együttműködését — messze kimagaslóan a legjobb módot alkotja ahhoz, hogy elérjék a német védelmi hozzájárulást” * UJ-DELHI (MTI). Mint a „Reuter’* jelenti a Radzsija Szabha (az indiai parlament felsőháza) pénteken jóváhagyta a Nehru-kormány külpolitikáját, mint a kollektiv béke megteremtésére irányuló külpolitikát. RÖMA (TASZSZ). Amint a ,,1‘Unita“ közli, az olasz békebizottság ifjúsági tagozatának kezdeményezésére országszerte népszavazás folyik az „Európai Védelmi Közösség“ és az európai népek békés együttélésének kérdéseiről. A beérkezett jelentések szerint olyan nagy városokban, mint Bologna, Alexandria, Reggio Nell, Hadifogolycsere Vietnamban Peking (Uj Kína). Viet-triben a franciák 1200 polgári személyt adtak át az elmúlt napokban. Közöttük volt 157 beteg, aki a franciák rossz bánásmódja következtében betegedett rr.eg. A franciák nem osztottak ki moszkitó-hálókat és sokan nem kaptak ruhakiutalást. A Vietnami Néphadsereg FőpaErr.ilia, Catania és Groseto, az ifjak és lányok tízezrei foglalnak állást az „Európai Védelmi Közösség“ létrehozása ellen. * LONDON (MTI.) A „Reuter** hírügynökség jelentése szerint Abdel Kalek Hasszuna, az Arab Liga főtitkára pénteken Damasz- kuszban a sajtó képviselői előtt nyilatkozatot tett. A többi között kijelentette, hogy az Arab Liga politikai bizottsága „hamarosan megvitatja az arab országok és a nyugati hatalmak közötti kétoldalú tárgyalások kérdését.“ * PÁRIZS (MTI,) Vincent Auriol, a francia köztársaság volt szocialista elnöke a „France Soir“ című lapban cikket írt az „Európai Védelmi Közösség“ ratifikálásának kérdéséről. Auriol az Északatlanti Szövetség és a nyugati hatalmak „szolidaritása“ rrellett foglal végeredményben állást, ugyanakkor azonban bírálja, hogy a német mi- litarizmust a párizsi szerződés keretében ismét feltámasszák, * MOSZKVA (TASZSZ.) A Szovjet Ifjúság Antifasiszta Bizottsága augusztus 27-én fogadást rendezett a Nemzetközi Diákszövetség tanácsülésének résztvevői tiszteletére, * * A Szovjet Ifjúság Antifasiszta Bizottsága részéről Szergej Roma- novszkij üdvözölte a vendégeket. Jiri Pelikan, a Nemzetközi Diák- szövetség főtitkára, a Szövetség tanácsülésének résztvevői nevében köszönetét mondott azért a vendégszeretetért és figyelemért, melyben a különböző országok diákjai szovjetunióbeli tartózkodásuk alatt részesültek. rancsnoksága 521 hadifoglyot adott át a franciáknak. Az átadott hadifoglyok között volt 184 afrikai, 120 európai és idegen légionárius és 217 más hadifogoly. Ezek a foglyok kivétel nélkül két rend ruhát, cipőket, kalapokat, moszkitóhálókat, törülközőket, hátizsákokat és hasonló felszerelési cikkeket kaptak. (MTI,) VITA A TANÁCSTÖRVÉNYTERVEZETRŐL , ... célja az, hogy szorosabb legyen a kapcsolat a tanács és a dolgozók között "sitást. Ez a megkülönböztetés azt ABÁDSZALOK KÖZSÉG PÁRTSZERVEZETE együtt él. lélegzik a dolgozóparasztokkal SEGÍTJÜK AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKAT Röpgyűlésen tiltakoztak a szolnoki Papírgyér dolgozói az amerikai Kommunista Párt betiltása ellen