Szolnok Megyei Néplap, 1954. július (6. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-04 / 157. szám
2 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1954 július 4. Aratás előtt a szolnoki Szabadság tsz-ben Annus János augusztus óta elnöke a szolnoki Szabadság tsz-nek. Most huszonhat esztendős. Négy éve tagja a pártnak. Ahogy 6 mondja — juhásznemzetségből származik. Juhász volt az apja, a nagyapja is. ö is juhászként került a tsz-be. A felszabadulás előtt már vagy öt kulákot „kiszolgált", Nem volt hosz- szú ideig maradása sehol sem. Becsapták a kulákok s 6 gyerekfejjel azt hitte, ha egyiknél nem, másiknál megtalálja az igazságot. De hiába ment egyik helyről a másikra, nem találhatta meg, mert rossz helyen kereste az igazát. Egy vigasza volt — ha valami betűhöz juthatott. Tanulni, tanulni, ez volt minden vágya s ha valahol könyvhöz jutott, eltette. Néha már kivülről tudta, de nem vált meg semmiért a betűkkel telerótt oldalaktól. □ Elérhetetlennek hitt vágya két esztendővel ezelőtt beteljesedett. Egyéves elnökképző iskolába küldték. A nagy ta- nulniakarás majd a mellét feszítette szét. — Majd ő most megmutatja, — ez járt folyton az eszében. Éjjel, nappal bújta a könyveket, jegyzeteket. A sok tanulástól aztán mindent elfelejtett, — még azt is amit már megtanult. így történt, hogy az első félévben a leggyengébbek közé került. Volt úgy, hogy meg se mukkant, ha kérdezték, vagy össze-vissza beszélt. — Hát úgy látszik, nem megy — keseredett meg a szája. Aztán egy napon az iskola politikai előadója hosszasan elbeszélgetett vele, __ Tanuljon kevesebbe t — javasolta. Inkább rendszerezze azt amit olvas. — Először alig akarta hinni, amit hallott — Kevesebbet? Hiszen akkor még így sem fog tudni. — De aztán megértette, idő kell ahhoz is, amíg az ember megemészti a tanultakat S az év végén jeles bizonyítványt kapott, ED Mire mindezt megtudtam, mái több tsz-taggal is beszélgettem, Megtudtam azt is, hogy Kanyó Dezső tsz-tag, •— 65 éves — most vett házat magának. Hogy 102 ezer forint előleget kapott munkaegysége után a tagság. Csajbók József brigádvezető felesége, aki a lakásán látogattam meg, kinyitotta szekrényét, egymásután vette elő a fia, a lánya új ruháit. 10 év alatt nem jutott azelőtt any- nyi egy családra, mint amennyit a két fiatal egy esztendő alatt kapott Igaz, dolgozik a lány is, a fiú is a tsz-ben- Apjuk brigádja már félötkor kint van a földeken, s vele mennek a gyermekei is. Nem egyszer találják vasárnap is kapálás, kaszálás közben a felkelő nap sugarai a brigád tagjait. Megállják helyüket a tagok között a nők is. Lengyel Rozália elvtársnőnek, májusig 128 munkaegysége volt m A családtagok közül a legtöbb asz- szony úgy beszél, mint Bozóki Jánosné, hogy azóta van nyugodt élete, mióta a tsz-be jöttek. Hogy inkább a férjétől válna el, mint belenyugodjon abba, hogy itthagyják a tsz-t. (Ehhez azt is tudni kell, hogy Bozóki a tsz. „madara". Hébe- hóba ugyanis elrepül a tsz-ból egy-egy hétre, ilyenkor valamelyik gyárban talál magának „jobb munkát"). És mégis az az igazság, hogy baj van valahol ebben a tsz-ben; Nem nagy még, de igen veszélyes. Túlságosan nagy mindenütt a nyugalom, a tagságban és a vezetőségben egyaránt Elégedettek azzal, amit eddig elértek. Annus elvtárs is Így van valahogy. Az aratásra rendbehotjták az aratógépüket, a gépállomással is megegyeztek, de az aratópárokat nem állították még össze, pedig a mostani vihar után igen nagy szükség van rájuk. Hogy miért? Mert a tsz-ben mindössze 17 családtag dolgozik, ezek legtöbbjei is a tsz-tagok gyermekei. A feleségek, azok még az aratásra sem „Ígérkeznek" el. ED Annus elvtársnak erről az a véleménye, hogy az asszonyok úgy vannak, mint a méhecskék. A múltban eszükbe sem jutott, hogy a férjük, vagy az apjuk nélkülük arathatna. De most összegyüjtögettek maguknak egy keveset s aztán úgy vélik, ami még kell, ezt meghozza az ember is. Hiányzik a példamutatás is. Annus elvtársnak fiatal, erős felesége van, de még az sem jelentkezett marokszedésre, mert van egy kisgyereke. Pedig a mellette lévő házban lakik Molnár elvtársnő, aki biztosan szívesen vigyázna a kedves, pufók arcú fiúcskára. A családtagok bevonásával pedig megkapálhatták volna a cukorrépát, a kukoricát is harmadszorra. Nem ad elegendő segítséget a pártszervezet sem. Molnár Gyula elvtárs szerint „kibeszélheti a párttitkár a lelkét" akkor sem vonják be még a párttagok sem a feleségeiket a munkába. m A párttitkár elvtársnak nem a lelkét kellene kibeszélnie, hanem az agitációt kellene jobban megszerveznie. Népszerű, síteni kellene a példamutató nődolgozókat. Meg kellene mutatni, mennyivel többet ér el a Csaj'bók család például, ahol a gyerekek is dolgoznak, vagy Raj Ferenc, aki kijelentette, ha a tanyája mellett arathat, kijön a lánya, meg a felesége is segíteni. (A tanyája mellett van a tsz. búzája, tehát kérésének semmi akadálya.) Az ilyen példákat ismertetni kellene a népnevelőknek, a párt- bizalmiaknak. Meg kellene dicsérniük Bencze Zoltánnét, akinek 3 gyermeke van, a legnagyobb 7 éves, s szinte, izgatottan mondta! „Alig várom, hogy arathassak. Olyan az, mintha kenyeret szelne az ember a gyerekeinek. Szívvel, lélekkel megyek, anyámmal együtt," ED Ha a pártszervezet és a tsz. kommunista elnöke többet törődnék a tagok nevelésével, jövőre még szebb, gazdagabb eredményekkel büszkélkedhet a tsz. még több ruha kerül a tagság szekrényébe, több élelem éléskamrájába, s a nép asztalára. Remete Ibolya. Szépen díszük a cukorrépa a tiszavérkonyi célgazdaságban A tiszavárkanyi célgazdaság igen fontos szerepet tölt be mezőgazdaságunk vetőmagellátásában. A gazdaságban hatalmas területeken maghozó répát termelnek. A cukorrépa tudvalévőleg kétéves növény. Csak minden második esztendőben hoz magot s a répadugványok gondos ápolást igényelnek. A gépi segítség mellett igen sok múlik a gazdaság növénytermesztőinek szorgalmán, akik egymással versenyezve végzik a munkát. Jelenleg a Ság- vári-brigád az első. ASág- várl-brigádban is a legjobbak a Szeretni Józsefné munkacsapatában dolgozók., Képünkön Szeremi Józsefné az ekekapálást végzi. •• Otven új boltot nyitnak ezévben a községekben és a tanyaközpontokban Az egy évvel ezelőtt, 1953 júniusában hozott párt- és kormányhatározatok végrehajtása során jelentősen javult a falusi lakosság áruellátása, mind a közszükségleti cikkek, mind pedig a mezőgazdasági gépek, szerszámok terén. A megyei fóldművesszövetkezeti boltok az 1953 június 10-től 20-ig terjedő időszakban az említett áruféleségekből 10 és félmillió forint értékűt hoztak forgalomba. 1954 azonos időszakában pedig már 14 és félmillió forint értékűt, tehát forintértékben 38 százalékkal többet. Figyelembevéve a községben végrehajtott ■— árleszállításokat mennyiségileg, még jelentősebben növekedett a falunak juttatott iparcikkek tömege, A földművesszövetikezetek mellett megyénk állarr.i kereskedelmi vállalatai is jóval több árut adtak a lakosságnak, mint tavaly. Mező- gazdasági szerárukböl az 1953 I. félévi 138 ezer forint értékű áruval szemben, 1954 I. félévében 237 ezer forint értékűt hoztak forgalomba. Jellemző, s a lakosság életszínvonalának emelkedését mutató adat, hogy míg 1953 első felében csak 265 rádiót vásároltak megyénkben, addig 1954 első felében már 2100-at vettek. Hasonló arányú a tűzhelyek, ruházati cikkek és más közszükségleti cikkek forgalmának növekedése is. Jellemző adat például, hogy Jószágé községben most kétszerannyi embernek van motorkerékpárja, mint ahánynak 1942-ben kerékpárja volt. A megnövekedett forgalmat új boltok egész sora bonyolítja le. Az elmúlt egy év alatt 85 új földműves^ szövetkezeti boltot létesített megyénkben a MÉSZÖV, melyek közül 18 vendéglátóipari, a többi kereskedelmi áruda. Ez évben még további 50 új üzletet nyitnak a földművesszövetkezetek, melyeknek túlnyomó többsége a községek külterületén és a tanyaközpontokban létesül majd, A földművesszövetkezeti boltok vezetői, egyre inkább felismerik, hogy nem elég az, hogy leviszik az árut a községbe, s ott jól-rosszul elvégzik annak elosztását, hanem feladatuknak tekintik az áruválaszték növelését, s azt is, hogy munkájukkal ő(k is segítőivé váljanak a falu előtt álló feladatok, a mezőgazdaság fejlesztéséért végzett fokozott rrunka elvégzésének. Ezt a célt szolgálják az aratás-cséplési munkák idejére felállított mozgóboltok is. Megyénkben eddig 45 bolt működik, — legalábbis névleg. Helyes lenne, ha a MÉSZÖV és a Járási Szövetségek is szorgalmaznák, hogy ezek a mozgóboltok, melyeknek feladata a földeken dolgozók áruellátása künn a munkahelyeken, mostmár a valóságban is működjenek, s kiszállítsák a szükséges áruféleségeket a földeken dolgozó asszonyoknak, hogy ők is nyugodtan vehessenek részt a munkában. A szovjet kormány jegyzéke az Egyesült Államok kormányához a Tuapsze tartály hajó ügyében Moszkva (TASzSz), Mint a sajtó jelentette, a szovjet kormány június 24- én jegyzéket intézett az Egyesül Államok kormányához azzal kapcsolatban, hogy Tajvan sziget közelében az Egyesült Államok haditengerészetének ellenőrzés alatt álló vizeken egy amerikai hadihajó elfogta a Tuapsze szovjet tartályhajót. Az Egyesült Államok moszkvai nagy- követsége június 26-án válaszjegyzéket juttatott el a Szovjetunió külügyminisztériumához e kérdéssel kapcsolatban. A jegyzékben az Egyesült Államok kon- mánya minden alap nélkül tagadja, hogy az amerikai haditengerészeti erők részt vettek a szovjet hajó jogellenes elfogásában. Ezzel kapcsolatban a Szovjetunió külügyminisztériuma július 2-án jegyzéket intézett az Egyesült Áilamok kormányához, amely a többi között Így hangzik: A szovjet kormány szükségesnek tartja kijelenteni, hogy nem tekintheti kielégítőnek az Egyesült Államok kormányának a szovjet kormány június 24-i jegyzékére adott válaszát, A jegyzék leszögezi, hogy a Tuapsze szovjet tartályhajó elfogásáért, legénységének biztonságáért, s a tartályhajónak és rakományának épségéért az Amerikai Egyesült Államok kormányát terheli a felelősség. A szovjet kormány megerősíti június 24-i jegyzékét, tiltakozást jelent be az Egyesült Államok kormányánál a Tuapsze szovjet tartályhajó fogvatartása ellen és követeli, tegyen haladéktalanul intézkedéseket a tartályhajónak, legénységének és rakományának szabadonbocsátá- sára, (MTI) EUSMERES ÉS KÖSZÖNET a termelőszövetkezeteknek nyújtott támogatásért — A Megyei Pártbizottság közleménye — A Megyei Pártbizottság legutóbbi ülésén foglalkozott az állami gazdaságok éi a termelőszövetkezetek közötti patronázsrroz- galom helyzetével. Megállapította, hogy az államai gazdaságok többsége rendkívül értékes politikai, gazdasági, szakmai és kulturális támogatást nyújtott a termelőszövetkezeteknek. Különösen kitűnt ebbem a tiszafüredi-kócsí, surjámi, bánhalmai, tiszasülyi, pusztabánrévei, palotási, tiszaigari, tiszaimrei állami gazdaság a mezőtúri és a törökmildási mezőgazdasági technikum, a jászberényi tangazdaság és a cukorgyár] célgazdaság. A felsorolt gazdaságok dolgozóinak vezetőinek, üzemi pártszervezeteinek, szakszervezeteinek, lelkes, odaadó munkájáért a Megyei Pártbizottság elismerését és köszönetét fejezi ki. Néhány gazdaság vezetői azonban még nem értették ^ meg, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése egész népünk érdeke és vonakodnak nagyobbmérvű támogatást adni a termelőszövetkezeteknek. A csorbái, martfűi, nagykunsági, karcag-tilal- masi, felsőjászsági állami gazdaság eddig kevés segítséget adott. Ezzel nem vitték előre az állami gazdaság és a termelőszövetkezet közötti szoros kapcsolat megteremtését. A Megyei Pártbizottság felhívja a mulasztásokért felelős állami gazdaságok vezetőinek figyelmét, hogy haladéktalanul küszöböljék kd e hiányosságot és a patronálásban élenjáró gazdaságok példája nyomán, az elkövetkező napokban hetekben, hónapokban, az aratásban, hordásban, cséplésben nyújtsanak megfelelő segítséget a termelőszövetkezeteknek. Adenauer nyugatnémet nemzeti hadsereggel fenyegette Franciaországot Bonn. (ADN.) Adenauer pénteken este az északnyugatnémet rádiónak interjút adott, amelyben Franciaországot az eddiginél nagyobb mértékben fenyegeti amiatt, hogy még nem ratifikálta az úgynevezett Európai Védelmi Közösség szerződését. Adenauer teljes mértékben elutasította az Európai Védelmi Közösség szerződése szövegének további megvitatását. Adenauer most első ízben fenyegetett egy nyugatnémet „nemzeti hadsereg felállításával arra az esetre, ha Franciaország nem ratifikálja azonnal az „Európai Védelmi Közösség“ szerződését. Bonni politikai körökben Ade-i nauer interjúját reménytelen kísérletnek tekintették arra, hogy a Franciaország elleni fenyegetéssel elvonja a figyelmet az „Európai Védelmi Közösség“ megteremtésére irányuló poétikájának kudarcán ról. (MTI.) A guatemalai események New-york. (TASZSZ.) Guatemala-Cityből érkező jelentések szerint Guatemala különböző részein a munkások és parasztok felkeltek a kormány-junta ellen. — Mint közlök, a guatemalai hadsereg és a rendőrség „beismerte, hogy nincs elegendő tartaléka“ a felkelés elleni harcra. , A jelentésből kitűnik, hogy a helyzet a junta csapataira nézve különösen Escuintla körzetében vált súlyossá, ahol fegyveres partizánok működnek PeÜecemek, a Guatemalai Munkapárt egyik vezetőjének irányításával. A junta odairányította tartalékainak nagyrészét, Buenos-Aires. (TASZSZ}, MM nuel Galich, Guatemala argentínai nagykövete Buenos Airesben tar-! tott sajtóértekezleten bejelentette, hogy lemond. Mint mondotta, szén gyenteljesnek találná, hogy „a külföldi tőke rezsimjét képviselje“, amelyet az Egyesült Álla-i mok kormánykörei Guatemala eilend fegyveres intervenciójának következtében szerveztek meg, „Egyetlen felelősséget érző guatemalai sem képviselhet külföldöm olyan rezsimet, amely Guatemala romjain keletkezett, azt követően, hogy az országot erkölcsileg, politikailag, gazdaságilag s fizikailag meggyötörték az árulók rendelkezésére bocsátott amerikai repülőrajok,“ i r K. Ez Történt a nagyvilágban > NEW YORK (TASzSz). A „Wes. tern Electric" Társasággal az új kollektív szerződés megkötéséről folytatott háromhónapos eredménytelen tárgyalások után a telefonszolgálat tizenhétezer szerelője —. a CIO-ha tartozó hírközlési dolgozók szakszervezetének tagjai i— sztrájkba lépett. A sztrájk fő oka az, hogy a társaság megtagadta a munka- béremelést, i ■ - •» SZÓFIA (MTI). Valamennyi bolgár lap beszámol arról a jelentésről, amely hírül adta, hogy a Szovjetunióban elkezdte működését az első atomerővel működő villamos erőmű, Az „ötecsesztven Front*" című lap „A jövő kapuja" című cikkében méltatja a hír óriási jelentőségét. • PÁRIZS (MTI). A francia hivatalos lapban közlemény jelent meg, amely szerint a francia kormány elrendelte a Tuniszban rendelkezési állományban lévő francia tartalékosok mozgósítását. Ez arra mutat, hogy a francia hatóságok tovább akarják fokozni terrorjukat a tuniszi ellenállási mozgalommal szemben, BÉCS (TASzSz). A nyugatnémet militarista szervezetek fokozzák ausztriai tevékenységüket, elsősorban az ország nyugati részében. A „Der Abend“ című lap közli, hogy az egykori SS-ek nyugatnémetországi ,.egyesületei*' és „szövetségei" Linzben (amerikai övezet) képviseletet alakítottak. Ez a képviselet, mivei az osztrák hatóságok részéről semmiféle ellenállással nem találja magát szemben, megszervezi e szervezetek sajtóorgánumának, a „Wiking-Ruf'-nak a terjesztését, amely nyilt militarista és anschluss-propagandát folytat, * (MTI) Dulles amerikai külügyminiszter újabb nyomást akar gyakorolni az „Európai Védelmi Közösség" ratifikálását halogató Franciaországra és Olaszországra, cikket írt a „Rheinische Merkur" című nyugatnémet lapba. Dulles kijelenti cikkében, hogy „ha Nyugat-Európa továbbra Is megosztva és ennek eredményeként gyenge marad, az Egyesült Államok kénytelen lesz alapvető módon megváltoztatni politikáját". Az amerikai küiügyminiszer elismétli az amerikai és angol „garanciákról“ szóló ismert szólamokat és keserűen állapítja meg, hogy „Franciaország és Olaszország ennek ellenére még mindig nem ratifikálta a szerződést. Az Európai Védelmi Közösség ellenfelei, akik félnek a ratifikálástól, késleltető taktikát folytatnak"* Dulles ezután a francia-nyugatnémet ellentéteikre célozva megállapította, hogy „időközben újabb feszültség nyilatkozik meg Európa kontinentális hatalmai között és fennáll az a veszély, hogy ismét átveszik uralmukat az egyenetlenség régi erői, amelyek újra olyan helyzetet teremtenek, aminő már a múltban is háborúra vezetett". Végül az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy „Európa összefogásának korszaka hamarosan lejár", • -f í LONDON (TASzSz)’. Ottawai Je* lentés szerint St. Laurent, Kanada miniszterelnöke júl. 1-én sajtókonferencián kijelentette, hogy Churchill utazása az Egyesült Államokba és Kanadába egyet., len problémát sem oldott meg. Ez az utazás — St. Laurent véleménye szerint — „csupán kedvező pszichológiai hatást'’ keltett. DÜSSELDORF (ADN). A Né. met Kommunista Párt Elnöksége levelében felhívta a Német Szociáldemokrata Párt vezetőségét, hogy a küszöbönálló szövetségi elnöki választásokra állítson jelöltet. A Német Kommunista Párt hajlandó a Német Szociáldemokrata Pirt jelöltjére szavazni (MTI), 0-ív-add, PÁRTÉPlTÉS-H