Szolnok Megyei Néplap, 1954. május (6. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-20 / 117. szám
2 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1954 május 20. Példát mutatnak az adófizetésben, begyűjtésben Jásza ndrás kommunistái A „Pravda“ tudósílói a genii értekezlet zárt üléséről szóló nyugati sajtójelentésekrc! | A kommunisták | példamutatása eredményeink motorja! Hányszor hangzik el ez a mondat gyűléseken, • szemináriumokon, egyéni beszélgetésekben. Megírtuk számtalanszor, olvastuk újból és újból. De elmondhatjuk-e, hogy mindnyájunknak szívébe, agyába, vérébe ivódott ez a tanítás? Elmondhatjuk-e, hogy a mi megyénkben minden kommunista ennek a tanításnak szellemében él, gondolkozik, dolgozik? Be kell vallanunk, hogy nem mondhatjuk el. Még mindég vannak megyénkben olyan párttagok, sőt funkcionáriusok, akik megtűrik munkájukban a selejtet, a földben a gyomot, az adóban, a beadásban az elmaradást. De nem marad hű. az igazsághoz az sem. aki nem vallja felemelt fejjel: ha vannak is elmaradók, de a kommunisták többsége szégyenli a selejtet, írtja földjéről a gyomot s nem akar elmaradni állarruránti kötelezettségének teljesítésében sem. Ilyen tiszta | lelkiismerettel élnek most a jászandrási párttagok. A párt kongresszusát, a kommunisták nagy tanácskozását ők is számvetéssel ünnepük. Megvizsgálták eddigi munkájukat s ennek eredményeképen született a fogadalom: nem lehet a községben egyetlen olyan párttag sem, aki adójával, beadásával hátralékban van. Voltak egyáltalán ilyenek? Voltak; de egymás kommunista bírálatára, tanító szavára ezek is megmozdultak. S a szavakból valóság, fogadalom-teljesítés lett: — Ma már Jászandráson nincsen adóval, vagy beadással hátralékos kommunista. _______ 1 A tapasztalat 1 szerint sokhelyütt párttagjaink öntudata, kommunista magatartása azért nem fejlődik kellőképpen, mert pártszervezeteink vezetőinek egyrésze így gondolkodik: „Aki tagja a pártnak, azon már nem kell formálni semmit. Ha nem lett volna rendes ember, nem vettük volna be magunk közé.’“ Persze, ez utóbbi — az, hogy a pártba az élenjárók, a legkülön- bek kerülnek, — megfelel a valóságnak. — De az is, hogy a párttagok — tehát a párt — fejlődését, izmosodását akadályozza az, aki szűklátókörűén azt hiszi: a párton belül nincsen szükség nevelésre. | A jászandrási [ kommunisták törődtek egymással, szívükön viselték azt, hogy egyik párttagnak se kelljen szégyenkeznie a másikért. Taggyűléseiken rendszeresen foglalkoztak a párttagok államiránti kötelezettségeivel. Dicsértek, bíráltak: kinek-kinek érdeme szerint. így kapott dicséretet például Csikós István és Csoszor János. Ugyanakkor megbírálták többek között Gyephár István elvtársat, a területi pártszervezet párttitkárát, mert hátraléka volt. S hogy a bírálatot mennyire megszívlelte Gyephár elvtárs, bizonyítja: a taggyűlés utáni reggelen felkereste a községi partszervezet titkárát s bejelentette — kora reggel rendezte adósságát. I Régi igazság, | hogy aki vizet prédikál,, bort iszik, annak szava nem ver gyökeret az emberek szívében. Nem kétséges, hogy csak az mondhatja szomszédjának például, hogy „fizesd meg az adódat, mert rendes ember nem károsítja meg a nép államát“’» akinek nem kell félnie, hogy szemébe vágják — „hát te, mire vársz?““ A jászandrási kommunisták gyakran tartanak kisgyűléseket a községben. tanyákon. Nem kell attól tartamok, hogy „kényes’“ kérdést tesznek fel nekik a dolgozó parasztok. Nem véletlen, hogy szavunkat figyelemmel kísérik, hogy tisztelet, becsület veszi körül őket. Legutóbb például Rózsa Torba Sándor középparasztnál megtartott kisgyűlésem is több mint húszán jöttek össze. | Pénteken reggel | az elvtársak javaslatára kongresszusi határszemlét tartanak a községben. — Megnézik, ki hogyan gondozza a földjét, hol tart a munkálatokban. A termelési bizottság tagjai, — akiket a szemlebizottságba is beválasztottak, — azonnal a helyszínen adnak tanácsokat ott, ahol erre szükség lesz. A szemle eredményét még aznap délben értékelik és pénteken este és szombaton kisgyűléseken beszélik meg tapasztalataikat a dolgozó parasztokkal. A szemle célja: a kongresszusra tiszta legyen a határ, rendbe legyen a növényápolás, minden időszerű gazdasági munka. A kommunisták élenjárásával így akarják ünnepelni a párt kongresz- szusát a jászandrási dolgozó parasztok. „Vállalásom túllellesílésével köszöniöm pártunk fii. kongresszusát“ Tízliteres fejési átlagot érek el — pártunk III. kongresszusának tiszteletére. Ezenfelül a törzs- állománynál további egy literes emelkedést a kongresszusi héten A háztáji gazdaság után egészévi tojásbeadásomnak eleget teszek erre a napra“. Ezt vállaltam február 25-én, mikor a tehenészetünkben 8.4 literes volt a fejési átlag. Istállóátlagunk pedig 7.6 liter. Amikor meghallottam januárban, hogy pártunk kongreszust hív össze, mindjárt elhatároztam, hogy 10 literes fejési átlagnál alább nem adom. Tudom, hogy a jóléthez több és jobb munka kell. így könnyebben teljesítjük tejbeadásunka/t, s több munkaegység lesz a szorgalom jutalma. Ha szélnézünk termelőszövetkezetünkben, — megállapíthatjuk, hogy szép eredményeket értünk, már el. Sókat alkottunk, építettünk, s mindezeket nagy áldozatok árán pártunk útmutatásával, vezetésével. De mi kommunisták nyugtalan emberek vagyunk, ha ma 10 literes eredményt értünk el, holnap már 11 liter eléréséért dolgozunk. Erre nevelt a párt. Elgondolkozom, mit is jelent nekem a párt. A múltban csak nélkülözésben, — kizsákmányolásban volt részem. Mit is kapott akkor a magamféle ember munkájáért? Szidást és gorombáskodást, annál kevesebb fizetést. Ma tehenész brigádvezető vagyok. Szépen keresek, családomnak elegendő ruhája van. Az ősszel vettünk rádiót is. Kiváló állattenyésztő jelvénnyel Is kitüntettek. S mindezt a pártnak köszönhetem. Néhány nap választ el bennünket a kongresszustól. Büszkén és örömmel jelenthetem, hogy vállalásomat teljesítettem. De nem elégszem meg az eddigi eredményeimmel. A kongresszusi héten még jobb munkát végzek, mert azt akarom, hogy életünk még szebb legyen. Azt, hogy gyermekeim boldogan, gondtalanul éljenek. — Ezért segítem több és jobb munkával pártunk politikájának megvalósítását. Szabó Andrásné Mezőtúr, Béke tsz, Kovács Sándor résztvesz a kongresszuson, a nép vezetőinek tanácskozásán S zelevény-Halesz kilenc dűlőből és 126 tanyából áll. — Nem lehet még csak kis falunak sem nevezni, tanyavilág ez. Mégis ugyanolyan közösségi életet élnek itt az emberek, mint máshol a községekben és a falvakban. Itt dolgozik Kovács Sándor DISZ titkár. Egyszerű parasztfiatal, aki szereti a munkáját, jól érzi magát künn a födeken. Az apja régen kubikos volt, jó munkaerő, aki vasmarokkal fogta meg a talicska két szárnyát. Az édesanyja meg halkszavú, szelídnézésű cselédlány az uraknál. Most hat hold földön gazdálkodnak, a fiuk meg öt holdon, i Halesznak még kulturotthona is van. Régen szőlősgazdáké volt ez a szórakozóhely, most a DISZ fiatalok használják. Kovács Sándor már tavaly előtt ősszel közeledett a DISZ szervezet, a kulturhotthon leié, amikor a hosszú estéken szemináriumok folytak itt. Még ekkor nem volt tagja a DISZ-nek, csak ellátogatott a szemináriumokra, ismerkedett a szervezettel. Nem sokáig tétovázott, hamarosan tagjai sorába lépett. Néhány hónap múlva már titkárnak választották meg a fiatalok. Erre a megtiszteltetésre nem is számított. Meg is becsülte és annál komolyabban fogta meg a munka végét. T öbb alkalommal végigjárta a tanyavilágot és barátságos beszélgetések során elérte azt, hogy ma már hetenként kétszer ellátogatnak a fiatalok kulturottho- nukba. Semmiféle anyagi támogatásra nem számítottak. A tél folyamán több ízben kultúrműsort rendeztek és a bevételből sakkkészleteket, ping-pong asztalt és lemezjátszógépet vásároltak, amit az összejöveteleken használnak. A szórakozás mellett a napi politikai eseményeket is megtárgyalják az újságokból, A tavasz kezdetén a mezőgazda- sági munkák sikeres elvégzésére párosversenyt indítottak. Tóth Mi- Hály, Dávid Jánossal, Nagy István Sanda Mártonnal, Kovács Sándor, DISZ titkár pedig Lakatos Lászlóval versenyzett. Az eredmény nem is maradt el, időben elvégezték a tavaszi munkát. E zen a vidéken csaknem minden családnak van kis szőlője és gyümölcsösként je. Talán erre fordítanak legnagyobb gondot. Állandóan újabb és újabb növényápolási módszereken kísérleteznek és tapasztalataikat átadják egymásnak az esti összejöveteleken. Sokszor olyan szép eredményekről számolnak be egyszerű szavakkal, hogy a tudományos körök elismerését is megérdemelnék. Egyszerű, józan ésszel sokmindent „kifundálnak“. A késő estébe nyúló beszélgetések közben a szórakozás is jobban esik. A lii. pártkongresszus tiszteletére ők is tettek felajánlást. A soronkövetkező mezőgazda- sági munkálatokat időben és becsületesen elvégzik. Megkezdik a kukorica előkapálását és a szőlők permetezését. A gyümölcsfákat is ápolják, megvédik a kártevő férgektől, hogy a nyár és az ősz folyamán egészséges, friss, üde gyümölcsöket adjanak az országnak. Olyan szeretettel ápolják a fákat, szántóföldjeiket, — mint édesanya gyermekét. Nem is lehetne ennél szebb, értékesebb felajánlást tenni. Nem vetik meg a szórakozást, de előbbrevalónak tartják a mező- gazdasági munkát, hiszen ez jövőévi jólétük forrása. Számtalan példa bizonyítja már,hogy a haleszi fiatalok elhatározásukhoz mindig hűek maradtak. K ovács Sándort, a haleszi DISz titkárt, nagy megtiszteltetés érte. Pártunk III. kongresszusán küldöttként vesz részt. Szemtanúja lesz munkánk számvetésének, ő is elmondhatja a tanyavilág tapasztalatait, Szülei örömteli mosolyát csak egy percre szakítják meg a múlt kellemetlen emlékei. Édesapja talán arra a sok köbméter föld kitalicskázására és a nélkülözés hosz- szú éveire, az édesanyja meg a sok súrolásra, mosogatásra és a lenézésre gondol. De a borús emlékeket elhessegeti a büszke öröm. Fiuk résztvesz a pártkongresszuson, a nép vezetőinek tanácskozásán. Hírt visz életükről, munkájukról, sok tapasztalattal tér vissza és azokat átadva még jobb, eredményesebb munkára serkenti a DISz fiatalokat, s a tahyavilág minden lakóját. Halmai József. / DIAKOK a termelőszövetkezetben A szolnoki Gépipari Technikum III. b) osztályának tanulói a minap kimondták: „tér melőszövetkezetünkben töltjük a vasárnapot”. A Technikum ugyanis a Szabadság tsz-szel pa- tronálási szerződést kötött .A tanárok és növendékeik. a szerződésiben kötelezték magukat. hogy a termelőszövetkezetet állandóan segítik, kijavítják, hibás gépeit, szerszámait. A fiatalok a többi között perselyek esztergálását. szabályozását, egv MIA motor iavttását végezték el eddig a tsz részére. 25 darab acatolót is készítettek. A Technikum növendékei nemcsak a tanulásban. hanem abban Is versenyeznek, ki végez jobb. szebb munkát a Szabadság tsz részére. A III. bl osztály tanulói nem elégedtek meg a szerződésben felajánlottakkal. kérték, bízza rájuk a tsz 10 hold kukorica ápolását. Vállalták, aratásig legalább háromszor megkapálják maid a rájuk bízott területet, s ezután a törést és a szárvágást is elvégzik becsülettel. Az ifik örö- tette a tsz vezetősége, mére a kérést teliesíVasárnap reggel az egész III. bl osztály — összesen 35 fiú — jelentkezett a tsz központi tanyáién. Tizennyolcán a len. tizenheten pedig a búza acato- lásához fogtak a tsz- beliek irányításával. Délig mintegy öt hold területen irtották ki a gyomot. A fiatalok legközelebb már kapával felszerelve kezdik maid meg vállalt munkájuk teljesítését, a tsz kukoricaföldjén. Moszkva. (TASZSZ.) A „Pravda“ tudósítói rámutatnak, hogy amikor a külügyminiszterek elhatározták a szűkkörű zárt ülések tartását, megállapodás jött létre, hogy az ilyen ülésekről nem tesznek közzé részletes jelentést a sajtóban. Május 17-én azonban, alig hagyták el a külügyminiszterek a zárt ülést, máris világgá röppentek minden telefon- és távíró vonalon» valamint rádión a burzsoá hírügynökségeknek az ülés fejleményeit szél- tében-hosszában kommentáló jelentései. összehasonlítva a különböző forrásokból eredő értesüléseket és kiemelve a szemenszedett koholmányokat — írják a tudósítók — hivatkozhatunk és kell is hivatkoznunk az igazságra a szóbanforgó záró-ülés munkájára vonatkozóan. Mint közük, a külügyminiszterek május 17-i ülésén megállapodás jött létre a francia küldöttség és a Vietnami Demokratikus Köztársaság küldöttsége közötti kétoldalú érintkezés megteremtéséről a Dien Bien Phu-ban lévő sebesültek elszállításának megszervezésével kapcsolatos kérdések rendezése érdekében. Feltétlenül ki kell emelni, hogy az amerikai hírügynökségek elhallgatják ezt a megállapodást. Ezután a miniszterek az indokínai béke megteremtése kérdésének megvitatási rendjét tárgyalták meg. Az értekezlet elfogadta a szovjet küldöttségnek azt a javaslatát, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság és Franciaország küldöttsége által előterjesztett tervezeteket vegyék a „kérdés megvitatásának alapjául.“’ A szovjet küldöttségnek ez a javaslata lényegében abban foglalható össze, hogy pontonként tárgyalják meg a Vietnami Demokratikus Köztársaság küldöttsége és a francia küldöttség által előterjesztett tervezetekben foglalt javaslatokat, minthogy azonban mindkét tervezet tartalmaz pontokat a hadihelyzetről, az indokínai kérdés megvitatását e pontok megtárgyalásával kezdjék. A szovjet javaslat indítványozza továbbá, hogy a kérdés megvitatása során tárgyalják meg az Eden által felvetett kérdéseket és a szovjet küldöttség javaslatait. Feltétlenül ki kell emelni — folyj tatódik a cikk — hogy a szóbanforgó ülésről beszámoló „AFP‘‘ Francia Hírügynökség elferdítette az igazságot, amikor közölte, hogy a két terv megvitatása során állítólag „előnyben részesítik a katonai kérdéseket.’“ Az „AFP“ a tények durva eltorzítására ragadtatta magát az indokínai kérdés megtárgyalása sorrendjének kérdésével kapcsolatos jelentésben is. A hírügynökség ugyanis közölte, hogy V. M. Molotov a szovjet küldöttség vezetője állítólag „felvetette Laosz és Kambodzsa kérdése elkülönítésének problémáját a vietnami kérdéstől.““ A valóságban köztudomású. hogy Laosz és Kambodzsa kérdésének a vietnami kérdéstől való mesterséges elkülönítésére irányuló kísérletekkel a francia küldöttség próbálkozik az Egyesült Államok küldöttségének támogatásával. A szovjet küldöttség arra az álláspontra helyezkedik, hogy Laosz és Kambodzsa kérdése nem tárgyalható a vietnami kérdéstől elkülönítve. Kína és a Vietnami Demokratikus Köztársaság küldöttsége szintén azt a nézetet vallja, hogy Laosz és Kambodzsa kérdését nem lehet a vietnami kérdéstől elkülönítve megvitatni. Ilyenformán könnyen felismerhető, hogy a tények szemlátomást ellentmondanak az „AFP“’ hamis jelentéseinek. A nyugati hatalmak bizonyos köreinek arra irányuló kísérletei, hogy sugalmazzák az ilyen jelentéseket, a burzsoá hírügynökségek célzatcs jelentésével félrevezessék a közvéleményt, csak károsíthatják a külügyminiszteri értekezlet munkáját. Valószínű, hogy azoknak, akik sugalmazzák az ilyen jelentéseket, éppen ez az érdekük — állapítják meg a „Pravda’“ tudósítói. (MTI.) Francia-amerikai tárgyalások az indokinai kérdésről Párizs (TASZSZ). A párizsi sajtó beszámol az indokínai kérdésről folytatott francia-amerikai tárgyalásokról. Ezek a tárgyalások május 13-án kezdődtek egyidejűleg Párizsban és Washingtonban, majd május 15-én Genfben folytatódtak Bidault és Bedell-Smith között. A „Le Monde” írja, hogy francia vélemény szerint a francia-amerikai tárgyalások célja az Egyesült Államok álláspontjának meghatározása „arra az esetre, ha a genfi értekezleten nem egyeznek meg Indokína kérdésében”. A „Le Monde“’ szerint „főleg arról van szó, hogy helyreállítsák, legalább is részben a diplomáciai erőviszonyokat“, amely megingott a genfi értekezlet elején ismert körülmények között. Pertinax, a „France Soir” wash-* ingtoni tudósítója írja, hogy amerikai uralkodó körökben elégedetlenek amiatt, hogy Navarre tábornok, az indokínai francia fegyveres erők főparancsnoka a dienbienphui vereség után helyén maradt és nem váltották fel új katonai személyiséggel. A „Paris Presse L’Intransigeanf’ írja, hogy „Washington indokínai segélyének fokozását ahhoz a félté» telhez köti, hogy Franciaország és a társállamok növeük Vatenai erőfeszítéseiket“, ö A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldöttségének sajtóértekezlete Genf (TASZSZ). A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldöttsége május 18-án sajtóértekezletet tartott. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldöttségének képviselője a sajtóértekezleten nyilatkozatot tett azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államoknak a genfi tanácskozáson résztvevő küldöttsége nyilvánosságra hozta a koreai fegyverszünet végrehajtása felett őrködő semleges bizottság svájci és svéd tagjának nyilatkozatát. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldöttségének képviselője rámutatott, hogy Svájc és Svédország képviselője nyilatkozatában azt próbálta bizonygatni, hogy az amerikai fél szigorúan tiszteletben tartotta a fegyverszüneti egyezményt és teljes egészében biztosította a semleges országok felügyelő csoportjainak morális működését. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldöttségének nyilatkozata számos olyan tényt sorol fel, amely megmutatja, hogy az amerikai fél megsértette a fegyverszüneti egyezményt. Ez abban jutott kifejezésre, hogy meg nem engedett módon hadianyagot szállított Dél-Koreába és akadályozta a semleges országok felügyelőcsoportjainak munkáját. Svájcnak és Svédországnak a semleges országok bizottságában működő képviselője azt állítja, hogy Észak-Koreá- ban akadályozták e bizottságot felügyeleti feladatának ellátásában. Az említett megbízottak azonban — mondja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldöttségének nyilatkozata —• egyetlen tényt sem említenek állításuk alátámasztására, hiszen a felügyelőcsoportok munkáját Észak-Koreában semmi sem akadályozta, vagy gátolta. Feltétlenül arra a következtetésre kell jutni — mondotta befejezésül a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldöttségének képviselője —, hogy az amerikaiak azért tettek közzé nyilatkozatot, hogy „felhozzák a koreai kérdésnek a külügyminiszterek genfi tanácskozásán való megoldását, és akadályozzák az indokínai kérdés rendezését“. ßfaxadd, tamiminyiuut a PÁRTÉPÍTÉS-t!