Szolnok Megyei Néplap, 1954. május (6. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-28 / 125. szám

Tanácskozik a Magyar Dolgozók Pártja III. Kongresszusa

(Folytatás az 1. oldalról.) gazdasági értelmiségünk teljes mértékben helyesli és magáénak vallja pártunk és kormányunk politikáját. Lehet-e kételkedni ebben, azok után, amit a kongresszusi verseny; a kongresszusi hét hatalmas munkalendülete, kiváló telje- sítményei hozlak?

A hiba, elvtársak, ott történt, hogy népgazdaságunkban , az erők •átcsoportosításét nem eléggé átgondoltan, nem elegendő gondossággal készítettük elő. Maga az átcsoportosítás túlságosan vontatottan, haladt, amire Központi Vezetőségünk októberi teljes ülése már rámutatott. Emellett nem tettük meg idejében és kellő előrelátással mindazokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy iparunk és általában népgazdaságunk termelőberendezéseit, amelyekben még hatalmas tartalékok raj lenék,' az új szakasz politikájának megfelelően, zökkenőmentesen ;s az előző időszakénál fokozottabb mértékben állítsuk a nép életszín- tvonala emelésének szolgálatába, ami ;a párt fő célkitűzése.

Bízva a jószerencsében, népgazdaságunkat nem készítettük fel megfelelően egy szokatlanul szigorú és hosszantartó tél nehézségeinek legyőzésére. Ez növelte az elmúlt télen a villamosenergia- és szénellátásban enélkül is meglévő feszültséget, gátolta a termelő- apparátus kihasználását, ami, természetesen kedvezőtlenül hatott ki a termelékenység alakulására. Mindehhez járult, hogy nem láttuk «lőre s ezért nem figyelmeztettünk , előre arra, hogy az úi szakasz politikájának megvalósítása során mi- ÍSyen kisiklások és félrecsúszások -■»várhatók, hogy ezt a politikát egyes elmaradott; vagy kevéssé öntudatos elemek hol érthetik félre, s vagy hogy a népi demokráciával ,, szemben ellenséges elemek hol és $ hogyan fogják ezt á helyes politikát szándékosan félremagyarázni.

, Mindez elvtársak, együttvéve l'Oda vezetett, hogy 1953 második | felében és 1954 első negyedében s komoly lazulás következett be a munkafegyelemben s a bérfegyelemben. Elegendő megemlíteni, hogy 1953 második felében és 1954 , első negyedében, tehát 9 hónap alatt, a terven felüli béralapfelhasználás meghaladja a 830 millió . forintot. A termelés, a munka , jobb, magasabb színvonalú megszervezése és vezetése helyett, ami növelte volna a munka termelékenységét, tehát az ország jövedelmét s egyben ugyanakkor a dolgozók keresetét is, gazdasági vezetőink számos esetben elkezdték liberálisan kezelni a normákat, a munkakiadás és munkaátvétel ügyét, a prémium kérdését. Ismeretes, hogy nem egy üzemünkben egyenesen az igazgató adott utasítást a normák lazítására, vagy olyan bérösszegek törvénytelen folyósítására, amelyek mögött nem állott termelés. A párt- és szak- szérvezeti vezetők pedig ahelyett, hogy határozottan felhívták volna a gazdasági vezetés figyelmét az ilyen eljárás helytelenségére, nem egy esetben maguk követelték a gazdasági vezetőktől a normalazítást, a prémium törvénytelen kifizetését. Rossz példával gyakran maguk a minisztériumok jártak elől.

Pártszerveink és pártszervezeteink, szakszervezeteink és gazdasági vezetőink kezdenek komolyan foglalkozni ezzel a kérdéssel, de az eredmények, amelyeket eddig elértünk, még csak a kezdet kezdetét jelentik.

Hogy szocialista termelőviszonyok közepette milyen hatalmas tartalékok tannak a munka termelékenységének emelésében, erre- nézve jellemző a Szovjetunió példája. A Szovjetunióban a jelenleg megvalósítás stádiumában lévő ötödik ötéves terv keretében a terv által előirányzott igen nagymértékű ipari termelésemelkedésnek mintegy háromnegyedét a munka termelékenységének emelése útján érik el. Nálunk is a munkásosztály, a nép életszínvonalemelésének, a szocialista felhalmozásnak döntő eszköze a munka termelékenységének növelése. ;,Nem tudjuk fejleszteni iparunkat, nem tudjuk emelni a munkabért — mondotta Sztálin elvtárs. — ha nem szűnnek meg a lógások, ha a munka termelékenysége egy szinten megreked. Mgg kell magyaráznunk a munkásoknak, különösen azoknak, akik nemrégen kerültek be a gyárakba, hogy ha mulasztanak és nem emelik a termelékenységet, a közügy rovására, az egész munkásosztály rovására. iparunk rovására cseleksze- nek.‘‘

És amikor a munka termelékenységének kérdését vetjük fel, újból és újból emlékeztetnünk kelj a nagy Lenin tanítására arról, hogy „A munka termelékenysége, ez végeredményben a legfontosabb, a legfőbb az új társadalmi rend győzelme szempontjából.1’ A munka termelékenységének állandó, következetes emelése, a nagy Lenin enrevonatkozó tanításának a gyakorlatban való megvalósítása pártunk politikájának sarkköve.

Az életszínvonal emelésének másik fontos forrása: az önköltség csökkentése

Elvtársak! A munka termelékenysége mellett a szocialista felhalmozás másik döntő forrása, s egyben pártunk politikája megvalósításának alapfeltétele, az élet- színvonal emelésének alapfeltétele: a termékek önköltségének állandó csökkentése az iparban és a mezőgazdaságban, minőségük megjavítása, valamint a forgalmi, szállítási és igazgatási költségek csökkentése.

őszintén meg kell mondanunk, hogy ami az önköltségcsökkentést > illeti, e téren a helyzet sokkal rosz- szabb, mint a termelékenységnél.

Annak -alapvető oka hogy a legutóbbi években az ipari termelés önköltsége csuk kis mértékben csökkent, mindenekelőtt a túlzott ütemű iparosításban keresendő. A túlzott ütemű iparosítás a tervek mennyiségi teljesítésére irányította gazdasági szerveink és párt-, valamint tömegszervezeteink figyelmét. Annak érdekében, hogy teljesítsük a túlfeszített terveket, rendszeresen elhanyagoltuk az önköltség. a gazdaságosság és a minőség kérdését. Tehát a magas önköltség és a minőség sokszor nem kielégítő volta alakjában véve politikánkkal, az ebben elkövetett hibákkal függ össze. És összefügg azzal; ami ugyancsak az iparosítás túlzott ütemének volt következménye, hogy bér- és prémiumrendszerünk általában a terv mennyiségi teljesítését tartja szem előtt, erre ösztönöz nem pedig az önköltség csökkentésére, a minőségi munkára, a minőség megjavítására. E téren csupán az utóbbi időben tör- i tént némi változás.

A túlzott ütemű iparosítás mel- , lett azonban számos olyan körül- ( méijy hatett kedvezőtlenül az ön- * költség alakulására, amelyre itt rá kell mutatnunk annál is inkább,

mert ezek a tényezők tovább hatnak. Ilyenek: a tervezés hiányosságai, a termelés alacsonyfókű szervezettsége, a viszonylag alacsony műszaki kultúra, az anyagfelhasználás növekedése, az üzemen belüli és az üzemek, vállalatok közötti együttműködés nem kielégítő vq]t=i, az ellenőrzés gyengesége és alacsony színvonala.

Mindezt azért kell erőteljesen aláhúzni, mert vannak, akik azt hiszik, hegy az új. kedvezőbb feltételek, az iparosítás túlzott ütemének folyamat ban lévő felszámolása és eg^éb körülmények, amelyek lehetővé teszik, hogy a továbbiakban tervszerűen; állandóan és jélentős mértékben csökkentsük a termékek önköltségét, maguktól érvényesülnek. Határozottan szembe kell szállni a spontaneitásnak ezzel a — tisztesség ne essék szólván — elméletével. Világosan kell látnunk, hogy

az önköltség csökkentése az új szakaszban, az új feltételek közepette is igen nehéz és bonyolult feladat, amelyet csak a rendelkezésre álló erők komoly megfeszítésével oldhatunk meg sikeresen.

Az üzemek igazgatói — valóban igazgatók legyenek

Az önköltség csökkentésének megoldásánál a legdöntőbb a tervszerűség fokozása, a gazdasági-műszaki yezetés színvonalának megjavítása, a vezetés módszereinek tökéletesítése, a vezetés módszereiben és formáinál a bürokratizmus következetes leküzdése. Hozzá tar tO; zik ehhez az is. — s erről itt már esett szó röviden; — hogy üzemeink igazgatói valóban igazgatók legyenek, az üzem egyszemélvben felelős vezetői, mert jelenleg az a helyzet, hogy van nekünk sclk nagyon kiváló igazgatónk de az igazgatók kezét ezerféleképpen megkötöttük, s ezzel erősen fékezzük a helyi kezdeményezést, a helyi lehetőségek fokozott kihasználását az önköltség csökkentése, a gazdaságosabb termelés érdekében.

Olyan helyzetet kell teremtenünk, amikor az üzem, a válHová vezet

Elvtársak!

Az önköltség csökkentésének nálunk legfontosabb eszköze az anyaggal való takarékoskodás — a pazarlás megszüntetése.

Erről is esett itt már szó, szeretném azonban ezt a-kérdést egy kicsit szélesebben felvetni. Ennek a kérdésnek jelentőségét világosan érzékelhetjük, ha tudjuk, hogv jelenleg iparunkban az összes termelési költségeknek közel 70 százaléka anyagköltség. 1952-ről 1953-ra

— annak ellenére, hogy ugyanezen idő alatt a bérek szintje lényegesen emelkedett, tehát az anyaghányadnak viszonylag a termelési költségben csökkennie kellett volna — az összes termelési értéken belül az anyagköltség 66.8 százalékról 68 százalékra, azaz 1.2 százalékkal emelkedett. Azt mondhatná valaki, mit jelent ez az 1.2 százalék? Majd meglátjuk mindjárt a továbbiakban. Az anyagtakarékosság rendkívüli ■Jelentőségét mutatja, hogy 1953-ban — előzetes számítások szerint — Magyar- országon az anyagi termelés ágaiban 66.6 milliárd forint értékű anyagot használtak fel. Vagyis egyetlen ezrelék csökkenés az anyagfelhasználásnál majdnem 70 millió forint megtakarítást eredményezne.

Egyetlen százalék megtakarítás pedig akkora összeget, amelyből 7500 kétszobás, összkomfortos lakást lehet építeni. Azzal tehát, hogy termelésünkben az anyaghányad 1953-ban 1952-höz képest 1.2 százalékkal emelkedett mintegy 8000 kétszobás, összkomfortos lakást dobtunk ki az ablakon.

Ha az emelkedés helyet az anyaghányad csak ugyanennyivel — 1.2 százalékkal — csökkent volna — ez annyit jelentett volna, hogy

15.000—16.000 lakással többet építhettünk volna a munkásosztálv számára. íme elvtársak, ilyen módon függ össze pártunk általános politikája az önköltségcsökkentés, az anyagmegtakarítás kérdésével.

Az anyaggal való takarékosság rendkívül fontos minden ország, a szocializmust építő országok számára is. Különösen fontos azonban a mi országunk számára, mert a mi népgazdaságunkban felhasznált anyagok igen jelentős részét külföldről hozzuk be, ami legtöbbször minden egyéb nehézségtől eltekintve, igen magas szállítási költségekkel is jár. Mi egyelőre külföldről hozzuk be a népgazdaságunk számára szükséges kohó- és öntödei koksznak mintegy 80 százalékát, a gyapot 95 százalékát, a gyapjú 70 százalékát, a nyersbőr 60—65 százalékát; a fe- nyőfűrész-áru 75 százalékát, a nyersgumit teljes egészében, az alumínium kivételével a színesfémeket szinte teljes egészében. Ilyen körülmények között a legnagyobb gondot kellene és kell fordítanunk arra, hogy évről-évre kevesebb anyagot használjunk fel azonos termelési feladat megvalósításához. Egyes területeken az elmúlt években értünk is el eredményeket ezen a téren. Például a magas- és mélyépítőiparban új módszereknek a bevezetésével jelentős mennyiségű faanyagot takarítottunk meg, ugyanakkor persze ugyanezekben az iparágakban tovább folyik más területeken a faanyag pocsékolása. Egészében még nem ment át vérünkbe az anyaggal való takarékosság követelménye, gazdasági vezetőink, pártszervezeteink, szakszervezeteink és DISZ szervezeteink számára ez még nem alapvető kérdés.

Eddigi prémiumrendszerünk egyenesen ösztönöz arra, hogy minél több és minél értékesebb anyagot használjanak fel a termelésben — bár ez pépgazdaságilag káros — de növeli a termelési értéket, tehát forma szerint „javítja“ a tervteljesítést. Például nem érdemes nálunk réz helyett vasat felhasználni, azért, mert a réz drágább és nagyobb termelési értéket képvisel. Az egyik építési vállalatunknál egy elvtársnő — egy mérnök

— észrevette azt. hogy a munkásokat az egvik építési munkahelyre két TEFU teherautó szállítja — holott egy teherautóra kényelmesen ráférnének, és erre lerendelte az

’ egyik teherautót. Ezért szigorú fedlalat igazgatója számára az állam. a minisztérium a felsőbb szerv megszab néhány alapvető feltételt, amelyet minden körülmények között teljesítenie kell, de amelyeken túl az üzemben, a vállalatnál az igazgatónak szabad fceze van. (Nagy taps.)

i pazarlás ?

dést kapott a vállalat igazgatójától, mert az egy teherautó leren- delésével 40.000 forinttal rontotta a vállalat termelési tervének a teljesítését. Ez persze arra mutat hogy komoly hiányosságok vannak ellenőrzési rendszerünkben. Mindezt számtalan más példával is lehetne bizonyítani.

Rendkívül nagymértékű nálunk a tüzelőanyagpazarlás. bár ezen a téren — a tüzelőanyag helyes felhasználása terén — az elmúlt egy-két éven értünk el bizonyos eredményéket. Azonban — elvtársak — még mindig az a helyzet, hogy nálunk évente, a helytelen, gondatlan tárolás miatt több mint kétszázezer tonna szén ég el anélkül, hogy egyáltalán kazánba, kályhába vagy tüzelő- berendezésbe kerülne ez a szénmennyiség. Kétmillió métermázsa szén. Ugyanakkor nem ritka eset. hogy tüzelőberendezéseinkből a szén 20—25 százaléka kikerül a sa. lakhányóra. Vannak nálunk kitűnő kezdeményezések szén- és egyéb tüzelőanyagmegtakarításra. Vannak kitűnő újítóink és nagyszerű újításaink, amelyek beváltak. A baj az, hogy ezeket a módszereket és újításokat még nem terjesztettük el eléggé, nem tettük őket általánossá,

Nagymértékű romlás mutatkozik az anyagfelhasználásnál, s általában az. önköltségnél a szénbányászatban. Itt 1952-től 1954 első negyedéig a bányafafelhasználás lo százalékkal emelkedett. A bányafát nehezen szerezzük be. túlnyomórészt külföldről. Itt panaszkodott — azt hiszem — Nagy Kálmán elvtárs, hogy nagyon rossz méretben kapják és szidta érte a nehézipari minisztériumot. Meg kell mondani, hogy ezért elsősorban nem a nehézipari minisztérium a felelős. Ugyancsak igen jelentős mértékben, sokkal nagyobb mértékben, mint ezt az objektív körülmények indokolnák, emelkedett a robbanóanyagfelhasználás is. Egyidejűleg romlott a kitermelt szén minősége, kalóriaértéke. Természetesen mindez növeli az örtköltséset. Feleslegesen nagyobb súlyt kell szállítani, a tüzelőberendezésekben a gyengébb szén nem adja ki azt a hatásfokot. amelyet a számukra meghatározott, magasabb kalóriájú 6zén adna ki.

Igen kedvezőtlenül befolyásolta és befolyásolja a termelés önköltségét a vas- és fémiparban az a mód, ahogyan ezeket az üzemeket fokozottabb mértékben bevontuk közszükségleti cikkek és mezőgazdasági gépek gyártásába. Magáb^n- véve feltéjlenül helyes, hogy ilyen üzemek is gyártsanak közszükségleti cikkeket, s ha kell, mező- gazdasági gépeket és felszerelést is. Azonban előzetesen nem vizsgáltuk meg. hogy az adott cikk termelése melyik üzemben • a legcélszerűbb és a leggazdaságosabb. A profilozásnál nem voltak tekintettel az adott üzem felszerelésére, szakképzett kádereire, tapasztalatára.

Vegyünk egy olyan egyszerű terméket. ami minden magyar háztartásban körülbelül ott xan: a legegyszerűbb palacsintasütőt. Ennek az átlagos termelési költsége iparunkban 3 forint 71 fillér. Ugyanezt a palacsintasütőt az RM Motorkerékpárgyár 7 forint 80-ért állítja elő. vagyis több mint kétszeres önköltséggel.

Az önköltséget s ezen belül az anyagfelhasználást igen hátrányosan befolyásolja a selejt magas mértéke. Ennek jelentőségét mutatja az, hogy egyedül a kohó- és gépipari minisztériumnál 1953-ban a se- lejtveszteség több mint 400 millió forint volt.

De nem képeznek kivételt ebben a tekintetben a többi minisztériumok sem.

Az anyaghányad növekedésének s ennek révén az önköltség kedvezőtlen alakulásának fő oka a laza anyaggazdálkodás, amelynek csupán egyik oldala a raktárak elégtelensége és nem helyes felhasználása. Bár ez rendkívül fontos, de ennél is súlyosabban esik latba az. hogv legtöbb vállalatunknál, ha vannak is anvagnormák. ezeket nem tartják be. nem használják.

Hogy hová vezethet ez a felelőtlen tervezés az anyagfelhasználásnál, ezt szeretném a Lenin Kohászati Művek esetével bizonyítani. Előrebocsátom: nem a Lenin Kohászati Művek felelősségéről van szó!

A kohó- és gépipari minisztérium megfelelő szervei az üzem részére az 1953-ra alkalmazott átlagos 130 százalékos fajlagos anyagfelhasználás helyett a kovácsoltacél előállításánál 1954-ben 156 százalékos fajlagos anyafelhasználást terveztek. Ha ezt elfogadták voína, úgy ez ennél az egyetlen üzemnél azt je- lentette volna, hogy 1954-ben csak ennél a munkafolyamatnál 1953- hoz képest 10.000 tonnával több hengereltacélt használtak volna fel. Kedvezőtlenül hatnak ki az ön- költség alakulására a rendkívül gyakori tervmódosítások. Ezt nem kell különösképpen bizonyítani * azoknak, akik az üzemekben ezeket a módosításokat elszenvedik. Egy példa a sok közül. A Kelenföldi Textilművekben 1953-ban 10 alkalommal módosították a tervet és emiatt a gyártási programmot20 alkalommal kellett módosítani. Szigorú rendszert kell bevezetni ebben a tekintetben is. A tervezés megjavításával, a tervek időben való jóváhagyásával el kell érni. hogy tervmódosításra csak kivételes esetekben, a legritkábban, a legindokoltabb körülmények között kerüljön sor.

A vállalatok, üzemek, műhelyek jelentős részénél az elmúlt évek folyamán létrehoztuk az önálló elszámolás rendszerét. Meg kell azonban mondani, hogy ez az önálló elszámolási rendszer jelentős mértékben csak formailag, papíron létezik. A feladat most az, hogy a formát megtöltsük tartalommal, élettel* hogy az ipar újabb területein létre-' hozzuk az önálló elszámolás rendszerét és ezt az iparvezetés szerves részévé tegyük, sőt nemcsak az iparvezetésnél, hanem általában az» egész népgazdaságban.

Üzemi pártszervezeteink a legközelebbi időben nem utolsósorban azzal fognak vizsgázni, hogy menynyire értették meg és képesek a» gyakorlatba átvinni pártunk helyes', politikáját, hogy miként alakul üzemükben a termelékenység, az anyagtakarékosság, az önköltség ügye. Üzemi pártszervezeteink jól vizsgáztak abban, hogy biztosítsák a termelési tervek mennyisé»* teljesítését.

Most a mennyiségi terv teljesítése mellett, amit nem szabad elhanyagolni, a feladat az. hogy nőjjön állandóan a termelékenység, csökkenjen az anyaghiány, csökkenjen a termelés önköltsége. (Lelkes taps.) Elvtársak! Eddig főleg az iparral kapcsolatban volt szó az önköltség csökkentésének feladatáról. A mezőgazdaságban azonban az önköltség kérdése még sokkal,, de sokkal elhanyagoltabb, mint az iparban. Ez érthető is, hiszen a mezőgazdaság szervezettségi foka alacsonyabb szinten van, de mi nem békélhe- tünk meg ezzel, nem nyugodhatunk bele ebbe. Például rendkívül magas az állami gazdaságok önköltsége. Emellett igen nagy a különbség az egyes állami gazdaságok önköltsége között egyébként alig eltérő termelési feltételek mellett. így mialatt az őszi kalászosok termelési költsége az állami gazdaságok átlagában 1953-ban 112.52 Ft volt;

addig az abódi állami gazdaságnál 244.66 Ft. Viszont a meggyet pusztai állami gazdaságnál csak 43.47 Ft.

Az önköltség nem magától emelkedik vagy csökken. A valóság az*, hegy a rossz gazdálkodás, a rosst, vezetés, a rossz gazdasági és politikai munka növeli az önköltséget, a helyes, körültekintő, gondos gazdálkodás és a jó politikai felvilágosító munka pedig csökkenti az önköltséget és ezzel együtt elősegíti pártunk fő célkitűzéseinek megvalósítását, népünk életszínvonalának emelését. Nekünk úgy kell doboznunk, hogy az önköltség állandóan csökkenjen és ne emelkedjék, (Nagy taps.)

Elvtársak! Amikor pártunk ilyen határozottsággal veti fel a termelékenység emelésének, az önköltség csökkentésének, az anvagtakaré- kosságnak és általában a takarékosságnak a kérdését, egyben arra is figyelmeztet bennünket, hogy fokozottan ügyeljünk a termékek minőségére, a minőség megjavítására; Nekünk nem kell olyan önköltség- csökkentés, amely abban nyilvánul meg. hogv a kabát uija a könyékig ér! (Derültség.) Nekünk nem ke'l olvan önköltségcsökkentés, amely abban nyilvánul meg, hogy a kabát az ember derekáig ér.

Nekünk olyan önköltségcsökkentésre van szükségünk, amply nemcsak változatlan, hanem javuló minőség mellett valósul meg (Nagy taps.)

Elvtársak! A magyar inar számog terméke régebben is híres volth messze földön kiváló minőségéről;* (Folytatás a 3. oldalooj