Szolnok Megyei Néplap, 1954. április (6. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-24 / 97. szám
Szo/mkmegyei NÉPLAP r [ A MEGYEI PÁRTBI IZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ] IV. évfolyam, 97. szám * Ara 50 fillér 1954 április 24., szombat MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: Az abádszalókd pártszervezet segíti a község dolgozó parasztjainak munkáját. (2. old.) Sajtóankét Cibakházán. (2. old.) A központi Statisztikai Hivatal jelentése az 1954. évi népgazdasági terv I. negyedévi teljesítéséről. (3. old.) J ÉLENJÁRNAK A BEGYŰJTÉSBEN A PARTKONGRESSZUS TISZTELETÉRE 250 rögtörőboronát gyártottak felajánláson felül a jászberényi Aprítógépgyárban BAGI LÁSZLÓ jászapáti egyénileg dolgozó paraszt, töb- bedmagával szintén csatlakozott a kongresszusi begyűjtési versenyhez. Már az elmúlt hónapban teljesítette is vállalását, félévi tojásbeadási, egészévi vágómarha- és soványbaromfi beadási kötelezettségének eleget tett. Nemcsak a begyűjtésben, hanem az adófizetésben is élenjár. Jó eredményeit szorgalmának, okos gazdálkodásának köszönheti. Az összes tavasziakat idejében elvetette. BOBAK BÉLA, a jászárokszállási Táncsics tsz tagja, jó példát mutatott a termelőszövetkezet dolgozói előtt. Háztáji földje után esedékes beadási kötelezettségét a kongresszusi begyűjtési verseny során a szövetkezet tagjai közül elsőnek teljesítette. A rábízott feladatot is mindig becsülettel ellátja. A megyei fémgyüjtőhisottság felhívása Megyénk a fémgyüjtő hónap során nem érte el a kívánt eredményt. Az elmaradás pótlására vasárnap a falvakban, városokban és a tanyavilágban az ifjúság bevonásával gyűjtést rendezünk. Gyűjtésünk célja a tervek maradéktalan teljesítése, illetve túlteljesítése. így segítjük iparunkat, hogy több mezőgazdasági gépet és háztartási cikket tudjon gyártani a dolgozóknak. A szervezést úgy végezzék a vállalatok a tanács és a DISZ segítségével, hogy a városokban, ahol RlÉH-telepek vannak. nagyobb számban a MßH-telepek részére gyűjtsenek a fiatalok. Falvakban és tanyavilágban pedig a földművesszövetkezet dolgozói a helyi DISZ- fiatalokkal karöltve dolgozzanak. Máris lázas készülődés folyik az ifjúság között. A jászberényi és karcagi DISZ-bizottság bejelentette, hogy többszáz fiatallal kíván résztvenni a vasárnapi gyűjtésben. Példájukat kövessék minél többen. Egymással versenyre kelve, aktívan vegyék ki részüket ebből az igen fontos munkából. Felhívjuk a városok és falvak dolgozóit, a házuk táján elfekvő vas, fém és egyéb hulladékanyagot készítsék elő, hogy a vasárnap jelentkező brigádok munkáját eredményesebbé tegyék. Szolnokmegye Fémgyüjtő Bizottsága Közszükségleti cikkeket gyárt a jászapáti Fás- és Faipari KTSz |T izárólag közszükségleti cikke- Ä két készít és a lakosságtól javítási munkákat is vállal a jászapáti Vas- és Faipari KTSZ. Szállítási szerződést kötöttek a helybeli földművesszövetkezettel, a Kiskereskedelmi Vállalattal, de távolabbi — mint például a tiszasülyi — szövetkezettel is. Üstházakat, füstcsöveket, vizesvödröket és egyéb fontos közhasználati áruféleségeket készítenek. Jelenleg komoly mennyiségű tepsit szállítanak a megrendelőknek. A bognár részlegben szekeret, taligát javítanak. AA egrendelésre készítenek hálószoba- és konyhabútorokat. Kiváló munkájukat dicsérik a községben. Az asztalosrészleg dolgozói büszkék is készítményeikre. Hogy munkájuk még jobb legyen és a lakosság igényeit még nagyobb mértékben ki tudják elégíteni, új műhelyt építenek. 170.000 forintos költséggel tágas, világos munkatermeket létesítenek, ahol munkavédelmi berendezések teszik könnyebbé, szebbé a munkát. A jászberényi Aprítógépgyár dolgozói az ország számos üzemének úldáján elhatározták, hogy tervükön felül 2000 nehéz rögtörőboronát gyártanak mezőgazdaságunk gépes szerszámellátásának javítására. Felajánlásuk után nem sokkal hozzá is láttak a boronák fúrásához. A 1 ere ven felül vállalt kötelezettséget már teljesítették, sőt túl is szárnyalták a jászberényiek. Kétezer nehéz rögtörőborona helyett 2250-et küldtek a dolgozó parasztoknak. A boronákon kívül a megye gépállomásai részére nagymennyiségű traktoralkatrészt is gyártanak, terven felül. Eddig mintegy 150 ezer Pótolják elmaradásukat a Tatarozó Vállalat dolgozói A sztahanovista cím elnyeréséért A 62/1-es Építőipari Vállalat különböző munkahelyei: köztük a Verseghy-úti, cukorgyári, repülőtéri, és a török- miklósi építkezések a párt harmadik kongresszusának tiszteletére versenyben vannak egymással. A legutóbbi értékelés szerint Kosa Lajos építésvezető munkahelye, a Verseghy-úti építkezés vezet 32 ponttal. Mindössze 6 ponttal marad mögötte Tjgler József építésvezető munkahelye a cukorgyári építkezés. Munkahelyenként nagyszerű versenymozgalom bontakozott ki a kongresszusi verseny során a sztahanovista cím elnyeréséért. Az értékelés szerint eddig 51 kőműves, 24 ács. 8 állványozó, 12 vasbeton- szerelő és 80 segédmunkás érte el a sztahanovista címet. Tóth Mihály és Falusi Pál vasbetonszerelő brigádja normáját állandóan 170 százalék fölött teljesíti, s április 18-ra tett vállalását mindkét brigád március 29-én valóra váltotta. Molnár Béla. Fejes Pál. Mészáros István brigádjai kongresszusi felajánlásukat április 8-án teljesítették. forint értékű csapszeget, csuklót és kenőgyűrűt készítettek el az üzemrészekben. A negyedév folyamán legalább mégegyszer ennyi értékű alkatrésszel segítik a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok és egyénileg dolgozó parasztok földjein munkálkodó traktorosokat. A vállalat versenyzászlajáért — a terv teljesítéséért A 62/8-AS Épületszerelő Vállalat dolgozói az elmúlt hónap végén patronálását vállalták a nagyiváni „Rákosi Csillaga’1 tsz-nek. A szerződés megkötése napján megfogadták, hogy május 1-re 20 darab szivornya szerelését végzik el. Április 26-ig 12 darabot készítettek el. Uj, fiatal sztahanovisták nevei váltak ismertté. Kiss István és Sonkoly Ferenc a hékpusztai és szenttamási állami gazdaság vízvezetékszerelését 5 nappal a vállalt határidő előtt befejezték. A Szalmacellu- lóze-gyárban dolgozó villanyszerelő részleg vezetője Csibrály Miklós 22-én kapta meg a vállalat munka- védelmi zászlaját és az ezzel járó 150 forintot. Dobos János sztahao- vista szerelő az SZTK kazánházi szerelésénél dolgozott, mikor kongresszusi felajánlást tett. Megfogadta annakidején, hogy a kazánház szerelését május 1-ére befejezi. Jó munkaszervezéssel, megfelelő anyagbiztosítás mellett — és bátran hozzátehetjük azt is, hogy kiváló minőségben — április 20-án valóra- váltotta fogadalmát. Jó munkája jutalma lett a vállalat minőségi zászlója. A tavaszi munkák versen Jíisujszállás került az első yében helyre 1. Kisújszállás 380 pont 2. Szolnoki járás 378 pont 3. Turkeve 377 pont 4. Törökmiklósi járás 360 pont 5. Jászberényi járás 359 pont 6. Jászapáti járás 356 pont A kéfpói termelési bizottság az állattenyésztés fejlesztéséért A tavaszi munkák kezdetén Kétpó tsz község termelési bi- zotsága is megvitatta a tennivalókat. Tervet készítettek, mit valósítanak meg a növénytermesztés és állattenyésztés hozamának növelése érdekében. Nem független munkájuktól a tavaszi vetésben elért eredmény. A kukorica kivételével mindent elvetettek. Ezt a munkát, kissé hátráltatta a hűvös idő, s így mintegy 600 hold hiányzik. Most azonban már igyekezniük kell vele, mert kifutnak az időből. A Szabadság tsz- ben 200 holdon négyzetesen vetik a kukoricát, hogy ezzel megköny- nyítsék a növényápolást és biztosítsák a magasabb terméshozamot. Az állatállomáy fejlesztését, hozamának növelését fontos feladatának tekinti a termelési bizottság. Az állatok helyes gondozásával, a zootedmikai módszerek alkalmazásával igyekeznek ezt elérni. A szakcsoport vezetője Debreceni Róza a Szabadság tsz állattenyésztési agronómusa. Szakmai tudását igyekszik átadni a szakcsoport tagjainak, a tsz-tagoknak, egyénileg dolgozó parasztoknak. A Magyar-Szovjet Társaság segítségével már több alkalommal vetítettek keskenyfilmet — többek közt a hidegborjú-nevelésről, a malacok helyes ápolásáról, stb. A községi tanács segítségével megoldották a legelő problémáját. 50 hold legelőt biztosítottak, ahol hozzáfogtak a kút kitisztásához, kijavításához. Eltávolítják a gyomnövényeket, a jószágok egészségét veszélyeztető hulladékokat és facsemetéket ültetnek. Javasolta a termelési bizottság, hogy a jóképességű állatokat törzskönyveztessék, s ezzel segítsék elő termelőszövetkezeteknél a törzsállomány kialakulását. A Szabadság tsz-nél 60 mangalica sertést törzskönyveztek. A közeljövőben 70 juh törzskönyvezése is sorra kerül. Nagy probléma volt Kétpón, hogy a lovakat másik községbe kellett vinni fedeztetni. Több esetben megtörtént, hogy hiába töltöttek el sok időt a tsz-tagok és egyénileg dolgozó parasztok. A termelési bizottság javaslatára felállítottak egy próba deszkát. Ennek segítségével meg lehet állapítani, si- kerül-e a fedeztetés. A kétpói termelési bizottság azonban már nagyobb eredményt tudna felmutatni, ha valamennyi tagja résztvenne a munkában. S. Tóth Zoltán, a Kossuth I. típusú csoport elnöke és Sipos Lajos, az Uj Barázda tsz tagja, nagy szakértelemmel bíró dolgozó parasztok. Szükség lenne az ő tudásukra, s várják segítségüket a termelési bizottság többi tagjai. Vegyenek példát Hajdú Imréről, az Alkotmány tsz 63 éves tagjáról, aki rendszeresen részt vesz az állattenyésztési szakcsoport tevékenységében. A termelési bizottság munkájának további javítása érdekében sürgősen változtatni kell azon a helytelen módszeren, hogy a termelési bizottság tagjait a tanács hívja meg, bélyegzővel ellátott meghívóval. A termelési bizottság a termelőszövetkezeti tagok és egyénileg dolgozó parasztok önkéntes szerve, nem a tanács állandó bizottsága. Ezért az a helyes, ha a termelési bizottság elnöke és a szakcsoportok vezetői fogják össze a bizottság tagjait. A termelési bizottság javaslataival, bírálataival, sagítse a. tanács munkáját, de ne a tanács, hanem a termelési bizottság elnöke és a szakcsoportok vezetői irányítsák a bizottságot. Munkájuk további javításával, kezdeményezéseik megvalósításával segítsék elő a termelőszövet-' kezetek és egyénileg dolgozó parasztok terméseredményeik emelését. 7. Kunhegyesi járás 355 pont 8. Tiszafüredi járás 354 pont 9. Kunmártoni járás 353 pont 10. Karcag 335 pont 11. Szolnok 305 pont 12. Mezőtúr 298 pont Az elmúlt néhány nap alatt me- gyeszerte meggyorsult a kukorica- vetés. A négyzetes vetésre azonban még mindig nem fordítanak elég gondot. Ha egyebet nem tekintünk, mint azt, hogy az új módszer jelentős vetőmagmegtakarítással is jár, 40—50 hold kukorica négyzetes vetésénél máris egy sertés hizlalásához szükséges kukoricamennyiséget tudunk megtakarítani. Ugyanakkor a növényeknek egyenletes tenyészterületet biztosítunk. A négyzetesen vetett kukorica egyenletesen kapja a táplálóanyagot, a napfényt és a levegőt, tehát ez a körülmény is fokozza a növények fejlődését. Gondos műveléssel, ami: a gépi kapálás alkalmazása még inkább lehetővé tesz, 20—30 százalékos terméstöbbletet tudunk betakarítani. Azt minden gazda jól tudja, hogy a kukorica kapálás nélküi nem ad jó termést é's már az egyszeri kapálás egy-két, hárommázsás terméstöbbletet jelent. A kapálás teljes elhanyagolása pedig 8—10 mázsás' terméskiesést eredményez Ezt elkerülhetjük a négyzetes vetés alkalmazásával. A jól végzett négyzetes vetéssel hossz- és keresztirányban gépekkel tudjuk megkapálni a kukoricát. Ezzel mintegy 4—5 kézi munkanapot takarítunk meg és szabadítunk fel más munkák elvégzésére éppen abban az időben, amikor a szénakaszálás, aratás, hordás és más kapásnövények ápolása van folyamatban. Termelőszövetkezeti városainkban különösen nagy gondot fordítottak kukorica négyzetes vetésére. Emellett Kisújszálláson, Karcagon, Tur- kevén előrehaladtak a vetésterv teljesítésével. Kisújszálláson az Ady tsz-ben egy-két napi munka van hátra a kukoricavetés befejezéséig, pedig jónéhány száz holdon vetnek kukoricát. Előrehaladtak a rizsvetéssel is, 71 százaléknál tartanak. A Táncsics tsz-ben szintén néhány- napi munka van hátra a kukorica- és rizsvetés befejezéséig. Tíz nappal a határidő előtt az összes tavaszi vetőmagvak a földbe kerülnek. A szolnoki járásban a nagykörűi, ujszászi és a mezőhéki dolgozó parasztok igyekeznek a legjobban a kukoricavetéssel. Mezőhéken például, több mint 3000 holdat vetettek el idáig. A szolnoki járás második helyezését a cukor’ répavetésben és a burgonyaültetésben való elmaradás okozza. A nyolcadik helyen lévő tiszafüredi járásban a tiszaimrei dolgozó parasztok igyekeznek a legjobban. Napraforgó- és kukoricavetéstervüket már jóval 100 százalékon felül teljesítették. A járás többi községében azonban elmaradtak a burgonya-, napraforgó- és a kukoricavetéssel, A kunmártoni járásban is meg kell gyorsítani a kukoricavetés ütemét. Vegyenek példát a járás községeinek dolgozó parasztjai a cserke- szőlőiektől és a kungyalúiaktói, akik már minden tavaszi növényt elvetettek. Mezőtúron a napraforgó- és a kukoricavetést kell meggyorsítani, hogy határidőre befejez-* zék a tavasziak vetését. A Szolnoki Tatarozó és Építő Vállalat dolgozói azért harcolnak most. hogy törlesszék negyedévi adósságukat, és a kongresszusi verseny során emelkedjék vállalatuknál is a munka termelékenysége. Munkaterületük van iócskán. nem panasz-, kodihatnak. Nemcsak Szolnokon, hanem megyénk más v városaiban is dolgoznak. Török- miklóson 1 millió forint értékben központi gyógyszerraktárt építenek. örményesen a kulturház bővítését végzik és egy új. kéttantermes Iskolát készítenek. Szolnokon és Kunhegyesen megkezdték a lakóházak felújítási és karbantartási munkáit. A szerteszétágazó munka komoly feladatot ró a műszakiakra. Nem egy esetben anyaghiánnyal, általában pedig létszámhiánnyal küzköd- nek. A vállalat összességében csak 75.5 százalékban teljesítette negyedévi tervét, mégis vannak említésre méltó egyéni eredmények. Urban Miklós kőmű- vesbrigád.ia a mezőgazdasági .szaküzlet építésénél 193 százalékot. Ángyán Károly segédmunkás pedig 185 százalékot ért el. Palcsó Ferenc vasbetonszerelő Törökmiklóson dolgozik. Az első negyedévi értékelés szerint 150 százalékot ért el. A vállalat asztalosüzeme sem vallott szégyent kongresszusi vállalása teljesítésében: 126 százalékkal zárta az első negyedévet.