Szolnok Megyei Néplap, 1954. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-24 / 70. szám

I SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1954 március 24. SZTK tanácsadó Milyen munkabéradatok szükségesek a táppénz kiutaláshoz A táppénzkifizetéseknél nagyon Sok vita tárgyát képezi a helytelen adatszolgáltatás. A táppénz összege a biztosított munkavállaló kerese­tének összege szerint változik. Szük­séges tehát, hogy a munkáltató minden esetben pontosan kimu­tassa a beteg — megbetegedésétől visszafelé számított — három nap­tári hónapjának keresetét. Különb­séget kell tenni a változó összegű (teljesítmény, vagy órabéres) és az állandó, vagy előre megállapított (fix, havidíjas) fizetésű dolgozók között. Ezt minden esetben fel kell tüntetni. A változó keresetű munkaválla­lóknál a belépés napjától a megbe­tegedés napját megelőző hónap utolsó napjáig szükséges a munka­bér igazolása. Előre megállapított (fix, havidíjas) munkabérnél pedig az egész hónapra megállapított munkabért kell igazolni, dacára annak, hogy a dolgozó — mivel hó­nap közepén betegedett meg — a csonka hónapra nem kapott egész havi fizetést. SZÉP ZSIGMONDNÉNAK, TISZA- SZÖLÖS I LEVELfeT~| — melyben nyugdíj á- nak folyósítását kéri — megkaptuk, s mivel a hevesmegyei SZTK al­központhoz tartozik, elküldtük az illetékeseknek. Válaszukban a kö­vetezőket írják: „A fennálló rendelkezések szerint annak az özvegynek jár özvegyi nyugdíj, aki elhalt férje után, an­nak haláláig legalább 10 évi biz­tosításban eltöltött munkaviszonyt tud igazolni és az elhunyt munka­viszonyában nem volt 5 évnél hosz- szabb megszakítás. (Az 1951. évi 30. számú rendelet 13 és 24 paragra­fusa szerint.) Az övegynek a maga részére öregségi nyugdíj csak akkor jár, ha mint női dolgozó, 55. életévét betöl­tötte és legalább 10 évi biztosítás­ban eltöltött munkaviszonyt tud igazolni. 5 évet meghaladó megsza­kítás esetében az 6 joogsultsága is megszűnt. Az ipari biztosítás — mind a nők, mind a férfiak részére Nézzünk egy példát. A dolgozó munkaviszonya 1953 december 10- én kezdődött és betegsége miatt március 22-én keresetképtelen lett. Ha teljesítmény- vagy órabéres, akkor a munkabér igazolása decem­ber 10-től 1954 február 28-ig terjedő időre szükséges. Mi az eljárás állandó fizetésű, havidíjas munkavállaló esetében? Ha december 10-én lépett munkába és a fizetése 1000 forintban lett megállapítva, akkor mivel pl. már­cius 22-én lett keresetképtelen, az igazolásban fel kell tüntetni a de­cember, január és a február hónapi keresetét. Az utóbbi példához meg kell még jegyezni, hogyha a dolgozónak más mellékjárandósága is volt (pl. prémium, túlóra) ezen összegeket is hozzá kell adni a három hónapi ke­resetéhez. Nem számíthatók azon­ban hozzá azok az illetmények, me­lyek a munkavállaló valamilyen költségét fedezik, (pl. utazási költ­ség, stb.), mert ezek nem szolgál­hatnak a táppénzmegállapítás alap­jául. 1929-ben kezdődött. A mezőgazda- sági munkát végző nők biztosítása 1945-től lépett életbe. I HÁ Férje j ipari munkás volt, közölje, hogy 1929 évtől kezdve ki­nél és hol dolgozott. Amennyiben mezőgazdasági munkában volt, úgy küldje meg férje OMBI könyvét és a mezőgazdasági biztosítási igazol­ványát. Ha a megküldött igazolá­sok alapján a szükséges idejű mun­kaviszony igazolt lesz, az öregségi járulék folyósítására jogosultságát megállapítjuk és az összeget folyó­sítjuk“. * TÉNYI LAJOSNAK TISZASAS Levelét a Megyei Földmérési Iro­dának megküldtük és az ügy tisztá­zódott. Családi pótlék igényét ké­sőn nyújtotta be, illetve nem küldte él vele a szükséges okmányokat, ezért késett a kifizetés. Az esedé­kes 75 forint családi pótlékot már­cius hónapban megküldték Kérése máris teljesült. HÍREK y E-0 A nap kői: 5 óra 4 perckor, nyugszik: 18 óra 01 perckor. A hold kél: 23 óra 38 perekor, nyugszik: 7 óra 13 perckor. 4dő járásjelentés VARHATÓ IDŐJÁRÁS szerda estig: változó felhőzet, ma száraz idő, holnap néhány helyen eső. Mérsékelt időn ként élénkebb délkeleti- déli szél. az éjszakai lehűlés erősödik, a nap­pali hőmérséklet keleten kissé emelkedik, másuit alig változik. Várható hőmérsékleti értékeik szerda reggel 0 mínusz 3 délben 9— 1? fok között. Mindenkit érdekel A kolorádóbogár a burgonya legve­szedelmesebb ellensége, 1922-ben ameri­kai hajószállítmányokkal került Fran­ciaországba. Eleinte nem ismerték fel kártokozó voltát, csak amikor elszapo­rodott és mintegy 253 négyzetkilométer területen szinte teljesen elpusztította a burgonyát Megpróbálták a vegyi­anyagokkal való védekezést de már késő volt Feltartóztathatatlanul ter­jedt tovább és ugyanúgy pusztította a burgonyatermést a francia parasztok földjén, mint Amerika mezőin. A kolo­rádóbogár az amerikaiak bűnös gon­datlansága folytán befészkelte magát Franciaországba. A második világhá­ború után a Német Demokratikus Köz társaság minden erejét megfeszítve Igyekezett helyreállítani tönkretett nép­gazdaságát. Az amerikai barbárok hal­latlan gazságra vetemedtek: abból a célból, hogy megsemmisítsék a várható gazdag burgonyatermést, 1950-ben tö­megesen dobtak le kolorádóbogarakat Kelet.Németország mezőire. Hazánkban Héderváron is találtak kártevő rova­rokat. Azonnali intézkedéssel megsem­misítették s 1952-ben már sehol sem volt található nálunk kolorádóbogár. A vé­dekezési munkát mégis egyre inkább fokozni kellett, mert a határos terü­letekről újabb rajok hatoltak be. ha­zánkba. Kormányzatunk a küzdelmet változatlanul tovább folytatja. Keszt­helyen egy külön Kolorádó laborató- rinmot** is felállítottak Szükséges, hogy bárhol találkozunk ezzel a ro­var fajival, azonnal jelentsük a tanács­nak hogy a szükséges kémiai védeke­zés azonnal megtörténhessen edz altija él a hole lödé, összehangolt cjú adózása elősegíti a eieeieaiő egéiziégei lejLődéiét /f csecsemőgondozás alapisme- reteinek elsajátítását a nap­jainkban szélesen kiépített bölcsőde­hálózat sem teszi feleslegessé. Elő­ször azért, mert bölcsődéink ma még csak a csecsemők egy részét tudják befogadni, másodszor azért, mert a bölcsődei csecsemők is oda­haza töltik a hétvégét, szombat dél­től, hétfő reggelig otthon tartózkod­nak. Ha bölcsődéinkben a legtöké­letesebben gondoznánk is a csecse­mőket, az otthoni helytelen gondo­zással a legjobb eredményt is el­ronthatjuk. Fel lehetne hozni, hogy a szerve­zett csecsemővédelem, a védőnői látogatások, a csecsemőnek a védő­intézetben való bemutatása bizto­sítja a csecsemő megfelelő ellátá­sát. Ez részben így is van: a jó vé­dőnői munka, a csecsemőnek a védőiintézetekben való rendszeres bemutatása nagy segítségére van az édesanyának. Ezidőszerint azonban a védőnői munka jelentős részét a gyenge, koraszülött, a nem megfe­lelő környezetben élő, egyszóval fo­kozott ápolásra szoruló csecsemők veszik igénybe. Foglalkoznak a vé­dőnőik természetesen az egészséges, jól fejlett csecsemőkkel is, de ez nem jelenti azt, hogy nincs feltét­len szükség az édesanya gondossá­gára és hozzáértésére is. A múltban több könyv jelent meg a csecsemőgondozásról. Ezek az aránylag jó rajzokkal ellátott könyvek túlnyomó többsége azon­ban nem a dolgozó tömegeiknek szólt, nagyrészt helytelen elveket hirdetett és főleg a nevelés terén több kárt okoztak, mint hasznot. Az édesanyák úgy vélték, ha va­lami nem pontosan úgy alakul, mint ahogy a könyvben megírták, már baj van. A fiatal anyák egyrésze könnyen lemond arról, hogy csecsemőjét, le­hetőség szerint, . maga szoptassa, gondozza. Pártunk és kormányunk egész sor intézkedéssel biztosítja, hogy a dolgozó nőket olyan mun­kakörben foglalkoztassák, amely egészségükre nem ártalmas. Bizto­sítja a dolgozók pihenését, szórako­zását. Legfőképpen vonatkozik ez a fiatal édesanyákra. Dolgozó népünk egészségügyi tömegszervezete, a Vöröskereszt hivatott arra, hogy ezt a kérdést figyelemmel kísérje és a szükséges nevelőmunkát elvé­gezze. ___ ,, '~ j/ ijjön kell beszélni arról a fai- bárói, amikor a szülők egy­idejűleg vállalnak munkaidőn kívül feladatot és emiatt gyermekük gon­dozását teljes egészében a bölcső­dére bízzák. Eltekintve attól, hogy állandó, a hétvégekre is kiterjedő csecsemőgondozásra fejlődésünk mai szakaszában csak korlátozott lehetőségek vannak, elvileg is hely­telen, ha a szülő nem kíván részt- venni gyermeke gondozásában és arról könnyűszerrel lemond. A múltban nem állt rendelkezé­sünkre egységes, kialakult módszer a csecsemőgondozásra. Hogyan is lehetett volna egységes a gazdag úri szülők által agyondédelgetett egyke és a városi, vagy falusi ín­séges tömegek csecsemőinek gondo­zását? A felszabadulás után is hosszú évek teltek el, amíg tisztázódott a korszerű csecsemőgondozás kér­dése. A haladó szovjet tudomány eredményei mutatták meg a figyel­mes gondozás, a rendszeres táplá­lás jelentőségét, a helyes mozdula­toknak a csecsemő kifejlődő ideg- rendszerére gyakorolt hatását. Má­sik fontos megállapítás, hogy ha­zánkban a születések száma hatal­mas mértékben emelkedett,' csecse­mőhalálozásunk pedig a felére csökkent. Mindez azt mutatja, hogy jelentős eredményeket értünk el a csecsemőgondozás területén. Nagy érdeme van ebben az orvosi védőnői hálózatnak és korszerű bölcsődéinknek. /} z eredmények mellett nem fe- ledkezhetünk meg azonban a hibákról sem. A hibák kiküszöbö­lése elsősorban attól függ, milyen mértékben tudjuk az egészségesen megszületett csecsemő helyes gon­dozását biztosítani. Ez részben ál­lami feladat, de fontos szerepe van ebben az édesanyáknak és komoly feladatuk van a vöröskeresztes ak­tíváknak is, akiknek következete­sen fel kell hívni az édesanyák fi­gyelmét a helyes csevrcmőgondozás jelentőségére. A CIBAKHÁZI kultúrotthon szín­játszó csoportja a „Szabad szél“ cí­mű operettet március 21-én Cibak­házán adta elő és 28-án Tiszaföld- váron vendégszerepeinek, * A JÁSZALSÖGYÖRGYI kultur otthon színjátszó csoportja márciu 27-én és 28-án a „Luxemburg gróf ja“ című operettet adja eló. A sze repkönyvet és a zenei betéteket : turkvei Vörös Csillag tsz-től kaptál és a próbákat már február 8-án el kezdték. Szerepelnek a darabbar munkások, parasztok, értelmiségiek A pedagógusok különösen nagymér tékben kivették a munkából a ré­szüket. A díszleteket ők készítettél el és jónéhányan szerepelnek i majd az előadáson. A színdarat híre eseményszámban megy a falu ban és a dolgozók nagy reménye két fűznek a 27-1 és 28-i előadáshoz * A SZOLNOKI 605 sz. MTH is­kolában vidáman élnek és tanul­nak a diákok. Jó munkájuk jutal­ma nem is maradt el, mert a kon­gresszusi versenyben legjobb ered­ményt elért 23 kovács tanuló há­romnapos tanulmányi útra uta­zott Diósgyőrbe. A kulturmunká­bói is kiveszik a részüket. Szín­játszó csoportjuk és rigmusbri­gádjuk március 21-én járási kul- turversenyen vett részt szép si­kerrel. A kulturmunka mellett a sport­élet is virágzik náluk. 21-én Kis­kunfélegyházán megtartott MTH tanulók sportversenyén mezei fu­tóversenyben és atlétikában sze­repeltek jó eredménnyel. Jótanu­lást kívánunk nekik és sok sikert az elkövetkezendő — kultur- és sportversenyeken. * A SZOLNOKI Tököly-úti általá­nos iskola Szülői Munkaközössége farsangi ünnepséget rendezett az iskola új kultúrtermében. Két jele­netet adtak elő nagy sikerrel. — A műsorosestet az Úttörőhöz, kedves, színpompás népitáncszámai tették hangulatossá. Az est 2000 forintos bevételéből az intézet madUrgyüjte- ményét egészítik ki és az iskola de­korációjára is jelentős összeget for dítanak. A tanulóifjúság, valamint a ne­velőtestület nevében köszönjük a Szülői Munkaközösség áldozatos munkáját és újabb segítségét. Lévai Béla igazgató. A megyei labdarugó bajnokság II. osztályának vasárnapi eredményei »A» Csoport: Tiniklósi Vasas—Tisza, fiired 1:0; Kisújszállási Potőii—Bánhal­ma 0:3; Fegyver nők—Tisza imre- 2:0; Szó Építők—Szó. Vegyiművek 1:2; Szó. Al- csi Traktor—Turk&ve 3:2 (félbeszakadt); Kunhogyesi VM—Szó. Áll. Forg. 0:2. »B» Csoport: Jászfény szaru—Szó. Dó­zsa 1:2 Tmiklósi fáklya—Jászapáti Lo­komotív 2:0. Cibakháza—Jákóhalma 2:3; 'iiszasüly—Jb Lemeznyomó 2:1; Rákó_ czifalva—TiszafÖldvár 2:0; Szó. Vörös Meteor—JászárokszáHás 2:2. Mii várhatunk a Szolnoki Szikrától A volt NB II.-es labda­rúgócsapat ebben az év­ben másodszor indul a megyei bajnokságban a bajnoki cím elnyeréséért. Az elmúlt évben a Szikra nem nyújtotta azt a tel­jesítményt. amit sportkörökben elvár­tak tőle Úgy az első mint a második helyezettet mindkét fordulóban le­győzte és ezzel bebizonyította azt, hogy jókópességü labdarúgókkal rendelkezik. Az elmúlt évi tapasztalatokat értéke­sítve az új vezetőség nagy en-ergiával fogott hozzá a csapat előkészítéséhez. — Jelenleg 18 labdarúgó áll Szántó József edző rendelkezésére a megyei bajnoki mérkőzésekre. A kapuban Kiss László, a volt NB II.-es kapus ismét rendelkezésére all csapatának Az elmúlt évben nem vé­dett komoly mérkőzéseiken, de most na­gyon készül a bajnokságra és máris jó formában véd. A hátvédsorban Székely játszik a jobboldalon A Váci Vörös Lobogó volt középhátvédje igen jóképességű labda­rúgó. Hibája hogy kissé fölényesen játszik és több esetben feleslegesen cse_ lézerét a kapu előtt. Vörös a középhátvéd helyén az elmúlt évben csaik szórakozott a pályán. Alig volt mérkőzés, ahol teljes erővel ját­szott. Fej játéka kitűnő, ezt # a magyar »A» válogatott ellen is bebizonyítofta. Rű góteöhnik á ja kifogástalan. Előnyére válna, ha a jobblábát is képezné. Kádár mint hátvéd, a lieglelkiisme­retesebb labdarúgók egyike. Mindkét lábbal jól rúg. jól helyezkedik és fej- játéka is megfelel;. Mint védőjátékos több esetben nem elég erélyesen játszik. Mlrkei ugyancsak új játékosa a Szikrának. Technikás, jóképességű já­tékos Nála is hiba. bogy nem elég ke­mény labdarúgó. Mint szélső fedezet­nek nagyobb eréllyol kell a védelem­ben jtszani Kurucz a balfedezet helyén min­denkor megjátszotta NB II.-es formá­iét. Talán ezen a helyen játszik a leg­jobban de mint hátvéd a Légierő el­leni barátságos mérkőzésen például — egészen kiváló teljesítményt nyújtott. Gyors, kétlábas, jó technikai készség­gel rendelkező játékos. Egyedüli hi­bája. hogy hamar sértődik és olyankor leáll a pályán A Nyitrai-Ilósa jobbszárny igen len­dületes gólratörő labdarúgást játszik. Mindkét játékos jól ló kaipura. de Nyit. rai nem játszik elég keményen. Dósa lelkes, határozott felépésű összekötő. Dobos a fiatal középcsatár már az elmúlt évben is kitűnt gyorsaságúval. Technikai készségén még javítani kell és mindkét lábbal meg kell tanulnia kapura lőni. Reméljük, hogy ebben az évben komolyan veszi a sportot és ke­vesebb magánszórakozással is beéri. Baricza megyei viszonylatban is az utóbbi évek legkiválóbb labdarúgója. Min építő csatár a balössztkötő helyén a csapat leghasznosabb tagja. Kitűnő technikai készségével és ügyes, ész­szerű cselezéseivel az NB II.-ben is a legjobb labdarúgó volt. Hibája hogy nem vállalkozik távoili ^apulövésre. — Mint jól képzett labdarúgónak többet kellene törődnie a fiatalabbak tanításá­val és kevesebbet azok bírálatával. Bolyhos az elmúlt évben, amikor ját­szott, jól megállta a helyét Gyors, ha­tározott ügyes balszélső. De nem min­dig bírja a második félidőt — amit az erőnlét fokozásával feltétlenül ki kell javítania Rendelkezésére áll a csapatnak még Tamási és Heinrich is. akik az edzése­ken javuló formáról tettek bizonyságot. Ilyen játékos keret mellett a Szikra jó szereplése még nincs biztosítva. A vezetőségnek meg kell találni a módot arra. hogy a folytonos papírgyári üzemben a sportolás zavartalanul men­jen Csakis akkor remélhetjük hogy a, Szikra beleszól a bajnokság kérdésébe, ha Szántó József edzőnek minden ed­zésre rendelkezésére állnak a játékosok. SPORTHÍREK A megyei labdarúgóbajnokság I. osz_ tályában szereplő csapatok intézői ré­szére ma. szerdán értekezletet tart az MTSB mellett működő társadalmi szö­vetség a Thököly-úti általános iskolá­ban. Az értekezlet fél hat órakor kez­dődik. * A megyei bajnokság második fordulójának 11-e Kelemen (Ujszászi Lók.) — Do­bos (Szó. Szikra), Hőgye (Ujszászi Lók.), Kádár (Szó. Szikra) — Mikes (Mezőtúri Lokomotív), Pallagi (Kar­cagi Spartakusz) — Kovács (Jászbe­rényi Vasas), Szatmári (Szó. Kini­zsi), Baricza (Szó. Szikra), Király (Ujszászi Lók.) Termeljünk zöldségféléi a házi kertek ben és a háztáji területen A házikertek és a háztáji gazdasá­gok területét legjöve­delmezőbben zöldség- termeléssel lehet hasz­nosítani. Ezzel a csa* iád jövedelmének eme­lése mellett, a városok és az ipari dolgozók iobb ellátását is szol­gáljuk, Egy négytagú család évi zöldségszük­séglete 100 négyszögöl földön megtermelhető. Ha valakinek 4—6—800 négyszögöl területű házkertie. vagy háztáii zöldségtermelése van. tekintélyes mellékiöve- delemre is szert tehet. Törekedni kell arra. hogy a főtorményt je­lentő zöldségfélék mel­lett elő-, köztes- és utótermémyt is termel­jünk. Az ősszel vetett, átte­lelő spenót után tavasz- szal a téli feiessaláta. paprika, vagy zeller pa- lántázható. A zöldborsó után a késői káposzta­félék és ecetbevaló uborka termelhető. Most kora tavasszal mi­előbb dugdossuk ki a zöldhagymának és a fejhagymának való dug- hagymát. Vessünk ko­rai retket és el kell vetni már a zöldborsót is. A korai káposztafé­lék palántaneveléséhez szervezzünk Dalántane- velő kollektívákat. A termelőszövetkezetek íriák össze a tagok pa- lántaszükséeletét és azt közös meleeágvi tele­pen neveljék fel. A vá­rosi kertészeti vállala­tok területük 10 száza­lékán termelienek zöld­ségfélék palántáit és azt piaci forgalomban, kedvezményes áron bo­csássák a lakosság ren­delkezésére. A pró hirdetések SZOLNOKMEGYEI Szeszfőzde Vállalat Tiszatöldvár. Ószöllő FS-iU 41. azonnali belépésre rézműves mestert keres BÖRÖNDÖS és bőrdíszműves szakem­bert felveszünk Szolnok Bőripari KTSz. A SZOLNOKI Kertészeti Vállalat parképítési munkához segédmunkásokat vesz fel Jelentkezés a Vörös Csillag-úti telepen. A SZOLNOKI »Patyolat» Vállalat azonnali belépésre vizsgázott kazánfű­tőt keres. A BUDAPESTI Szállítmányozási Vál­lalat lóápolókat alkalmaz. Jelentkezni lehet Budapest. V, Marx-tér 7. Munka- iigyi osztály. KARCAGI Általános Szerelő és Gép­javító KTSz műszerész, bádogos vízve­zetékszerelő, rádiószerelő és kosaras részlegei a lakosság szolgálatában áll­nak Szövetkezetünk dolgozói a város lakosságának minőségi és pontos mun­kát nyújtanak. A KONHEGYESI Mezőgazdasági Fel­szereléseket Gyártó és Javító KTSZ asztalos, bognár bádogos: kovács, la­katos. szíjgyártót kötélgyártó villany- szerelő. üveges címfestő; képkeretező részlegei mindennemű fij, alakítási és javítási munkákat elvállalnak Szövet­kezetünk azonnali belépésre kovácso­kat felvesz A SZOLNOKI Vízügyi Igazgatóság azonnali belépésre kubikosokat vesz fel karcagi, szolnoki, mezőtúri kirendeltsé­géhez továbbá szapárfalvi. fegyverneki, tiszaszentimrei munkahelyeire. Jelent­kezés a kirendeltségeken, valamint Sza. párfalván. Tiszaszentimrén, Fegyverne­ken a Tanácsnál. A TÖR OK MIKLÓSI építőipari KTSZ részlegei fokozottabb mértékben elégítik ki a lakosság szükségleteit A részle­gek vállalnak: kőműves tetőfedő, ács. üveges, keretező, bútor- és épületaszta­los. kútfúró, szobafestő, mázoló cím- festő és kályhás munkákat. Salát érde­kében jól teszi, ha ezen szakmába vá­gó megrendeléseivel a törökmiklősi Építőipari KTSZ-t mielőbb felkeresi, A TISZAFÖLDVARI Mezőgazdasági Kisipari Termelőszövetkezet azonnali be­lépésre lakatosokat és autogén, villany, hegesztőket vesz fel. LOVASKOCSIT megvételre keres a Szolnoki Kiskereskedelmi Vállalat Szol­nok. Beloianmász-út 6. GYAKORLOTT gyors- és gépírónő elhelyezkedne. Cím a Hirdető Irodában. FELHÍVÁS TÜZELŐ ÜGYBEN! Felhívjuk a tanácsokat, vállalatokat, tsz-eket gépállomásokat, állami és tan­gazdaságokat. egyéb küzületeket és tár. sadalml szerveket hogy jövőévl tü. /.előrendelésüket azonnal’ küldjék be — Amennyiben nyomtatványt még nem kaptáik, azonnal kérjenek tőlünk. SZOLNOKI TÜZÉP V. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás köszönetét mondunk mindazok nak. akik szeretett gyermekünk teme. tésén megjelentek, fájdalmunkat rész vétőkkel enyhítették. Hálás küszöraetet mond az Iglódi család Mezőtúr. Szóin ok niejjtj.ei N £ P L A P politikai napilap. A megyei pártbizottság és s megyei tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti: a szerkesztőbizottság, Felelős kiadó: DÁVID FERENC. Szerkesztőség: Szolnok. Re(oiannisz-ntea I I emelei Szerkesztőség Tel.: 2«—93; 23 - 21:20—6S Kiadóhivatal: Szolnok. Kossuth Lajos-utca II Telefon: iá—14 Egyszámlaszám: «0878 061—16 Szolnokmegyel Nyomdaipari Vállalat Szolnok. Maílnnvszkl-n. II. Felelős vezető: Mészáros Sándor.

Next

/
Thumbnails
Contents