Szolnok Megyei Néplap, 1954. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1954-03-14 / 62. szám
2 SZOLNOKMEÜYE1 NÉPLAP 1954 március 14. A kisújszállási pártszervezetek új vezetőségei a tavaszi munkák sikeréért küzdenek IVagy erővel gyarapodtak az elmúlt hetekben a kisújszállási Pártszervezetek. Ez a vezetőségek ijjáválasztásában mutatkozott meg. A párttagság legharcosabb, legpéldamutatóbb tagjai kerültek a párt- szervezetek élére. Irányításukkal jobban, sikeresebben dolgoznak pártszervezeteink. Most arra van szükség, hogy az új vezetőségek haladéktalanul munkához fogjanak. Ez meg is történt Kisújszálláson. Az újonnan megválasztott vezetőségek már az első vezetőségi ülésen megvitatták az előttük álló feladatokat és kellő intézkedéseket tettek az alapszervezetek pártéletének megjavítására. Több pártonkívüli dolgozót bevontak az agitációs munkába és mozgósították a kommunistákat, valamint a pártonkívüli dolgozókat a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzésére. Már vannak kezdeti eredmények, amelyek egyrészt a pártmunka megélénkülésében, másrészt a kongresszusi versenyfelajánlások teljesítésében mutatkoznak meg. A gépállomás pártszervezetésiek vezetőségválasztó taggyűlésén és az azóta eltelt időben is komoly felajánlások történteik pártunk III. kongresszusának tiszteletére. Ifjú Máté Sándor, az Ady tsz traktorosa azt vállalta, hogy ebben a gazdasági évben 1060 normálhold helyett 2000 normálhold talajmunkát fog minőségileg elvégezni. Ehhez a felhíváshoz húsz traktoros csatlakozott. Az új vezetőség rendszeresen foglalkozik a kollektív vezetés kérdésével. Közösen beszélik meg a tennivalókat'és megosszák egymás között a munkát. A pártvezetőség tagjai egyénileg is elbeszélgetnek a pártonkívüliekkel, ismertetik, milyen feladatok hárulnak a gépállomás dolgozóira, pártunk és kormányunk december 19-i határozatával kapcsolatosan. Ma már elmondhatjuk, hogy a gépállomás teljesen készenlétben várja azt a pillanatot, amikor megkezdheti a munkát a J ermelőszövetkezetekben. Hasonló kezdeti eredmények mutatkoznak termelőszövetkezeti páx-tszervezeteink munkájában is. A Táncsics tsz pártszervezetében a vezetőségi üléseken sok fontos kérdéssel foglalkoznak. Legutóbb például a pártcsoportok és a népnevelők munkáját beszélték meg. Azóta a vezetőség minden brigádba, munkacsapatba népnevelőt osztott be, cs megszervezte a pártcsoportokat is. A pártvezetőségi tagok példamutatóak a termelőmunkában. Özv. Kiss Kálmánn éés Zilahi Ba- lázsné foglalkoznak a tsz asszonyaival. Ismertetik velük a Központi Vezetőség és a Minisztertanács határozatát. Munkájuk eredményeként a termelőszövetkezetben 15 nő csatlakozott a 200 munkaegységes mozgalomhoz. Hasonlóan dolgozik Mártha Kálmán pártvezetőségi tag is, a tsz agronó- musa. Ismerteti az őszi kalászosok ápolásának jelentőségét. Az új vezetőség ténykedése nyomán a szövetkezetben megkezdték a tavasza munkáikat. Az istálló- irágyának mintegy 90—95 százalékát már kihordták a földekre és 35 holdon a fejtrágyázást is elvégezték. Megvizsgálták a régi vetések állapotát, hol kell segíteni a rosszul telelt kalászosoknak. A pártvézetőség a termelés soronlévő feladatai mellett a kongresszusi felajánlásokkal is foglalkozik. A párttagok példamutatása nyomán a pártonikívüLiek közül is egyre többen tesznek értékes felajánlást pártunk III. kongresszusának tiszteletére. így pl. Rácz János a tehenészetben a fejért átlagot 4.5 literről 0.6 literre fogja emelni. Példát mutat Dávid Benjámin népnevelő, aki 05 éves kora ellenére állandóan a-észtvesz a munkában és már megkezdte a rizsgát építését. Az Ady tsz pártszervezetében fs az eddigieknél jobban foglalkoznak a kommuíndsták és a pár- tonkívüliek munkájával egyaránt. Ennek eredményeképpen egyre több dolgozó tesz kongresszusi felajánlást. Szilágyi Istvánná sertésgon- dozó például azt ígérte, hogy ebben tíz évben 600 munkaegységet teljesít, húsz anyakocánál kétszeri fiaz- tatás mellett kocánként tíz malacot nevel fel. A Sallai termelőszövetkezet pártszervezete az utóbbi időben a tavaszi munkák előkészítésével foglalkozott. Ennek eredményeként a szövetkezetben már eddig 25 kát. holdon fogasoltak és simítózást végeztek. Pártbizottságunk a helyszínen segíti az új vezetőségek munkáját. A pártbizottság tagjai részt vesznek a vezetőségi üléseken, tag gyűléseken. Mutatkoznak azonban még hibák is a pártszervezetek munkájában. Városunk egyik legjobb termelőszövetkezetében, a Petőfi tsz-ben még nem dolgozik a2 új vezetőség. Nem történt meg a funkciók elosztása sem. Helyenként még bátortalan az új vezetőségek munkája. Csak a pártépítés egyes kérdéseivel foglalkoznak. Nem tűzik napirendre a termelés kérdését, a gazdasági vezetők beszámoltatását és a tavaszi munkák előkészületeit. Pedig halaszthatatlanul fontos kérdések ezek. Nem kisebb dologról van szó, mint a gabonakérdés megoldásáról, egész népünk kenyerének a biztosításáról. Városunk dolgozó parasztsága nagy munkára készül, hogy leküzd- je a hosszú tél okozta nehézségeket. Olyan feladatok megoldása van most soron, mint az őszi vetések ápolása, a fejtrágyázás haladéktalan elvégzése és a tavaszi munkálatok megkezdése. Nagy próbatétele ez az új vezetőségeknek. Nekik kell most mozgósítani, vezetni a párttagok, pártonkívüliek százait a nagy célok megvalósítására. Egyik legfontosabb feladat most a vezetőségek munkájában az agitáció, a népnevelőkkel való foglalkozás megjavítása. Azt kell megma- gyarázniok, hogy a párt és a kormány december 19-i határozatának jó végrehajtása, a tavaszi munkák időbeni megkezdése, több kenyeret, húst, ruhát és magasabb életszínvonalat jelent. Fel hát a munkára, az előttünk álló feladatok jó végrehajtására. Herbály János Kisújszállás, Városi Pártbizotts. A Szolnoki Teherautófuvarozási Vállalat 69 százalékra növelte a gépkocsi kihasználást A verseny eddigi szakaszán 69 százalékra növelte a gépkocsi- kihaiználást a Szolnoki Teherautófuvarozási Vállalat s ezzel az ország legjobb közlekedési vállalatai közé került. A iobb eredményekért való küzdelem ezzel még nem ért véget. A vállalat dolgozói célul tűzték ki. hogy a pártkongresszus napjáig az edddigi 69 százalékról 72 százalékra emelik a kihasználás fokát. A kiváló eredmények elérésében nagv részük van a gépkocsivezetőknek. Nagy Sándor. Olasz Lajos. Lantos Györgv és Lukács György gépkocsivezetők 85 százalékos kihasználást tűztek ki célul és 10 százalékos üzemanyaymegtakarítást. Hegedűs litván gépkocsivezető 71-ről 85 százalékra növeli a kihasználásfokot s kilo- méterteljesítményét napi 120-ról 170 km-re. Antal Sándor 85 százalékos kihasználás mellett 210-ről 300 mázsára növeli súlyszállítását és 10 százalékkal csökkenti az üzemanyagfelhasználást. A gépkocsivezetők mellett ió munkát végez a műszaki személyzet is. Lövi Miklós. F. Szabó István és Futás János szerelők selejtből készítettek el 4 Hordánk eresztek 2 vízipumpát és 2 fédert. Ádám Zoltán szerelő 140. Csertői Antal szerelő 125. Bodnár Zsigmond szerelő 135 százalékos teljesítményt ért el. A versenyben szép eredményeket hoz a Ribakov-mozgalom, mely. a kezdeti nehézségek után egyre szebben kezd kibontakozni. V. Tóth János abádsza&óki középparaszt is elvetette a tavasziakat 12 holdas középparaszt jár élen a munkában. Neki is földben van már tavaszi árpája. A tiszapüspoki Előre tszcs tagjai is jóvá akarják tenni a multévi hibákat. Idejében és gondosan felkészültek a tavaszt munkára. Az elmúlt néhány nap alatt 19 holdat szántottak fel. Ha továbbra ás szorgalmasan dolgoznak, a termelési tervükben számokban kifejezett eredmények valóra váltásáért, évzáráskor a törökmik- lósi járás legtöbb természetbeni és készpénzjárandóságot kiosztó szövetkezetei sorába emelkednek. A szövetkezet tagjainak nem lesz hiányuk sem kenyérben, sem a kenyér mellé valóban. | A k é t n ó i| Szabadság termelőszövetkezet földjén, ahol a talaj már kellően megszikkadt, szántanak, vetnek. Á törökmiklósi gépállomás 4 traktora szánt és hat foga- tos az árpát veti a szövetkezet hatalmas tábláin. Megkezdték a szántást a tószegi, fegyverneki és a turkevei gépállomás traktoristái is a termelőszövetkezetek és az egyénileg gazdálkodók földjén, |Az időjárás | elég változékony, hol esik, hol megáll az eső, a szorgalmas dolgozó parasztokat azonban munkájukban mindez nem zavarja. Nagy feladat áll a termelőszövetkezetek és az egyénileg gazdálkodók előtt. A mezőgazdaság felvirágoztatásáról, az árubőség megteremtéséről, a dolgozók jólétének növeléséről van szó. Kemény, jól szervezett, szorgalmas munkára van szükség. Az őszi vetések megfelelő ápolásán, a jó magágy készítésén, az idejében való vetésen múlik elsősorban a bő termés és a nagyobb jövedelem. Megyénkben sokszáz dolgozó paraszt bizonyította már be, hogy magáévá tette a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozatot és dolgozik a megvalósításáért. így tett Abádszalókon V. Tóth János 14 holdas középparaszt, aki csütörtökön 1 hold árpáját, 600 öl mákot és fél hold borsót elvetett. Példáját követte Valkai Gyula 14 holdas középparaszt is, aki állatállományának jobb takarmányellátására, vörös herét vetett. Tiszapüspökiiben Benedek Károly Ez az ián segítség..! Az új magyar filmhíradó műsora A Magyar Filmhíradó legújabb száma a budapesti Oxigéngyár munkáján keresztül bemutatja az oxigén előállítását. Beszámol a szovjet film ünnepére hazánkba érkezett szovjet művészküldöttség fogadtatásáról. Elkíséri Oszipova :ovjet pedagógust szegedi iskolalatogatásaira. Kiportot kozoi Schandl József ak- ’émikusnak a juhtenyésztés fejle sét elősegítő kutatómunkájáról ik a szigetbecsi állami ga an a téli gépjaításon do.1 is. akik 10 nappal határidc ^végeztek a léli gépjayításpkkr^3§2'®u'I) A Megyei Pártbizottság közleménye A Megyei Pártbizottság március 8-án tárgyalta a megye egészségügyi helyzetét. A vitában felszólalt dr. Bene Zoltán, a Megyei Tanács kórházának szülészeti főorvosa, ország- gyűlési képviselő is. Felszólalásában beszámolt a megyebizottságnak arról a nagy figyelmet érdemlő kezdeményezésről, amelyet az Orvosegészségügyi Szakszervezet és a megyei tanács egészség- ügyi osztályának vezetésével Szolnok város orvosai pártunk III. kongresszusának tiszteletére tettek. Szolnok város orvosai vállalták, hogy szakorvosi brigádokkal felkeresik a város területén lévő termelőszövetkezeteket, valamint állami gazdaságokat s a helyszínen megismerve a hiányosságokat, közvetlen ‘segítséget nyújtanak annak kijavításához, részben pedig a vezetőkkel beszélik meg a további tennivalókat. A brigád tagjai a megyei tanács és városi tanács egész- ségügyi osztályának, a kórháznak, a rendelőintézetnek főorvosaiból állt. akik belgyógyászok, gyermekgyógyászok, szülészeti és fogorvosok voltak. A brigád támogató munkájának alapját az anya- és csecsemővédelem, valamint a közegészségügyi helyzet kivizsgálása és a helyszínen nyújtott közvetlen segítség képezte. Ezen munkavállalás pártunk Központi Vezetőségének határozata és a kormányprogramm szellemében indult meg azzal, hogy Szolnok város orvosai megértették a népgazdaság megerősítésének jelenlegi szakaszát, amely a mezőgazdaság fejlesztését tűzte ki célul. E cél elérése érdekében lelkes segíteni akarással fordultak a mezőgazdaság szocialista szektorai felé. hogy egészségügyi munkájukkal járuljanak azok jobb munkájához. A brigád komoly segítséget nyújtott a szocialista szektor dolgozóinak az egészségvédelem további kiszélesítéséhez. Nagy elfoglaltságuk ellenére fáradságot nem kímélve, örömmel és lelkesedéssel teljesítették vállalásaikat a brigád tagjai. A kezdeményezés, amelyet Szolnok város orvosai tettek, követésre méltó példa megyénk orvosai számára. Vegyenek példát a városok, községek orvosai szolnoki kartársaiktól és tegvék ezt a nagyszerű kezdeményezést megyénkben általános mozgalommá. Pártbizottságaink, tanácsaink, karolják fel ezeket a kezdeményezéseket, adjanak meg minden segítséget ahhoz, hogy minél gyorsabban kibontakozzon és minél eredményesebb legyen. Segítsék elő ezzel a kormányprogramm megvalósítását, a mezőgazdaság fejlesztését, a falu egészségügyi helyzetének megjavítását. A Megyei Pártbizottság köszönetét mond mindazoknak az orvosoknak, akik fáradtságot nem ismerve, örömmel vettek részt ebben a nagyjelentőségű munkában, és ehhez további jó munkát és sok sikert kíván. A Minisztertanács határozata a hús- és zsiradékárak leszállításáról A lakosság életszínvonalának állandó és fokozatos emelése célkitűzését szem előtt tartva a Miniszter- tanács a hús- és zsiradékárakat március 15-től leszállítja. Az árleszállítás az összes tőkehúsokat, hústermékeket, zsírt, olajat, margarint érinti, továbbá kiterjed a hús készételekre és a húskonzervekre. A hús- és zsír árának leszállítása egy évre számítva mintegy ötszá- millió forint tiszta megtakarítás1, biztosít az ország lakosságának. Az üzemi élelmezésnél az árleszállítás következtében jelentkező megtakarítást — változatlan étkezési árak mellett — a minőség javítására kell fordítani. Ez további mintegy hat vanmillió forint közvetett megtakarítást jelent a dolgozóknak. Az árleszállítás mértéke — amely sok más áruféleséget érint — a legfontosabb árucikkeknél a következő: A zsiradékfélék közül: zsír 14.3 százalék (kg-ként öt forint), étolaj 10.5 százalék, margarin 10 százalék. Sertéshúsnál: rövidkaraj 7.8 százalék, oldalas 14.8 százalék, marhahúsoknál: vesepecsenye 9.4 százalék, leveshús 13.5 százalék, a borjúhúsok közül: borjúcomb 7.8 százalék, a tartósított töltclékárufélesé- gek közül: krakkói, mortadella, lengyelkolbász, csabai paprikás 13 százalék, csabai, gyulai kolbászok 4.8 százalék, csemege-szalámi 9.1 százalék, vörösáruknál: nyáriszalámi 8.2 százalék, párizsi 10 százalék, szalonnaféléknél: angolszalonna 9 százalék, egyéb hentesáruknál: füstölt tarja 10 százalék, füstölt oldalas 14.3 százalék, főtt gépsonka 3.6 százalék, disznósajt 12.1 százalék, thü- ringiai hurka 21.4 százalék, csabai hurka 10.7 százalék, zsíros tepertő 15 százalék, konzcrvekncl: húsos készételek 4—6 százalék. A bel- cs külkereskedelmi miniszter a fenti árak alapján — az érdekelt miniszterekkel egyetértésben — gondoskodjék az árleszállításba bevont valamennyi árucikk új árának megállapításáról és a 'n szállított árak közzétételéről. A bel- és külkereskedelmi mi< niszter és az illetékes minisztereid biztosítsák, hogy az árleszállítás március 15-től az ország egész terű-* létén végrehajtásra kerüljön. A Minisztertanács határozata *1 hús- és zsiradékárak leszállításáról újabb fontos láncszeme a párt Köz- ponti Vezetősége június 28-i határom zata és az erre épülő kormánypro« gramm célkitűzései végrehajtásé-* sának. A hús- és zsiradékárak leszálln tása a minisztertanács elnökének as országgyűlés január 23-i ülésén tett bejelentése szellemében kerül vég-« rehajtásra és a dolgozók háztartásé-« ban komoly megtakarítást jelent. Az életszínvonal fokozatos és tervszerű emelésének előfeltétele az ipari és mezőgazdasági termelés ál-* landó emelkedése. A termelés eme.* lésén belül a központi kérdés, amelyre minden rendelkezésre áltó erőt összpontosítani kell, a mező-* gazdaság fejlesztéséről hozott párt., és kormányhatározat eredményes végrehajtása, a mezőgazdasági ter-i méseredmények állandó emelése. Az életszínvonal árleszállítások út-* ján is történő emelésének — amely a múlt év ősze óta a párt- és kor-* mány gazdaságpolitikájának szerves része — szilárd alapja a munkateljesítmények és a munka termeié-* kenységének állandó emelése. A Minisztertanácsnak a hús- és zsiradékárak leszállításáról hozot' nagyjelentőségű határozatát ipari dolgozóink az 1954. évi tervek teljesítésével és túlteljesítésével, a kongresszusi versenyben vállalt kötelezettségeikért vívott mindennapos harcukkal, a népgazdaság egyéb ágaiban dolgozók feladataik lelki- ismeretes végrehajtásával, dolgozó parasztságunk pedig a tavaszi mezőgazdasági munkák gyors, és jó elvégzésével, állampolgári kötelezettségei, elsősorban a beadás időbeni és pontos teljesítésével vigyék sikerre, (MTI.) Viirck a baráti országokból SZÓFIA (MTI). — A Bolgár Kommunista Párt felhívására egyre több műszaki szakember vállal tevékeny munkát a bolgár mezőgazdaság fejlesztésében. így például csak Vidin és Gmzovo gép- cs trak- torállomásain 42 új műszaki káder lépett szolgálatba. — Plcven-mcgyc gép- és traktorállomásain pedig 180 új műszaki dolgozó kezdte meg a munkát. Az újonnan je'cntkező fiatalok nagyrésze a Dimitrovi Népi Ifjúsági Szövetség tagja. * TIRANA (ATA). A legkiválóbb albán gyapottermelők a napokban konferenciára gyűltek össze. A konferencia célja tapasztalatcsere volt, s mintegy 150-en vettek részt rajta. Megjelent a konferencián Enver Hodzsa, az Albán Népköztársaság minisztertanácsának elnöke, valamint több más politikai személyiség. Az értekezleten Hysni Kapó földművelésügyi és begyűjtési miniszter elmondotta, hogy 1949-hez viszonyítva az ország gyapotvetésterülete 1953 végéig 150 százalékkal, a felraktározott gyapot meny- nyisége 248 százalékkal növekedett, (MTI), á A tiszafüredi gépállomás dolgozói a téli gépjavítások idején rendületlenül tartották a megyei versenyben az utolsó helyet. Változás csak akkor történtamikor az ipari munkásság segítségükre sietett. A 'környező termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok, úev gondolták. a munkásosztály ottlévő képviselőinek példamutatása hatással lesz a gépállomás vezetőire és nagyobb segítséget adnak maid a körzet ülthöz tartozó szövetkezeteknek és egyénileg dolgozó parasztoknak. Ez. sajnos, nem így történi. Maguk a gépállomás vezetői nemhogy felvilágosítással látnák el a gépeket ágénvbevenni óhajtó dolgozó parasztokat. hanem elriasztják őket. Legutóbb Ti- szaörvénven iárt a gépállomás egyik aeronó- musa. Az ottani dolgozó parasztok érdeklődtek tőle. hogy mi- módon segítik a gépál- lomásiak a vetést. Elmondták a tiszaörvénvi dolgozó parasztok, hoev már vetni kell a tavaszi búzát és a tavaszi árpát. Vetőgépre lenne hát szükség, s egy 25 soros vctőgéDet a gépállomástól szeretnének kölcsön ven ni. A gépállomás agronómusa megadta a ..felvilágosítást”- Abban azonban nem volt semmi köszönet. Úgy tájékoztatta ugyanis a dolgozó parasztokat, hogy egy 35 soros vetőaép használati díia két hétre 750 Ft. Ehhez nem kell sok magyarázat. A tiszaörvénvi dolgozó parasztoknak elment minden kedvük attól, hogy a gépállomás segítségét igénybe vegyék. Ilyen felvilágosítást végezni, enyhén szólva, lelketlenség. Annál is inkább, mert a valóság, hoev cav 35 soros velőgép használati díia eey hónapra mindössze 300 forint.