Szolnok Megyei Néplap, 1954. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-02 / 51. szám

4 S70Í NOKMEÍSYE! NÉPLAP 1954 március 2. aNÉPIAP vdfajiEoiß^ a" A tsz-ből kilépettek ügye Több dolgozó »araszt kereste fel levelével a szerkesztőséget. Azt ír­ták, hogy különböző okok miatt el­hagyták a termelőszövetkezetet, de a törvényes elszámolás még min­dig nem történt meg velük szem­ben. így van ez Tiszabő községben. A Petőfi tsz-ből 12 tag lépett ki. A kilépettek megkapták a természet­beni és készpénz járandóságukat. A bevitt felszerelést és a iószágokat szabadpiaci áron visszaváltották. A kilépett dolgozó parasztok to­vábbi boldogulását akadályozza a helyi tanács és a pártszervezet szdklátókörűsége. Nem akarják megérteni, hogy aki a kilépetteket törvényadta jogaikban megrövidíti, a párt politikáját sérti meg. A tsz vezetősége a kilépettekkel való el­számolásnál helyesen járt el. hi­szen őket csak az egv tagra és az egy kát. holdra iutó tsz adóság- résszel terhelte meg. A helyi tanács és a pártszervezet vezetői azonban megakadályozták, hogy a kilépett tagok megkaphassák a földet is. amin megkezdhetik a gazdálkodást. Ősz óta tart ez a huza-voma. Tud róla a iárási tanács és a iárási pártbizottság is. De üres ígérgetés­nél egyébre még nem jutottak. Sem a pártbizottság, sem tanács nem szerzett érvényt a rendelet­nek. Ideje, hogy megértsék a tsz- ből kilépett dolgozó parasztok to­vábbi boldogulását, elő kell segíte­niük. Ez nemcsak a kilépettek, ha­nem a tsz-foen maradtak ügye is. Másképp örökös torzsalkodás lesz a bentmaradtak és a kívülállók között, s ennek mindenki kárát vallja. A zagyvarékasi Rákóczi tsz-ben másként áll a kilépettek ügye. Ott 14 család maradt vissza. ’25 hold betagosított földdel. A zárszáma­dást. a kilépettek elszámolását, a föld és a bevitt ingóságok vissza­adását a régi vezetőség intézte. S meg kell mondani, elég hiányosan. A földek egyrészét sógor. koma. ió- barát alapon és. nem a törvény sze­rint adták ki. A rendelet szerint a kilépettek földjét úgy kell vissza­adni. hogy annak 42 százaléka ősziekkel be legyen vetve. Ezzel szemben a volt könyvelő apjának például az egész 4 hold földet be­vetve adták ki. s emiatt 11 család­nak távolabb eső föld iutott. Ezt azonban nem hajlandók átvenni bár azok minősége megegyezik az általuk bevitt föld minőségével. A szerszámokat, a bevitt jószá­gokat visszakapták. A természet­beni és készoénzjárandóságot szin­tén. Még a múlt év augusztusában megkapták a vetőmagot, hiszen már akkor bejelentették kilépési szándékukat. A tsz régi vezetősége el is számolt velük, sőt a vetőma­got nem is a 260 forintos szabad­áron. hanem 200 forintos álron szá­molta el velük, hogy' a kilépettek boldoguljanak, ezt helyesen tették, bár a rendelet szerint 260 forintos mázsánkénti áron kellett volna el- számolniok. Most a kilépett tsz ta­gok, a bentmaradtakon követelik ismételten a vetőmagot, a betagosí­tott 125 hold föld felosztását és kö­zöttük való szétosztását.' ami túl­zott, helytelen követelés. A helyi tanács és a pártszervezet vezetői segítsék az ügy végleges igazságos elintézését. c4 luizfazfáit cikkek fujamákaii A szappan birodalmában Hogy mennyi minden kell a ház­tartásban, azt csak a szolnoki Háztartási Bolt dolgozói tudják megmondani. Naponta több száz vásárló keresi fel ezt az üzletet. Csutorás Sándor — az üzlet ve­zetője ■— nekünk is megmutatja a boltot. A pipere részlegnél kezdjük. Piros' kartonon, ízléses felirat is­merteti velünk: Részlegfelelős Hor­váth Béla. Kölni, púder, rúzs, 'kü­lönféle szappanok és más szépítő­szernek a „felelőse”. A városban nem sok helyen kapható gyógy- szappan, itt viszont van bórax, epe, fehérkátrány és kéntej szap­pan is. Időben gondoskodtak az árubeszerzésről, van bőségesen hin­tőpor is s az egyik polcon tömöt­ten áll a kocka-, rúd- és korong- alakú .borotvaszappan. J Nehéz volna elsorolni, mi minden van itt. Ruhaakasztó, cipősámfa, ci­pőtisztítószerek, tinták és festékek különféle fajtáját mind megtalál­hatja a vásárló. Felkészültek a tavaszi mezőgaz­dasági munkára is. Bőségesen van a booltban rézgálic, nikotin, perrne- tezőolaj s bőven van az állatok erősítésére szolgáló Pekk és Futor. Nem feledkeztek meg répa, borsó és egyéb nemesített vetőmagfélék­ről s fűmag is kapható. Most már valóban csali az eladók helyes ma­gatartásra, jó munkájára van szük­ség, hogy a vásárlók megelégedve a szükséges holmikat, szereket meg­vásárolva távozzanak. Sárkány Miklós, Kucsera József és Ónodi Lajos 'bolti dolgozók egymást meg­értve, segítve végzik munkájukat. Az eredmény nem is maradt el. Február 25-ig a III. pártkongresz- szus tiszteletére tett felajánlásukat túlteljesítettéli. Bársony Ferencné izgatottan számolja a napi .bevételt és diadalmasan mondja a boltveze­tőnek: „Tervünket ma is túlteljesí­tettük”, A MEZŐKER-nél minden kapható A háziasszonyok szívesen keresik fel a MEZÖKER boltokat és vásá­rolják meg a szükséges zöldféléket. Nézzünk meg egy MEZŐKER üz­letet, vagy ahogyan mondják — „zöldséges boltot”. Szolnokon a Duclos-utcában, a 60-as áruda mel­lett van a 3. számú üzlet. Az ajtón benyitva, rendet és tisztaságot tá­lunk. Megmondhatjuk, hogy az üz­lettel való megismerkedésünk első pillanatában jó érzés tölt el ben­nünket. Nézzünk hát tovább. Tisztán tartott zöldszínű polco­kon gyümölcsöslédában tárolják a diót, mandulát, aszaltszilvát. Almát is láthatunk, s a mellettük levő rekeszekben gyümölcskonzervek so­rakoznak. A kisújszállási gyár nád'ból ké­szített ládáiban zöldség, hagyma, sárgarépa, feketeretek, céklarépa ás káposzta várja a vásárlókat. Megkérdeztük: lehet-e krumplit kapni? Munkácsi Mihályné — a bolt ve­zetője — a burgonyával megtöltött zsákokra mutat s ezzel szinte meg­magyarázta: a jó boltban minden­nek kell lenni. Érdemes cirokterme'ési szerződést kölni Kormányzatunk az Idén jelentő­sen emelte a szerződéssel termelt ciroksza^áll termelői árát. — így például az első osztályú válogatott cirokszakái új termelői ára, a régi 225 forint helyett, 375 forint lett. A második osztályú válogatott ci- rokszakál mázsájáért pedig a régi 120 forint helyett 200 forintot fizet a termeltető vállalat. Az sem kö­zömbös az egyénileg dolgozó pa­rasztok, vagy a termelőszövetkeze­tek számára, hogy a magterméssel és a kóróval szabadon rendelkez­hetnek. Ezenkívül pedig a szerző­dött növénnyel bevetett terület holdanként másfél holdat mentesít a terménybeadás alól. A leszerző­dött terület pedig 100 százalékban mentesül az állat-, tojás- és a ba­romfibeadás alól. Érdemes számok tükrében meg­nézni, hogy kormányzatunk ezzel az újfajta intézkedésével, hogyan növeli a cirokszakái termelők jöve­delmét. Törökmiklóson, a Petőfi termelőszövetkezet tagsága tavaly két holdon termelt ilyen növényt. Akkor 5067 forintot kaptak a be­szállított magért, cirokszakáiért és cirokkóróért. Az idén a petőfi-be- liek három hold cirokszakái ter­melésére kötöttek szerződést. Az új árak alapján várható jövedelmük 11,220 forint lesz. Gondos növény- ápolással azonban 8—10 mázsás szakál-termést is elérhetnek, s ez esetben többtermelési jutalmat kap­nak. Érdemes tehát ennek a termény­nek a termelésével foglalkozni. — Termelési szerződést a földműves- szövetkezeteknél és a megyei mag­termeltető vállalat helyi megbízott­jainál köthetnek a dolgozó parasz­tok. 1 1 ................ ......1 —' —— 1 A szerkesztőség telefonszámai: 20-93, 23-20, 20-69 HÍREK A nap kél: 6 óra 25 perckor, nyugszik: 17 óra 28 perckor. A hold kél:. 4 óra 50 perckor nyugszik: 14 óra lb perckor. idő járásjelentés VAKHATÓ IDŐJÁRÁS kedd estig: Felhőátvo- nulások, többfelé eső, havazás. — Mérsékelt, a magasabb helyeken időnként élénkebb dél­nyugati. déli, — majd északnyugat! szél. — A hőmérséklet alig vál­tozik Várható hőmérsékleti értékek — kedd reggel: 0—3, délben nyugaton 7—10; máshol 4—7 fok között. A fűtés alapjául szol. gáló középhőmérséklet — plusz 0—3 fok között. — (MTI) Mindenkit érdekel Küszöbön vannak már a tavaszi me-» zőgazdasági munkák mindenütt — mar ahol jól dolgoznak -- javában folyik a készülődés. Már jóelőre elő kell ké­szíteni a vetőmagot is. Fontos dolog a vetőmag tisztítása. Az azonos mennyi­ségű vetőmag értéke is különböző, ha az egyik teljesen tiszta, a másikban viszont pl sok a törött, a léha szem vagy éppen a por, pelyva, vagy az idegen mag. A búza közé keveredett rozs szántóföldi termesztése sem ki. vánatos még kevésbbé a vetőmag közé keveredett gyomnövények. Ezeknek ár- talmassága nem esak mennyiségüktől függ. de attól Is, milyen gyomnövény, ről van 6Zó. Az aranka cgy-ké* ezre. lékben is veszélyes, mert nem a táp­anyagot vizet, napfényt lopja cl pél­dául a lucerna elöl hanem meggyil­kolja. elfojtja azt Ne mulasszak el hát a munka előkészítése során azt sem, hogy gondoskodjunk megfelolő meny- uyiségű és minőségű vetőmagról mert ha ezt elmulasztjuk aratáskor látjuk annak kárát. Kevesebb jövedelem, ke­vesebb kenyér jut akkor a jövő esz­tendőre. Gyiijtsiink szovjei bélyeget A szolnoki bélyeggyűjtő kör ve­zetősége elhatározta, a Magyar- Szovjet Barátság Hónapja alkal­mából a Horizont V. segítségével lehetővé teszi, hogy a szovjet bé­lyegekhez minden dolgozó köny- nyebben hozzájuthasson. A szovjet bélyegek árának leszállítása után a Barátság Hónapban . előfizetés gyűjtést tartunk. . Ez azt jelenti, hogy az összes szovjet bélyegeket, amelyek 1954-ben megjelennek, le­szállított áron bocsátjuk a gyűjtők rendelkezésére. Felvilágosítással a kör vezetősége készséggel áll ren­delkezésre. Nagy József Szolnok, Madách-u. 43. Apróhirdetések HIVATALSEGÉDET keresünk azon­nali belépésre, lehetőleg férfi — lehet idősebb is. MÉSZÖV Szolnok. Kossuth L.-u 29. ________________________________ A SZOLNOKI Patyolat Vállalat azon­nali belépésre vizsgázott kazánfűtőt keres.________________.________________ PI ANÍNÓ eladó Bercsényi utca 14 szám. A MEZŐTÚRI Építőipari Szövetkezet felhívja a lakosság figyelmét, hogy' mindennemű ács. kőműves, asztalos, üveges, képkeretező, szobafestő, má­zoló. cimfestő. kőfaragó részlegekkel rendelkezik : Ügy javítási, mint új munkálatok elkészítésével áll a dolgo­zók szolgálatára - Központi irodánk: Mezőtúr. Dózsa György u 19/a Tele­fon: 102 Kérjük, hogy igényükkel bi­zalommal keressenek fel A SZOLNOKI Háziipari Szövetkezet mindenfél© fehérnemű, ágynemű asz­talnemű javítását, harisnya stoppoiást. szemszedést, combhúzást, szőnyegszö­vést. z$ák föl toznst és előnyomást vál­lal: — üzletünkben nagy választékban készáru kapható Kossuth Lajos.u. 27. szám A MEZŐTÚRI FöWmüvesszövetkezdt értesíti a város lakosságát, hogy IV kér. Szélmalorn-út 3 sz alatt megnyi­totta 18 számú vegyes boltját, mely megfelelő bőséges árukészlettel, leszál­lított árakkal. *]űzékeuy kiszolgálással várja kedves vevőit. KÖNYVELŐKET. — pénzügyi cso­portvezetőket. beruházási előadókat. — építésvezetőket és bérfelclősöket kere­sünk Állami Gaz.dasáejok részére Szol­nok és Békés megyében Budapest. V. kér. Alkotmány-ót 10 sz. Rizs Igaz­gatóság IV emelet. GYAKORLATTAL rendelkező gyors- és gépíró állást keres. — Ajánlatokat »Megfelel» jeligére a kiadóhivatalba kér__________________ __ ___________ LE GMAGASABB napi áron veszünk kukoricát, árpát, korpát, darát, cukrot; rizsát, hízottsertést, hasított sertést, maglósertést, fiistölthúst. szalonnát, zsírt, sonkát, kolbászt, sajtot kis és nagy tételben. — Mezőtúri Földműves- szövetkezet, Marcus 2 Kedd Lujza * Szolnoki Légierő—Ózdi Vasas 3:3 (2:2) Szolnoki barátságos. Vezette Horváth Lajos — Góllövő üzáva (2). Sípos, ii- ietvo liba (2) Ruzsiuszxy. Légierő: Garumvölgyi (Marton) — Kap úszta, Jancsik. Czuczor. Sípos. Herbst. Huber. Jóger Száva (Návai) Dombai. Fischer. Ózdi Vasas: Varga (Sores) — Rózsa­völgyi Kőcz.án T. Haj mer — Hankó. Kóczián II Petrik. Csurgó, Tiba; Ilu- zsmszky. Nyári • A mély nehéz sáros talajon nagy- iramú mérkőzést vívott a két jóképes- ségtí csapat Az első f ól időben a ven­dégcsapat korábban alkalmazta a mély talajon szükséges játékstílust. — Hosz_ szúlabdákkal törtek kapura, — míg a Légierő játékosai rövid passzokkal kí­sérleteznek. do a sárban a labda ál­landóan elakadt Az ózdi Vasas közép­csatára egymásután két gólt is lőtt. 0:2 volt az oredméuy. amikor a Légi­erő is kezdte átvenni az ellenfél stílu­sát. Száva két góljával sikerült is fél­időig 2:2_ro alakítani az eredményt. A második félidőben sem csökkent az iram. Az Ózdi Vasas most többet és veszélyesebben támadt A 15. percben Ruizsimszky (Légierő) 16-osán lekezeli Rózsahegyi előre vágott labdáját, meg­fordul és jobblábbai hatalmas golt IQ a jobb sarokba a vetődő Mártonnak. 2:3. — Utána Tiba jó! ugrik ki es gól­helyzetben a kifutó kapós mellett a- jobb sarok mellé gurít. Mo&t erősít á Légierő és^több táma­dást is vezet de ^eres jól véd. A be­fejezésnél nem elég .határozót tag a Légierő csatárok -- a 40. percben Sí­pos 18 méterről »apura lő és a labda a íéo alatt vágód, k a hálóba 3:3 Utána Jeger lövése - a kapufáról Fischer elé kerül, de a játékvezető les címén megállítja a játékot (Gól lehe­tett volna). A mérkőzésen szép játék nem ala_ kulhatott ki. — Mindkét csapat tag­jai jó erőnlétben vannak, végig birták a nagyiramú ‘ játékot. A száraz tala feltétlenül a Légierőnek kedvezett vol na. Ezen a talajon az erősebb fizikum­mal rendelkező ózdiak jobban érvénye­sültek. Jók voltak: Kapuszta, Sípos, Száva. — illetve Kóczián T Tiba. Hankó és Nyári Szolnoki LoHomotsV—lászber nyi Vasas 2:1 (1:0) Szolnok. Barátságos Góllövő: Iván” (2). illetve Kovács. Szolnoki Lokomotív: Horváth. Dobos, Ozsvár. Bozó'ki — Sándor Búza — Tóth. Haász. Varga. Pintér I. Iván. Jász­berényi Vasas: Lauer — Udvarias Tűri. Schmidt. Simon Bonczi — Szaba­dos, Domonkos Kovács. Potemkin. Bíró. Néhány Lokomotív támadás után íel- jön a jászberényi csapat és szép össz- játékkai '.vezeti a támadásokat. A csa­tárok azonban 16-oson belül is tologat­nak és így idejében be tudnak avat­kozni a Lokomotív védők A 23 perc­ben Schmidt röviden ad haza. Lauer kifut és belerúg a labdába, ami Udva­riasról Iván elé pattan aki az üres kapuba helyezi a labdt 1:0. (Nagy ka­pus hiba. Lauer fel is vehette volna a labdát). Utána jó támadás végén Kovács elől csak partra tud menteni Horváth. — Majd Potemkin 5_Ösről lő fölé. — A félidő végéig is többet támad a Vasas, de nem tudnak gólt elérni. A második félidőben több cserét al­kalmaz a Lokomotív, de a játék képe nem változik — A Vasas egyik táma­dása' végén a középcsatár Kovács ré­vén egyenlít a Vasas 1:1 — A befe­jezés előtt Iván elmegy Udvarias mel­lett és megszerzi a Lokomotívnak a győzelmet jelentő gólt 2:1 A mérkőzés nem hozott küzdelmet és jó játékot. — A Lokomotív csapata még nincs formában látszik, hogy ke­vés edzőmérkőzést tudtak ezideig ját­szani. A jászberényi Vasas védelme lénye­gesen javult és a csatársor játéka is tetszetős. Jók: Dobos. Ozsvár. Búza; —illetve Kovács. Simon Domoukos A barátságos mérkőzések eredményei Szolnoki Kinizsi-Török mi kiesi Kinizsi 9:1 (4:0); — Szó Lokomotív II—Állami Gazdaság 6:1; — Szó. Szikra—Kénsav- gyár 4:1. A Totó 9 heti 12 találatos selvénye: I2llx2xxxl2 1. Szolnok város labdarugó bajnokságának versenykiíi ásából íTT A várósi bajnokságban szereplő * __L csapatok 1954. március 23-tól egy fo rdulóval döntik oi a bajuokságut, illetve helyezéseket. \v I I A bajnokságban résztvevő csápa. L-J tok bajnokságát a Városi Test­nevelési és Sportbizottság rendezi a Labdarúgó Társadalmi Szövetséggel karöltve. Elnök: Bujáki József elnök- h.: Lévai Béla. titkár: Sztajonov Jó­zsef. \ |“Tj A városi bajnokságban rés-ztve- !_! hétnek mindazon csapatok, me­lyek más bajnokságban nem vesznek részt és sportkörük Szolnokon van. fj~7 A. bajnokság győztese résztvesz , I a megyei II osztályba való fel­jutásért. a Megyei Testnevelési és Sportbizottság által rendezendő mér­kőzéseken. A városi bajnokságban szereplő csa­patoknak benevezését március 7_ig kell a VTSB-nek megküldeni. A sorsolást március hó 15-én a VTSB délután 18 h-kor (VT helyiségében) tartja meg, melyre a sportkör intézőjét küldje el. i- JA városi bajnokság első három t __* helyezettje éremdíjazásban ré­sz esül. 7T”j A mérkőzéseik költségeit a pá- 1 1 ]y a választó sportkör viseli I - I A megyei bajnokság II. osztá- * lyán szereplő sportkörök kötele­sek a második tartalék csapatukat a városi bajnokságban indítani. Az 1954. évi labdarúgóbajnokságban csak olyan játékosok szerepelhetnek, akiknek új- rendsz'crü minősítési könyvük, illetve az OTSB által kiadott Kés törzsszámmal ellátott játékengedélyük yan. A bajnokság megkezdése előtt vala­mennyi sportkör gondoskodjék, hogy játékosai a kötelező orvosi vizsgálat­nak eleget tegyenek, melynek eredmé­nye a minősítő könyvbe, illetve a já­tékengedélyben be legyen vezetve. Fel­nőtt játékosok félévenként, ifjúsági játékosok pedig minden negyedévben kötelesek a kötelező orvosi vizsgálaton megjelenni. Az a sportkör melynek csapata a kisorsolt mérkőzésekre három esetben nem jelenik meg. úgy minden további uélkül a bajnokságból törölve lesz. Figyelmébe ajánl'uk , Mai tifí község sportolóit a szoinoíkl járási TSR elnökének.1 mert bizonyára nem tudja (mert néni volt ott), hogy Jenes János elnök a falu sportjának mostoha körülményei­ről panaszkodott az MTSB megyei ér­tekezletén. Semmi anyagi, de még er­kölcsi támogatást sem kapnak Csényt elvtárstól. Most abban reménykednek, bogy az ország összes falusi spuri kö­rei részére kiutalt 4 millió l'orinlból talán ők is kapnak valamit. Bizony megérdemelnék mert Jenes elvtárs volt talán tűz egyetlen elnök aki megjelent a megye falusi sportköreitől ezen az értekezleten, ami arra bizonyíték, hogy sportolni és fejlődni akarnak. Hírek, eredmények Birkózás: Szovjetunió T—Magyar 7:1. A magyar csapatból Hoffmann szerzett csupán pontozásos győzelmet Dadaser ellen. * Labdarúgás Magyar C Válogatott—Augusztus :,1“ 9:2 (5:1. A Kínában szereplő magyar csatnak igen jól ment a játé*. Szusza ($). Várnai Pásztor és Kineses lőtte a gólokat. * Törőkmiklósi Fáklya — TŐrükmiklósi V7aaas 4:3. # .UjszAszi Lokomotív — Abonyi Petőfi 1:3. Az abonyi pálya talaja kifogás­talan volt. A jó iramú mérkőzésen a teuhmlkásabb új szásznak megérdemelten győztek. * Kosárlabda A Bp. Vörös Meteor — Szó. Légierő 53:40 (25:15). — V: Szilágyi. Bánknti. Lenin Intézet. — Bp. Vörös Meteor: Szmértdiák Novakovszkynó, Illa hóné. Bárány Halász. Cs: Ürmösi. Szőcsné, Benőné. Edző: Komáromi Ede; Légierő: Lőrbneziió Bíró T. Bíró XT. — Pataki, Bozsóqé.Cs: Kovács. Edző: Horváth Miklós. Elfogó dot tan játszottak első bajuuki mérkőzésükön ^a Szolnoki Lé­gierő női kosárlabdázói A válogatott játékosokkal is rendelkező Bp. Vörös Meteor a mérkőzés elején nagy előnyt szerzett amit nőm tudtak ledolgozni a szolnokiak Ld: Bárány (11). Novakov­szkyné (13), ill. Bíró II (12) Jók: Be­nőné. Halász Novakovs’zkyné. ill. Lő- r ln>cz né Bíró II. Azat nakmetj tjei NÉPLAP politikai napilap. A megye) pártbizottság ás • megyei tanács lapja. Megjelenik bétlA kivételével mindennap Szerkeszti: a wcrkcs/.töbtzottság Felelői kiadó: DAVID FERENC Szerkesztőség: Szolnok. Beloiannisz-útra I I emelet Szerkesztőség Tel.: 20- 93; 23—2«; 20—69 Kiadóhivatal: Stoluok Kossuth Cajns-atca U Telefon! 20—94 Egyszámlas/ám: »0878 06f—49 Szolnnkmegvel Nyomdaipar) Vállalat Szolnok, át aMnova/ki*o 19. Felelős vezető. Mészáros Sándor Légierő — Bp Vörös Lobogó 50:13 (18:16). V: Novaikovszky, Bánkú ty. — Légierő: Lőrinc/.tié Bíró J. — Bíró 11. Kovács. Pataki Cs: Bozsónó. — Edző: Horváth Miklós. — Bp. Vöfös Lobogó: Sárosdyné Királyhidiné — Nátaynó — Tancsáné. Bányikné. Cs: Kovács. Fied­ler. Kiss Mogyoróssy. Edző: Herczeg Andor. Nagy meglepetés. A Légierő Játékosai lelassították a játékot és te­rületet védtek Ez ellen a taktika ellet: elken a bajnokcsapat nőni találta meg az ellenszert A TI félidő közepén ki­bontakozásra kerüli, Bíró II.. de u szol­nokiak még ekkor sem adták fel a küzdelmet, továbbra Is ügyesen ját­szottak és megérdemelten nyerlek. Ld: Bíró f. (29) Lőrincin© (It) ill. Mátay- ■né (10) Jók: Bíró 11 .Lörincznó. Bíró t l’alaki, ill. Sárusdyué. Mogyoróssy. A Szolnokmegvei Vezetékes Rádió MŰSORA KEDD: »A mezőgazdasági öntöző- telepek továbbfejlesztése megyénkben . Hódos János a' megyei Vízügyi Igaz­gatóság igazgatójának előadása. Ma­gyar nóták. Hírek SZERDA :>:Ady és a március». Péteri István irodalmi előadása. Ipari üze­meink munkájáról. »Jó munkáért ezol a uitáak, Ajápdékinűsor a mezőgazda­ságban élenjáróknak.. CSÜTÖRTÖK: Hírek. Tánozc-ao. — »Béke és Szabadság» a vezotúkesrádió békeműsora. PÉNTEK: A Társadalom; 6s Termé­szettudományi Ismeretterjesztő Társu­lat előadássorozata kerotében dr. Düh András főorvos előadása: iA véradás» címmel. Opera részletek. Levelezőink írása. SZOMBAT: Hírek. »Eltörött a hege­dűm» — magyar 'nóta est Dútiké Pista emlékére »Jó munkáéit szól. a nó­tánk». Ajándékmüsor a szolnokmogyet mezőgazdasági gépjavító élenjáró dob* gozóinak, VASARNAP: 'A, magyar-szovjet ba­rátsági hóna® alkalmából; Sznbovdol í’aszkij vígjátéka: .Zöld ág.

Next

/
Thumbnails
Contents