Szolnok Megyei Néplap, 1954. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-31 / 76. szám

Minden idői liaszná]|nnl< ki a tavaszi búza és árpavetés mielőbbi befejezésére Sioínokmegyei A MEGYEI PÁRTBfZOTTSÁG ÉS’A MEGYEI TANÁCS, ti APJA­IV. évfolyam, 76. szám Ara i>ö fillér 1954 március 31., szerda r J KÖZLEMÉNY Tanácselnökök! Mezőgazdasági osztályvezetők! Gépállomási igazgatók! Termelőszövetkezeti agronómusok! A megyei tanács végrehajtó bizottsága március 3o-án meg­vizsgálta a megye mezőgazda- sági munkáinak helyzetét. A vég­rehajtó bizottság megállapítja azt, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkák teljes erővel íoiynak. Ezekben a napokban dől el a jö- vőévi kenyér, a többtermás bizto­sításáért vívott harc egyik íontos szakasza. Elismerés és köszönet illeti Karcag, Kisújszállás és Turkeve termelőszövetkezeti városok me­zőgazdasági dolgozóit, vezetőit azért, mert határidő előtt túl­szárnyalták tavaszi búza vetéster­vüket. Megállapítja a végrehajtó bi­zottság azt is, hogy egyes járások vezetői nem tettek meg mindent a tavaszi búzavetési terv teljesí­tése érdekében. Nem harcoltak következetesen a részükre meg­állapított termelési terv végre­hajtásáért. Mezőtúr város, a szol­noki, kunmártani, törökmiklósi járás nemcsak megyénk jó hírne­vét. hanem jövőévi kenyerünket is veszélyezteti azzal, hogy a ta­vaszi búza vetésében súlyosan le­maradt. * m A megyei tanács végrehaj­---tó bizottsága felhívja a ve­zetők figyelmét, hogy a követke­ző napok legfontosabb feladata a TAVASZI BÚZA VETÉSTERy MARADÉKTALAN TELJESÍTÉ­SE. Be kell fejezni a tavaszi ár­pa, zab és lucerna, valamint cu­korrépa vetését is. A tavaszi ga­bonáiknál alkalmazzuk a kereszt- soros vetést. Aprómagoknál foko­zottan ügyeljünk a ió minőségű aprómorzsás vetőágy elkészíté­sére. j­jfj Haladéktalanul munkál­— junk ed minden őszi mély­szántást. tekintet nélkül arra, hogy milyen növénnyel és minor kerül bevetésre. AZ ELMUNKA- LATLAN. SZÁNTÁSOK RENGE­TEG VIZET VESZÍTENEK. Az elmunkálás eszköze fogas — szükség esetén tárcsa. Az összes felszántatlanul maradt területe­ket közép-mélyen (10—15 cm) szántsuk meg. A szántásokat fo­gas, henger használatával mun­káljuk el. Az elvetésre kerülő ma­goknak biztosítsuk a tömörített morzsalékos magágyat. HHAz őszi gabonavetések fo- —- kozott gondozást igényel­nek. Állandóan kísérjük fejlődé­süket figyelemmel. A rossz talaj- munkába került — ÜVEGES TA­LAJÚ VETÉSEKET HENGEREZ- ZÜK MEG. A fogasoláskor igen óvatosak legyünk, nehogy a gyenge fejlődésű növényt meg­sértsük. Végezzük el pétisóval a fejtrágyázást. Ahod a fej trágyá­zásra szánt mennyiséginek csak a fele lett március elején kiszór­va. szórjuk ki a másik felét is. rj"í Meg kell gyorsítanunk az —■ öntöző telepek beépítésé­nek munkáját. Minden kézierót. gépeket — pavűovszki ekéket — ennek a célnak a szolgálatába kell állítani. Termelőszövetkeze­teink tagsága és az egyénileg dol­gozó parasztok ismerjék fel an­nak jelentőségét, hogy az öntö­zőtelep építésében mutatkozó le­maradás komoly veszélyeket rejt magában, késlelteti az árasztást. n~j Fel kell készülni a búza — után legfontosabb, legna­gyobb vetésterületű növény — a kukorica vetésére. Fontos, hogy a kukorica termelés helyes agro­technikáját mindenki megismer­je és alkalmazza. A megyei ta­nács mezőgazdasági osztálya szak­anyagot adott ki a kukorica ter­meléséről. Ne legyen egyetlen termelőszövetkezet, község, ahol az agronómusok a legszélesebb körben ezt ne ismertették volna. Előadásokkal mozgósítsák a megye kukorica termelőit és biz­tosítsák azt, hogy minden terme­lőszövetkezet és brigád, valamint sokezer egyénileg dolgozó paraszt csatlakozzon a megye élenjáró kukoricatermelőinek táborához. A tanácsók, gépállomások, a mezőgazdasági termelés vezetői gondoskodjanak arról, hogy a dolgozó parasztság a legszélesebb körben megismerje. A megyei ta­nács végrehajtó bizottsága kért a termelési bizottságokat, hogy tu­datosítsák e közleményt, a dolgo­zó parasztsággal és mozgósítsa­nak végrehajtására. Bízunk abban, hogy a lemara­dást napokon belül sikerül fel­számolni. hogy ezáltal dolgozó né­pünk életszínvonalát, pártunk, kormányzatunk «határozatát sike­resen előre visszük. Szolnckmegyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Karcagon megnyilt a megye egyik legkorszerűbb sütödéje Karcagon, a Vörös Hadsereg-út- ján feliépült a vidék egyik legkor­szerűbb sütödéje s e hó 22-én át is adták rendeltetésének. Az üzem épülete és helyiségei, mindenben megfelelnek a higiénia követelmé­nyének. A helyiségek falai és mennyezete palával bevont. így teljes portalanságot biztosít, lehető­vé válik a gyakori tisztítás. Ezzel az intézkedéssel elejét akarják venni annak, hogy a kenyérbe ide­gen anyag kerüljön. A sütödének és a hozzátartozó helyiségeknek cementlappal bur­kolták a padlóját, hogy a rovarok ne üthessenek benne tanyát. A dol­gozók egészséges munkakörülmé­nyeit biztosítja az épülethez tarto­zó hideg-melegvizes mosdó és zu­hanyozó helyiség. A kenyér előállításához szük­séges vizet hermetikusan zárt ka­zánban melegítik s onnan közvet­len csővezetéken át folyatják a teknőkhöz. • így eleve kiküszöbölik azt, hogy szennyező anyag kerüljön a felhasználandó vízhez. Az üzem megtervezéséért külön dicséretet érdemel Tüdős Imre elvtárs, a vállalat igazgatója. A sü­töde, — mely megkezdte működé­sét — két műszakban 60 mázsa ke­nyeret készít el naponta, s ezzel nagyban megkönnyíti Karcag ellá­tását. Egyetlen hibája az üzemnek az. hogy nincs megfelelően gépesítve. Hiányzik belőle a dagasztógép, mely nagy segítséget adna az üzem dolgozóinak s levenné vál­lukról a munka nehezét. A szol­noki Sütőipari Tröszt adjon segít­séget ahhoz, hogy mielőbb meg­szerezhessék a karcagi sütödének ezt a fontos gépet. (K. F.) Tavaszi készülődés A szolnoki Vendéglátóipari Tröszt is készül a melegebb időkre. A Kos­suth Lajos utca 6 szám alatt fagy- laltozót építenek. Nagyon helyes ez, csak az a baj, hogy eltévesztették a sorrendet. — Legelőször a kerthelyiségeket kel­lett volna rendbehozni és utána a fagylaltozót. Jó lenne ha meggyorsítanák a kerthelyiségek átalakítási munká­latait, mert már április 4-én jól esne a szabadban sörözni. Figyelmes az OFOTÉRT Tagadhatatlanul itt a tavasz. Érezzük, örülünk neki s már a még melegebb időikre gondolunk, így tette ezt a szolnoki OFOTÉRT is. Már most beszerezte a nyárra szükséges napszemüvegeket. Jó mi­nőségű és különböző formában ké­szült keretek és üvegek állnak nagv választékban a vásárlók rendelke­zésére. Barna, füstszín. zöld és kékes színű napszemüvegek, már 17 fo­rinttól kaphatók. Szines dioptriás gyógyszemüvegeket minden szín­ben lehet vásárolni. Építővállalataink versenye A szolnoki 62-es | tröszthöz tartozó építkezéseken — a februári fagyos napok után — komoly erőre kapott a kongresszusi verseny. Bár március első tíznapjában nagy aka­dályokkal kellett megbirkózni a munkahelyeken, a második dekád­ban már szépen kibontakoztak az eredmények s megindult a harc az. átadási határidők előbbrehozásáért, az anyagtakarékosságért, az építke­zések költségeinek csökkentéséért. A szolnoki építővállalat munka­helyeinek versenyében a törökmik­lósi gépállomás építkezés dolgozói kerültek az első helyre 145 százalé­kos munkahelyi átlagukkal. Közü­lük is Takács János brigádja vé­gezte a legszorgalmasabb munkát. A munkaidő jó kihasználásával 164 százalékos termelést értek el. Mi­nőségi munkában és anyagtakaré­kosságban Tigyi József hattagú kő­művesbrigádja jár élen. A Verseghy-úti | lakásépítke­zésen egyetlen 100 százalék alatt teljesítő brigád sincs — s ez külö­nösen jó pant a 134 százalékos munkahelyi átlag mellett. Nem le­het ezt mondani a szolnoki 135 la­kás építkezéséről és a szolnoki SZTK rendelőintézet munkahelyéről. A két építkezés fej-fej mellett halad s 120 százalékon fo1 üli átlagot értek el. A lakásépítkezésen ennek elle­nére a dolgozók egyharmada, az SZTK-nál 8 százaléka nem tudja teljesíteni a normát. Főleg a gyenge munkaszervezés miatt maradtak sokan 100 százalék alatt s emiaU nem tudja betartani az építkezés ütemét sem a lakóházépítkezés. A zagyvaparti | lakásépítke­zés a gyenge munkahelyek közé tartozik. Itt azonban az építésveze­tőség idejekorán felismerte a hibá­kat s hozzáláttak kiküszöbölésük­höz. A szolnoki építőváüalátnál a ver­seny-jobb kibontakozása érdekében meg kell szüntetni a gyakori átcso­portosításokat, melyeket a mész- és a cementhiány csak résziben indo­kol. A karcagi építővállalatnál harcol­tak legeredményesebben a ncrmán- aluli teljesítmények kiküszöbölé­séért. A három legnagyobb munka­helyen mindössze egy dolgozó nem tudta elérni a 100 százalékot s vál­lalati viszonylatban sem emelkedik 5 százalék fölé ez az arány. A vállalat legjobb munkahelye a hajduszoboszlói építkezés. A máso­dik legjobb a kunhegyesi építkezés, vezetője Szilágyi Lajos építésvezető. A lászberényi | építővállalai­nál is — a kezdeti nehézségek után — előretört a verseny. Ma már a- dolgozók 86 százaléka versenyez, míg február végén a munkások szá­mának 50 százalékát sem érte el a felajánlások aránya. A verseny jó szervezésénél nagy érdeme van Ba- bucs Péter ÜB-elnöknek. A vállalat legnagyobb építkezé­sének — az aszódi 80 lakásnak — 135 százalékos a munkahelyi átlaga. A mezőtúri építővállalat versenye széteső, a központi szervezőmunka gyenge. Jó eredmények vannak ugyan egyes munkahelyeiken, de ezek nem állandósulhatnak. Bihari és Patkós vasbetonszerelők 171 szá­zalékot, a Bodnár ácsbrigád 132 százalékot ért el a szolnoki óvoda­építkezésen. A mezőtúri gépesítési technikumnál a Juhász és az Igriczi kőművesbrigád tűnt ki. A 62/5, 62/7 és 62/8-as vállalatoknál is ki­bontakozóban van a verseny s már ezideig is komoly eredmények szü­lettek. A tröszt | központi dolgozói is igyekeztek segítséget adni az építő- munkások versenyéhez. A műsza­kiak felosztották maguk között a munkahelyeket s védnökséget vál­laltak felettük. A patronálok fel­adata volt március második dékán­jában; hogy irányt adjanak az új helyzetnek megfelelő pótfelajánlá­soknak, felkutassák a hiányosságo­kat s azokat a műszaki vezetőség elé’tárják, segítenek azokat kijaví­tani. A patronálás feladatait ered­ményesen oldotta meg: Murányi János, Békési László, Csényi József, Wondra Ottó, Jung Károly, Szath-' máry János és Bede Sándor. ÜVEGES JÓZSEF, a 62-es Építő Tröszt igazgatója A jászapáti Alkotmány tsz befejezte a koratavasziak vetését Termelőszövetkezetünkben a fej- trágyázás a tavaszi búza, árpa. va­lamint a koirai magvak elvetése után a cukorrépa, burgonya, és a zab vetése is befejezést nyert. Az ősszel elmaradt szántást is teljes egészében pótoljuk. Már csak a ku­korica. gyapot vetése van hátra. A munkával nemcsak az Alkotmány tsz tagjai igyekeznek, hasonló ered, ményt értek el a Velemi Endre tsz tagjai és az egyénileg dolgozó parasztok is. 35 holdas gyümölcsösünkben az elmúlt héten 5400 gyümölcsfát, fa­csemetét már elültettünk, még 200 darab fa ültetése van hátra. Ha' a hiányzó mennyiséget e hé'en meg­kapjuk. egy nap alatt készen le­szünk vele. Termelési tervünkben szerepel a 35 holdas gyümölcsös lé­tesítése mellett 5 hold új szőlő te­lepítése is. A vesszőket azonban még nem kaptuK meg. s hogy ad­dig se tétlenkedjünk, a tanya kör­nyékét, a trágyatelepet hozzuk rendbe. Foga*osaink az őszi veté­seket hengerezik. Búzánk jól fej­lődik. az ősziárpánk viszont elég hiányosan kel és ezeket a foltokat zab rávetésével tüntettük el. Nagy­szerű zöld süótakarmányt nye­rünk állatállományunk ellátására. Ezenkívül 18 hold lucernát is ve­tettünk a csoport által termelt magból. Ezzel legnagyobb részt megoldottuk jószágállományunk takarmányozási problémáit, s ha kukorica termésünk kielégítő lesz. ebben az évben még tovább tud­juk fejleszteni a közös állatállo­mányt. A bőséges kukoricatermés érdekében is megtettük idáig a magunkét. A talajt kellőképpen előkészítettük, kiválogattuk a ve- tőhíagot. csak a ta:ai melegedését várjuk, hogy idejében elvethessük a kukoricát is. Állatállományunk az elmúlt év során igen szépen felszaporodott és a jó gondozás következtében alig volt elhullás. Az. eddigi állatférőhe­lyek már nagyon szűknek bizo­nyultak. Most új istállókat, ólakat építünk, hogy az őszre megnöveke- dett jószágállományt megfelelően el tudjuk helyezni. Szövetkezetünk tagjait a közös gazdálkodás e nagy­szerű eredményei még fokozottabb munkára serkentik, valamennyien arra törekszünk, hogy túlteljesítsük termelési tervünket. Gojsza János Kengyel első akar lenni a versenyben Az élenjáró termelők megyei ta­pasztalatcsere értekezletén én is résztvettem. Legtöbben a kima­gasló terméseredményekről számol­tak be. Az árubőség megteremtése érdekében azonban arra kell tö­rekedni, ne csak egyes termelőszö­vetkezetek. vagy egyéni gazdák ér. jenek el kimagasló termést, hanem valamennyi gazdaságban to­vább fokozzuk a kalászosok és a kapások hozamát. Községünkben ennek érdekében megszerveztük a 200 mázsás cu­korrépa termelési mozgalmat. A termelési bizottság segítségével, az élenjáró termelők bevonásával el­méleti és gyakorlati oktatásban ré­szesültek tsz-tagok és az egyéniek. A termelési bizottság emellett azt a célt tűzte maga elé. hogy a szakoktatásban. növényápolásban, valamint a kártevők elleni védeke­zésben a legnagyobb segítséget ad­hassa a termelőknek. Nemcsak a cukorrépa, hanem legfontosabb terményünk, a ke­nyérgabona és a takarmánygabona hozamának növelésére is gondot fordít a termelési bizottság. A ve­tést hetekkel előbb Slakta Márton. Cseh István. Bozsó Ferenc, Bálint István kezdték meg. A termelési bizottság élenjáró tagjainak példáját követték a község dolgozó parasztjai. Az üj Élet. tsz tagjai mindjárt az első napokban befejezték 14 hold árpájuk vetését és községünkben már csak egy-két napos munka van hátra a tavasziak, kalászosak vetésének befejezéséig. Nagy ütemben megindult a napraforgó és a cukorrépa vetése. A borsó és a lucerna vetése pedig befejező­dött. Az őszi ugarok fogasolását, simítózását szintén elvégezték a dolgozó parasztok. Nemcsak a mezőgazdasági mun­kával. hanem állam iránti kötelezettségeik tel­jesítésével Is igyekeznek a kengyeliek. Búzás Sándor, Vidra József, Jakab Józsefné, Futás Benjámin. Keli- ger József, K. Szabó Lajos dolgozó parasztok tojás-, baromfibeadásuk- nak eleget tettek. Krajcz István egyénileg dolgozó paraszt pedig július végére sertésbeadását is teljesíti. A dolgozó parasztok, a termelőszövetkezeti tagok arra tö­rekszenek, hogy a fegyvernemekkel kezdeménye­zett páros versenyben megsze­rezzék maguknak az elsőbbsé­get. Ezzel jelentős mértékben hozzájá­rulnak az árubőség megteremtésé­hez. Futás Lajos VB elnökhelyettes. B. Tóih Miklós törökmiklósi középparaszt most is példát mutat törökmiklósi dolgozó parasz­tok az első tavaszi nap be­köszöntése óta kihasználják a jó idqt. Ennek köszönhető, hogy a ve­téssel előre haladtak. B. Tóth Mik­lós, 10 holdas középparaszt, a III. pártkongresszus tiszteletére vállal­ta, hogy a mezőgazdasági munkát hat nappal a határidő előtt befeje­zi. ígéretét valóra váltotta. Elve­tett. két és fél hold földön pétisó- val fejtrágyázott, sőt mintaparcel­lát létesített, amelyen a műtrágya- használat eredményességét gyakor­latban bebizonyítja. Mint a termelési bizottság tagja, rendszeres felvilágosító munkát végez dolgozó paraszttársai köré­ben. Ismerteti velük a műtrágyá­zás nagyszerű eredményeit. Jószag- állománya mintaszerű. Ennek kö­szönhető. hogy nemcsak a mező- gazdasági munkában, hanem ál­lam iránti kötelezettségeinek telje­sítésében is élenjár. Már eddig ele­get tett háromnegyedévi tojásbea­dásának és v vállalta, hogy április 4-re egészévi kötelezettségét ren­dezi. rJ^udomása van arról, hogy kor­mányzatunk milyen kedvez­ményben részesíti a;okát a dol­gozó panasz okát. akik a" gusztus 31-ig sertésbeadási kötelezettségü­ket rendezik. B. Tóth Miklós vál­lalta. hogy május hónapban a ser­tésbeadását is rendezi. Nemcsak a 260 kg-os kukoricabeadási kedvez­mény ösztönzi a határidő előtti tel­jesítésre, hanem az is. minél több élelmiszerrel segítse a városi dol­gozók munkáját. így jut elegendő műtrágyához, mezőgazdasági kis­gépekhez. szerszámokhoz. Raita kívül még számosain ren- Nézték állam iránti kötele­zettségüket. így tett Juhász Sán­dor 16 holdas középparaszt. a be­gyűjtési állandó bizottság tagja, aki a mezőgazdasági munkák mel­lett a beadásban is éleniár. A hí­zottsertés kivételével egészévi be­adási kö'elezettsécét rendezte. Sélley Erzsébet Törökmiklós

Next

/
Thumbnails
Contents