Szolnok Megyei Néplap, 1954. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-27 / 73. szám

SZOLNOKMEGYET WfTCAF 1954 március 27. 2 VITA Az MDP módosított szervezeti szabályzatáról A Magyar Dolgozók Pártja taala vagyok 1945 óta. Nem lehet felsorolni azokat az eredményeket, amelyeket azóta elértünk pártunk vezetésével. De hiszen érzi minden párttag és minden pártonkívüli dolgozó ezeknek az eredményeknek gyümölcsét. Fe­gyelmezett munkával, a párt utasításának végrehaj­tásával értük el mindezt. Nagy jelentőségű, hogy a mi pártunk a demokratikus centralizmus alapján van felépítve. Mindnyájan érezzük jogainkat és kö­telességeinket. Pártunk módosított szervezeti szabály­zat tervezete magában foglalja minden párttag fel­adatát is pártunkkal, népünkkel, népi demokratikus államunkkal szemben. A tervezetet én helyesnek tartom. — egy pont kivételével. Ez a IV-es pontnak az a része, amely kimondja, hogy az ajánlónak egyéves' párt­tagsággal kell rendelkeznie. Nem helves szerintem. hogy egyéves párttag is ajánló lehet valakinek a felvé­telénél. A javaslónak elméletileg képzett elvtársnak kell lennie, mert csak így tudhat felelősséggel vigyáz­ni a párt tisztaságára. Tapasztalatom szerint az egy­éves párttagok nem elég képzettek még. így pedig könnyein félreismerhetik az embereket s könnyen előfordulhat, hogy pártunkba nem való egyént java­solnak. Ezért helyeselném, hogy csak olyan párttag lehessen ajánló, aki 2. vagy 3 éve tagja pártunknak. Tóvizi István Kengyel, „Sallai*1 tsz. A jászapáti járási pártértekezlet elé I A JÁSZAPÁTI I járás pártéletének fellendítéséért, — a kormánypro­gramra valóraváltásáért folyó harc egyik jelentős állomását képezi a vasárnap megtartandó járási párt­értekezlet. Nagy gonddal készülnek erre már hosszú idő óta a pártbizottság munkatársai. A beszámoló terveze­tét pártbizottsági ülésen megvitat­ták, majd határozatot hoztak, hogy a gazdasági és politikai élet egyes kérdéseit a különböző osztályok a választmányi tagok segítségével dol­gozzák ki. Az így elkészült részlete­ket Csillik elvtárs, a pártbizottság titkára összesítette, majd a pártbizottság és a pártvá­lasztmány javaslatait figye- lembevéve egészítették ki a be­számolót. Felhasználták a veze­tőségválasztó taggyűlések és a községi pártértekezletek tapasz­talatait is. Ennek alapján a beszámoló részle­tesen elemzi a párt belső életét. — Hiba azonban, hogy a mezőgazdasági munkákkal keveset foglalkozik, jól­lehet a járás lakosságának túlnyo­mó többsége_dolgozó paraszt. IA FENNÁLLÓ | hiányosságokért a pártbizottság őszinte önbírálatot gyakorol. A hibák említésénél azon­ban kevés szó esik arról, hogy a pártbizottság munkatársain kívül ki a felelős azokért. Pedig ennek a pártértekezletnek fel kell tárni a fejlődést gátló hibákat és őszinte, elvtársi bírálattal segítséget kell adni azok kijavításához, Sok, részben hanyagságból adódó nehézség van a járás területén. Mintegy 80 ezer hold őszről maradt mélyszántást kell pó­tolni, melyből még csak 1200 hold van elvégezve. Tavaszi bú­zájuknak is csak 35—40 száza­lékát vetették még el. Többezer hold őszi vetés ápolása vár rájuk, s ebből még csak 5—8000 holdat fejtrágyáztak. A földműves­szövetkezetben többéves, összecso­mósodott műtrágyát árulnak, me­lyet nem szívesen vesznek a dol­gozó parasztok. A járás területén mintegy 213 ku- lák adósa az államnak. Sok elvtárs nagyon helytelenül úgy gondolja, hogy a kormányprogramm megjele- lenése óta megszűnt az osztályharc. Tétlenkedésüket ki is használ­ják a kulákok. Jászapátin pél­dául a Nagy József dolgozó pa­raszt által elvetett és megmű­velt kukoricát az egyik kulák törte le, azzal a mondással, hogy az a föld régen az övé volt. Van tehát miről beszélni. A felelősséget fel lehet és fel kell vetni a hibák elkövetőinek. | A KÖZPONTI VEZETŐSÉG | 1953. júniusi határozata óta többet törőd­nek a dolgozókkal, meggyorsult pa­naszaik orvoslása. Ennek következ­tében egyre többen — köztük sok pártonkívüli, egyénileg gazdálkodó — keresik fel a járási pártbizottsá­got, hogy ügyes-bajos dolgaikat rendezni tudják. Akad azonban még ezen á téren számtalan hiba is. A járási tanács még mindig csak többszöri sürgetésre in­tézi el a dolgozók panaszait. — Felelőtlen és megengedhetetlen munkát végeztek Jászapátin a gazdalajstrom készítői. A dol­gozó parasztokkal való megbe­szélés nélkül végezték felada­tukat, ami számtalan túlkapás kútforrása lett. Ez a hiba, még mindig nincs teljesen kijavítva. Államunk a szerződéses növé­nyek árának felemelésével igen kedvező feltételeket teremtett az ipari növények termesztésére. Ezt azonban a párt és tanács szervek nem ismertetik kellően. Ennek kö­vetkezménye az, hogy a járás terü­letén eddig a tervszerinti mennyi­ségnek cukorrépából csak 65, do­hányból pedig 50 százalékára kötöt­tek szerződést, I A JÁRÁS | dolgozó parasztjai ed­dig már számtalan esetben megmu­tatták, hogy képesek kimagasló eredmények elérésére. Szorgos ke­zük munkájának meg is lett a ju­talma. Orosz Mihálynak, a tisza- sülyi Sallai tsz tagjának multévi jövedelme 65 ezer forint volt. Eb­ben az évben, ha jól megfogja a munka végét, még nagyobb jöve­delemre tehet szert minden tsz tag, mint tavaly. Államunk segítségével dús termést érhetnek el az egyéni­leg gazdálkodók is. Adjon ehhez a járási pártértekezlet útmutatást és hasznos segítséget, Rz Olasz Kommunista Párt vezetőségének határozata az ország pajtikái helyzetéről Róma. (MTI) Az Olasz Kommu­nista Párt vezetősége március 23- án és 24-én megvizsgálta a politikai helyzetet. Az ülésen határozatot hoztak. „Az elmúlt hónapokban az volt a legjellemzőbb a politikai helyzet­re — hangzik a határozat —. hogy gyors egymásutánban több botrányra derült fény. Olyan eseményekről van szó. amelyekben központi szerep jut a Keresztény-Demokrata Párt és a kormány egyes kiemelkedő személyiségeinek és amelyekkel kapcsolatban a korrupció és a bűn baljós árnyéka esik az államgépe­zet egyrésze felelős vezetőire. A szennyes kábítószerüzelmektől a törvényellenes üzérkedésekhez, adócsalásokhoz, valamint politiku­sok és kalandorok közötti bűnös együttműködéshez és bűnrészesség­hez vezet az út. Indokolt az a gya­nú. hogy a végrehajtó hatalom ál­landóan beavatkozott ezekbe az ügyekbe, megsértette a bírói hata­lom szabadságát és függetlenségét, sőt joggal feltételezhető az is. hogy börtönbe zárt rabokat azért mér­geztek meg. mert — úgylátszik — attól tartottak, hogy azok kellemet­len leleplezésekre szániák rá ma­gukat. Ilyen körülmények között *— folytatódik a határozat — jellemző a helyzetre az is. hogy egvre nő az állampolgárok bizalmatlansága az ország jelenlegi vezetőivel szem­ben. A közvélemény és a vezető kormánykörök között még az ed­diginél is nagyobb szakadék kelet­kezik. Az erkölcsi felháborodás és a jelenlegi politikai vonalvezetés­sel való elégedetlenség együttesen érleli az egyre iobban fenyegető politikai válságot. A határozat rámutat arra. hogy a kormány mitsem váltott be a szociális vonatkozású ígéreteiből és a kormány egyetlen komoly elha­tározása az Európai Védelmi Kö­zösségről szóló szerződés ratifiká­lása. A határozat ezután a kor­mány kommunistaellenes intézke­déseivel foglalkozik. „Á jelenlegi kormánynak az a kísérlete. — mondja a határozat —. hogy ismét terrorhadiáratot indít­son a kommunisták és a haladó gondolkodású dolgozók ellen, szem- benáll az állampolgárok nagy több­ségének a feszültség csökkentésére irányuló követeléseivel és ugyan­akkor szánalmas kísérlet arra. hogy elterelje a figyelmet a jelen súlyos problémáiról. A kormánynak ez a kísérlete az amerikai imperializ­mus nyílt beavatkozásának eredmé­nye. Az amerikai imperialisták sa- iát gyarmatuknak tekintik Olasz­országot. A kommunistaellenes kísérletet a szociáldemokraták és a liberálisok is támogatják, hogy így segítsenek létrehozni egy olyan úi politikai összefogást, amely kiteried a szél­sőjobboldal pártjaira is és amely­nek az a feladata, hogy lerombolja az olasz demokrácia épületét és minden területen diadalra segítse a legarcátlanabb korrupciót.“ A határozat a kormánynak azzal a döntésével kapcsolatban, amelv meg akaria fosztani a szakszerve­zeteket a feloszlatott fasiszta párt volt székházaitól — a többi kö­zött megállapítia: „A fasizmus tűzzel-vassal pusztí­totta az olasz dolgozók által emelt épületeket. A fasiszták azután tör­vényekkel azoknak az eszközöknek az előteremtésére kényszerítették a dolgozókat, amelyeknek segítségé­vel felépítették a fasiszták székhá­zát. fi dolgozók szervezeteit eddig még senki sem kárpótolta elpusztí­tott épületeikért, eddig még senki sem adta vissza nekik azt. amitől erőszakkal és csalással megfosztot­ták őket. A legkevesebb, amit a fasisztáéi­lenes demokrácia a dolgozóknak adhat az. hogy kárpótlásul rendel­kezésükre bocsátia a feloszlatott fasiszta párt haidani székházait. Ha a kormány nem hajlandó erre. ez azt jelenti, hogy le akar mondani a fasisztaellenes szellemről és visz- sza akar térni a dolgozók szerve­zeteit üldöző fasiszta önkényhez.’’ Az Olasz Kommunista Párt ve­zetősége április első felére össze­hívta a Központi Bizottságot a po­litikai helyzet további megvitatása céljából. Az a jó vezető, aki állandóan fejleszti politikai tudását A Finn Nép Demokratikus Szövetsége vezetőségének ülése A Központi Vezetőség oktatásról szóló határozata megállapítja, hogy bár az utóbbi évek során jelentő­sen megnőtt a párttagság érdeklő­dése az ideológiai kérdések iránt — a fejlődés mégis pártunk ideológiai, elméleti munkájában a leglassúbb. Figyelembevevő a határozatot, mi is igyekszünk többet törődni a pro­paganda munkával. Különösen fon. tos gondoskodni a propagandista konferenciák megfelelő színvonalá­ról. hiszen nem kis mértékben ettől függ. hogv megfelelőbb legyen az alsóbb fokú oktatás. A propagan­dista konferenciák vezetőinek segít­séget nyuit a megyei előkészítő konferencia, amelyen minden eset­ben résztvesznek, Általában megállapíthatjuk, hogy •— ha még nem is megfelelő mér­tékben — de értünk el bizonyos ja­vulást. Egyre inkább tapasztaljuk, hogy mind a konferenciák vezetői, mind a hallgatók, komolyabban fog­lalkoznak az anyagok eszmei, ideo­lógiai mondanivalójával. Bátrabban vetnek fel elvi kérdéseket s komolyan résztvesznek tisztázá­sukban. Hasznos viták varinak pél­dául a propagandista konferencia első évfolyamán, amihez hozzájárul az is. hogy az előadó. Balázs elv­társ előre készít vitavázlatot, s az elvi kérdéseket a gyakorlati felada­tokon keresztül magyarázza meg. A politikai iskola második évfo­lyama propagandista konferenciá­ján nagy érdeklődéssel vitatkoztak az új szakasz lényegéről. A hall- gaíók magúk tisztázták, hogy a dol­gozókkal való fokozottabb törődés, gondoskodás, életszínvonaluk minél gyorsabb emelése az úi szakasz lé­nyege. Hiányossága volt ennek a konferenciának, hogy a hallgatók egyrésze nem készült fel elég lelki­ismeretesen az anyagból. Az SZKP I. évfolyama konferenciáin is több ma már az elvi vita. A VII. feje­zetnél például a tézisek segítségé­vel beszélték meg. hogyan készítet­ték elő a bolsevikok a fegyveres felkelést. A hallgatók közül Amb- rusné és Tóth János elvtárs voltak a legjobbak ebben a vitában. A konferencia vezetője. Nógrádi elvtárs igyekszik előadásait színe­sebbé. könnyen érthetővé tenni. Ez igen fontos. A tapasztalat azt mu­tatja, hogy a száraz, unalmas elő­adás — legyen a vitatott kérdés bármilyen fontos — nem köti le a hallgatókat. Helyes, hogy Nógrádi elvtárs szépirodalmat is használ előadásaihoz, így teszi azokat érdekesebbé. Az utóbbi időben több segítséget adnak a propagandisták hallgatóik­nak módszerbelileg is A foglalko­zások után például megbeszélik a hallgatókkal, hogyan jegyzetelje­nek, hogyan készítsék el a vitaváz­latot. A konferenciák végén a sze­minárium vezetők beszámolnak a területükön felvetődő problémákról. Az utóbbi egyben tapasztalatcsere is. tanulnak az elvtársak egymás helyes, vagy helytelen módszerei­ből. a városi pártbizottság számára pedig komoly információt jelent ez: jobban tudjuk, hol miiven segít­ségre van szükség. A legfőbb hiányosság még a fe­gyelemnél van. Nem úi. de igen ve­szélyes jelenség, hogy különösen a vezető elvtársak hanyagolják el a tanulást. Ez mindennél nagyobb hiba. Az a vezető, aki maga nem tanul, nem beszélhet a tanulás fon­tosságáról másoknak sem. hiszen könnyen megkaphatja, hogv ,.vizet prédikál, de bort iszik.“ Másodsor­ban pedig olyan útra lép, amelyen előbb-utóbb oda jut. hogy nem lesz megfelelő vezetőnek, nem lesz ké­pes munkáját jól ellátni. Egyes alapszervezeteknél maguk a pártvezetőségi tagok sem képezik magukat. Ez a helyzet például a Kossuth tsz-ben. a VI. és VII. kerületi alap­szervezetben. Nem jobb a helyzet POSTÁNKBÓL Március 26-án 46 levél érkezett szerkesztőségünkbe. A tavaszi me­zőgazdasági munkák állásáról Papp István Törökmiklósról, Földes La- josné Kuncsorbáról, Csótó Géza Turkevérő'l, Sekrenszki Ferenc Sze­lvényről tudósít bennünket. Panaszuk eredményes intézéséért mondanak köszönetét Kun Márta Törökmiklósról és id. Gyenes Imre Tiszaszöllősről. Különböző szervek­hez kivizsgálásra küldött levelekből 10 érkezett vissza, Juhász István szolnoki, Lakatos Vendel jászberényi, Lázók Sándor jászteleki, Szabó Sándor jászladá- nyi, Vitális Pál kisújszállási, Bakos József homoki. Szabó Mihál yné szolnoki, Fejes Gábor rákóczifalvai levélírónk panaszait megvizsgáljuk. a gazdasági beosztásban lévő elv­társaknál sem. A Fémnyomó- és Lemezárugyár igazgatója például ez évben még egyáltalán nem vett részt politikai oktatásban, hason­lóan Fekete Imre elvtárshoz, a TÜZÉP vezetőiéhez. Az elkövetkező időkben legfon­tosabb feladataink közé tartozik: biztosítani az elméleti színvonal ál­landó emelkedését. Többet kell fog­lalkoznunk a szeminárium vezetők­kel is, egyénileg segíteni kell őket, ha biztosítani akarjuk az oktatás zavartalanságát, az elvtársak meg­felelő politikai tanulását. Galvácsi Margit (propagandista). Jászberény. Helsinki (TÄSZSZ): Szerdán Helsinkiben megkezdődött a Finn Nép Demokratikus Szövetségének ülése, amelyen megvitatják a par­lamenti választások eredményét és a soron következő feladatokat. Az ország politikai helyzetéről és Finn Nép Demokratikus Szö­vetségének feladatairól Kulo, a FNDSZ elnöke mondott beszámolót. A Finn Nép Demokratikus Szö­vetsége — mondotta Kulo — azt követeli, hogy a három nagy párt (FNDSZ, Agrárpárt, Szociáldemo­krata Párt) képviselői alakítsanak kormányt, mert csak egy ilyen kor­mány rendelkezik azokkal az elő­feltételekkel, amelyek a következe­tes békepolitikához, a valamennyi néppel és mindenekelőtt a Szovjet­unióval való jó kapcsolatok fenn­tartásához szükségesek. Belpolitikai téren az új kormánynak mindent el kell követnie a finn nép demokra­tikus jogainak njegvédéséért és ki­bővítéséért. A legutóbbi parlamenti választá­sok eredményeiről Salonen, az FNDSZ szervezőtitkára számolt be Megállapította, hogy az FNDSZ a választásokon több mint negyven­kettőezer szavazattal kapott többet, mint az előző választásokon. Ugyan­akkor a koalíciós párt, az ország legreakciósab pártja, a választáson komoly vereséget szenvedett. Ez azt bizonyítja, hogy a finn nép több­sége a békepolitika mellett foglalt állást. (MTI). iiiimiiiimiiftiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiMimiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiniiiiiiiiimiiiiiHiiiiimHH FELJEBB, CSAK EELJEBB . . . A Utónk simán gurul a szol- noki Kolozsvári-hídom. Alat­tunk a füstszínű pályaudvar ezer­nyi szeszélyes sínpárral összeku­szálva. Rajtuk a fényesfekete moz­donyok raja fehér füstöt pöfékel s úgy tűnik, türelmetlenül várják a masinák, vájjon melyik sínpár fo­gadja be őket. Türelmetlenek, mint mi vala­mennyien, aksik a nagy élmény felé futunk. Minden ízünkkel érezzük most annak a fejlődésnek iramát, aminek évek óta részesei vagyunk... Nem is hinné az ember: — íme már három esztendeje, hogy ha­sonló izgalommal száguldottunk az első termelőszövetkezeti város, Tur- keve felé. Emlékszem Talpaló bácsi sza­vaira, akinél elsőnek jártunk mint népnevelők. így mondta, mikor élete párja vállát átfogta a kemen­ce mellett: „Félünk attól, ami más, mint amit megszoktunk.,, Érzem én, hogy ez a kisparaszti élet fogja, köti az embert és el se ereszti, míg a „gödörbe” nem bukik .,, De úgy vagyok vele, mint a kismadár, akit kalickában tartottak eddig .., Ki­nyitják az ajtaját börtönének, de meg van zavarva, repdes, nem tud­ja, mit csináljon . ,, Hanem az a gép . i. amiről beszéltek .,. a gép... Ne haragudjanak, még meg'hány- juk-vetjük az asszonnyal.!,” % TAe mit elmélkedünk mi­kor már szűk a hely az autó­ban? Szeretnénk kiszállni, hátha gyorsabban odaérnénk, Miért nem visz olyan sebesen lábunk, mint a képzelet? Minden olyan lassú ahhoz képest, ami felé megyünk. A szalmával megrakott szekér csak vonszolódik, a teherautók csupán nehézkesen cammognak, még a vonat is csak sétál.,, Gyorsabban, gyorsabban! 10 órakor kezdik s a repülő nem vár,,, Hátha már fel is emelke­dett és kiszórja az első adag mű­trágyát, anélkül, hogy ott lennénk s éreznénk a varázslatos pillanatot: a nehéz mezőgazdasági munkától, amely évezredek óta rabszolgaság­ban tartotta az embert, csontját, testét deformálta s a kizsákmányo­lás terhével tetézve nyomorékká tette — ettől a földreragadt .élettől is elkezdődött a felszabadulás. Fel­emelkedtünk a földtől, repülőgépről szórjuk a műtrágyát is, amely már szintén az ember harcieszköze a jobb életért. Már régesrégfen előbb járunk, mint gépkocsink. Mozulatlan szem­mel fürkésszük a láthatárt, nem csillan-e meg a morcosszínű felhők alatt, a kócos fák sudarával egyma- gasságban a gépmadár? De „csak” a barázdákat gyalogosan araszoló szántóvetőket látjuk s távol a dom­ború határ vállán a Vegyiművek kékesszürke foltját. TVIegérkezrtünk a Cukorgyári Célgazdaság központi tanya- csoportjába. De miért, hogy itt eny- nyire nyugodtak?! Ez a zord tél ta­lán kifagyasztotta a lelkesedést az itteniekből?. Azt hittük, izgatottan topogó, ide- oda futkározó csoportokat találunk, Ezzel szemben? Tempósan, célsze­rűen végzi dolgát mindenki. A kö­zeli földeken hajlongó asszonyok, lányok sötétebb színű ruhái olvad­nak össze a barna föld színével. Valamit dugványoznak. Kijebb egyenletesen bandukoló lovak bóbiskolnak lépteik ütemére. Mögöttük nem látszik szekér, csak egy függőleges fekete vonal, amely­nek vastagsága aszerint változik, hogyan emelgeti kezét a gyeplőt tartó ember, aki boronái. Repülő sehol. Még az irodán is félőn kérdezős­ködünk, hátha csak „beharangoz­ták” az egészet, de itt még semmit nem tudnak róla. Az izgalomtól részeg állapotban első pillanatban kiábrándítóan jó­zanul hat Marton János brigádve­zető bejelentése; '— Mikor is?,,, Már két-három napja megkezdte munkáját a re­pülőgép .,, — 22-én — lapozgat egy kimutat tást meg térképet tartalmazó fü­zetben Gyüre András adminisztrá­tor — akkor járt itt először.,. Ma is jönnek, azt üzenték, 10 óra kö­rül .,, TtljJ a brigádvezető jegyzeteit nézdegélii, hogy merre is in­duljon kőrútjára — barna lova már felszerszámozva várja —• addig az adminisztrátor foglalja össze seb­tiben, ami eddig történt. ■— Nagyot néztünk, mikor meg-

Next

/
Thumbnails
Contents