Szolnok Megyei Néplap, 1954. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1954-02-24 / 46. szám

1 WfiPleAP 4 gépállomások DISz-szervezetei a mezőgazdasági határozat végrehajtásáét A DISz Központi Vezetőség XI. teljes ülése határozatában ki­mondja, hogy a „ mezőgazdaság fej­lesztéséért folytatott harcban való tevékeny részvétel az elkövet­kezendő években ifjúsági szövetsé­günk legfontosabb feladata“. Néz­zük meg, mit tettek a karcagi, jász- kiséri és^ kunmártoni gépállomások fiataljai ’a határozat végrehajtá­sáért? Mindhárom gépállomás DISZ szervezete becsülettel résztvett a téli gépjavító munkában. Ennek során nem egy olyan vállalás szü­letett, mint pl. a kunmártoni ÁMG ifúsági motorjavító brigádé. Ez a brigád megigérte: tervét határidő előtt egy nappal befejezi és olyan munkát végez, hogy tavasszal gép­kiesés a téli gépjavításból eredően nem lesz. így indult a kunmártoni ÁMG DISZ szervezetének mun­kája. Az azóta eltelt időben azon­ban nem sokat haladtak előre. A karcagi, jászkiséri ÁMG DISZ szer­vezetek nagyjából hasonlóan kezd­ték munkájukat, jelenleg a tavaszi munkálatokra készülnek. A jászkiséri gépállomás fiatalsága nem elégedett meg a gépállomás munkagépeinek kijaví­tásával, liánéin javasolta, hogy se­gítsék a termelőszövetkezeteket is. A javaslatot a gépállomás vezető­sége elfogadta, s azóta a jászkiséri Táncsics tsz egy vetőgépet, négy boronát, a jászladányi Úttörő tsz pedig három boránál vitt a gépál­lomásra javítás végett. Ezzel igen szoros kapcsolat jött létre az ÁMG és a tsz dolgozói között. Ugyanak­kor megteremtik ezzel a jó talaj­művelés feltételeit. A DISZ szervezet gondoskodott arról is, hogy a gépeken dolgozó fiatalok szakmai képzettségét emel­je. A meglévő szákmai oktatás mellett „önképző szakkört“ alakí­tott, ahol munkaidő után a fiatalok tovább képezhetik magukat. — A szakkör színvonalára jellemző, hogy annak elvégzése egyenlő a szak­mai minimum második fokával. A szakkör munkájába több idősebb elvtárs is bekapcsolódott. A párthatározat végrehajtását szolgálja a jászkiséri diszistáknak az a kezdeményezése, mely szerint védnökséget vállalnak 1500 kh nö­vény gépi ápolása felett. A tavaszi munkák kezdetére a jászkiséri ÁMG DISZ szervezete egy, a kar­cagi pedig három ifjúsági brigádot alakít. Ezek feladatául a tavaszi munkák gyors, pontos elvégzését tűzték ki. Versenymozgalmat indí­tanak, melynek tartalmára legjel­lemzőbbek a karcagiak által kitű­zött célok: 1 A műszaknormák teljesítése, ' munkaidő tervszerű kihasz­nálása. p Az erő és munkagépek szo- ’ cialista megőrzésre való át­vétele, karbantartás, üzemanyag takarékosság. o A brigádszállások rendben- ' tartása és szépítése. A kitűzött feladatok teljesíté­sit dekádonként értékelik és a leg­jobb brigádnak ítélik az ÁMG ver­senyzászlóját. A tavaszi munkában legjobb összeredményt. elért csoport pedig elnyeri „a gépállomás leg­jobb brigádja“ címet. A versenyt a szakszervezet értékeli. Mindkét gépállomás DISZ veze­tősége kiépíti brigádonként a DISZ csoportok rendszerét és gondoskod­nak a dolgozók kulturális és sport foglalkozásának megszervezéséről. A karcagi ÁMG-nél sportversenye­ket szerveznek, a brigádszállásokat ellátják újságoíkkal és könyvekkel. Mindkét gépállomáson a DISZ ve- zezetőség, mielőtt kezdeményezéseit megteszi, megvitatja a gépállomás igazgatójával, a párttitkár elvtárs­sal, az ÜB elnökével. Ezek Után nézzük meg, miért maradt el a kunmártoni gépállo­más DISZ szervezete? Elsősorban azt kell megállapítani, hogy hiány­zik a gépállomás vezetőségéből a DISZ iránti bizalom. Elismerték ugyan a motorjavító ifjúsági bri­gád munkáját, mégis feloszlatták, még mielőtt vállalását teljesítette volna. Bodrogi elvtárs, a gépállo­más igazgatója nyilván nem sokat gondolkozott még arról, hogy vaj­jen miben is segíthetné a DISZ szervezetet, mert a DISZ munká­ját egyedül abban látja, hogy „lel­kesíteni“ kellene a fiatalokat. Itt azonban meg kell kérdeznünk va­lamennyi fiatal nevében, hogy ugyan mi lelkesítené őket, amikor nem bíznak rájuk önálló munkát? A tavaszi munkák idejére alakítandó ifjúsági brigádról is az a véleményük, hogy szervezését nem lehet megoldani, holott a DISZ titkár elvtárs javaslata alapján lenne erre mód. A gépállomáson 26 fiatal vesz részt szakmai oktatásban. A dél­előtti elméleti kiképzéssel nincs is semmi baj, annak színvonala a fiata­lok véleménye szerint megfelelő. A gyakorlati oktatást azonban a gép­állomáson nem irányítja és nem ellenőrzi senki. A fiatal traktoris- táknak nem biztosítják azt a lehe­tőséget, hogy amit elméletben meg­tanulnak, a gyakorlatban megfele­lően hasznosítani tudják. — Több esetben előfordult, hogy a szak­mai oktatásban résztvevő fiatalok délután fát hordanak, vagy havat lapátolnak. Ezekért a hibákért komoly fele­lősség terheli a DISZ szervezetet. Erről azonban a kunmártoni ÁMG DISZ vezetősége egy kissé elfeled­kezett. A gépállomások munkájának összehasonlításánál világosan kitű­nik, hogy mit kell tenni a kun- mártoniaknák is. A példák azt mu­tatják, hogy nem elegendő szép szavakat mondani a DISZ jelentő­ségéről, feladatairól, hanem a min­dennapi feladatok végrehajtása so­rán, bátran kell támaszkodni az ifjúsági szervezetre, az idősebb elv­társak tapasztalataira s úgy bizto­san eljutnak kitűzött céljukig, a gépállomás tervének maradéktalan teljesítéséig. A DISZ Szolnokmegyei Bizottsága. A merősrardaciás: feüleszfpspérí Hívei Mária, a kunmártoni állami gazdaság új pártvezetúségének propa­gandistája, — aki maga Is mezOgazdasásl szakember — rendszeresen meg. beszéli az állattenyésztés fejlesztésével és a takarmányalap biztosításával kapcsolatos problémákat a gazdaság l’6áll..ttcnyésztöjével. A növény ápolási és egyéb kérdéseket is megvitatja a szakemberekkel Ezáltal a parlagokat állandóan tájékoztatni tudja a legidőszerűbb tennivalókról. Képünkön Lóvéi elvtársnő a gazdaság főállatlcuyésziőjévei beszélget. A „Daily Worker“ vezércikke Shinwell beszédéről London. (MTI) Shinwell volt had­ügyminiszter a munkáspárt egyik gyűlésén mondott beszédében an­nak a véleményének adott kifeje­zést, hogy légi óbb lenne ötven évre szóló megnemtámadási egyezményt kötni minden nemzettel. Ebben va­lamennyien köteleznék magukat, hogy nem indítanak háborút s bé­kés úton intézik el a világproblé­mákat. Miért ne köthetne Anglia, a Szovjetunió. Kína. Franciaország és az Egyesült Államok megnemtáma­dási egyezményt ötven évre. hogy vitáik döntőbíróság elé kerüljenek s he okozzanak háborút? Ezzé] összefüggésben a „Daily Worker*“ hétfői vezércikke kiemeli: Kemélnürfk kell. hogy Shinwell beszéde, amelyben öthatalmi béke- egyezrnónytf görgetett, annak bizo­nyítéka. hogv a munkáspárt komo­lyan megfontolja külpolitikáját. Je­lentse ki a munkáspárt, hogv gyö­keresen ellenzi a német hadsereg újrafelállítását az Európai Védelmi Közösségein belül és kívül egyaránt Az első világháború után tizenhét év telt el. amíg Hitler ismét beve­zethette a német hadkötelezettsé­get. Négv évvel azután megindítot­ta a második világháborút, amely­nek során a torvk és a jobboldali munkásvezérck beismerték, hogv túlságosain ntaőzőek voltaik g német militarizmus újjáéledésével szemben s nagyban fogadkoztak: nem hagy­ják magukat ismét megfogni ebben a csapdában. Most. alig kilenc évvel az elmúlt háború befejezése után ismét a régi csapdában vannak. Helyeslik Adenauer politikáját, aki keresztül akarja erőszakolni a hadkötelezett­ség bevezetését a nyugatnémet par­lamentben. Eden azt mondta az alsóházban 1953 november 5-én. hogy az úi né­met hadsereg nem jelent maid ve­szedelmet. mert alárendelik az Eu­rópai Védelmi Közösségnek s eb­ben Nyugat-Németország kisebbség­ben lesz. A berlini értekezleten azonban azt mondotta Eden, hogy Németor­szágnak szabad lesz az Európai Vé­delmi Közösségből kilépnie. Ha az Európai Védelmi Közös­ség pusztán védelmi szervezet, ak­kor nincs szükség arra. hogv csaK néhány európai országra korlátoz­zák. Vegyék be valamennyi euró­pai államot a kollektív biztonság "endszerébe. az európai biztonság* szervezetbe, ahogy Molntoy iava- solta. A német hadkötelezettség be­vezetésének tervét el kell ejteni Ez a terv Amerika sugalmazta őrültség, amelyet Európa országai nc:m kívánnak. (MTI) A vezetőségváíasztások hírei A tui’kevei gépállomáson meg­tartott taggyűlés azt igazolta, hogy a pártszervezet jól előkészítette a vezetőségválasztást. A tagság 95 százaléka részt vett a taggyűlésen, 17 hozzászóló volt, akik bírálták a pártvezetőség és a gazdaságvezetés munkáját. A régi vezetőségi tago­kat kivétel nélkül mind beválasz­tották az új vezetőségbe, * Azoknál a pártszervezeteknél, ahol megfelelő politikai előkészítés előzte meg a vezetőségválasztó tag­gyűléseket, a hozzászólásokban, a taggyűlés színvonalában ez visz- szatükröződölt. A karcagi „Április 4“ tsz pártszervezetének vezetősé­ge helyesen foglalkozott a beszá­molóban a Központi Vezetőség de­cember 19-i határozatának végre­hajtásával. Ennek alapján több hozzászóló a határozat szellemé­ben foglalkozott a tsz előtt álló feladatokkal. Süveges András és több elvtárs bírálta a vezetőséget az állattenyésztés elhanyagolása miatt. Kozma Ferenc elvtárs bri­gádja nevében felajánlást tett 320 kh őszi vetés fejtrágyázásának el­végzésére .Versenyre hívta ki Ola­jos Lőrinc brigádját. •x- ’ A MÉSZÖV vezetőségválasztó taggyűlésére rányomta bélyegét az, hogy a vezetők nem tanulmányoz­ták megfelelően a KV határozatát. A beszámoló nem tükrözte a veze­tőség kollektív munkáját, igen hiá­nyos volt. Egyáltalán nem foglal­kozott azzal, hogy milyen- felada­tok várnáik a MESZÖV-re a KV 1953 december 19-i határozatának végrehajtásában. Nem mutatta meg a beszámoló, hogy a falusi földművesszövetkezetekkel, a dol­gozó parasztokkal hogyan foglalko­zik a MÉSZÖV. Bírálat-önbírálat nem hangzott el a beszámolóban, a 8 hozzászóló azonban élesen bírálta a pártvezetőség és személy szerint a titkár elvtárs munkáját. Az eddig megtartott vezetőség­választó taggyűléseken tapasztal­ható, hogy kevés számban vonnak be nőket a vezetésbe. Sok párt- szervezetnél elfelejtkeztek a Poli­tikai Bizottság korábbi határozatá­ról, amely szerint a DISZ-titkárt, amennyiben párttag, be kell vá­lasztani a pártvezetőségbe. E hiá­nyosságokat pártszervezeteinknek ki kell küszöbölni, érvényre kell juttatni a PB határozatát és több megbecsülést és bizalmat kell ta­núsítani a nők és a fiatalok iránt. BULGARIA ÉLETÉBŐL A Bolgár Népköztársaság a Kommunista Párt vezetésével kulturális téren is hatalmas eredményeket ért el. Üj iskolák százai épültek, melyekben a dolgozók gyermekei tanulnak. Képünkön a velingrádi új gimnázium látható. Ünnep' ülés a Szev’e! Hadsereg és Mtengerészeti Fíoila fennálltnak 36. édo.dufoia ajkaimból Moszkva (TASZSZ). Február 22-én a Szovjet Hadsereg és a Ha­ditengerészeti Flotta fennállásá­nak 36. évfordulója alkalmából a Szovjetunió Honvédelmi Miniszté­riuma, a párt, a szovjet és társa­dalmi szervezetek képviselőivel karöltve ünnepi ülést tartott. A Szovjet Hadsereg Központi Színházának nagytermét a szovjet hadsereg zászlói díszítették. — A díszőrség tagjai — gyalogosok, ten­gerészek, repülősök, tüzérek, harc­kocsizok és lovasok — kemény vi- gyázzban álltak. A megjelentek viharos ünneplése közepette foglaltak helyet az el­nökségben K. J. Vorosilov, N. A. Bulganyin, N. M. Svernyik, vala­mint a Szovjet Hadsereg marsalljai és admirálisai, a szovjet társadalmi élet képviselői. Az ünnepi ülést rövid beszéddel N. A. Bulganyin, a Szovjetunió honvédelmi minisztere nyitotta meg. A szovjet főváros pártszerveze­teinek és dolgozóinak nevében N. A. Mihajlov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Moszkvai Szervezete Területi Bizottságának titkára üdvözölte a Szovjet Had­sereget. (MTI). A fraic’a IiaiySlsrty imienTStoHili S ovje Häiisereg mepliM^s .ita« 36. évfordulóiéról Párizs (TASZSZ). A párizsi dolgozók vasárnap ünnepi gyűlé­sen emlékeztek meg a Szovjet Had­sereg és Hadiflotta megszületésé­nek 36. évfordulójáról. A gyűlésen, amelyet a Francia- Szovjet Társaság Országos Bizott­sága rendezett, Petit tábornok, a Köztársasági Tanács tagja mondott beszédet. A gyűlés hangversennyel ért vé­get, amelyen francia művészek, valamint Emil Gilelsz szovjet zon­goraművész lépett fel. (MTI). Hollandia Kommunista Pártjának felhívása Hága (TASZSZ). A „De Waar- heid“ közölte Hollandia Kommu­nista Pártjának a néphez intézett felhívását. A felhívás felszólítja a holland népet, hogy a leghatározottabban tiltakozzék az idegen megszálló csapatok holland területen történő elhelyezése ellen. A berlini értekezlet bebizonyí­totta, hogy a háború veszélyét megsokszorozó „európai hadsereg“ helyett megteremthető Európában a kollektív biztonság rendszere. —- V. M. Molotov jayaslata lehetővé teszi Európa számára, hogy elhá­rítsa a háború rémét. Éppen abban a pillanatban, amikor lehetővé válna, hogy a béke útjára lépjünk, közük, hogy fegyveres amerikai csapatok érkeznek hazánkba. Ezt a veszélyt azonban egységes tilta­kozással elháríthatjuk. (MTI), 4 koreai sajtó a berlini Phenjan (TASZSZ). A „No- don Színműn“ című lap „A koreai kérdés békés rendezésének és a nemzetközi feszültség enyhülésé­nek útja“ című cikkében üdvözli a négy hatalom külügyminiszterei­nek döntését, mely szerint ápri­lisra összehívják Genfbe a Szovjet­unió, az Egyesült Államok, Fran­ciaország, Anglia, a Kínai Népköz- társaság, a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság, a Koreai Köz­társaság és más országok képvi­selőit, hogy megvitassák a koreai kérdés megoldásának, valamint az indokínai béke helyreállításának lehetőségeit. A koreai nép — írja értekezlet eredményeiről a lap — támogatja a berlini érte­kezleten hozott határozatot, mert úgy látja, hogy ez előrehaladást je­lent a béke megszilárdításában, a Korea nemzeti egyesítésére és az indokínai béke helyreállítására vo­natkozó kérdések megoldásában, valamint a nemzetközi feszültség enyhülésében. A „Nodon Színműn“ és a „Min- csu Csoszom“ hangsúlyozza, hogy ezek a koreai nép és minden béke­szerető nép szempontjából nagyje­lentőségű döntések u világbéke megszilárdításáért következetesen és kitartóan harcoló Szovjetunió­nak köszönhetők. (MTI) Ne'iru az indokínai kérd ás öl (M T I.) Az ,.AFP’- hírügynökség jelentése szerint Nehru indiai mi­niszterelnök az indiai alsóházban hétfőn foglalkozott az indokínai háború kérdésével. Nehru a többi között a követke­zőket mondotta: „A háború Koreá­ban végétért, azonban az ... indo­kínai háború sajnos nem ért véget. Örömmel fogadnánk a háború be­fejezését, különös tekintettel arra, hogy erről a kérdésről két hónap múlva értekezletet tartanak Géni­ben“. — Nem akarok beavatkozni — folytatta Nehru — de azt javaslom az érdekelt feleknek: — tekintette arra, hogy a kérdést két hónapon belül megvitatják, kívánatos lenne a „tüzet szüntess“, anélkül, hogy bármelyik fél is feladná pozícióit, (MTI). Súlyos éh'nség a missouri gyapoftermő vdéken A St. Louis-i Post Despatch tudósítója helyszíni riportot készí­tett a missouri avaoot- termő vidéken. A ri- oortban rámutatott, hogy a fokozódó mun­kanélküliség következ­tében az államban ha­talmas dhinség dűl. .. Missouriban, a gya­pot országában — íria a tudósító ,— az idén több az éhező ember mint az 1932-es naev gazdasági válság óta bármikor. Az állami tisztviselők az amerikai kormányhoz fordultak segítségért, kérve, hogv élelmiszersegéllvel mentse meg a lakoso­kat az éhha’áltól. Hivatalos becslések szerint az államban öt­ezer ember éhezik, azonban a valósáéban ez a szám ióvnl maga' sabb. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents