Szolnok Megyei Néplap, 1953. június (5. évfolyam, 129-153. szám)
1953-06-26 / 150. szám
SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 3 1953 júsius 26. is Tekintsék állandó feladatuknak a Tisza Bútorgyár műszaki vezetői a technológiai utasítások végrehajtásának ellenőrzését Fonó lelkesedéssel várják dolgozóink a június 28-1 békenagygyülés külföldi vendégeit Az iparkodó« ellenőre szégyenletesen elmaradtunk tervünk teljesítésével junius első felében. Első dekádunk tervteliesítése készáruban 32 százalék volt, a második dekád nem sokkal jobb. mindössze 63 százalék. Amellett, hogy tervünk teljesítésében elmaradás mutatkozott, a dolgozók eredményei mást tükröztek. Mindössze öten- hatan teljesítettek normán alul. — A kettős kép igen rossz fényt vet üzemünk munkájára. A pártvezetőség figyelmét ragadta meg elsőnek, hogy az egyik oldalon eredmény, a másik oldalon viszont elmaradás mutatkozik. „Ez így nem mehet tovább“ — határoztuk el. Aztán úgy állapodtunk meg, hogy kibővített üzemi háromszögülést hívunk egybe. Az értekezleten résztvett a műszaki igazgató és a DISZ-titkár is. A tanácskozás megállapította, hogy a szervezetlenség gátolja tervünk egyenletes teljesítését. Űj gyártmányainkhoz már a múlt hónapban megkezdtük az előkészületeket. Itt történt azután a hiba, mely a dekádtervek teljesítése idején lépett fel. A műszaki vezetők nem követték a technológiai utasításokat, hogy a napi Programm szerint gyártsák a gyártmányok elemeit. így történt meg, hogy a szekrény tetőből és fenékből 10 napra előre dolgoztak, míg az ugyanolyan számban szükséges oldalak mennyiségét egy A besenyszögi falu végén egy táblát lehet látni. Nagy fekete betűk cdják tudtára az arraj ároknak, hogy a községben nem megy minden rendjén. A tábláról a következő, a besenyszögiekre elég szégyenteljes szöveg olvasható: „Szabadpiacból kizárt község." Ez a felirat is figyelmezteti Beseny- szög dolgozó parasztjait, hogy .fokozottabb helytállással mielőbb mossák le a szégyenfoltot. Kötelességük is saját érdekükben jól dolgozni, főleg a növényápolási munkák ütemét meggyorsítani, mert azzal is eléggé elmaradtak, annak ellenére, hogy az aratás megkezdődött. Különösen a Lenin tsz tagságától vár jobb munkát a béke ügye. Négy terme- lőcsoport van a községben, de a növény ápolási versenyben a Lenin Tsz az utolsó Tavasszal elhatározták a tagok, hogy 40 hold kukoricát öntöznek. Ezen a területen kellene leggondosabban és legelőször végezni a kapálással, de szégyenszemre még el sem kezdték. A többi kukoricát is csak egyszer gyomtalaní- totiták. A tsz elnökén; Tarjáni Jánoson kívül Keskeny Józsefet, a tsz pártszervezetének titkárát terheli elsősorban a felelősség az elmaradásért. Erélytelen vezető. Nem tud érvényt szerezni a párt- szervezet irányításának. Nem tanul Anitalicz Mária elvtársnőtől, az Erdei tszcs párttitkárától. Anta- licz elvtársnő bebizonyította!, ahol a párt- titkár jól mozgósít, ellenőriz, ott megszilárdul a munkafegyelem, magasabbak a termelési eredmények. napra sem biztosították. Ugyanez volt a helyzet a középválasztó falnál is. Itt is öt nappal elmaradtunk. A mulasztás nagyrészben a műszaki ellenőrzés hiányán múlt. de nem kevésbbé hibás a pártvezetőség sem, mert elhanyagolta a termelés ellenőrzését. A pártvezetőség nem számoltatta be kétnaponként a műszaki igazgatót. Horváth Tamást. Engedtünk kijelentéseinek. — „Optimistán** azt mondotta: „Ne féljetek, lesz tervteljesítés.“ Ez azonban csak önbátorítás volt Horváth elvtárs részéről és nem utolsó sorban elterelte a figyelmünket. Nép Gazdaságiink nem mindenáron való terv-teljesítést kíván, hanem azt, hogy a Programm naponta megvalósuljon. Az értekezleten alapos bírálatot kapott mulasztásáért Horváth elvtárs és a műszaki vezetőség többi tagja is. Megállapítottuk, hogy hány nap és mennyi munkaóra szükséges az elmaradás pótlásához. Számba vettük azt is. hány dolgozóval rendelkezünk. Ezer órával kellett volna több ahhoz, hogy tervünket teljesíteni tudjuk. A dolgozókra gondoltunk, kik már számtalanszor tanu- jelét adták pártunk iránti hűségüknek. Nem csalatkoztunk. 24-én ebédidő alatt röpgyűlést hívtunk össze. Itt elmondtuk a dolgozóknak, milyen hibák gátolják tervünk teljesítését. Magam arról Az Erdei tszcs'ről tavaly még így beszéltek: „gyenge, életképtelen csoport". Voltak olyan jósok is, akik már azt is megjövendölték, jövőre szétzüllik. Nem lett igazuk. Antalicz Mária a tsz legjobb dolgozóinak segítségével Ta'amennyi családtagot moz ;ósííolt A növényápolási munkák kezdetén javasolta és követelte, osszák fel egyénekre a földeket. A dolog nem ment simán magától, mert nemcsak a tagság egyré- sze, hanem Kun Ferenc, a csoport elnöke is ellene volt a földek felosztásának. Antalicz Mária kitartott álláspontja mellett és érvényt szerzett a minisztertanács határozatának. A földeket felosztották egyénekre. Mióta ez megtörtént; a tagok látják, a párttitkár a közösség javát akarja. Eddig is szerették Antalicz Máriát, most még nagyobb a tekintélye. Valamennyi tagban növekedett a felelősségérzet, a nyolc órás elmélet egycsapásra megszűnt, hiszen minden tag azon iparkodik, hogy a részére kimért terület legyen a legszebb. A párttitkár és a tagság hősies munkájának pedig az a végső eredménye, hogy a tavaly rosszhírű csoportot ma az elsők között emlegetik a községben. Sőt, ha ilyen lendülettel dolgoznak továbbra is, pár nap múlva megelőzik a növényápolási munkában legjobb Béke tsz tagságát is. Erre az elsőbbségre rá is szolgálnak, mert valamennyi kapásnövényüket, a 11 beszéltem, hogy — ha nem akarunk szégyenkezni a hónap végén — mindenkinek 150 százalékot kell teljesíteni. Kálmán hő ii dór ifjúmunkás sztahanovista vállalta, hogy vasárnapig az összes szekrényelemeket lecsiszolja. ígéretét követően ma már 100 százalékkal zárja a műszakját. Az értekezletről mindenki azzal az elhatározással ment munkahelyére, hogy a jelszót: „Előre a 150 százalékért !‘‘ megvalósítjuk. A párttaggyűlés is fontos napirendként tárgyalta az elmaradás pótlásának kérdését. Üzemünk sokszor példát mutatott kommunistái most sem húzódtak visszá. Galajda István gépmunkás megígérte a taggyűlésen, hogy napi 200 százalékot teljesít. Czakó Margit gépmunkás sztahanovista a nőknek mutatott példát. Kijelentette, hogy minden nap teljesíti a 150 százalékot. A dolgozókkal való beszélgetés meghozta a gyümölcsét. Naponta tudjuk már teljesíteni tervünket. Most arra van szükség, hogy a műszaki vezetőség komolyan okuljon a hibából. De a pártvezetőségnek sem szabad egyetlen órára sem gazdátlanul hagyni a termelést. Ha ezt a tanulságot a műszaki vezetőség és a pártvezetőség megszívleli, nem kell szégyenkezni a hónap végén elmaradás miatt. Kohári Zoltán párttítkár, Tisza Bútorgyár. hold cukorrépát, közel 70 hold kukoricát, s a napraforgót is már harmadszor kapálják. Még a héten végezni is akarnak ezzel a munkával, hogy teljes erővel megkezdhessék a búza aratását. Ebből a növényápolásban hátulkullogó Lenin tsz-nek is komolyan ki kell vennie részét. A tagságnak 80 hold árpát, 20 hold zabot, 259 hold tavaszbúzát kell learatni. Az árpa aratását szerdán megkezdték mindkét tsz-ben. A Lenin tsz tagjai kövessék az Erdei Tsz Tagjait és akkor pótolják az elmaradást. Keskeny József párttitkár és Tarjáni János elnök arra sem hivatkozhat, hogy nekik mások az adottságaik, mint az Erdei- tszcs-nek. Társadalmi munkára nincs szükségük, mert ha valamennyi családtag dolgozik, akkor mindössze 4200 négyszögöl kapálnivaló .jut egy főre Ezt a területet pedig három nap alatt könnyűszerrel meg lehet kapálni. A családtagok mumkábaállítása a szolnoki járási tanács mezőgazdasági osztályának hibájából nem könnyű feladat. Tavaly komoly hibák történtek a jövedelemelosztásnál. Klement Jánosné könyvelő kiragadta a vezetőség kezéből az irányítást és a családtagoknak egyszerűen nem osztottak semmit. Pedig nem egynek, így Berényi András fiának is közel 400 munkaegysége volt. Mindez a szolnoki járási tanács szeme előtt történt. A hibát sürgősen hozzák helyre és mondják el a tagságnak, hogy a hiba elkövetőjét mivel büntették. Nagy kitüntetés érte megyénket: Béke Világtanács tagok, a világ békemozgalmának nagyszerű vezetői, bátor harcosai látogatnak el hozzánk. Ebből az alkalomból a megyei és Szolnok városi békebizottság nagygyűlést rendez június hó 28-án délelőtt 10 órakor Szolnokon a Kossuth-téren, ahol a külföldi békeharcosok is felszólalnak. A megye dolgozói nevében Hack Márton | DOLGOZÓINK | minden hónap elején termelési értekezleteket tartanak. Ezen beszélik meg az elmúlt hónap tervének teljesítését és elbírálják azt, hogyan tettek eleget vállalásaiknak. A tervteljesítés számadatait már pair nappal az érte kéziét előtt megkapják a dolgozók. Előbb csoportonként megbeszélik ezeket az eredményeket és megteszik vállalásukat, így születik meg egy-egy műhely, vagy üzemrész vállalása. A vállalás teljesítésének értékelésére egy naplót fektetnek fel bizalmicsoportonként. A bizalmiak minden dekád után megkapják a műhely, illetve az üzemrész adminisztrátorától a vállalás és a dekádterv teljesítésének értékelését. Ezeket az eredményeket bevezetik a naplóba és a hónap végén összesítik. Ilyenkor összehasonlítják az elért eredményeket a vállalás értékével és mindezt tudomásra hozzák a dolgozóknak. A csoportbizalmiak közül példamutató munkával kiemelkedik Bíró Erzsébet, a 3338-as műhely dolgozója. Sokat foglalkozik a munkásokkal. Ennek köszönhető, hogy csoportjában jó kezdeményező szellem alakult ki és a tervteljesítésben is élen járnak. A verseny nyilvánossága ugyanezen a rendszeren alapul. A bizalmiak naplóinak Az utolsó három hónapban végzett példamutató munkájáért nyolc dolgozó részesült kitüntetésben a törökmiklósi Mezőgépgyárban. Sztahanovista oklevelet kaptak: Miklósi István lakatos. Dér Mátyás daraboló, Markóth József kőműves. Kovács Károly ács, Sípos Imre he„Kiváló tanár“, a Beloiannisz gim* názium igazgatója — aki résztvett a Béke Világtanács budapesti ülésén — fog beszélni. Megyénk városaiban és községeid ben nagy lelkesedéssel és munkatettekkel készülnek dolgozóink erre a napra, amikor majd feldíszített szekerekkel, autókkal jönnek el a nagygyűlésre, hogy egységes megjelenésükkel is bizonyságot tegyenek békeakaratukról. adatai alapján csoportértekezleten megvitatják, hogy az elmúlt hónap folyamán ki volt a csoport legjobbja. Ezután a csoportok első helyezettjei közül kivá‘ lasztják a műhely, majd az üzem legjobb dolgozóját. Ezeket a munkásokat nemcsak saját üzemrészükben népszerűsítik, hanem a gyár különböző helyein felállított versenytáblákon és a hangos beszéló'n keresztül is. | A VERSENYNVILVANOSSáGI foko. zása érdekében dicsőségtáblát állítottunk feI' -Az üzem kiváló dolgozóit ezen is népszerűsítjük. Ugyanígy ismertetjük az üzem eredményeit a cipőipar ..Élüzem'* címének megszerzéséért folyó versenyben. Hasonlóan tudatosítjuk a „Szakma legjobb dolgozója" és a „Könnyűipar kiváló dolgozója'* címért folyó verseny eredményeit. A versenyeredmények ismertetése dolgozóink munkalendületének fokozását, ezáltal az üzem termelésének mennyiségi és minőségi növekedését eredményezte. Ennek köszönhető,, hogy sikerrel harcolunk a II. negyedéves terv befejezésiért és a III. negyedéves terv zökkenőmentes megkezdéséért. gesztő, K. Szabó Zoltán lakatos. Szilágyi Lajos lakatos és Mező Ferenc marós. A sztahanovista oklevelet meleg szavak kíséretében Boza elvtárs, az üzem párttitkara nyújtotta át a dolgozóknak a kohó- és gépipari miniszter megbízásából. Á gyenge vezetés miatt utolsó a Lenin tsz Besenyszögön A verseny nyilvánossága hozzájárult a Tisza Cipőgyár termelésének fokozásához PURGEL FERENC term, felelős, Tisza Cipó'gyár. a csépai téglagyár iialárisSö e!ő!t fellesi ette nversgyánási tervét A választások idején kialakult lendületes verseny a Béke Világtanács bu- dapesti ülésének tiszteletére méginkább fokozódott üzemünkben. A dolgozók 95 százaléka résztvett a nemes vetélkedésben. Ennek eredményeképpen téglagyárunk határidő előtt 11 nappal teljesítette félévi nyersgyártási tervét és határidő elölt három nappal teljesíteni fogja égetési tervét is. Dolgozóink tudják hogy minden téglával országunk építését segítik elő Lelkes . munkára serkenti őket a hatalmas prés- és gépház, valamint a szárító, színek gyorsütemű építése a telepen. Ezeken a tervlétesítményeken már a befejező munkálatokat végzik és július elején megkezdik bennük a nyers gyártást. Dolgozóink munkakedve, versenylendülete nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy II. féléves tervünket Alkotmányunk ünnepére, augusztus 20-ra befejezzük, szeptember 30-ig pedig terven felül 230.000 téglát juttassunk népgazdaságunkna^- K Szabó Lajos telepvezető, Takács Sándor párttitkár, Kurenda János üb. elnök, _____ Csépa, Téglagyár. Ny olc dolgozó kapott sztahanovista oklevelet a Mezőgépgyárban gépekkel lehet gyors munkát végezni Csak jól kijavított Most, a növényápolás és az aratás idején nagyon sokat segíthet egy jó, de annál többet árthat és hátráltathatja a munkát egy rosszul kijavított traktor, aratógép, vagy kombájn. A gépek megjavítását a minisztertanács határozata szerint kellett elvégezni. A határidő leteltével szemlebizottságok vizsgálták meg, hogy egy-egy állami gazdaságban vagy gépállomáson a minőségnek megfelelően végezték-e el a gépjavítást, megfelelően felkészültek-e a növényápolás befejezésére a cséplés megkezdésére. Megyénkben a nagykunsági, csorbái, tiszaigari és karcag- tilalmasi állami gazdaságok dolgozói e téren minőségileg jó munkát végeztek és a szemlékig valamennyi gépet kijavítottak. A minisztériumtól ottlévő elvtársak megállapították, hogy az aratást ilyen felkészültséggel sikeresen megoldják a fenti gazdaságok. Hanyag, felületes munkát végeztek azonban a tiszasűlyi állami gazdaságban. Lebecsülték a gépi munka fontosságát. Az első gépszemlét .el kellett halasztani, mert a gépek megjavítása nem történt meg határidőre. A bánhalmi állami gazdaságban a munkavédelmi berendezések és felszerelések biztosításáról nem gondoskodtak. A cséplőszekrényekhez és a kombájnokhoz szükséges szíjvedőket nem készítették el. ’’ A tamáspusztai állami gazdaságban hasonló hanyag munkát tapasztalt a szemlebizottság. Azt is megállapították. hogy nemcsak a gépjavítás, hanem ezzel együtt más munkák is nagyon elmaradtak a laza munkafegyelem miatt. A gépállomások közül a fegyver- neki, csataszögi, jászárokszállási és a karcagi gépállomáson a munka- védelmi rendelkezéseket megtartották, de az aratógépek gondos kijavítása nem történt meg. A surjáni állami gazdaságban és másutt már idáig is beigazolódott, hogy az alaposan, nagy gonddal kijavított gépekkel gyorsabban megy a munka, a verseny is lendületesebb lesz, hiszen valamennyi dolgozónak öröm, ha jó géppel dolgozhat. A nagykunsági és a csorbái állami gazdaság dolgozói jó gépeikkel nyugodtan csatlakozhattak a surMegyénkben nagy lendülettel folyik a papírgyűjtés. Egészében az országos versenyt véve alapul; megyénk 108.7°/o- ra teljesítette előirányzatát. A városok közül Szolnok az első országosan l48°/o-os tervteljesítésével. A papírgyüjtési versenyben Mezőtúr és Jászapáti maradt el, tervüket mindössze 55 —60°/»-ra teljesítették. Jászberény város igen 135°/»'pt. Az járnak versenyfelhívásához. Megígérték, hogy elhagyják a surjá- niakat. A többi állami gazdaság a most folyó termelési értekezleteken fogadja el a surjániak versenykihívását. A besenyszögi gépállomás dolgozói már a muH heti termelési értekezleten csatlakoztak a karcagiak versenyéhez. A gépállomás- vezetői ismertették a traktorosokkal, mi lesz az aratási munkák idején a feladatuk. Meghatározták, ki, melyik géppel csépel és mennyit kell naponta elvégeznie. A besenyszögi gépállomáson Rosengart Julia 16 éves traktoros vállalta, hogy jól kijavított erő- és cséplőgépével a napi 125 mázsa helyett 200 mázsát csépel el. Resetár József MEDOSZ megyei elnök. elmaradott városok siessenek, pótolják a hiányt, hogy megyénk országosan első lehessen a versenyben. Rongybegyüjtésben Szolnokmegye 5. helyen áll országosan. Szolnokon a mun- kaerőtartalékíác végeznek j‘ó munkát e téren is, a papírgyűjtésben is. Helyes lenne; ha a többi fiatalok is követnék a jó példát, Szolnok város országosan első a papírgyűjtésben A nagyháti építkezésen a műszakiakon és a szakszervezeten múlik az elmaradás pótlása A karcagi 62/2. Építőipari Vállalat dolgozói kiváló munkát végeztek a Béke Világtanács ülése idején. — Mindannytukat lelkesedéssel töltötte el Ilja .Erenburg és a lobbi oékeharcos felszólalása, mikor arról beszéltek, hogy a háborút meg lehet akadályozni. A lelkesedés a kiváló eredményekben mutatkozott meg. Szilvási József ács brigádját méltán tartjuk a legjobbnak a második dekád idején. Határidő előtt végezték el az ácsmunkálatokat. — Több órával meggyorsult ezáltal az építkezés üteme. Posztós I,ászló állványozó brigádját is dicséret illeti. Teljesítményük 156 százalék. A kőművesek közötti versenyben Jáger Kálmán csoportja tört az élre 129 százalékkal. A műszaki, vezetők közti versenyben Kocsis István sztahanovista munkavezető mutat példát. Munkahelyének átlagteljesítménye 130 százalék. Az elmúlt dekád idején egyetlen dolgozó sem teljesített normán alul. Ezt úgy érte el, hogy minden brigádnak biztosított anyagot. munkaterületet. A gyengébben teljesítőket pedig az élenjárók közé osztotta be. A nagyháti építkezésen dolgozók elmaradtak a vállalat többi csoportja mögött. Munkahelyi átlagteljesítményük mindössze 92.7 százalék volt a Il-ik dekádban. Ezen a munkahelyen sokan 100 százalékon alul teljesítettek. Rab István építés- vezető keveset gondolt arra, hogy folyamatosan biztosítsa a munkát. Emiatt kullognak hátul a tervteljesftésben. Kocsis Mihály munkahelybizottsági elnöknek időben fel kellett volna hívni a műszakiak figyelmét a hibákra. Kocsis elvtárs törekedjen arra is, hogy jobb legyen a munkahely versenynyilvánossága. Ez nagy lelkesítő erő a munkában. Fia közösen oldják meg a nehézségeket, újból az élenjáró építkezések közé kerülhet a nagyháti munkahely. Mándoki László üb. elnök. Karcag 62/2. Építőipari Vállalat. Az indiai miniszterelnök leánya Moszkvába érkezett megismerkedjék a Szovjetunió kulturális is ismeretterjesztő intézményeivel, (MTI) Moszkva. (TASZSZ) I. Gandhi Nehru, indiai miniszterelnök lánya, június, 24'én Moszkvába érkezett. hozz.