Szolnok Megyei Néplap, 1953. február (5. évfolyam, 28-51. szám)

1953-02-01 / 28. szám

4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1953 február 1. „FOSTER EZREDES BŰNÖSNEK VALLJA MAGÁT" Bemutató előadás a Szigligeti Színházban R oger Vaillandnak, a neves fran­cia írónak színdarabját játsza a Szigligeti Színház. Vailland a „Fos­ter ezredes“-ben művészi erővel, mély eszmeiséggel leplezi le az ame­rikai imperialisták és csatlósai em­bertelen, háborús agresszióját, koreai vérfürdőjét, amelj-et saját piszkos üzleteik érdekében folytatnak. Ugyanakkor bemutatja a koreai nép harcát: olyan igazi kommunista hőst állít elénk, mint Másán, aki forrón szereti népét, szívével leikével gyű­löli a betolakodókat. Ami a „Foster ezrcdes“-ben tör­ténik, arról sokat olvastunk és hal­lottunk, Mégis lenyűgöz bennünket, mert az író igazi pártos művészet­tel, olyan szenvedéllyel örökíti meg a koreai eseményeket, hogy a törté­nelmi jelentőségű szabadságharcok aranylő fényébe emeli. A színészek közül — akik jól ol­dották meg fel-d" Erdődi Kálmán; alakítása emelkedett ki legjobban. Cho Aodi Yang-ja gyű­löletes ragadós udvariasságával, ke- gyctelen hasonlesésével. Ereztük mennyire megveti azt a figurát, me­lyet színpadra vitt. Játékában mind­végig gazdag mondanivalót adott számunkra. Erdődi Cho Aodi Yang-ja mellett kiemelkedett egy fiatal színész, Püzessy Ottó alakítása, Mac Allan hadnagya butaságával, fejgyülöleté- vel, romlottságával igazi amerikai tiszt. Mac Allen alakja nagyban hoz­zájárult ahhoz, hogy éles fényben kerüljön felszínre a darab politikai mondanivalója, De még jobban igye­kezzék Füzessv egyéniségét teljesen annak a gyűlöletnek a szolgálatába állítani, amelyet az amerikai betola­kodókkal szemben érez, akkor hűb­ben ábrázolja Mae Allen-t. P oster ezredest Perényi László •alakította, játéka fejlődést mutat. Különösen az első felvonás­ban volt jó amikor fényt vetett Foster ezredes lelkivilágára, társa­dalmi helyzetére, az amerikai gon­dolkodásmódra. Foster úgy hiszi, mi­kor Korea földjére lép, hogy mint felszabadító jön. Görög verseket szaval és „felsőbbrendűségének“ tu­datában ,,hajlandó vitatkozni“ lánc- ravert kommunistával a nemzetek jogairól. Humanitása azonban álhu­manitás. Ezredesi rangja, amerikai ál­lampolgársága közönséges gyilkost ta­kar. Nem ;,hazafi“, mint hogy nem is lehet az. ahogyan ő szeretné beállí­tani magát. „Kötelességeit“ habozás nélkül kész alávetni a maga élveze­teinek, mint ahogy a III. felvonás­ban. Lyával való jelenetében kitű­nik. Perényi ebben a jelenetben igen meggyőzően alakított. Hilm, hogy szerepét nem fejlesztette, nem vitte következetesen végig ezen az úton. Személye többször elmosódott, hatá­rozatlanná vált. A koreai szabadsághőst, Masant Szűcs Iván játsza. Masanja azonban nem egyszer szentimentális szinte krisztusi ;,mártíromsaggal“ adta meg magát sorsának. Noha az író által alkotott Másán — annak ellenére, hogy kivégzik — a napsu­garas életörömöt sugározza, a koreai hősöknek állít maradandó emléket. A IV. felvonásban, kivégzés előtt, amikor ketten maradnak Lyával és a jövőjéről beszélnek, Szűcs Iván a levertség érzését kelti bennünk, nem pedig azt, hogy népe boldogsá­gáért, békéjéért hal meg, s ez szá­mára népe határtalan szerétét tisz­teletét jelenti. Deák Rózsa Lya Aodi Yang sze­repében jól oldotta meg feladatát, míg az amerikaiak társaságában mozgott és titkolnia kellett szándé­kát. De mikor érzéseinek szabad utat engedhetett, akkor játéka nem volt elég hiteles. Technikával és színpadi tapasztalatokkal felfegyver­zett színésznő maradt. Az előadás egyik jól sikerült alakítása volt még Szép Zoltán Paganell őrmestere. Lel­kiismeretesen, egyszerű eszközökkel oldotta meg szerepét és jelentősen hozzájárult a darab sikeréhez. A rendező, Várady György ki­váló munkát végzett. Elmé­lyült mnkájának köszönhető, hogy az előadás mondanivalója mindnyá­junkban mély emléket hagyott. Az egész előadás arra lelkesített, hogy jobban dolgozzunk, feszítsük meg erőnket, jobban szeressük népünket, hűek, áldozatkészek legyünk. Job­ban ki kellett volna azonban hang­súlyozni az amerikaiak faji elvakult- ságát. Nem lett volna szabad az amerikaiakat Cho Aodi Yang béren­ceinek éreznünk, hanem megfordítva. Az előadást még értékesebbé tet­ték Kerényi Lajos kiváló, idevaló díszletei. Levél egy SZÖYOSZ iskoláról Sopronban a Rákosi Mátyás SZÖYOSZ iskolán tanulok. Mielőtt eljöttem, azt azt gondoltam, hogy nem sokat tanul, hatok itt, hiszen ami szükséges, azt inár tudom. Az Iskolán tudtam azt meg, hogy Igen nagy szükség van még számomra a tanulásra. Igen keveset tudok abból, ar ' már régen tudnom kellett volna. Most látom azt, hogy mennyire szük­ségünk van nekünk: — akik a múlt rendszerben nem tanulhattunk, tudá­sunkat fejleszteni. A Szovjetunió szocialista kereskedcl. mének tapasztalatait Igyekszünk át­venni és Igen nagy segítséget kapunk ezáltal szocialista kereskedelmünk fel. építésében. Innen hívom fel a kereskedelmi dol­gozók figyelmét arra, — ne féljenek az isko— -ól, bátran jöjjenek. Ne feledjék azt azok sem, akiknek egy-két évtize­des gyakorlataik vannak Is, hogy a kapitalista kereskedelemben húsz év alatt sem tanulhattak annyit, mint Itt- BENKö MARTON levelező. Sopron, SZÖVOSZ-iskola. A 'igyon ritka látvány, hogy a templomból tisztes, ünneplőruhás családapák szit­kozódva, kezüknél fogva rán- ágálják ki hangosan böm­bölő öt-hatéves gyermekeiket. Pedig ez történt Esztergom­ban karácsonytáján a feren­cesek templománál. Egyes járókelők nagy meg- rőkönyédésére, másoknak vi­szont hangos derültségére ilyen, ájtatosnak egyáltalán nem mondható, mondatfoszlá­nyok repkedtek a levegőben: — Az irgalmát ennek a be­tyár kölyöknek! Öt forinto­mat hajigálta bele abba a huncut masinába és még ordít! Ne bőgj, elhallgass fiam, a krisztusodat, mert bizony is­ten szájonváglak. __ De apu — szepegett a kis legény __, mikor olyan sz épen meghajtotta magát a kis Jézus! Vissza akarok menni. A zord apa a méregtől vö­rös arccal csapta fejébe kalap­ját, szorosabbra fogta méltat­lankodó fiacskájának kezét és hosszú léptekkel megindult■ A tírdogáló, reménydús legény­ke bukdácsolva szaladt a szív. télén férfiú mellett, aki fogai közt ropogtatva a szavakat, párázó leheletével ilyen mon­datokat fújt ki a téli verő- fénybe: — Pap létükre nem szé­gyenek megbolondítani ezeket a gyerekeket azzal az átkozott masinával. Még jó, hogy nem szednek belépti díjakat a templomba! Ilyen és hasonló jelenetek sűrűn ismétlődtek. A buzgó templombajárók karácsonyi hangulatának ilyenmódon való alakulását széles mosollyal fi­gyelte az eseményeket derűsen szemlélők csoportjából Havas Endre esztergomi bányász is. S bár egyáltalán nem mond­ható templombajáró embernek — s nagyon régen elmúlt már az az idő, amikor még lelki egyenúlya szempontjából szükségét érezte annak, hogy a templom tömjéndús levegőjé­ből egyet-egyet szippantson — mégis úgy határozott, hogy megnézi közelről, mi az, ami az apákat dühös szitkozódásra, a gyermekeket pedig harsány, követelőző bömbölésre készteti? A templom misztikus homá­lyában nagy csoportosulás von­zotta Havas Endre kíváncsisá­gát. A csoportosulást termé­szetesen gyermekek és jóné­» t 'UytcMuik dí edbie’i'Q&m {eienced -S-a'idt&k hány, ideges és a gyermekek­kel vitatkozó szülő alkotta. A kis nebulók, fittyethányva a templom fenségének, egész profánul és hangosan követe­lőztek: — Anyu-u-tl-u-ul Adj-’! még egy forintot, hadd •jöjjön .ki még egyszer a Jézus ka! — Apu, inkább ne vegyél nekem csokit, add ide a pénzt, hadd Játsszak még egy kicsit a Jézus kával! Az érdeklődőbb, kutatóbh- természetű gyerekek, ellentét­ben a divatos rádió-számmal, mely így kezdődik: „Apu hód med be, apu, de hód med be.. .? — inkább ilyeneket kérdeztek: „Apu, hogy jön ki, apu, de igazán, hogy jön ki?" Havas Endre átnézett a cso­port felelt s az enyhe. félho­mályban olyasmit látott, ami­től még a lélegzete is elállt. A ferences-barátok ugyanis bámulatos újítást eszeltek ki. Pernek Betlehemet szerkesztet­tek, bocikkal, báránykákkal, te­henekkel és pásztorokkal és persze mindezt a korszerű s a modern korhoz■ illő villany­fénnyel. A Betlehemben a bib­liai állatseregleten kívül olt jámborkodott szent József is. Szűz Mária tűnődő mosollyal hajolt a pici pucér baba fölé, akiről a kicsi markukban egy­forintosokat, húszfilléreseket szorongató gyerekek minden további nélkül elhitték, hogy az a Jézuska. Ebben még nincs is semmi csodálatos, hiszen a Betlehem, úgy karácsony táján megszo­kott jelenség a templomban. Igen ám, de a Betlehem mel­lett állott egy zord, magas sziklahegy és ennek tetején egy kápolna, vagy inkább talán a templom. A puritán domboldalon, me­lyen a kis kölyöktemplom nyújtogatta tornyát a templom­hajó homálybavesző teteje felé, jól látható nyílás tátongott, olyasforma, min a dundi ma- lacperselyek oldalán. És ez a nyílás vonzotta — mint lám­pafény a nyári lepkéket — a süyölvény-emberkék harsány érdeklődését. Ha ebbe a nyílásba valaki egy húszfillérest ejtett, a tetnpiomajtó hevesen megráz­kódott s a toronyban az oda- eszkábáit kis harang egy rövi­det, mélát csendített. Ha vi­szont a sok szorongatástól iz­zadt kis tenyerek valamelyiké­ből egy egyforintos hullott a nyílásba, akkor a templomkapu kitárult, kijött rajta a glóriás kis Jézus és mély, Adenaueré- hoz, Ti tóéhoz, vagy C húr chil­iéhez hasonló lakájmeghajlás­sal köszönte meg a forintot, mint ezek az urak a Marshall- terv keretében pottyantott marhavérkonzervet, öngyújtót, vagy trópusi moszkitóhálót. Havas Endrében ágaskodott a méreggel vegyes kíváncsiság: — Mi lenne, ha egy zavar­tan piruló süldő-lány egy ön­feledt pillanatában kétforintost dobna a sziklahasadékba? Nyilván csókot dobna érte neki a gyanútlan kis Jézus. Öt forintért talán még kezet is csókolna. Azt meg az esetle­ges elkárhozástól való félelmé­ben már végig sem merte gon­dolni, hogy mi minden tör­ténne egy 10 forintos bedobá­sakor .. . ? Hál igen! Hogy is mondja a Biblia? Mit mond Jézus? Az istenországa a szegényeké is. Hm ... Mégis itt, annak a gyeteknek is, aki 20 fillért dob a nyílásba — csak az ajtó rázkódik meg s a harangot is csak félreverik, de annak, aki­nek több a pénze s egy forin­tot ejt a sziklahasadékba, ki­nyílik a huncut kapu s a kis Jézus is hókol egyet. Vájjon ki előtt? Talán a iámkor kis lurkó előtt? Ördögöt! A húsz- fillérnél nagyobb egyforintos előtt, a pénz elölt! A feren­ces atyák a bibliai Jézust itt közsönő-emberré alacsonyitják, akivel megköszöntetik a zse­bükbe vándorló forintokat. ■ S míg Havas Endrét ilyen gondolatok foglalkoztatták, na­gyobbacska gyerekek furakod- tak előre az apró csodalátók közölt, bedobták a forintoso­kat, megvárták, míg a kicsi Jézus bókol egyet s mint akik iól végezték dolgukat, mentek ki a verőfényes, reális külvilágba. — Az áldóját! — dohogott magában Havas Endre __ ezt jól kigondolták a barátok! Még csak azt sem lehet mon­dani, hogy nem haladnak a korral és nem kedvelik az automata-rend szerű villamos- ■ gépezeteket. H:szen ez a haj­longó Jézus valóságos „újítás". Hogy ez aztán a jámbor hí­vők forintjainak zsebből való raff inált kic salátát szolgálja? Hogy ez a körmönfont trükk a kis gyerekek játszi kedvére épít és a klérus munka nélkül összebűvészkedett forintjainak számát van hivatva növelni _ sz ámít is ez valamit a feren­ces barátoknál? Törődnek is ők azzal, hogy ez a vásári ötlet az általuk oly szentnek prédikált vallást váltja át a hiszékeny emberek, helyesebben: gyerekek apáiktól kibömbölt forintjaira, apró­pénzére? A körmönfont kéregetőgép kieszelője nyugodtan elmond­hatja magáról ugyanazt, amit Madách „Ember tragédia jár­nak Luciferé mondott: — „Nem adhatok mást, csak mi lényegem!” S valóban, nem is ad mást, legfeljebb a dü­höngő apák közbejöttével né­hány sebtében lekent pofont, a forintokért renitenskedő apró kis csemetéknek. A zord szik­lára, melyen a tréfás kis templom áll, rá lehetne írni: „AZ EMBERI HISZÉKENY­SÉG" (butaság?). Jaj, de csúf dolog a barna barátcsuhában alázatoskodó pénzsóvárgás!!! Annál is in­kább, mert a vallásos tisztele­ten alapuló régi szólásmondás így inti a szent dolgokat el- világiasító vakmerőket: „Ne csinálj a Krisztusból bohócot!" És ime! A mechanizált per­sely-kápolna és d hajlongó kis Jézus esetében megtették és éppén azok, akiknek legke- vésbbé volna szabad ezt meg­tenniük __ a papok, a feren­ces-barátok. S miért tették mindezt? A pénzért! Régen az egyház a százezerholdas papi birtokokon napkeltétől sötéte­désig görnyedő zsellérek véré­ből és verejtékéből sajtolta ki a neki minden mennyei érték­nél fontosabb tőkét, s 'most, hogy erre már nincs módja és lehetősége, ravasz mechaniz­musokat eszel ki, hogy a má­sok által munkával megkere­sett forintokkal tölthesse meg telhetetlen pénzeszsákját. £s ennek érdekében hajlandó Krisztus király kétezer év óta sajátmaga __ az egyház által oly gondosan és annyi miszti­kummal építgetett fenségét is feláldozni, a nagyohbpénzü emberek előtt hailongtatni. A világ változik, fejlődik, szé­pül: megdőlnek a dogmák, csak egy nem változik, a klé­rus pénzha'thászása. Ez való­ban állandó. Kétszer év óta semmit sem változott. JAKAB JÖ7.SEE C5. Jltihajloa : NYUGAT-AUSZTRIÁBAN Úti jegyzetek I. LINZTŐL SALZBURGIG Lassan felemelkedik a sorompó. Az örbódéból két amerikai dugja ki a fejét. Gyanakodva szemlélik ko­csinkat,azután hosszasan lapozgatják az útlevelet: oroszok csak nagyritkán juthatnak be Nyugat-Ausztriába. Elég nagy útat kell megtennünk a bodeni tó partjáig. ■ ;,Amerikai övezet területére lép" — olvasható a felírat a sorompó mellett elhelyezett táblán. Ez a fi­gyelmeztetés egyébként teljesen fe­lesleges. Mindjárt az első lépésnél érezzük, hogy egy másfajta világban vagyunk — a „nyugati demokrácia“ világában. A házfalakon és a kőkerí­téseken a fehér foltok hosszú sora. Itt, úgylátszik, az osztrák rendőrség és csendőrség gyorsalakulatai ;,dol­goztak“, Ok azok, akik az amerikai katonai hatóságok parancsára a leg­nagyobb buzgalommal irtják a falak­ról a háborúellenes feliratokat. A csendőrök erőfeszítése azonban hiába­való. Minden becsületes osztrák megérti: a fehér négyszögek, ékes­szólóan fejezik ki a nép hő béke­vágyát. Ausztria egyszerű emberei büsz­kék arra, hogy az emberiség béke­harcának legnagyobb eseménye. a Népek Békekongresszusa hazájuk fővárosában zajlott le. Az Osztrák Béketanács sokezernvi üdvözletét kapott, az ország legkülönbözőbb ré­szeiből. Sem a bécsi kormány üldözé­se, sem a békegyülések részvevői el­leni szervezett Tendőri hajsza; sem az aktív békeharcosok letartóztatá­sa — semmi nem képes bilincsbe verni azt a mozgalmát, amelyet az osztrák nép Nvngat-Aiisztria roilita- rizálása és fasizálása ellen, szabad­ságáért és nemzeti függetlenségéért indított. Magunk mögött hagyjuk az Enns folyót, a demarkációs vonalat Ausztria keleti és nyugati része kö­zött. A Linz felé vezető országúitól jobbra, néhány sorban laktanvasze- rü épületek sorakoznak. Egérszürke- köpenyes, puskával felszerelt csend­őrök figyelmesen szemlélgetnek a te­lepet körülvevő ' szögesdrótkerités mentén. Itt, mint Nyiigat-Ausztria sok más városában is. a nép elől rejtve alakítják meg és képezik ki az osztrák zsoldosok csapatait, az úgynevezett európai hadsereg számá­ra. 1 Néhány perc múlva szemünk elé tárul Linz, Ausztria harmadik leg­nagyobb városának és egyben leg­nagyobb kohászati központjának kül­városa. A Duna fölött nehéz füst­felhő gomolyog: az acélgyárak teljes iramban dolgoznak. Nem érdektelen e gyárak története: kevéssel azután épültek, hogy Hitler-Németország be­kebelezte Ausztriát; a „Hermann Göring“ Művek keretébe tartoztak, A hitlerista hadseregre dolgozó kohá­szati művek építését tevékenyen elő­segítették az angolok és amerikaiak. A háború után az amerikai acél- trösztök gondoskodtak a linzi gyá­rak kibővítéséről. Az acél Linzből most ismét a Ruhr-vidék hadiüze­meibe kerül. Az acélgyárakhoz vez.ető úton tábla hirdeti: ,,Ez az építkezés a Marshall-terv. keretében folyik“. Amerikai' cégtáblát látunk sok ausztriai gyáron, villanytelepen, a hadászati műutak és a csendőrlak­tanyák építkezésénél. Csak a Linzet körülvevő nyomor­tanyákon nincsenek amerikai felíra­tok. Gépkocsink perceken keresztül halad barakkok között, soruk vége- láthatalan. Ez a nyomor és a nélkü­lözés városa. Egyes részeit drótkerí­tés választja el egymástól. Mobi­lunk az egyiknél. A kapu fölött fel; írat: „67. számú telep, Linz-Weg- cheid“. Linzben a hatvanhetedik, de hány ilyen van szerte az országban! A becsületes dolgozók tízezrei nyo­morognak olyan lakásokban, amelyek alig valamivel különböznek a hitler­ista koncentrációs táborok barakk­jaitól. Az egyik barakknál idős asszony áll. Mellette két kisgyerek: egy négyéves lány és egy ötéves kisfiú. Az aszony a két barakk között ki­húzott kötélre ruhákat tereget. Kö­zelebb megyünk; megismerkedürfk. Ennek az asszonynak az élete sok­ban hasonlít a telep többi lakóinak sorsára. Férje szerelő, de kénytelen segédmunkásként dolgozni. Még jó, hogy ilyen munka akad! Szerény ke­resete alig elegendő valami ennivaló­ra, ruhaféle vásárlásra már nem is mernek gondolni, -„Nekem schogy- sem sikerül elhelyezkednem; — mondja az, idős asszony. — Először mindenütt az. asszonyokat és az Öre- gekefbocsátjálc, el. Ebben a lyukban lakunk már hetedik éve. De ami a legnagyobb baj, semmi reményünk sincs arra, hogy valaha is kilábol- hatunk a nélkülözésből“. Az asszony szemében mély emberi szomorúság. Rámutat az út túisó oldalán lévő épületre és megjegyzi: „Talán ők majd segítenek“. Az épület falán felírat fehérük — „VO“, a „Népi Ellenzék“ kezdőbe­tűi. így nevezik az osztrák hazafiak azoknak a haladó erőknek összelogá- sát, amelyek' az. új, független, demo­kratikus és békeszerető Ausztriáért harcolnak. Ez b& egyesülés nemrég jött létre a közelgő parlamenti vá­lasztásokkal kapcsolatban. A ,,Népi Ellenzék“ csakhamar igen népszerű lett a városok és falvak dolgozói körében. Programmját rokonszenv- vel fogadták az értelmiség, a kisipa­rosok és a kisvállalkozók széles kö­rei. Az egyszerű osztrákok százezrei mindjobban felismerik a vezető ka­tolikus és szocialista párt politiká­jának kárhozatosságát. E pártok fő­kolomposainak hétéves uralma fel­nyitotta a nép szemét. Ezért erősö­dik a „Népi Ellenzék“. A Linz délnyugati részét elfoglaló barakkváros sötét félköre után neonfényben Tagyogő épületek sora tűnik fel. A kapuknál amerikai őrök. Szembeötlő az ellentét az amerikai megszállók birtokában lévő épületek csillogása, pompája és a munkásne­gyedek nyomorúsága között. Ahogy Salzburg felé tartunk; az út egy Frankenmarkt nevű kis vá­roska mellett emelkedni kpzd. Sűrű ködfelhők úsznak felénk. A lenyug­vó nap elhalványodik, csupán hal- ványrózsaszínö korongját látjuk. Az előttünk haladó teherautó gyorsan fékez és csúszva megáll. A csend nem sokáig tart. Erősödő motorzú­gás, fémcsörgés hallatszik. A ködfáty­lat áttörve harckocsik sziluettje bon­takozik ki. Jeepek következnek, majd ismét tankok. A gépkocsikon és a tankokon álcázó köpenybe öltö­zött, rohamsisakos, sárlepte géppisz- tolyosok ülnek, gránátokkal és gép- fegyverekkel felfegyverezve. Az út szélén egy paraszt áll. Erő­sen tartja lovát, amely idegesen rán­gatózik, valahányszor egy tank el­rohan mellette. A paraszt elkesered­ve mondja: ,,Zöld halál“. Ezt a két szót Nvugat-Ausztriában minden pa­raszt jól ismeri. Az amerikai csapa­tok véget nem érő hadgyakorlatai a helyi lakosság valóságos természe­ti csapásai. Az amerikai tábornokok saját haditámaszpontjuknak tekint- tik, egyszerűen alpesi erődnek ne­vezik Ausztriát. Sáskahadként özon- lik el a földeket az amerikai harc­kocsik, elpusztítják a vetéseket, le­rombolják az építményeket. Nem hiába jegyzik meg a kétségbeesett osztrákok: „Az amerikaiaknak több harckocsija van Ausztriában, mint ahány traktorja az osztrák parasz­toknak.“ Az amerikai megszállók egvfe ar- cátlanabbul viselkednek Ausztriában, Elűzik az osztrák parasztokat, azok­ról a földekről, ahol déd- és ükapáik éltek, repülőtereket és gyakorló te­repeket, katonai műutakat és hadl- anya.graktárakat építenek. Az ame­rikai katonaság terrorizálja a la­kosságot. A rablás és gyilkolás, a nőkkel való erőszakoskodás minden­napos jelenség lett az ország nyu­gati részén. A salzburgi és fcí-ö* ausztriai hadgyakorlatok idején az amerikai katonák egy csoportja, — mint a demokratikus sajtó közli, — betört egy faluba, fosztogatni kezd­te a parasztházakat. Az, osztrák gyermekhad körülvette az egyik amerikai harckocsit és kórusban kiáltotta: „Ami, go homo!'1 Az ame­rikaiak válaszul tüzet nyitottak rá­juk .., Csakhamar menetelő amdikai ka­tonákkal találkoztunk. Vasárnap volt. Snkt Johann kis terén vállal­kozó szellemű kereskedők, akik min­denben igyekeznek kedvébe tárni a megszállóknak, három céllövöldét létesítettek. Mindegyiknél amerikai katonák tolonganak. Egy pillanatra abbahagyva a rágógumi marcengoiá- sát, nagy nekigvüre közőssel egyik lövést adják a másik után. Nem messze, kisebb dombon ön- töttveskerítés mögött grániíemlék­művet látunk. A középmagas talap­zaton felírás: ,,A hős Szovjet Had­sereg 3709 fogságba esett harcosá­nak emlékére, akk a fasiszta hóhé­rok kezétől haltak meg a koncent­rációs táborokban." A márvár.ylapon virágcsokor. Gondos kéz tehette oda. < Az egyszerű emberek itt is, miként az egész világon, kcgydeHel őiziTt azoknak a szovjet Harcosoknak em-J lékét, akik meghaltak, hogv meg-, szabadítsák az emberiséget a fasiz- * mustéi, akik életüket adták a bő­kéért,, a népek derűs jövőjéért,

Next

/
Thumbnails
Contents