Szolnok Megyei Néplap, 1953. január (5. évfolyam, 1-27. szám)

1953-01-29 / 25. szám

4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1953 január 29. 1 Na«*y Sándor Sztálin-díjas: DÉLSZLÁV BALLADA Egy államvédelmi határőrtől hal­lottam a következő történetet. fiatal jugoszláv katona (volt par­­határon. teljesített Oriovity Márkó tizán) a magyar szolgálatot. Már a negyedik eszten­deje, mert a hivatalos három év ezen az őszön letelt: S hozzá még két esz­­tedeje szabadságon se volt odahaza, mert Sibalin, a határörszázad pa­rancsnoka igen neheztelt rá. Márké az is sejtete, hogy miért?... Egy alkalommal ugyanis rajtakapta, amint kedves hangszerén, a tambu­­rán tüzes kólókat játszott, ami a magas őrállásból messzire elhallatt­­szott. így aztán a drótakadály ma­gyar felén is hallgatták, s nem egy­szer táncra perdültek rá a mezőn munkálkodó parasztlányok, — de az őrszolgálat is vígabban telt és kato­­nabajtársai is csak egyre biztatták a zenélésre. Márkó nem látott sem­mi bűnt ebben, egészen addig, amíg Sibalin hadnagy az UDB tisztje meg nem lepte: — Mi az?... Szerb ci­gány, magyar tánc ? .. — ordított rá. — A kormány haragban van ve­lük; maga meg barátkozik... — és kikapván kezéből a hangszert föld­höz csapta, rágázolt. Márkénak mint­ha a csívét taposták volna szét, mert mindene volt neki a hangszer. Húr­jaival maga elé tudta varázsolni az erdőktől göndör Zlatar-hegyet, amelynek oldalán legeltette egykor kecskenyáját. Prijepoljo falut az eziistvizü Lám folyó mellett, ahol születet, édesanyja szelíd. szomorú tekintetét, ahogv mind keserveseb­ben búcsúzkodott tőle. de főleg a gyenge kis Szmilját látta ott\ a hú­rok közt, szerelmetes feleségét, aki­vel a begyi partizánharcok idején ismerkedett meg, s akinek életet kö­szönhette. Szmilia volt ugyanis an­nak a szénégetőnek a leánya; aki­nek kunyhójában kiheverte Márkó a pivai nagy bekerítőcsntában szerzett' sebesülését. He Márkó jól tudta, hogy nem a vén szénégető gvógy­­füvei segítettek rajta, hanem Szmil­­jácska szemérmes csókjai. * I történetük idején is ott égtek Márkó Ezek a csókok emlékezetében, s immár" jobban fáj­tak mint régen a gránáthasította se­bek. Az idő és a távolság nemhogy csillapította volna Márkó lolkénck gyötrclmes lángjait, hanem csak még szította s sokszor hullottak könnyei a pengő húrok közé. Pe amióta szét­törték tanjburáját még az önfeledt kitárulkozás gyönyöre sem maradt meg lelkének s belül parázslott az, még iszonyúbban. Es az akkori eset éta szabadságra som engedte Sibalin hadnagy. Fi­gyeltette. spicliket Állított utána, gyanakodott rája. ki akarta fürkész­ni Titó-hüségét. Márkot bántotta ez nagyon, mert ki lett volna hűsége­sebb Titéhoz mint ő, aki a pivai nagy csatában védemezte vezér éle­tét. 0 volt az: Oriovity Márkó, aki a Sárkányszikla alatt egyetlen gép­puskával fedezte Titó menekülésé­nek útját, neki mondta a vezér, hogy ,,fiam.nem tudom mi a neved, de ha innen megmenekülünk, nagy ranggal jutalmazlak“. Es" akkor ő ott állt a szűk szoros­ban három éjjel három nap a rette­netes ágyútüzben, a meg-megújuló rohamokban, de a Sárkány-sziklánál nem jutott át egyetlen fasiszta sem. S akkor még őt merik hűtlenséggel evanúsítani ilyen kupecfattvúk, mint Sibalin is, aki a zombori piacon el­­feketézi a legénység élelmét, dohá­nyát, s abból járatja selyembe sza­badkai ringvóját. Ez az átkozott, ah.it az egyik zágrábi legény felis­mert; mint Ante Páveiics csendőrét. |u. . , I ha erre gondolt, elborítot-I MafÜQ‘,1 ta a düh, szeme vörös ka­rikákat hányt. Nem hitt ő abban sem, amit Sibalin folyton-folyvást hangoztatott, hogy Titó állítólag eszeveszett volna a Szovjetunióval. Sohasem hitt volna a vezérről ekkora hűtlenséget, hisz ezt minden parti­zán tudta — hogyha a Vörös Had­sereg idejében nem jött volna, akkor .a hitleristák bizonyosan kiirtották volna a jugoszláv népet. Erről maga Titó is beszélt akkoriban. Nem, ő nem hitt ezeknek a mende-mondák­­nr.k, de az újságoknak sem. A pa­rancs azonban az volt, hogy gyűlölni kel] az oroszt; a magyart, s Így Uárkópak is hinnie- kellett, de még akkor is úgy képzelte, hogy múló ö--=zeveszés lehet az egész. Hirtelen természetű a délszláv nagyon!“ — gondolta magában; ,,de amilyen ha­mar megharagszik, olyan hamar ki is béliül“. Márkó valahogy így képzel­te annak a nagy nemzetközi bonyo­dalomnak megoldását, ami a Kom­­■ anista Tájékoztató Troda hatftroza­­‘ - nyomán Titó személye körül ke- I ihlett. Alig néhány hete rászánta ’'"gát’, hogy személyesen ír levelet '’“tónak, s ebben fel is sorolta két­­r 'goit, meg akarta tudni a valót. Hogy a levél bizonyosan eljuthasson Harmadnapja kikerülje Sibalin cenzúráját, ezért egy tanyai parasztasszonnyal kül­dette el, aki éppen Belgrádba uta­zott pereskedni lefoglalt jószágai miatt. Az asszony azóta már haza­jött, s elbeszélése szerint sikerrel továbbította levelét a póstán, meg­toldva saját írásával, melyben a vesztett por miatt panaszkodott el Titónak (hisz ha a foglalást náluk végrehajtják, koldusbotra jut az egész család). S azóta mindketten Titó levelét várták titokban. A levél csak nem jött s Márkó már attól tartott, hogy az visszake­rült Sibalin kezéhez, úgy mint Bu­­rovics Miláné, aki feljelentette Si­­balint az élelmiszerlopások miatt, ae hogy, hogy nem a levél nem jutott eredeti céljához, s egy napon Milán­ért UDB-tisztek jöttek és elvitték, máig som tudni mi történt veie. azonban mégis meg­____________ jött a levél. Sibalin hadnagy hozta oda, szokás szerint felszakítva. Pörge és kemény baju­sza, mint a horog úgy fényiét olaj­­fekete arcának közepén, amikor ra­vaszul hunyorítva átadta: — No Márkó híres ember lett. Titó elvtúrs sajátkezüleg írt magának. Olvassa! Márkó izgalommal vette kezébe a levelet, melyben katonás rövidség­gel csak ennyi volt írva: „Kedves Oriovity elvtárs! Panaszait meghallgattam. Nem szép, ha egy volt partizán siránkozik. Voltunk már nehe­zebb helyzetben is, például ott a Piva mellett, ahol a kommunisták ezrei estek el véresen mellettünk. Ha Ön akkor lá­tott engem, bizonyára észrevehette, hogy a legszörnyűbb vészben sem csordult egyetlen könnycsepp sem szememből. A parancsnokra árulkodni meg nem kato­nás dolog. A parancsait feltétlenül tel­jesíteni kell, úgy, mint akkor tette, ott a Sárkány-hegynél, amikor megmenekül­tem, habár Önre személy szerint nem emlékszem. De ha olyan jó partizán, mint ahogy írja. akkor ott a magyar ha­láron is mód nyílik ezt megmutatni. Le kell lőni minden szökevény árulót, aki a drótakadály közelébe megy. Ha egy ilyen hőstettéről hallok, személyesen ■fogom elintézni szabadságát. __ Joszip Broz Titó." Ennyi volt az egész. Márkét, mint­ha leforrázták volna. Sibalin a vál­lára ütött: — Ha egyetlen lőtt va­dat hozol Márkó, megkapod a sza­badságot. Addig meg írj az otthoni­aknak, hogy ők látogassanak meg, ha olyan sürgős. De csak rajtam keresztül küldd azt a levelet, mert ezért a kerülő útért is sűrű járőr­szolgálattal büntetlek! S nagyot kacagva faképnél hagy­ta, Márkó pedig mardosott lélekkel járta szolgálati útját. A tél közel­­gett, a viselős felhők a földre ha­saltak és nyögve szülték az időt. A figyelőtorony úgy fütyült a nedves szélben; mint egy herekedt, óriási sip. A futóárkok telefolytak vízzel a sok esőtől, a sár úgy ráragadt ko­pott csizmájára, hogy leszakadt a talpa. De Márkó már szégyenkezett panaszkodna sorsa felől. A szeme gyulladt volt a rettenetes fáradt­ságtól, mert Sibalin azóta kímélet­lenül hajszolta. Alig aludt valamit és esőben, sárban; ködben künn állt a poszton. Künn állt és várta a jó­szerencsét, hogy majd valami embe­ri vad géppisztolya elé kerül. Igen! Le fogja lőni, mint a kutvát a szökevény árulókat, ahogy Titó írta levelében. Szinte már kívánta bár­csak megjelenno szemei előtt egy ilyen. Jöjjön akárki, ő lelövi, hogy megnyerje szabadságát, hogy meg­szabaduljon e kegyetlen pokolból. a ködös estén szerencséje _________volt. Hátát az őrállásnak vetve fáradt félálombuszundikált, amikor a drőtakadályok felől léptek zajára lett figyeltnes. — Hallod? — szólította meg mellette bóbiskoló bajtársát, mint aki lázálmából ébred föl. — Szökevények a drótakadá­lyoknál. — Ugyan hagyd, — mormogta a másik és mégjobban mellére buktat­ta fejét. — Kémeket látsz. A magya­rokról szóló hírek mesebeszéd; itt ugyan soha magyar kémet nem lát­tuk. Márkó azonban hőstettre készült, s ezért finomabb volt a füle. Elő­rébbvonult, vérbeborult szemeit ki­­meresztetto és úgy lesett a ködbe, mely vaskas hengerekben gurult a síkon. Es valóban szeme nem csalt. A drőtákádályok előtt két homályos alakot látott, akik a vízzel telt lö­vészárkokat kerülgették s minden­áron át akartak jutni rajta. Márké­nak. gúnyos mosoly torzította cl áb­rázatát, szájának árka kiszáradt, mint a karszt. Csattant fegyverének biztosítékba, foga esikordult, pillája erőlködött, amikor célzott. Szinte öntudat nélkül rántota meg a Ta­vaszt s a géppiszoly kelcpelni kez­dett. — Jaj, jaj ne lőjjetek! — hal­latszott egy iszonyú sikoltás. Anyja sikoltott úgy, amikor a németek rá-S azon jukgyujtották faházukat. Alig sike­rült akkor a májkot a lángok közül kimentenie. — Jihi, mit csináltok, ne lőjj! — hallatszott újra a vclöt­­rázó sikoly. Márkó megtántorodott. De aztan hirtelen megint erőt vett magán: — Vészén még az írmagja is az áru­lóknak! — ordította bele a ködbe és újra odalőtt. A két alak elbukott és már a földön fetrengett vérében. Akkorra már a másik bajtársa is odaért. Elkapta fegyverét és rákiáll­­tott: — Mit csinálsz te őrült! Saját véredet lövöd ezekért a bitangokért! Márkó reszkető kezéből kiesett a fegyver s elhaló hangon dadogta: — Az anyámért teszem és Színűjé­ért. Látni akarom őket. S mint akit démonok kergetnek, szaladt meztelen kézzel áldozatai felé. Ott feküdtek azok a lövészárok szélén. Az egyiken fekete guDanc volt, nyakáig lógott a fekete rongy, mely át volt itatva vérrel. Feje a sárba lógott; mintha a földbe akart volna menekülni, csak szuhos kezo­­szára nyúlt az ég felé, rimánkodva, de tenyerét is golyó lyuggatta. A másik színesebb ruhában feküdt ott. Es a vér is csak még színesítette a varrottas háziposztét, mely dom­ború kebleit takarta. Dús szőke haja beleázott a sárba, mely piros volt feje alatt, arcát azonban nem érte találat, oly tisztárt feküdt ott, akár az ágyban. Márkó reszkető szájjal hajol föléje, túlságosan mélyen, túl­ságos kíváncsisággal, mint az gyilkosok. Es ekkor borzalmas Kiál­tás hagyta el torkát, csak a sebzett barom üvölthet így: — Ezmiljám! drága kicsi felesé­gem, hát téged öltelek le ... Ajh! rettenetes! _ ,i bukott a másik ha-Eszel vészivé | i0tthoz: _ t>. meg a májkó! isteem, anyám fekszik itt e vörös hatyuban ... Jaj mit tettem, én átkozott! Földre esett és térdenesúszva sző­kéit a két halott között, hangja is mint az ebeké, vonított sírásában. — Mit tettél? — szörnyüködött a homlokához kapva bajtársa is. — Tán anyádat ölted? Márkó, mint aki koncot cihái, úgy hámozta ki anyja arcát a sárból. S mintha a test megmozdult volna. A sár maszkja felszakadt a szeme tá­ján. Márkó csókkal borította el a sárlevest, rimánkodva: — Kelj fel édesanyám, csak még­­cgyszer kelj fel. O én gyilkosod! 8 az anya valóban felnyitotta sze­mét, szája, melyen vér csordult ki, szintén megmozdult. Eszméletre tért, s jó sokára tiszta hang tört elő sár­ral feketült ajka közül: —— Légy át­kozott ... — pihegte, felismervén fiát — látogatni jöttünk és te golyó­val vártál. Oh, Szadija téged is meg­ölt ez a rettenetes. Eg legyen ke gyelmes neked gyermekem! — hö­rögte ntolszor és átlyuggatott kézé vei mégegyszer fia felé nyúlt, mintha meg akarná simogatni. Akkorra már a bunkerok irányá­ból, a szállás felöl sokan odarohan­tak a lövöldözésre. Sibalin hadnagy is megérkezett. Kezdetben nem ér­tette az eléje táruló látványt, ezért odament Márkóhz és ráütött a hátá ra: — Jól van Márkó, meglesz a szabadság. Holnap jelenteni fogom Titó elvtársnak. Márkó mecrázkódoíi az érintéstől, ___________________majd lassacs­kán felállt. A többiek a hadnagy kivételével önkéntelenül visszahúzód­tak rettenetes tekintetétől: — Na mi baj Márkó? — szeppent meg a hadnagy is -— nem örülsz? Hiszen más jobb újságot is mondhatok. Te­lefonon értesítést kaptam, hogy még a mai nap folyamán megérkezik anyád és a feleséged, akik meg fog­nak látogatni! Aztán egykedvűen odalépett a ha­lott anyához és csizmájával belerú­gott. — Niesak egy banya. Ugvlát­­szik magyar! Szökni akart... örül­ni fog Titó! Ekkor azonban mégegyszer hallatt­­szott Márkó ajkáról az a szörnyű üvöltés! Villámgyorsan kiragadta a mellette álló bajtársának kezéből a géppisztolyt és. egyetlen mozdulattal kinyitotta a biztosítékot. — Atko­zott Titó! — ordított fel és fél so­rozatot a hadnagyba eresztett. Siba­­lin, mint egy zsák, úgy omlott ösz­­szo. Márkó leeresztette géppisztolyát, de aztán megint égig emelte és úgy kiáltotta: — Megfizetek neked is Titó! S így ebben a helyzetben érte széles mellét az a lövéssorozat, melv kioltotta az ő életét is. Oda bukott le Szrnilja vérrel mintázott kőidéire. határőr a drőtakadály A KOKSZ PÁLYAFUTÁSA Hét roanyíir ____________túlsó oldalán hátbor­zongva nézdelt messzclátójával, me­lyet minduntalan ejhományosított a sűrű köd. TOBBEZER éve ismeri az embe­riség a "vasat. Mégis a vas- és acél­gyártás legfontosabb nyersanyagát, a kokszot, csak alig 300 éve ismerik és használják. Ma pedig koksz nélkül gyakorlatilag nem .is gyárthatnak vasat, Diósgyőrt azért választották an­nakidején a megépítendő vasgyár helyéül, mert a Bükk hatalmas er­dőit szerették volna értékesíteni a faszén előállításával vasolvasztásra. Érdekes azonban, hogy mikor a nagyolvasztó Diósgyőrött elkészült az első olvasztást már koksszal vé­gezték. A Bükk erdeinek fái helyett, a borsodi medencék barnaszenének lett nagyobb jelentősége. A KOKSZ, a vas- és acélgyár tás egyik uélülözhetetlen nyersanya­ga. De keresik is világszerte a kokszolható szeneket. Noha alig egy évszázada használják növekvő mér­tékben a kokszot vas- és acélgyár­tásra. A Szovjetuniónak kokszolásra al­kalmas szenekre hatalmas tartalékai vannak: mégis még ott is rendsza­bályokat hoztak a kokszolható sze­nek területének fejlesztésére. Cél: a kevésbbé kokszolható szeneket is bevonni a vaskohászatba; különös tekintettel a kokszolható szenek minőségére. Persze másutt is, sok egyéb iparágazatban is nagy szük­ség van kokszra, Pélául a vegyipar számos területén, gázok előállításá­ba, a szénsaviparban, a karbidgvar­­tásban, a fémek öntésében. A koksz fűtési fontosságáról ne is beszéljünk. MI A KOKSZ? A koksz a sze: nek nagvhőfokú lepárlásának szilárd végterméke. Hanem ez a rövid meg­határozás is magyarázatra szorul. Minden köszénfajta fölmelegítve és fneggyujtva elég és' csupán a hamu­ja marad vissza. Ha fölmelegítjük, de a levegőt el­zárjuk a széntől, eltávoznak belőle az. ..illő részel;“, nevezetesen a víz, a kátrány és a gázok. A fönnmaradó szilárd rész 'a koksz. Maga az eljá­rás pedig a kokszosítás. Van olyan szén. amelynek lepárlá­si szilárd maradéka dara nagyságú és ha darabos szenet pároltatunk le, akkor is széijelesik. Vannak ellen­ben olyan szenek, amelyek még ak­kor is darahos, összeálló ("szakszerű­en: összosiilő) kokszot adnak, ha történetesen dara formáiéban tettük is kokszoló medencébe. (Voltaképpen csak ez utóbbit lehet kokszuna ne­vezni. de különb szó hiányában, minden szénnek, minden párlási szi­lárd maradékát — akár kis hőfokon akár nagv hőfokon pároltuk ki be­lőle az illő részeket, — koksznak nevezzük). A SZÉN, amikor hőhatásnak, pirol'zisnek vetjük alá, 300-500 Cel­sius fok között megolvad. Csak ezen az olvadási folyamaton keresztül­­menő koksznak van olyan tulajdon­ságai, amelyeket a koksztól megkí­vánunk. A koksznak ugyanis hatá­rozott föltételeket kell teljesítenie. A kokszkohék számára szabvá­nyokban szokták megállapítani a föl­­tételket, a minőséget. Ilyen szabvány hazánkban is érvényben van. A szab­vány előírja, hogy a koksz hamutar­talma legfeljebb 5—12 százalék kö­zött legyen. Víztartalma nem halad­hatja meg a 4 százalékot. Úgyneve­zett dohszilárdságának 75^80, "kén­tartalmának 03,—1,2 százaléknak kell lennie. A koksz tehát a szénből gyártott olyan tüzelőanyag, melynek arányla­­gosan nagy a szilárdsága és nagy a pőrustérfogata. Kicsiny a hamutar­talma és a kéntartalma, ezenkívül határozott az alakja. ELŐÁLLÍTÁSA: A vasolvasz­táshoz szükséges szenet igyekeztek előállítani. .,Kiűzték“ belőle a ként. Ekkor rájöttek arra; hogy a nyers koksz tulajdonságai igen hasznosak és a keletkezett gáz jól hasznosít­ható. Másfél évszázada annak, hogy a kokszosítás közben keletkezett gázt világításra is kezdték használni. Végeredményben a városi gáz gyár­tása — amelyet még századunk első felében világítógáznak neveztek — cziuőtájt azonos volt a kokszgyár­tással. Pontos, hogy a városi fűtő és világítógáz tökéletesen mentes legyen kéntől, kátránytól, vizpárától. A koksz gyártása alapjában nem változott 150 éve. A rendszer ugvaú­­az maradt, csupán részleteiben válto­zott meg. Mik is a kellékek? Kemen­ce; melyben fölfűtik a szenet, beront dezés, amelyben kiválasztják a kát­rányt, gáztisztító készülékek, kén­­tisztitók, gáztartály, kokszgyártásra alkalmas berendezés. AMIKOR még csak az volt á feladat, hogy a vaskohászat céljaira ,,kéntelenítsék“ a szenet — a folyé­kony illő részt, amelyet kátránynak nevezünk és a gázt, mely a hőhatás­nak kitett szénből ekkor ugyancsak eltávozott, a levegőbe engedték és bogy ezek ne fertőzzék a környé­ket, meg is gyújtották: fáklyázták. Később, amikor a gázt közvilágí­tásra és fűtésre használták, már csak a kátrány került Hulladékba. Azután rájöttek, hogy a kátrány még érté­kesebb anyag és ma a kokszgyár­tás során, illetve gázgyártáskor ke­letkezett mintegy 2 százalék kátrány a világ vegyiparának, gyógyszereink­nek. kiváló színezékeinknek (festé­keinknek) és sok műanyagnak nél­külözhetetlen nyersanyaga. A koksz­­gyártás tehát az iparágak egesz so­rának lett a kulcsipara. FUSTNELKULI tüzelő. Valami­kor a szenet egységes anyagnak te­kintették. Immárom tudjuk, hogy a szép — keletkezésétől függően — a szénvegyületek bonyolult összetétele. A magyar nyelvben szénnek nevez­zük az elemek periodikus, vagyis szakaszos rendszerében helyet fog­laló 12-es atomsúlyú elemet. De szén­nek nevezzük a jól ismert fosszilis kőzetet is, amely ismert tüzelőanya­gunk és — mint láttuk — koksz­gyártásunk nyersanyaga. Szeneink számos, elég bonyolult vegyület hal­mazai. Rájöttek arra. hogy ha köz­vetlenül kályháinkban; vagy akár ipari üzemekben rácsokon elégetjük a szenet, vele mindazokat az anya­gokat semmisítjük meg, amelyek ne­mesebb célokra is alkalmasak lehet­nek (színezék, vagy festékgyártás, gyógyszerellátás, müanyagtermelés és egyebek .során.) Arra is rájöttek; hogy a szén energiáit gázosítva csö­vekben messzire elvezethetik. Megoldották a koksszal a távfű­tés problémáját is. A koksz neme­sített tüzelőanyag. Nem olvad meg. Nem füstöl. Nem kormoz. Csekélyebb kéntartalma miatt kellemes tüzelő­anyag. A gáz is nemesített tüzelő­anyag, amelyből már napjainkban szintézis útján ugyancsak vegyi ter­mékeket tudnak előállítani, benzint, alkoholokat, műanyagokat s egyebe­ket. Ilyen formán immáron a szén lepárlását nem is kokszgyártásnak; vagy gáz-gyártásnak, de a szén ne­mesítésének nevezzük. AKÁRHOGYAN fejlődik azon­ban a szén nemesítése és akármilyen fontos anyagokat állíthatunk elő a koksz további gázosításával, a koksz­gyártáskor keletkező gázok és kát­rányok feldolgozásával a koksz elő­állítása során mégis leginkább a vasgyártás igényeit kell szemelött tartani. A. vas, acél és alumínium gvftrtá­­sához koksz, a kokszhoz pedig szén kell. E célokra azonban nem minden szén alkalmas. Hazai szeneink közül a péesvidéki szenek kiválóan kok­szolhatok. Mégis több, mint 80 éves kísérletek után csak napjainkban került sor a pécsi, mecseki szenek bevohására a kokszolásha. Végül azonban mégis csak megoldódott kokszosításuk kérdése. Barnas7.énből is koksz keletkez/k a lepárlással, csakhogy ez a koksz nem azonos a fekete kőszénből elő­állított és előállítható olvadt ter­mékkel. Az bizony mindig csak laza por marad. A tudomány segítségével azonban a problémát is megoldhatjuk és ma már ez utóbbi törekvés is sikerrel kecsegtet. A KOKSZGYÁRTÁS is, akár csak minden technika. csupán a tudomány eredményeinek alkalmazá­sával fejlődhet tovább. Es itt újab­ban olyan jelentősége van a szénelő­készítésnek, amelytől hamarosan szán eredményeket várhatunk. A szénel»­­készltés útján a nem jől kokszolható szeneket is kokszosíthatnók. Az ígéretes út megnyilt. Minden reményünk megvan arra, hogy ko­hóink a jövőben magyar szénből gyártott koksszal működjenek. Kü­­vetkezéskép majd vegyiparunk nyersanyagát és értékes kátrányt is elegendő mennyiségben gyárthatunk. A szénből gyártott fűtőgázt pedig m»jd országszorto távvezetéken bo­­esáthatjuk az üzemek és a dolgozók rendelkezésére. Györki József Miért sötétedik e! a Hald január 28-én ? nép elmaradottságban tartásánál reakciós ügyét. Felhívjuk dolgozótársaink figyel mét az Elet és tudomány című fo lyóírat e boti 4. számára, ahoi a je leuség részletes és érthető magyará zata rendelkezésre áll. Csillagászaink felhívták a lakos­ság figyelmét, a január 29-én beálló holdfogyatkozásra és megadták an­nak pontos idejét is. 0 óra. 0.4 perc­től egy óra 30 percig fog tartani. A kapitalista országok csillagászai is tisztában vannak az ilyen jelensé­gek okaival, mégis átengedik a ma­gyarázatot azoknak, akik babonás magyarázatokat adva szolgálják a Magyar Természettudományi Társulat, Szolnok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents