Szolnok Megyei Néplap, 1953. január (5. évfolyam, 1-27. szám)

1953-01-23 / 20. szám

4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1953 ianuár 23. $ Nem tréfa— valóság Szeretem az életet, hi­szen gyönyörű, szép élet a mi életünk. Akármerre já­rok, mindig örömmel te­lik meg a szívem. A gyá­rakban munkásokból lett igazgatók irányítják a munkát és okosabban, eredményesebben, mint a régiek, a termelőszövetke­zeti elnök, mikor kiáll a hatalmas, keresztsorosan vetett búzatábla szélére, mégcsak mozgásában fém olyan már, mint pár év­vel • ezelőtt, mikor nem ezerholdak, hanem csak pár hold föld gazdája volt. Mosolygó, egészséges, pi­rosarcú gyermekek nevet­nek rám a bölcsődékben, óvodákban, munkások és parasztok fiai hajlanak az iskolapad fölé, míg édes­apjuk odahaza a gyorsvá­gás módszerét, vagy agro­technikát tanul. S a színház! A színház­ban azok ülnek a páho­lyokban, a zártszékben, akiknek a múltban ke­nyérre sem telt. Szóval, szeretem az éle­tet, szeretem lüktető sod­rát. megújult értelmét, S éppen ezért döbben­tem meg a napokban a szolnoki Szigligeti Színház épületének a fala mellett. Megdöbbenésem oka az volt, hogy a fal mellett egy táblát találtam a következő felírással: „Az épület mel­lett járni ÉLETVESZÉ­LYES". Valaha sokat jártam a színház mellett. De most megfogadtam, hogy hat ökörrel sem vontathatnak él mellette, Még mit nem? ■Hogy velem is az történ­jék, ami egyik dolgozóval, akinek majdnem fejére esett egy tégla. Mert a színház épületé­nek a falából potyognak a téglák. S minden előzetes bejelentés nélkül. Éppen azért legutóbb is a „Csi­kós" előadására úgy ron­tottam be a főkapun — bár mint megtudtam, itt nem potyog a tégla — akár a szélvész. Szeretem az életemet, s egy téglától!? Nem, erről szó sem lehet! Arról azonban igen, hogy a tanács sürgősen intézke­dik az épület renoválása tárgyában, amint azt az errevonatkozó aktában bi­zonyára feltüntetik. P. i. Fontos tudnivalók a kötelezd jégbiztosításról Ötéves tervünk feladatainak sike­res teljesítése megköveteli, hogy a termelés folytonosságát minden esz­közzel elősegítsük. Ilyen eszköz a biztosítás is, amely hozzájárul ahhoz, hogy dolgozó parasztságunk megle­gyen védve a leggyakoribb termé­szeti csapások anyagi követelményei­től és munkáját zavartalanul végez­hesse.. A törvényerejű rendelettel beve­zetett kötelező tűz- és jégverés elleni biztosítás 1953. január 1-én életbe lépett. A tűzbiztosítás díját már meg kel­let fizetni. A kiegyenlítetlen díja­kat a tanácsok ha csak az érdekel­tek időközben ki nem egyenlítik, közadók módjára behajtják. Kártérítésre csak annak lehet igénye, aki a biztosítási díjjat befizette. Kár esetén senki sem hivatkozhat arra, hogy a biztosítás kötelező és így azt gondolta, hogy kártérítésre akkor is joga van, ha a biztosítás díját még nem egyenlítette ki. A kártérítés alapja a díjfizetés saját érdeke mindenkinek, hogy díjhátra­léka ne legyen. Megértette ezt Dudás János 63 éves Vácegresi 10 holdas egyénileg gazdálkodó paraszt, aki biztosítási díját pontosan befizette. Január 8-án este nyugodtan feküdt le és nem gondolta volna; hogy hajnalra leég a háza teteje, elég pajtája és mezőgazdasági felszerelésének egy­­része. Az állami biztosító 18.000 forint kártérítést állapított meg. Ha a Dudás János a biztosítási díj­jat nem fizeti, kártérítést sem kap­hatna és egész élete munkája veszen­dőbe ment volna. A kártérítési ősz­­szeget egy héttel a tüzeset után már kézhez kapta. Dudás János a kötele­ző tűzbiztosítást megelőzően biztosít, va nem volt. A somogymegyei Jákő községben egy egyénileg gazdálkodó paraszt tűzkárig szenvedett. Kár igényével az Állami Biztosítóhoz fordult, ahol megállapították, hogy a tüzbiztosí­­tási díjat nem fizette be és így jcár­­igénye nem jogos. Intő példa ez mindazok számára, akik kötelezettsé­geik teljesítését elhanyagolják. A jégverés esetére való biztosí-HIRDESSEN a Szolnokmegyei NÉPLAP !>.n ________ » . tásért — aszerint, hogy a járás | milyen területi csoportba van sorol, va — szántó területnél kát. hol­danként 11-15 forintig terjedő tüz­­biztosítási díj fizetendő. A termelő­szövetkezetek és a III. típusú ter­melőszövetkezeti csoportok a szántó­terület évi biztosítási díjjaként a területi besorolás szerint növényen­ként megállapított biztosított érték 2 százalékát fizetik. Ez azt jelenti, hogy például a IV. területi csoportba a biztosított érték kát. holdanként 400 forint. Ennek 2 százalékáért 8 forintot fizetnek a termelőszövet­kezetek és a III. tipusú termelőszö­vetkezeti csoportok szántó területük jégbiztosításáért. A gyümölcsös bizto­sítási díja holdanként 85 forint. A termelőszövetkezetek és III. tipusú termelőszövetkezeti csoportok ebből 20 százalék kedvezményt kapnak, Jégverés esetén a kármegállapl­­tás alapján a sok évi termésát­lagok alapján kiszámított 1 kát. holdra eső terméshozam. Az átlagok növényenként különböző­ek, s hodanként is változnak. Ennél a beosztásnál az az elv , érvényesül, hogy jégverés esetén a befektetett munka, vetőmag, védekező szerek stb. értéke térüljön meg. Például a IV. területi csoportba sorolt szántó­területnél kát. holdanként 15 forint évidíj fizetése mellett a jégverés által okozott kár megtérítéso 400 forintig terjedhet. A szőlő területnél szintén 4 terü­leti csoport van. A IV. területi cso­portban 145 forint évi díj mellett jégverés esetén a kártérítés kát. hol­danként 1700 forintig terjedhet. A kötelező jégbiztosítási díjját az egyénileg gazdálkodó az egész ébre 1953. február 1-én a ter­melőszövetkezetek és III.-as típu­sú termelőszövetkezeti csoportok március 1-én fizetik. Késedelem esetén havi 3 százalékos pótlék fizetendő és a dijat közadók módjára hajtják be. A jégverés az aratásig, a betakarí­tásig a termést csak veszélyezteti. Szinte percek alatt mehet veszendő­be ogy-egy termelőszövetkezet, vagy egyénileg gazdálkodó paraszt évi munkája, A kapitalista országokban a jég­verés kis- és középparasztok töme­geit szegényiti el. A mi hazánkban elvű laszti) atalanul egybckapegolódik az egész nép érdeke az egyes dolgo­zó érdekével. Ezt fejezi ki az is, hogy a tűz és jégverés okozfa káro­sodások elhárítását a biztosítás olyan új, szocialista formájával oldottuk meg, amelyben egyenlő kötelezettsé­gek mellett mindenki egyenlő védel. met. kan. UU&i 'HÍREK JANUAR 21-én a megyei tanács nagy­termében értekezletet tartottak a há­roméves agro- és zootechnikai tanfo­­lyamvezetöknek. Negyvenháman jelen­tek meg, s a megindult tanfolyamok tapasztalatait beszélték meg. Eddig hetvenegy tanfolyam indult meg. Leg­jobb Túrkevén, Karcagon és a szolnoki járásban. SZOLNOKON legjobb MSZT alapszer­vezet a Tüdőkórházíban működik. Ja­nuár hónapban már huszonegy tagot szerveztek be. Sikeres könyvki állít ást rendeztek, ahol négyszáz látogató jelent meg és 2300 forint értékű könyvet vá­sárolt. Két aktivaképtó tanfolyam is működik az alapszervezetnél. A tagok vállalták, hogy az Uj Világ előfizetői­nek számát kétszáz százalékkal emelik. A TISZAPÜSPÖKI állandóblzottságl tagok felajánlást tettek Rákosi elvtárs születésnapjára. Gál Kálmánná és Nagy Andrásné vállalták, hogy március 9-re teljesítik egész évi tojás- és baromfi­beadási kötelezettségüket. Szőke Imréné, Tóvizi Vince, Pólyák János és Benedek Kálmán dolgozó parasztok tojás- és baromfibeadásuk félévi teljesítését fo­gadták meg. AZ AUTÓJAVÍTÓ vállalat dolgozói termelési értekezleten vállalást tettek április 4. tiszteletére. Patkós Lajos ter­vét száznegyvenbét százalékra, Juhász Imre százharmincöt százalékra, Jónás János százharminc és Bódi elvtárs száz­­harmicnégy százalékra teljesít. Hasonló jó vállalásokat tettek a _ Festőipari, Üvegezési vállalat dolgozói is. A SZOLNOKI városi tanács január 23-án délután 5 órakor tanácsülést, tart a városi tanács nagytermében- Kéri a tanácsta­gokat és a dolgozókat, hogy mi­nél nagyobb számban jelenje­nek meg a tanácsülésen-A SZIGLIGETI SZÍNHÁZ Fegyverneken előadást tartott „Ukrajna mezőin“ címmel. A megjelent dolgozók sokat tanul­tak és felejthetetlen élményt jelentett számukra az előadás-Cikkeink miamán Ezért nincsen Mirelit Szolnokon A lap december 10--i száma — ,.Miért nincs Mirelit Szolnokon?“ címmel közölt cikket. A cikkel kapcsolatban közöljük, hogy — egyre több várost kapcsolnak be a Mirelit-ellátásba- Ennek üte­mét azonban a rendelkezésre álló, továbbá a külföldről érkező hű­tőszekrények száma szabja meg- Nehézséget okoz a szállítás is, ami csak hűtő vagonban történ­het. Jelenleg Budapesten kívül elsősorban azoknak a városok­nak Mirelit-ellátását biztosítják, ahová repülőgépen szállítható az áru és ahol megfelelő hűtőszek­rény áll rendelkezésre. KORDA LAJOS osztályvezető, Belkereskedelmi Minisztérium. lílőjárásjelenfés VARHATÓ IDŐJÁRÁS péntek estis: — Ma erősen felhős idő, holnap felhő­­átvonulások. Több helyen kisebb hava­zás, havaseső, ónoseső, eső. Mérsékelt, időnként élénkebb- nyugati-északnyugati szél, az éjszakai lehűlés tovább gyegül, a nappali hőmérséklet alig változik. — Várható bőmérsékleti értékek az ország területére: pénteken reggel mínusz 2 — plusz 2, délben 1 — 4 fok között. Vár­ható napi középhőmé.rséklet január 23-án. pénteken négy fok alatt lesz. — (MTI). . Szerkesztői üzenet Egy többgyermekes anya, Tiszakürt. Névtelen levelekkel nem foglalkozunk Kérjük, hogy nevét és pontos lakcímét közölje. Apróhirdetések SZOLNOKI KISKERESKEDELMI Vállalat „2. sz. ko-csitusérője4* feliratú bélyegzője elveszett. — Az ú.i bélyegző szövege a következő: „Szolnoki Kiske­reskedelmi Vállalat Szolnok, Beloian­­nisz-u. 6. 2. sz. Kocsikísérője'*, Felhív­juk az érdekelt vállalatok figyelmét, hogy az elveszett bélyegzővel vissza­élést megkísérlő egyéneket a rendőrség­nek adják át. GYORS- és gépíró*nőt és könyvelőnőt keres. Gyógyszertár Vállalat Szolnok, Marx Károly-park 8. sz. I. <em. Saját­­kezűleg írott önéletrajzot a jelentkező hozzon magával. A nyereménybetétkönyvek hatodik sorsolása elé A napok, betek hónapok egyenletes pergése közben, egyre szédflletesebb A tempóban alakul, formálódik, szépül új életünk. Az életszínvonal azüntelen emelkedésének kitűnő fokmérője a betétállomány, a megtakarítások összegének és a betétkönyvek számának állandó gyarapodása. A takarékbetétkönyvek népszerűségének oka, hogy a takarékbetétkönyben levő pénz nem folyik ügy szét, mint az, amit pénztárcában, vagy zsebben tar­tanak és ezenkívül az az előnye Is megvan, hogy kamatozik, vagy nyeremény formájában meg Is szaporodik és emellett bármikor kivehető. Á különböző takarékbetétformák közül a nyereménybetétkönyv a legked­veltebb- Erre mutat az a tény is, hogy az elmúlt évben több mint négyszere­sére emelkedett a nyereménybetétkönyv tulajdonosok száma. Ennek magyaré, zata, hogy a negyedévenként megismétlődő sorsolások alkalmával minden nye. reménybetétkönyv tulajdonosnak egyforma lehetősége van arra, hogy meg­nyerje átlagbetétkönyvének kétszeresét, 100 százalékát, vagy felét. A legutóbbi októberben lezajlott sorsolás alkalmával a nyeremények fele meghaladta az 500 forintot, de számos betétkönyv tulajdonos két- bárom, sőt négyezer forintot is nyert. A 209 százalékos nyeremények között 4000, 3934, 2911 Ft-os; a 100 százalékos nyeremények között pedig 3000, 2600 és 2000 Ft-os nyeremények voltak. Az 50 százalékos nyeremények között számos 1500 és 1000 Ft-os nyeremények találhatók. Ezzel magyarázható az a nagy érdeklődés, ami. vei a nyereménybetétkönyv tulajdonosok a január 27-én Egerben, Hódmező­vásárhelyen és Szckszárdon, valamint a január 30-án Budapesten lezajló nyere­ménybetétkönyv sorsolás elé néznek-A MEGYE FÁKLYA SPORTKÖREINEK 1952. ÉVI MUNKÁJA A Pedagógus Szakszervezet Megyei Bizottságának ülésén számolt he Lévai Béla, a szakszervezet megyei sportfe­lelőse, a megye Fáklya sportköreinek és sportoló nevelőinek 1932. évi sport­­munkájáról. eredményiről. A tartal­mas és minden részletre kiterjedő be­számoló ismertette azokat az eredmé­nyeket, amelyeket a kezdeti nehézsé­gek leküzdése után a megye nevelői a sport területén elértek, de rámutatott azokra a hiányosságokra is, amelyek a még eredményesebb munkának akadá­lyozói voltak. Megyénk Fáklya sportköreiben az asztalitenisz, a férfi és női röplabda, sakk, labdarúgás, atlétika, úszás és tenisz voltak azok a sportágak, ame­lyekkel a nevelők versenyszerűen is foglalkoztak. Az egyes sportágak eredményei a négy megye részvételével rendezett te­rületi döntők mérlegén vizsgálva: ÚSZÁS. A Hajdúszoboszlón rendezett megyék közötti területi versenyt Szolnok megye nyerte, míg a sportkörök közötti .ver­senyben Jászberény került az első helyre, Szolnok úszói pedig a negyedik helyen végeztek. A helyezésbelileg tet­szetős eredmények mögött akadtak azonban hiányosságok is. így elsősor­ban, hogy a versenyre szinte beugrás­­szerűen, kívánatos felkészülés nélkül indultak a verenyzők. ATLÉTIKA A területi versenyre Debrecenben ke­rült sor. Több női és férfi egyéni baj­nokság mellett számos helyezés vég­eredményben a 2. helyet biztosította Szolnok megyének a megyék közötti versenyben. A még jobb eredmények elérését gátolta, hogy nem egy bene­vezet versenyző vállalt kötelezettségé­nek nem tett eleget és versenyre el sem utazott, ami azt mutatja, hofry a sport­­fegyelem területén akad még javítani való. SAKK | Az eilme-sport nem mutat1 a azt az eredményességet, amit joggal várni le­hetett^ volna. Pedig akad swép számmal nevelő, akik ezen a területein is jól állnák meg helyüket, de hiányzik a kellő szervezettség és c«ak döcög a sakkélet a pedagógusok között. TORNA Itt a patroná’t iskola iának növendé­keivel ért cl jó eredményeket a Jász­berényi Fáklya, de éppen azért, mert a csapat tanulóifjúságból tevődött tevődött össze, a SZOT oszágos verse­nyén már nem indulhattak. ASZTALITENISZ I Ez a sportág mozgatta meg a legtöbb versenyzőt a megyében. A jó felkészü­lést bizonyítja, hogy a megye Fáklya sportolói a Szolnokon megrendezett területi döntőn minden számban baj­nokságot nyertek s ez mellett még szá­mos helyezést is értek el. TENISZ A Gyulán megrendezett területi dön­tőn két 3. és egy 2. hellyel kellett meg­elégedni a megye teniszezőinek. RÖPLABDA Ebben a sportágban a Jászberényi Fáklyának a megyei férfi röplabda­­bajnokságban elért 2. helye és a szol­noki női egyvüttesnek a Szolnok város bajokságában elért 1. helye érSemel el­ismerést. LABDARÚGÁS Szolnok városi labdarúgó bajnokság­ban mindkét szolnoki Fáklya sportkör részt vett. A Szigligeti Fáklya a 2., a Fáklya Rákóczi pedig az 5. helyen végzett. A meg ve neveiéi a területi verseipye­­, ken kívül még jó néhány versenyem szereztek elismerést a Fáklya színeknek. MHK A magyar testnevelési és sportmoz­galom alapját képező MHK testnevelési rendszer nehezen beinduló mukája szolnoki viszonylatban végül is kima­gasló 412 százalékos eredményben csú­csosodott ki. amelyel a Szolnoki Fáklya országosan a 2. helyet szerezte meg a Fáküya sportkörök közötti versenyben. De a megye többi Fáklya sportkörei is jelentősen túlteljesítették tervelőirány­zatukat. A beszámolóhoz számos hozzászólás hangzott el és élénk vita alakult ki, amelyek a sportmunka területének jó néhány hiányosságát hozták felszínre, így elsősorban a járási és városi sport­­felelősök munkájának gyengeségét, a megyei szevekkel való hiányos kapcso­latát. A sportkörök vagyonának, fel­űvpvplócpnnt nőm ipffv halván fplleilTlPt.ő gondatlan késelését, a közösségi va­gyonnak könnyelmű rongálását. Rá­mutattak a még több téren fellelhető tervszerűtleségre, kampányszerűsége a sportmunkában. Felmérték a sport­munka és nevelés kapcsolatai, kölcsön, hatásait. Végül is a feltárt hibák és hiányos-; ságok megszüntetésére, az elkövetke­zendő idők tevékenységének megjaví­tására több határozatot fogadott el a bizottság, amelyeknek maradéktalan végrehajtása még tovább fokozza a szolnokmegyei Fáklya sportkörök éa nevelők jó. de nem hibátlan és hiány, tálán sportm unkáját és eredmóyes^ ségét. A jövő célkitűzéseinek egyik fontos feladata lesz a Törökmiklóson a közel­múltban megalakult Fáklya Sportkör megerősítése és minőségi sportkörré való fejlesztése. A Törökmikilósi Fák­lyának^ rövid két év alatt, a legjobban működő vidéki Fáklya sportkörnek, az Egri Fáklya nyomdokaiba kell lépni, hangzott el a jövő tervei között. * A Pedagógus Szakszervezet Megyef Bizottságának a sportmunkával való törődése, a sportmunka megjavításához a kellő segítség megadása legyen példa a többi szakszervezeti megyei bizottság részére is. A többi szakszervezeti sport* körök munkájának is vannak fogyaté­kosságai, hibái. De ezeknek őszinte fel, tárása, a javítás útjának megmutatása és a szükséges segítségnyújtás nélkül nem várhatják sportköreiktől a magyar testnevelési és sportmozgalom megnö­vekedett feladatainak és célkitűzéseinek jó és maradéktalan végrehajtását, meg­valósítását. * ÖKÖLVÍVÁS Törökmiklósi Vasas — Salgótarjáni Gépgyár 9:3 Tmiklós. Barátságos. Biz­tosan győztek a Vasas öklözök a gyen­gébb felkészültségű vendégek ellen. — Eedmények: (Elől a Vasas öklözök.) fSzőke II. ellen Talmácsi feladja. — Fialtk — Oesevácsi döntetlen. Fehér, majd Edéi ellen Letovai, illetve Lipták -cladia a versenyt. Kovács Zs. ponto­zással veszt Kovács J. ellen. Poczai kiütéssel győz Szorcsik ellen A két csapat találkozóját még három pár Vasas öklöző bemutató mérkőzése egészítette ki. A kőüellii levélszekrény ,Ami nem tetszik a dolgozóknak“* — címmel a Szolnokmegyei Néplap de­cember 9-i számában Egyed János alá­írással cikk jelent meg. A cikkel kap­csolatban értesítem, hogy intézkedtem és a kőtelki postahivatal a levélszek. rényt ezentúl minden Indítás előtt ki fogja üríteni. VADÁSZ JÓZSEF ISMÉT JELENTŐSEN EMELKEDETT A BEKÜLDÖTT TOTO-SZELVÉNYEK SZÁMA A 3-IK FOGADÁSI HÉTEN ÚJBÓL NAGYOK VOLTAK A NYEREMÉNYEK: Oil = 12,390— Ft 11 = 196— Ft 10 _ 23— Ft Vásárolja meg mielőbb tippszelvényeit. Szglndknteqjj.nl NÉPLAP politikai napilap A megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Felelős szerkesztő és kiadó: DÁVID FERENC Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, Bcloiannisz-utca 7. I. emelet Telefon: Szerkesztőség: 20—93 Kiadóhivatal: 20—94 Egyszámlaszám: 00878.064—40 Szolnokmegyei Nyomdaipari Vállalat Szolnok, Malinovszkl.u. 19 Felelős vezető: Mészáros Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents