Kovács Attila (szerk.): Határok mentén. Fejezetek Csekefa, Kisfalu, Pártosfalva, Szentlászló és Szerdahely történetéből (Pártosfalva - Ljubljana - Lendva, 2015)
† Pivar Ella: „A szerdaheli föüd söütfö jou”
A régi világban, még mielőtt a zománcedény divatba jött volna, a gerencsérek cséplés után nagy utakat tettek meg a szinte meseszerűen emlegetett Somogyig. A züricvölgyi gerencsér két kemence edényt felrakott a szekérre, nekivágott a három útirány egyikének, amit szintén Antal Ferenc elbeszélésből ismerünk: • egyenesen le nek: Alsólendva, Becsehely, Nagykanizsa, Nagybajom, Kaposvár vagy Nagybajomból É-K-i irányban Igái, vagy D-K-i irányban Szigetvár volt az út, ahol elérték a baranyai határt, • kii-nek: Alsólendva, Kanizsa, Marcali, Lengyeltóti, Szőlősgyörök úton árulták a portékájukat, • be-nek: Alsólendva, Muraszerdahely, Csáktornya, Kotoriba, (átkelve a Dráván) Légrád vagy Nagykanizsa, Iharosberény, Csurgó, Babócsa vonal volt.18 A mester maga ritkán vitte útra a portékáját, leginkább fuvarost fogadott, aki szekeret és lovakat biztosított. A gerencsér és a fuvaros közösen sokszor 30 falut is bejárt. A hosszú útra „somogyi’' fazekasszekeret készítettek: a nagyobb edénynél 1000, az apróbbnál 1200 darab is felment rá. A két háború között Antal Ferenc már csak a környék szlovén és magyar falvaiban kínálta a portékáját: Hodoson Áldozócsütörtökön és Erzsébet-napi búcsúkor, Pártosfalván a márciusi és novemberi vásárokon, de eljártak Salba, Szentgotthárdra, Szentsebestyénre és más szlovén falvakba is. A környékbeli füstösházak asszonyai a mester műhelyében vásároltak, és antaledénynek, antaltálnak nevezték a cifra portékát. Antal Ferenc mindig keresztfiát, Vörös Pétert fogadta meg fuvarosnak, de ekkor már csak 25-30 km-es stációkon árultak, s a mester mellé szegődött veje és unokája, „mert az utóbbi időbe nagyon szajkózták (lopták) az edényt” - emlékszik vissza Károlyi Elza. A régi világban minden gerencsérnek megvoltak a megszokott helyei, ahol nyár közepén várták is, de szem előtt tartotta, hogy milyen terményre volt szüksége, mert néhol búzát, másutt pedig rozst vagy kukoricát termeltek többet. A falu határába érve hangos kiáltással hívta fel magára a figyelmet: „Fazekat vegyenek! Fazekat! Asszonyok, fazekat, kicsiket, nagyokat vegyenek!” Az olvasók közül sokan emlékeznek, hogy a gerencsérek az árusításnak nagy művészei voltak. Megálltak a házak előtt, és az asszonyok elé mutatóba 10-15 darab cserépedényt raktak a földre, ostornyéllel megkocogtatták vagy ráálltak, bizonyítván, hogy milyen tartósak. A szegény világban, amikor nem volt pénz, a klasszikus cserekereskedelem jegyében az edényeket gabonáért, szemes termékért adták: egyszer, kétszer vagy háromszor töltve, az edény és a termény értékétől függően. A furfangos gerencsérek hasasra csinálták a fazekat, mert ezzel lehetett legkönnyebben keresni.19 18 Czugh Dezső: Gerencsérszekerek nyomában Somogyba, Zalába. In: Göcseji Helikon, 1972/4,127-147.; Kós Károly: Az alsó-őrségi gerencsérség. A züricvölgyi gerencsérség. 420.; Gráfik Imre: Az alsó-őrségi gerencsérség.Velemér völgyi gerencsérek. In: Vasi Szemle, 1986/3,381-388. 19 Czugh Dezső: Gerencsérszekerek nyomában Somogyba, Zalába. 144. 178
