Kovács Attila: Földreform és kolonizáció a Lendva-vidéken a két világháború között (Lendva, 2004)

XIV. Összefoglaló

földreform során a kisbirtokos rendszert támogatók kerültek többsége, illetve azok a politikai erők, amelyek a szerbiai kisbirtokos parasztgazdaságok rendszerét akarták átültetni az ország többi területére. Ennek következtében a földreformot és a kolonizációt szabályozó rendeletek és törvények a kisbirtokok létrehozását támogatták. A földreform során földet csak a földnélküli és a 10 kataszteri holdnál kevesebb földdel rendelkező földművelők kaphattak; kivételt a 10-nél több tagú nagycsaládok képeztek, melyek esetében személyenként 1 hold földet számoltak. Ha túl sok volt a földigénylő, akkor először a legszegényebbeknek osztottak földet, a kiosztott birtokok utáni kárpótlást viszont az igényjogosultaknak kellett megtéríteniük. A kolonizációt szabályozó jogi előírások 5 telepeskategóriát különböztettek meg: a dobrovoljácot (ezen belül is különbséget tett a harcos és nem harcos önkéntes között), a kolonistát általános jogokkal, az autokolonistát, az optánst és a menekültet. A legjobb helyzetben a dobrovoljácok voltak, mivel ők kapták a legnagyobb földterületet (5 hektár földet családfőként önkéntes-harcos és 3 hektár földet családfőként önkéntes-nem harcos esetén), a kárpótlást viszont az állam fizette. Emellett több évig tartó adómentességet, valamint a gazdasági eszközökhöz, a házak felépítéséhez is kaptak támogatást az államtól. A többi telepescsoport tagjai általában valamivel kevesebb földdel lettek ellátva, mint a dobrovoljácok, másrészt viszont a földek utáni kárpótlást saját maguknak kellett megtéríteni. Az államtól azonban ők is kaptak támogatást adókedvezményben, valamint gazdasági segély formájában. A földreformot irányító szervek először a nagybirtokok négy évre szóló bérbeadását engedélyező rendelet értelmében bérletbe, majd az 1931-ben meghozott „A földreform megszűnéséről szóló törvény a nagybirtokokon” alapján már tulajdonba osztották ki az agrárreform hatálya alá kerülő nagybirtok-földet. A reform során fellépő nehézségeket próbálta valamelyest enyhíteni a földreform során juttatott földek fakultatív megváltását engedélyező törvény. Az 1925-ben elfogadott törvényt követően azonban mégsem bontakozott ki nagy mértékben a megváltás, mivel a földhöz jutottak túlnyomó többsége nem rendelkezett elegendő pénzzel a megváltáshoz.

A jugoszláv államban 1918 és 1941 között végrehajtott agrárreform során az ország nemzetiségeit kizárták a földhöz jutásból annak ellenére, hogy magát a földreformot szabályozó rendeletek és törvények kisebbségellenes kitételt nem tartalmaztak. A levéltári forrásokban azonban történik utalás egy földreformügyi miniszteri rendeletre (utasításra), melynek alapján a nem államalkotó nemzetiségeket kizárták a földosztásból. Az 1921. évi 25.155-ös számú rendeletről van szó, amelyet 1924-ben 50.127/24-es szám alatt megismételtek. A nemzetiségeket kizáró miniszte355