Bence Utrosa Gabriella: Ki lakik a sötétben? (Lendva - Pécs, 1999)

Fecskenelli

sebb vagyok nálad, és jobban meg tudom védelmezni a ragadozóktól - mondta fecskepapa harciasán.- Nem, az lehetetlen, hiszen rád a többieknek is nagy szükségük van, te nem maradhatsz itt semmiképpen - állapította meg fecskemama.- És te azt gondolod, hogy az egész tél csak egy nagy várakozásból áll majd? Hogy csak ügy egy odüban ki tudnánk máról holnapra várni a végét? Hiszen mi nem vagyunk barlangi medvék, hogy átaludjuk a telet! Nekünk táplálkoznunk is kell, vagy már elfelejtetted? - szomorkodott hangosan fecskepapa.- Majdcsak kitalálunk valamit. Muszáj! - próbált megvigasztalódni fecskemama, de a hangjából bizonytalanság érződött.- De mikor, hiszen holnap kora hajnalban indulás, te is hallottad!? - vetett véget fecskepapa a vitának, és ettől a megállapítástól végképp elcsüggedtek mindketten.

A kis Fecskenelli egyre közelebb merészkedett Marikáék ablakpárkányához. Egy kissé elállt az eső, és a kislány kinyitotta az ablakot, hogy egy kis kenyérmorzsát rakjon a párkányra, majd üjra becsukta. Fecskenelli a morzsák irányába tipegett, koppintott belőlük óvatosan egyet-kettőt, majd újra csak egy kissé arrébb lépdelt. Nem is volt éhes, csak szomorú, és átázott a sok esőtől.

Újra egy nagyot dörrent az ég. Az esőcseppek még sűrűbbek és hidegebbek lettek. A hirtelen feltámadt szél pedig szinte elsöpörte a párkányról a kis fecskét.

Marika megijedt, hogy ez valóban meg is történik, azért gyorsan kinyitotta az ablakot, és mit sem törődve az esővel, amely eláztatta az arcát és ruháját, kinyúlt a kuporgó madárka felé, és még mielőtt azt ténylegesen is elsodorta volna a szél, óvatosan beemelte, és magához szorította.

Az átázott kis fecskét aztán megszárította egy kis törülközővel, majd egy puha párnára fektette.- Gyere, gyere kis fecském, ne félj, nem bántalak! - szólt hozzá.- Köszönöm szépen, Marika! Milyen jó meleg van itt nálad - vála-10