Benczik Gyula et al.: Hodos és Kapornak története (Lendva, 2005)
Göncz László: A dualizmus korától a 20. század végéig
Március 15-e tiszteletére már 1897-ben is - az ünnep előestéjén (március 14-én) - Hodoson, az ún. nagyvendéglőben tánccal egybekötött jótékony célú műkedvelő előadást szerveztek. Bemutatták az adott időszakban közkedvelt A betyár kendője című népszínművet négy felvonásban. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a helyárakat három kategóriába csoportosították: a legdrágább belépőjegyek 40 koronába kerültek, az alacsonyabb helyárakért viszont 25, illetve 15 koronát kellett fizetni. Az eseményt hirdető újságban olvashatjuk, hogy a hodosiak tevékenységét a szélesebb földrajzi térségben is nagyra becsülték, és példaértékű, hazafias törekvésnek tekintették.57 Megállapítható, hogy Hodos szellemi élete a 19. század végén jelentős eredményeket ért el. A település a korabeli források szerint kiemelkedett a környékbeli települések köréből, ami a helybeli polgárok tevékenységének gazdagságáról tanúskodik. A pozitív jelenségre a járási központban is felfigyeltek, hiszen az 1898-as évi majális kapcsán a Szent-Gotthárd című újság egyebek mellett a következőket közölte: „Tán némi büszkeség, vagy a népnek finomabb érzéke teszi, hogy Hodoson bizonyos magasabb szellem uralkodik, mint a szomszédságban. Már több ízben megmutatták, hogy Ceres istennő ünnepei mellett Tháliának is tudnak napokat szentelni, hogy a fizikai munka után a művészet is tért hódít náluk!! Már többször rendeztek műkedvelő színi előadásokat, megünnepelték évről-évre a nagy nemzeti napot: márczius 15-ét, s mindig szép sikerrel. Ezek után tehát nem csodálkozhatunk, hogy a majálisok is jól sikerülnek.”58 A sajtójelentésből kiderül, hogy az 1898. évi majális iránt a korábbinál is nagyobb volt az érdeklődés. Egyebek mellett Regedéből (Radgona), Mariborból és Felsőcsalogányból (Gornji Slaveči) is érkeztek néhányan az említett rendezvényre. A majálisra a Vogler-féle vendéglőben került sor 1898. augusztus 31-én, ahol a helyszín már az említett nap reggelén úgy volt feldíszítve, hogy az állítólag zöld gallyal bevont ligetre hasonlított. Árnyékos helyen helyezték el a díszesen megterített asztalokat, míg az egyik félreeső zugban volt a zenészek számára kialakítva egy sarok. Az említett esztendőben az ún. Dani banda szórakoztatta a közönséget. A műsorszerűen megszervezett mulatság menetéről az idézett újságban a következőket olvashatjuk: „A tánc természetesen csárdással kezdődött és csárdással végződött. A táncprogramban különösen említést érdemel a négyes, mely a helyi viszonyokhoz képest kitűnően sikerült. Kiemelendő még a szünet alatti epizód, mely abból állott, hogy a közönség között egy szentgotthárdi csokoládétorta sorsoltatott ki. Eziránt nagy volt az érdeklődés, mert mindenki szerette volna, ha az ő szerencseszáma ugranék ki Fortuna urnájából. A húzás megtörtént és Fortuna istennő a csokoládé-tortát Ábrahám Sándornak ajándékozta, ki azt az összes jelenlevők rendelkezésére bocsátotta. Egyszóval egész reggelig virágos kedv uralkodott, s már a rózsaujju hajnal is beköszönt, midőn a fiatalság abbahagyta a csárdást és búcsút mondott egyelőre Terpszikóre-nek.” A majálist - a hodosiak mellett - több más településen élő személy is támogatta Gyanafalvától Péterhegyig és Maribortól Szentgotthárdig. A hodosiak kiváló felkészültségéről és szorgalmáról tanúskodik az a viszonylag hosszúra 57) Szent-Gotthárd, 1897. 2. évf., márc. 14., 15. sz. 3. p. 58) Szent-Gotthárd, 1898. 3 évf., aug. 7., 36. sz. 2. p. 114
