Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán - Tivadar Éva: Hetés népi táplálkozása - Hogy ne menjen feledésbe 3. (Lendva, 2015)
Bevezető gondolatok
6 Bevezető gondolatok A hetési népi táplálkozás általános jellemzői De mi is jellemezte a közép-európai térség, ezen belül pedig a Lendva-vidék és Hetés népi táplálkozását? Napjaink fogyasztói társadalmában már elképzelni is nehéz, hogy egykoron nem volt magától értetődő, hogy minden nap hús kerüljön a család asztalára és bármikor hozzá lehessen nyúlni az ételhez. Egy parasztcsalád egész éves munkája, a teljes parasztgazdaság és a háztartás működése elsősorban azt a célt szolgálta, hogy biztosítsa a család élelmét. Az önellátás megoldása, a senkitől sem függés a parasztgazdaságok legfőbb célja volt. A készáruk megvásárlásához szükséges pénz ritka vendég volt a háznál. A szükség, különösen a szegényebb családokat arra ösztönözte, hogy a természetben előforduló minél többféle alapanyagot felhasználjanak. A természeti környezet adta lehetőségek és az évszakok rendje lényegesen meghatározta az alapanyagokat. A szegényebbek főként növényi eredetű táplálékot fogyasztottak, hiszen annak előállítása gyorsabb, olcsóbb és gazdaságosabb volt, mint a húsé. De nemcsak az alapanyagok voltak változatosak, hanem a feldolgozásukat és a tartósításukat szolgáló eljárások is. A modern technikai berendezések híján olyan természetes módszereket alkalmaztak, mint az aszalás, sózás, füstölés, befőzés és zsírban tárolás. Mértéktartóan és változatosan igyekeztek étkezni, gondosan megkülönböztetve a hétköznapok és az ünnepek étkezési rendjét. Arról nem is beszélve, hogy a táplálkozás jóval többet jelentett annál, mint az, hogy mit és mikor ettek. Az étkezés olyan szimbolikus cselekedet is volt, amely egyebek között kifejezte a család és a közösség összetartását, vallási hovatartozását, alkalomadtán pedig a vendégszeretetet is. Napjaink terített asztalain különböző tájak és korok ételei adnak egymásnak találkát. Az emberek az élet egyik területén se olyan kiegyensúlyozottan újítók és hagyományőrzők egyszerre, mint az étkezésben. Többségük a táplálkozását illetően rendkívül nyitott, toleráns és befogadó. Ha gusztusos és finom egy étel, nem zavar bennünket, hogy az sváb, török, olasz, francia, angol, amerikai vagy kínai. Jöhet a cigánypecsenye, a szárma, a pizza, a beefsteak, a krumpli vagy a rizs. Ha ízlik, senki sem kéri számon a származásukat és szívesen építi be saját étkezési szokásaiba. Ha részletes elemzés alá vetnénk egy mai hetési vagy muravidéki család étkezési rendjét, megdöbbenve tapasztalnánk, hogy milyen kulturális sokszínűség mutatkozik meg benne. A magyar, a szlovén, a horvát, a szerb, az osztrák, az olasz, az amerikai és számos más nép ételei mind-mind helyet kapnak benne. Csak komoly kultúrtörténeti nyomozás után lehet egy-egy étel „eredetét és nemzetiségét” megállapítani, ha egyáltalán meg lehet. Például, a baklaváról, a burekről vagy a csevapcsicsáról a közvélekedés azt tartja, hogy tipikusan szerb ételek, miközben a török szakácsművészet remekeiről van szó, amelyeket az évszázados együttélés során vettek át a Balkán népei. A különböző tájak ételeit tehát Hetes népi táplálkozása
